iris orai

2018-12-29 20:54:33 Enchanted (2007) / Bűbáj iris orai (2) #28

Nehéz döntés, hogy nézhetetlen-e ez a film vagy zseniális.
Az egyik olvasatban (pl. józanul) néhol vicces, de túlnyomó részben szürreálisan rossz, triviálisan giccses, kifejezetten buta.
Van azonban egy másik olvasat is - és én ezen a szemüvegen át kezdtem el egy idő után nézni -, amihez persze nem árt némi tudattágító. Eszerint valójában egy skizofrén elmeháborodott hallucinációit látjuk. A történetben a főszereplő beteg (a "hercegnő") elszabadul a gondozóintézetből és a külvilágban összetalálkozik egy mentálisan labilis ügyvéddel, aki az együtt töltött idő - és talán némi acid - hatására szépen lassan szintén hallucinálni kezd. A narráció hasonlít Kesey Száll a kakukk fészkére c. művére; itt is összemosódik valóság és tévképzet, pont úgy, ahogy a beteg látja, és például a droghasználat bemutatását is teljes egészében mellőzik.
A főszereplő mellett más betegek is megszöknek az intézetből: azok szintén skizofrének, de a közveszélyes paranoid fajtából. Egyikükkel (a "herceggel") a főszereplő rendkívül érzelemgazdag, felhőtlenül boldog plátói kapcsolatban áll egészen addig, amíg az ügyvéd meg nem győzi arról, hogy a boldog együttlét helyett inkább próbálják ki az egészséges emberek által alkalmazott szociokonform kapcsolatépítési technikát (a randizgatást), hogy jobban megismerjék önmagukat, egymást, a jövőképüket és a külső világ jelenségeihez való viszonyukat. Természetesen ez a két szerencsétlen beteg embernek nem megy, az ilyen kérdések csak borzasztóan összezavarják őket, szembesítve őket saját fogyatékosságukkal.
Az ügyvéd természetesen kihasználja a helyzetet, érzelmileg magához láncolja a gyengeelméjű lányt, ráadásul úgy manipulálja, hogy annak az a tévképzete alakul ki, hogy ő - az ügyvédet (vagyis "igaz szerelmét") elragadó "sárkány" megölésével és a szerelme megmentésével - egy önkiteljesítő feminista eposz főszereplőnője.

Összességében szerintem pont olyan ez az alkotás, mint amilyen a 2003-as The Room, ennek megfelelően érdemes nézni, vagy nem nézni is.

Így van.
Pontosan: zsigeri férfi film helyett tinilányos bosszú lett a vége.
Persze nagyon mély húrok vannak pengetve benne. A senki által fel és el nem ismert, de valóban pusztító erejű érzelmi bűnök összehasonlítása egy hagyományos, "hétköznapi" megerőszakolással és meggyilkolással.
Fel nem ismert, mert ellentétben egy fizikai gyilkossággal, a hasonlóan pusztító érzelmi gyilkosságokat mint fogalmat nem is ismeri a civilizált társadalom. Ebből következően pedig el nem ismert is, hiszen ezek mögött nincsen társadalmi elítélés, pláne szankcionálás - akárcsak a könyv síkján Ray esetében, ahol az államügyész szerint "nincs elegendő bizonyíték a bűncselekményre", noha teljesen nyilvánvaló, hogy egy kegyetlen gyilkossal állunk szemben.
Az, hogy a fájdalom a külvilág által nem elismert, de még csak fel sem ismert, borzasztó belső feszültséget teremt. Az áldozatnak azonban - ellentétben a hagyományos gyilkossággal - még személyes elégtételre sincs lehetősége. Kin is tudna "bosszút" állni? És hogyan?
És itt kellett volna vége lennie a történetnek.
Esetünkben az áldozat azonban, úgy tűnik, mégis a bosszút választotta. Szerintem hiba volt. Kissé gyerekes lezárása ez egy brutális szenvedéstörténetnek, amit előtte sikerült megértetnie (mind a magára ismerő olvasóval, mind az őket néző nézővel) - ami valóban zsigerinek tűnt és felkavart.
A filmben megvalósult lezárás azonban nem hozzátesz az érzelmi mélység és fájdalom érzékeltetéséhez, hanem pont elvesz belőle. Ha egyáltalán bosszúnak tekinthető, nevetségesen olcsó bosszú ez.

előzmény: adikaland (#26)

