caulfield

Tapasztalat: 2251 film
Kompetencia: 9 film
Súly: 2476
Regisztráció: 2011. február 23. (13 év, 4 hónap)
Kedvencnek jelölték: 89 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Furiosa: A Mad Max Saga
Furiosa: Történet a Mad Maxből
4 2024-05-27 3,8
(168)
Dune: Part Two
Dűne: Második rész
4 2024-03-04 4,1
(349)
An Cailín Ciúin
A csendes lány
5 2024-02-15 4,3
(190)
American Fiction
Amerikai irodalom
4 2024-02-13 3,8
(82)
The Holdovers
Téli szünet
4 2024-01-30 4,2
(194)
Anatomie d'une chute
Egy zuhanás anatómiája
4 2024-01-29 4,1
(216)
The Zone of Interest
Érdekvédelmi terület
4 2024-01-22 3,9
(166)
Poor Things
Szegény párák
5 2024-01-15 4,0
(279)
Kimitachi wa dô ikiru ka
A fiú és a szürke gém
5 2023-12-31 4,1
(91)
The Killer
A gyilkos
4 2023-10-30 3,4
(247)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2024-06-30 18:57:06 [Tévésorozatok] caulfield #4402

Az első évadot pont tegnap fejeztem be. Ennél idegenebb és ocsmányabb családhoz nem nagyon volt még szerencsém. Amolyan dark Dallas. Nem könnyű értékelni a szereplők közti aprólékosan megalkotott dinamikát se, mert az ellenszenv, amit kiváltanak annyira mocskosul átható, hogy csak a megvetés marad a néző számára. De részről-részre haladva folyamatosan sejlik fel az apró zoom-ok tengerében és a jó érzékkel használt hatásos zenei motívumok közt az elvitathatatlan zsenialitás. A mindenféle erőlködés nélkül ábrázolt képmutatás, éjsötét, ellenállhatatlan humorral megspékelt áskálódások bemutatása és a különféle gyerekkori traumák finom pedzegetése, nemcsak egy beteg közeget tárnak fel, de az elit cincálását is olyan hatékonysággal viszik végbe, ahogy arról sok, az utóbbi időben készült játékfilm álmodni sem mert.

előzmény: Dió (#4401)

2024-06-26 10:31:30 [Foci EB 2024] caulfield #42

A csoportkör minden tornán inkább jelenti az alibizést, semmint a tisztességes focit. a legutóbbi két EB ezzel a lebonyolítással viszont végleg számolgatássá és spekulálássá silányította a játékot. Lehetne úgy, hogy csak a csoportelsők jutnak tovább, plusz a két legjobb csoportmásodik, ezzel kevesebb a meccs (és persze a lóvé), de senki se veheti félvállról a győzelmet, arra bazírozva, hogy melyik ágra akar, vagy nem akar kerülni később. A magyarok most reménykedhetnek, hogy Ronaldoék őket akarják a nyolcaddöntőben és nem a szlovéneket.

Ez inkább Mad Max, mint a Fury Road. Valójában Furiosa imperátor az előző rész főszereplője, Tom Hardy figurája csak támogató karakter. Most pedig a lány kapja meg kvázi Max szerepét és Dementus kerül a fókuszba (már amennyire rosszfiúként tud). Általában Max a kezdeti kívülállóságból válik segítő hőssé, de végül sosem virágzik ki, ellenben Furiosával, vagy Dementusszal. Beleveszik a pusztaságba, hisz őrületre van keresztelve.
George Miller a Fury Road sztoriját, azzal, hogy a nő révbe ér befejezettnek tekinti. A harmadik film elvileg egy Wasteland sztori lenne, egy évvel a Fury Road eseményei előtt, újra Tom Hardyval. Ha a streaming megmenti ezt a filmet, akkor teljes lehet a trilógia.

