gerbence

Szárnyas fejvadászba ojtott Alien, ami kicsit Angyalszív, de aztán mégsem. És amit mintha a nyolcvanas évekbeli John Carpenter rendezett volna.
Amikor Rutger Hauer kávéval mos fogat és közben dohányzik, akkor ott fölösleges minden további szó.
Remek darab a "szarfilm" kategóriából, tényleg látni kell. A sztori gyenge, de a hangulata a klasszikusok közé emeli. VHS-kori legenda!

2015-03-30 23:52:24 Szamárköhögés (1987) gerbence (5) #6

Elképesztően szellemes, ugyanakkor maximálisan őszinte és hiteles történelmi-politikai szatíra, tele idézhető szövegekkel és pátosztól mentesen tálalt szomorú tragikummal. Nem láttam még filmet, ami egy tragikus történelmi korszakot ennyire emberközelien, a túlélni, átvészelni igyekvő kisember hétköznapjain keresztül mutatna be. Csak a Tanúhoz mérhető zseniális remekmű.
Ha egy mály, megrázó drámát akarsz látni, nézd meg; ha egy könnyed, kacagtatóan szórakoztató komédiát, akkor is.

2015-03-30 23:32:00 Szerelmes biciklisták (1965) gerbence (3) #1

Vannak benne jó szövegek itt-ott, és megragad egyfajta hangulatot (kellemes, nosztalgikus, mára letűnt balatoni nyáresti hangulatot), ami miatt jó nézni, de a történet közben nem sok izgalommal szolgál. Egyszerű konfliktusok, szögegyenes karakterek, gyakran modoros, mesterkélt megnyilvánulások nehezítik az azonosulást (nem hiszem, hogy akár akkoriban a fiatalok valóban úgy beszéltek volna egymással, ahogyan a filmben sokszor, szerintem inkább a "felnőttek" látták így, de méginkább a hivatalos megmondóemberek akarták így láttatni őket; az egész valahogy túlságosan "jólfésült").
Avagy az értelmiségi fiatalok korafelnőttkori dilemmái, a szocializmus illő keretein belül.
Kicsit olyasmi, mint a Kenguru tíz évvel később, csak annak valahogy átütőbb a hangulata, kicsit már jobban "fiatalos". Azért a táskarádió szól benne, Szörényiék olyan menők, hogy majd' szét esnek abban a pár percben, hát mit mondjak, nehéz megítélni, a maga korában hogyan jöhetett le ez a film. Mindenesetre elég jámbor szórakozás lehetett ez már akkor is.
Azért jó látni a még (jórészt) kiépítetlen Balatont!

Eztet össze lehetne kötni ezzel: [link]

Meg esetleg lehetne készíteni egy "Herman Wouk adaptációk" csoportot.

Humphrey Bogart, José Ferrer és Fred MacMurray viszik a pálmát, igazán érdekes, sokrétű figurákat keltenek életre, nem pusztán ide vagy oda sorolandó jellemvonásokat, tulajdonságokat, típusszerepeket jelenítenek meg. A többiek igen, de jól asszisztálnak a történethez. A rendezés is rendben van, kellően érdekes az egész történetvezetés, egyedül a főszereplőnek beállított, de valójában mellékfigura Keith magánéleti súrlódásai feleslegesek, bár arra jók, hogy ne egy egyenes vonalú, egyenletes mozgással haladjunk végig a dramaturgiai pontokon, hanem kicsit kacskaringósabb, ezáltal életszerűbb legyen a cselekmény.
De ezek a szálak (szerelmi illetve családi bajlódások) nem futnak ki sehová, így kissé indokolatlanul tolják előtérbe az ifjonc zászlós karakterét, akinek valójában semmi más szerepe nincs, mint lakmuszpapírnak lenni Queeg pozitív vagy negatív megítélését (ill. ennek megváltozását) illetően.
A 2. hozzászóláshoz: még a regényt sem kellett volna olvasnia a fordítónak, a filmből is egyértelműen kiderül, hogy mire utal a "yellow spot", ami ráadásul konkrét értelemben is megjelenik a cselekményben. A felirat ezen túlmenő hibája, hogy sok rövidebb mondatot, tagmondatot "elhallgat" a magyar néző (olvasó) elől, sok esetben nem a teljes szöveg van lefordítva, ki-kimaradnak szövegrészletek. Követni persze ettől még lehet a cselekményt, de vesznek el árnyalatok közben.
A másik oldal, hogy viszont annak idején JELENTEK MEG ilyen filmek itthon... ma már ez komplett lehetetlenség, még a gondolat is kész abszurdum volna.

KILL BILL Vol.2.

Ha maga Jézus is ezt kommenteli, akkor valóban így van! :)

előzmény: iamjesus (#363)

2015-03-23 23:50:27 Clown (2014) gerbence (?) #2

"ha valaki nagyon nem bír magával és mindenképp nézni akar egy bohócos horrort"

Nem tudom, miért, de ez az utóbbi idők legjobban tetsző mondata (mondatrésze), amit bárhol is olvastam. Eleve, "bohócos horror" - ez milyen durva egy kategória, vagy 'zsáner' már... nem?
És közben valóban: a bohócok kurva rémisztőek. Nincs is más értelmük, mint hogy horrorfilmben szerepeljenek.
Kíváncsi lettem.

...és ha már itt tartunk, jöhetne egy Arábiai Lawrence vetítés is, de ott el is kelne a szünet.
Számomra az a film is (ahogyan Tarkovszkij Solaris-a) valahogyan rokona a 2001-nek, teljesen be tud szívni az is. Nagy élmény lenne moziban, vásznon látni.

előzmény: gerbence (#355)

Csak tipp, nem tudom biztosan, hátha majd jön valaki, aki tutit tud mondani, de én ezt gondolom: talán annak idején ez volt a bevett mozis szokás, hogy hosszabb filmeket szünettel játszanak le, gondolom pisiszünet meg a büfé forgalmának fellendítése okán. Azért a két óra fölötti filmhossz nem volt mindennapos akkoriban, ez még nem a Gyűrűk Urás, Avatáros, Bosszúállós, Interstellaros, Transformerses időszak. Gyanítom, ezért készült így. Ma meg már, gondolom, nem szükséges leállítani a vetítést egy 140 perc körüli film esetében, ezért a vetítéskor nem tartják meg a szünetet, hanem megy a film egyben, közepén a szünet-jelzéssel (ahogyan az a home video formátumokon is szerepel).
Egyébként a Sztalkert is szünettel vetítették, ezt a nem is olyan rég tartott Puskinos vetítésen be is tartották, ki lehetett menni kávéért.

előzmény: Korben (#353)

Á, igen, kihagytam a film egyik fontos erősségét: Jean Arthur elképesztően szexi. Mai szemmel nézve is az, pontosabban ránézve egyáltalán nem tűnik fel a kor-különbség. Modern módon szexi.

előzmény: csabaga (#8)

Nagyon kellemes film, szórakoztató figurákkal, humoros betétekkel, idézhető párbeszédekkel, és persze fordulatos történettel, ami a végére igazi tárgyalótermi izgalmakat is tartogat. Persze nagyon naív a sztori, ezt meg kell bocsátanunk neki, és van benne egy kis pátoszosság is, afféle népnevelő iránymutatás, de azért szerencsére messze nem a gyomorforgató fajtából és mértékben. Persze meg van nekünk, széles közönségnek mondva, hogy a csöndes, dolgos, nagyravágyástól mentes élet a valódi érték, a nagyvárosi elit céltalan, pazarló léhasága és a pénzemberek hideg számítása pedig taszító. Ezzel persze még egyet is lehet érteni, de számomra mindig hiteltelen, amikor ezeket a tételeket éppen Hollywoodtól kapom. Ha onnan jön, az efféle "tanítás" mögött mindig azt a valódi üzenetet sejtem, hogy "ne vágyj a gazdagsága, a MI gazdagságunkra, csöndben és elégedetten dolgozzál, ne akard azt ami nekünk van, te csak legyél elégedett azzal, amid van; mi meg majd szórakoztatunk időnként".
De azért senki ne ijedjen meg: a film maga teljesen élvezhető és szerethető, egy amolyan kicsit naív, kicsit együgyű, mindenki közös igazságérzetére alapozó, de éppen ezért könnyen felvállalható, azonosulásra alakalmas mondanivalóval bír. Más kérdés, hogy ennek az őszintesgét alkotói oldalról én nem bírom nem megkérdőjelezni. Da a mozi maga, mint szórakoztató darab, mindennel rendelkezik ahhoz, hogy valóban mulattasson. Humor, szerelem, dráma, intrika, izgalom, és egy kellően változatos sztorivonal.

Számomra külön érdekesség, hogy pont akkor akadt a kezembe a film, amiután befejeztem Kurt Vonnegut: Isten áldja, Mr. Rosewater! című könyvét, ami alaphelyzetében számos ponton mutat hasonlóságot jelen történettel.
Egy öröklés folytán dollármilliók fölött diszponáló fitalemberről szól, aki erős empátiával bír az egyszerű emberek irányába, megveti a pénz és a művészet köreit, és különös vonzódást érez az önkéntes tűzoltósághoz. És akit - a család pénzügyeit intéző négynevű ügyvédi irodán belülről kiindulóan - az oldalági rokonság úgy akar kiforgatni megörökölt vagyonából, hogy peres úton bolondnak nyilváníttatják. Persze az egy más hangvételű sztori, de azért Vonnegut alighanem megnézte a filmet, mielőtt nekiült a regénynek.

Pedig egyértelmű: a végén Bowman-nek HAL kikapcsolása után kézileg kellett a rádiósávok között tekergetnie, hogy megtalálja a monolit sugárzási frekvenciáját, és eközben véletlenül ráállt a Mézga család sávjára, amin Köbükivel tartották a kapcsolatot. (Rám legalábbis az volt mindig ugyanilyen hatással; ez az elmélet egyben remekül magyarázza a fiatal/öregkori David közti hirtelen ugrásokat is).

előzmény: csabaga (#344)

Közepes, a jóféléből. Egyáltalán nem rossz, vagy gagyi, éppen csak nincs benne elegendő szufla ahhoz, hogy valóban jó legyen. Tartalmilag kevéske, az atmoszférateremtésre pedig nem jut elég idő.
A kezdés nagyon jó, azonnal megteremti a történeti, és egyfajta igen kellemes hangulati összefüggést is az előddel, méltóképpen veszi fel tehát a fonalat. A baj azzal van, hogy nem gombolyítja aztán kellően ügyesen tovább: ugyan van benne potenciál, ám sem a primer cselekménybeli feszültség nem olyan húsbavágó, mint a 2001-ben HAL és a legénység konfliktusa, sem a végső fordulat nem olyan katartikus, mint Bowman nagy lépése térben, időben, dimenziók és a létezés szintjei között.
Pedig a két hidegháborús nagyhatalom egymással az űrben összezárt képviselőinek kiszolgáltatottsága a távoli otthon politikai játszmáinak lehetne éppen forrása valódi izgalomnak és feszültségnek, ahogyan HAL újraélesztése és a küldetésbe való újbóli bevonása is borzongató ötlet, de a felállított ígéretes helyzetekkel nem igazán kezd a film semmi lényegit. Feldobja a szituációkat, kicsit kitartja őket, aztán lezárja, anélkül, hogy a feszültséget valami emlékezetes szintre eszkalálná, vagy valódi konfliktushelyzetet alakítana belőlük.
Marad néhány izgalmasabb "akciójelenet" lekötni a figyelmünket, mint a Leonov és a megtalált Discovery űrhajók közötti átszállás, de ez sem több, mint tisztelgő újrajátszása a nagy előd emlékezetes "űrben szuszogós" jelenetének (amire később jórészt az egész Gravitáció című film is épült), egy helyett ezúttal két űrhajóssal. Kicsit 'ezotériázunk' még a mindenhol jelenlévő Bowman-nel is, de ezt sem találékonyabban, mint pusztán ismételgetve Kubrick filmjének talányos zárlatát - ezúttal jóval kisebb meglepetésként.
Arra is ügyeltek, hogy kérdések helyett ezúttal megnyugtató válaszokkal engedjenek el minket, nézőket: 2010-ben gondolkodnunk már nem kell, megelégedetten hátradőlhetünk. A zárlat ettől még szép, egy hagyományosabb sci-finek becsületére is válna, de a 2001 folytatásaként ahogyan a jelen film esztétikai minősége, úgy a gondolatisága is pusztán a vállalható középszert jelenti a filozofikus, megrendítő erejű alapmű árnyékában.
Ahogyan az maga a vászonra teremtett művészet, úgy ez tévére optimalizált "szórakoztató irodalom".

HÚÚ!
Rég szórakoztam ennyire jól moziban, mint most, hogy végre először láttam a(z egyik) kedvenc filmemet. Így van. Persze másolatait, különféle lenyomatait láttam már jópárszor, videokazettán, dvd-n, satöbbi – de magát a 2001: Űrodüsszeia című mozifilmet életemben most először LÁTHATTAM. És messze felülmúlta a várakozásaimat.
Egészen egyszerűen másként viselkedik a film nagyvásznon (ráadásul igazán kiváló minőségben: szebbnek és frissebbnek tűnt a kópia, mint a bő tíz évvel fiatalabb Aliené és a komplett generációval ifjabb Aliens-é), ahol betöltheti a teret, mint kicsi, háztartási méretű kockákba, téglalapokba zárva. Mert ez a film betölti, sőt, uralja a teret és az időt, megváltoztatja, átértelmezi. Lelassul, megszűnik a "kinti" idő. A „benti” pedig csöppet sem vánszorog, mint szalagon vagy korongon tette olykor (a tér és idő tehát tényleg összefügg – ebből is látszik: valóban "tudományos”, és valóban „fantasztikus” a film); ha Kubrick mesterműve megkapja a neki kijáró teret, az idő ezzel arányosan felgyorsul. Nem volt olyan képkivágás, totál, vagy snitt, amit ne tudtam volna tovább nézni, mint ameddig tartott. A filmidő – akár a kék norvég – szétfeszítette a rácsot és HUSS! A három óra úgy repült el számomra, mintha maximum másfél lett volna (sőt, voltak már ennél jóval hosszabb másfél óráim is moziban).
Egyszerűen annyi képi információ és akkora esztétikai sűrítettség van a képekben, hogy sokszor úgy éreztem, akár állóképekként is szívesen elbambulnám őket. Mindez a hol grandiózus, ünnepi zenei aláfestéssel, hol baljós zajokkal, zörejekkel, hol éppen feszült vagy nyomasztó csöndekkel (az űr olyan mély, mindent elnyomó és elnyelő csendjét maga a csend sem tudja olyan hatásosan visszaadni, mint Kubrick zajkulisszája) megtámogatva olyan tömény esztétikai befogadói élményt jelentenek, ami már önmagában annyira izgalmas, hogy emellett még a történetet is követni kifejezetten stimuláló, pörgető az agy számára. Ez a film drog. Tudattágító és érzék-fokozó.
Ráadásul tulajdonképpen rögtön két filmet is kapunk a pénzünkért, időnkért és figyelmünkért cserébe: Kubrick (és Clarke) a filozofikus, külső világunkat és belső, tudati univerzumunkat is vizsgálgató, meditatív-kontemplatív látomásos film közepére egy hagyományosabb, feszült izgalmakat kínáló űrthrillert is becsempész, de úgy, hogy az is szóljon (ön)tudatról, létezésről, teremtésről is.
Az én kedvencem azonban az első felvonás: az a pillanat, ahogyan a szabad akarat, az öntudat megjelenik a Földön, ahogy megteremtődik a létezésnek az emberi minősége. Ahogyan Kubrick ezt a mozzanatot elkapta, ahogyan ábrázolja, számunkra is átélhetővé teszi, az katartikus. Egyszerűen olyan lúdbőröztető, időn túli, elementáris, nekünk, rólunk, emberekről szóló élmény; a megszületés csodája, amit felnőtten megélhetünk. És nem csak egy élőlény, egy faj megszületéséé, de magának az egész gondolkodásnak a megszületése, ezáltal az általunk értelmezett világegyetem, az általunk felfogott univerzum születése történik meg ott előttünk, a szemünk előtt; a tanúi, részesei lehetünk ennek a mozzanatnak. Utazás ez az időben, dimenzióban; Kubrick egy olyan lényegi eredő pontot mutat nekünk meg, amit talán sehogy máshogy nem élhetnénk át. Mert nincs rá más módszer, metódus; ha meg akarjuk tapasztalni ezt az élményt, nem tehetünk mást, mint hogy megnézzük a 2001 című filmet. És akarjuk, mindenkinek meg kellene, mert megrázóan felemelő tudatállapot ezt látni. Újra és újra és újra és újra meg tudnám nézni.
Meg is fogom, amíg lehet, moziban.

