marcilu

Amikor megjelent a film végén a stáblista, mindenhogyan voltam. Remegtem, hiperventilláltam, és csak azért nem zokogtam, mert nyilvános helyen legalább ennyire tudom magam fegyelmezni, mondjuk a könnyeim azért potyogtak. Pont úgy nézhettem ki, mint akit szintén ért már ilyen trauma. Szerencsére nem. Jól indult, aztán középtájon kicsit leült nekem a film, de végül olyat adott/elvett, amilyet nagyon, nagyon kevés film tudott. Spoiler nélkül nem tudok többet mondani.

Cassie maga is meghalt Ninával, az egész élete ezt tükrözte. A kávézós munkája, hogy megfeledkezik a születésnapjáról, hogy nincs élete, hogy az egyetlen projektje, hogy egyesével megállítsa a fickókat, akikről strigulát húz a füzetében (van egy olyan érzésem, hogy valamelyik szín azt jelenti, hogy ténylegesen megtörtént az erőszak, nem tudta leállítani az illetőt, másik szín pedig azt, amikor nem is kellett, mert tisztességes volt). Hogy amikor őt viszi haza a "vadász", ne egy másik, tényleg védtelen lányt vigyen. Sőt, tovább megyek, szerintem Cassie beszámíthatatlan. Nem hős, nem feddhetetlen, hanem egy roncs, akinek semmit sem ér már a saját élete. Nem kell vele azonosulnunk, ő csak egy "eszköz". A bosszújának egyik mozgatórugója éppen az, hogy Al tökéletes életet él, a tettének következménye csak Ninát sújtotta. Nem fontos, hogy elítéljék bíróságon, épp elég, hogy kiderül az igazság, napvilágra kerül a videó.

Számomra sokatmondó volt az a jelenet is, amikor a nyomozó "kikérdezi" Ryant. Egyértelműen pozitívan áll hozzá, és furcsamód eszébe sem jut, hogy gyanúsitsa a pasit, aki az eltűnése előtt 1 nappal szakított Cassie-vel, méghozzá két okból: 1. Köztiszteletben álló gyereksebész. 2. Apuka említette Cassie-ről, hogy mentálisan nem stabil. Ugyanúgy leszarták volna ezt az eltűnést, ahogy az egyetemen leszarták Nina ügyét, holott kézenfekvő gyanúsítottnak kellett volna lennie. Ebből is látszik, hogy Ryan nem csak akkor hibázott, amikor az egyetemen nem állt elő tanúként Nina ügyében, hanem Cassie halálát is hagyta volna elsikkadni, hogy az ő kis csinos életén nehogy egy ránc keletkezzen. Pedig elvileg szerette.

Nézés közben eszembe jutott, hogy a svédeknek nem lehetett nagyon érdekes a sztori, hiszen nyilván az egész ország ismeri. Svédországon kívül valamelyest érdekes, de a nettó történetmesélésen kívül kellett volna valami több. És bőven volt is potenciál benne, aspektusok, amiket jobban ki lehetett volna domborítani.
Nekem nagyon tetszett volna például, ha jobban hangsúlyozzák azt, hogy Quick bármit megtesz azért, hogy ne legyen jelentéktelen, és ennek a pszichológiáját jobban átélhetővé teszik. És mondjuk ehhez kapcsolódóan szintén érzelmileg bevonnak abba, hogy Hannes mennyire közel kerül hozzá, simán megírtam volna, hogy a rákról otthon nem beszél, de neki elmondja. Vagy ha nem a figyelemért csinálta, hanem kizárólag a gyógyszerekért, akkor azt. Kicsit azt éreztem, hogy a történetmesélés oltárán feláldozták a mélységet. A csontszilánkot bezzeg előszedték vagy ötször a film során, tök elég lett volna kábé kétszer. Megint a fenti gondolatomra térek vissza: a svédeknek nem információ, a nem svédeknek nem is fontos, ha érzelmileg nem vonja be őket a film.
Vagy ott van a pszichiáterek gátlástalansága, a hatóságok manipulációja, az áldozatok és a sosem elkapott gyilkosaik tragédiája. Gondolom, a készítők nem tudták eldönteni, min legyen a fókusz, és így nem lett semmin igazán.

A "true crime" divathullámban valamekkora sikere biztos lesz, de filmművészeti értéke nincs szegénynek.

Jó film volt, viszont Norton kicsit többet egyszerűsíthetett volna a regény adaptációja során. Túl sokan voltak a magánnyomozó társak, a politikus szereplők, mármint lehetett követni, de szerintem a film hátrányára vált. Csak egy pici egyszerűsítés, egy pici rövidítés, és szuper lett volna, jobban el lehetett volna merülni az atmoszférában, a karakterekben.

