ChrisAdam

Tapasztalat: 2362 film
Kompetencia: 0 film
Súly: 2362
Regisztráció: 2011. július 3. (9 év, 11 hónap)
Kedvencnek jelölték: 118 user

Bemutatkozás

Szerkesztő.

Kedvencek

Rendezők: Charles Chaplin, Dario Argento, David Lynch, Denis Villeneuve, Ethan Coen, Joel Coen, Paolo Sorrentino, Stanley Kubrick, Woody Allen
Műfajok: dráma, horror, krimi, sci-fi, thriller
Országok: amerikai, olasz, spanyol
Korszakok: mindenevő, de leginkább a 70-80-90-es évek

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: nem publikus
Lakhely: Budapest

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Sex, Lies, and Videotape
Szex, hazugság, video
4 2021-06-01 3,9
(284)
Moto perpetuo
 
3 2021-05-28 3,7
(40)
Friends: The Reunion
Jóbarátok: Újra együtt
5 2021-05-27 3,7
(56)
8 Mile
8 mérföld
4 2021-05-22 3,1
(703)
Promising Young Woman
Ígéretes fiatal nő
4 2021-05-21 3,8
(168)
Spirál
 
4 2021-05-07 ?
(8)
The Serpent
A kígyó
4 2021-05-05 4,5
(19)
Anyám és más futóbolondok a családból
 
4 2021-05-01 3,7
(154)
Love and Monsters
Szerelem és szörnyek
3 2021-04-26 3,5
(95)
[Rec]
 
4 2021-04-23 3,7
(574)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Szó esett itt alább hiányzó láncszemekről, és valóban. Elképesztő a négy fiatal kis zárt világa, amelyet egymással megosztanak. Izzik, parázslik, amott ki is hűl. Zseniális párbeszédek, zene, megelevenednek a másodpercek. Ám valami apróság mégis hiányzik, itt-ott. Persze nehéz ezt innen megmondani, kívülről. Vagy éppen nehéz elmesélni, amonnan, Soderbergh szemszögéből. Érzéki utazás, különleges alkotás.

Hát, megcsinálták. Én pedig - a legnagyobb meglepetésemre - ötöst adok.

Olvastam a Telex cikkét, egy sort gondolkodtam azon, hogy milyen is lett volna egy olyan epizód, amit a cikk szerzője kívánt.
Számvetés? Egy közös visszatekintés a boldog időkre, időnként félbeszakítva azzal, hogy milyen volt a valóság? Ahol Matthew Perry elmondja, mennyire bele volt fulladva a vidocinba, és mennyire nehéz felidézni bármit is a késői epizódok forgatásából? Ahol Matt LeBlanc szomorúan filozofál arról, hogy miért nem működött az önálló sorozata? Ahol a többiek irigykedve csipkedik Jennifer Anistont, amiért egyedül neki lett hosszútávú sikere a sorozatból? Ahol David Schwimmer feje fölött azt beszélik át, hogy egy ilyen kitűnő és profi komikus létére miért nem kellett... nagyjából senkinek?

Az újra összeröffenés nagy kaland, és még nagyobb felelősség. Nem sok sorozat kaphat ilyen epizódot, és pontosan azért, mert nem sok sorozat tudhat magáénak olyan kis kilengésekkel teli epizódrengeteget, nagyszerű lezárást, mint a Jóbarátok. A számvetés pedig nem nekik szól, ezt a legfontosabb legszögezni. Éppen ezért nem a saját személyes démonjaikat vagy épp mennybemenetelüket hozzák a színpadra, hanem azt, amit mi ismerünk belőle. Szomorú, de senki sem kíváncsi a megkeseredett Perryre, a sikertelen Schwimmerre, vagy éppen arra, hogy mekkora ászok voltak annak idején (is), hanem pontosan arra, amit itt megmutatnak: hogy miért a legnagyszerűbb szitkom valaha a Jóbarátok. Szentimentalizmus, szuperlatívuszok, de közben tényleg egy olyan jelenséggel van dolgunk, ami - megkockáztatom - a tévétörténelemben csak egyszer történt meg. Mint amikor találkozol álmaid nőjével, és ott van és bamm. Kész. Nem hiszed el, hogy még egyszer megtörténik. Aztán lehet, hogy tényleg nem. A csillagok épp úgy álltak, mondhatnánk, és más magyarázatot nemigen találunk. Ennek bizonyítása pont az, hogy a hirtelen sztárság, a drogaddikciók, a stábon belüli esetleges feszültség, a színészek későbbi sikertelensége nem volt elég erős sosem ahhoz, hogy megtörjék a felszínen - és képernyőn - látható brillírozást.

