Muhrel

(kitiltva)

Most itt nem a tudás forrása a lényeg , de korábban már megadtam a műfajok fogalmának
magyarázati elérhetőségét. Remélem mostantól a fórumban a műfajokról beszélgetünk !

Szerintem mindig a témája - szerkezete ,mi játszódik benne, dönti el a film műfaját! Egyszerű logika.

Thriller :
A bűnügyi film és a horror határterületein elhelyezkedő műfaj, amely elsősorban a bűn pszichológiai hátterére, a bűntett(ek) elkövetésére és következményeire - nem pedig felderítésére-, valamint az elkövető személyére helyezi a hangsúlyt. Bár az - angol eredetű, izgalmat, borzongást okozó jelentésű - thrillerek nem nélkülözik a krimikre jellemző csavaros fordulatokat, izgalmas szellemi feladvány helyett inkább borzongató, esetenként sokkoló ,lélektani drámákat dolgoznak fel, akcióelemekkel és feszültségkeltés kifinomult technikáival dúsított cselekménnyel.

A horrorfilm a tömegfilm jellegzetes műfaja, melynek darabjai félelem- és borzalomérzetet kívánnak kelteni a nézőben. A horrorfilmeket a fantasztikus filmek családjába is szokás sorolni, és noha a legtöbb darabja valóban ide is tartozik, jó néhány kivétel is akad: a slasher vagy a gore - bár kétségtelenül a zsáner része - ritkán él a fantasztikummal. A horrorfilm - a pornó mellett - a filmműfajok között a legalantasabbnak tekintett zsáner. Története során csupán háromszor tört be a főáramba: az 1930-as évek Universal produkcióival, az 1970-es években a sátánfilmekkel és - részben - a giallóval, illetve az 1990-es évek tinihorrorjaival. A horrorfilm hőse sokszor két világ határán vergődő, átmeneti lény.

http://estiklopedia.hu/index.php/Filmes_m%C5%B1fajok

Filmes műfajok , ahova a filmeket besorolhatjuk :
Fantasztikus filmek csoportja : - alműfajokkal
Sci-fi műfaj :
Horror műfaj :
Giallo :A giallo speciálisan olasz műfaj, nagyjából a szolid erotika, a minden belsőséget kiforgató slasher és az idegeket teljesen kikészítő thriller keveréke. A zsáner az Itáliában megjelenő sárga kötésű krimiktől örökölte nevét (a giallo szó jelentése: sárga). Nem igazán slasher, mert a nyomozós szál legalább annyira fontos eleme, mint a szex és a vizuális erőszak. Nem is krimi, mert ahhoz túl sok a dugás és a zsigerelés a filmvásznon. És végezetül nem vegytiszta thriller, bár detektívesdi közben óhatatlanul veszélybe kerül főhősünk élete, így máris beindul a suspense-dramaturgia. Jellemző még a giallo-filmekre a roppant ízléses kameramunka és a szokatlan zenei aláfestés.
Cyber - Cyberpunk műfaj : ember- számítógép-robot kapcsolata
James Cameron teszi ismerté a műfajt .
Tudományos-fantasztikus film :
Katasztrófa műfaj :

Itt az oldalon sincsenek pontosan meghatározva hogy a filmek pontosan melyik műfajtipusba tartoznak.A filmekhez több filmtipius van alárendelve.A filmben nem az a lényeg, hogy mikor játszódik és hol. Hanem, hogy mi játszódik, miért és hogyan. Így a film története alapján tudjuk talán legjobban eldönteni hova soroljuk be.

http://metropolis.org.hu/?pid=16&aid=196

Tényleg jó az Altman cikk.

2010. no. 1.: Magyar műfaji film
2010. no. 2.: Globalizáció és filmkultúra
2010. no. 3.: Hollywoodi Reneszánsz
2010. no. 4.: Magyar film az 1980-as években
1999 ősz: Műfajelmélet / Makk Károly

http://www.metropolis.org.hu/?pid=49

Valakinek megvannak a metropolis régi kiadásai ?

Régebben a Metropolis magyar filmes újságnak volt ezzel kapcsolatban több megjelent kiadása. A műfajokat : az amerikai elnevezéseknek köszönhetjük .... Remélem másokat is érdekel a téma és megfejtjük a titkokat .

Szeptember filmje : Johnny English . Nagyom szeretem !

2011-09-09 10:37:49 Los olvidados (1950) / Elhagyottak Muhrel (?) #2

Hasonlítható az Isten városához , gengszter film ?

Remek paródia

Akkor a műfaja szerzői film !

Írjuk le melyik filmet néztük meg legtöbbször : Ben Hur , Szindbád , Tavasz nyár ősz tél

2011-09-02 20:45:55 Záhrada (1995) / A kertben Muhrel (5) #1

Remek Film . Szép környezet !

