Jawad.Zairi

  • 1
  • 2
2018-04-01 17:57:11 Ready Player One (2018) Jawad.Zairi (3) #10

Hát, ezt talán nem Spielbergnek kellett volna megrendeznie.

A vége valami egészen gusztustalanra sikerült. Már az utolsó 10 perc is röhejes volt, de a stáblista utáni jelenet, meg a rendezői bejelentkezés feltette az i-re a pontot. "Nyitva hagytuk a befejezést, légyszi, küldjetek már pénzt." Ez szánalmas, menthetetlen.

Komolyan, aki szerette az első részt, messziről kerülje el ezt a filmet. Pedig ott volt benne a potenciál, nem rossz az alapfelállás, meg eltaláltak egy-két dialógot, de a fent leírtak porig rombolják mindazt, amit a film addig felépített. És itt-ott még az előzménybe is belemar.

2017-06-04 12:32:41 Wonder Woman (2017) Jawad.Zairi (3) #10

Nem tudom, nekem ez a nő továbbra sem Wonder Woman, csak egy törékeny modell. A mozdulatai, a kisugárzása, egyáltalán minden, amit Wonder Womanként tesz, teljesen hiteltelen. Majd nézzétek vissza, félelmetes, mekkora a különbség a kaszkadőrrel és a színésznővel felvett jelenetek között, két külön dimenzió. Félreértés ne essék, nem azt várom Gadottól, hogy ő maga gyakja pörgőrúgásokkal az ellent, csak simán fényévekre van egymástól az ő és a dublőrök mozgáskultúrája. Sőt, egy-két helyen színészi játékban is rezgett a léc, még ennél az egyszerűbb szerepnél is.

A film meg semmi extra, átlagos eredettörténet, láttunk már jobbat meg rosszabbat is. Sajnálom, hogy a DC/Warner még mindig a az agyonlassítást érti kreatív akciójelenet alatt.

Nagyon szép film, magával ragadó az a melankolikus nosztalgia, ami árad belőle. Pár napja láttam, de ahogy telik az idő, úgy tisztul le egyre inkább bennem.

Csak nekem tűnt fel a hasonlóság Zimmer zenéje és ezek között?

[link]
[link]

2014-08-22 23:35:35 Godzilla (2014) Jawad.Zairi (2) #78

Az ejtőernyős jelenet miatt kettes, a többi értékelhetetlen.

2013-12-20 18:56:38 [DVD topic] Jawad.Zairi #1138

Tescókban pár hete valami 3 rugóért vesztegették. Szóval ha a pénztárcádat is kímélni akarod, arrafelé nézelődj. :)

előzmény: Leslie (#1135)

2013-07-30 23:51:38 The Imposter (2012) / Az imposztor Jawad.Zairi (3) #3

nem voltam felkészülve erre a műfaji keveredésre, vegytiszta dokut vártam, nem kaptam meg. inkább hasonlított egy elnyújtott, reality-elemekkel teleszőtt újhullámos discovery-műsorra, mint autentikus, dokumentarista történetábrázolásra. gáznak éreztem azt is, ahogyan beadták a családtagok és egyéb mellékszereplők szájába a vérprofin felépített, agyondramatizált és -teatralizált szövegeket, nem gondolom, hogy ezek nem voltak őszinték, de nekem nagyon sokat rontott ez a húzás az összkép hitelességén. meg minek kellett a monológok végén még pluszban a 2-3-4-5 másodperces merev kamerába nézés?

de azért egynek elment, végig lekötött, még ahhoz is kedvet kaptam, hogy megtekintés után kicsit jobban tájékozódjak a valódi sztoriról.

2013-07-07 10:03:24 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #354

Szerintem ha valaki részben ezerszer eladott manírokból építkezve valami teljesen újjal tud előállni, az megérdemli az eredeti címkét. Fel vagyok rá készülve, hogy ha őt hallgatom, valami teljesen másra számíthatok, szóval szinte mindig meg tud hökkenteni, a mai mainstream hiphop többi képviselőjére nézve viszont ez egyáltalán nem igaz. Mondom ezt úgy, hogy például a legutóbbi albuma egyáltalán nem tetszett, sőt.

előzmény: Lukrecia (#353)

2013-07-06 20:35:52 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #352

"függetlenül attól, ma kicsoda-micsoda, nyolc-tíz évvel ezelőtt ő volt az egyik legeredetibb alak a mainstream hip-hopban"

Mint ahogy ma is az.

előzmény: Lukrecia (#349)

2013-07-03 19:35:34 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #342

A DJ Sprinkles név mond valakinek valamit? Politikai aktivista, nemi identitáskutató, és az egyik legnagyobb house-producer egyben. Ja és mellesleg transzvesztita is. Gyakorlatilag nem tud hibázni, ahogy egyre jobban belemerülök az életművébe, annál inkább elvarázsol.

