ChrisAdam

Nagyon értékes kommentek születnek itt, de dikalosz hozzászólásának kérdései foglalkoztatnak egy jó pár napja. Valahogy mindig arra jutottam, hogy ez egyszerűen a filmtörténelem egyik leglátványosabb coming-of-age története.

Na persze nem azért, mert bármely karakter valódi felnőtté válását látnánk, és ez elsősorban nem is a film érdeme - Manny csak narrátor, aki hozzásimul ehhez a nagyobb történethez, hogy azzal együtt váljon felnőtté. Holywood egy zabolátlan fiatal, aki nem ismer még határokat. Nem tudja, merre tart és mit is hordoz magában. Képtelen megálljt parancsolni, felelőtlen és ez súlyos veszteségekkel is jár.
Úgy tartják, a filmgyártás - és kifejezetten Hollywood - soha később nem ment akkora változásokon keresztül, mint azokban az évtizedekben. A technikai fejlődések, újítások - a hangosfilm megjelenése - előtt még nem volt szilárd medre ennek az iparnak. A Babylon nagyon is tűpontosan, és súlyos okkal ábrázolja ezeket az esendő tiniket úgy, ahogy. Káromkodnak, szeretkeznek, isznak és drogoznak. Ők még kevésbé tudják, hogy mi van a kezükben, nem is sáfárkodnak vele rendesen. Ez a hedonizmus pedig már a legelső pillanattól kezdve magában foglalja az eljövendő bukást.

Hollywood persze felnő, még ha ez nem is pozitív (mikor is az?) - a liberális közegből egy szigorú konzervatív massza lesz. Pápaszemes, szmokingos, de hazug és álságos közösség, ami elveszti gyermeki ártatlanságát, szókimondását, Hollywood pedig - polkorrektség, liberalizmus és egyebek ide vagy oda - bárhány új generáción ment keresztül, mára bizony borzalmasan vén.

Lecsupaszítottuk, megfejtettük. És mindenkit besároztunk. A fiatalt, a felnőttet. Chazelle filmje viszont mégis arról szól, hogy ennek ellenére - pontosabban annak ellenére, hogy az ember, és vele együtt az általa felépített szakma mennyire velejéig romlott, a művészet, ami innen kikerül, mégis makulátlan. Van ebben valami egészen borzalmas ambivalencia, mégis inkább csodálatra méltó. Ahogy az esendő ember alkot. Utat talál, hogy újítson, fejlődjön, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megalkossa, amit megálmodott. Szentimentális, de mégis erről szól A Mozi. Ezt (is) látja meg Manny a fináléban, ahol nem véletlenül villannak fel éppen azok a címek a fináléban, mindegyik nagyon is szerves része ennek a hatalmas coming-of-age történetnek.

És innen, bátran ki merem jelenteni - a megtekintés után majd' másfél héttel -, hogy Chazelle legjobb filmje.

És még egy apró lábjegyzet: a némafilm korszakában a mozi, mint szórakozás inkább a munkásosztályé, a szegényebb rétegé volt. A filmek témái, motívumai is többnyire obszcének, polgárpukkasztók voltak, sokkal több szex, drog, kétes szakma volt látható a filmvásznon, és Hollywood is többnyire tanulatlan bevándorlókkal volt tele, akik a jobb élet reményében próbáltak szerencsét a nyugati parton. Nemhiába, hogy a hangosfilm megjelenése lemorzsolta ezeket az embereket, a technikai újítások egyre nagyobb szakértelmet igényeltek, maga a gyártás is sokkal szigorúbb feltételek mellett zajlott, és a színészek, színésznők pedig - ahogy a film is bemutatja - sok esetben egyszerűen kiestek a ringből, lévén, hogy tanulatlan emberekként nem tudtak rendesen beszélni, szöveget tanulni. A stúdiók szándéka pedig egyértelműen az volt, hogy megszólítsák a gazdagabb réteget - szintén látni a filmben -, ebből a teljes szcenárióból pedig egyáltalán nem virít ki a sok-sok káromkodó, drog és zabolátlan szex.