Valóban félreértettelek, a kevés tulajdonsággal megírt karakter és annak silánysága közötti párhuzamról beszélsz. Ebben sem feltétlen értek egyet veled, de nem is olyan artikulált a véleményem, hogy érdemes lenne leírni.

Úgy tűnik, velem vitázol, hiszen nekem válaszol a kommented. Akkor vitázzunk. Nem értem a logikai átkötést a karakterek kidolgozatlansága, és a kisebbséghez tartozásuk között (tekintsük most a nőt akkor kisebbségnek). Szar volt a film sok helyen, akár abban is, hogy nem volt személyisége a szereplőknek. De ennek mi köze ahhoz, hogy nő vagy leszbikus? Honnan jön a gondolat, hogy "ki lett cserélve a neme"? Egyáltalán nem voltak férfi vonásai, ahogy női vonásai sem.

Nem láttam a filmben, hogy miért is lenne feminista, vagy pc kiáltvány, mint ahogy lentebbi hozzászólásokban írják. Azt sem értem, ha van egy úgymond gender-semleges szerep, azt miért ne játszhatná nő? Miért kell külön női szerepeket írni, mi volt ebben a szerepben, ami miatt feltétlen férfinek kellett volna játszania? Ahogy Peter Dinklage szerepében sem utalt semmi arra, hogy törpenövésű, mégsem kritizálja senki az ő castingját. Ahogy Marla szexuális orintációja is lehetne bármilyen, ezért aztán tökmindegy, hogy leszbikus-e. Sőt, szerintem kifejezetten előremutató az, hogy egy törpe, vagy nő, vagy színesbőrű, vagy akárki úgy játssza el a szerepét, hogy ezen vonása teljesen irreleváns a szerep/sztori szempontjából. Bár igaz lehet, hogy a gyámság inkább női munkakör lehet még manapság is. A film nézése közben amúgy megfordult a fejemben, hogy van-e olyan mondanivalója, mondhatni PC-kritikája, hogy a nők a manipuláció fegyverével tudnak, és érvényesülnek is a patriarchátusban, ebbe az elméletbe azonban belerondított az idősotthon igazgatójának férfi karaktere.

Összességében hármas osztályzatú film létére sok érdekes kérdést felvet bennem, akár azzal is, hogy miért olyan sz*r bizonyos aspektusaiban, miért van agyonhasználva benne a zene, miért kell a végén a hülye amerikai fegyverhasználatot, és a "bármikor lelőhet Ordinary Joe az utcán" szcenáriót pozitív szerepbe hozni, miért kerül sokkos állapotba a rutinos maffia-mama egy bírósági végzéstől és egy negédesen mosolygó szélhámostól. Jó is lehetett volna, de nem lett az.

"Vedd le a nadrágod, mert nem fog beleférni a szkafanderbe" - mondja a 40 kilós csaj a 45 kilós csajnak, majd felveszik az ezek szerint méretre szabott szerkót, ugyanolyat, mint a 100 kilós, pocakos csávó. Még jó, hogy legalább ő is leveszi a nadrágját. LOL

Sok érdemi dolgot nem tudok mondani a filmről, de a Griffith-féle Birth of a Nation megidézése nagyon tetszett. Láttam a filmet, utáltam minden porcikáját, nem csak a rasszizmus, de a didaktikusság miatt is, mindenesetre most örültem, hogy erre is kitekintett Lee, mint fontos történelemalakító eseményre.

Újranézés után még inkább értetlenül állok azelőtt, hogy mi köze van ennek a filmnek az alapjául szolgáló könyvhöz? Mármint oké, hogy semmi, azt látom. Azt nem értem, hogyan történhetett. Ez olyan, mintha marcipántortát akartál volna csinálni, de végül rakottkrumpli lett belőle. Vagy mi? Nagyon érdekelne a folyamat, amely során az ötlettől eljutottak a végső forgatókönyvig.
By the way a film szórakoztató, de a könyv az egyik kedvenc regényem, szóval nyilván sajnálom - fasza kis kísérleti jellegű sorozatot lehetett volna belőle csinálni, minden epizódban más rendezővel, más stílusban, más szereplőkkel.

Túl sok izlandi filmet nem láttam még, de köztük van a Kosok, eléggé emlékeztet arra a film. A közeg tökugyanaz, a hangulat viszont sötétebb. Engem a fő bonyodalom, a konfliktus nem igazán hatott meg, hiába volt a szereplők számára fontos dolog, nem jött át a súlya.
Viszont meglepően megrázó és átélhető volt a férj halála utáni érzelmi állapot, a fájdalom, a gyász egész megnyilvánulása. Abszolút magamra tudtam vonatkoztatni, hogy én hogyan érezném magam 30 (vagy akár fél) év házasság után, ha elveszíteném a férjem, társam.