Tenebra

Tapasztalat: 3058 film
Kompetencia: 53 film
Súly: 4383
Regisztráció: 2011. április 14. (7 év, 8 hónap)
Kedvencnek jelölték: 134 user

Bemutatkozás

"Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, Hogy eltöltsem e csevegő időt - Úgy döntöttem, hogy gazember leszek. S utálom e kor hiú gyönyörét."

Blog: Amerikai Plán

Kedvencek

Rendezők: Arthur Penn, Fábri Zoltán, Federico Fellini, Ingmar Bergman, Jancsó Miklós, John Ford, John Huston, Luis Buñuel, Martin Scorsese, Michelangelo Antonioni, Orson Welles, Pier Paolo Pasolini, Robert Aldrich, Roman Polański, Sam Peckinpah, Samuel Fuller, Sergio Corbucci, Sergio Leone, Sergio Sollima, Werner Herzog, William Friedkin
Színészek: Al Pacino, Clint Eastwood, Gary Cooper, Gian Maria Volonté, Kállai Ferenc, Latinovits Zoltán, Marco Ferreri, Marlon Brando, Őze Lajos, Robert De Niro, Tom Hardy
Műfajok: film noir, horror, sci-fi, szatíra, thriller, western
Országok: amerikai, dán, izlandi, japán, magyar, norvég, olasz, svéd, szovjet
Korszakok: 1920-as évek, 1950-es évek, 1960-as évek, 1970-es évek

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1986
Lakhely: Antarktisz

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Îmi este indiferent daca în istorie vom intra ca barbari
 
5 2018-12-13 ?
(5)
Revenge
A bosszú
4 2018-12-13 3,4
(148)
BÚÉK
 
4 2018-12-09 4,1
(10)
Trezor
 
4 2018-12-06 3,7
(72)
Hook
 
3 2018-12-02 3,2
(526)
The Ballad of Buster Scruggs
 
5 2018-11-29 4,0
(76)
The House That Jack Built
A ház, amit Jack épített
4 2018-11-29 4,0
(67)
Hostiles
 
3 2018-11-25 3,5
(31)
Ruben Brandt, a gyűjtő
Ruben Brandt, Collector
3 2018-11-25 4,2
(72)
Dancer in the Dark
Táncos a sötétben
4 2018-11-20 4,3
(529)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Batman visszatér (1992) - én pontosan ezt a beteg karácsonyi hangulatot bírom, nem a dzsingülbellszes-cukormázas giccset. :'D

Amúgy meg természetesen a Reszkessetek betörők, mert abban is van nyál bőven, de amúgy meg egy jó kis családbarát thriller, amit még felnőttebb fejjel is tudok élvezni.

2018-12-09 12:38:04 BÚÉK (2018) Tenebra (4) #2

Meglepően jó film szerintem is, erős prekoncepcióm volt a félrement Veszettek után. Szerintem Goda Krisztinának ilyeneket kéne csinálnia: dramedyket. Ez jól ment neki a Veszettek előtt is (Kaméleon, Csak szex és más semmi). Hagyja az ilyen dagályos társadalmi-történelmi problémafilmeket! A drámai vígjáték egy egész jó terep arra, hogy emberi kapcsolatokat, társadalmi mentalitásokat, ismerős típusfigurákat és helyezeteket elemezzen. Ez szerintem nem is annyira a mobiltelefonok elidegenítő természetéről szólt, nyilvánvaló, hogy ezek csak eszközök, melyek durván megsértik a privát és a publikus határát, így nehezebb titkokat tartani, mert egy kéretlen SMS vagy Facebook-értesítő vagy csak szimplán egy kijelzett hívás bárkit lebuktathat. Nem, ebben a filmben sokkal érdekesebb a 30-40-es generáció válsága. Hogy nem tudnak magukkal mit kezdeni, pedig van pénz, karrier, jólét (már persze az Elek Ferenc-karaktert kivéve). Aztán mégsem működik valami. Ez a "valami" nagyon érdekes szerintem, ami a sokszor suta telefonbeszélgetések alatt-után körvonalazódik. Én úgy értelmeztem, hogy ez a valami maga a jólét, a siker. Ez az elidegenítő. Illetve a "munkaverseny", a "péniszméregetés", legyen bár szó férfiakról vagy nőkről. Ebben a filmben végig ez ment: kinek van jobb, kinek megy jobban, ki magabiztosabb, ki tudja kiszolgáltatottá, alárendeltté tenni a másikat. Ezek az emberek már csak felszínen barátok, de elidegenítette őket egymástól az anyagi jólét + természetesen a technikai eszközök. De ismét hangsúlyozom, szerintem itt nem az eszköz az elsődleges problémaforrás, hanem valami sokkal mélyebb, rendszerszintű probléma, ami jelen van a Teljesen idegenek olasz közegében, jelen van a szilveszteri Budapesten és valószínűleg jelen lenne egy amerikai vagy svéd vagy dél-koreai Teljesen idegenek remake-ben is. Ez a tragédiája ennek a jólétben élő felső-középosztálybeli harmincas-negyvenes embereknek, hogy mindenük megvan, ami anyagi természetű, ugyanakkor az egykoron valószínűleg tényleg lángoló barátság kihűlt vagy csak parázslik.

