gerbence

Tapasztalat: 1623 film
Kompetencia: 1 film
Súly: 1648
Regisztráció: 2010. február 10. (10 év, 7 hónap)
Kedvencnek jelölték: 16 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1982
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Man on the Moon
Ember a Holdon
3 2020-08-01 4,0
(634)
Falling Down
Összeomlás
3 2020-07-26 4,4
(922)
Extraction
Tyler Rake: A kimenekítés
2 2020-07-09 3,0
(184)
The Interview
Az interjú
3 2020-06-30 3,1
(309)
Metropolis
 
4 2020-05-13 4,5
(378)
Juice
Hosszú lé
2 2020-05-09 3,7
(54)
Arachnophobia
Arachnophobia - Pókiszony
3 2020-05-04 3,2
(397)
Congo
Kongó
2 2020-05-04 2,7
(231)
Shortbus
 
3 2020-05-04 3,0
(110)
Kalifornia
Kalifornia - A halál nem utazik egyedül
3 2020-05-04 3,6
(241)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Igen, de ez szerintem nem azon múlt, hogy Bujtor Rejtőhöz nyúlt. Akkor már Piedone-filmet sem tudott jót/jól csinálni (lásd. Zsuruvér és csigavér-ek, de szerintem már a Hamis a baba is elég ügyetlenke). Nem a "recepttel" volt a baj; egyszerűen nem jól készítették el. A kilencvenes évek alighanem nem a magyar filmgyártás aranykoraként fog bevonulni a művészettörténetbe.
De egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli feldolgozás Bujtorral, Koncz Gáborral, Sinkovits-sal, Garassal, Usztics Mátyással, és hasonló színnészekkel - akár jó is lehetett volna.

Azzal, hogy "egy Rejtő regényben voltaképpen alig történik valami" pedig nem értek egyet: a légiós könyvek, vagy a Tizennégy karátos autó pl. kimondottan fordulatosak, mozgalmasak, ide-oda váltogatnak a helyszínek és a karakterek között, tele vannak akciókkal és vicces párbeszédekkel vagy beszólásokkal. Szinte mintha csak kész forgatókönyvek lennének.

előzmény: csabaga (#11)

Természetesen (bár ezek szerint ez mégsem volt olyan világos az íráspomból, mint ahogy én szándékoltam) nem arra gondoltam, hogy Bud Spencer-ék olvasták Rejtőt és TÉNYLEGESEN az ő figurái hatására készítették a filmjeiket, hanem arra, hogy nagyon (számomra: feltűnően!) hasonló karakter-archetípusokat, szituációkat és cselekmény-/történetvezetést mutatnak fel.
Lássuk csak: a kikötőkben lézengő, vagy börtönből épp szabaduló, vagy útmenti csehókban rostokló, senki sem tudja honnan jött-hová tartó figurák, akik amolyan outsiderek: nem igazán bűnözők, legalábbis nem rossz szándékú erkölcstelen alakok, de kissé a társadalmon kívüliek, erős (és igen sajátos, autonóm) belső morális iránytűvel, ami által a letaglózó erejű pofonjaikat végülis mindig a helyes irányba (a néző/olvasó szimpátiája mellett) osztják ki. Véletlenek sodorják őket náluknál nagyobb erők közé és teljesen abszurd kalandokba, és az egyébként a "normális" életben csak tébláboló, elveszett karakterek a csetepatékban kiteljesednek, elemükbe kerülnek és amolyan botcsinálta hősökké válnak. Persze jellemzően mindeféle valós megdicsőülés nélkül, pusztán a nézők/olvasók, mint szemtanúk előtt.
Na most mondja meg valaki, hogy a tipikus Rejtő-regényeket, vagy a tipikus Bud-Terence filmeket írtam-e le!
;)

Funés talán tényleg nem a legjobb asszociáció, de Belmondo aztán számomra tényleg a tökéletes Rejtő-i figura (na nem a "komoly" krimijeire gondolok elsősorban, hanem az akció-vígjátékaira). Az arany bűvöletében mintha csak egy kiadatlan légiós Rejtő-regény megfilmesítése lenne.
De még a komolyabb hangvételű Profi-ban is, időnként mintha egy tőrőlmetszett Rejtő-párbeszédet hallanék:
-Jó napot!
-Segnor Volfoni? Fagylalt és üdítő?
-Igen!
-Joss Beumont. Kémkedés és bunyó! -PAFF! [egy jól irányzott egyenessel leüti]

Számomra az olyan filmek, mint a Kelly hősei, a Piszkos tizenkettő, a Nagy balhé, stb. ugyanazt a hangulatot ébresztik, mint a könnyedebb kalandos-humoros Rejtő-könyvek. Ahogyan Guy Ritchie korai "gengszterfilmjei" is.
Figuráik cinikus, csavaros észjárású csirkefogók és marcona melákok, akik ha kell (és hát általában kell), Tysonokként pofozkodnak és sosem illeszkednek be a többségi társadalom rendjébe, de nem is kelnek az ellen: elvannak a maguk kemény (parodisztikusan erőszakos), de a romantikus zsiványbecsület értelmében valahol mégis "erkölcsös" világában.

