andras_a

Számomra leginkább zavaró az új trilógiába a felkészületlenség, ad hoc fordulatok stb stb. pl Mennyivel ütősebb lett volna, ha nem a film eleji feliratból derül ki, hogy Palpatine hangüzenetet küldött a galaxisba, hanem a 8.rész utolsó jelenetében halljuk is?

2019-08-10 14:40:07 [Színház] andras_a #196

Tegnap végre volt szerencsém megnézni a Fehér nyuszi, vörös nyuszi darabot (Medveczky Balázs előadásában Szegeden). Érdekes koncepció, meglepő mennyire interaktívvá válik( és nagyon nagyon érdekes nézni a többi néző, illetve az ő viselkedéseikre a saját reakciót). Nem spoilereznék, akinek van rá lehetősége,nézze meg!(szó szerint megismételhetetlen este)

Magyar cím: Isten engem úgy segéljen
SZINOPSZIS

Ez nem mozi, ez a valóság, ami rosszabb...

A rendkívüli és maga nemében talán a világon is egyedülálló bírónő, Anne Gruwez valódi bűnügyi nyomozások kulisszatitkaiba enged nekünk betekintést. Méghozzá úgy, hogy mellette ülve végighallgathatjuk, ahogy nap, mint nap hallgatja ki a legkülönbözőbb gyanúsítottakat. Kivel így, kivel úgy „tárgyal”: hol kőkemény, hol végtelen empatikus, hol arrogáns, hol nagyon kedves – mint aki egyszerre igazságos, bátor és nincs vesztenivalója. Nem mentegetőzik, politikailag sem korrekt. Ezt eddig még senki sem merte, tudta így megörökíteni csak a felkapott TV sorozat, a Strip-Tease humort sem nélkülöző csapata. Egyszerűen nem hiszel a szemednek.
(Forrás:http://bidf.hu/film/so-help-me-god/)

Ez az a film, aminek megtekintése előtt nyugodtan megnézheted az összes előzetest...egy jelenetet se fogsz viszontlátni a vásznon

2015-02-01 16:23:24 Prisoners (2013) / Fogságban andras_a (?) #114

A "She was there, you were there" kérdéshez: Asszem volt a nőnél, mielőtt Joy megszökött volna, és mivel egy időben voltak ugyanazon a helyen, a kislány hallotta a hangját.

előzmény: ChrisAdam (#108)

Az első háromnegyed óra emelte fel 3-asra, bennem viszont egy aprócska kérdés merült fel bennem:
Hogy került ki a kamera a kutatókhoz, ha végig a barakkban volt, amit el akartak titkolni?

A filmről: lehet nem a legjobb rendezés, lehet nem a legjobb színészi alakítások, lehet túl "amerikaias" a vége, mégis nagyon jól bemutatja a korunk hatalmas problémáit( hajléktalanok helyzete, alkoholizmus, családon belüli erőszak, terror az iskolában), sőt egy korrekt megoldást is mutat, hogy "világunk ne legyen olyan szar". Azt gondolom, ezt a filmet mindenkinek megéri legalább egyszer megnézni

2011-06-04 10:08:03 The Rite (2011) / A rítus andras_a (5) #10

MOst már vagy 3x újranézve szerintem ez egy nagyon jó film. Igaz, hogy találhatunk benne logikai hibákat, de nem szabad ezeken fennakadni, hanem a film "mögé kell nézni", és a film által sugallt üzenetre kell figyelni.

Lehet, hogy furcsán hasonlított az első részre, de rég nevettem egy filmen ennyit, nekem már ezért megéri a 4-est

2011-04-24 18:45:01 Yogi Bear (2010) / Maci Laci andras_a (2) #7

Én is megkaptam azt a lehetőséget, hogy megnézzem e remekművet.... szerintem is egy elég ratyi film, de mégis a film védelmére kell kellnem. Ez a film nem nekünk készült! Ez gyerekeknek, és amint én tapasztaltam, nekik nagyon teccik/teccet. A történet nem összetett, nincsenek benne bonyolult csavarok, és azért egy-két olyan viccet is beletettek, amelyen a kicsik jót kacagtak. És hogy miért ilyen magas a nézettsége? Hisz Húsvét közeleg, a szünetbe sok gyerek elmegy rá. A célközönség pedig olyan fiatal, hogy kisérő is kell hozzájuk, így egy nézőre 2 jegy jut(amikor én mint "kisérő" mentem akkor is csak a nézők fele volt gyerek) :)

2011-03-13 20:07:49 The Rite (2011) / A rítus andras_a (5) #4

Depositummal egyet értek, hisz én is olvastam Amorth atya könyveit, és az ördögűzések tényleg valahogy így mehetnek végbe, kivéve egyett
Lucas atyáét. De hisz abban az esetben a film saját magát cáfolja meg, először is, mert az atya azt mondja, hogy az ördög nem fedi fel magát mindig, erre amikor Michael belép, egyből azt mondja, hogy az atya nincs itt. Kettő, pedig mert mint megint Lucas atyát kell, hogy idézzem, az űzés akár hetekig, hónapokig, évekig tarthat( Amorth atya szerint vvan, amikor 10 perc is elég, így ez akár elnézhető is. Három az az akármi, ami megjelent, és rugdosta az ajtót, szerintem megint túlzás
Ezen kívül ami még nem teccet
Az öszvér. Csak én gondoltam először Bad Horsera a dr horrible-ből? Szerintem azt jobb lett volna kihagyni, jobb lett volna, ha az ördögöt nem muttatja semmi.

Az itt olvasott kritikák után rosszabbra számítottam. Azért annyira nem rossz, igaz, hogy nem hozza a T1-2 szintjét, de azért élvezhető

A végén a csavar miatt 2--es....