2015-02-25 19:12:22 Interstellar (2014) / Csillagok között gerbence (4) #277

Teljes egyetértés. Nem gondoltam - mert eddig nem látszott - hogy Nolannek ilyen érzéke van a valós emberi (egyben giccsmentes!) drámához.
Az időben egymás mellől elsodródó családtagok tragédiája nagyon megkapó. (Bár a Matt Damon szál is erős, nekem az kevésbé jött át, valahogy nincs igazán kibontva a benne rejlő érzelmi potenciál, szinte krimi-betétté halványul. Pedig azok a mozgatórugók, indítékok is érdekesek és átérezhetőek lennének, amik Damon karakterét mozgatják, csak ezek nem igazán kerülnek hitelesen a felszínre.)

Köszönjük mr Nolan, hogy visszahoztad a mainstream moziba az agyat, de most már foglalkozz az érzelmekkel, mert van hozzá szemed (ill. lelked).

előzmény: morcosmedve (#272)

Nem értem a filmvégi pálfordulást. Hiszen a "csalafintaság" már a film közepén kiderül, mégis mindent úgy tesznek tovább, ahogy az eredeti terv szól. Ennek fényében megy a kimerítő hajsza, a kétesélyes menekülés, a vérfürdő. Számolatlanul hullnak el az emberek, és a főszereplőink is a halál küszöbéig mennek, majd egyszercsak megtorpannak és vesznek egy 180 fokos fordulatot. Mikor alig előtte mondta ki az egyik szereplő, hogy azok után, amin eddig keresztülmentek, nincs visszaút.
Erre a legvégén váratlanul, hopp, mégiscsak.
Ez teljesen indokolatlannak hatott, egyszerűen nem tudom mivel magyarázni. Magamnak sem, de a film meg sem próbálja.
Így értetlenül ingadozom a jó és a közepes között, holott kis erőfeszítéssel (és átgondoltsággal, megalapozottsággal) akár még zseniális is lehetett volna a film. A színészeken nem múlott, és persze a felvételek is szépek. Így ez most egy kegyelem "jó".

...Meg nem is bálna, hanem ámbráscet (a bálnák a szilás cetek, az ámbráscet pedig fogas).
Ettől még persze a cím érthető, és a hasonlat is találó. Valóban, küzdenek egymással, egymásért, egymás ellen a szülők, egyszerre és viszont prédái és támadói egymásnak, a valódi áldozatok persze mégis a gyerekek. Na meg a családi béke.
A gond csak az, hogy ebben nincs semmi új. Sem a témában, sem abban, ahogy a film ezt kibontja. Valójában ki sem bontja igazán, csak felmutat jeleneteket, töredékes epizódokat ebből a helyzetből, aztán ránk bízza az ítélkezést. Hát itt az én ítéletem: a férj/apa tipikus seggfej, önző, éretlen, sértett és kisszerű (ahogyan anyagi téren fukar és önző, úgy érzelmi téren is az), a feleség/anya pedig tipikus nő, nem kommunikálja a problémáját, hagyja hogy az eszkalálódjon, félrelép, a másik fél kizárásával keres megoldást (a maga helyzetére - itt: új kapcsolat/ok/at, új egzisztenciát), majd kész helyzet elé állít, utólag okol és hibáztat. És persze a nő továbblép az életben, a férfi vergődik és "ráül" a családra. Persze, biztosan van ilyen, de én ebből mit tanulok? Hogy ne legyek önző és gyerekes seggfej? Vagy hogy ne legyek csaló, ribanc? Vagy hogy addig töltsek "quality time"-ot a gyerekeimmel, amíg nem késő? Nagy tanulságok..
A fiúk azonban jópofák, jó fejek, persze mindketten megszenvedik a válás során mind a helyzetet, mind a szüleik hibáit, de azért derekasan küzdenek.
Ez volna tehát az állítása a filmnek? Hogy a gyerekek megszívják a szüleik hülyeségét, a felnőttek meg mindketten önző hülyék (vagy ízlés szerint: "gyarlók", "hibáktól nem mentesek")?
Hát, nem túl vaskos tartalom.
Az a baj, úgy érzem, hogy az amerikaiak annyira el vannak telítve és tompítva a steril, hollywoodi mesevilágtól, hogy egy olyan film, ami egyszerűen életszerű, önmagában ettől már értékké válik. Mintha az, hogy valami természetes, valószerű, az már önmagában tartalmat is jelentene, mintha ez már egy gondolat, egy "mondás" lenne. Mintha náluk ez (és pusztán ez) lenne a "művészfilm" kritériuma. Hát nem, kedves amerikai film, ez csak az alap. Ennek a keretei között kellene állítani is valamit.

A színészek amúgy jók és a (részben a Szomszédokból átmentett) szinkron-szereposztás is jól működik, vannak szórakoztató részek (főleg a kisebbik gyerekhez kötődően), és van némi Woody Allen-es felhangja a sztorinak (ez kinél pluszpont, kinél mínusz), szóval végülis szórakoztató, csak vékonyka.
Azért pedig kiosztanék plusz egy pofont, hogy a középosztálybeli fehér értelmiségi környezetben senki nem ismeri fel a "Hey you"-t, a The Wall c. legismertebb Pink Floyd-album egyik legismertebb számát. Ez komoly? Szeretném azt hinni (és nem is tudom nem azt hinni), hogy ez Európában nem fordulhatna elő.

előzmény: Bowman (#7)

2015-02-02 16:17:53 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] gerbence #21201

...Meg nem is bálna, henem ámbráscet (a bálnák a szilás cetek, az ámbráscet pedig fogas).
Ettől még persze a cím érthető, és a hasonlat is találó. Valóban, küzdenek egymással, egymásért, egyms ellen a szülők, prédái és támadói egymásnak, a valódi áldozatok persze mégis a gyerekek. Na meg a családi béke.
A gond csak az, hogy ebben nincs semmi új. Sem a témában, sem abban, ahogy a film ezt kibontja. Valójában ki sem bontja igazán, csak felmutat jeleneteket, töredékes epizódokat ebből a helyzetből, aztán ránk bízza az ítélkezést. Hát itt az én ítéletem: a férj/apa tipikus seggfej, önző, éretlen, sértett és kisszerű (ahogyan anyagi téren fukar és önző, úgy érzelmi téren is az), a feleség/anya pedig tipikus nő, nem kommunikálja a problémáját, hagyja hogy az eszkalálódjon, félrelép, a másik fél kizárásával keres (a maga helyzetére) megoldást - itt: új kpcsolat/ok/at, új egzisztenciát) -, majd kész helyzet elé állít, utólag okol és hibáztat. És persze a nő továbblép az életben, a férfi vergődik és "ráül" a családra. Persze, biztosan van ilyen, de én ebből mit tanulok? Hogy ne legyek önző és gyerekes seggfej? Vagy hogy ne legyek csaló, ribanc? Nagy tanulságok..
A fiúk azonban jópofák, jó fejek, mindketten megszenvedik a válás során mind a helyzetet, mind a szüleik hibáit, de azért derekasan küzdenek.
Ez volna tehát az állítása a filmnek? Hogy a gyerekek megszívják a szüleik hülyeségét, a felnőttek meg mindketten önző hülyék (vagy ízlés szerint: "gyrlók", "hibáktól nem mentesek")?
Hát, nem túl vaskos tartalom.
Az a baj, úgy érzem, hogy az amerikaiak annyira el vannak telítve és tompítva a steril, hollywoodi mesevilágtól, hogy egy olyan film, ami egyszerű és életszerű, önmagában ettől már értékké válik. Mintha az, hogy valami természetes, valószerű, az már önmagában tartalmat is jelent, mintha ez már egy gondolat, egy "mondás" lenne. Mintha náluk ez (és pusztán ez) lenne a "művészfilm" kritériuma. Hát nem, kedves amerikai film, ez csak az alap. Ennek a keretei között kellene állítani is valamit.


--
Áthelyezve a(z) The Squid and the Whale topikból.

Ez a film totálisan érdektelen lesz mindenki számára, aki tinédzserkorában nem volt punk. Aki viszont igen, annak nagyon kellemes emlékeket idézhet vissza. Én például így voltam vele, és a film bája teljesen magával ragadott. Igaz, hogy ezen túl viszont sok emlékezetes jelenettel nem szolgál a film, ezen a tinédzser-nosztalgia faktoron túl mást nem nagyon nyújt, se nem komoly dráma, se nem valódi vígjáték, és ez persze lehet hiba. Vagy lehet úgy nézni, hogy csak őszinte és életszerű: a valódi életben sincsenek igazi dramaturgiai pontok, senkinek az élete, hétköznapjai nem fergeteges komédiák vagy épp egyenletes ívű tragédiák. Az élet ilyen, azon belül a tinédzsereké, azon belül a punk tinédzsereké. Aki ehhez nem talál fogódzkodót, azt elveszíti a sztori, akinek van hova kapaszkodnia, annak viszont ez kellemes bennfentesség-élményt fog adni. Én szívesen ültem be az időgépbe, és bambultam a lányok őszinte, természetes és bájos marháskodásait.
Ja és szerelmesnek lenni Liv LeMoyné-be ér, vagy pedofílának számít? Sehol nem találtam meg az életkorát.
Mindenesetre remélem, láthatjuk még ezeket a lányokat filmen.

Érdekes dolgokat írsz, és már önmagában üdítő, hogy valaki végiggondolt, logikai-, értelmezési attitűddel kritizál, de szerintem időutazásban teljeskörű következetességet keresni kb. olyan, mint egy LSD-tripen, vagy éppen egy álmon számonkérni a teljes valószerűséget.
Egy hipotetikus, nem létező, nem értelmezhető közeg, ami így is, úgy is szétcsavarja a fejed, ha mindenáron ragaszkodni akarsz a létező világ logikájához. Éppen ettől olyan jó móka, de meg kell engedni bizonyos logikai bakugrásokat (pontosabban el kell engedni őket). Nem ez a tárgya a filmnek. Minden időutazós filmet szét lehet cincálni e mentén az Időgéptől kezdve a Vissza a jövőbén át a Terminátorokig és vissza, de ez sok esetben nem a filmek hibája, hanem magáé az időutazás ötletéé. Eleve paradoxon.

előzmény: King of Körút (#140)

2015-01-30 17:03:57 Aliens (1986) / A bolygó neve: Halál gerbence (5) #160

Kicsit talán valóban eltúlzott az a jelenet, igaz, Ripley gesztusa, vagy mozdulata, ahogy magához "öleli" a lényt, színpadiasnak hat, főleg egy 1-2 másodperces eséshez képest. De az első részben, amikeor Kane-ből kitör az idegen, az is egy gyors, sokk-szerű momentum, valójában a lény egy(-két) mozdulattal kitör, kirobban a mellkasából, tehát ehhez nem kell sok idő. Az egy lassított felvétel, valójában szerintem másodpercben, töredék-másodpercekben mérhető. Tény, kissé "stilizálttá" válik így, ugyanakkor szerintem nagyon hatásos. Vagy hatásvadász, ízlés kérdése. De szerintem olyan sok idő nem kell ahhoz a "születéshez".

előzmény: BonnyJohnny (#158)

2015-01-30 15:31:15 Aliens (1986) / A bolygó neve: Halál gerbence (5) #157

Hehe, ezzel én is így vagyok. A legjobb film, ami sohasem készült el. Mert tulajdonképpen olyan, mintha leforgatták volna, de végül sosem fejezték volna be (nagyjából ez is történt), és két meglévő vázlatból kell összerakni a kész, teljes művet, fejben. Kicsit melós, de kis fantáziával és csipet rajongással működik, és megéri.
Szerintem a konkrétan megváltoztatott jelenetek a régi, mozis verzióban jobbak (pl. az Alien megszületése, Ripley halála), viszont a cselekmény az új, bővített verzióban világosabb. A mozisban nem mindig követhető, hogy ki van hol, és merre jár az Alien (pl. egyszer felállítják a csapdát, végigmegy a futkározás, majd egyszercsak megint itt tartunk). Emlékeim szerint a cselekményvezetés-beli lukakat betömködi a bővített verzió, csak abba meg felesleges jelenet-módosításokat tettek, amik gyengébbek lettek a moziséinál. A bővített forgatókönyve a mozis jeleneteivel együtt összességében tökéletes filmélményt nyújtan(án)ak.
A lényeg, a nyomasztó, fullasztó, kilátástalan hangulat, és Ripley karakterének további fejlődése viszont mindkét változatban ott van és működik, és érdekes módon az Alien-sorozat egészébe helyezve bármelyik formájában is nézzük, a teljességet nyútja. Sőt, a Ripley-karakter fejlődéstörténete, a passiójának íve számomra a negyedik résszel együtt mindvégig töretlen és lenyűgöző. Komolyan mondom, hogy szerintem pusztán Ripley karakterének értelmezésében az Alien-sorozat túlmutat a tömegfilmes szórakoztatáson, és magasabb szintre emeli a teljes sorozatot az egyes részek átlagánál.

előzmény: SoZi (#153)

2015-01-29 11:38:18 The Fountain (2006) / A forrás gerbence (3) #88

Ez a film igazi 3.5 pontos. Középszerűnél jobb, jónál gyengébb. A szerelmi tragédia megrendítő, a gömbös-ezoterikus rész giccses (bár mozivásznon biztos jól nézett ki). A spanyolos meg érdekes, bár valójában sokat nem tesz hozzá a lényeghez.
Sőt, úgy érzem, ez az egész igazán csak a jelenben játszódó szerelmi történetként működött volna, a többi idősíkkal való játszadozás pusztán cicoma: látványos, de valódi állítások nélküli álfilozofikus adalék, amolyan "tuning". Értjük, köszönjük, de értettük volna ezek nélkül is.
A forma így felülkerekedik a tartalmon, és ez nem jó pont - ezért adtam végülis inkább a hármast.