[link]
[link]
[link] !!!
[link]
[link]
[link]
[link]

Sok mindent meghallgattam én már életemben, de elektronikus zenében ennél nem nagyon van hova feljebb menni.

2013-06-13 09:51:49 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #18277

Az elképzelés jó, csak ne lenne ilyen ótvar hatásvadász módon tálalva.

előzmény: flake (#18275)

2013-06-06 18:59:41 [DVD topic] Jawad.Zairi #1116

Az Auchanban kilós (!) filmvásárt tartanak, a dvd-k darabja 100-150Ft között mozog. A temérdek gagyi mellett azért ki lehet fogni jobbakat is (pl. a régi Farkasember, Sicko, Barbárok a kapuk előtt, Barton Fink stb.).

4-5 év után újranéztem, csont nélküli ötös, közel hibátlan vígjáték. Szinte az egészet végigmosolyogtam.

2013-04-03 20:16:58 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #296

A Daft Punk új albumának vendégszereplői - első rész: Giorgio Moroder
[link]

2013-03-27 11:55:09 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #17245

Na így már oké, megoldódott a rejtély. :)

előzmény: cucu (#17243)

2013-03-27 11:00:37 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #17241

Laptopon nekem sem megy már hónapok óta (Firefox, Chrome), asztali gépen viszont semmi gond.

előzmény: slawter (#17237)

A számból vetted ki a szót. Az egy rohadt nagy - és valószínűleg örökre megválaszolatlan - kérdés marad, hogy ha nincs a csöcsös thumbnail kép, akkor ez a videó mekkora nézettségnek örvendene most. Ügyes marketing húzás volt, annyi szent.

Amúgy mostmár minden olyan videoklipet lehet kérni az adatbázisba, aminek története van?

előzmény: Lil Martin (#10)

2013-03-24 21:44:38 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #275

[link]

Május 20.

2013-03-18 20:47:13 Drive (2011) / Drive - Gázt! Jawad.Zairi (5) #243

És az a legszebb, hogy az olyan tökéletesen eltalált zenék, mint a Nightcall, a Tick Of The Clock, az Under Your Spell meg a Real Hero, eltörpülnek a Cliff Martinez-féle rövid ambient-szeletkék mellett.

[link]
[link]
[link]

Közel 2 év távlatából már ki merem jelenteni, hogy ez minden idők egyik, ha nem a legjobb score-ja.

előzmény: Tenebra (#242)

2013-03-13 12:29:44 [Hamarosan a mozikban!] Jawad.Zairi #4808

[link]

Carax ma este a Puskinban vendégeskedik.

Bíztatóan indul, de aztán teljesen más irányt vesz a történet, mint amire számítottam, és egy közepesen érdekes kliséhegy válik belőle. Ja és elviseltem volna kicsit több utalást a valós játékokra.

2013-02-26 21:04:26 Amour (2012) / Szerelem Jawad.Zairi (3) #54

Nekem ez már túl hideg.

2013-02-05 12:38:43 Cloud Atlas (2012) / Felhőatlasz Jawad.Zairi (4) #111

Na ja, az a top, de ez is dobogós :)).

előzmény: acidphase (#109)

2013-02-04 22:21:50 Cloud Atlas (2012) / Felhőatlasz Jawad.Zairi (4) #108

A filmtörténelem egyik legszórakoztatóbb semmije.

Úgy látszik, enyém lesz az első negatívabb vélemény. Sajnos bántóan középszerű, egyszer nézhető film lett ez, amin Jessica Chastain sem tud segíteni (aki tényleg jó, de nem annyira). Emellett sok logikátlanság bújik meg benne, amik főleg a végső hadművelet gyakorlati megvalósításának környékére koncentrálódnak.