2010-12-09 20:24:29 25th Hour (2002) / Az utolsó éjjel andras_a (5) #8

Na sikerült elolvasnom a könyvet. Úgy gondolom, hogy nagyon jó adaptáció, viszont van egy-két problémám vele(lehet hogy én vagyok szőrszálhasogató, de akkor is :D)
Az első az, hogy Jacob kollégáját nem írták bele, minden fotosabb megszólalását Slattery "szályába" adtak. Így nem látszik, hogy azért annyira nem jó barátok, és a tanár karaktere is megérdemelte volna, hogy szerepeljen. Ezenkívül ami szerintem nem passzol az a vége. A regénybe Moonty csak elgondolkodik azon, hogy mi lenne, ha elmenne, és így a befejezés nyitva marad, amit az olvasó dönt el... A 3 problémám meg tényleg szörszálhasogatás: miért kell Naturellnek mennie Monty után, amikor Monty a regénybe a végén az "elmélkedés" közbe eg ismertlen lánnyal jönn össze?

2010-11-29 14:21:55 Klass (2007) / Az osztály andras_a (5) #25

Megadom rá az 5-öst mert téma, meg minden nagyon jó, de nem fogom a közeljövőbe még egyszer megnézni az tuti...

Szinkronosan is megnéztem.... Miért kellet leszinkronizálni, mikor a tábornok spanyolul beszélt????

2010-10-06 15:15:28 25th Hour (2002) / Az utolsó éjjel andras_a (5) #7

Újabb hatalmas Norton alakítás, és fülbemászó soundtrack

2010-09-10 15:18:34 9 (2009) andras_a (4) #35

Trailer zseniális a film csak közepes

2010-08-25 20:01:11 Dr. Horrible's Sing-Along Blog (2008) andras_a (5) #7

na mivel valahogy elküldte a véleményem félkészen, így leírom újra teljesen
Ez egy ferge-és most figyelj-teges film:)!
Amúgy ahoz képest hogy szinte 0 pénzből, és 6 nap alatt forgatták sokkal jobb lett mint egy hollywody
zenés "filmsiker".Ráadásul a zenék is szeniálisak lettek. Leginkább a 2.rész vél
A sok klisé mellett azért kiemelkedik a végén Penny halála. Végig arra számítottam, hogy a rossz elnyeri végső jutalmást(a csajt meg a gonosz gonoszok ligáját) de ez így sokkal jobb lett
Végül még annyit, hogy már várom a tervezett folytataást:)

előzmény: andras_a (#6)

2010-08-25 19:59:10 Dr. Horrible's Sing-Along Blog (2008) andras_a (5) #6

Ez egy ferge-és most figyelj-teges film:)!
Amúgy ahoz képest hogy szinte 0 pénzből, és 6 nap alatt forgatták sokkal jobb lett mint egy hollywody
zenés "filmsiker".Ráadásul a zenék is szeniálisak lettek. Leginkább a 2.rész végi "
Amúgy végig

2010-08-17 20:38:43 Eagle Eye (2008) / Sasszem andras_a (4) #18

jó film, de sztem az alternatív vége ennek a filmnek hatalmasabbat ütne:)

Kihagyott ziccer. A történetből többet is kitudtak volna hozni. Már mga az előzetese jobb volt mint a film.

Jó film. Ám hallottam egy alternatív befejezésről, amelyben
Derek újra leborotválja a fejét
Igaz ez?
ami szerintem a film kifordulása magábol lenne, mert:
Miután összehaverkodott azzal a feketével, és sajátjai elárulták tudatosult benne, hogy ugyanolyanok a feketék,fehérek kreolok stb.
Szal remélem ez az egész csak pletyka....

2010-08-02 20:52:29 The Sentinel (2006) / A testőr andras_a (4) #5

Ezt eredeti hanggal kell nézni, a szinkron minimum 1-rt(ha nem többet) ront rajta

2010-08-01 21:02:37 Good Will Hunting (1997) andras_a (5) #24

Nekem a filmből az a jelenet maradt meg
amikor will elégeti a bizonyításait és a professzor utánakap

2010-07-31 10:56:55 Szinglik éjszakája (2009) andras_a (1) #21

azért a 24-ből 24 nézhetetlen magáért beszél

Az első film, amibe nappal va az ördögűzés

2010-07-27 11:38:52 Salt (2010) / Salt ügynök andras_a (4) #1

Trailerek alapján várós....

Nekem teccet. Anno, amikor a mziba néztem, a tömeg a végén egy emberként hördült fell:D

2010-07-10 19:26:43 Unthinkable (2010) / Nincs határ andras_a (5) #8

OFF
jah ám én ismerek egy filmet ahol felrobban a bomba
Next, de ott se igazából

2010-07-10 13:48:55 Unthinkable (2010) / Nincs határ andras_a (5) #7

Szeritnem zseniális film, fergeteges befejezéssel

2010-07-09 17:33:53 Az igazi Mao (1995) andras_a (5) #14

Azért újarnézve volt egy-két árulkodó jel:D

2010-07-09 17:29:53 King Kong (2005) andras_a (1) #44

hááát... az elején el akartam aludni, a végén bántam, h nem tettem...

remek felvzetés a hetedik évadhoz...

Rengeteg csúztatás van benne....

2010-07-07 22:09:29 The Dark Knight (2008) / A sötét lovag andras_a (5) #1180

ez az eddigi legjobb képregényadaptáció.

2010-07-01 21:07:25 The Box (2009) / A doboz andras_a (4) #23

NEkem teccet a film. ÉS pont azért mert nem szájbarágós....

most vettem észre...elírtam boccs:D

előzmény: bruce (#35)

ez a sorozat legjobb darabja

NEm tudom, nekem 45 perc elég volt belőle