Tehát kéretik néhány lépésnyi asszociációt látni abba, amit írtam, és nem teljesen direkt módon érteni.
Persze egyetérteni nem szükséges, csak szeretném, ha érthető lenne amire gondolok.

előzmény: DevilTakeU (#12)

A Bud Spencer-Terence Hill filmek gyakorlatilag a Rejtő-ponyvák irodalmának filmes változatai, tehát mondhatnám, hogy ez már sikerrel meg is történt. A válaszom ezért az, hogy a kérdés inkább: hogy ki játszaná el és hogy ki rendezné őket. És a jelöltjeim utóbbira (tekintet nélkül arra, hogy élnek-e még): E.B. Clutcher (Enzo Barboni), Sergio Corbucci, Steno, Michele Lupo... Rendezőként megnéznék még egy-egy feldolgozást a következőktől is: Hitchcock, Tarantino, Guy Ritchie, Martin McDonagh.

De ugyanígy érzek a '70-'80 évekbeli zsivány Belmondo-val kapcsolatban is: szakasztott Senki Alfonz, Gorcsev Iván, stb. Lásd: A nagy zsákmány, A betörés, A káprázatos, A javíthatatlan, Az állat, Zsaru vagy csirkefogó, Szabadlábon Velencében, A profi, Ászok ásza, Montreáli bankrablás... és legfőképpen Az arany bűvöletében.

De a Pierre Richard-Gérard Depardieu páros filmjei is beugranak, vagy éppen Louis de Funés is beférne egyik-másik karakter szerepében (pl. Vanek úr).

Ugyanígy Hollywood-ból: Enest Borgnine (pl. Tuskó Hopkins), Lee Marvin, George Kennedy, stb...
Főbb szerpekben még Steve McQueen, Paul Newman, Robert Redford, Charles Bronson (Fülig Jimmy) ugrik be.
Valahogy úgy tűnik, Rejtőről mind Amerikából, mind Európából a 60-80 tartó időszak mainstreamje jut eszembe elsősorban.

De egy modernebb hangvételű feldolgozást megnéznék Seth Rogen-éktől, Seth MacFarlane-től és az Edgar Wright-Simon Pegg-Nick Frost csapattól is.

Amúgy szerintem a Vesztegzár.../Meztelen diplomata egy egész jól sikerült feldolgozás lett.

Túlírt, ugyanakkor butácska "kémfilm", egy-két jól megrendezett jelenettel (pl. a malom-béli bújócska), néhány szórakoztató karakterrel (pl. a bérgyilkos-magánnyomozó), de összességében erőtlen, fókusztalan, túlzottan meseszerű, ezért komolytalan és jobbára mentes a valódi feszülségtől; kriminek vagy kalandfilmnek így nem elég érdekes, komédiának ugyanakkor nem elég vicces. Összességében túl hosszú és túl kevéssé izgalmas, így nehezen tartotta fent az figyelmemet, pláne a kíváncsiságomat. Manapság az ilyesmik tévéfilmnek készülnek. Amolyan tipikus Hitchcock-zsenge, tele a mester (iparos?) kézjegyével - jó és rossz értelemben egyaránt.
A film legerősebb pontja az, hogy Laraine Day gyönyörű, mondjuk a jó öreg Alfred jellemzően elég jól válogatott ezen a téren.

Pozitív hozadéka ennek a két órának, hogy megszületett bennem a gondolat: (a korai) Hitchcock a hiányzó láncszem az Agatha Christie-féle krimik és a James Bond-filmek között.
Illetve, hogy Hitchcock-nak pályája ezen korai felében Rejtő Jenő-feldolgozásokat kellett volna forgatnia, az tökéletes párosítás lett volna.

Talán ezért szeretem nézni ezeket a filmjeit, azok sokszor idegesítően bárgyú túlokoskodása, valószerűtlen kimódoltsága és keresettsége ellenére is: van bennük valami báj, ami hangulatban megidéz valami olyan miliőt, amiben komfortos lenni.

