Lil Martin

(kitiltva)

sehonnan nem tudom letölteni, nincs 60km-es távolságon belül olyan mozi ahol vetítenék, bezzteg a Párizsi mumust 3D-ben meg tudnám nézni, hogy rohadjanak meg. ilyenkor kapok agyfaszt.

mondjuk mikorra csaj megmenti a kutyát, aztán kb az összes túlélő a csaj után megy(vagyis inkább átkaszálja magát a zombik ezrei hogy kimentse. aztán például, mikor az idős faszi belevágja a Stihl-t a pajtásba, erre a sofőr úgy megijed hogy azonnal borulnak. kérem szépen tisztelettel, ne olyan vezessen már a zombizónában, aki ennyire parázik! és egy járvány esetén ha az apám fertőzött, én nem fogdosnám semmiképpen, és szerintem ő szólna rám hogy ne tegyem. nem úgy, mint a lány meg az apja. másra az a baj hogy konkrétan nem emlékszem, de voltak még benne dolgok, amiken fogtam a fejem.

előzmény: Victor Vance (#19)

az utolsó 2-3 része valami eszméletlen szép, ott sokszor a sírás kerülgetett. az amcsisajnáltatást én sem szeretem (sőt még kedvemre is van néha mikor hullanak), de itt nem nagyon volt szó ilyenről.

2012-02-13 20:19:51 Faster (2010) / Rohanás Lil Martin (4) #20

hát nem egy crank, de ettől függetlenül nekem bejött, nem is kicsit. sokkal rosszabbra számítottam, és hatalmas kellemes csalüdás volt. 7fél és 8 között valahogy félúton.

hát ennél unalmasabbat még nem láttam.

2012-02-12 20:07:19 [Rec] 2 (2009) Lil Martin (1) #27

fúú de kár hogy megnéztem! az első rész csodálatos, de ez még lerontja azt is kicsit, ez nagyon rossz volt,nevetséges mikor kiderül a csávóról hogy pap...

2012-02-12 20:05:55 [Rec] (2007) Lil Martin (4) #39

jaja, ez egy rendesen szaratós horror, ilyenből van kevés!

szerintem ebben is voltak jó poénok és nemtom eldönteni hogy ez-e a jobb avagy az első része. kíváncsian várom a harmadikat.

azt hiszem, egy esetleges ilyenféle vírus kitörésekor leginkább a legokosabbak maradnának utoljára életben. ez a kis csapat annyi buta emberből állt, hogy gondolni sem merek a zombik még ember mivoltuk-beli szellemi állapotára. az ésszerűnek mindig az ellentétét tették basszus, rendes fölidegesedtem azon hogy hogy lehet valaki ilyen kőbuta. a főszereplő csaj, na annál szerintem egy másfél kilós Tescos trappista sajt is jobban el tudta volna játszani a szerepét. Fúú, de rossz volt. Nevetni azért tudtam rajta,csak sajnos pont utána néztem meg az RRRrrr! című remekművet, ami szánalom terén jóval túltesz ezen, mármint jó értelemben. nem érdemli meg a rossz kategóriát sem.

igazad van...

előzmény: BonnyJohnny (#69)

nekem nagyon hiányzik a megye megtisztítása, az ősi Tuk nemzetség kürtjeinek szava. Bár Szarumán halálánál már gondoltam hogy ki fog maradni. egyébként engem Szarumán halála felettébb idegesített. abszurd, hogy egy maiát, egy istenséget el lehet intézni egy egyszerű tőrrel. ilyen alapon az első részben a balrogot (aki szintén egy maia)simán csak le is lőhették volna, vagy valamelyikük fejbekólintja valami nagy fegyverrel, és el van intézve. de nem, oda Gandalf kellett! szóval ezt furcsálltam.

"Pörölykezű Helm kürtje megszólal a szurdokban - ezegyszer utoljára!
Itt az idő, hogy együtt rántsunk kardot!
Múlt erő éledj!
Haragra fel!
Nyerget a lóra,
A kürt szava zengjen!"

ezredjére is beleborzongok ezekbe a sorokba. a csata már-már visszaadja a könyvbéli élményt. Thédoen király a személyes kedvencem.