2015-01-24 23:58:22 Oldboy (2013) gerbence (3) #12

Egyáltalán nem rossz ez, sőt, kifejezetten jól indult.
Az elején, ahogy beindul és egyre jobban fölveszi a ritmust, bizonyos elemeiben felül is képes múlni a koreai eredetit (én most Chan-Wook filmjét tekintem eredetinek, egyrészt mert a már annak is alapul szolgáló képregényt nem ismerem, másrészt mert gyanítom, a film inspirálta az amerikai kollégákat, hogy újra feldolgozzák a történetet), és egyenletesen jó minőséget tart egészen a történet végső fordulatig, a nagy bosszúhadművelet miértjének leleplezéséig. Ott aztán sajnos nagyon rossz irányba változtatták meg az eredetit, ezzel a teljes filmélményt jelentősen lejjebb rontva. Mert bár végig a film folyamán vannak eltérések a koreai változathoz képest, ezek többnyire bátor, indokolt, logikus és jól felépített változtatások, amik miatt önállóvá tud válni a film, kivívni a maga jogát önnön létezésére. A végén beiktatott változással azonban az egész felépítmény alapját gyengítették meg, így a film magába roskad.
Megpróbálom összeszedni, milyen különbségeket látok a két film között.

Ami Lee filmjének erőssége:
-Josh Brolin nagyon jó. Bár a koreai főszereplő is remek volt, de Brolin szerintem rátesz egy lapáttal. Fizikailag is fantasztikus változáson megy keresztül, látszik, hogy nagyon beletette magát a szerepbe.
-a többi szereplő is nagyon jó, Sam Jacksontól a női karakterig. Egyedül Sharlto Copley volt nekem túl maníros, az ő szerepe elegánsabb, visszafogottabb, kimértebb, valósabb volt a koreai verzióban. Viszont tény, hogy nagyon fenyegető, félelmetes, mert minden rezdüléséből sugárzik, hogy beteg.
-különösképp tetszik, hogy a hipnotizálás-szálat kivették a történetből: ez az eredetiben számomra felesleges, zavaró volt, mesterkéltté tette az egészet. Itt az eltelt idő okozta (persze felülről terelgetett) változásokra bízták a dolgot, ez sokkal valósabbá, átélhetőbbé, elhihetőbbé, természetesebbé teszi azt, ami alakult úgy, ahogy alakult. És mélyebbé, ezáltal megrendítőbbé. (Ez valamelyest indokolja a rabság idejére való ráemelést is, hiszen nagyobb jelentőséget kap az idő, mint tényező.)
-az akciójelenetek itt is, ott is jók voltak (bár itt is, ott is kilóg a lóláb néhol), de itt szerintem intenzívebbek, szebbek.
-tetszik, hogy mer saját képi világot megfogalmazni, nem másol szolgaian, pedig a koreainak a legszembetűnőbb erőssége éppen a jellegzetes vizuális kivitelezés volt. Itt más, egyedi, kevésbé hivalkodó, "nyugatibb", a mi szemünknek talán szokványosabb, de minőségben nem alávalóbb.
-tetszik, ahogy ebben a verzióban Joe lányát bevonják a történetbe. Eltér az eredetitől, de működik, jó ez a változat is.

Ami hátránya Lee filmjének:
-az atmoszféra kialakításának hiánya. Nem szán elég időt hangulati elemekre. A fogság idején még nincs is gond ezzel, ám ahogy a film második felében beindul a nyomozás, egyre inkább egyszerű krimi-thrillert farag az anyagból, a drámára nem jut kapacitás (idő, hangulat, érzelmi töltet).
-az előző ponthoz kapcsolódóan: a zenéje sokkal gyengébb. Bár nem rossz, de sehol nincs a koreai Oldboy keringőjéhez képest. Ott főszereplő volt a zene, itt nem több, mint háttér-elem, aláfestés.
-az antagonista motivációját szolgáltató történetet sajnos sikerült kiherélnia megváltoztatással. Ami az eredetiben egyszerre szép, fájdalmas, keserű, idegen, taszító és vonzó, itt pusztán egy beteges Blikkcímlap-sztori. Az eredetinek épp az volt az erőssége, hogy bár Oh Dae-sut hibáztatja, valójában a Lee Woo-jint is hibássá teszi, hiszen ott részben ő maga (illetve kamaszkori énje) alakítja ki azt a helyzetet, ami a tragédiához vezet, ezáltal valószínűleg benne van egy önhibáztatás is, amit nem tud feldolgozni, ebbe őrül bele és zúdítja pszichopata bosszúját Dae-sura. Az amerikai verzióban viszont a főgonosz az "eredettörténetben" pusztán egy áldozat, ezáltal a karakterének egyik fő összetevőjét és tragédiájának egyik fő elemét lúgozza ki belőle. Ő ott egy passzív alak, nem cselekvő karakter, nincs felelőssége. Az eredetiben épp az a lényeg: nagyon is van felelőssége a történtekben, ezért is lesz öngyilkos, csak késlelteti azt tíz-húsz évvel, hogy a másik bűnöst is alaposan megleckéztesse. Röviden: az új verzióban súlytalanná lesz a negatív karakter, amikor kiderülnek az indokai (legalábbis az eredetihez képest). Sajnos ez nagyon-nagyon lelaposítja a tragédiát, és a végkimenetelt.
-a legutolsó jelenet, amikor Joe eldönti további sorsát, teljesen értelmetlen, fals, álságos. Minek tenne ilyet?? Mégis, mire jó ez? Miért nem lesz öngyilkos, ha nem tud így tovább élni? Miért választja ezt a poklot? Szerintem tök indokolatlan és értelmetlen döntés, ezért hiteltelen.

Sajnos a hibák pont a lényeget érintik, a tetőpontot, és mivel ez egy olyan film, ami arra van kihegyezve, pontosabban arra van felépítve, ezzel nem csak a befejezés nem jó, hanem az egész film romlik le. Kár, mert simán megférhetett volna az elődjével egy polcon, minden más tekintetben méltó hozzá. Dehát ez túlontúl llényeges pont ebben a filmben, nem lehet elmenni mellette. Öngól, a játékidő utolsó perceiben.

2015-01-24 22:51:28 Zabriskie Point (1970) gerbence (4) #25

Igazából eléggé középszerű egy film ez, de én szeretem. A vége hipnotikus és katartikus. Az odáig vezető út meg uncsi lehet, de ha érdekel ez a korszak, ez a világ, akkor mégis le képes kötni. Antonionira jellemzően művészieskedő, sokszor modoros, "jancsós", de engem valahogy jól kapott el. Az elején egy kis társadalomkritika, a végére totális önmagába fordulás. A kettő között egy hosszú és lassú utazás indokolatlan állomásokkal, mégis - számomra - kerekre zárul az egész.
És a Pink Floyd zenéje zseniális!

Össze kéne kötni a Bebukottak-kal.

2015-01-24 16:16:28 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #23

És mit mondasz a Tűzben edzett férfiről? Szerintem Tony Scott azt is tök komolynak szánta, van benne dráma is, meg keménység is, nincs benne direkt humor, szerintem mégis tök fasza.
(Ezt az újabb Denzel Washingtonost viszont nem láttam, a Tűzben edzett...-en kívül őt nem szeretem akcióhősként. Inkább színészként, pl. mint Amerikai gengszter, hogy a Scott-családnál maradjak.)

előzmény: BonnyJohnny (#21)

2015-01-24 16:13:10 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #22

Igen, ez is érthető. Lehet, hogy én kezelem alapból egy kellően sznob lenézéssel ezeket a filmeket, amiért eleve nem tudom komolyan venni a szándékaikat, és ezért nem tudok negatívan csalódni bennük?

előzmény: BonnyJohnny (#19)

2015-01-24 16:09:50 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #20

Ne aggódj, a negyedik után ("Elrabolva Kínában") ezt is fölértékeled majd. :)

előzmény: BonnyJohnny (#18)

2015-01-24 16:06:40 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #17

Ja, hát igen, ezt megértem, az valóban komlyan veető volt - ahhoz képest nagy a különbség. Na de azóta volt egy második eresztés is.

előzmény: BonnyJohnny (#15)

2015-01-24 16:05:26 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #16

Ja és például nem értem, hogy ha ez a film szar (az, de szerintem szórakoztató szar), akkor a John Wick hogyan lehet jó.
Tökéletesen ugyanaz a formula, a mindenkit leverő és mindenkit lelövő ember bosszút áll a szláv maffiózón, akit egy luxuslakosztályban épp két meztelen kurvával fürdőzve talál meg. Csont ugyanaz a kategória mindkét film, csak azt föléljenezte a tisztelt publikum, ezt meg leszarozta. Pedig ami ebben hülyeség, az abban is az; ami abban izgalmas vagy "szórakoztató hommage-a a műfaj kliséinek", az ebben is az. Eztet nem értem én - számomra pl. mindkét film közepes, ám szórakoztató.

előzmény: gerbence (#14)

2015-01-24 16:00:31 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #14

Nincs is a rossz értékeléssel semmi baj, de annak mi köze a csalódáshoz? :)
Kérdezhetnék vissza.. tehát engem nem az lep meg, ha valaki szerint szar ez a film, hanem ha csalódik benne. Lásd például az alattam szólót: "Lehetett volna ez sokkal de sokkal jobb is főleg ha nem az a címe h Elrabolva 3.Más filmként akár kapna egy közepest is nah de így..."
Ő nyilvánvalóan valami mást várt, csak én nem értem, hogy mit.
És máshol is olvastam csalódottságról a filmmel kapcsoltban, lásd még a rottentomatoes értékelését és kritikáit. Én pl. éppen a végletesen lesújtó vélemények miatt még rosszabbat vártam, mint amilyen végül lett, így végülis én pozitívan csalódtam; ezért is értékeltem föl hármasra. De szerintem sem a trailer, sem maga a franchise, sem Neeson "idősb Jason Statham" vonulata alapján nem lehetett többet várni, mint amit a film nyújtott.
De az egyes értékelést is tök reálisna látom, nyilván befogadói attitűd és élmény függvénye is a dolog, nem egy objektív tény. (Mint amilyen objektív tények viszont a film hibái, csak épp én könnyedebben, megengedőbben kezeltem őket.)

előzmény: BonnyJohnny (#13)

2015-01-23 17:19:08 Taken 3 (2014) / Elrabolva 3. gerbence (3) #12

Alsó középszer. De mégis, ki várt ennél többet?
Nem értem az egyesezőket meg a nagy felhördülést, ez egy kiszámítható, sablonos és nem túl életszerű akciófilm, de nyilván aki megnézi, az azt akarja látni, ahogy Liam Neeson lő és verekszik, csúnya és ijesztő szláv emberek kárára. Ez ebben a filmben benne van. Sok hibával saját világán belül is, és persze már harmadszorra, de ezt meg pont elárulja a 3-as sorszám az "Elrabolva 3" címből. Semmi meglepetéssel nem szolgál a film - ez egyrészt persze hiányosság, másrészt viszont biztosíték: nem kapsz mást, mint amit már előre tudsz. Aki csalódott ebben a filmben, az valami olyat várt, amire nem volt alapja.

A második rész katasztrófája (és ezt most nem a cselekményre, hanem a minőségre értem) után a harmadik rész akotói nagyon helyesen ismerték fel, hogy ez a franchise (filmen) nem más, mint egy nagyon drága B-vonalas exploitation trash. Az volt már az első résszel kezdve, csak épp az akkoriban forradalminak számító látványvilágának (és az ehhez köthető óriási költségvetésének) köszönhetően azt mindenki A-ligás filmként kezelte, és bevonult a filmtörténelembe. De ha a látványtól eltekintünk - amit persze akkor nem nagyon lehetett, de mai szemmel már könnyű mögé nézni - a forgatókönyv (ellentétben az eredeti regénnyel!) már ott is klisés, butácska és iskolás szintű.
Ennek szellemében, ehhez illő könnyedséggel, komolytalansággal, ugyanakkor az előző részeket és a nézőket is tiszteletben tartó következetességgel hoztak össze egy vállaltan habkönnyű, mindenféle tudományos maszlagtól és égbetörő ambícióktól mentes, rövid, pörgős, izgalmas és véres kalandfilmet. Nincs szarozás hosszú bevezetéssel, nincs kétórás játékidő (sőt, még a másfél órát sem éri el!), nincsenek ravasznak és csalafintának álcázott összefüggések, csak sok akció, kellő humor, botegyszerű, de izgalmas forgatókönyv. És jó sok dinoszaurusz! Mert a harmadik rész készítői végre felismerték: ide minden más felesleges is.

Ez a harmadik JP-film végre elérte azt, hogy várjam a negyediket is. Remélem, azt sem fogják túl komolyan venni.

A leggyengébb, a leglaposabb, a legmesterkéltebb, a legsablonosabb a sorozatból. Aztán a harmadik is ilyen, de az nem is veszi komolyan magát, és éppen emiatt butaságai, egyszerűsége és kiszámíthatósága mellett is sokkal szórakoztatóbb ennél. Az egy-az-egyben való King Kong nyúlásért pedig nem nagyon van bocsánat, ez nem tiszteletadás, nem kikacsintás, hanem pusztán a forgatókönyv fénymásolása. Vártam, hogy a T-Rex mikor mászik fel a felhőkarcolóra, kezében a szőke nővel, szinte csalódás, hogy ez elmaradt.
Jeff Goldblum pedig akkora antiszínész, hogy neki már rég magyar tévéfilm-sorozatokban kéne játszania és néha megjelennie egy-egy Sas Tamás mozifilmben Csányi Sándor és Fenyő Iván mellett, mint nemvicces komikus karater.

2015-01-22 14:33:05 Aliens (1986) / A bolygó neve: Halál gerbence (5) #138

Tegnap este én is láttam moziban, legszívesebben ma este mennék vissza újra megnézni. Valóban nagy élmény volt a nagyvásznon. Hiába láttam már vagy tízszer otthon, ennyire még nem izgultam rajta, talán csak az első megnézéskor. A nagy, részletgazdag kép olyan közelivé tette az élményt, hogy végre ismét nem csak láttam, hanem átéltem a filmet.
Én egyáltalán nem éreztem zavarónak az olyan gyakran emlegetett vetített háttereket sem.
Egyetlen dolog hatott csak valószerűtlennek: amikor Ripley a végén a rakodógéppel küzd az alienkirálynő ellen, az nagyon látványos, meg persze nagyon menő, hiszen itt válik Ripley a legyőzhetetlen és harcos emberi (vagy inkább ember-gép) anyakirálynővé, ám most nézve nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a lassú és tudatosan irányított gép valójában nem lehetne ellenfele (pláne nem legyőzője) a villámgyors és ösztönös idegenkirálynőnek. Ez a jelenet - hiába a sok gyors vágás - mai szemmel, vászonméretben hiteltelennek hatott.
Minden másban hibátlan film!