Oké, röviden ezt midlife crisisnek hívjuk, melyről már ezernyi film szól. De ez a BÚÉK mégis más szemszögből, frappánsan, humoros formában mutatta be. És azt is elég jól ábrázolja, hogy milyen könnyen előtörnek az emberből az előítéletek vagy a nőgyűlölet, ha valaki olyanról van szó, aki távolságban van tőle. Azonban már egészen más a helyzet, ha mondjuk egy közeli barátról derül ki, hogy homoszexuális. Nagyon szépen kibújtatja Goda Krisztina a szöget a zsákból Szilveszter estéjén, Újév hajnalán.

A film lezárása számomra abszolút hiteltelen volt, ahogy a telefonos (tehát nem a lakásban, a barátok között folyó!) dialógusok nagy része is. Ezek lerontották az amúgy rendkívül igényes, meglepően összeszedett, tartalmas filmet. Szerencsére a jó színészek és karakterek nagyon felhúzzák az egész sztorit, így az irreális happy end - főleg a Gábor-Saci vonalon és a barátokköztös telefonos dialógok nem rontanak le 2 osztályzatot. :D

Ez nem az év vége vígjátéka szerintem sem. Nem is az év magyar filmje, az is tuti. De egy nagy meglepetés, mert a Veszettek után nem számítottam egy jó filmre Goda Krisztinától.

Valószínűleg ez lehet, de én akkor sem nagyon értem a dolgot. Látom, hol lehetne a brutalitást "folytatni", de szerintem ennél ma durvább horrorfilmek vannak. És nem is ilyen Motelre vagy Szerb filmre gondolok, mert nyilván ezek a legszélsőbb értéket képviselik. De szerintem még a DC sem lesz nyomában sem ezeknek. Már, ha valamilyen formában eljut a szélesebb közönség felé. Én kíváncsi vagyok rá. Szerintem A nimfomániás DC-je sem volt annyira durva azért, így gondolom, ennek is inkább a füstje a nagy csak. Bár az tény, hogy én sok horrorfilmet nézek, és a Cannibal Holocaust sem akasztott ki. Az említett két címe, a Motel és a Szerb film sem különösebben hatottak meg, buta erőszakpornó mindkettő. A Jack más miatt üt fejbe, és nem hiszem, hogy annyira fontos, hogy tovább mutatnak-e egy-két csonkítási jelenetet vagy sem.

előzmény: ryood (#9)

Plusz a nagy hírveréssel ellentétben van benne 2 brutálisabb jelenet, a többit nem mondanám különösebben véresnek, gyomorforgatónak vagy tabudöntögetőnek. A mell-levágás durva, de a lényegi résznél Lars von Trier vág egyet, és nem látjuk, mi történt. Illetve kipreparál Jack egy kisifiút, de a folyamatát csak úgy mutatja a kamera, hogy épp a szemünk sarkából látjuk, amúgy Jack arca van a fókuszban. Én komolyan nem értettem, mi az, amin Cannes-ban kiakadtak a nézők. A Henry - Egy sorozatgyilkos portréja ezerszer durvább és explicitebb, bár az egy elfeledett kultfilm. De egy átlag horrorfilmhez, sőt Lars von Trier korábbi filmjeihez képest is szolidabb.