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy lezuhanó helikopter hangja nem ugrasztja fel egyből a ház lakóit, sőt, azok halál nyugodtan várják a végzetüket, semmilyen ellenállást nem tanűsítanak. A másik meg, hogy az a hely, ahol a világ no.1. körözött bűnözője rejtőzködik, nem rendelkezik pánikszobával, vészkijárattal, vagy akármivel, aminek segítségével meg lehetne kísérelni a menekülést, mert idő bőven lett volna rá. Nem tudom, hogy a konkrét rajtaütés mennyi átfedést mutat a valósággal, de ez a megvalósítás így több, mint necces.

Na de hogy ne csak hurrogjak, például Mark Strong minden feltűnése élményszámba ment.

Amit Denzel Washington itt az utolsó 20 percben művel, az abszolút a színészet magasiskolája, nem sajnálnám tőle a harmadik szobrocskát.

Igazából kellemes kikapcsolódás, nincs bő lére eresztve, az elején pedig kifejezetten ülnek a poénok, kár, hogy a második felében már túl komolyan veszi magát. Jessica Alba szépnek szép ugyan, csak pályát tévesztett, mert színésznek valami iszonyat tehetségtelen.

Úgy néztem meg mindkét filmet, hogy egy deka FF képregényt nem olvastam, viszont itt érezhető, hogy a Silver Surfer karaktere sokkal mélyebb annál, mint amilyennek ábrázolták. Az esély ugyan nulla rá, de egy hozzáértő rendezőtől szívesen vennék egy eredettörténetet vele kapcsolatban.

Túl nagy elvárásaim nem voltak a filmmel kapcsolatban, mindössze annyi, hogy ugorja túl a 2002-es trilógianyitó színvonalát, de még ezt sem sikerült teljesítenie, lélektelen iparosmunka, semmi több. Garfield viszont alapvetően jó Pókember lenne, de néha kicsit soknak éreztem, a testbeszéde és a gesztusai nagyon túlzóak voltak.

A végén, amikor meggyötörten előbányászta a tojásokat a táskájából, majdnem kikapcsoltam a francba az egészet.

Így van.

előzmény: Golyo (#38)

Az újranézés csak megerősítette bennem a tényt, hogy a végén a kávéházas részben, amikor megmutatják a sértetlen Wayne-t minden idők egyik legnagyobb rendezői melléfogása.

Úgy lett volna az igazi, ha Alfred biccentése után vége a jelenetnek.

2012-12-11 21:51:32 [Hamarosan a mozikban!] Jawad.Zairi #4677

A trailer zenéje Lisa Gerrard & Patrick Cassidy - Elegy
[link]

Lisa Gerrardot amúgy már Az Őrzők legendájában is használta Snyder, egyébként szerintem a fenti szám egy kicsit talán túl sok is a Superman-előzetesben, túl hivalkodó, giccses.

Zseniális, imádtam minden percét, nagyon hamar elment a 2 órás játékidő. Viszont nem tudom, hogy a Termeh-t játszó lány hogy kaphatott díjat Berlinben ezért az alakításáért, amikor konkrétan ugyanazzal a faarccal hozta le az egész filmet.

2012-12-08 09:45:50 Goon (2011) / Hoki-koki Jawad.Zairi (1) #5

Fél óráig bírtam, odáig egy darab humoros jelenet sem volt benne, a vágás pocsék, az addig prezentált karakterek pedig borzasztóak (különösen Baruchel figurája akasztott ki).

A történet rettentő gyenge, viszont kárpótol, hogy 1 percre sem vesz vissza a tempóból a film, non-stop akció van végig. Kellemes meglepetés.

2012-11-23 00:31:47 Holy Motors (2012) Jawad.Zairi (4) #2

Az idei felhozatalból ezt a filmet várom a legjobban, ahogy nézem, az értékelések eléggé megoszlanak, nem is számítottam másra :D.

