Fonghi

Ahogy az lenni szokott az ilyen űrös filmeknél, nekem nem állt össze a fizika. Nem értem, hogy miért áramlott percekig a sok szar (milyen szemét, honnan került oda, és honnan volt a mindefele lezárt űrállomás egy darabjában ennyi levegő?) az űrállomástól a rá csatlakozó másik jármű irányába (és nem kifele). Hogy lett volna elég energiája egy olyan kis járműnek az űrállomás szökési pályára állítására, a kabinról nem is beszélve? Logikai bukfencnek elmegy, hogy egyetlen kommunikációs csatorna van a Földdel, ami csak a vezérlőből közvetít hangot, mikor kutatási és biztonsági tétje lenne mondjuk a lény állandó megfigyelésének, de családi ügyekben nyugodtan lehet mobil eszközről videózni. Vagy, hogy egy elvileg profi, direkt erre felkészített csapatnak nem jutott eszébe korábban lezárni (úgy tartani) az állomás egyes részeit. De az is érdekes, hogy ez az intelligens lény egyetlen, a többivel egyező sejtből reprodukálta magát, mégsem jutott eszébe szaporodni. Viszont azt mindenképp élethűnek tartom, hogy "brit tudós" fedezte fel a földönkívüli életet. :D

Én nem tudom komoly arccal osztani ezt a minden a feketék elnyomására van kitalálva dolgot, de kicsit tekerve rajta azért érdekes tanulsága is lehet ennek az egésznek: Vajon létrejöhetett volna egy ennyire abszurd és embertelen igazságszolgáltatási és büntetés-végrehajtási rendszer, ha a történet elsősorban "rólunk és a mi gyerekeinkről", nem "róluk" szól?

Ez az egyik legszimpatikusabb politikai pr-cucc, amit valaha láttam... :)

Hogy mennyire nem volt igazam... Ez egyszerűen csak nagyon szerethető és felemelő. :)

Én egy kicsit parodisztikusnak éreztem, hogy ennyire direkt és túlzottan csapják az arcunkba a sablonokat, de '85-ben ezt még valószínűleg komolyan gondolták. Mindazonáltal nem tiltanám el a gyerekemtől.

Ez elég közepes film, nagyon éppen kapott négyest. A vége nekem ütött. A mű erényeihez sorolnám, hogy gyakran előkerülnek benne sajátosan görög, grammatikai, szimbolikai érvek, gondolatmenetek, ami szerintem bájos. Persze Hüpátiánál nyilvánvalóan nem reális a (kis)nagyívű gondolati út, erőltetett, mint általában a mozik zseniábrázolásában. Viszont azt dekázni, hogy milyen arányban volt matematikus meg csillagász egy 1600 évvel ezelőtt élt személy - akinek az életművéből gyakorlatilag semmi nem maradt fenn - teljesen nevetséges.

Szerintem a filmből az jött át, hogy a csőcselék, az csőcselék, hozzárendelt eszméktől függetlenül (ami szintén nem túl árnyalt). A hanyatló nyugatot nem ismerem, de az én tapasztalati horizontomon a kereszténységgel negatív dolgokat összekötni egy 'wow, ilyet is lehet?' élmény volt. Én csak azzal találkoztam eddig, hogy bárki rosszat, bírálatot mondott volna, arra meghökkenve levegőkapkodás és elítélés, elhatárolódás, magyarázkodás, helyzetmentés... az adekvát reakció. Ha történelmi tények jönnek szembe, akkor meg, hogy valahogy el kell távolítani a kereszténységtől. Filmélményekben inkább a - még ha rosszat is mondanánk, akkor is legyen benne kényelmes menekülőútnak egy pozitív karakter, aki képviselheti a "valódi kereszténységet" - korábbi kommentekben hiányolt eleme a jellemző tapasztalatom. Külön figyelemre méltó, hogy sikerült odáig eljutni röpke néhány hozzászólás alatt, hogy a filmet azonosítsuk az "intézményesített neoliberális kultúrdiktatúrával". Ha valami van, amit nem szeretek a KT-n, az egyébként ez, hogy folyton ehhez a témához fut ki minden.

Zárójeles megjegyzés: 23 éves volt a rendező.

Semmit nem tudtam róla, csak hogy a taxisblokádról szól. El sem kezdődött a film, csak láttam a feliratot, hogy 1956, és már nyilvánvalóvá vált, hogy kurzusfilm. Az első jelenetnél meg az, hogy ócska. Talán a hangból jön át a legegyértelműbben, mennyire. Nagyon kevés választja el a gyurcsányfilmtől, főként a színészek.

Egyébként ezt a rácsodálkozást a 90-es évek politikájára abszolút átérzem, Chris, csak ez nekem nem ettől a filmtől jött. Szeretettel ajánlom, hogy folytasd az ismerkedést azzal a világgal, mert tényleg élmény. Egy időben azt csináltuk szilveszterkor egy barátommal, hogy Áderre gyorsan megnéztünk egy Gönczöt. Tényleg rendesen álmélkodik az ember innen visszanézve, hogy olyan figurák voltak a sűrűjében, mint Hankiss meg TGM.

Kendőzetlen. Ez kis, esetlen, elveszett, fura figura kapálózik, hogy másokon keresztül (beleértve Istent) élje meg a boldogságot. Nagyon emberi.

Sajnos az az igazság, hogy akkor is létezett ilyen, és ma is. Attól függ, kinek a fia fogja...