És igen, ezért van szükségünk arra - nézőként, rajongóként -, hogy újra lássuk Matt LeBlancot, ahogy utánozhatatlan hangsúllyal, Chandler összes ruhájába beöltözve besétál és megkérdezze: "could I be wearing any more clothes?", amiben Lisa Kudrow illedelmesen végighallgatja Gagát, ahogy színpadiasan elénekli a Büdös macskát, aztán pheebsesen az orra alá motyogja, hogy egyedül mindig is jobban szólt. Hogy Schwimmer és Aniston újra felolvassák a nagy jelenetet, amikor Ross és Rachel először egymásra találnak. És így tovább... Szóval felülünk a nosztalgiavonatra, megvettük a jegyet, már évekkel ezelőtt, és amikor leszállunk, pontosan az az üres érzés van bennünk, mint amikor a huszas számú lakásból kisétál a hat jóbarát az utolsó részben.

Nem tudom, pontosan, mitől féltem: talán, hogy szembesülök azzal, hogy ez az egész egy fiktív valóságban levő lufi, ami ha átkerül a mi valóságunkba, akkor nagyot durran, és csak botox és az amögött bújó megkeseredett színészek látszanak. De aztán persze hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az alkotók ezt nem engedhetik meg maguknak, nem vágják maguk alatt a fát, és nem is azért, mert hazudni akarnak nekünk, eltitkolni az igazságot, és elhitetni velünk azt, hogy minden, ami Jóbarátok, az az örök fiatalság és az örök boldogság forrása, hanem mert ez a Jóbarátokról szól és a rajongóiról. Ebbe pedig - bármennyire tragikus -, nem tartozik bele mindaz a tragédia, ami mögötte állt. Az már a színészeké. Önző rajongó vagyok? Nem, hanem pontosan úgy fogom fel a történéseket, ahogy a hat jóbarát.

Szóval sokat gondolkodtam, mi az a kihagyott ziccer. Hogyan lehetett volna jobb? Nemigen találtam választ, sőt, kellemesen csalódtam, megnyugodtam, hogy amekkora giccsfaktor bújt meg ebben a special epizódban, annyira nem játszották ezt ki. Lehetett volna felszínes poénkodás, üres fecsegés, de nagyon szépen megtalálták a középutat: kicsit ebből, kicsit abból. Tud vicces lenni, legalább annyira szórakoztató, mint a sorozat maga - még ha állandóan segítségül is hívják azt -, tud megható lenni - az utolsó rész forgatására való visszatekintés zseniális nosztalgia -, meg tud lepni: a botox és a megkeseredett karriereket félredobva a hat színész újra meg tudja tenni, hogy csakis a nézőkért él, virul.

Aki meg kíváncsi a mögötte megbújó mocsokra, nos, készüljön egy független dokumentumfilm róla. Az ne legyen ünnepelve, az legyen oknyomozás, intelligens bulvár, szólaljon meg a hat színész, az alkotó. De ez itt nem ennek a helye. Persze, nem tökéletes ez a találkozás, melyik osztálytalálkozó az: ott a szomorú szájíz, hogy "régen minden jobb volt", ott a még keserűbb szag a levegőben, hogy "sose lesz már úgy", meg hát nem is lehet eltakarni a 17 évet, a 27-et meg főleg... azért csak eszünkbe jut, hogy a természet és az évek a legjobb plasztikai sebész.
De ugyanígy azt sem lehet eltakarni, hogy a Jóbarátok tényleg minden idők legnagyobb "dolga", ami tévén történt. Ezt nem nagyon veheti el tőlük senki. A receptet senki sem tudja, leginkább mert megismételhetetlen.

2021-05-25 19:45:14 [Hamarosan a mozikban!] ChrisAdam #6500

Az angol mester neogiallót rendez! (Már ha van ilyen szubzsáner.)
Jó ideje nem szokásom előzetest nézni, jól is jövök ki belőle általában, de Edgar Wright legújabb agymenésénél nem tudtam ellenállni. OMG, régen vártam ennyire filmet!

Az, hogy időtálló, szerintem nem is kérdés. :) A streaming pedig ezt csak erősítette az elmúlt években. Legkisebb öcsém 15 éves, és már kétszer (legalább) végignézte, de még nála fiatalabb korosztályból is tudnék hasonló példát mondani. Öröklődő kultusza van, és kétségkívül hatásosabb, mint bármi másnak, tekintve azt is, hogy befejezése óta most van az első (és remélhetőleg utolsó) koporsóból való feltámasztása (ami ráadásul nem is az új közönség megragadására készült, hiszen csak a töméntelen nosztalgiát kapjuk majd az arcunkba).

előzmény: BonnyJohnny (#7)

Egy hét alatt biztosan nem hozzák össze (ha igen, le a kalappal), de amúgy sem vagyok benne biztos, hogy kapna szinkront (nem is biztos, hogy kéne). Mondjuk nekem mindegy, én eredeti nyelven nézem a sorozatot is, a fél angoltudásom onnét származik. :D

Ami eddig még nem volt teljesen biztos (bár annál egyértelműbb): a világpremierrel egyidőben, május 27-én délelőtt elérhető lesz a GO-n is.