Rávágtam a négyest, pedig sok mindenben egyetértek a kettesekkel is. Egyrészt, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már egy jó ideje elegánsan elengedem a fülem mellett az olyan nagyívű kijelentéseket, minthogy ez az év ilyen-olyan filmje, főleg mikor az év jó része még hátravan. Meg amúgy is: ezt majd az utókor mondja meg igazán.
Végső soron pedig csakis a filmnek tesznek jobbat ezek a hangzatos szalagcímek, lelkes marketingkampányok, mert a néző úgy ül le elé, hogy a megváltást várja. Az én filmtáramban pedig vannak csak egyszerűen jó filmek, amik mögé felesleges bármit látni, nem tiszte újat feltárni, egyetlen dolga, hogy a jól bevált recepteket ügyesen és szórakoztatón használja. Azért is merül fel bennem ez a téma, mert nemrég a Nope-ot láttam, ami ugyancsak ebbe bukott bele. Ki lett kiáltva a második eljövetelként, miközben semmi több, mint egy jól összetett szórakoztató film.

És igen, a Barbár tele van kisebb hülyeségekkel, mert az alkotói amilyen bravúrral gyúrják össze a horror ezredjére is újragyúrt elemeit, úgy hozták magukkal a mainstream horror jól ismert butaságait. De hát nem erről szól ez a műfaj már évtizedek óta?

Elég régóta jött szembe horror, ami a szart is kiszedi belőlem, a rendező zseniálisan feszíti a húrt, ráadásul sokszor igencsak meglep, és látszik az igyekezet arra, hogy azért némi maradandóval is felemelje az egyszerű kis történetet - ez nagyon is javára válik: zseniális szekvencia, amikor a csávó a pincére találva mérőszalagért szalad, de ugyanígy nagyon jó a háttérben megbújó kritika a metoo vagy a rendőri jelenlét felé, miközben megbirizgálja Amerika "padló alatt megbújó" történelmének is (ezt a kifejezést Sufjan Stevens egyik dala kapcsán jegyeztem meg, nagyon találó). Ugyancsak zseniális, ahogy keresztülhúzza a néző Keith felé felépített előítéletét, de az is, hogy végül az erőszaktevőt egy másik erőszaktevő leszármazottja öli meg. Ezek az apró kis dolgok azok, amik mégis maradandóvá teszik a filmet, de külön tetszett, hogy mégsem csinál faksznit belőlük, hanem a horrorra összpontosít.

Kicsi.

Évek óta innen lesik a házi feladatot. :)

Viszont én Az üveghagyma jelölését totál nem értem a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. Ez nem eredeti forgatókönyvje Rian Johnsonnak? (Azon túl persze már úgy en bloc nem értem a jelölését, de ezt most hagyjuk.)

Természetesen, méghozzá egy Bell&Howell 2709-est is beszereztek. :)

Az idei Oscar-jelöltek listája

A következő évben érkezik a második évad. Az IMDb szerint is sorozat, nem pedig minisorozat.

Szerintem különösen gyenge év volt a tavalyi, egészen péntekig nem is tudtam igazán, mit jelölhetnék (akkor láttam a Triangle of Sadnesst). Szóval nem érdemes köszörülni a nyelvet az Avataron, egyrészt szerintem sokkal jobban megérdemli a helyét, mint az irgalmatlanul nagy blöff és üres, lelketlen Menü (aminek szintén alacsony átlaga van egyébként), másrészt pedig még mindig elfelejtik itt sokan, hogy a Vapiti nem szakmai díj, hanem közönségdíj, ergó az fog előnyben részesülni, ami a legnézettebbek között a legjobb. Az Avatar, bármennyire is fájdalmas itt bárkinek ez a tény, átlagban jó film a legnépszerűbbek között, borítékolható volt a 10-es listán való jelenléte. Ha erős év lett volna (mint amilyennek ígérkezik a 2023, remélem!), akkor tényleg nem lehet majd 3,6-os, 3,7-es átlaggal itt szerepelni.

Sosem voltam még ennyire meglőve egyébként a jelöltjeim kapcsán, bár tény, hogy pár film még hátravan (pl. Larry, amit látlatlanban is sajnálok, hogy nem került be, az elmúlt években, ha jól emlékszem, mindig volt egy-egy magyar jelölt), a többi meg mind-mind szubjektív megítélés, pl. az is, hogy a Dűne lelketlen blockbuster, mert szerintem nagyon nem az (a tavalyi jelöltem is volt).

8. A dolog (1982)

Kár érte, az én tippem is kiváló ügynök volt. :)