2012-02-11 13:17:59 Donnie Darko (2001) Lil Martin (5) #70

már hogy lenne nyári napfény? legalább 10-szer kiírják a pontos időpontot, amely októberben van. az ősz, és a levelek ősszel hullanak. és amikor hullanak a levelek, akkor kell összeszedni vagy fújni vagy jóégtudja mit csinálni velük. 1-0 a film javára!:)

előzmény: reting1111 (#39)

cúú, én ezt nem tudom hova tenni, nekem nagyon bejött, de tudom hogy másodszorra tán végig sem tudnám nézni. ez nemtom mi volt, olyan mintha nem is filmet néztem volna, nem sok hasonló valamit láttam még. nem is osztályozom le, 3 és 5 is lehetne, lelkiállapottól függően.

2012-02-10 10:18:45 Bleeder (1999) / Vérveszteség Lil Martin (5) #2

sajnos csak 4-est adhatok rá, mert ha a Pusher 3-ra is csak 4-est adtam, erre sem adhatok jobbat, bár ez egy nagyon jó film. remélem Refn visszajön Európába a Drive után. Kellenek még ilyen filmek.

jaa és Brittany Murphy szebb mint valaha!

ez egy csodálatos film, ha lenne olyanom hogy TOP 100 filmem, simán benne lenne! ennyi vért beletuszkolni egy filmbe, úgy hogy ne váljon nevetségessé, na ez művészet!

én, amikor megszólalt a telefon, és csak csörgött és csörgött, azt hittem hibás a film. belepörgettem, még mindig csöng. megint belepörgettem, hát még mindig. második nézésre tudtam csak végigülni a telefoncsöngős részt, olyan szinten felhúzta az agyamat mint nem sok minden. a gyerekkoros rész a legjobb, bár minden gengszterfilmben a felemelkedés időszakát szeretem legjobban. 5-ös nem lehet, nem is tudom miért, de nem. 78%. ja, és a hossza egyáltalán nem volt gáz, simán végig lehetett ülni. Mondjuk az sem lett volna baj ha kettészedik az egészet, és jeleneteket raknak még hozzá.

hatalmas csalódás, DiCaprio miatt azt hittem, ez is valami fúdejó film lesz, hát abszolúte nem.. lapos, rossz.

2012-02-10 09:58:13 uristen@menny.hu (2000) Lil Martin (5) #12

zseniális.

majdnem mindenben igazad van, de Piton nem Malfoy pálcájával ölte meg Dumbledore-t, hanem a sajátjával. Malfoy viszont előtte lefegyverezte a sajátjával D-t, azért Malfoy lett az örököse a pálcának. Itt egyedül D. volt a broki, aki tudta hogy Piton, vagy így vagy úgy, de meg fog halni.

előzmény: limupei (#185)

2012-02-09 22:28:05 La haine (1995) / A gyűlölet Lil Martin (5) #27

a kedvenc jelenetem mikor a dj gyerek kiropogtatja az ujjait, majd elkezdi nyomatni. nagyon hangulatos film a nyomorról Európa szívében.

2012-02-09 22:19:59 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Lil Martin #13261

*cimbimmel karöltve!

--
Áthelyezve a(z) Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 topikból.

a csata tényleg elég gigantikus lett, annyi vérfarkast nemtom honnan szalajtottak, Szauron nem rendelkezett annyi orkkal Minath Tirith ostromakor, mint ahányat összeszedett Voldemort e jeles esemény alkalmából. Meg alapból, annyi halálfaló sem volt sose.
Egyébként azon gondolkoztam hogy mért pont Britanniában élnek a legjobb (Dumbledore), vagy éppen leggonoszabb(Voldemort) varázslók? Ha Voldemort jött volna ki győztesen, én Magyarországról tuti bealáztam volna a hasonlóan jó tulajdonságokkal és varázserővel rendelkező fehérorosz cimbimmel karöltve!