2019-08-29 12:55:33 Midsommar (2019) / Fehér éjszakák gerbence (3) #41

Szép film, úgy értem, technikailag, tehát gyönyörű az operatőri munka (már akinek bejönnek a kissé steril, "túlszépezett", videoklip-esztétikában nyomuló felvételek), gyönyörű a táj is (kis hazánk vendég-, illetve társfőszereplésével), és nagyon ki van agyalva a hatáskeltés kedvéért - éppen hogy túlságosan is. Emiatt egy idő után már észrevehető a tolakodó hatásvadászat, és mondanom sem kell, maga a hatás annál kisebb.
Szépen, lassan haladunk előre, mégis: a film - legkésőbb - felétől már tudjuk, látjuk előre, mi fog következni, mire megy ki a játék.
Szemben például a letagadhatatlan inspirációval, a Wicker man-nel, ahol a végéig kétséges a történet kimenetele, és a hosszas hangulati felvezetés után is tud sokkolni a végkifejlet.
Itt a sokk elmarad, de az érzelmi hatás is nagyobbrészt; maximum kíváncsiak vagyunk a befejezésre, hogy mi (ill. hogyan) történik majd a karakterekkel, de együtt nem érzünk velük, ahhoz túlságosan "vezetett", kitalált, kimódolt, mesterkélt a történet.
Ráadásul, ha visszagondolunk (vagy ha mondjuk másodjára is végignéznénk, amire nem sok késztetést ébresztett bennem a film), de a mégnagyobb baj, hogy tulajdonképpen már menet közben is feltűnik, hogy meglehetősen logikátlan sokszor a karakterek viselkedése.
Részleteiben ötletes, összességében okoskodó, túlságosan önmagáért való film; érdekes, de nem túlságosan emlékezetes darab.

Nocsak: a kommenteket visszaolvasgatva találtam ezt; hopp, mondom, ezzel tökéletesen egyetértek - aztán látom, hogy én írtam 6 éve. :)

előzmény: gerbence (#6)

Ifjúsági ("családi") sci-fi ("űrfantasy") kalandfilm ("matiné"). Avagy egy afféle Hallmark-os Star Wars.
Annak idején a nosztalgia miatt 4-esre osztályoztam; most hogy újra megnéztem, szintén emiatt nem csúszott 2-esig.
Amúgy nagyon gagyi, tévéfilmes hangulata van, viszont gyerekként imádtam, és a bája valamelyest átjön felnőtt fejjel nézve is. Igaz, most már ezt leginkább a főhős nőjében látom meg, aki nagyon cuki.
A történet annyira vékonyka, hogy ha könyv lenne, csak egy lapozgatós karton képeskönyv, vagy egy kifestő jönne ki belőle. Viszont az is hozzátartozik, hogy a 100 perces játékidő ezzel együtt is úgy elment, mintha csak 60 lett volna. Szörnyülködtem rajta ugyan, de nem untam.
Összességében: most már látom, hogy szar, de még most is szeretem.

A klasszikus szinkronnal közel 5-ös, az újjal valahová 2 és 3 alá esik. Akkor a film vajon hányas is..?
Kap egy erős 4-est, aztán valamikor megnézem eredeti hanggal és ahhoz igazítom.

Hozzá tartozik, hogy rajongok a western zsánerért, és így a jó western-komédiákat (pl. Vigyázat, vadnyugat!, Az ördög jobb és balkeze, ill. egyéb Bud Spencer- és Terence Hill westernek; Maverick; Hogyan rohanj a vesztedbe, stb.) is imádom. Ez egy közülük.

2019-07-11 20:29:50 Made in Britain (1982) gerbence (4) #1

Realisztikus, lehangoló, dráma egy feszültségével, frusztrációival semmit kezdeni nem tudó, jövőkép nélküli, agresszióba menekülő, önsorsrontó fiatal srácról.
A sztori egyszerű és szögegyenes, a főszereplővel nehéz azonosulni vagy együtt érezni, az egésznek a szikár, dokumentarista stílusa az, ami mégis végig feszültté teszi a filmet. Kb. olyan nézni, mintha a Bebukottak előzménysztoriját látnánk. Egyszerűen nem jó látni, ahogy egy (fiatal)ember nem tudja artikulálni önmagát, letisztázni magában saját zavaros intencióit, gondolatait, és üvöltve fejjel rohan a falnak.

Amikor ilyesmi filmeket nézek, úgy tűnik, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Anglia nem állt messze a mi Kádár-rendszerünktől. (Azzal a különbséggel, hogy itt talán az első lépés lett volna az, ami a filmben az utolsó.)

És azt hiszem, már tudom, honnan vették az inspirációt az UNKLE és Thom Yorke 'Rabbit In Your Headlights' c. klipjéhez.