2021-05-17 16:17:42 [Általános fórum] ChrisAdam #9244

Gratulálok és boldog születésnapot! :) És mi köszönjük, hogy itt vagy, az elsők közt volt a neved, akiket megjegyeztem annak idején, mikor még zöldfülűként fel-felmerészkedtem ide. Tőled kaptam talán a legtöbb filmajánlást, és bár egyre frusztráltabb vagyok a hosszú-hosszú lista előtt, ne hagyd abba ezt se!

előzmény: Jereváni Rádió (#9237)

2021-05-13 11:11:18 Spirál (2020) ChrisAdam (4) #4

Örülök a véleményednek, és hogy egyetértünk. Külön örülök, hogy felhozod a végét, mert habár van egy fellélegzés a "menekülésben", de ha már nagyon életközeli sztorit keresünk a filmben, akkor ez a körkörösség nem oldódik meg szerintem sem - bármennyire is pesszimista fordítása a finálénak. Sőt, sokszor ijesztő, mennyire nem számít a hely és a tér az embernek ahhoz, hogy ugyanabba a szituációba lépjen bele. (Vagy inkább ugyanazt a szituációt kreálja.)

előzmény: somogyireka (#3)

2021-05-11 13:49:27 The Serpent (2021) / A kígyó ChrisAdam (4) #1

Charles Sobhraj a 20. század egyik legérdekesebb sorozatgyilkosa, tanulmányokat lehetne írni róla (és valószínűleg meg is tették), a viselkedéskutatók perverz örömére. Ehhez mérten persze nagy falat feldolgozni az ő életét. Akkora, hogy a sorozat olykor érezhetően küszködik. Bármennyire is szól ez Sobhrajról, végső soron mégis ködös tekintettel állunk fel a képernyő elől, azt érezvén, hogy se megérteni nem tudtuk őt, se valamiféle látletet nem kaptunk arról, hogy ki ő - már ha ez bármennyire is cél. Na, persze hatását sikerült tökéletesen bemutatni: személye körüli misztikum és az attól való rettegés egészen átragad a nézőre is.
Olykor éles a határvonal a fikció és a valóság közt, a hozzáképzelt történetek, párbeszédek gyengébbek, a pontosan dokumentált eseményeket viszont remekül vászonra vitték. Viszont kérdés, hogy az alkotóknak mennyire sikerült megérteniük a Sobhraj karakterét? Pontosabban: meg lehet-e egyáltalán érteni, s ezáltal pontosan bemutatni? Lehet-e a Wikipédia szócikken túl menni vele kapcsolatban? Merthogy ezernyi falba ütközhettek.

Úgyhogy hálátlan feladat ez, és ezért ezt a szempontot figyelembe véve A kígyó nagyszerű minisorozat. Pattanásig feszült, hangulatos, csavaros és aki nem ismeri az igazi sztorit szóról-szóra, annak lesz pár meglepetése. A 70-es évek atmoszféráját zseniálisan hozza, régen láttam ennyire korhű kamerakezelést, fényelést. Történetvezetésében szintén izgalmas, bár az elején kicsit túl sokat ugrál az időben, túlcsavarva az amúgy botegyszerű krimiszálat.
Ha már bio, akkor lehetett volna többet markolni Sobhraj életéből - akár több flashback, hogy lássuk jobban a karakterbukás ívét. Szívesen megnéztem volna az igazi Sobhraj-zsal egy snittet, bár sejtem, hogy a pénzéhes mániákus olyan árat szabott, hogy még a Netflix/BBC sem állt bele, úgyhogy ezért is utaltam korábban arra, hogy hálátlan feladat róla készíteni bármit is.
Lehetett volna gyúrni még a mellékszereplőket is, némelyik csúnyán benne maradt a skiccszerű személyiségrajzban, nem beszélve arról, hogy a két főszereplőn kívül - Tahar Rahim és Jenna Coleman - senkinek nem jutott igazán nagy pillanat, sőt. Bár a színészekkel alapvetően az is probléma volt elvileg, hogy sem hollandul, sem franciául nem beszéltek, így fonetikusan tanulták meg a szöveget, viszont ez csúnyán kihallatszik. Persze ez nekem, aki nem tudja egyik nyelvet se, nem probléma.

Egy szó, mint száz: a 8 részét nagyon is megéri, és bár sok ziccert kihagy, vannak benne elképesztően erős, tízpontos jelenetek, ahol majd' kiugrasz a bőrödből, az egész háttere pedig rendesen ránk telepedhet. Olykor-olykor annyira erős, hogy azon veszed észre, hogy Charles Sobhraj téged is ural, fölötted is rendelkezik. Erős négyes, nézzétek.

Pont mostanában terveztem mindkét filmet - a Promising Young Womant és a Nomadlandet - megnézni, de akkor már lehet, a nagyvásznat választom. Eleget ültem képernyő előtt.

Összes komment...