von Schatu

Habár eltér a pontszámunk, de sok mindenben egyetértek veled.
Nekem nem volt eget verő élmény, de az előzmények ismeretében nem is vártam sokkal többet egy vizuálisan igényes Ghost in the Shellt nyomokban tartalmazó akciófilmnél, és azt meg is kaptam. Tulajdonképpen az alkotók saját maguknak állítottak akadályt azzal, hogy nekiálltak ezt a franchise-t egy amerikai akciófilmbe átültetni. Ha túlságosan eltér akkor sírnak a rajongók, hogy semmi köze hozzá, ha meg nem, akkor meg sírnak, hogy szolgaian másol. Szerintem egész korrekt lett.
Elsősorban Scarlett miatt néztem meg, mert nekem már a Lost in Translation óta a fejemben van, hogy nagyon jól tudja hozni az elidegenedett figurákat, és szerintem jó is volt Kusanagiként. Nem értettem már előtte sem a fanyalgást, hogy nem ázsiai játssza ezt a szerepet. Praktikus szempontokat nézve nincs egy darab kellő hírnévvel rendelkező jó ázsiai színésznő, aki megfelelne. Az egyetlen aki közel s távol beugrik az Rinko Kikuchi, de ő azért messze nem Scarlett szintje. Másrészt meg pont a GITS testcserélős, kiborgos, univerzális világa kapcsán értelmetlen is a hiszti. Ez nem egy minden ízében japán világ, amit az átültetéssel csak elrontani lehet.
Szóval szerintem egész okés lett, egyszer meg lehet nézni. Tény, hogy nem a GITS csúcsa, de azt csak halkan jegyezném meg, hogy szerintem az eredeti mozifilm is messze elmarad a Stand Alone Complextől, főleg a második évad második felétől. De ez a feldolgozás elég jó ahhoz, hogy meghozza a kedvet a franchiseban való elmerüléshez.
Meg aztán van még valami, amiről sokszor megfeledkeznek, akik szidják Hollywoodot, hogy kiheréli a jó ázsiai alkotásokat: ha a japánok csinálnák meg, valószínű eget verően szar lenne. A fanyalgóknak javaslom, hogy nézzék meg az Attack on Titan vagy a Parasyte élőszerepős verzióját, hogy lássák, hogy milyen igénytelen szemetekkel alázzák porig a saját remekműveiket.

Valahol igaz, ez visszafogottabb némileg (már Sono mércével :D), viszont mind a témák sokaságát, mind a mélységet, mind az epikusságot nézve magasan felette áll a többi müvének. Ezt simán tekinthetjük a magnum opusának.

Mellesleg javaslom még a Why Don't You Play In Hell-t is. Igaz, hogy "könnyedebb", de olyan mészárlások vannak benne, hogy a Kill Bill matinémüsornak tünik mellette. Nagyon szórakoztató!

Egyetértek, Love Exposure. Ha van olyan film, ami semmihez nem hasonlítható, és újra fogja definiálni a fejedben a filmkészítést, akkor az az.
Csak gyűjts erőt a végignézéséhez. Az első másfél óra után már könnyebb lesz :D

Beugrott egy jópofa mérték a nonkonformitásra:

SZUMMA[látott film(te osztályzatod-átlag)^2]/(látott film db)

Kvázi egy RMS az átlaghoz képesti eltéréssel az osztályzásban.
Excellel el lehet vele szórakozni.

Valóban nagyon jó film, magasra is értékelem, lásd a koreai toplistámat.
Tulajdonképpen egy érdekes adalékot ad a gengszter zsánerhez:
Mi lett volna, ha Michael Corleone rendőr?

Ahhoz passzolt, elég creepy volt :D

Nekem inkább az Eraserhead jutott róla eszembe, de a Twin Peaks is érthető.
Hangmérnöki szempontból nézve nem találtam benne kivetnivalót. Tetszett az alap hullámzása. Talán a két fő motívumot is kicsit pakolgathattad volna ide-oda a sztereó térben. De ez inkább csak ötlet, mint kritika.
Amúgy érdekes volt, de nem az én világom. Ha lesz más is, azt is meghallgatom.

Az EDM nem a kedvenc zenei stílusom, és a klipeket sem szoktam nagyon önálló műalkotásként kezelni, de ez egyszerűen földhöz vágott, és imádtam érte. Egy szívszorító történet a magányról, a reményről és a határtalan szülői szeretetről egy briliáns kis animébe ágyazva. Zene, animáció, történet, mondanivaló - itt egyszerűen minden a helyén van, és óramű pontossággal teszi a dolgát.
Aki szereti az animét, az imádni fogja. Aki nem, az meg ezek után szeretni fogja az animét :D A legjobb klip, amit az utóbbi években láttam!

Itt megtekinthető

"...számomra szinte feltérképezetlen műfajba ad betekintést."

Hosszú és csodákkal teli út vezet innen az Eromanga-senseiig, Isten hozott rajta :D

Viccet félretéve, már egy ideje ért nálam az újranézés, hát most én is nekiláttam. Ez volt az első anime, amit tudatosan néztem meg, és finoman szólva sem nyerte el a tetszésemet. Annyira irritáltak a kölykök, hogy nem tudtam együttérezni velük egy percig sem. Most viszont meglepve tapasztaltam, hogy nem éreztem ilyesmit. Mit tesz négy év, és 200+ anime... Ahogy JeszKar is írta korábban, továbbra is érzem Szeita felelősségét a történtekért, de most már jobban át tudtam érezni a motivációját. No meg Szecukót is aranyosabbnak tartom, mint korábban. A Ghibli-kölykökkel időnként vannak gondjaim (vö. Totoro).
Habár az ötöst nálam továbbra sem éri el, de most sokkal pozitívabban élmény volt, ezért fel is javítom négyesre.

Akinek tetszett, annak tudom a friss In This Corner of the World-öt javasolni. Nekem az személy szerint jobban tetszik.

No igen, az Ikiru kihagyhatatlan!
Nekem a "szerelem elmúlása" témában a koreai One Fine Spring Day a kedvencem. De ott van a közismertebb Blue Valentine is.