2019-07-07 22:24:59 Kölcsönlakás (2019) gerbence (2) #21

Nem annyira meglepő módon ez a film olyan, mint egy Szeszélyes évszakok bohózat, mondjuk Trunkó Barnabás tollából. Csak mindezt olyan formában, ahogyan Móricka, illetve Dobó Kata elképzeli a középosztálybeli pesti vállalkozó családok életét és körülményeit. Azaz díszes, csiricsáré és ízléstelen külsőségek között (mint amikor viszonylag olcsón szeretnék a drágaság benyomását kelteni), mondjuk ez nagyjából egyetlen lakást jelent. Na jó, néhány percre látunk még egy prémium autót, egy jógastúdiót és egy kocsmát is.
A rendezés ennek a kategóriának megfelel: a vágás legtöbbször ritmustalan, de a kuszálódó szálak jól követhetők, a történetvezetésbe senki bicskája nem fog beletörni. A filmzene a leggagyibb, kilencvenes évekbeli amerikai családi vígjátékok legmegavasodottabb receptjét követi, a stáblistára még jut egy szokásos "magyarvígjáték-sláger", ami szerintem mindig ugyanaz, csak az aktuális színészekkel énekeltetik fel újra.
Egyébként a színészek a legérdekesebb pontjai az egésznek, nagyjából rajtuk múlik minden, hiszen mind a sztori, mind a körítés annyira sablonos, hogy azon túl sok pontoznivaló nincsen.
Ezen a téren viszont elég színes a paletta, és meglepő módon nem csak a szégyen ötvenezer árnyalata jelenik meg - egészen különböző ligák kerültek itt egy pályára. Összességében azt el lehet mondani róluk, hogy alapvetően a színészek miatt nézhető végig az egész film.
Balla Eszter egy kimondottan jó színésznő - én a Moszkva tér óta bírom - amellett, hogy már vagy 20 éve ugyanolyan szexi, azzal együtt (ill. talán éppen amiatt), hogy tökéletes szinkronban van az idő múlásával. Az ő - jobbára - életszerű reakciói néha elhitetik velem, hogy egy mozifilmet nézek, nem egy tévészkeccset.
Mellette a legjobb alakítás Ganxsta Zolié, aki itt a szegény ember Mucsi Zoltánjaként szórakoztatóan hozza a rezignált csapos rejtőjenői figuráját, és a tekintete képes némi hitelt is kölcsönözni a jeleneteknek, amikben szerepel. Csúcsmásodpercek jutnak még Gosztonyi csabának Répa Béla szerepében (az övé volt az az egy jelenet, ami tényleg mosolyt csalt az arcomra).
Mellettük még Kiss Ramóna hozza jól a szintén nem túl bonyolult mellékszerepét, illetve a főszereplők közül Martinovics Dorina az, aki úgy tud belesimulni ebbe az egész kellemetlen produkcióba, hogy azt pár centivel a komolyan vehetőség felé kormányozza.
Haumann Máté, Klem Viktor és Szabó Simon tökéletes sablonfigurákat, típuskaraktereket hoznak: Haumann a Valami Amerika Pindroch Csabáját, Klem pedig a Szabó Győzőjét jeleníti meg, se jobban, se rosszabbul; Szabó Simon pedig nagy meglepetésünkre Szabó Simon figuráját bábozza el tetszőleges filmjéből. Akiket megnyugtatnak az ismerős formák pasztellszínekben felfestve, most is elégedettek lehetnek.
És az alsókategóriát, aki az egész produkció szellemiségét a legpontosabban jeleníti meg, és ezzel tökéletesen egyensúlyozza vissza azt a tehetségesebb színészek próbálkozásai ellenszelében a Mikroszkóp-színpad porondja felé, ezúttal (is) generációjának Csala Zsuzsája, Oroszlán Szonja képviseli. Az ő megjelenéséig szinte még a 3-as osztályzat lehetősége is mintha a végtelennél kisebb távolságra lett volna (noha nem sokkal), de színre lépését követően egy Bajor Imre-Ihos József ágyjelenettel sem lehetett volna lejjebb rúgni a lécet.
Az egyest indokolatlanul szigorúnak érezném, egyrészt mert végig tudtam nézni (amúgy különösebb fájdalmak nélkül), másrészt tényleg vannak itt korrekt alakítások jó színészektől, a hármas viszont túl megengedő lenne egy olyan filmnek, aminek tökéletesen nulla hozadéka van minden szinten.
Ha ez egy számvitel szigorlat lenne, azt mondanám, az egyik legjobb jegyet kapja... elégséges.

Összes komment...