2016-12-31 08:06:52 Chugyeogja (2008) / Az üldöző iris orai (5) #28

Ez a thriller teljesen magával ragad. Általában véve ez egy film esetében ugye tök jó dolog, de ha egy pszichopata sorozatgyilkos mészárlásának és üldözésének versenyfutásáról van szó, akkor a beleélésnek természetesen vannak kissé nyomasztó oldalai is... Ugyanis a tehetetlenség eposza ez. A tökéletesen tervezett események és a fatális véletlenek olyan szétválaszthatatlanul erős elegyében sodródik az egész, hogy az ember előbb hitetlenkedve hüledezik, majd az egekbe korbácsolja magában az agressziót, végül marad a tomboló kétely. Én hitetlenkedve hüledeztem, hogy a dél-koreai rendőrség tényleg ennyire ostoba, hülye, balfasz? Majd ökölbe szorult a kezem, és azon vettem észre magam, hogy ellenszenvesebbé vált a rendőrség, horribile dictu ez az eszement "jogrend", mint maga a gyilkos - márpedig ez a film jeleneteinek tükrében borzasztóan perverz (és akkor jön az, hogy Úristen! én vagyok a beteg??).. Ezután pedig ülsz üresen, hogy ez vajon tényleg megtörténhetik? A komédiába illő inkompetenciához, balfaszkodáshoz és abszurd szabályokhoz már csak egy teljesen normálisnak tűnő, átlagosan okos, érzelmi nyomorék megszállott kell, és ártatlan, jó emberek megállíthatatlan úton robognak majd a válogatott kínok közti halálhoz. És itt jön a kétely, minden kiváló thriller/horror magva, ami elülteti benned, hogy bármennyire abszurd az egész, nem pont ennyire abszurd a valóság is?
Én örülök, hogy nem moziban néztem meg, különben biztos elég sokszor felugrottam volna, és a vászonra ordítok hogy "ne menj oda te kis hülye! hát ő a gyilkos!!" vagy "ne szerencsétlenkedjetek már parasztok, hanem nyírjátok inkább ki a gecibe!" :DDD

Nagyszerű akció. A történet nem túl mély, de legalább közel sem irritáló, olyan, amilyennek a tökéletes akciófilmnek lennie kell. A morálisan megkérdőjelezhetetlen hős humánusan szétrúgja mindenkinek a seggét.
+ a végét meg is lehet könnyezni:
az a mosoly Moby kezdő riffjére brutális adrenalinbombát dob az emberre.

2016-08-28 18:43:43 Stretch (2014) / Felnyomva iris orai (4) #8

Tipikusan az a film, amely félig zseniális, félig elmegy vagy rossz.
Ami elmegy, az a történet egyszerűségéhez képest kissé mesterkélten fordulatos cselekmény, a néhol erőltetetten vagányra szabott jelenetek vagy a kissé túlírt monológok. Ezek számomra a végére megbocsáthatók lettek, és az önútkereső faszagyerek kalandja enyhe Ford Fairlane-i hangulatot teremtett.
A rossz a vége, bár ez szubjektív, valaki a falat kaparja az ilyen 20 kilométeres kliséktől, valakinek viszont megbocsátható, vagy egyenesen kívánatos ez a fajta, nagy könyvben megírt romantikus happy ending.
Ami miatt mégsem lehet jónál alacsonyabbra értékelni, az a zseniális jelenetek sora, amiből szerencsére nem egy van.
Ott van mindjárt a kezdés. Számomra egészen biztosan a filmtörténet egyik legjobb, leg-eszméletlenül-zseniálisabb filmindítása ez, ha nem A legjobb.
Vagy pl. a "the worst it gets, the better I am" jelenet.
Vagy Hasselfhoff jelene, Úristen. Ezek simán olyan kultfilmmé tehetnék a Stretch-et, mint amilyen a fent említett opusz.

Megrázó történet.

