caulfield

Tapasztalat: 2169 film
Kompetencia: 14 film
Súly: 2519
Regisztráció: 2011. február 23. (6 év, 9 hónap)
Kedvencnek jelölték: 68 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1984
Lakhely: London

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Thor: Ragnarok
Thor: Ragnarök
4 2017-12-09 4,0
(161)
San Andreas
Törésvonal
1 2017-12-09 2,5
(225)
Split
Széttörve
3 2017-12-07 3,6
(424)
Mother!
Anyám!
4 2017-11-03 4,1
(139)
An
A remény receptje
5 2017-10-25 4,0
(26)
Contratiempo
The Invisible Guest
4 2017-10-24 4,1
(74)
Testről és lélekről
On Body and Soul
5 2017-10-14 4,5
(211)
Blade Runner 2049
Szárnyas fejvadász 2049
3 2017-10-08 4,1
(243)
Black Mirror
Fekete tükör
5 2017-09-27 4,7
(312)
Blue Velvet
Kék bársony
5 2017-09-20 4,1
(541)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Akkor tehát a posztmodern Adornonak volt igaza, Auschwitz után nem lehet verset írni? A rímekkel, vagy a képekkel való játék a múlté és érvénytelen, ha komoly témáról van szó?

előzmény: ipartelep (#44)

2017-11-18 05:14:50 [Színház] caulfield #149

A West End repertoárjáról két show:

Ink
​A bulvárújságírás eredete, avagy hogyan, milyen morális dilemmák mentén kerültek fel azok a bizonyos cicik a The Sun oldalaira. Egészen pontosan a harmadik oldalra.
Az újságírás elbulvárosodása, lealjasodása ebben a Mad Men - Reklámőrültek hangulatát idéző darabban úgy kerül kitárgyalásra, hogy az egyszerre tud megmosolyogtató és drámai lenni. Miután a The Sunt frissen bekebelező médiacápa kinevezi a lap új főnökét, egy olyan tragikomikus folyamat veszi kezdetét, mely egyetlen célt szolgál: legyőzni a nagy piaci riválist, a Mirrort. Jon Hamm fizimiskájával és nikotin arzenáljával megáldott szerkesztő személyes revánsvágytól is fűtve (igazságtalanul menesztették a konkurens laptól) nem rest feláldozni semmit a növekvő lapeladás oltárán. A gátlások felszámolásával lassan a zsurnalizmus lényege hasonlik meg: a tudósítást felváltja a tudatosítás. A szerkesztő maga kezdi el ugyanis gyártani a tartalmat a lap hasábjaira, mellyel egy emberrablás kimenetelét is befolyásolja, s mely végül a harmadik oldalra kerülő fedetlen női keblek kipréselésével sokkolja le az akkor még igen konzervatív olvasóközönséget. Sokat mondó, hogy a híresen hagyománytisztelő brit sajtó volt a keltetője a mai kis színes magazinoknak, napilapoknak. A '60-as évek szexuális forradalma került nyomtatásba.
Magáról az előadásról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, a színészek brillíroznak, a hangok, a fények, a mozgó színpad használata mind a kreativitás csúcsát jelentik. A kor megidézése pazarul sikerül, a cigifüstbe burkolózó és írógépek zajától terhelt londoni szerkesztőség megelevenül a színpadon. A felvetett erkölcsi kérdések, a főszereplő drámája, valamint mára a nosztalgiával egyet jelentő '70-es éveket megelőző újságírói etika átformálódásának hatásos együttese aktuálisabb nem is lehetne.

Everybody’s Talking About Jamie
​Ebben a kortárs musicalben aztán végképp mai témák kerülnek kivesézésre. A kamaszkori identitásválság, a másság nemi, illetve vallási alapokon megfogalmazódó kérdésköre a modern brit iskolarendszer kiszámíthatatlanul hol liberális, hol konzervatív légkörében képezi a magvát a főleg vígjátéki elemektől hangsúlyos sztorinak. A tánc- és a dalbetétek élvezetesek, a második részben lévő drámai részek nem csordulnak túl - a tinédzser fiát kegyes hazugságokban dédelgető elvált anya szóló része pedig egyenesen szívszorító. A főszereplő (a ködös Albion Alföldi Róbertje) parádézik a tizenhatodik évében izzó, queer gesztusokkal megáldott, kívülálló, transzvesztita sármőr Jamiejeként. Bár előkerülnek valamelyest az eredetiségben pangást mutató motívumok: a hijabot viselő muszlim lány és a tesztoszteron túltengésben szenvedő fiúk által zaklatott főhős barátsága, vagy a cselekmény néhol kiszámítható fordulatai. Viszont jóízű polgárpukkasztása, mely nemcsak a brit munkásosztálynak, de például a genderstudy-nak is beint a maga finom módján, illetve a színpompás, szívvel-lélekkel megrendezett és előadott bája nagyszerű élménnyé varázsolja ezt a szellemes musicalt.