2015-01-21 23:48:06 Dumapárbaj (2015) gerbence (3) #21

Ja, és ezt a Doug Stanhope-ot pedig köszönöm, hogy felfedeztem általad. Engem Jim Jeffries-re emlékeztet a stílusa (nem tudom és nem is nagyon érdekel, melyikük volt előbb), számomra ez a tartalmas, bátor, és valóban szórakoztató standup (ehhez képest amikor Kiss Ádám attól vagány, hogy bazmegozik, az tényleg játszótéri vagánykodásnak tűnik csak).
Tartalmas ÉS ordenáré standupot minden háztartásba!

előzmény: Veres Szilárd (#17)

2015-01-21 14:26:47 Dumapárbaj (2015) gerbence (3) #19

Nincs semmi gondom, valójában ugyanarról mondjuk és ugyanazt, csak te a magad stílusában, én meg az enyémben. Egyébként valóban bunkó vagyok alighanem, legalábbis a PC-fixált (az én értelmezésemben = hipokrita) nyilvánossághoz képest biztosan. Erre büszke is vagyok valamelyest. :)

előzmény: Veres Szilárd (#16)

2015-01-20 19:01:01 Dumapárbaj (2015) gerbence (3) #15

Köszönöm szépen!

Most pedig, kérlek, törölgesd meg a szarukeretes szemüveged lencséit, mielőtt visszahelyezed az orrodra. Vagy a fiókba, a humorérzéked és az irónia-fogékonyságod mellé.

előzmény: Veres Szilárd (#12)

2015-01-17 20:24:25 Fury (2014) / Harag gerbence (4) #34

...amúgy meg nem is basznak benne fejszét.

előzmény: Zalaba Ferenc (#1)

Lehet, hogy annak idején még más cég finanszírozásában készült, de amennyire én tudom, a Ghibli portfóliójába tartozik. Nálunk pl. a Ghibli-sorozatban adták ki dvd-n, tehát gondolom, a jogokat a Ghiblitől vette meg a magyar forgalmazó a többi filmmel egy csomagban.
Mivel alkotók, téma, stílus, műfaj, esztétikai és tartalmi minőség szerint is összetartozik a többi Ghibli-filmmel, szerintem indokolt lenne összekötni őket.

előzmény: von Schatu (#44)

2015-01-17 11:35:18 Dumapárbaj (2015) gerbence (3) #9

"a női karakter teljesen indokolatlan meztelenkedéséig" - női karakter meztelenkedése sosem indokolatlan! Ha jól néz ki. (Ha nem néz ki jól, akkor mindig indokolatlan.) :)

előzmény: Veres Szilárd (#7)

Ez miért nincs összekötve a többi Ghibli-filmmel ("Ghibli Studio-filmek")?

Ezt viszont nem értem, hol van itt a kicselezés. Vagy arra gondolsz, hogy akkoriban a filmeken igazi csókolózás helyett nyelv nélkül "csőröztek"?

előzmény: Jereváni Rádió (#53)

Igen, láttam, tényleg jó példa. Sőt annyira, hogy én azon a filmen tulajdonképpen ki is akadtam, annyira elkeserítő 'értékrendet' mutat fel főleg a fiatal lány részéről (de igazából majd' mindegyik szereplő részéről). Tényleg teljesen nyilvánvaló és érthető végig, hogy mi törénik, anélkül, hogy feleslegesen az arcunkba tolnák a történések látványát.
Bár abban a filmben a cenzúra inkább ott hagyta meg a nyomát, hogy a végén a fájdalmas (de sokkal realisztikusabb) szakítás helyett egy kényszerűen hozzábiggyesztett és tökéletesen hamis házassággal kellett zárni. Jól le is rontja a filmet, de tudni kell, hogy csak nyomásra forgatták hozzá az eredeti forgatókönyvhöz.

előzmény: csabaga (#52)

Ezen a hatlépcsős kapcsolati programon most jót nevettem. :) De egyébként inkább szomorú, mert tényleg igaz. Lehet, hogy a noir-oknak köszönhetjük a filmes kapcsolat-ábrázolás realizmus és árnyaltság felé történt fejlődését?
Pont ez volt a fura nekem a másik mostanban látott Bogart-filmben is, a Magas Sierrában: megismerkeik egy családdal, köztük a 17 éves ifjú leányzóval, beszélget kicsit a nagyapával, egyszer megfogja a lány kezét a csillagos ég alatt (se csók, se semmi egyéb durvulás), és a következőkben már a házasságon tépelődnek.

előzmény: csabaga (#50)

Ezt nem tudtam, bár azt is gondolom, hogy a cenzúra (elhinni is nehéz, hogy "felvilágosut, modern, XX. századi, demokratikus" társadalmakban ilyen 'intézmények' befolyásolták a művészetet; bár könnyen lehet, hogy utólag a mai kort is pont így fogjuk/fogják látni) amennyire gátakat emelt az alkotók elé, sokszor annyira késztette is őket a kreativitásra, és új, árnyaltabb megoldások keresésére: egyszóval szerintem találhattak volna módot a dolog olyan módon való árnyaltabb ábrázolására, hogy az átcsúszhasson a cenzorok pecsétje alatt.
Amúgy az, hogy a nő 'rossz', épp nincs annyira véka alá rejtve, sőt, éppen Spade az, aki előtt ez az első pillanatoktól fogva nem kétséges, és aki ezzel kapcsolatban nem is finomkodik.

előzmény: csabaga (#48)

2015-01-09 20:34:09 High Sierra (1941) / Magas-Sierra gerbence (4) #20

Humphrey Bogart minden egyes filmjével, amit látok, egyre biztosabban és egyre magasabban áll a kedvenceim listáján. Még nem olyan laza, mint Steve McQueen vagy Paul Newman, de már nem olyan modoros vagy skatulyából előhúzott, mint Cagney vagy Ed G. Robinson (ezek mindegyike óriási kedvenc), valahol a jólfésült és a természetesen szikár közötti senkiföldjén lófrál, és baromira bejön, amit csinál. Van benne egy olyan természetesség, ami nagyon kevesek sajátja; a karizmája mögött semmi tudatosság vagy kiszámítottság nem vehető észre, egyszerűen jön belőle.
A film izgalmas és sokszínű gengszterfilm, korábbi és későbbi zsánerek elemeiből építi a cselekményt (gengszterfilm, roadmovie, heist movie, film noir, akciófilm), ezáltal nem igazán mélyül el semmiben, viszont végig izgalmas és fordulatos. Rengeteg film rémlett fel a nézése közben, így persze meglepetés nem sok ér, mindenesetre aki szereti a klasszikus "bukott gengszter szabadul, utolsó nagy melóra beszáll, akció közben gikszer beüt, főhős menekül, ami végül élet-halál hajszába torkollik" történeteket, annak erősen ajánlott.

A régi jó Dallas-os "inni kell egyet mindig, amikor valaki a képernyőn whisky-t iszik" játék mintájára lehetne egy ivós játékot építeni erre a filme, mindig, amikor valaki hazudik egyet. :)
Nagyon csavaros történet, ami valójában egyáltalán nem is olyan csavaros, csak a szereplők csavarják-csűrik a csapdáikkal, manipulációikkal, rejtett és valódi céljaikkal, hideg számításaikkal és kétségbeesett megúszási kísérleteikkel. Ezáltal nagyon pörgős, és bár a valódi feszültségnek híján van, végig fenntartja az érdeklődést, a figyelmet. Végig úgy érezzük, nem maradhatunk le egyetlen mondatról sem, mert hátha az a kulcs az igazsághoz. Végül persze minden kiderül és persze nem is olyan bonyolult az egész, mint hihettük - de addigra már jót szórakoztunk a vargabetűkön, kitérőkön, shortcut-okon és zsákutcákon; na meg közben átléptünk pár holttesten. Izgalom tehát van, feszültség talán csak az utolsó jelenetben, amikor minden (megmaradt) szereplő egy szobába kényszerül.
Hitchcocktól Tarantinoig sokan tanulhattak ebből a filmből, leginkább azt, hogy az akció (de még a sztori is) másodlagos, ha jók a karakterek, jók a szövegek, az avatja élménnyé a filmet. Na meg ha jó a színészvezetés, és ha jók a színészek. Ebben a filmben ez így mind együtt van: cinizmusból, humorból, keménységből és keménykedésből sincs hiány. Mindenki rafináltabbnak hiszi magát a másiknál, az egész olyan, mint egy pókerparti, ahol senki sem hajlandó bedobni a lapjait. Végül kinek jobb, kinek gyengébb leosztás jut, igazi, erkölcsi győzelem nincs. És nincsenek a játszmának valódi nyertesei sem, mindössze akad, aki megússza.
Összességében nagyon tetszett az egész, bár a híre (mint 'az első film noir') alapján valami sokkal sötétebbet, tragikusabbat vártam: ez inkább egy dumálós, fordulatos, könnyed "balhé-mozi", félgengszterekkel és félhősökkel, mintsem egy súlyos és fekete bűndráma. Ha legközelebb már ennek tudatában ülök le megnézni (mert hogy le fogok, ez biztos), lehet, hogy ötösre is felcsúszik az értékelésem, de elsőre egy erős négyest adok rá. Egyedül a "szerelmi szál" volt nekem nagyon megalapozatlan és mondvacsinált, bár ezt a vonalat a film maga is vastag idézőjelek közé teszi. Azért ütősebb lett volna, ha ezt egy kicsit elmélyítik, úgy a film végi dilemma is nagyobb súlyt kapott volna, és végül a döntés is fájóbb lenne.
De tény, hogy így is remekül szórakoztam.

Bár a No.1. a Volt egyszer egy vadnyugat a számomra, összességében viszont Peckinpah a nyerő. És ha nem csak a westernfilmekre szorítkozunk (Leone esetében ez ugye plusz egy filmet jelent, Peckinpah-nál ez is sokszínűbb), akkor is, vagy akkor főleg, Peckinpah a nyerő. De Leone úgy toporog ott a második helyen, hogy utána vagy öt hely kimarad, és csak aztán jönnek a többiek. :)

2015-01-06 17:46:35 Be Cool (2005) / Csak lazán! gerbence (2) #3

Szinkronnal egyenesen nézhetetlen, az eredeti hangsáv sokat javít rajta, úgy jobb kedvemben akár a közepest is rányomnám - de mégis, annyira wannabe az egész, ezzel a bóvli, műanyag MTV-világgal, hogy muszáj mégiscsak egy megfontolt kettest adnom rá.
Az első részt előásták, elvettek az agyából vagy 30 IQ-pontot, visszalőtték a gyerekkorba, és erre a nyáladzó-gőgicsélő frankensteinbébire ráaggatták Ford Fairlane gúnyáját. Nem mondom, hogy nem szórakoztató (szigorúan eredetiben!), de nagyon butus kis film.

Hogy én ezt hogy lehet, hogy 20 éven át kihagytam..! Miközben az olyan filmek, mmint a Ponyvaregény, a Tiszta románc, a Született gyilkosok, a Ravasz, az agy... és a Blöff voltak a kedvenceim a korszakból. A felsorolt filmekhez képest persze semmi újat nem nyújt a Szóljatok a köpcösnek!, de ha a maga idejében látom, ez is nagy kedvenc lehetett volna, vagy akár ez lehett volna a "kettes számú nagy kedvenc" (a Ponyvaregény után). Travolta tul.képp ugyanazt a figurát hozza, mint a ott, csak kicsit eszesebb, ravaszabb kivitelben (tehát talán inkább Jules személyiségét Vincent fizimiskája mögött), Dennis Farina innen vitte át Avi kuzint a Blöffbe, Danny DeVito pedig Danny DeVito-t játszik (míg Rene Russo pedig Rene Russo-t alakít).
Kár, hogy csúsztam vele két évtizedet (!!), de nosztalgiabulinak jó volt. Bátran ajánlom mindenkinek!

Nem tudnám megmondani, mi tetszett benne, de az a helyzet, hogy kifejezetten élveztem. Noha nem igazán szól semmiről, nem is halad sehova, meg sem érkezik, el sem indul, nem akar mondani vagy mutatni semmit - de valahogy közben mégis szórakoztat. Igazi relaxációs másfélóra, Carpenter Dark Star-jának rokona, több szinten is.
Ajánlani nem merem, de én kimondottan megszerettem.

2015-01-04 21:01:18 Dark Star (1974) / Sötét csillag gerbence (4) #22

John Carpenter az 1968-as 2001: Űrodisszeia után eldöntötte, hogy készít egy űrfilmet, amihez még több marihuánát lehet elfogyasztani, és még jobban szétcsap, miközben nézed. Hat évébe telt, de sikerült.
Olyannyira, hogy ehhez a filmhez már be sem feltétlenül kell szívni: csak attól, hogy nézed, betépsz. Zseniális látvány, zseniális zene, zseniális és szavakbaönthetetlen koherencia egy józan ész alapján egyébként egymással totálisan összerakhatatlan panelekből eszkábált filmben, maga a megmagyarázhatatlan csoda. Lefagyasztja az agyadat, mint Powell kapitányt.
Persze, fogékonyság kell hozzá, meg módosult vagy legalábbis nyitott tudatállapot, de ha hagyod magad, elszállsz Doolittle-lel együtt a csillagpettyes kozmoszban egy űrhajóroncs-darabkán szörfözve bele az exoszférába. Szép halál.