a könyv legfélelmetesebb része, mikor elmegy Godric's Hollowba, na arra vártam. az összeaszott öregasszonyra meg a csúnya gonosz kígyóra. hát az biz olyan szánalmas lett hogy ihajj!

ennek a filmnek sötétnek kellett volna lennie!!! gonosznak, vérrel és bánattal és a Sötét Nagyúrtól való félelemmel átitatottnak. Rossz érzés kellett volna hogy kerülgessen (hiszen Voldemort visszatért basszuskulcs, ő nem egy piszlicsáré senkiházi, hanem a varázslóvilág Sztálinja!) Ez a 4. könyv végétől, mármint ez a rossz érzés benne van az emberben, végig ott lapul a gondolatai mögött mikor olvassa, még a legjobb poénon is félve nevet, várva hogy mikor hullik ki az élők sorából valamelyik szeretett karaktere. az 5. filmben, de főleg ebben meg lófasz, (elnézést a szóhasználatért, így talán jobban tudom érzékeltetni) de komolyan, lófasz nincs ebből az érzésből.

ez a legjobb része, talán még a 7. második fele van csak ilyen jó.

nagyon jó film, fúú de nagyon. de ettől még ugyanúgy rühellem a cigányokat, és ha amerikai/francia/stb lennék, a feketéket is gyűlölném. szerintem aki böribe kerül, az totál mindegy hogy fekete vagy fehér, ugyanolyan szar ember. kinn pedig -valljuk be- arányaiban több akad a nem fehér bőrszínű semmirekellőkből.

tényleg dolgozott a CIA-nak, de csak besúgó szerepe volt, sosem vett részt semmilyen kiképzésen, embert meg végképp nem ölt.

előzmény: Olórin (#10)

2012-02-09 21:09:23 Blow (2001) / Betépve Lil Martin (5) #28

a legjobb drogos film, ami valaha létezett.

nekem kicsit erőltetett volt. második megnézésre tudnám megmondani, hogy 4-es teteje vagy alja.

2012-02-08 15:14:50 Hannibal (2001) Lil Martin (5) #27

ez a legjobb az összes Hannibal-film közül!

legrosszabb a 4 közül.

2012-02-08 15:10:44 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Lil Martin #13212

JÁÁÁJ, az előző hozzászólásom tele van SPOILER-el, de nem akarom újraírni mert nehéz volt összeollózni, légyszi aki még nem látta az ne olvassa!!! bocsesz.

--
Áthelyezve a(z) Into the Wild topikból.

2012-02-08 15:06:10 Into the Wild (2007) / Út a vadonba Lil Martin (4) #58

nekem nagyon tetszett a film, a hatására rögtön le is töröltem magam facebookról és iwiwről is, mert mi a szarra jók azok? na szóval olvasgattam kicsit erről a Christopher Johnson McCandless fószerről, és találtam néhány érdekes dolgot (ha valaki előttem már írt erről akkor bocs, nem olvastam vissza az összes véleményt): "1992-ben elstoppolt Fairbanksbe, Alaszkába ... Jim Gallien, aki utoljára vette fel stopposként - mintegy 3 órát utaztak együtt - aggódott érte, mert a minimális túlélőkészlete sem volt meg, még iránytűje se !!! Arról nem beszélve, hogy abszolút tapasztalatlan volt a vadonhoz.. Gallien hiába próbálta lebeszélni, nem sikerült neki.. Elmondása alapján Chris nagyjából 5 kiló rizzsel és egy Remingtonnal vágott neki az alaszkai rengetegnek.("Gőze nem volt, hogy hova megy, de nem tudtam lebeszélni" - mondta Gallien..)" aztán 120 napot élt a vadonban, majd haza akart menni, de "a folyó, aminek jégpáncélján áprilisban átkelt anno, júliusra megáradt és elzárta a visszautat.. ezért visszament a buszhoz...
Később ott találták meg a buszban, a hálózsákjában... nagyjából 30 kilóra fogyott...ahogy megállapították: éhenhalt." És még két -szerintem felettébb szánalmas- dolog: "A folyón, kb. negyed mérföldre volt tőle egy híd, amin átkelhetett volna..de persze ő nem vitt magával térképet, mert minek is.
Nem messze lakhelyétől, az elhagyatott busztól, több faház is volt, elegendő túlélő készlettel, élelemmel." Végezetül Peter Christian alaszkai ranger véleménye:
"Amit mindig is mondani fogok erről az esetről. Gyertek Alaszkába nyugodtan, vállaljátok fel a kalandot a vadonban, de tanuljatok Chris esetéből, aki egy buta, tragikus és követhetetlen ember volt. Gyakorlatilag öngyilkos lett."