2012-11-18 20:57:43 [JÁTÉK] Jawad.Zairi #25070

6. Édes vízi élet

2012-11-15 20:50:52 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #16655

Itt minden oké.

előzmény: JeszKar (#16654)

2012-11-13 21:50:20 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #239

Na akkor eggyel több ok, hogy megnézzem végre.

előzmény: Kalti (#236)

2012-11-13 21:49:52 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #238

Valóban nagyon jó szám. Újra elő kéne vennem ezt a lemezt is.

előzmény: dézi (#233)

2012-11-13 21:32:36 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #232

A Puscifer nagy királyság, viszonylag kevés ilyesmi zenét hallgatok, de ők eléggé bejönnek.
[link]

előzmény: dézi (#229)

2012-11-09 10:08:44 [Hamarosan a mozikban!] Jawad.Zairi #4625

Az új Malick-filmről pár morzsa:
[link]

2012-11-06 12:01:21 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #215

Az én olvasatomban a carmine által is linkelt zenéknek semmi közük nincsen az igazi dubstephez, ennek a stílusnak a brostep nevet adták. Lehet, hogy rosszul gondolom, és valami hozzáértő kijavít majd, de szerintem a Skrillex-féle mutációnak a Deadmau5, Wolfgang Gartner, Avicii stb. fémjelezte electro-house szcéna ágyazott meg, érdemes megfigyelni a hasonlóságokat az akkori, kb 4 évvel ezelőtti felvételek és a mostani, népszerű brostep zenék között:
[link]
[link]
[link]
A fenti számok világszerte klubslágerek lettek 3-4 esztendeje, Skrillex ezekre a műfaji jellegzetességekre építette és építi ma is a dalait, (amik - megintcsak mondom - minimálisan kötődnek csak a klasszikus, 2000-2006 közti uk dubstephez) felnagyítja és előtérbe helyezi az agresszív wobbler-szerű elemeket, a törtütemmel pedig sokkal jobban kihangsúlyozza ezeket, mint az electro house által használt 4/4. És erre úgy néz ki, hogy nagyon is vevő a közönség.

Szerencsére a tradicionális dubstep is képviselteti magát manapság, igaz kicsit háttérbe húzódva, a régi nagyok közül szinte mindenki a kiutat, a továbblépés lehetőségét keresi a műfajból. Pl. Malának most jött ki egy új lemeze, amiben a hagyományos kubai népzenei motívumokra építi a trekkeket (az album címe is beszédes: Mala In Cuba), szerintem nem lett egy jó korong, viszont ez is egy kísérlet az újításra:
[link]
[link]
De vannak többek között jazzbe és hip-hopba oltott átmenetek is, ezek azért valamivel jobban sikerültek:
[link]
[link]

Persze akadnak a mostani brostep-megjelenések között olyanok is, amik nagyon is rendben vannak, agykikapcsolásra például tökéletes ilyeneket hallgatni, komolyan venni azonban nem tudom őket, értéket számomra nem igazán közvetítenek:
[link]
[link]

előzmény: Simpleton Larry (#214)

2012-11-05 23:28:02 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #210

Ben Klock így október-novemberre összerakta az év mixlemezét, Fabric 66 nem csak techno-rajongóknak:
[link]

2012-11-02 20:27:57 Vertigo (1958) / Szédülés Jawad.Zairi (3) #95

Mondjad, valahol jogos is, de azért nem ártana egy átfogalmazás az ajánlónak, most olvasom, hogy lentebb mások is hasonlóan jártak. :)

előzmény: Xuja (#93)

2012-11-02 00:03:40 Vertigo (1958) / Szédülés Jawad.Zairi (3) #92

Valószínűleg jobban tetszett volna, ha az itteni leírás nem méltóztatik elmesélni a film 90%-át.

A szinkront kerüljétek!

2012-10-04 22:02:38 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #209

Az új Flying Lotust hallotta már valaki? Itt egy kis kedvcsináló hozzá:
[link]

2012-09-27 21:29:35 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #207

Ilyen vegytiszta, őszinte dubhoz régóta nem volt szerencsém, az év trekkje cím egyik nagy várományosa:
[link]

2012-09-20 21:46:51 [horror] Jawad.Zairi #5

Én Cronenbergből szakdogáztam, úgyhogy szintén üdvözlöm, hogy előkerült a topik, bár a Tenebra által felsorolt klasszikusok nagy részéhez még nem volt szerencsém, mostanában tervezem azt, hogy egy kicsit jobban is belemélyedek a műfajba. Úgyhogy köszi az ajánlót :).

előzmény: Umberto (#2)

2012-09-20 17:57:21 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #16185

Bammeg :DDDD

előzmény: #NULL (#16180)