Van ott is egy-két, khm, "megmagyarázatlan rejtély", de annak a filmnek mégis az érdekes forgatókönyv az egyik legnagyobb erénye (a nyomasztó atmoszféra a másik). Persze az egy adaptáció, irodlmi és filmes előzménye, illetve alapja is van, nem saját történet...
Én azt gondolom, hogy pont a Dolog-ot nem a vér meg a trükkök viszik el, bár ezek is elemei az egésznek, de ott a paranoid hangulat, a kilátástalanság, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság fojtogató érzése és az ismeretlen fenyegetés elleni lélektani, intellektuális és fizikai küzdelem adja a lényeget. Arról nem beszélve, hogy az egésznek van egy ritmusa, egy íve, egy iránya, egy komolysága, és egy koherens lényegi magva.
A New York vagy pl. az Elpusztíthatatlanok esetében viszont Ed Wood vagy Uwe Boll neve is felrémlik előttem.

előzmény: csabaga (#21)

Méretes csalódás. Carpenter korszakbeli filmjei (A Dolog, Halloween, Csillagember) és a híre után valami igazán kultikusat, igazán klasszikusat és valami meghatározó élményt nyújtó filmet vártam.
Két évvel a Mad Max után, egy évvel a Szárnyas fejvadász előtt, a Mad Max 2 évében nem is lett volna irreális elvárás egy cyberpunk alapvetést remélni a filmtől, és bár talán nem olyan széles körben ismert, mint az előbb említettek, azért a Menekülés New Yorkban híre és respektje valóban ezt is sugallta.
Ehhez képest egy kifejezetten amatőr, igénytelen "rajongói" B-filmet láttam. Hadd magyarázzam meg az 'igénytelen' jelzőt: bár valóban, a Carpenter munkáira ezidőszakban jellemző, nagyon erős és összetéveszthetetlen hangulat és atmoszféra megvan a filmben, a díszletek és jelmezek is rendben vannak, a zene pedig egyértelműen a legerősebb pontja a darabnak - ám ezzel sajnos minden pozitívumot ki is merítettünk. A történet cérnavékony és olyan lapos, mint egy félfamentes rajzlap. Ez még nem is lenne túl nagy baj, azonban a megvalósítás olyan mértékben amatőr, hogy az az előbb említett összetevők (díszlet, jelmez, zene) által megteremtett alaphangulatot is lerombolja. Kidolgozatlan és agyatlan forgatókönyvi fordulatok, bénán és ritmustalanul elvágott (vagy éppen kitartott) jelenetek, olcsó dramaturgiai fogások, értelmetlen és/vagy indokolatlan történések aknázzák alá a film komolyságát. Ezek az aknák biztosabban rombolnak, mint a hidat biztosító taposóbombák. Az egész cselekmény véletlenszerű történések és kétes összefüggésű események random sorozata.
Na és hogy a végén Snake pitiáner személyes bosszúból világháborúba sodorja a világot? Hát az mi?! Erre mit kellene reagálni..? Hogy ez milyen 'badass' dolog? Vagy hogy milyen vicces..?
Persze, ekkorra már tudjuk, hogy nem kell komolyan venni a filmet, a baj az, hogy én ezt az elején nem tudtam. Így rossz attitűddel ültem le megnézni (valami Mad Max-Rambo kevercset vártam, ami ha nem is mozgatja meg az agytekervényeimet, de legalábbis komolyan veszi önmagát), a csalódás persze ott volt a borítékban. Sokkal inkább az önparodisztikus, ironizáló Kommandó vagy Menekülő ember környékén kellett volna tapogatóznom, kielégítőbb lett volna az élmény.
Most, hogy a helyére került, azért majd adok neki még egy esélyt, mert a hangulata valóban kellemes (másoltvideokazettás-nosztalgikus), de nem gazdagodhattam új kedvenccel.

2014-12-26 18:03:54 Rapháború (2014) gerbence (2) #13

Tudnál konkrét neveket felsorolni, akikre gondoltál, mint a szcéna másik szegmense?
Jó volna nekik is utánanézni, hogy kerekebb legyen a kép.

előzmény: tomasso (#12)

2014-12-21 10:45:15 Rapháború (2014) gerbence (2) #8

"Na de hölgyeim, kééérem! Ne hadonásszanak a retiküljeikkel!"

Én is épp nemrég láttam ezt a 'dokumentumfilmet' (egyébként a kt-től függetlenül, de érdekes egybeeséssel), és a fenti idézet jutott eszembe (Irvine Welsh: Skagboys).
Aki pedig tovább rakoncátlankodik, azt megdobálom játékkatonákkal.

2014-12-16 23:18:13 The World's End (2013) / Világvége gerbence (4) #21

Annyira nem jó, mint a Shaun of the Dead (mert az tökéletes, hibátlan), de szerintem jobb, mint a Vaskabátok. Baromi jól szórakoztam végig, mégha erősen, khm, "rímel" is a Shaun-ra, de hát ez ebben az esetben nem bír hiba lenni, és hát alapvetően zsánerparódiákról van szó, szóval nem kimondottan célja az eredetiség, már ami a történeti paneleket illeti. A humora viszont olyan friss és pörgős, mint nagy elődjének. Az akciók, azaz a verekedések pedig (ahogyan a Shaun esetében a vérengzések), teljesen profik, egy komoly filmben is a legmesszebbmenőkig megállnák a helyüket: parádésan koreografáltak, izgalmasak, látváyosak, pörgősek, és persze azért itt-ott viccesek is. Egyedül a vége volt számomra kicsit botladozó, az a megalomán robbanásos-világégéses rész nagyon műanyag volt, de aztán végülis sikerült kerekre zárni az egészet.
Shaun, Vaskabátok, Paul, Scott Pilgrim, és most a Világvége: a Pegg-Wright-Frost csapat nem tud (nagyot) hibázni.

Igen, azt régóta keresem például. :) Gyerekkoromból úgy rémlik, élvezhető darab az is.

előzmény: von Schatu (#39)

Ma újranéztem és továbbra is ötös. Számomra ott van közvetlenül a Casablanca és a Sierra Madre kincse mellett, egyfajta szentháromságban. Nem messze a Biciklitolvajoktól.

Tudna valaki még "teherautós / kamionos" filmeket ajánlani?
Csak jókat, kérem, és ezeken kívül:
-Konvoj
-Párbaj
-És megint dühbe jövünk
-Kenguru

Ebben a filmben Lemmon jó, minden más rossz és működésképtelen, ide értve a... mindent. A többi színészt, a rendezést, a forgatókönyvet, a dramaturgiát, a párbeszédeket, a képi megjelenítést (egy Hallmark-embléma és húszpercenként egy reklámblokk helyére tette volna az élményt), még a magyar szinkronja is talán csak Lemmon karakterének volt jó.
A filmben van egy érdekes, bölcs és eredeti karakter, meg egy antipatikus, felszínes és érdektelen másik. Sajnos a két figura közül mi ezt a másikat látjuk, ahogy az elsőről beszél. Azt a tartalmat, amit sugall, a film így nem közvetíti, csak utalgat rá. Kábé annyi értelme van, mintha az újszövetséget a római katona szemszögéből ismernénk, aki saját élete sztorija közben megemlíti, hogy egyik nap keresztre feszítettek egy olyan mukit, aki pár zsidó szerint amúgy érdekes és okos dolgokat mondott.
Tehát a film a valódi tartalmát önmaga nem tartalmazza, ránk bízza, hogy képzeljük oda, és aztán ennek megfelelően hatódjunk meg rajta. Az egész film egy töltelék - adalékanyagok összessége, valódi tápanyag nélkül.
Lemmon karizmája viszont átjön, a film annyit elér, hogy ő maga hiányozni fog.

Imdb-n hamar kiegyenlítődik a haversági fölpontozás (és az utálkozós lehúzás is), hiszen ott ezrek, olykor tízezrek szavaznak. A rottenen pár tíz kritikus szavaz, a legszélsőségesebb példákat véve pl. a Galaxis őrzői vagy az Avatar is 300 szavazó alatt van.
De ez off, hát, úgy tűnik, ezt a 6 kritikust nagyon megihlette ez a film.

előzmény: Ubul (#6)

Ha mind haverságban vannak a stábbal, akkor megértem, minden más esetben már 6 főnél is érthetetlen az egyöntetű dícsérés.

előzmény: Ubul (#2)

Ez igaz, és köszi, viszont a 7.2 is indokolatlanul magasnak tűnik.
Ezek elvileg kritikusok. Nem láttak még testrablós sci-fit, vagy zárt térben játszódó kamarahorrort?
Ez a film tulajdonképpen az ugyanabban az évben készült Splinter (Tüske) klónja, egy kis Dolog és A köd (The mist) nyúlással/utánérzéssel.
Ha életemben nem láttam vona még semmilyen hasonló filmet, talán én is jóra osztályoztam volna, de kb. százas nagyságrendben van azoknak a filmeknek a száma, amelyek ennek az előképei. Ez sem lenne baj, csak nem tesz hozzá semmi önállót a hozott anyagokhoz.
Az imdb 5.6-os pontszáma sokkal reálisabb ezúttal.

előzmény: BonnyJohnny (#3)

Hogy az istenben lehet ez a film 100% a rotten tomatoes-on??!
[link]

Egy kedves, szimpatikus fanmovie, vagy egy olcsó, ruppótlan zsékategóriás filmszemét, nézőpont kérdése, de hogy nem jó, az tény. Persze valamilyen szinten izgalmas, egyszer simán megnézhető, de mégiscsak egy űrszörnyes film űrszörny nélkül (és itt nem az Alien-féle félelmetes sejtetésről van szó, hanem az anyagi-technikai hiányosságokról), egy testrablós filmről, ami a zsáner alapelemeit nyúlja (vagyis "ad tiszteletet" nekik, megintcsak nézőpont kérdése), de pár ötletes beállítástól eltekintve semmit nem tesz hozzá a zsánerhez, inkább csak merít az elődökből. Ráadásul nem túl okosan: az egész filmen át az a feszültség forrása, hogy senki nem juthat ki a kisboltból, de a végén amikor a két fiatal kiszökik, percekig senki nem gondol rá, hogy elvileg ezt nem lett volna szabad...
Nem vártam sokat, de azért annál valamivel többet, mint amit a film nyújtott, igazábó a "gyenge közepes" túl jó osztályzat lenne rá, marad a "szimpatikus rosszfilm" kettese.
És nem értem a rotten 100%-át..!

A játékidő második felében annyira gagyi dolgok történnek folyamatosan, hogy sikerrel le is húzzák az egyébként nagyon jól sikerült első félidőt a pocsolyába. Viszont mivel az első felében a világ felépítése annyira jól sikerült, komótos, természetes, igazi Carpenter-mozi, hogy tőlem megkapja a közepes osztályzatot, ami inkább szól a szimpátiámról, mint a teljes film tényleges minőségéről.
Rettenetes minőségbeli hullámvasútra ültet fel a rendező: lassú, komótos felfelé tartó hegymenet után egy bukópont után rohamsebességű, megállíthatatlan zuhanás lefelé.
Nagy kár, mert lehetett volna ez egy Dolog-szintű alkotás is (még a vicces maszkok ellenére is), ha belefeccölik a cselekmény kidolgozásába az energiát a probléma felvetése után annak megoldásába is. Úgy tűnik, elfogyott a patron.

[link]

Tegnap a Koreai Filmfesztivál keretében bemutatták idehaza is. A magyar címe: Frontvonal.
Kérem, hogy vegyétek fel a film adatlapjára a magyar címét is!

Köszönöm!

2014-11-15 19:15:43 Go-ji-jeon (2011) / Frontvonal gerbence (5) #4

Tegnap a Koreai Filmfesztivál keretében bemutatták idehaza is. A magyar címe: Frontvonal.
Kérem, hogy vegyétek fel a film adatlapjára a magyar címét is!
Köszönöm!

A film egyébként zseniális háborús dráma, a mai elvárásoknak megfelelő látvánnyal (az összecsapások a Ryan közlegény partraszállás-jelenetéhez, vagy a mostanság bemutatott Harag csatajeleneteihez foghatók), az ütközetek nagyon intenzívek, közeliek, véresek és húsbavágók, azonban nem öncélúak és nem ezek adják a film lényegi tartalmát. A lehegerlő akciórészek átélhetővé teszik, milyen az, amikor körülvesz minket a földreszállt pokol, de ezen túl a film drámai, emberi része sem sikkad el. A koreai filmektől megszokott stíluskavalkádnak megfelelően van itt személyes dráma, tragikus flashback-jelenet, nyomozási szál, egy mesterlövésszel folytatott macska-egér harcnak köszönhetően túlélőthriller is, nem hiányzik a humor sem, de ezúttal sem esnek szét vagy lógnak le egymásról a különböző darabok, hanem ugyanannak az egésznek a különböző részleteit adják.
Kimerítő, megrendítő, de végig izgalmas és szórakoztató film, amely a fentebb említett modern háborús filmek mellett képes megidézni a 60-as 70-es évek háborús klasszikusait ugyanúgy, ahogy a Nyugaton a helyzet változatlan féle ősklasszikusokat is.

2014-11-15 16:42:30 John Wick (2014) gerbence (3) #11

A John Wick egy egyszerű, alapvetően, sőt, kizárólag a látványra és a lendületre építő akciómozi, ami arról szól, hogy szépen öltözött emberek szépen berendezett enteriőrökben halomra ölik egymást. Pontosítok: a látványra, a lendületre és a főszereplőjére építő mozi.
Keanu Reeves nem egy nagy színésztálentum, szerintem konkrétan Steven Seagal-díjas, egész pontosan kettő arckifejezése van: a sima, meg az összevont szemöldökkel zavartan nézős. De alapvetően szeretem az eszköztelen színésztípust (itt hivatkozzunk mondjuk Charles Bronsonra és Steve McQueenre igen megengedően), és Keanu, ha széles (vagy bármilyen) színészi eszköztárral nem is, de bír egyfajta karizmatikus jelenléttel, ami ehhez a szerephez pontosan a szükséges és az elégséges keresztmetszetét adja. Kedvelem őt a Bill és Ted zseniális kalandja óta, és szerepeljen (le) bárhányszor, bármilyen ócska bóvliban (47 ronin, hogy csak tavalyig lapozzunk vissza), időről időre felbukkan egy legalábbis számomra emlékezetes szerepben (pl. Vásott szülők, Mátrix, Kamera által homályosan), így sosem tudom megutálni.
Ez a szerep, mondom, kifejezetten jól áll neki – pontosabban: kifejezettem ez a szerep áll neki jól.
Hogy a film mégsem tud megmaradni a coolság határain belül és ki-kileng a blődség/gagyiság/bóvliság tartományaiba, az ezúttal nem rajta múlik. Hanem múlik az írókon, akik időnként olyan modoros és mesterkélt mondatokat adnak a figurák szájába, amilyen fordulatokat pakolnak köréjük is. Sokszor a forgatókönyv önmagáért van, akár a szereplők motivációinak, céljainak és a cselekmény logikájának ellenében is. Márpedig az ilyesmi nem elegáns – hiába a szürke öltöny és a fekete ing.
Mondjak példát?
-amikor John Wick utat tör magának a Red Circle szórakozóhelyen a medencéknél pancsoló célpontjáig, majd egy egyértelmű vágás erejéig mutatják, hogy célba is veszi a védtelen és tisztán látható személyt, ám az addig pillanatonként akár többeket szimultán és azonnal gyilkoló vérprofi egy teljes másodpercig tétovázik, csak hogy megzavarhassák és zsákmánya végül kereket oldhasson. Vagy miért.
-amikor a még mindig halálprofi, szenvtelen és százegy százalékig céltudatos gyilkológépünk nem hogy nem öli meg az életére orvul törő konkurenst, de még csak nem is ártalmatlanítja (pl. kéz- és lábtörést neki), hanem a lehető legkétesebb és legértelmetlenebb megoldást választja: odaadja egy éppen arra bóklászó havernak, hogy figyeljen már rá egy kicsit. Addig, ameddig ő…. izé, meddig is? És miért is..? Valószínű csak azért, hogy később helyet kaphasson a büntetés-jelenet.
-és ha már itt tartok: a „bérgyilkosok klubjának” szabályait megszegő orvtámadó büntetése papíron biztos menő ötletnek tűnt, a filmen azonban felesleges wannabe „stílusoskodás”: az illető – amúgy a maffia egy profi bérgyilkosáról van szó - valamiért gyanútlanul besétál egy amúgy teljesen geometrikus négyzet alapú helyszínre, ahonnan szinkronúszólányoat megszégyenítő koreografáltsággal és összeidőzítettséggel léphetnek elő a büntibrigád tagjai, akik mértanilag keresztbe fogják a célpontot és egyszerre tüzelnek. Ezt legkésőbb a Ronin óta tudjuk, hogy profik nem csinálják, mert simán lelőhetik egymást. Viszont így látványos, ugye.
-amikor (természetesen zuhogó esőben) az utoljára maradt főellenséget (természetesen) pusztakezes párbajban kell legyőzni, és még ki is mondják jó szájbarágósan, hogy aszondja „nem kell fegyver. csak mi ketten.” Aztán Wick még meg is ismétli, hogy: „csak mi ketten.” Aztán természetesen eldobja a fegyvert és beállnak karatézósba. Amúgy van arra magyar kifejezés, hogy ’facepalm’?
-amikor Wick úgy oldja meg a késpárbajos patthelyzetet, hogy ellenfele kését önmagába tolja, majd ezután lenyomja az ellent. Ez kétségtelenül hatásos jelenet, átjön az önpusztításig feszített céltudatosság és elszántság, de számomra inkább hatott életszerűtlennek és hatásvadásznak.

