iris orai

Céljában és objektivitásában leginkább a Der Ewige Jude c. műhöz hasonlítható. Klasszikus, vegytiszta psyop.

Az első 90 perc számomra az erőltetett olcsó poénkodással együtt is közel nézhetetlen volt, aztán Sam Rockwell utolsó jelenete viszont pont az előző 90 percre tekintettel őszintén váratlan és zseniális. Újból nemigen nézném meg.

ha békeidő lenne, csak annyit mondanék, hogy https://youtu.be/Wy0p_ZJCBVc, de mivel annak vége, bassza meg mindenki, akinek bármilyen köze volt ennek az elkészítéséhez - ezért a filmért (meg az elődjéért, és az összes hasonló szabadságharcnak hazudott uszításért) egy kevésbé pokoli világban emberiség elleni bűntettért kellene felelniük nemzetközi bíróság előtt.

Egy amerikai hadiipari és paramilicista érdekekben álló masszív politikai agitprop úgy viszi át az ártatlanok ellen előzmények nélkül indított ördögi orosz támadás forgatókönyvét a közvéleményen, mint kés a vajon. Ez persze csak egy közepes hollywoodi akciófilmben fordulhat elő, szerencsére a valóságban ilyen nem létezhet.

Ez a legnagyobb pozitív meglepetések egyike. Egy elviselhetően gagyi agypihentető öldöklős filmet vársz, aztán szembejön veled egy remekmű, aminek minden perce felülmúlja az előzőt. Végig vigyorogva néztem, és nem azért, mert a zsékategória csúcsa, hanem mert azt minden elemében meghaladja, szándékoltan abszurd és mégis könnyed, önmagát felvállaló, klisék tömkelegébe burkolt antiklisé-orgia, ami nem unalmas egy pillanatra sem, sőt, visszaadja az ember életkedvét. Machete szólásait meg iskolai évzárókon, újévi elnöki beszédekben, kitüntetések átadóján és köszöntőkön kellene idézni.
Először akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy zseniálisra értékelem, amikor az első jelét láttam annak, hogy a Machete esetleg megbxssza a Jessica Alba-t, de aztán a műsoridő előrehaladtával arra jutottam, hogy akkor is így értékelek, ha végül nem teszi meg - pontosabban akkor is így értékeltem volna, ha végül nem tette volna meg :D

Alapvetően tényleg jó alkotás, de a monológok és dialógusok egy idő után számomra érzékelhetően színpadiasnak és didaktikusnak hatottak, és ugyan nem váltak irritálóvá, de ez pont elég volt ahhoz, hogy színpadi nézőnek érezzem magam, aki érti és érzékeli a darab mélységét, de azért rá-ránéz az órájára, hogy mikor lesz a szünet. Nem ragadott, nem sodort magával, nem zaklatott fel.
Az utolsó jelenet tényleg jó, amiatt felfelé osztályzom. Ha kissé gonosz vagyok, azt mondom: "na lám, kiderült, amit sejtettünk, hogy a másodéves mérnökhallgató Dima kissé elb.szta a matekot a statikánál, de előtte még jól ráparáztatott minden korrupt és/vagy agresszív gyökért a városban." :D

Napok óta a hatása alatt vagyok, nem térek magamhoz.

Erre azt mondani, hogy "Joggal ért az Oscar közelébe" olyan, mint József Attiláról azt írni, hogy joggal került a Buci-Maci magazin vagy a Színes RTV hátoldalára.

Minden képe a retinába, minden mondata az agyba tud égni. (Feltéve, hogy az ember a vasfüggönytől keletre született - abban a kultúrközegben viszont, ahol a felfogható szociodráma etalonja a Saul fia, ott ez disznók elé vetett gyöngy.)

Amikor az emberi civilizáció összeomlik, remélem marad majd ebből is valahol egy kópia, hogy a történészek rekonstruálhassák, milyenek voltak az alapok.

Az erős kezdésnél már sejteni lehet, hogy innen valószínűleg inkább lefelé esik a színvonal. Persze megvolt a halvány esély rá, hogy ne egy izzadságszagú, az igazi dilemmákat csak felszínesen kapargató, hagymázas végkifejletet kapjunk, hanem a témához méltó kendőzetlen és fojtogató drámát, de hát sajnos győzött a papírforma. Viggo Mortensen tényleg csodálatosat alakít, de egy elszabotált forgatókönyvet semmilyen alakítás nem tud megmenteni. A temetés körüli eszelős hiszti iszonyatosan bárgyú, a Saul fia jutott eszembe róla. Az egésznek a mélypontja a Crystal Fighters promo videónak beillő hippi doboskör a végén a máglyánál, sokkolóan kiábrándító. [Halkan jegyzem meg, hogy tényleg biztos dalra fakasztó élmény lehet 1 héten át úgy keresztülutazni az USA-t nyáron, hogy a buszon veletek utazó holttest már az út kezdetén 2 hetes hulla volt.] És aztán ha a komolyabb kérdéseket sem kibontani, sem megválaszolni nem tudjuk, zárjuk le az egészet egy családi idillel egy biofarmon, ahol mindenki csendben mosolyog egymásra könyvet olvasva iskolába menet. Egyszerű, szép üzenet, fogadjuk meg. Köszönjük szépen.

Nagyon érdekes film. Valahogy még az első fele is - azon túl, hogy unalmas, értelmetlen, szentimentális, de - szép. Alapvetően jó érzést vált ki a nézése. Néha persze el-elcsöppen, de kevésszer irritáló. Azért kellemes film, mert erőltetés és sallang nélküli, érett és igazán jó embereket látsz, amiből elég kevés van. A naplós jelenet például a maga egyszerűségében felemelő, csakúgy, mint a nem mindennapi lánykérés: pár másodpercben mindkettejük hatalmas érzelmi intelligenciája ott van. McAdams szerelmes nője letaglózó, sugárzó, ő nem egy szerelmes nő, hanem "a" szerelmes nő. Gyönyörű.
A második felében azért kibontakozik némi drámai szál, de ez mégis inkább a determinált szerelemről és az érzelmi biztonságról szóló, sci-fi díszletbe ágyazott romantikus film.

Nehéz ez, mert tényleg zseniális-közeli alkotás, Pécsi Ildikó döbbenetesen jó, Pásztor Erzsi meg egyszerűen felülmúlhatatlan, minden rezdülése elképesztően hiteles.
Hangulatában a legmagyarabb film szerintem, amit valaha láttam.
Ha nem látom pont előtte nem sokkal a Legényanyát, akkor tuti hogy ötös.
Itt tanulság, szimbolika van, de mégsem igazi, mellbe vágó katarzis.