2012-09-11 20:12:03 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #15771

A CD-t szerintem korántsem lehet annyira halottnak nevezni, mint a jó öreg VHS-t. Az új autórádiók kivétel nélkül úgy jönnek le a gyártósorról, hogy van bennük CD-lejátszó, egyetemen például a szakdogát nálunk még mindig CD-re kiírva kell leadni, meg hát folyamatosan érkeznek az új albumok is ezen a hordozón, míg videóra már nem jelenik meg több film.

előzmény: BonnyJohnny (#15764)

2012-08-03 11:41:58 The Town (2010) / Tolvajok városa Jawad.Zairi (3) #45

Sablonos film - egy közel értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Ben "minden mondatom között 5 mp hatásszünetet tartok" Affleckkel -, amit a feszültségteremtésből csillagos ötös akciójelenetek és Renner játéka húznak ki a szarból. Valamivel azért többre számítottam.

2012-06-26 08:08:00 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #152

Ellen Allien & Apparat - Orchestra Of Bubbles
[link]

2012-06-21 21:38:05 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #38

Hmm... akár :). Nekem Shadow-tól a tavalyi The Less You Know, The Better is nagyon beütött, a közönség/kritikusok nagy részét megosztotta ugyan, de szerintem telitalálat az a lemez.

előzmény: Xuja (#37)

2012-06-21 21:27:23 [Kedvenc lemezek] Jawad.Zairi #34

Burial - Burial
The Field - From Here We Go Sublime
Aphex Twin - Selected Ambient Works 1-2
Max Richter - 24 Postcards In Full Colour
Deadmau5 - Random Album Title
The Timewriter - Diary of a Lonely Sailor
Mylo - Destroy Rock and Roll
Extrawelt - Schöne Neue Extrawelt
King Midas Sound - Waiting For You
Nor Elle - T A X I
Daft Punk - Homework
DJ Koze - Reincarnations
Deadbeat - Roots And Wire

hirtelen ennyi, de biztos kihagytam egy párat

2012-06-12 17:51:46 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #14659

Itt megtalálod:
[link]

előzmény: BonnyJohnny (#14657)

2012-06-11 20:23:21 [Foci EB 2012] Jawad.Zairi #94

Szánalmas, hogy ez az egykoron szebb napokat látott francia csapat mennyire az agyhalott tuskó Ribery játékára épül, aki ha nem az ellenfélbe vezeti bele a labdát, akkor a saját csapattársába, mindemellett pedig még a színészi képességei is kiemelkedőek. Viszont a jobbhátvéd gyerek nagyon jól tolta, gondolom lesz 1-2 kérője a nyár folyamán.

Az angolok meg... kb a 18 éves Oxlade-Chamberlain volt a legjobbjuk, Milner helyett nyugodtan kezdhetett volna mondjuk Walcott, Gerrard játékát meg szerintem Hodgson kinyírta ezzel a visszavont szerepkörrel, kicsit feljebb tolva többet is hozzá tudott volna tenni a meccshez, bár ha nincsenek játszótársak, ő sem tud csodát tenni. Borzalmasan gyengék, de hát szegény ember ugye vízzel főz...

2012-06-04 20:35:44 Videodrome (1983) Jawad.Zairi (5) #21

Mondjuk az tény, hogy Shore a Videodrome zenéjénél már hozott össze gyatrább produkciókat is (pédlául azok a förmedvények, amiket az Erőszakos múlthoz, a Pókhoz, vagy akár a Karambolhoz is komponált), de számomra a film élvezeti értékéből nagyon sokat elvesznek ezek a tévéfilmes, vagy nem is tudom milyen beütésű dallamok. De ez persze ízlés kérdése...

előzmény: Tenebra (#20)

2012-06-04 10:21:37 Videodrome (1983) Jawad.Zairi (5) #19

Egy-két kivételtől eltekintve sajnos a félresikerült score Cronenberg munkáinak kötelező velejárója, nehéz elhinni, hogy ugyanez a Howard Shore jegyzi például a Gyűrűk ura zenéjét is...

előzmény: JohnnyJohnny (#18)

2012-05-31 22:09:30 [Hamarosan a mozikban!] Jawad.Zairi #4214

... és rögtön mellette ott van a 63-as metascore, ami némileg azért árnyalja az összképet :).