2024-05-25 11:48:26 [Tévésorozatok] caulfield #4400

A Fallout a megfelelő gyógyír a True Detective négyes szériájára. Lehet, hogy tényleg megindult a játékadaptációk virágzása. A morbid posztapokaliptikus sorozat mindenestre mesterien tartja fent az érdeklődést, ahogy a paródiát keveri a társadalomkritikával, vagy ahogy a gyermeki jóhiszeműséggel froclizza a stréberséget és fordítva. Az alaszkai nyomozópáros csetlő-botló detektívkedését is vígjátéknak szánta a költő? Ha igen, akkor se működik, de sötét misztikus krimiként nézve egy katasztrófa. Jodie Fosterék önmaguk után való nyomozása erőltetett, mesterkélt és egyszerűen gagyi, egyes, elvileg drámai pillanataiban pedig nevetséges.
A radioaktivitástól sercegő Fallout viszont sziporkázik saját elfajzottságában. Igazi színi és műfaji kavalkád, egy félrenyelt amerikai atomkorszak és a rockabilly harmatos, de kemény szerelemgyereke. Nem kérdés, hogy melyik sorozatnak van a folytatások terén igazán jövője.

2024-05-25 11:14:53 [Színház] caulfield #284

Nagy élmény a még pár hétig a Westenden futó Arthur Miller darab a Pillantás a hídról, Dominic West főszereplésével. Miközben Marlon Brando híres szívfájdalma visszhangzik: “Lehettem volna valaki…”, addig a szexuális frusztrációktól és kisebbségi komplexusoktól terhelt talján gyökerű new york-i csecsemőférfi kálváriája A drót sztárjának elemi erejű alakításában valósággal megrengeti a színpadot. Az amerikai álom kétes színpadán feltűnő olasz vérmérséklet és a kikötői munkáslét partra vetettsége kendőzetlenül mutatja be a redneck világ fájdalmas mélységeit. Az irigység mindent elsöprő viharában megsemmisülő elvek egy lélektani dráma kamaradarabjába sűrítve, szerepeikben természetesen lubickoló színészekkel.

A nézetlenül való lepontozás csak a kultúrharcot szítja. Azzal meg tele a padlás. Egy filmnél az erkölcs és az ízlés durva szétmetszése szerintem nem ízléses. Egy late night show esetében például (Frizbi interjú) már más a helyzet, ott önmagáért beszél a produktum, el lehet verni rajta a port akár látatlanban is.

Nem hiszem, hogy teljesen tisztességes hagyományos játékfilmként magyarázni az Érdekvédelmi területet. Egyfajta dokumentarista költészetként talán inkább. Mindenesetre Höss mint protagonista, Hössné pedig mint antagonista - bele lehet csimpaszkodni és akár ellentétes dinamikát látni kettejük közt a borzalom felé előírt közöny megélésében. Mintha a férfi kételkedne, csak az asszonya módszeresen nem hagy semmi levegőt a lappangó emberségének. Hiába érződik ez belemagyarázásnak, ha a néző ebben kiélheti a hitét és a reményét, legyen. Megtoldva a gonosz és önző jelzőkkel pedig, a nürnbergi ítélkezőkhöz hasonlóan, fel is lehet venni a saját kulturális normákból fakadó álláspontot.
Csakhogy ez nem minden. Van egy mesterséges, a nézőre visszaható szempont, a relativizmus. Amely tarthatatlan egy ponton túl (mint valamennyi -izmus), de kritikai élét tekintve az egyetlen, amely fényt gyújthat egy zárt hitgyülekezetben. A nürnbergi perben lényegében véve a védelem kizárólagos pontja, a parancsra tették relativista érve volt. Hogy Hössék számára Göbbels valósága volt csak. Illetve hogy nem tekinthető joghatóságnak az ítélkező testület, az elfogult győztes szerepéből kifolyólag.
Egy párhuzamos valóságban, ahol a németek győztek, egy Sophie Schollról készült film kapcsán arról vitatkoznánk, hogy a fináléban, a kivégzése előtti pillanatokban a diáklány elkezd-e végre kételkedni a nemzetiszocializmusról alkotott tévképzeteiben, vagy sem. Szeretnénk hinni, hogy igen, mivel a Führer igazsága megkérdőjelezhetetlen.
A gonoszság és az önzés mellett fontosabb a hit természete, mert az ember sok mindent, akár az életét is hajlandó feláldozni, de a meggyőződéséről mond le a legnehezebben. A hit, hogy én erre nem lennék képes, Höss helyében én pedig igenis iszonyodnék… a jóhiszeműség öncsalása hiába bújik alkati tényezők mögé, mint a született lelketlenség, ha a felekezet sodrásának ellenállhatatlanságáról tudni sem akar.
Vannak akik Auschwitz mellé odateszik más városok nevét, mint Drezdáét, Hiroshimáét, vagy újabban esetleg Gázáét, ahogy Jonathan Glazer a film rendezője is tette ezt a minap. Szerintem a film célja csupán, bármilyen fájdalmas is, a feloldozás lehetetlenségének a bemutatása, hogy a néző tényleg a pokolban, azaz egyedül érezze magát. És semmi több.