Ez nem jelenti azt, hogy az agyat nem dolgozza meg. Én abban látom ennek a filmnek a "súlyosságát", hogy itt végig egy gyilkossal kell azonosulnunk, aki ráadásul reflektál is arra, amit csinál, és arra is, hogy a társadalom egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy ő már rengeteg embert eltett láb alól. Lars von Trier pedig szokás szerint provokál minket filmes eszközökkel is. Azaz "aljas módon" használja a jó öreg suspense-t, hogy izguljunk is Jackért: hogy megússza, hogy a pokol legalsó bugyrában át tudjon mászni a túloldalra. Engem inkább ez akasztana ki, ha mimóza lennék. De mivel nem vagyok az, üresjáratai, túlnyújtott bevezetése ellenére is egy igen jó filmnek tartom ezt. Mely amúgy szerintem elmarad Lars von Trier legjobbjaitól, érződik rajta, hogy von Trier már inkább csak ismétel, variál, de nem tud igazán beújítani. (Én A nimfomániás egy verziójának érzem a Jacket.)

előzmény: Xaos (#6)

2018-11-06 23:13:21 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Tenebra #23988

A "köldöknézős művészfilmek" vagy a "gagyi vígjátékok" sztereotípia miatt nem nézel magyar filmeket? :D

Egy darabig nekem is fenntartásaim voltak a magyar filmekkel szemben, de csak addig, amíg nem ismertem meg a '90-es évek előtti magyar filmművészetet. Nem a Honfoglalásból, az Európa Expresszből, az Álom.netből, a Hídemberből vagy a Pappa Piából kell kiindulni.

--
Áthelyezve a(z) Egy nap topikból.

előzmény: Havierez (#23984)

2018-11-01 08:48:07 November (2017) Tenebra (4) #1

2 hetet vártam a film értékelésével, hogy stílusosan éppen november 1-én tudjak róla írni. :'D A Novembert az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon vetítették, ami Szolnokon zajlott október 16-21. között. Ez a film benne volt a versenyprogramban, amitől amúgy nem voltam elájulva, mert jellemzően igen unalmas kosztümös filmek szerepeltek a felhozatalban, melyek persze a díszlet, a látvány szempontjából érdekesek voltak (a díjakat is a látványtervezők, és nem a rendezők kapták - ez a fesztivál újdonsága), de a díszletnek, a tájnak jellemzően nem volt funkciója ezekben. Inkább kivételek voltak, melyeknél tényleg hordozott többletjelentést a környezet is. Ilyen volt a Radu Jude-féle Megsebzett szívek, és ilyen ez a kvázi nyitófilm, a November.

Nem csont nélküli ez sem, a sztori kicsit katyvaszos lesz a közepe felé, de aztán egész jól kijönnek belőle az alkotók. Tulajdonképpen ez egy szerelmi dráma, egy tragikus románc, melyben mennek a szokásos intrikák. A sajátos ízt a képi világ, a kelet-európai mitológia és az osztályellentétek kölcsönzik ennek a sztorinak. A karakterek démonokkal üzletelnek a fagyos-saras vidéken, illetve erdőkben, és nyirkos faházaik falai között bizarr rituálékat hajtanak végre, hogy megkaparintsák, amire vágynak. A legbizarrabb képződményei a filmnek az amolyan avatarként funkcionáló, életre keltett tárgyak, melyekbe a démonok lehelnek lelket valamilyen véráldozatért vagy a gazda lelkéért cserébe. Rögtön a film elején egy kapákból, baltákból, kaszákból összetákolt groteszk lény rabol el egy tehenet... :'D Tehát a Novembernek humora is van, ugyanakkor megfelelően hátborzongató is az alvilági kapcsolatok miatt.

De ebben a filmben félelmetesebb a fanatikus, viszonzatlan szerelem láncolata. A főhősnő szerelmes az együgyű helyi fiúba, az meg pechére beleszeret egy helyi német arisztokratába, akit amúgy is gyűlölnek a kisközösség tagjai (nem nagyon ástam bele magam az észt történelembe, szóval csak sejtem, mi lehet ennek a történelmi háttere). Így a November csak távoli rokona A boszorkánynak, melyhez hasonlítható, mivel ebben inkább a szerelmi melankólia uralja a film hangulatát, nem a nyomasztó horror. Ehhez tényleg kiválóak a film helyszínei, a nyomasztó keleti erdők és a szűk, furcsa, alacsony mennyezetű faházak. A képi világot pedig a sár és hó keverékéhez tudnám hasonlítani, nagyon jól sikerült belőni a fekete-fehér kontrasztot, illetve arányát, így nem is hagyományos fekete-fehér film ez, sokkal több annál.