2017-11-06 06:04:56 Mother! (2017) / Anyám! caulfield (4) #29

​Oldás és kötés jelenségvizsgálat teremtéstörténeti áthallásokkal. A Lawrence karakterére tapasztott kamera mintha egyszerre barangolna a nyelv és a szemérem kereteinek belső kamráiban, illetve külső tartományaiban. Bardem, mint a költő, a forradalmár, a nyelvi felszabadító, a gátlásokat feloldó véglet, addig a felesége a szemérmes, befelé forduló önállóság, materiális szilárdság. Ősképek, akárcsak a szellem és az anyag, amelyek egyszerre nyűgjei egymásnak, de külön-külön nem létezhetnek.
A körforgás, a hasonlatok sajátságos tánca, vagy légzése három lépésben: a ház-Lawrence viszonyban előbbi az anyag, utóbbi a spiritusz; a Lawrence-Bardem kettősségben előbbi a kötött és megkötő matéria, utóbbi a mámoros elragadtatásban cikázó szellemlény; a ház-Bardem kapcsolatban ellenben nincs kétség, ezen kettő már egy. A férfinak, vagy a tengelynek (Him, l’homme, a haza) akárcsak a testnek, a szíve választottja erősíti a belső szilárdságát. Őróla és őhozzá ír himnuszt. Lawrence a Bardemben lakozó kikristályosodott bölcsesség, a szó. Ami báziskőként állandó fix pont, elmúlhatatlan. A táncoló folyton vissza is tér hozzá, hogy megnyugodjon, mint ahogy a zene is csak a csend által létezhet. S mikor ez a végső rendező erő, a nő teljes odaadásában megnyilatkozik a férfi számára, akkor betölti annak teljes lényét ragyogásával, lelkesíti, mert szól hozzá. Majd miután széttörik, vagy felrobban többé már a külvilág felé sem ismer gátakat. Szétmar mindent, ami mulandó, legyen az az ifjú szépség, az idilli gyerekkor, vagy maga a test. Mindent, ami kába.
Aronofsky szerencsére most felszabadultabb, mint a görcsös Forrás idején volt. Bár a konkrét drámái több intimitást tartalmaznak az emelkedettebb darabjainál - a junkie mikrokörnyezet, vagy a pankrátor vesszőfutása egyszerűen emberközelibb kálváriák, azonosulhatóbb történetek, mint ez a ciklikus rémlátomás, vagy a balerina kissé talán modorosnak tűnő szürke perdülése. A mother! (magyar cím lehetett volna: "anya(g)") egy ellenállhatatlan portyára hívja a néző eszét, felkérés keringőre, szépen begyakorolt lépésekkel, dús jelképrendszerrel megáldott szellemi csemege, de végső hatásában mégsem igazán ér fel az egyenes vonalú Rekviemhez.

2017-10-30 11:14:22 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] caulfield #23170

Nem a nőknek engedjük, hogy hallassák a hangjukat, hanem a genderistáknak, akik folyamatosan diszkriminálnak egy társadalmi csoportot ködös politikai ambícióiktól fűtve. A #metoo kampánnyal is az a baj, hogy divattá lesz zaklatásról beszélni, melynek révén a valóban abúzált áldozatok vesznek el, különösen azáltal még jobban, hogy a radikál feminizmus az Isztambuli egyezményt lobogtatva, saját hatalmi érdekeit igyekszik érvényre juttatni az áldozatok nemének citálásval.
Az erőszak, a hatalommal való visszaélés minden esetben nemtelen tett, uniszex, egyetemes, ugyanúgy lehet elkövető és áldozat egy nő, mint egy férfi, vagy mint egy homoszexuális, netán akár egy heteroszexuális, illetve egy cigány, valamint egy nem cigány. Ha rasszizmusnak, diszkriminatív, pejoratív jelenségnek tekintjük a cigánybűnözés terminust, akkor a férfierőszak megnevezés, vagy bármilyen sugalmazása annak, hogy férfi-elnyomás, kvázi nemek közötti szembenállás van szintén diszkriminatív, szexista. A szexuális erőszaknál nem az áldozat, illetve az elkövető neme számít, hanem az eset egyedisége, személyessége, mert csak így lehet a feldolgozás útjára lépni, így tudod mind az áldozatot, mind akár az elkövetőt megszólítani. Ha általánosítunk, társadalom-mérnökösködni kezdünk, akkor épp, hogy nem a gyökerénél hanem a tüneténél nyúlunk az ügyhöz, amellyel táptalajt nyújtunk a további erőszaknak. Bár ez nekünk ugye jó, mert ez igazolja a mozgalmunkat - így nemesül az abúzus.

