tomside

Nahát, ez a szentivánéji nyár telis-teli van tündöklő csillagokkal! Szerelmesek, tragikus hősök és Bolondok, e háromé a világ, és sorra kapjuk az olyan poénokat, hogy a fal adja a másikat. Látok még 1-2 Bergman-vígjátékot, fel is kerülnek a kívánságlistámra. Akiben az él, hogy Bergman csupa depresszió, az ide süssön! ;)

És persze ez nem a tipikus Bergman, és nem is olyan ötöst kap, mint sok más filmje, de megkapja.

Egy Bergman-VÍGJÁTÉK!
Háromnegyed óránál úgy kábé 15 percnyi szöveget lett volna kedvem kiírni az idézetek közé, eddig elképesztően élvezetes. :)

Alszom rá, és talán visszajövök, mert a Bergman-film tipikusan nem az a gyorséttermi burger, amit, ha lenyeltél, már tudsz is véleményt mondani: ez finom volt, ez közepes, ez gyenge.
Viszont a friss benyomás talán itt is számít, ha másért nem, legalább azért, hogy később vissza tudjam olvasni, mit éreztem frissiben.
Ebben a filmben isten olyannyira hallgat, hogy már nincs is jelen. Amíg az előző részben legalább beszélnek hozzá, itt már úgy sincs jelen, mint hallgató fél, ez a film az embereké. Az első részben van, aki látja istent, a másodikban még van, aki beszél hozzá, a harmadikban már semmilyen isten-ember kapcsolat nincs. A kommunikációt a rontásra használják a főkarakterek, volt olyan pontja, ahol egy pillanatra azt éreztem, én ilyen gonosz nőket még nem láttam filmen (se). Az esőbe kihajló, szenvedő Anna annak a képe, aki egész életében hűs forrásért fog kutatni, de nem talál majd feloldozást a bűntudatból, amiért így vált el, és így hagyta meghalni nővérét. Anna foglya a saját gyűlöletének. A filmben minden reményt az jelent, hogy 2-3 szót, mint "kéz" vagy "arc" - az emberség szinekdochikus megidézését Ester "végrendeletében" a fiúra hagyományozza, mintegy örökségül. Fog-e a fiú - az emberség és az emberiség filmbéli letéteményese boldogulni a világban ezzel az örökséggel? Megérti-e, hogy semmi másra nincs szüksége, kizárólag ezekre a szavakra, de ezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy Emberek legyünk? A kérdés az újfent csodás helyen elvágott záróképpel - a fiú olvassa az "örökséget" - nyitva marad. Bergman evvel a filmmel végképp szkeptikus a tekintetben, van-e, lesz-e közünk egymáshoz, vagy leszünk pusztán hallgató szigetek, leszünk pusztán homo homini lupus.
Én azért találtam egy emberi, ha tetszik, pozitív pontot is a filmben, amely valamelyest ellensúlyozza ezt a destruktív nihilt, és ez az idős szolgáló karaktere, akiről eddig valamiért még nem esett szó. Mint a pusztán képi elbeszélői nyelv alapján megtudjuk, ő relatíve régen elveszítette a feleségét, ismeri a gyászt, az elmúlást. Ezen túl nem tesz mást, élvezi az életet, (pálinka, játék a gyerekkel, csokoládé) és részvéttel szolgálja embertársait. Ő a pozitív karakter, aki a filmben egyedül viseli méltósággal terhét, egyedül nyilvánít valódi részvétet, egyedül nem ítélkezik senkin, egyedül megpróbál kommunikálni - utóbbi teljesen abszurd, folyamatosan beszél és magyaráz, miközben tudja, nem értik a nyelvét. Nem annyira reménytelen ez a film, amennyire tükröztetik a hozzászólások, az öreg karakter, aki részvétével kicsit isten helyett is van jelen a vásznon, és a fiú kapcsolata megmenti a nővérek, a két reménytelenül elpazarolt lélek sötétségétől, akiket az életen át tartó kommunikációhiány a magányos pusztulásba hajtott. A film fő kérdése, hogy a gyerek mit választ. A pisztoly használatát és a tankok vezetését tanulja-e meg, vagy inkább a két szót: kéz, arc. Bergman az olvasó fiú képével hagy minket magunkra. A zárójelenetben a gyűlölet nőjét mint elveszett karaktert látom, és végül a remény képét, az olvasó fiút. Picit parabolisztikus: van választásunk. Hallgatsz vagy beszélsz. nekem korántsem reménytelen a film.

Veled tartok. Csodálatos volt Ő.
Elő is fogom venni pár, még nem látott filmjét.

Dehogynem kíváncsi.
Csurgó Gábor legutóbbi filmjét ugyanennyien látták a kt-n is, mint ezt. Pedig elvileg a kt egy szofisztikáltabb közeg. Mi lehet “odakint”?

Nem is annyira sci-fi ez a téma. Nem pont ugyanez, de rokon.

Ha ez nem hozza vissza aktív felhasználónak a Cesarét, akkor semmi! :D

Nyomokban feelgood, kedves sztori, ami helyenként meglepően kemény. Az édesanya sztorija valódi dráma, az egy pillanatra berántott. A jópofizó szuperhősök rendre távol maradnak tőlem, ezt a kölyköt a sánta öccse simán lejátszotta vígjátéki minőségben. Aki kiváncsi az univerzumra, nézze meg, de a film nem kihagyhatatlan.

Ha nem lenne tele a szöveged a nyilvánvalóan csak a vissza-nem-olvasásból, tehát a felületes, nemtörődöm hozzáállásból adódó helyesírási hibákkal - és nem, nem 1-2 vessző hiányára gondolok -, akkor KOMOLYAN érdekelne a véleményed.

Általános jótanács sokaknak, építő szándékkal, tisztelettel.
(Egyenesen az OFF-ba írtam.)

Nos, ez kizárólag azért lehet, mert a JL összes többi lúzer tagjának “segítsége” úgy legyengíti Aquamant, hogy így végül Superman erősebb lesz nála. :D