2014-11-14 00:52:34 Ajeossi (2010) / Bácsi iris orai (4) #6

bizony, a harcjelenetek eszméletlen jók, ezeknél a zene is mesteri. A film közben elejtett poénok is nagyszerűek, sokszor felnevet az ember.
az alvilágnak az a szelete, amiről szó van, olyan alapot teremt, hogy a kezedet ökölbe szorítva és mosolygós kéjjel figyeled a vér hömpölygését, mint egy első osztályú boxmeccsen, ahol egy szarházit vernek szét.
nagy kár, hogy ezt folyton megszakította egyfajta bárgyú, szájbarágós érzelgősség, hogy aztán a vége konkrétan széjjelfollyon a nyálban.
magának a témának - gyermekrabszolgaság és szervkereskedelem - önmagában akkora súlya lett volna, hogy elég lett volna, ha az Isaurába illő szövegek és a könnyek helyett csak a vér csöpög.

előzmény: Soltyk (#2)

elmondhatatlanul csodálatos mese ez, minden pillanata élvezetes és szórakoztató, hogy a végén tátott szájjal meredjen maga elé az ember, mint akin hirtelen átment a 'La vita è bella' tankja: köszönöm, Wes Anderson, hogy egy százszor lerágott, ólomsúlyú témát így, ennyire finoman és könnyedén, mindenféle görcs vagy pátosz nélkül, 85 perc játék után mellékesen, a partvonalról bepöccintve, egyszerűségében is brutálisan tettél le elém.

szerintem a mélyszimbolikára vonatkozó elméleted (és az ennek alátámasztására felhozott néhány párhuzamod) elgondolkodtató, de téves.

Megfogalmazol egy plotot, miszerint "a film a lét értelmét boncolja, szembeállítva a tudományt a vallással", azonban egyrészt a rejtett szimbolikára épülő elméleted ennek tökéletesen ellentmond, másrészt mindkettő önmagában is sántít. Ellentmond azért, mert a filmben pont a Menedzsment képviseli a tudományt, vagyis az elmélet alapján a film nem a tudományt állítja szembe a vallással, hanem az egyik vallást a többivel. Önmagában is sántít az elmélet pedig azért, mert néhány részletet - ami a párhuzamot alátámasztja - figyelembe veszel, a többit pedig - ami azt cáfolja - figyelmen kívül hagysz. Az elméleted a Menedzsmentet valójában nem "a" vallással, hanem az általad felhozott motívumok alapján konkrétan a kereszténységgel azonosítja. Az a párhuzam, hogy "senki nem látja rajta kívül" eltúlzott; az egyébként nem kétséges érinthetetlenséghez és hozzáférhetetlenséghez nem kapcsolódik a létezésének bizonytalansága vagy akaratának homályos volta. Az, hogy "nem lép közbe", már eleve az elméletből indul ki; Joby sem lép közbe (pedig ő még valóban ott is van...), ez alapján bárki lehetne isten. Az alapján a párhuzam alapján, hogy mindenkit megfigyel, az 1984 is valláskritika lehetne. Az, hogy elküldi az egyetlen fiát segíteni, ebben a megfogalmazásban, a felszínen nyomós szimbólumnak hathat, de valójában mi is történik? A Menedzsment először egy szexi ápolónőt küld a munkafeltételek javítása céljából, majd a - nihilben magát otthonosan érző - zseni fiát, hogy egzakt módszerekkel, vizualizált matematikai számításokkal segítsen bebizonyítani a lét és a világ totális értelmetlenségét. Ez aztán a vallási (pláne keresztény vallásra utaló) párhuzam!

A vallás-párhuzam valójában ott van, hogy AHOGY mások a Menedzsmenthez viszonyulnak, az szinte vallásos jelleggel bír. Nem véletlenül mondja a Menedzsment a végén: "Mintha összetévesztene engem valami jóval nagyobb hatalommal [...] sem isten, sem ördög nem vagyok. Csak egy ember vagyok, aki az igazságot keresi"
Mindezt már csak megkoronázza az explicit közlés, amely tisztába teszi, hogy miről is van szó.
"maga testesíti meg a projektem antitézisét: a hívő embert"

Nem vallás és tudomány szembeállításáról szól ez a film tehát, hanem a hit és nihil táncáról.
Az egyik legszebb motívuma a filmnek szerintem, hogy Q valójában nem kutat az élet értelme után, fel sem merül benne - vagy már letett róla -, hogy akár a tudomány, akár egy nő, pláne egy vallás vagy bármi más elvezethet hozzá, ehelyett vár egy telefont, valakit, hogy közölje vele az igazságot. Vallás, kommunikáció, technika, munka, tudomány, szex: mind eszközök a tézis (chaos) számára az "ex inorderatio venit pecunio" szellemében, az antitézis számára ugyanezek kifejezetten veszélyeztetik az élet értelmének megtalálását (betoppanását, "megcsörrenését"). A boldogság időleges és rövid, a szerelem pedig egyszerre kiváltó oka és áldozata a tézis és antitézis közötti őrlődésnek.

