marcilu

Voltak benne abszolút nevetős részek, csak valahogy a humor és a dráma egyensúlya nem volt rendben. Vagyis inkább túl sokszor nem volt benne egyik sem. Egynémely szál fölöslegesnek tűnt, több szál elnagyoltnak.

A kettes osztályzatból egy a dalnak jár. Kábé ennyi.

Lehet, hogy úgy tűnt, mintha azt állítottam volna, hogy ez mindig igaz, de természetesen nem így gondoltam. Max statisztikailag kimutatható, de ettől még természetesen nem lesz mindig mindenkire érvényes. :)

Sok történetszálat, sok szereplőt használ a film, egy kicsit túl sokat is. Szuzu, anyja, apja, legjobb barátja, segítője, az iskola legmenőbb fiú és lány karaktere, a kórus, a fura srác, és ezek még csak a való világban megjelenő szereplők, és a hozzájuk tartozó történetek. A virtuális valóságban megjelenik a Szépség és a Szörnyeteg, a névtelen kommentelők hordái, a kegyetlen moderátorok, aprócska tündérek, és a film legvégén, kicsit a semmiből a legerősebb szál, a családon belüli erőszak, és annak kapcsán az üdítő változtatás: a lány menti meg a fiút. Szerintem egy kicsit kevesebb több lett volna.

Nevettem, sírtam, és amikor elhangzott a film címe, megszakadt a szívem.

Jól indult, tetszett a az első "fejezet", aztán annak az álomszerűségéből felébredve a szereplők reggele. Tetszett az elbeszélt történet Nevers városából, a nő múltjából, az erő, amivel ez az életére hatott. Imádtam, hogy mi lett voltaképpen a férfi szerepe a nő életében - ha jól értettem, és később ezt esetleg nem másította meg a film. Viszont sokminden nagyon nem tetszett. Volt egy érthetetlen pofon. Kevés volt számomra a férfi története, hiányzott számomra a filmből a férfi valósága. Ha meg azt akarták, hogy ő csak egy báb legyen, a nő történetének eszköze, akkor az ment félre, mert igenis törődni kezdtem vele, szerettem volna jobban megismerni az ő tragédiáját is. És sajnos a sok furcsa sétálás, elszakadás, újra találkozás, látványos szenvedés, költői kép, allegória túlzás volt nekem, nem mélyítette a drámát, hanem kínossá tette.

A film a lányáról szólt. Szerintem.

Szerintem a mozis osztályzatok esetleges magasabb értéke nem feltétlen jelenti az adott film "objektív" jobb minőségét. Biztos van olyan pszichológiai jelenség, hogy "ha már pénzt adtam ki érte", akkor jobb is lesz a véleményem. Vagy eleve rajongói attitűddel megy, akár a francise, alkotó, színész iránt, az is elfogulttá teszi az osztályzatát.

Fel lehet venni a jól sikerült poliamor filmek listájára. Vérpezsdítő volt hallani, hogy a majdnem teli moziteremben együtt nevetnek az emberek. Gyanúsan értő is volt a közönség, amikor az első nagy nevetés egy google-naptáras poén miatt hangzott el.
Egyáltalán nem művészfilm, filmes eszköztárát, képi világát tekintve éppen olyan, mint bármelyik európai dramedy.
Hazafelé beszéltük, hogy talán direkt választották a férfi főszerepre a szexepil nélküli színészt és írták a karakterét abszolút tulajdonságok nélkülinek. Hogy ezzel ábrázolják, hogy bárkivel megtörténhet. (Vagy csak rossz volt ebben a film.)
Poli-oktatófilm volt, megmutatva nagyon kényelmetlen és nehéz pillanatokat (a kedvenc, leggyönyörűbben megrázó és életszagú pillanat a filmben, amikor Juulia a férje ölébe kuporodik zokogva a terhesség hírére), és nagyon jó megoldásokat, a poliamoriához szükséges rugalmasságot, bátorságot, és az egész beleölt munka gyümölcsét, a boldogságot, önazonosságot.
Nekem nagyon rosszul indult, a megcsalás egy utálatos, habár gyakori kiindulási pont, gondoltam is, hogy "innen szép nyerni". És aztán még mennyit kellett várni, mire megjelent a negyedik kicsi felnőtt a címből! (Mint amikor nézed, hogy az amerikai főhős vívódik a film első fél órájában, hogy elutazzon-e Toszkánába a Napsütött Toszkána című filmben...)
Azt sajnálom, hogy a film megpiszkál olyan problémákat, amikre megoldást mégsem ad, csak a szőnyeg alá söpri őket: Enni nehézségeit egyedülálló anyaként, Miska fájdalmát és szakítását Juuliával, és a poliamoria veszélyét a főszereplő házaspár karrierjére.
Megkönnyebbülve jöttem ki a moziból, hogy pozitív végkicsengése lett a filmnek, még ha irreális is a konkrét történet szempontjából. Lehetne egy JÓ amerikai remake-je, csak hogy több emberhez eljusson, és adjon egy egész jó képet a poliamoria egy kis szeletéről. Remélem, lesz még sok film a témában, és szépen lassan egyre árnyaltabb, komplexebb, igazibb poli történeteket fogunk látni a vásznon!

Ilyennek szeretem a marvel-filmeket. Nem veszi magát komolyan. Színes-szagos, szórakoztató, vicces. A sztori nincs túlbonyolítva (az általában árt nekik), a gonosz karizmatikus (kár, hogy cancel-érdemessé tette magát), és szépen belengette a generációváltást (ha jól tudom, az készül).