Persze a film jó volt és nagyon megfogott.

a film első fele 100%, a második olyan 80% körül mozog.

ez Tarantino leggyengébb filmje, közepes 3-as (a többi csillagos 5-öshöz képest), remélem többször nem kell ekkorát csalódnom.

2012-02-08 14:45:23 Kill Bill: Vol. 1 (2003) / Kill Bill Lil Martin (5) #87

Vernita Green-ről van szó, bocsesz a fekáért. Intelligenciaszintemről meg nem árulkodik sem ez, sem ha niggert írtam volna, gondoltam ha valaki Tarantinot néz az nem akad ki ilyeneken.

előzmény: limupei (#86)

2012-01-29 19:28:59 Kill Bill: Vol. 1 (2003) / Kill Bill Lil Martin (5) #85

nemtom az idézeteknél hogy lehet belejavítani, de a "kérsz kávét, ribanc?" és alatta egy másik idézet nem Elle Drvivertől származik, hanem a fekától.

nekem bejött a film. sőt, nekem az összes része tetszik. nem is kicsit. bár szerintem mindenkinek vannak olyan filmjei, amikről tudja hogy nem nagy durranás, mégis szereti őket. nálam az Underworld és az X-men sorozat az ilyen. igazi holywoodi fos, de nyilván tudja az ember hogy mire számítson.

2012-01-24 22:53:51 Drive (2011) / Drive - Gázt! Lil Martin (5) #157

ez egy istencsászár film, esküszöm ha hombár lennék már beleszerelmesedtem volna Goslingba!

2012-01-10 08:22:53 Transformers (2007) Lil Martin (2) #122

ne haragudjatok, a filmhez semmi köze nem lesz a véleménynek(a filmről annyit hogy egyszer talán félig láttam valamelyik szennycsatornán és egy kettest azért simán érdemel) csak azt szeretném mondani hogy a Kritikus Tömeg pont a port.hu ellentéte. Ami ott 10-ből 9,5-ös az itt egy nagy rakás fos:D ezért is járok ide:D

Teljesen igazad van mindenben, de annyit hozzátennék még hogy én a mai horrorokat is meg szoktam nézni de ennek a szintjét meg sem ütik. Ebben a filmben egy gagyi jelenet nem volt, egy felesleges perc sem mint egy "félelmetes szörnyeteg eszi a jóravaló texasi gazdákat" típusú förmedvényekben. Fúú hogy én hogy végigizgultam az egészet!

előzmény: Korben (#12)

a spanyolra váltás szerintem még jól is jön néha, főleg a böriben való beszélgetéseknél. ilyenkor nem tudom miről megy a diskurzus, csak a tekintetekből és reakciókból találhatom ki egy-egy mondat értelmét és ez megmozgatja az agyat és szinte ott érzem magam a mindenféle "színű" emberrel telített mocskos, véres sitten.

2012-01-08 21:13:07 Scarface (1983) / A sebhelyesarcú Lil Martin (2) #141

jajj és még annyi hogy teljesen a GTA Vice City hangulatát idézte:)

2012-01-08 21:10:32 Scarface (1983) / A sebhelyesarcú Lil Martin (2) #140

nekem nagyon nem jött be a film. viszonylag sok gengszterfilmet láttam már és De Palma-t is ismerem valamennyire és az eddig látott filmjei közül ez nem tetszett csak. a hosszúságával még csak nem is lenne baj, de egyáltalán nem köt le és egyáltalán nem realisztikus ami ebben a műfajban szerintem sokat számít. imádom a gengszterfilmeket de ez egy nagy csalódás volt.