2011-09-02 15:49:28 Le grand bleu (1988) / A nagy kékség Muhrel (?) #7

"A filmben nem a romantikus drámai rész a fontos . Itt két
barát , könnyűbúvár mélységgel szembeni küzdelme a lényeg.
Ezért inkább sportfilmnek tekinthetjük . Folyamatos ,
szenvedélyes verseny folyik , ami végül tragédiával zárul :

A legendás sportbúvár, Jacques Mayol túl akarja szárnyalni saját
mélységi rekordját oxigénpalack nélküli merülésben, még akkor is,
ha ez az életébe kerül.


A Nagy kékség bizony kultuszfilm lett . Bemutatásakor több mint
egy teljes évig játszották a francia filmszínházak . Hogy miért
lett ekkora siker? Ennek oka abban keresendő, hogy az író-rendező
a filmbe öntötte szíve összes melankóliáját, óceánimádatát,
delfinszeretetét, világtól való elvágyódását, a megismerés
olthatatlan vágyának érzését és gyermekkorának összes szépséges
és szomorú emlékét.

A film három különböző verzióban hozzáférhető: nálunk elsősorban a
2 órás amerikai verzió vált ismertté, a francia eredeti változat
ennél egy negyed órával hosszabb volt; aztán kiadták a 168 perces
vágatlan változatot is, amely a karakterek további árnyalásával
gazdagította elődeit, és valamelyest mélyebb és tartalmasabb
élményt kínál . A filmet szerzői filmnek is tekinthetjük , sok
technikai elemért , mert a levegő nem tarthat ilyen sokáig ki...
A film biztos sok vizibarát ,állatvédő kedvence . "
Forrás: Mozinet

egy jó thriller

Az Oscar esélyes filmeket megint az utolsó 2 hónapban dobják be ...
Ez a film a 2011 es szezont eddig nézve a legjobb szórakoztató film !

2011-08-19 22:50:13 Fantasia (1940) / Fantázia Muhrel (?) #2

A film igazi ünnepe ! Első sztereó hangos film .
1940 től beszélhetünk hangos ,tényleg filmbe
felvett hangról ,eddig hangszóróból szólt a
hang . 1940 től a technika szerencsére már itt
tartott . Köszönjük Franciaország !

Mit tartotok eddig a 2011 es filmek közül a három legjobban nézhetőnek ?

Mit tartotok eddig a 2011 es filmek közül a három legjobban nézhetőnek ?

Milyen krimiket tartotok a legkiemelkedőbbeknek ?

2011-08-15 22:43:22 The Great Dictator (1940) / A diktátor Muhrel (?) #33

Műfaja szatíra !

2011-08-15 22:40:55 A tanú (1969) Muhrel (?) #47

Szatíra !

2011-08-15 22:05:25 Sunset Blvd. (1950) / Alkony sugárút Muhrel (?) #33

Kitűnő film noir !

2011-08-15 14:09:38 Hot Fuzz (2007) / Vaskabátok Muhrel (?) #34

Mi a különbség a szatíra és a paródia között ?

A szatíra - humor a vígjáték egyik alműfaja?

Megnézése után inkább vígjátéknak mondanám ,remek hangulata van .

Miért nem az elemzésekhez tetted Uccse ?
Jó írás !

Egy olyan filmtörténeti összeválogatott listának van értelme ,ahol évtizedek - nemzetek
alapján film mellé odaírjuk műfaját - tudunk így a kiemelt filmek közül választani !
Én így próbálom számon tartani a filmeket :)

Magyar címe : Életfa !
2011 Cannesi győztese ,ez a film kapta az Arany Pálmát .
Az újságírók egy része nem örült ,hogy Robert De Niro ezt a filmet jelentette be győztesként .

2011-04-13 09:45:35 [Általános fórum] Muhrel #1900

A Budapesti-magyar film 12 höz hasonlóan más országok filmszakértői is megszavazták
azt,hogy mi a "Római-olasz 12 ", "Berlini-német 12 ","Párizsi-francia 12 " ?
Egészen egyedi lenne ,hogy ezt egyedül a magyar filmszakértők készítették el.
A Brüsszeli 12 világkiállítás után már eltelt 53 év és lassan talán a nemzetközi
filmszakmának szüksége lenne egy hasonló összefogásra,összefoglalásra .Szerintetek ?

A legjobb nem amerikai film EDward Copeland top 100 -a szerint.

Szerintem igenis hangulatos ,élvezetes film .
8/10

2011-01-22 11:07:37 Oldeuboi (2003) / Oldboy Muhrel (4) #63

Csodálatos zene kiemeli a lényeges dolgokat, mint egy művészi filmként is lehet nézni .
Tudnak a koreaiak !

2010-12-11 11:00:30 L'arnacoeur (2010) / Szívrablók Muhrel (5) #4

2010 legjobb romantikus vígjátéka !