Múlik továbbá azon, hogy a szereposztás többi tagja nem mind tud megbírkózni ezzel a stílussal és hangnemmel, ami a film sajátja kívánna lenni. Ez a kissé stilizált, képregény-szerű, de azon belül a realisztikusságra törekvő, egyszerre artisztikus és „cool”, egyszerre húsbavágóan életszerűnek ható, az absztrakcióig leegyszerűsített, határozott és egyenes vonalakkal megrajzolt világ amennyire otthonos közege Reeves-nek, annyira nem ad kapaszkodókat némely másik szereplőnek: így billeg Michael Nyqvist alakítása a visszafogott és ettől félelmetes, valamint az eltúlzott és ettől karikatúra-szerű között (illetve válik az előbbiből az utóbbivá a film során); míg Adrianne Palicki végig rajzfilmszerűen túljátszott, lapos sablonkaraktert ad, sanda pillantásokkal és mesterkélt félmosolyokkal.
Arra pedig kíváncsi lennék, hogy John Leguizamo vajon mennyi pénzt, és milyen szerződést kapott ezért a szerepért… Kétszer jelenik meg a filmben, egyszer úgy 15, egyszer pedig 5 másodpercre, ezalatt van kb. négy mondata és egy pofonja. Nem vagyok az ürge rajongója, jól megvagyok nélküle, de ennél kisebb szerepben szerintem még sohasem láttam. Ő lefelé építkezik?
Jó volt viszont újra látni a Drót c. sorozat két szereplőjét is rövid mellékszerepekben, kellemesen színesítették a gárdát.
Willem Dafoe pedig nem tud hibázni: bármibe is rakják be, megoldja, ahogyan itt is.

A felemlegetett hibák azt gondolom, hogy alapvetően forgatókönyv-írói és rendezői hibák, a film minden más téren rendben van: nem vállal sokat, és azt majdnem teljesíti. Hogy ez kinek elég, kinek kevés, az már ízlés kérdése. Tény, hogy a lövöldözés engem ritkán szórakoztat ennyire, a sok gyors és pontos fejlövés haláltáncában van egyfajta szépség. A gyönyörű veterán Ford Mustang-ok robogása pedig mindig a szívemhez daloló szerelmes szerenád. Én tehát kellemesen elvoltam rajta, de azért a két nappal korábban látott koreai Bácsihoz képest az a léc, amit a John Wick meg tud ugrani, nagyon alacsonynak tűnik. Előbbire még holnap is fogok emlékezni, ez utóbbira már ma sem nagyon.

2014-11-14 10:27:27 Ajeossi (2010) / Bácsi gerbence (4) #7

Zseniális koreai akciófilm, (át)érezhető drámával, erőltetettségtől mentes, mértékletesen adagolt és jól elhelyezett humorral, egyszerűségükben is fantasztikus, pattanásig feszült, a hollywood-i megalomániától mentes akciójelenetekkel, remek színészekkel és követhető, de izgalmas, nem buta cselekménnyel.
A történet persze nem hat elemi erejű meglepetésekkel, minden elemét láttuk már, nem is egyszer (hallgatag, zárkózott, rejtélyes főhős, lassan felsejlő tragikus múlttal; bűnözők karmába keveredő, árván maradó gyerek; szervkereskedők, kínai maffia; végső leszámolás), de, mint azt a koreai filmektől megszokhattam, ezúttal is elsősorban a megvalósítás hogyanján és minőségén van a hangsúly.
Minden egyben van a filmben ahhoz, hogy minőségivé váljon a produktum: gyönyörű felvételek, precíz és izgalmas beállítások, aprólékosan kimunkált kameramozgások és akciókoreográfiák, valamint az a fajta könnyed és természetes műfaj- és hangnem-keverés (szélsőséges erőszak, mélybe rántó tragédia és a humornak a beszólásoktól a burleszkig tartó széles skálája váltja egymást akár egy jeleneten belül is), amit csak koreai filmben láttam eddig (pl. Host - a gazdatest; Park Chan-wook: Bosszú trilógia), és mindezek az elemek össze is állnak egy egységes, kerek egésszé.
A történet hiába nem mutat semmi újat, az egész annyira feszes, lendületes és lebilincselő, hogy mégis okoz izgalmat, mégis kíváncsivá tesz, hogy mi lesz a következő lépés, történés. A színészek pedig egyszerre stilizálják a karaktereiket (pl. a bumburnyák segédrendőr; a főhősünkhöz hasonlóan hallgatag, de szamurájszerű tartással bíró gyilkológép), illetve teszik őket élővé: a kislányt játszó gyerekszínész a legélőbb karakter a vásznon, negédesség nélkül is megkapó, kedvesen humoros és szánnivalóan törékeny egyszerre; a főhősünk a szótlan típuskaraktere ellenére is egy-egy jól eltalált nézéssel, mimikával vagy gesztussal mélységet tud adni a karakterének, szinte érezzük mi is a benne lévő ürességet, majd az azt feltöltő izzó, pusztító feszültséget. Ezzel a kettősséggel a viszonylag sok szereplőt mozgató sztoriban is sikerül a fókuszt végig a főszereplőkön tartani, mert bár a játékidő során viszonylag sokat foglalkozunk másokkal (a rendőrökkel, a különböző szintű-rendű maffiózókkal, a gyerekrablókkal, stb.) de a fő vonalnak (a főhős és a kislány közötti távolság nullára csökkentése) van olyan mélysége, súlya, hogy egyensúlyt sosem veszít a film. A mellékesebb jeleneteknél is érezzük, hogy miért és hogyan kötődik a lényegi cselekményhez. Gördülékenyen, egyenesen halad a történet előrefelé. Egyedül a néhol felbukkanó túlzó véletlenek lehetnek zavaróak a forgatókönyvben:
az irodaházban a végső leszámolás után a parkolóházban a főhősünk egyből megtalálja a szökni igyekvő bandavezért - miközben én egy pláza parkolójában is percekig keresgélem a saját kocsimat, úgy is, ha a parkolóhelyem színét-számát-betűjelét megjegyeztem; ugyanígy és ugyanide szintén épp a kellő időben botorkál aztán a kislány is; vagy amikor emberünk a kínai negyedben sétálgatva éppen belebotlik a nyomot jelentő játéknyerő automatába
- ezek az apróságok nem azt mondom, hogy zavaróak, mert engem nem zökkentettek ki a filmből, inkább csak utólag átgondolva feltűnőek.
A film végét többen giccsességgel vádolják: én ezzel nem értek egyet. Itt a "happy end" a következőképpen néz ki:
a főhős megmenti a kislányt, és ami cserébe várja, az kb. 100 év börtön. Jövője nulla, nincs. A kislány mérlege: ugyan megmarad az élete - micsoda jutalom a sok szenvedés után: nem hal meg! - de ami várja, az nem egy szerető rokon és a jól megérdemelt békés kamaszkor a vidéki kertesházban: az amúgy alkalmatlan, drogos anyja halott, a "szomszédbácsi" megy a rács mögé, egyedül van, árván, ismerősök, barátok, pénz, hagyaték nélkül: várja az utca (amin láttuk, mik történhetnek), esetleg egy nevelőintézet. Neki jelene nincs. Valószínűleg sosem látják egymást többé. Amit ad nekik a sors (és a rendező): egy utolsó ölelés. Én nem érzem túlzónak.
Dél-Korea sokkal bátrabb, mint hollywood, és mint az európai mainstream: sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb is.

Aki szerette a Rajtaütés filmeket, a Leon, a profit, az Elrabolvá-t, a Biztonság zálogát (vagy Liam Neeson ill. Jason Statham bármelyik komolyabb hangvételű akciófilmjét), vagy épp a távol-keleti bosszúfilmeket kedveli, mindenképpen szánjon rá két órát! Megéri.

2014-11-02 19:53:06 Panic Room (2002) / Pánikszoba gerbence (3) #28

Igen, de egy csöppet túlzó hasonlattal élve: a Sixtus-kápolna és egyéb művei után, ha elmegyek megnézni egy újabb Michelangelo-munkát, és kiderül, hogy szuperül kimeszelte a szomszéd konyháját, akkor az lehet bármilyen szép szakmunka, azért mégiscsak csalódás.
De írtam is, hogy jól van megrendezve a film, tehát Fincher rendezői (szak)tudását e film kapcsán is elismerem, mint kivitelezőét, de mint tartalmi alkotót, szerzőt, nem látom benne. És ez nem azon múlik, hogy ő írta-e a filmet: önmagában a választása is valahol őt mint alkotót is minősíti, én pedig nem értem, miért ezt a filmet rendezte meg. Ezelőtt is, ez után is klasszisokkal jobbakat (úgy értem: érdekesebbeket, tartalmasabbakat) csinált.
Újabb hasonlattal: el tudnám róla képzelni, hogy a Szomszédok legfaszább részét is meg tudta volna rendezni, de attól még nem érteném, mit keres egy olyan munkánál. :)
Szóval az, hogy mástól ez jónak számítana, őt nem menti fel, mert az ő léce máshol van, mint a "másoké".

Ja és engem is kiborított, mi a szart akarnak kezdeni egy ekkora lakással - a takarítókat is a volt férj fizesse? :)

2014-11-02 12:36:18 Panic Room (2002) / Pánikszoba gerbence (3) #25

Egy remekül megrendezett, középgyengén megírt közepes flm, érdektelen színészi előadásokkal.
A hangulata, képi világa, zenei aláfestése miatt az atmoszféra sokkal nagyobb szabásúra sikeredett, mint a tényleges tartalom.
Azért itt-ott volt benne feszültség, de többnyire steril a film, nem ránt be, nincs hatással, legfeljebb csak szórakoztat - akár egy bűvészmutatvány. Fincher csuklógyakorlata.

2014-10-30 10:37:54 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] gerbence #21065

Ezt a "stílust" itt mellőzd, légy szíves. Ha nem tetszik a közösség vagy az oldal, ne látogasd. Ha nem tetszik egy vélemény vagy hozzászólás, és vitatkozni kívánsz vele, és vannak ehhez érveid, vitatkozz. De ezt a cigányos-vénasszonyos retiküllel hadonászást és köpködést vidd innen az internet egy másik sarkába, mert ide nem illik. Amellett, hogy zavaró, és az oldal minőségét süllyeszti le, teljesen fölösleges is, mert csak a saját magad karikatúráját rajzolod vele.
És nem muszáj a kitiltás ellenében álforradalmárkodni, hasznosabb, ha öncenzúrát/önmérsékletet gyakorolsz. És akkor még lehet, hogy számítani is fog a véleményed.
Ez viszont így csak stílustalan sötét kocsmai hőbörgés.


--
Áthelyezve a(z) Fury topikból.

előzmény: Lil Martin (#21064)

2014-10-28 12:05:00 Watchmen (2009) / Watchmen - Az őrzők gerbence (4) #241

Ja, és van egy úgynevezett animált képregény (Watchmen: The Motion Comic) feldolgozás is, ahol konkrétan a képregény rajzait animálták meg (úgy kell elképzelni, hogy az álló képekbe belemozgattak itt-ott, ezáltal mintegy minimalista rajzfilmet készítettek belőle), amit egy mesélő narrál, de olyan beleéléssel és olyan változatos hangon, hogy a párbeszédekben mintha tényleg külön-külön karakterek szólalnának meg. Szerintem baromi jó, bár kell némi stilizáltság iránti fogékonyság. Valahol félúton van a hangoskönyv és a rajzfilm között, és az egy az egyben követi a teljes képregényt.

Ím:
https://www.youtube.com/watch?v=6lR35MhVMss&list=PL_AYqxzHii9hPFHWM2gC5pTknX2abkiAG

előzmény: gerbence (#240)

2014-10-28 11:59:08 Watchmen (2009) / Watchmen - Az őrzők gerbence (4) #240

Valahogy úgy. Az eredeti képregényt olvastad? Az UC-ben az animációs betétek azt a kalózos sztorit mesélik el, ami a papíreredetiben a "képregény a képregényben" formában ment, amolyan újra és újra felbukkanó intermezzo-ként. Egy önálló, fiktív sztorit mesél el, vissza-visszatérő epizódokban, ami azért természetesen rezonál valamelyest a 'valós' cselekménnyel.
No, ezt a különálló történetet a filmben az UC animációs betétekként szerepelteti, ami néhol megszakítja az élőszereplős történetet. Engem, mivel ismertem a könyveredetit, nem zavart, de lehet hogy aki csak egy filmet ül le megnézni, azt kizökkentheti, ha nem bírja az ilyesmit.
Az mindenesetre tény, hogy így a legteljesebb az élmény.

De leginkább olvasd el a képregényt. Vagy ha már olvastad, olvasd el újra. :)

előzmény: whiteman 01 (#239)

2014-10-28 01:36:13 Watchmen (2009) / Watchmen - Az őrzők gerbence (4) #238

Mindenképpen. Hosszabb, teljesebb élményt adnak, mint a megnyírbált mozis verzió. Főleg hangulatépítésben, atmoszférateremtésben van jelentősége, nem annyira a konkrét cselekmény miatt, de az ördög ugye a részletekben lakozik. Az Ultimate tartalmazza az animációs betéteket is, ami a könyveredetiben a "képregény a képregényben" kalózos sztorija.
Tehát bármelyiket érdemesebb megnézni, mint a mozis változatot - ha a teljes élményt akarod, akkor az UC-t nézd, ha mondjuk nem bírod az animációt annyira, vagy úgy gondolod, zavarnának a rajzos betéek, akkor viszont inkább a DC-t.

előzmény: whiteman 01 (#237)

A számomra túlontúl gusztustalan könyvhöz képest jobb, bár egyben könnyedebb is. De ez ezúttal javára válik: a könyvnek sem volt sok mondanivalója, a film viszont hangulatteremtésben jobb, így tulajdonképpen egész élvezhető (már ha van gyomra az embernek a tetnedvekben és testnyílásokban való turkáláshoz), csak valahogy az egésznek olyan nagyobb a füstje, mint a lángja érzete van.
Mindenesetre inkább a film, mint a könyv, kevesebb időt vesz el, aztán ha nagyon megtetszene, el lehet olvasni azt is.

Nehéz a választás: Tarantino vagy Nolan. Esetleg Fincher...

