Xuja

Titokzatos, modernista, avantgárd dráma marxista felhangokkal. Oshima megcsinálta a maga 8 és fél-ét, Nagyítását (a sor még folytatható): ahogy a főszereplő mereng a rejtélyes felvételeken, értelmet és jelentőséget kutatva a látottakban, az egy tökéletesen önreflexív elem, és megjelenik benne az a dilemma is, miszerint a művészet valóban alkalmas-e a valóság megismerésére / leképezésére.

A Koshikei kétségkívül eredetibb és sokkal közérthetőbben filozofáló munka volt, de azért ennek is megvannak a maga érdemei - fantasztikus az operatőri munka, a kézikamerás részek megelőzik a korukat, szép a képi világ is és gyönyörűek a beállítások. Maga a történet viszont nem tetszett annyira, túlságosan erőltetetten ködös, már-már megfoghatatlan, ráadásul a lány szerepét nem tudtam máshogy értelmezni, minthogy kell egy kis szex meg cici, ha már művészfilm.. a vége viszont nagyszerű, ahogy körkörösen önmagába visszaér, de összességében ez egyelőre inkább csak négyes.

Komolytalan, vérmocskos, túltolt, kretén ámokfutás, ami úgy néz ki, mintha a Night Of The Living Dead paródiája lenne, meghintve némi hippis maszlaggal. Épkézláb történetről így nincs értelme beszélni, ami viszont kellemes meglepetés volt, az minden más: igazából a vágás, az alakítások és a képi világ is simán megüti a közepest, tehát nem az a röhejesen szar kategória, mint várná az ember.

Ami viszont sajnos nagyon lerontja - és emiatt még a kettesen is gondolkoztam - az a szörnyű, filléres zene, illetve minden hanghatás. Egyszerűen borzalmas hallgatni, amit a "zeneszerző" feszültségteremtés címén kiokádott magából, kedvem lett volna néha lenémítani a cuccost. Így a valóban ütős, vérgőzös jelenetek (pl a már említett fejlevágás, vagy amikor a felakasztott hullát hintáztatják) sem annyira "coolak". A figurák elég semmilyenek, de azért a röhejesen macsó bandavezéren lehet röhögni.

Mondjuk a zörejeket nem is hallgattam.. tehát lehet, hogy ennyi segítség meg már túl sok.

9. Furcsa játék?

6. Hulot úr nyaral?

És itt is jelölt az Avatar, úgy tűnik, hogy a KT szavazás befolyásolta az Akadémiát :)

Gengszterfilmbe oltott szerzői agymenés, rengeteg szimbolikával, agyzsibbasztó szürrealizmussal, élénk vizualitással, pofás soundtrackal és beteges atmoszférával. Igazi kavalkád, ami megjelenik a formájában és tematikájában: egyfelől hozza a Persona alteregós megközelítését, a Nagyítás és a Kamerales művészi önreflexivitását, a Servant identitáskeresését (illetve a tükörmotívumot), megfejelve mindezt némi beatnick filozófiával és egy hosszú, Jodorowsky-féle trip jelenettel.

Maguk a karakterek és a színészek kevésbé erősek, mint a forma, de azért Jagger-t és Pallanberget érdemes megemlíteni: előbbi az egyik legexcentrikusabb művészfigurát hozza, akit volt szerencsém látni - mindezt visszafogottan, méltóságteljesen, minden túlzás nélkül előadva - utóbbi pedig igazi romlott virágszál. A befejezést látva rengeteg kérdésünk lesz, többször nézős, agyalós csemege, a zseniális nem lehet kérdés.

Ez egy egyszerű és szórakoztató film. Nyilván nem annyira, mint mondjuk egy Avatar, de egy skálán, ahol egyes a Marvel, a 10-es meg a Sátántangó, ez olyan hármas max.

Pofásan rendezett, hangulatos, remek kísérőzenéjű dráma / szatíra / thriller egyveleg, hiteles alakításokkal. Én nem éreztem mindenkit antipatikusnak - Rachel és Mark kifejezetten szimpatikus volt - de persze értem, hogy mire gondol itt a nép. Tetszett, hogy nem csak a fehér, gazdag réteget figurázza ki, hanem az őslakosokat sem állítja be jobb embernek, remek össztársadalmi korkép. Maga a cselekmény egyébként annyira nem fogott meg - kevés volt a fordulatos vagy meglepő elem, és a humort is hiányoltam - de azért a karakterek miatt még sincs benne üresjárat. Ez egyelőre a négyes alsóbb fele, majd a második évad vége után osztályzok.

Fergeteges, térdcsapkodós szatíra, tanmese, civilizációs kiáltvány és fejlődéstörténet. Valóban egy pre-Forrest Gump, csak messze nem olyan szerteágazó itt a tabló, és giccsbe hajlás helyett kőkeményen ironikus, szórakoztató és humoros, illetve nagy ritkán drámai - de akkor elemi erejű -képeket kapunk (szülés, folyóparti mészárlás) Hoffman hányattatásainak van egyfajta pikareszk beütése - mivel folyamatosan változik a közeg körülötte, illetve az ő szerepe és személyisége is - de a visszatérő karakterek és történetszálak miatt mégis van egy íve az egésznek.

Formailag a Bonnie és Clyde emlékezetesebb volt, de azért stílusosan és ízlésesen van rendezve, tetszetős képi világgal. A karakterek - a főszereplőt kivéve - inkább vicces skiccek, mintsem hús-vér emberek, de pont ez passzol a jellegéhez, és igazi örömjátékot látunk a mellékszerepekben is - de George törzsfőnök valóban zseniális, Balsam remekül bohóckodik egy tőle szokatlan szerepben, Dunaway igazán érzéki, Mulligan pedig egyszerre ördögi és röhejes.