előzmény: Dió (#4211)

2012-04-18 22:56:08 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #14199

5. Vincent Cassel

2012-01-12 19:53:54 [DVD topic] Jawad.Zairi #984

A tizenhetes számú házra emlékszem a Szorító mellett, de ezen a kettőn kívül volt még egy, de annak a címe kiment a fejemből. De az tuti, hogy ilyen fekete tokos volt mindegyik:
[link]

Godard-tól a Balszerencsémre, Chabroltól pedig a Koszorúslány volt amúgy, amiket meg is vettem. Debrecen Plazában található boltról van egyébként szó, ha valakit érdekel :).

előzmény: Locke(d) (#981)

2012-01-11 22:19:39 [DVD topic] Jawad.Zairi #978

Ööö, most konkrétan a debreceni Alexandráról beszéltem, de valószínűnek tartom, hogy a többi városban is ugyanilyen leárazások vannak.

előzmény: ChrisAdam (#977)

2012-01-11 19:29:35 [DVD topic] Jawad.Zairi #976

Jaja, Veszett, Paraziták pl. amik vannak Cronenbergtől, amúgy az Alexandrában valamelyik nap 99Ftért vettem egy Godard-t és egy Chabrolt, de több Hitchcock-film (pl. Szorító) is ebben az árkategóriában van. Még a pénztáros is rácsodálkozott a címkére :).

előzmény: Ugor (#974)

"egyelőre minden budapesti mozi prolongálja a filmet - hála az égnek. :)"

Na ennek szívből örülök, azt az 1-2 hónapot meg már csak kibírom valahogy :).

előzmény: Zalaba Ferenc (#192)

Vidékre mikor jöttök vele?

előzmény: Zalaba Ferenc (#185)

2011-11-06 16:22:04 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Jawad.Zairi #12290

Teljesen eltér a két írás stílusa, kizárt, hogy ugyanaz az ember követte el mindkettőt.

előzmény: Paul Ricard (#12285)

2011-10-03 10:14:56 [JÁTÉK] Jawad.Zairi #23557

7. Sztalker?

2011-10-02 12:04:44 [Általános fórum] Jawad.Zairi #2339

Köszi, ez nekem nagy segítség volt (szintén filmes témakörből szakdolgozok).

előzmény: sep (#2332)

2011-10-01 16:05:21 [DVD topic] Jawad.Zairi #946

A feknis Faunt ennek az árnak a feléért is láttam már újonnan, a 2dvd-s Halálbiztost meg a harmadáért.

előzmény: Olórin (#944)

Én sem nézem meg itthon addig, amíg csak egy kis esély is van rá, hogy bemutassák nálunk moziban.

előzmény: Zalaba Ferenc (#43)

2011-09-16 20:14:25 Drive (2011) / Drive - Gázt! Jawad.Zairi (5) #23

Ez valami egészen hihetetlen élmény volt.. én már nagyon régen éreztem utoljára ilyet egy filmmel kapcsolatban (nem csak moziban, hanem úgy en bloc). Valaki írta lentebb, hogy muszáj lesz újráznia, noha még soha nem csinált ilyet moziban, hát én is hasonló cipőben járok... de ezt a filmet a dvd-release előtt látnom kell (legalább) még egyszer... 5*/5.

2011-09-01 19:08:59 [DVD topic] Jawad.Zairi #940

A Lidl áruházakban a régi Soundcard Kft-s dvd-ket 300 forintért vágják az emberek után (pl.: M - Egy város keresi a gyilkost, Az óra körbejár, A harmadik ember, A homok asszonya, Központi pályaudvar, Rosencrantz és Guildenstern halott, stb.).

Nagyszerű film, egy dolgot viszont nem értek:

A gyilkosok miért kínálták a családnak eladásra a lány selyemingét, ha akkor már tudták, hogy nagy valószínűséggel ők Karin hozzátartozói? Ezt azért gondolom így, mert a vacsorajelenetnél, az asztali imádságnál a kisfiúnak feltűnik, hogy ugyanazt az imát mondják, mint amit a lány a tisztáson.

