tomasso

(Faj)súlyos alkotás, ami feleslegesen klisékre is alapoz, így nem makulátlan teljesen, cserébe szép fényképezéssel, nyomasztó hangulattal és elgondolkodtató tartalommal igyekszik kiengesztelni. Az eleje totál Antikrisztus-utóérzés.

Elég zavaró ezekben a filmekben a sok csillogó veteráncsoda, az az ember érzése hogy nem is filmet néz, hanem autókiállításon van. Itt pedig különösen művi az összkép.

Jól felépített, nyomasztó hangulatú thriller, amiben a drámai szál is nagy hangsúllyal bír. Noomi Rapace jól játssza a gyermekét elvesztő, megzakkant anyát
a végén már kezdtem elhinni, hogy igaza van :)

2000 előtt is készült szenny, csak jobbak voltak az arányok. Kifejezetten ennél a filmnél jutott eszembe, ilyen témával nem tudom elképzelni, hogy mai köntösben nézhető filmet tudnának csinálni. A minőségi különbség a színészekben van úgy érzem, és hogy ezeknek a filmeknek még volt egy természetes bája, ami mára teljesen kihalt a hollywoodi mozivilágból.

A tengerentúli filmipar identitása elveszett, ez a film ha a 2000 után készült volna, ugyanolyan nézhetetlen szemét lenne, mint a többi (romantikus) vígjáték.

Eredeti pillanatoktól mentes, nyáltengerben fürdőző förtelem, ami tejfogakkal harap a betonba, beletördeli mindet, aztán széles mosollyal kacsint vissza. Próbál könnyeket facsarni, de inkább a siralmas jelzőt sikerült elnyernie. Azt hiszem a Nicholas Parks féle adaptációkat a jövőben jobb lesz messzire kerülnöm.

Sandlernek épp ideje volt elkezdenie a törlesztést ekkora bűnlajtsrommal a háta mögött, nem rajta múlt, hogy végül a film csak közepes osztályzatot ért nálam. A rendezőpáros előző munkáját bírtam, ott ült a zene, jól pumpálta a feszültséget, itt inkább kellemetlen háttérzajként hatott. Pedig méltó folytatása lehetett volna az életműnek, ha visszafog az üvöltözésből és finomabbra hangolja a zenét, de ez a koncepció nálam kicsit fordítva sült el. Sosem gondoltam volna, hogy a L'amour Toujours felszabadítóan fog hatni az elmémre, de stáblistánál ez történt.

Az Interstrellar nálam helyt állt, meglepő hogy ezen a szavazáson is, pedig akad jócskán gyengébb kihívója.
Szerintem leginkább ezek vannak túlhájpolva: Gone Girl, Inception, Black Swan, The Wolf of Wall Street. Ezekről nem az jut eszembe hogy mérföldkő, hanem hogy emésztési zavar. De lehet hogy csak nekem :)

Nagy csalódás volt, olyan filmek árnyékában, mint a Sebhelyesarcú, a Halál a hídon, vagy a Carrie. Csak azért nem egyes, mert a sok vér ellenére sem veszi magát véresen komolyan. Sőt, kifejezetten szórakoztató jelenetek vannak benne :)

Főhajtás ez a filmművészetnek, önmagában is magas vizuális élményfaktor. A konfliktus szépen gyűrűzik felfelé a csigalépcsőn, ahogy az idő múlásával kattannak szét hőseink, szinte borítékolható a befejezés. Vannak alkotások amiket nem a komplex cselekménysorozat miatt szeretünk, hanem a komplex tartalom miatt, nemes egyszerűséggel el tudunk mélyülni a képi világban, és visz magával ahová csak akar, mindegy is hova - élmény lesz az utazás.