A történet szép, katartikus a lezárás, de nem ez a legerősebb része a filmnek. Legalábbis nekem a képi világ, a hangulat és pogány mitológia tetszettek nagyon, ezek fogtak meg a Novemberben. Novemberi estékre, éjszakákra kifejezetten ajánlott. :D

Szabótól én az Álmodozások kora - Apa - Szerelmesfilm trilógiát szeretem nagyon. critixxhez hasonlóan én sem tartom egy hatalmas nagy rendezőnek érdemei és díjai ellenére, kb. lemásolta a francia újhullámot az első filmjével, utána meg áttért az akadémista mid-cultokra, melyekben elég sok a modorosság már (az Álmodozások korában is mondjuk, de az sokkal energikusabb, játékosabb, mint a nehézkes Mephisto-Hanussen-Redl és amik utána jöttek). Viszont a trilógiából nekem a Szerelmesfilm a kedvencem, ebben elég jól használja az időfelbontást a személyes történet és a történelem egybefésülésére, ebben sikerült szerintem a leginkább eltalálnia Szabónak az arányt a formai játék és a történetmesélés között.

A Budapesti mesék és a Tűzoltó utca 25. nekem már túlságosan is formalista alkotások, melyekben túlságosan is eltolódott a hangsúly az emlékezés bemutatása felé az emlékezés tárgya felől. Szeretem az avantgárd filmeket, de ezekben azért van sztori, csak azt csúnyán háttérbe szorítja a nehézkes szimbolizmus és a melldöngetés, hogy "én ennyire értek az időrend felbontáshoz".

A Mephisto-féle vonal sem rossz, meg a Bizalom sem, sőt még az Édes Emma, drága Böbe sem. Ezek közül talán a Hanussen tetszett a leginkább, az elég jól megragadja a rémisztő átmenetet a demokráciából (weimari köztársaság) a diktatúrába (nácik hatalomátvétele). A giccs és a modorosság ezekben már erőteljesen jelen van azért. És én mondjuk A napfény ízét is bírtam elsőre, de újranézve eléggé olyan érzésem volt, hogy hiába a kb. 3 órás játékidő, mintha az egészet összecsapták volna.

Szóval Szabónak én inkább az újhullámot majmoló korszakát bírom, semmint az akadémista filmjeit.

Első helyen nálam a második világháború van, mert egy időben a csapból is ez folyt nálam, mivel érdekelt a téma, és úgy látszik, rá voltak kattanva a filmek és játékok is. Halálosan ráuntam a Ryan közlegény - Elit alakulat - Call of Duty - Medal of Honor - Battlefield 1942 - Panzers filmek-játékok miatt.

A szuperhősös téma is majdnem ilyen unalmas, de ebben mostanában jött el az izgalmasabb korszak, úgy érzem, mikor mernek kicsit (de tényleg csak egy kicsit) kísérletezni ezekkel a mítoszokkal (gondolok itt a Végtelen háborúra). De azért remélem, egyszer ez is kifullad mint a western, és utána csak ritkán jönnek majd minőségi darabok. Valamikor a 2100-as években biztos így lesz. XD

Az óriás robotos-szörnyes cuccokat meg kb. gyerekkoromban élveztem, ma már untatnak, hacsak nem valami tényleg nagyon minőségi darabról (mondjuk egy Evangelionról vagy TTGL-szerű animéről) van szó).

2018-10-11 23:07:00 First Man (2018) / Az első ember Tenebra (3) #2

Ez a film végleg megértette velem, miért készült irtó kevés játékfilm az Apollo-11 történelmi küldetéséről Dokumentumfilm persze annál több van a témában, jobbnál-jobbak ráadásul. Ennek oka az lehet, hogy az űrbe szállás, a Holdra lépés rohadt látványos és nagyszerű dolog (már persze, ha elhisszük, hogy megtörtént - de ma már elég sok bizonyíték van arra, hogy nem kamu volt), viszont maguk a főszereplők nem elég érdekes, drámai karakterek. Márpedig egy játékfilmhez, egy filmdrámához nem elég a látvány, kell a dráma is. Damien Chazelle filmjében a látvány elsőrangú, IMAX-ben Az első ember rakétaindítási és űrutazós jelenetei nagyon működnek, igen feszültek, és mikor az űrben rád tör a világűr sötétsége, a csend szinte fullasztóvá válik. Abszolút sikerült átélnem az űrlétet, és azok alapján, amiket láttam és olvastam róla, totál hitelesnek tűnik. Remélhetőleg mindenki olyan közönséget fog kifogni mint én: kussban volt mindenki az űr csendjének beálltakor. :D

A probléma az, hogy az alkotók nem tudtak mit kezdeni Neil Armstronggal. Armstrong állítólag a valóságban is egy hűvös, racionális, visszafogott ember volt. Ez mondjuk érződik a híres "Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek" mondatból és jelenetből is, melyet az űrhajós kollégái is úgy kommentálnak az In the Shadow of the Moon (2007) című dokuban, hogy hihetetlenül higgadt és céltudatos maradt ebben az egyszerre gyönyörű és borzongató pillanatban is. Azonban egy ilyen emberből nehéz drámai hőst faragni egy ilyen filmben, és ebbe beletört az alkotók bicskája. Nem túl világosak Armstrong motivációi, a családi szál unalmas, felszínes és parttalan, és azt sem igazán értettem, hogy olykor miért pukkad fel a NASA-ra. És emellett még a film szájbarágós is, avagy nem elég egyszer megmutatni, hogy a főhős szenved a lánya halála miatt, hanem ezt folyamatosan arcunkba kell tolni, olykor a tök izgalmas kiképzős vagy űrutazós jelenetek felszabdalása árán.

