Jude Quinn

A legvégén azok a tekintetek...!

Nem tudtam, hogy egy könyv alapján készült, de a nézése közben pont azon morfondíroztam, hogy könyvben nagyon érdekes lehet, de a film nálam nem működött. Pont az a baj, hogy valahogy drámaiatlan. Azzal próbál érzelmileg bevonni, hogy a nácik szájába lépten-nyomon bicskanyitogató megjegyzéseket ad, ami persze hatásos, de ettől még szcenírozott felolvasószínháznak tűnik az egész. Azért persze nem értékelhetetlenül rossz, a főhős morális dilemmája, a pappal közösen tett erőfeszítései, a Vatikán és a szövetségesek nemcselekvésének bemutatása hálás téma, Gerstein és a Doktor sorsának szembeállítása pedig még ad egy pofont a végén...

Csodálom, hogy még senki sem írta le: szerintem a filmvégi csavar erősen hajaz a Vanília égboltra.

A hínárhoz meg ilyenekhez: én úgy látom, hogy Tarkovszkij nem szokott csak azért lefilmezni valamit, hogy kitöltse a játékidőt, hanem amit a kamerája felvesz, annak igenis, köze van a történethez, része a filmnek, nem csak "vágókép". Mondom ezt úgy, hogy magam is sok esetben gondban vagyok az értelmezéssel. Mégis, számomra Tarkovszkij filmjei enélkül is teljes egészet alkotnak, minden részletükkel együtt.

Egészen a tűzvészig és Madeleine haláláig egész jó filmnek találtam, de utána butaságba megy át a sztori. A hatásvadászatról annyit, hogy De Sade márki "1814. december 2-án, 74 évesen, alvás közben halt meg".

Azért ne felejtük, hogy a Black Swan elsősorban Portman figurájának a belső történéseiről szól. Ez a film pedig, többek közt, Micky és környezete viszonyáról. Kilépjen-e az ördögi körből? Mi a fontosabb: hogy ne bántsa meg a családtagjait, vagy a karrierje? Kell-e egyáltalán dönteni? És a másik oldal: szerettei képesek-e félredobni hiúságukat, és összefogni Micky érdekében?

Igazatok van: pontatlanul fogalmaztam, tényleg nem arról szól. Csak sokan ennyivel elintézik és eleve leírják.

Én sem értem a fanyalgókat. Hihetetlen jó film! Kit érdekel, hogy a facebookról szól (mondjuk nagyon életszerű, amikor kiborul a barátnő azon, hogy miért "egyedülálló" a srác állapota, lassan tényleg ott tartunk, hogy az emberek, ha találkoznak, akkor is arról beszélnek, mi történt a fb-n. Durva.) De nem a témája miatt érdemes megnézni, hanem Fincher, Sorkin és Eisenberg miatt! És persze ott van még Andrew Garfield meg a többiek. Akkora filmélmény! Milyen már az evezésversenyes jelenet?! Meg a csúcspont is eléggé ütős volt, dacára annak, hogy végig lehetett tudni, mi lesz.

Mozart mondjuk nem nagyon volt benne.:)
De szerintem ez nem igazán életrajzi film! Lehet, hogy volt benne egy csomó részlet a srác életének korábbi szakaszairól, de az nem igazán jellemfejlődést mutatott be, hanem a zenéhez való viszonyát, az elhatalmasodó szorongást és idegbetegséget(skizofréniát?).
Nagyon jó ez a film, de összességében még sem ütött akkorát. Nekem akkor már a Ragyogj! sokkal többet mondott. Úgy gondolom, az igazán plasztikusan visszaadta a zene emberekre, és magára, az előadóra gyakorolt hatását, és sokkal érzékletesebben mutatta be a kívülállóknak a zenélés testi-lelki megpróbáltatásait. A szólistában kicsit esetleges volt pl, a fényjáték az Eroica közben, meg ilyenek.
Azért Joe Wright még mindig inkább ilyeneket rendezzen. A Büszkeség és balítélet és Atonement után kellemes meglepetés.:)

Egyrészt. Másrésztazért van a kezére írva, hogy "Emlékezz Sammy Jankisre", mert az ő esete is hasonló volt, és mivel az még Lenny "normális" életében történt, arra vissza tudott emlékezni, és eszébe juttatta, hogy neki is ez a baja. Szerintem.