Ridley Scottnak milyen a saját stílusa? Ahány filmje, annyi féle. (Szeretem az öreget, legalábbis jópár filmjét, igaz jópárat meg nem, de nem érzem hogy lenne egy olyan karakteres stílusa, ami minden filmjén átível.)
Akkor már inkább James Cameron jutna eszembe.

2014-10-23 21:26:25 Fury (2014) / Harag gerbence (4) #5

...ja, és egy kis adalék: direkt kinéztem az est.hu-n egy feliratos vetítést - Corvin, a forradalmi áthallást erősítendő :), 12:30 - erre már az első kép megjelenése előtt felhangzik a magyar szinkron... Mit mondjak, ökölbe szorult az arcom. Miután kénytelen voltam így végignézni a filmet, meg kell mondjam, az első düh-hullám (Fury...) után teljesen megbékéltem vele, kimondottan jó munka. Stohl Pitt hozza a kötelezőt, Shia LaBeouf és Jon Berthal magyar hangjai viszont kimagaslóan jól szerepelnek, bár a LaBeouf-öt (-ot? -et?) szinkronizáló Hamvas Dánieltől ez már megszokott (Indiana Jones 4, Fékezhetetlen - szerintem mindegyikben remek volt), nem csak hangsúlyokat, de ízt ad a szövegnek. A többiek is rendben vannak, sehol sem lógott ki a lóláb (bár Csőre nekem egy kicsit idegenül hatott, talán mert az ő hangját inkább könnyedebb szerepekkel azonosítom magamban).
Szóval a szinkron jó, de azért kíváncsi lettem volna az eredeti szövegre.

előzmény: gerbence (#3)

2014-10-23 17:07:06 Fury (2014) / Harag gerbence (4) #3

A forradalmat, némileg keresett áthallással egy tankos filmmel ünnepeltem ma meg, a Brad Pitt miatt várt, és David Ayer miatt némileg félve várt Haraggal.
Talán nincs új a Nap alatt, talán kezdem körbezárni személyes filmes univerzumomat, de mostanában erős párhuzamokat vélek találni az egyes filmélményeim kapcsán: ahogy a tegnap megtekintett Andrej Rubljov a Hetedik pecsét testvérdarabjának tűnt számomra, ezúttal a - pusztán formai megoldásait leszámítva szintén nem sok újat hozó - Ryan közlegény sejlett át a képeken. Ezt az utóbbi rokonságot azonban kevésbé érzem testvéri viszonynak, mint inkább klónozásnak. A klón klónjának. Semmi eredetit ugyanis nem mutat fel.
Ami önmagában még nem is lenne tulajdonképpen hatalmas probléma, de nem egyértelmű, mennyire életképes az egyed: megáll-e a saját lábán, illetve mennyi ideig áll meg, mennyire lesz emlékezetes. Tartok tőle, hogy nem kifejezetten, ugyanis a valóban realisztikus látvány mellett nem jut elég emlékezetes jelenet, elég idézhető szöveg, sem maradandó, vagy igazán megkedvelhető karakter a filmbe, amivel igazán meg tudna szólítani. A legmélyebb benyomást talán Emma tette rám, akit kb. öt percben láthatunk, és van talán két mondata, az is németül, lefordítatlanul. A többiek sorsa majdnem csak annyira érdekes, mint a lőszeresdobozban sorakozó töltényeké: talán csak azt a kérdést vetik fel, hogy mikor lövik ki őket.
Emellett a feszültség több ponton is tapintható, az akciójelenetekben benne van a zsigeri izgalom, de emocionális vagy intellektuális téren sajnos csaknem teljesen hiányzik belőle.
Több beszélgetős résszel közelebb hozhatták volna hozzánk a karaktereket és átélhetőbbé tehették volna a történéseket - persze ehhez kellett volna, hogy Ayernek legyen mit elmondania, elmondatnia a szereplőivel nekünk. Valószínűleg nem volt, azon kívül, hogy a háború mocskos és szemét dolog, és mocskossá és szemétté (esetleg puszta áldozattá) teszi azokat, akik belekeverednek. Ez igaz és érvényes állítás, de sokszor hallottuk már, ez ilyen szinten benne van a Rambo bárhányban is. Ettől a filmtől ennél többet vártam, emiat ha tomboló düh nem is, némi csalódottság azért marad utána.
De azért felkerül majd a polcra, pontosan a Ryan mellé.
Igazuk van azoknak, akik "háborús pornót" említenek: itt csak a fizikai megmutatáson van a hangsúly, a külsődleges forma által keltett ingereken, belső (értelmi, érzelmi) töltést ne kérjünk számon, ez itt nem volt cél. Ilyen szemüveggel nézve viszont megkaphatja a négyest.

Ma láttam először és másodszor a filmet. Délelőtt megnéztem a 2005-ös "extra" változatot, este pedig az 1988-as "eredeti" vágást. Így aztán a két verzió összehasonlításához eléggé friss élménnyel tudok viszonyulni. Nos, azt kell mondanom, hogy valójában nem sok különbség van a kettő között.
Az alant folyó vitát eldöntendő (és egyben mindenkit megnyugtatva) biztosíthatom például, hogy a film "kerete", Pat Garrett halála mindkét változatban benne van, vagyis a film eleje mindkét esetben ugyanaz. Furcsa is lett volna, ha nem így van, hiszen ez a film első két perce.
De amúgy is olyan kevés változtatás van a két vágás között, hogy nekem csak egy lényegeset sikerült felfedeznem: míg a 2005-ös verzióban mutatják, ahogy Garrett kiszedi a prostituáltból, hogy hol tartózkodik a film végén Billy, ám az nem derül ki, hogy Poe ezt honnan tudja meg, addig a '88-as verzióban pont fordítva van, azaz mutatják, ahogyan Poe Billy nyomára akad, de a Garrett és a prosti közti szóváltás hiányzik, a hotelben egyből a négy kurvával való hempergés zajlik. Dramaturgiailag ez utóbbi indokoltabb, hiszen ezután nyit rájuk Poe, hogy közölje Garrett-tel Billy hollétét.
Szintén a '88-as vágásban ezután van egy röpke, humoros vágás a hotel tulajdonosról, amint Pat miatt szitkozódik (ami itt az idézetek között is megtalálható).
Más különbséget én nem is fedeztem fel, nyilván a 2005-ösben van még néhány töltelék perc, vagy hosszabbra hagyott vágás, hiszen az pár perccel hosszabb játékidejű, de szerintem a film teljességéhez nem tesz hozzá.
Ahogy a dvd-extrák között el is hangzik, a '88-as válztozat tulajdonképpen Peckinpah eredeti "rough cut"-ja, vagyis a film elkészülte utáni első vágás, tehát ez szerintem - az új vágás készítőinek szándéka ellenére is - az autentikusabb rendezői verzió. Én tehát ezt ajánlanám (amúgy a szinkron is ehhez készült, és elég jó is lett: olyan hangok szerepelnek benne többek között, mint Koncz Gábor, Szakácsi Sándor és Kristóf Tibor). Azt nem tudom, hogy a '73-ban bemutatott verziótól ez mennyiben tér el (eltér-e egyáltalán).
Amúgy sem cselekményben, sem hangulatban nem változik a film, egy-két apróbb dramaturgiai-hangulati változtatás, eltérés van csak, de a filmélményt alapvetően nem befolyásolja, melyik változatot látja az ember.
Szintén az extrák között említik ("Pat és Billy a boncasztalon"), hogy az MGM a bemutatás előtt, gyakorlatilag Peckinpah-ékkel egy időben készíttetett egy 95 perces "stúdióverziót" (amiben az akciójelenetek vannak kihangsúlyozva és a hangulati elemek eldobva, mert egy amolyan újabb Vad bandát akartak látni), de az elmondottak alapján ezt talán be sem mutatták végül - mindenesetre nyilvánvaló, hogy semmit nem veszítünk, ha azt a verziót nem láthatjuk.

Én leginkább azt javaslom, hogy először az 1988-as változatot nézzétek meg, aztán rögtön utána a 2005-öset is. A film nagyszerű, úgyis újranézésért kiált! Peckinpah, a színészei, és Bob Dylan filmzenéje is zseniális.

2014-10-18 21:36:13 A tolonc (1914) gerbence (4) #5

Ja, és a felújítás, valamint a(z érezhetően a filmnél magánál modernebb) zene is csodálatos lett.

előzmény: gerbence (#4)

2014-10-18 21:33:20 A tolonc (1914) gerbence (4) #4

A történet valóban nem egy csavaros valami, illetve az, de jól ismert csavarokkal, sablonos dramaturgiai fogásokkal él, pusztán ez alapján a film nem lenne több közepesnél. A (hazai) filmtörténeti érdekessége mellett a megvalósítás az, ami jobbá teszi és kiemeli a középszerből: kedves a humora, megható a drámája, kedvelhetők a karakterei, a színészek (noha a hangosfilm, és főleg napjaink hiperrealisztikus mozijához mérten színpadias manírokkal, de) jól és átélten játszák szerepeiket, a cselekmény pedig, bár könnyen kiszámítható, mégis eléggé fordulatos és gyorsan pergő ahhoz, hogy a figyelmet végig fenntartsa. A zene pedig az egészet nagyon élővé teszi. Az egész egyben kellőképp szórakoztató ahhoz, hogy ne egy múzeumi kiállítási emléktárgyat, hanem egy manapság is élvezhető "filmszíndarabot" lássunk.
Hogy ki mennyire tartja nak, az biztosan egyénileg változó, de unalmasnak vagy porosnak egyáltalán nem mondanám. Ez alatt a száz év alatt, amióta elkészült, több ezer film öregedett meg sokkal jobban (akár csak az elmúlt pár évtizedből is) ennél, ez egy bizonyos minőséget szerintem mindenképpen jelent.

A nyugdíjas A nő (Her), szerelem helyett barátsággal, midlife crisis helyett öregkori leépüléssel. De itt is a 'magányos' főhős a nem (vagy nem jól) működő emberi kapcsolatai mellett/helyett egy géphez kerül közel, és tud olyan érzelmi kapcsolatot kialakítani, ami segít neki visszatalálni a való világba (legalábbis egy időre). Hangulatában is hasonló a kettő, csak ez persze nyugisabb, "kertvárosiasabb", öregesebb. De hasonlóan melankolikus, hol vidám, hol szomorkás, összességében nagy történések és akciók nélkül is szórakoztató.
Kedves, bájos, de nem bugyuta, szentimentális, de nem nyálas film.

2014-09-16 16:11:20 Hombre (1967) / A hallgatag ember gerbence (5) #16

Remek film, egyben régi, gyerekkori kedvenc. A nemrég megszerzett (külföldi, de magyar feliratot tratalmazó...) dvd-kiadásnak köszönhetően a napokban néztem újra. Most 4-es és 5-ös között vacilláltam, de látom, hogy régebben már leosztályoztam 5-ösre. Marad hát ott, nyugodt szívvel hagyom a zseniális osztályzatot, mert ha a film egészében talán nem is, de bizonyos részleteiben tényleg zseniális darab.
A Hitchcock-Tarantino-vonalon van abból a szempontból, hogy itt a párbeszédeken, a karakterek "nyugalmi állapotban" való egymás közti interakcióin van a hangsúly, és az ezekből fakadó feszültségen, nem az akción. Remek párbeszédek és egy (vagy pár-) soros kommentárok hangzanak el, amik talán kissé túl "megírtak" is lehetnének, de a színészek olyan mesterien töltik meg őket élettel, hogy nem az írót, hanem a karaktereket látjuk, érezzük mögöttük.
Ebből a szempontból ki kell emelnem a mindig remek Paul Newman mellett a többi szereplőt is: egytől egyig kifogástalanok, de számomra Richard Boone és Margaret Blye alakítása külön kiemelendő.
Ehhez persze szükséges a pontos, érzékeny, és hivalkodástól és modoroktól mentes, mégis stílusos rendezés.
Nem avuló darab, marad örökre a kedvencek között.

A film legnagyobb hibája az én szememben az, hogy ezt ismét Singer rendezte. És bizony a rendezéssel megintcsak vannak problémáim (amik a First class-nél nem voltak).
Rossz ütemben elvágott felvételek és hosszúra nyújtott üresjáratok rombolják a filmritmust, ráadásul a jövőben játszódó részek megint olyan steril műanyagvilág, mint az első trilógia volt.
Az is bántóan lenéző és idegesítő rendezői fogás, amikor úgy egyértelműsítik bennem, az ostoba nézőben, hogy VALÓJÁBAN épp Mystique-et látom álcázott alakban, hogy a kamerába belevillantja sárgán a szemét (ilyenkor még egy megfelelő hanghatás is jár mellé) - mint a gonosz Transfer gyermekkorom 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal című kedvenc rajzfilmsorozatában.
A másik, ami személy szerint engem nagyon zavar (és zavart már az előző részben is): hogy James MacAvoy arca (főleg a szája, még a fogai is) nem hogy nem hasonlít Patrick Stewartéra, de annyira hasonlít ellenben Ian McKellenre, hogy mintha egy az egyben az ő fiatalkori mása lenne. Fassbender pedig egyik öregre sem hasonlít különösebben, de ha választani kellene, akkor ő meg már inkább Stewartra a szabályosabb arcával és a kiállásával.
Szóval - bár a karakterek leosztása szempontjából telitalálat a két fiatalabb színész, de az öregkori szereplőkhöz viszonyítva pont fordítva kellene lennie. Ez engem sokszor zavaróan befolyásol, mintha folyton valami optikai csalódást néznék.
Amúgy MacAvoy a csúcsa az X-Men filmeknek, elképesztően élővé teszi a karakterét (ami azért ebben a fantasztikus közegben nem egyszerű feladat), olyan mélységet ad neki, egyik másik karakterre sem igaz (bár Fassbender sem rossz, és Jennifer Lawrence is kitesz magáért, de messze nem olyan élőek az ő figuráik). Ezt remekül egészíti ki Hevér Gábor szinkronja, ezt ellenpontozza viszont a leggyengébb láncszem Sinkovits-Vitay András, aki amellett, hogy alighanem alkoholproblémákkal küzd, kibaszottul le is szarja az egészet. Félrehordott hangsúlyok, rosszul értelmezett tónusok és totális unalom jellemzik "játékát". (Amúgy az egész szinkron bibis hangminőségileg, egyes szereplők, mint pl. Bestia magyar hangja mintha szarabb minőségben szólnának, mint a többiek.)
Ahogy a First class-nek éppen az volt a legnagyobb erőssége, hogy a múltba, és ezzel a valóságba hozta ezt az egész sztorit, filmmé tette ezt a kimódolt, rajzfilmes univerzumot, úgy a jelen filmnek is a múltbéli történések az erősségei, különös tekintettel arra, amikor a filmezési stílus is a kort idézi: a korabeli filmes kézikamerás "tekercses" felvételek, a híradórészletek, stb.
Amennyire számomra bántó a jövő síkjának videojátékos esztétikája, a hetvenes években játszódó részekre (vagyis a film nagyjára) kifejezetten igényes képi világ jellemző, és itt a trükkök is szervesen illeszkednek a látványba.