Pont mostanában, erre a filmre felkészülve néztem meg, pótoltam Az igazakat (1983), aminek csak 30 perccel több a játékideje, mégis az első fél órában olyan emberi és szerethető karaktereket kreál a valós személyekből, hogy azonnal berántott. Az igazak csak épp annyit foglalkozik a családdal, amennyi szükséges, és inkább a kiképzésre, illetve a pilóták versengésére, motivációira, a NASA és a pilóták / asztronauták közti konfliktusra koncentrál. Abban épp az tetszett, hogy egyszerre humoros és drámai, emelkedett és földhöz ragadt. Nem azt mondom, hogy Az első emberben is sokadik alkalommal el kellett volna időzni a kiképzés mellett, vagy annyira bele kellett volna menni az űrutazásba, sőt Damien Chazelle-nek sikerült feltárnia a holdjárás egy új dimenzióját, sikerült neki megmutatnia ezt más szemszögből. Viszont a családi szál túlhangsúlyozása ellopta a játékidőt az igazán érdekes epizódok elől.

Nem rossz film persze, sőt, látványossága miatt, a valódi űrutazás rajongóinak egyszer mindenképp ajánlott. Azonban ebből sokkal többet, jobbat ki lehetett volna hozni. Nem egy új patrióta filmet kellett volna készíteni, vagy megcsinálni újra Az igazakat. De az biztos, hogy én csalódottan keltem fel előle, mert több űrös jelenetet, kevesebb melodrámát vártam.

Igen erős és nagyon hatásos film. És igen kreatív is. Elsőre fel sem tűnt, annyira hozzászoktam a filmforma láthatatlanságához. Utólag esett le, mikor utánaolvastam, hogy ez kvázi valós időben ment, és egy nagy hosszú beállítás az egész. Emiatt nagyon beszippant, és nagyon nagy dühöt éreztem, miközben néztem. Ugyanakkor ez tökéletes thriller is, hiszen a gyilkosnak csak a jelenlétét érezzük a puskaropogásból, de őt magát nem látjuk, csak egyszer, távolról, ami miatt izzik a feszültség. A legerősebb, legkeményebb jelenet a film közepén van, az alaposan megdolgozott. Az egyik lány haldoklására gondolok, akit a főszereplő megpróbál megmenteni. Az epizódszerepet alakító színésznő díjat is nyert alakításáért. És az biztos, hogy ennél hitelesebb, életszagúbb haláltusát még nem láttam a vásznon. A halál szép lassan, de biztosan jön el, szinte érezzük, ahogy hűvös leheletével beteríti a lány testét. Először csak nagyon fáj a lőtt seb. Aztán elkezd fázni. Majd megfogalmazódik agyában, hogy meg fog halni. Aztán az édesanyját követeli. Majd totál elveszíti kapcsolatát a valósággal, és végül elájul. És... annyi.

Nagyon felháborító az egész film a valóság ismeretében, és az ember kérdezi magától, a világtól, a norvég törvénykezéstől, hogy az ilyen Breivik-féle férgek miért létezhetnek, miért élhetnek tovább luxusbörtönükben, PlayStation után követelőzve, az államot perrel fenyegetve...

Erik Poppe nálam elérte a hatást, elgondolkodtatott, magával ragadott. Azonban 5-öst nem adok rá, mert nem jó nézni amúgy. Mármint izgalmas, gondolatébresztő, de fájdalmas is látni ezt a sok szimpatikus karaktert a halál torkában. Vagy hát szimpatikus: azért szimpatikusak, mert teljesen átlagosak, bárkik lehetnének, akikkel találkozunk az utcán vagy partyn vagy ilyen táborokban. Előttük az élet, és vannak gyarlóságaik biztos, de a "bűnük" mindössze annyi, hogy egy baloldali szervezet, párt táborában voltak.

Szerintem egyébként Poppe legjobb filmje a Troubled Water mellett.

Összes komment...