előzmény: reting1111 (#6)

2014-01-27 02:29:01 Oldás és kötés (1963) iris orai (3) #25

Iszonyatosan, kib.szottul nyomasztó film.
Komolyan mondom, még a twist-jeleneteknél is szorongtam, a cocreál dohos világa konkrétan átpárolog a vásznon/képernyőn és fojtogat, a főhős kb. többször gyújt rá, mint ahányszor megszólal.. úgy egy óra elteltével már szinte számoltam a perceket, hogy legyen már vége.
Latinovits viszont egyszerűen zseniális. Itt ez mindenféle rárakódott nimbusz nélkül, a maga primér egyszerűségében, hihetetlenül világosan kitűnik. Az más kérdés - és a film felépítettségéről, kidolgozottságáról és tempójáról talán elárul valamit -, hogy így a XXI. századból nézve még a vége előtt negyedórával is az a kérdés kong a nézőben, hogy ENNEK MEG MÉGIS MI A LÓF.SZ BAJA VAN. Én aztán nem mondhatom magamról, hogy nem értem/nem értékelem/megvetem a drámát vagy specifikusabban a passzív őrlődés bemutatását, de ami itt van, az valami elviselhetetlen, szétcsúszott vekengés, folyamatos frusztráció mindenféle csapásirány nélkül. Egy dolog lett valamiképp átérezhetőbb a jóképű, vérprofi, nők által üldözött sebész hirtelen jött spleenjéről szóló filmet megtekintve: a kommunizmus áporodott korának szuicid mutatója.
Jónak tartom az alaptörténetet és kiválónak a főszereplő játékát, van 1-2 erős jelenet, párbeszéd, de fegyverrel sem igen tudnának újranézésre kényszeríteni.

2014-01-03 21:32:54 Taken (2008) / Elrabolva iris orai (5) #121

Műfajában az egyik legjobb. Egy unalmas perc sincs benne. Neeson egész egyszerűen lenyűgöző. A végkifejlet meg maga a tökély.
Mindezek miatt még azt is meg tudtam bocsátani, hogy amikor a Franciaországban magát francia belső elhárítási/rendőrtisztnek kiadó Neeson angolul kezdett el beszélni mindenkivel, ezt mégis a világ legtermészetesebb dolgaként fogadták és válaszoltak ugyanúgy angolul neki... ettől eltekintve azt kell hogy mondjam, hogy ez a film azon nagyon kevesek közé tartozik, amelyik tökéletesen képes volt elhitetni nemcsak azt, hogy a főhős bárkit képes kinyírni és ezt jól meg is teszi, de azt is, hogy ezt mind meg is érdemlik.
Csatlakozom Ptrskay-hoz, nekem is szinte Oldboy-utánérzésem lett.

A hibái alapján lehetne 3-mas, az intenzitása alapján viszont lehetne 5-ös is. Előbbiek között említhető a sok helyen érezhető vontatottság, az egyszerű, nem túl nagyra törő forgatókönyv, a néhol fölösleges, szájbarágósan emocionális mesterkéltség (főleg a vágóképekben), utóbbiak között viszont ott van Firth nagyszerű teljesítménye, néhány igazán emlékezetes párbeszéd és ütős mondat, ami szinte visszhangzik az ember fejében, a zene és a tény, hogy nemigen tudok egyetlen más példát sem hozni, ami ennyire magával ragadóan festené le a végletekig leplezett és nemes intelligenciával gondosan elrejtett tökéletes kilátástalanságot és nyugodt reménytelenséget. A történet lényege ugyanis ebben van.
A főszereplő ugyanis megpróbált normálisan tovább élni. Eltelt 8 hónap. Lassan és teljes csendben, kiegyensúlyozottan érlelődött meg az érzés, hogy nincs értelme próbálkozni. Hátborzongató a kontraszt a szigorú rendben zajló, extrém pontos életvitel és az érzelmi üresség között, és ha valamiben van jelentősége a homoszexualitásnak, akkor ennek a kontrasztnak az érzékeltetésében biztosan.
A könyvre én is kiváncsi lettem.

inkább közepes ("elmegy") volt ez, de
a vége annyira hányingert keltően tobzódik abban a bizonyos klisés szarban, hogy nem tudtam 2-nél jobbat adni. Persze Portman itt is tündököl, de hát na, ez akkor is egy unalmas, rosszul megírt, közhelyesen semmitmondó film.
Kár pedig, igazán kiváló ötletek és lehetőségek voltak benne.

