macready

Hello, küldtem pü-t.

„Koberidze szerelmes. Elfogyhatatlan szerelmet táplál a kamera, a 16 mm-es nyersanyag, a keretezhető látvány, a grúz életérzés iránt. Koberidze ugyanakkor költő is, ám keveset babrál a klasszikus beállításokkal, inkább az apró gesztusok és a hétköznapiság líráját ragadja meg és dagasztja eposszá. Forgatókönyvből dolgozik, de azt bármikor továbbírja, nem engedi magát hozzáláncolni semmilyen előre megfontolt szándékhoz, s ha gyermekeket lát labdával, haragos vizet csak úgy zajlani, vagy kóbor kutyákat céltalan ődöngésben, azt is és mást is beemel a költeménybe és az ellesettség vizuális szonettkoszorújába illeszti, egyszersmind szerelmet vallat velük. Miközben lassan továbbszövögeti a mágikus realizmus kaukázusi napfényben fürdetett elbeszélését.” Ferenczi Szilárd

Arany
Titane / Titán
The Father / Az apa
Druk / Még egy kört mindenkinek

Női ezüst
Agathe Rousselle [Titane / Titán]
Frances McDormand [Nomadland / A nomádok földje]
Jodie Comer [The Last Duel / Az utolsó párbaj]

Férfi ezüst
Mads Mikkelsen [Druk / Még egy kört mindenkinek]
Anthony Hopkins [The Father / Az apa]
Vincent Lindon [Titane / Titán]

Kanadai faházában holtan találtak rá Jean-Marc Vallée rendezőre, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Mielőtt meghaltam, a Vadon és a C.R.A.Z.Y., valamint olyan HBO sorozatok, mint a Big Little Lies és az Éles tárgyak. 58 éves volt, a halála oka egyelőre ismeretlen. Nyugodjék békében!

„Vannak kor specifikus műfajok, amelyek segíthetik egy adott történelmi pillanat megértését. Ilyenformán Mervyn LeRoy Kis Caesarja nemcsak a gengszterfilm zsáner meghatározó darabja, hanem keletkezési idejének - a nagy válság korának - társadalmi allegóriája is. A film az egyéni boldogulás lehetőségeiről szól a gazdasági hanyatlás mindenkit szorongató helyzetében. A főtéma mellett a harmincas évek kötelező társadalmi konformizmusát is megpendíti, ami arra utal, hogy LeRoy moziklasszikusa jóval több, mint részeinek összessége.
Miközben Rico azon ügyködik, hogy nagyobb szelet jusson neki a tortából, leghőbb vágya az elismerés és a siker, egy alapvetően közönyös világban. Egyszerre terrorizálja az ártatlanokat és rombolja a társadalmat, amelyet irányítani szeretne; sorsa azt példázza, hogy a hatalom megszerzése emberek életébe kerül. A Kis Caesar a korai hangosfilm remeke.”

„A Mire megvirrad, amelyet közvetlenül a háború kitörése előtt mutattak be, a fiatal Jean Gabin legnagyobb színészi szerepe és Carné legjellegzetesebb alkotása.
Az elidegenedett létezés sötét érzete és a komor, fojtogató atmoszféra az amerikai film noir hangulatának és formájának előhírnöke. Gabin durván faragott, romantikus figurája is amerikai megfelelőit, az olyan munkásosztályból jött hősöket idézi, mint amilyeneket John Garfield és Humphrey Bogart személyesített meg.
A külváros Carnénál metafora, a lélek borús tájait mutatja a romlatlan, nagyszívű kisember sorsán keresztül.
A jelenetek Trauner Sándor díszlettervezőnek köszönhetően annyira részletezőek, hogy már-már azt hihetnénk, társadalmi dokumentumfilmmel van dolgunk, mégis olyan műgonddal készültek, mintha festő dolgozott volna vásznán. Trauner díszlete tette a legtöbbet a francia főváros soha nem volt, mégis reális filmképének megteremtéséért: a világ egészen a hatvanas évekig úgy látta Párizst, ahogy Trauner akarta.”

Nem kapcsolódik konkrétan a filmhez, de itt egy érdekes próbálkozás a demencia megzenésítésére:
Everywhere At The End Of Time

„Mint egy korai Godard-film meszkalinban pácolva.
Suzuki Seijun a modern yakuzafilm legendája. A gyilkos jelében teljesen felbomlik a hagyományos elbeszélés szövete, a gengszterzsáner elemei kaotikus összevisszaságban köszönnek vissza a vászonról. A történet szálai elsőre követhetetlenek. Parodisztikus hatáselemek és szürreális jelképiség váltakozik a tökéletesre komponált akciószcénákkal, a cselekmény menete önfarkába harap. Tudjuk, hogy egy eseményt lehetetlen reprodukálni, egy történetet nem lehet elmondani úgy, ahogy esett. A valóság sok-sok személyes miniuniverzumból tevődik össze, a nagy történetek ideje lejárt. Ez a töredékélmény dominál A gyilkos jelében is, de itt a japán éthoszon nevelkedett szellem nem heroikus daccal feszül a semminek, hanem lubickol benne, megtekinti és a szemébe kacag. Humor, szabadság és lendület. A zsáner önmaga paródiájává válik, szintetizáló lezárássá, ami immár folytathatatlan – ez teszi a filmet véglegesen lekerekített műremekké. A gyilkos jele dekonstruktív hattyúdal a sötétre komponált sikátorok és a magányos héroszok fölött, akiket celluloidon őriz az emlékezet, és ezért meg nem halhatnak soha.” Kubiszyn Viktor