Jellemző, hogyha én a #metoo kampány mikéntjét kritizálom, akkor egyből megkapom, hogy azzal az áldozatokba fojtom a szót. Tipikus totalitárius hozzállás: a narratíva és a meta-narratíva összecsúsztatása.

2017-10-30 09:02:31 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] caulfield #23169

Ez van ha túl tág a szöveg, a magamfajta belehatol. Na ez áldozathibáztatás.

2017-10-29 08:05:05 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] caulfield #23167

​Jó, csak ez így túl nagy közhely. Túl sok, akár kétes eredetű dolog is megbújhat benne. Jobb konkretizálni ezt amennyire csak lehet. Bár empátiáról, szeretetről nem annyira ízléses beszélni - szerényen csinálni, művelni kell minden pillanatban.
Ami nem érint, azt nem ismerem és ha nem döntök úgy, hogy meg fogom ismerni, akkor nem is létezik számomra. Bizonyos nyelvekben a megismerni ige ugyanazt jelenti, mint szexuálisan egyesülni. Minek (kinek) engedem, hogy megérintsen? Páncélozott, burokba zárt vagyok, vagy nyílt és türelmes?
Ki tudja, talán valójában magával a megismeréssel, az együttérzéssel van bajom, nem engedem, hogy kérdésekkel, válaszokkal belém hatoljanak, azaz megszólítsanak - az érintés a gond, amit netán automatikusan zaklatásnak élek meg? Védekezésképpen kihelyezem a szeretet, hogy másokon követeljem (épphogy erőszakosan), mert én magam csak demonstrálni tudom, hazudom hogy megérintenek és egy barakkban forrongok...
Ezzel engedek teret a kétségnek, bizalmatlanságnak és erőszaknak. Legyen tehát háború! (Úgy kint, mint bent.)
Fontos, hogy mindig elsősorban magadat próbáld rendezni, ne pedig másokat.

előzmény: Olórin (#23165)

2017-10-28 15:13:09 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] caulfield #23162

Ez a biológiai nem-társadalmi nem szétválasztás nem tűnik túl szerencsésnek. Lentebb azt írod, hogy a férfiak “alapból” nem erőszakosak... Szerintem mi hímek alapból, ösztönvilágunkat tekintve, már bocs, de kúrógépek vagyunk és a promiszkuitásban éljük ki magunkat. Épphogy a civilizáció, a társadalom, vagy a kultúra vet fel olyan morális szempontokat, melyek az állatias énnek gátat szabnak.
Ebből nézetem szerint az következik, hogy a megoldást nem kint kell keresni. Hasonlóképpen nem a tükör a hibás a benne látható látványért. Mindig magán, személyes tragédiákkal, drámákkal szembesül az ember - mint most a Weinstein, Marton ügyeknél is. Ezeket helyes dolog a közbeszéd részévé tenni, sőt az sem baj, ha egy kiforrott, vagy épp kiforrásban lévő világnézet felől közelítjük meg a jelenséget. De így is, sőt így talán még jobban a párbeszédre kell törekedni különben érvényét veszíti az, amit képviselünk. “Csak másban moshatod meg arcodat.”

előzmény: dézi (#23153)

2017-10-26 16:54:19 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] caulfield #23146

Közelítsük meg inkább a művészet felől, ide valahol mégis műértők írnak.
Schilling-Sárosdi-féle meta-feminista-színház (pukk!!)

Kinek van bérlete? Nehogymár csak non-reflektív hímsovén Bánk bánon, meg eltorzított Csárdáskirálynőn lógjatok..

2017-10-23 22:54:17 [Hamarosan a mozikban!] caulfield #6317

PTA és Daniel Day-Lewis együttműködése tíz évvel a Vérző olaj után ismét pazarnak néz ki. Olyan jó filmíze van ezeknek a képeknek. (Az előzetes utolsó mondata a színésznőtől pedig egyszerűen, de mégis szépen és érzékenyen meghaladja, vagy summázza a férfi-nő viszálykodásának mai mibenlétét.)
Phantom Thread

2017-10-23 21:52:33 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] caulfield #23115

A prostitúció unisex, attól hogy kevésbé hangsúlyozzák, férfiak is művelik. A pénzért történő aktus pedig nem tekinthető erőszaknak automatikusan. Illetve ebből levezetni az "erőszakkultúrát" prűdien felszínes és épphogy erőszakolt.

előzmény: dézi (#23112)

Összes komment...