Ha már teljesen, végképp és reménytelenül ellepett a szar, ha nem érdekel már senki és semmi, ha már magadat is elhagytad, szóval amikor a létezés határát alulról súrolod, akkor nézd meg ezt a filmet.
Nevetni fogsz, aztán zokogni, a lelked meztelen lesz, megfürdik valami kimondhatatlan jóságban és újjászületsz.

belevési magát a zsigereidbe, és ott marad.
ez egyszerűen egy tökéletes film.
a zene, a téma, a történetvezetés, a karakterek, a karakterek változása.. és hát olyan alakítások, amire szavakat nem lehet találni, amibe az ember többször beleremeg. a giccs halvány árnyéka nélkül olyan szívszorító, annyira borzalmasan hiteles és ezáltal olyan bivalyerős, hogy az embert többedik nézésre is simán elkaphatja a zokogás.

Kicsit lassan indul be a film, de negyedóra-húsz perc elteltével már nemcsak érdekes, hanem izgalmas is lesz a történet, és onnantól kezdve megállíthatatlanul hömpölyög.
Az ember úgy ül le a képernyő elé, hogy vannak fenntartásai azzal kapcsolatban, hány bőrt lehet még lehúzni a témáról. Kimondatlan magabiztossággal, önkéntelenül azt érzed, hogy hm, biztos jó film, dehát kit akarunk becsapni, olyan túl nagy meglepetés nem érhet: a bosszú.. azért tudjuk, mit jelent.
Na hát Park Chan-wooknak ehhez van egy-két szava.

Brutális film, és nem (elsősorban) az explicit erőszak miatt. Itt nincsenek klasszikus, pörgős akciójelenetek, nincsen magával ragadó zene, nincsenek ütős mondatok. Nyomasztás, kimondatlanság, kimondhatatlanság van - viszont mégis, ami a legfőbb: valamiféle érzelmi távolságtartás. Zseniális alkotás, de más dimenzió, mint például az Oldboy: az a bosszú eget rengető eposza, ez a film viszont a bosszú lélekölő tükre.

A közepe felé felmerül egy halvány bizonytalanság az emberben, hogy most akkor ki is a főhős. Lehet, hogy van egy csavar a történetben? Vagy talán kettő is? Ki is lesz a "bosszú ura", ki is mondja majd a végén, hogy "boksuneun naui geot" ("enyém a bosszú")?
Aztán vége a filmnek, és egyedül maradsz.


Az in Bruges-nél olvastam egy hozzászólást, amelynek írója úgy adott a filmre 1-est, hogy saját bevallása szerint 20 percet "bírt" végignézni abból a szerintem - egyébként - egyszerre telivér és lebilincselő, zseniális alkotásból.
Nos, én nem akartam ebbe a nevetségesen álentellektüel szerepbe esni, ezért a rengetegnél is több esélyt adtam ennek a filmnek. Erőt vettem magamon és végignéztem. Sok szónak is egy az alja: ez a film egy olyan borzalom, amire szót se lenne érdemes vesztegetni, nemhogy két órányi időt az ember életéből. Az egyetlen dolog, ami miatt írok, az az, hogy becsapva érzem magam a KT által, és szeretném, ha mások nem esnének ebbe a hibába.
Ezért az én jótanácsom: ha a második jelenetnél elkezdesz feszengeni, hogy itt most tényleg egy ilyen orbitális sablonnal akarnak-e rajtad érzelmi erőszakot tenni, akkor a válaszom az, hogy igen, NE nézd tovább a filmet, mert végig ez lesz, és egyre durvábban, egyre elviselhetetlenebbül jönnek a kiszámíthatóbbnál kiszámíthatóbb wannabe heroikus erőlködések.
Ez a film hemzseg a kommersz kliséktől - pontosabban mit hemzseg, teljes egészében ezekből áll. Egészen egyszerűen buta film, fájdalmasan ostoba ez a "mestermű".