Lynch markánsabb, zsigeribb az ábrázolásaiban, hiába esik szét és fullad kudarcba az ő Dűnéje mégis kíméletlenül eleven a részleteiben. Villenueve viszont sikeresen viszi filmre Herbert művét, vagyis inkább gyönyörűen - túl szépen is. Érdekes, hogy a sokat dicsért bátorság tűnik pont kevésnek. Egy nagy vásznas Dűne eleve megköveteli a kurázsit, de egy zömmel csak esztétizáló, festményszerű megközelítés az alapanyag nyersességének fényében alibizésnek hat. A jeles tanuló kiváló felelete ez a film, fájóan mellőzi a csibészséget.

Mondjuk Göringet a filmbeli anyós figurájával rokonítanám. Inkább volt ő opportunista, semmint fanatikus követő. Ami persze nem menti a háborús bűnök alól. Himmler húzása viszont nem véletlenül döbbentette meg a Führert is, ő azért teljesen elkötelezettnek tűnt. Höss innen nézve már-már földönkívüli volt, embertelenségét tekintve. Talán más, mikor a tömeggyilkolást az első sorból szemlézed és gyakorlod napi szinten, mint mikor a fővárosból osztogatsz parancsokat.

előzmény: critixx (#26)

Felesleges az újember erkölcsi maradványait keresni Hössben. Ahogy a Führer szerint Thomas Mann egy áruló és felforgató elem volt, úgy bármiféle humanista megközelítés, amely az árja faj érdekein túlmutat férges gondolat, amit ki kell gyomlálni. „Vagy ők, vagy mi.”
Höss diszkomfortja akkor már inkább a bitófához való közeledéséből fakad. Az IBS merő testi reflex, s mint Joker vihorászása, a náci öklendezése is mellőz bármilyen emberi dimenziót. Nem hiszem, hogy a szörnyben végül fellelt érző lény sejtetésével akar a rendező katarzist elérni. A viking nem tud visszatérni és kiirtani a falu másik felét, ezért „erkölcsi” értelemben szorong, a kánaániták az Úr rendeltetésével szemben túlélnek… Tehát a gyengeség árnya vetül hősünkre. Mikor a szovjetek már a sarkon voltak Hitler jobbnak látta a németség pusztulását, hisz bebizonyosodott mégsem ők a kiválasztott faj.
Halálfélelem, a bukástól való rettegés, a kudarc szele érintheti meg Hösst, ami persze önmagában is skandalum, hisz az eszme nem lehet téves, a kinyilatkoztatás adott, de a valóság a háború elvesztésével mégis kopogtat. Azaz, hogy a tökéletes idill, a gyerekek, a virágoskert és a veteményes mégsem a felsőbbrendű kéz munkája. A lágerparancsnok nem az emberirtás abszurdumával, csak saját végzetének banalitásával szembesül titokban.

Amellett, hogy értékes egy film, már az eltökéltsége miatt is - a sötét kútba meredés, ahol a sötétség visszanéz - számomra Spielberg, vagy Nemes történetei mégis átütőbbek, hiába kapják meg olykor a szirupos jelzőt. De meg kell hagyni, hogy merész alkotói húzás kilépni a részvét köréből és Nietzsche nyomában haladva alámerülni egy rémálomba.
Azáltal hősies, hogy pont semmi hősies nincs benne.

Összes komment...