2011-08-11 19:41:53 Buried (2010) / Élve eltemetve Jawad.Zairi (3) #64

Ez egy marha jó film lett volna, ha:

1. nincs ennyi logikátlan cselekedet a főhős részéről
2. egyáltalán semmilyen aláfestő zenét nem használnak
3. ha az oxigén-kérdésre kicsit jobban odafigyeltek volna

A zseniálistól viszont még akkor is messze állna, ha a fenti feltételeket teljesíti.

Az Éjszakai rohanás-filmeket össze lehetne kapcsolni.

2011-08-01 09:47:56 [DVD topic] Jawad.Zairi #932

*borsodi

2011-08-01 09:47:03 [DVD topic] Jawad.Zairi #931

Egy borsori kisvárosban van ez a téka, és az akció a tegnapi nappal véget ért.

előzmény: Locke(d) (#930)

2011-07-31 16:38:15 [DVD topic] Jawad.Zairi #929

Meg kell, hogy osszam veletek az örömömet: a helyi dvd-téka végkiárusításának köszönhetően - szégyellem leírni, de - 100-200Ft-os darabáron jutottam hozzá többek között az alábbi filmekhez:

- Stalker (2dvd)
- V, mint vérbosszú (2dvd)
- A szamuráj útja (:))
- Francia kapcsolat
- Iván gyermekkora
- Jelenetek a bábuk életéből
- Vad banda (2dvd)
- Pat Garrett és Billy, a kölyök (2dvd)
- Manderlay
- Elveszett jelentés
- Kávé és cigaretta
- Engedj be!

Összesen 23 filmet sikerült ilyen módon beszereznem, úgyhogy egy ideig el vagyok látva :).

Olórin, Daemiaen, jamamura, Dió, limupei, deviant

Amúgy a szavazat Olórin-ra ment.

2011-06-20 15:41:11 [Szlogeníró pályázat] Jawad.Zairi #183

A 4-es nagyon komoly, ha bekerül a top 5-be, egy szavazatod már biztos lesz :).

előzmény: dézi (#181)

Csak azért nem nézhetetlen, mert végignéztem. Borzalmas. Azért 2-3 év múlva teszek vele egy újabb próbát, hátha többet tud majd adni és megváltozik a véleményem.

2011-05-17 19:08:35 [Szlogeníró pályázat] Jawad.Zairi #80

Nekem is voltak fenntartásaim a szóval kapcsolatban, csak végül nem találtam megfelelő alternatívát, így maradt ez. Próba szerencse :).

előzmény: Umberto (#76)

2011-05-17 19:08:34 [Szlogeníró pályázat] Jawad.Zairi #79

Nekem is voltak fenntartásaim a szóval kapcsolatban, csak végül nem találtam megfelelő alternatívát, így maradt ez. Próba szerencse :).

előzmény: Umberto (#76)

2011-05-17 11:09:29 [Szlogeníró pályázat] Jawad.Zairi #75

Kritikus Tömeg - A mitikus közeg

:)

Makulátlan alkotás, csillagos ötös.

Természetesen FilMvilág.

Keresem a Filvilág folyóirat alábbi számait:

1993/2
1996/11
2004/1,2,3,4

jawad.zairi@freemail.hu

És mennyire igaz a plakát legalján található mondat!

Meg merem kockáztatni, hogy a filmtörténet egyik legrosszabb Churchill-alakítását láthatjuk a filmben.

2011-02-24 12:19:58 True Grit (2010) / A félszemű Jawad.Zairi (3) #74





Sosem voltam oda a westernekért, ezért a True Grit sem nyújtott nekem semmi maradandót. Bridges jó volt, bár az akcentusa néhol zavart, Damon egyszerűen nem illik bele ebbe a közegbe, Brolin a No Country-beli visszafogott játékával ellentétben itt kifejezetten irritálónak hat. A kiscsajjal megint csak nem volt gond. A történet sablonos, kiszámítható, de a poénok azért ültek. A Fargo-t vagy a No Country For Old Men-t sajnos még csak meg sem közelíti. Erős hármas.

2011-02-03 13:15:10 Black Swan (2010) / Fekete hattyú Jawad.Zairi (4) #131

Nem rossz, csak az Academy Award Nominee-t át kell majd javítani Academy Award Winnerre :).

előzmény: Hannibal Lecter (#130)

2011-01-17 22:08:22 [Megérdemelte-e az Oscart...] Jawad.Zairi #4175

Basszus, mi lesz itt Oscar után... :)

  • 1
  • 2