Egy dolog keltett bennem reményt: úgy a film egyharmadánál felmerült bennem egy halvány gyanú, hogy
talán úgy fogok felállni a végén, hogy minden látszat, az akciók és Costner primadonna szerepe ellenére valójában a háttérben szorgosan megbúvó antihős-karakterű, szinte névtelen rendőrökre (akikre senki sem figyel vagy emlékszik) lett ráirányítva a figyelmem, mint amilyen itt Oscar Wallace volt az adócsalás ötletével, következetes képviseletével és észrevétlenségével. De nem. Ilyen csavaros drámát ne várjunk, a dráma itt a lövöldözős zsaruk lelövésében merül ki.
Nem akarom egyenként elemezgetni az egyes részeket: egy kiváló alapanyagból készített ömlengős híg f*st láthattam, amit fizikai fájdalom volt nézni.
A leggázabb, háromszoros facepalm jelenetek all-time listáján viszont előkelő helyet vívott ki magának nálam Brian de Palma műve, elég ha csak a kanadai pisztoly-durrogtató cowboy-csendőrökre, Sean Connery halálára vagy a babakocsis jelenetre gondolok. Ilyenkor emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem egy Leslie Nielsen-filmet nézek, és hogy ez sajnos komolynak lett szánva.

Ami miatt mégis megbocsátható a film létrehozása (illetve megtekintése, attól függ, honnan nézzük): az a pár perc, amelyben Robert de Niro lubickol. Ő szinte már fájóan több osztállyal magasabb ligában játszik, alakítása oázis a bárgyúság/giccsesség sivatagában, fény az éjszakában, röviden: szanaszét üti a többit. Az a pár jelenet, amit kapott, emlékezetes marad - de sajnos ettől még a film egészében nézhetetlen.

2011-02-16 23:45:11 Hitch (2005) / A randiguru iris orai (3) #6

még egy kifejezetten fasza film lett volna, ha a végén a nagy koppanásnál - amikor Hitch szerelmet vall Sara-nak, akinek a lakásából viszont egy másik csávó jön elő, akivel Sara szépen elbattyog odabiggyesztve a leforrázott Hitchnek, hogy "úgy tűnik igazad volt, mindenki megy a maga útján" - elvágják a sztorit (de legalábbis kihagyják ezt az undorittóan giccses és teljesen valószerűtlen hepiendet), amivel persze teljesen más lett volna az egész film színe, más ízt hagyott volna az ember szájában, de lett volna benne rágnivaló.
így viszont ötletes és jó poénokkal teli, nézhető, egyszerhasználatos unaloműző lett, amit sajnos örömmel köpsz ki a végén.

hát a Ponyo azon kevesek egyike, ami az elejétől a végéig, minden elemében és minden_egyes_másodpercében tökéletes. szerelmessé tesz.

Egyszerű és nyálatlan tökély. A legcsodálatosabb filmzenével, amit valaha komponáltak: fájdalmasan, hátborzongatóan gyönyörűszép.

2010-07-26 15:50:08 Brothers (2009) / Testvérek iris orai (1) #16

Ez a film úgy ahogy van: csőd, az egyik legkiábrándítóbb remake, amit valaha láttam. Egy alig 5 éves dán tökélyből csináltak egy "copy-paste to USA"-típusú másolatot, amit csak annyiban lehet egy lapon említeni Bier alkotásával, hogy legnagyobbrészt a párbeszédek is szó szerint megegyeznek, csak mondjuk Ulrich Thomsenhez vagy Nikolaj Lie Kaashoz képest nyomi ovisok gügyögését látjuk (de ez majdnem mindegyik szereplőre igaz), és az eredetiség benne annyi, hogy a VW Polót kicserélték Ford Tracra. A forgatókönyvön csak negatív irányban sikerült változtatni (az egyetlen jó pont talán a U2 Bad, de azt is esetlenül, rosszul illesztették bele), a rendezésre nem is pocsékolok szót.
Jake Gyllenhallnak a végére sikerül egy gyenge közepest hozni, Portman viszont jó, az egyetlen apró gyöngyszem a filmben, noha a szerep sajnos nem illik rá. Ami miatt mégsem tudok nézhetetlennél jobb minősítést adni, az Tobey Maguire. Ez az ember nemhogy erre a szerepre tökéletesen alkalmatlan, meg úgy általában színésznek, de még statisztának is egy óz-előadásra a borsodbasznádi kultúrházban.

Egyébként vicces egy bekezdésben olvasni, hogy "Egy bevállalósabb (tehetségesebb?) rendező keze alatt csoda lehetett volna belőle.." és hogy "Ja, az eredetit nem láttam".. Kedves Adam Taylor, legközelebb ahelyett, hogy hülyeségeket írsz, inkább nézd meg az eredetit.

2010-03-20 06:49:50 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] iris orai #7314

vfs

--
Áthelyezve a(z) Rollerball topikból.