A sztoriban lehet találni hibákat, például azután, hogy Magneto sikerrel szabotálja az őrrobotok bemutatóját, miért hívja fel magára a figyelmet és fordítja az embereket (még jobban) maga ellen, ahelyett, hogy hagyná, hogy a szörnyű fegyverbemutató után nyilvánvalóan dobják a projektet? Ennyire buta? Ennyire önelégült? Ennyire agresszív? Bármeyik válasz kínos lenne, hoszen Magneto figurájában pont az az érdekes, hogy bár az eszközei tolerálhatatlanok, de egy megérthető, racionális és voltaképpen pozitív cél vezérli. Erre épp ennek a célnak ellenében cselekszik...
Nem igazán értem Rozsomák (faszomat Farkas...) felépülését sem a vízbe esés után: tökös lett volna meglépni a halálát - de persze nem... csak hát ezt hogyan? Az rendben van, hogy lassan öregszik, az is, hogy iszonyú gyorsan gyógyul, ezért pl. a lőtt sebeket túléli, na de a fulladást? Biológiailag, a konstans,folyamatos oxigénhiányt? Abból hogyan lehet GYÓGYULNI? Vagy hogyan lehet arra nézve ELLENÁLLÓNAK lenni? Lélegeznie azért csak kell, nem?
Ja és Quicksilver akkora erő birtokosa, hogy gyakorlatilag bárkit lenyomhatna, így gyakorlatilag minden konfliktust megoldhatna egymaga - kár, hogy a film egyszercsak elfeledkezik róla.
Ami pedig eddig is idegesített: Mystique amikor alakot vált, hogyan tud magára mindig ruhát is csinálni? Szerintem ez tök hülyeség, persze erősen korlátossá válna a karakter e nélkül - vagy éppen kénytelenek lennének ésszel használni. Ez Hollywoodban ugye nem szokás...
Érdekes ezen felül Magneto hirtelen felépülése a nyaklövésből.

Azt viszont nem értem, hogy miért kéri itt számon mindenki ezen a filmen azt, hogy nem passzol az első trilógia eseményeivel, amikor ez a film ÉPPEN arról szól, hogy azt a vonalat elviszi egy távolibb jövőbe, majd visszaugorva 1973-ra az ÖSSZES addigi történést lenullázza (újraírja).
Más kérdés, hogy ott viszont önmaga logikájában hibázik a film, hogy adottnak veszi az őrrobotok jelenlétét a világban (a visszautazásig és azzal a múlt megváltoztatásáig), aminek pedig nem volt jele a régi filmekben.

Csúnyán alulértékelt western. Bár nem hibátlan, de a maga nemében kifejezetten kiemelkedő: nem is klasszikus western, szinte pszichológiai dráma, vagy vadnyugati pszicho-thriller. Csodálatosan mutatja be egy férfi elmeállapotának megbomlását és visszafordíthatatlan, végleges és végletes abnormalitásba fordulását. Tulajdonképpen nem is maga a történet alakulása, vagy az erkölcsi küzdelem a legérdekesebb aspektusa a filmnek, hanem az, ahogyan eluralkodik, kibomlik, szétterül és totálissá válik az agresszió a negatív főhősön. Remekül mutatja be a hatalom és az erőszak (egymással szoros kötelékben levő) természetét, így valójában politikai, társadalmi, történelmi és lélektani parabola is a történet.
A cselekmény izgalmas, szépen építkező és egyre feszültebbé váló, az alakítások remekek, csak a finálé marad el a zseniláistól. Én az előttem hozzászólótól eltérően éppenhogy hirtelennek, kidolgozatlannak, kissé összecsapottnak éreztem a befejezést, pedig addigra igazán sűrű tetőfokra vezeti a konfliktust, de nem sikerül igazán elegánsan lezárni.
Ettől függetlenül emlékezetes és egyéni hangú western, jóval nagyobb ismertséget, méltóbb helyet érdemelne a filmes közönség emlékezetében.

Vad banda light.
De nem minőségi értelemben, hanem hangvételben. Színtiszta zsenialitás, maradandó karakterek, gyönyörű képek, szórakoztató párbeszédek és jelenetek, fantasztikus hangulat, és kellő súly a végén. És mindvégig az elképesztő hangulat, benne egyszerre a könnyed lazaság és a visszavonhatatlan múlandóság, minden pillanatában.
Imádom, hogy még most is érhetnek olyan filmélmények, amik visszahozzák az igazi, teljes szívvel való rajongást a mozgóképekért. Ez a film ilyen.
Ötcsillagos filmélmény, és remek szinkron!

Ja és számomra ez az igazi easy rider.

Borzalom. Nem az a baj vele, hogy őrültség, hanem az, hogy erőltetett. Iszonyúan, nyomasztóan erőltetett.
Értem én az erőszakosan a szánkba rágott allegóriát, de ebben a filmben egyetlen szimpatikus szereplő nincs. Nem hogy egyetlen normális figura nincs, de egyetlen olyan sem, akit lehetséges lenne nem utálni.
Mindenki gerinctelen, önző, kétszínű, alakoskodó, erőszakos, hazug, tahó, tébolyodott és visszataszító. Még a vágy tárgya is. (Ez még akár lehetne is szórakoztató, lásd. pl.: Torrente, Csúfak és gonoszak, Macskajaj, Üvegtigris, stb., de semmi lazaság nincs benne, amitől szerethető lenne). Itt mindenki csak halált érdemel.
Az egész kb. olyan, mint gyerekkoromban a Varjúdombi mesék. Egyszerűen rossz nézni.

Én Don Jonsont, már egy ideje ez volt a mániám, de ez azóta a Djangoban valóra is vált (szerintem parádés is volt az öreg Don).
Amúgy Rutger Hauert.

A listáról számomra Willem Dafoe és Mel Gibson a nyerő.

De illene hozzá Peter Weir, Roy Scheider és James Woods is, és mondjuk egy epizódszerepben mindenképpen Bill Murray.

Most akkor tulajdonképpene mi a jó franc is volt ez?

Nem tartom magam az átlagnál butább embernek, de egyszerűen nem tudtam követni a cselekményt. Oké, hogy van egy nagyon gonosz, ööö, "gonosz", aki csunyáskodni akar, ehhez van neki egy valamije, és akkor a Thor megállítja végül - de hogy mi miért történik, mikor miért vannak hol, és bármi ami éppen történik, az miből következik, azt egyszerűen nem bírtam lekövetni. Ezzel a koincidenciás konjunkciós koherenciával, vagy mi a tökömmel mit akartak - pfff, teljes rejtély. Úgy ugrálnak a térben, mintha a Jamie és a csodalámpa egyik epizódját nézném (még Szám Bácsi is szerepel, Stellan Skarsgard játsza), és mintha meg is magyaráznák, hogy éppen hova miért és hogyan, és miért jó ez nekik, de nem értettem.
Ezzel együtt jól szórakoztam, sokkal élvezetesebb, mint a hót unalom és műanyag első rész (itt már nem csak díszleteket látok, hanem néha tájat is, sokkal élőbb és valahogy teltebb, "súlyosabb" az egész), igazából nem vártam el, hogy értelmes legyen, de hogy elveszítem a fonalat, arra nem számítottam.

Oké, Loki az Avengersre egy szórakoztató ellenféllé vált, de a Thorban még számomra ő sem volt igazán jó.
És ha őt leszámítjuk, akkor mik is maradnak? Vörös koponya, az egy vicc; a Vasember filmek gonoszai mind jelentéktelenek, talán csak a Mandarin volt emlékezetes, na de ott meg ugye nem róla van szó, ha még a Pókember-filmeket is ide vesszük, még hosszabb a gáz ellenségek listája. Talán eddig csak Hulk kapott vele egyenrangú ellenfelet, de ott meg csak egy másik pankrátort kellett bedobni a ringbe.
Tartom, hogy a Marvel-filmek gyengeségei továbbra is a "gonoszok". Remélem, Thanos javít majd a statisztikán, egyelőre finoman vezetik fel.

És igen, bár én imádom nézni ezeket a várospusztulós finálékat, de kezdésnek valóban elég lett volna egy emberléptékűbb tét. Na de hát nem licitálhatják alul magukat, és az Őrzőknél ugye tök új karaktereket kellett bevezetni a piacra, muszáj volt nagyot gurítani. Csak kicsit félek, hogy az egyelőre jó irányba fejlődő Marvel-világot önmaga nagyzolása fogja maga alá temetni idővel. Bár végülis a Vasember 3 is visszavett kicsit az Avengers után.

előzmény: McCl@ne (#51)

Igen, Whedon még a másik, aki eszünkbe juthat, már csak azért is, mert ez a film tulajdonképpen az Avengers újra, csak nagyobb fantáziával/szabadsággal, hiszen nem 'Földhöz ragadt'.
Még a legtöbb szereplő is behelyettesíthető:
Starlord-Vasember (egy csipetnyi Amerika kapitánnyal a végére), Groot-Hulk, Drax-Thor, Gamora-Fekete özvegy, Rocket pedig Vasember humora genyóbban, de legalábbis erős hasonlóságok vannak. A séma pedig totál ugyanaz.
Ami nem baj, mert szórakoztató volt most is, és jól állt neki, hogy minimálisan sem akart komolykodni.

előzmény: BonnyJohnny (#50)

Az eddig legjobb Marvel-film. Ezt a csapatot kellene összehozni Hulkkal (Starlord a sisakjával tiszta Vasember, tehát az pipa), és megszülethetne az ultimate Marvel kaland. A főellensg - mint mindig ezekben a filmekben - gyengécske, de sosem róla szólnak ezek a sztorik, csak amolyan megugrandó lécek a főhőseinknek: ebben a filmben azonban minden működik önmagában is, sőt, legitimál egy csomó olyan elemet, amit a többi filmben idegennek, az alapvetően földi univerzumról "lelógónak" éreztem (Thanos, Chi'turik, más világok, stb.).
Szerintem amúgy ezt is J.J. Abrams rendezte, csak álnéven (nézzétek a humort, a dinamikát, a színeket, a futurisztikus lepukkantságot, na meg a lance flare-t), mindenesetre számomra megszületett a megfelelő Star Wars - Indiana Jones crossover.
Vicces, izgalmas, látványos, dögös, könnyed, önironikus - mi kell még??!

2014-08-16 09:34:37 Monty Python Live (Mostly) (2014) gerbence (4) #1

Igazából csak közepes, de a nosztalgia-faktor és a szimpátia felhúzza, nem tudok rosszabbat adni rá jónál. A pythonok öregek, rozogák, de lelkesek és jófejek még most is. Mivel ez vállaltan egy nosztalgia-előadás, egy "bestof"/"farewell" hakni, nyilván tévedés lenne újdonságot számonkérni rajta, a kötelezőt viszont jól mondják fel nekünk újra, és hát mi mást várt bárki is?
Miután egy nagyszabású, közönségbarát, fényes-füstös-zenés színpadi show-t kapunk, tele van zenés betétekkel és tánckarral (az élő Python-showktól ez ezelőtt sem volt idegen), ami nekem nagyon nem műfajom: a zenés viccelődést sosem tudtam értékelni, legyen szó a spektrum bármely szeletéről az Irigy hónaljmirigy-féle lakossági-celeb viccelődéstől a hazai favorit L'art pour l'artig. Egyszerűen nekem egy poén addig vicces, amíg leesik, egy "vicces" dal ugyanezt tartja ki átlag 2-3 percig, ami számomra unalmas.
Érdekes viszont, hogy míg nekem ezek a részek némileg tölteléknek tűntek és untattak, az egyébként Python-t nem ismerő párom, aki (kromoszomális dolog lehet) viszont szereti a tánckaros-musicales dolgokat, éppen ezeket a részeket élvezte leginkább, tehát azt kell gondolnom, műfajon belül ezek is jók voltak. Csak nem az én műfajom ez. Engem kárpótoltak az utalások, a belső poénok, a bennfentes jófejkedés.
Persze, pénzkereső nyugdíjas viszlát-turnéról van szó, kábé mint a tizenkettedik utolsó Illés-koncert, "most még egyszer utoljára újra együtt a nagy csapat", meglepetést ne várjon senki - de hozzá kell tenni, hogy a fiúk (bocs, a tisztességben megőszült urak) még mindig remek komédiások. A legjobban talán John Cleese öregedett meg, aki már messze nem olyan vehemens és szangvinikus, mint egykor, a hangja is rekedt és erőtlen, és úgy szuszog levegővételkor, mint aki épp elaludni készül a tévé előtt a nyugdíjasotthon társalgójában, ráadásul időnként szöveget is felejt, de az időzítései a helyükön vannak. A többieken kevésbé fogott az idő, Michael Palin és Eric Idle közel olyan pörgősek mint egykor, Terry Gilliam pont olyan őrült (és sokszor over-the-top ripacs), mint egykor, Terry Jonesnak meg még mindig jól áll a pongyola. Ja, és Graham Chapman semmit sem öregedett az elmúlt években.

Az az igazság, hogy őket így bárhányadszorra is meg tudom nézni, bármikor.

Az Ajánlat és Az út keresztez(őd)ése, a John Hillcoattól megörökölt hangulattal és Guy Pearce-szel.
Nyers, nihilista, erőszakos és kilátástalan film, egy nyers, nihilista, erőszakos és kilátástalan világban mozgó ugyanilyen emberekkel.
Én egyedül Pattinson figurájától és/vagy alakításától (ezt ugye nehéz eldönteni) nem voltam elájulva, de rossznak tényleg nem rossz. Csak épp nem értettem, miért kellett ilyen, a retardáltság határán levő figurának lennie az általa megformált karakternek: szerintem teljesen jól működött volna, ha teljesen átlagos (értsd: épeszű) a figura, érdekesebb is lett volna így átélni az érzelmi pálfordulást, amin végigmegy - persze talán nehezebb is lett volna hitelesen megjeleníteni. Én szívesebben vettem volna, ha azt látom, hogy egy minden tekintetben átlagos, normális ember, aki bármelyikünk is lehetne, hogyan éli meg azt a traumát, hogy a számára egyetlen érzelmi kötődést jelentő ember hátrahagyja, megtagadja, és valaki másban találja meg a valós kötődést. Rengeteg izgalmas kérdést vet ez a helyzet fel, de elsúlytalanítja őket az, hogy kapunk egy olyan tulajdonságot a figurához, amire hivatkozva könnyen magyarázhatunk mindent, amit tesz ill. ami vele történik, hiszen vele nem tudunk azonosulni, így távol tarthatjuk magunktól a problémát.
Szerintem ez hibás döntése a filmnek, mivel dramaturgiailag teljesen jelentéktelen, hogy ilyen ez a szereplő, így a cselekményt nem indokolja, de a befogadás élményét meghatározza. A morális kérdések egy részét egy nem teljesértékűen működő figurára hárítja, így komfortzónán belül tartja (hiszen mi nem ilyenek vagyunk, ugye). Ez persze csak az én értelmezésem, de nekem feleslegesnek hatott a figura érzelmi-értelmi visszamaradottsága.
Minden más tekintetben ütős, hatásos, emlékezetes film.