gerbence

Tapasztalat: 1394 film
Kompetencia: 5 film
Súly: 1519
Regisztráció: 2010. február 10. (7 év, 3 hónap)
Kedvencnek jelölték: 16 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
T2: Trainspotting
 
3 2017-05-15 3,9
(90)
Paterson
 
3 2017-05-15 4,1
(117)
Perfetti sconosciuti
Teljesen idegenek
5 2017-05-15 4,1
(123)
Modern Times
Modern idők
5 2017-05-15 4,6
(402)
Smultronstället
A nap vége
4 2017-05-02 4,6
(284)
Tiszta szívvel
 
4 2017-04-23 3,9
(178)
The Last Temptation of Christ
Krisztus utolsó megkísértése
5 2017-04-18 4,2
(406)
The Holy Mountain
A szent hegy
5 2017-04-18 4,0
(126)
Testről és lélekről
On Body and Soul
4 2017-04-16 4,5
(122)
Gimme Danger
 
4 2017-04-14 ?
(5)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Jópofa, van agya, van szíve, és tele van nekem kedves (értsd: kurvajó) zenékkel és (pop)kulturális utalásokkal, szinte magam sem értem, hogy miért nem hajlik a kezem a négyes felé, de valahogy annyira könnyen átléptem ezen a filmen egyetlen éjszaka alatt, hogy a többi négyes filmmel szemben nem érezném igazságosnak, ha megadnám neki a négyest. Pedig bajban vagyok, ha a hibáit kellene felsorolnom az értékelésem alátámasztásául, mert egy kifejezetten szép kiállítású, jól megrendezett, jól eljátszott film, csak hát számomra semennyire sem emlékezetes.
Mondjuk ha ugyanezt tizenhat-hét éves koromban látom, lehet, hogy örök kedvenc válik belőle. De mivel kétszer annyi vagyok, a film is csak feleakkora hatással tud lenni (íme hát a filmművészet matematikája, tessék, megfejtettem - legalábbis ami az ilyen coming-of-age hangulatfilmeket illeti), az pedig, hát, nem sok.
Nem kidobott idő megnézni, és biztos vagyok benne, hogy lesznek lelkes rajongói is - kívánom is neki, hogy legyenek, mert megérdemli, de én nem tudtam az lenni.
Bár be kell, hogy valljam: meghatott a film, és tegnap este még biztosan és határozottan a négyesre nyomtam volna - de elég volt egy jó alvás, és a film hatása teljesen elkopott.
Talán valamikor még újranézem, talán akkor megtalálom benne, amit most hiányolok, talán akkor feljebb nyomom négyesre.

Egyelőre hármas, de ajánlom mindenkinek megnézésre és pontozásra, és azt kívánom, pontozzátok feljebb, mint én.

2017-04-13 08:18:39 Free Fire (2016) / Kereszttűz gerbence (3) #4

Ebben a filmben bizony az égvilágon semmi dráma nincs, és kriminek is csak annyira krimi, hogy egy bűncselekmény (illegális fegyverkereskedelem) adja az alapszituációt, és hogy a szereplői bűnözők.
De ez a film semmi egyéb, mint egy akció-vígjáték, annak is a végletekig lecsupaszított váza. Tulajdonképpen történet sincs, csak az alapszituáció van, meg a rengeteg lövöldözés. Ennek megfelelően az izgalomnak is híján van (feszültséget pedig még véletlenül se várjunk), legfeljebb abban, hogy lehet tippelgetni, hogy milyen sorrendben köszönünk el a szereplőktől.
Akik mind egydimenziós matrica-jellemek, de nagyon szórakoztatóak, és (többnyire) remekül formálják meg őket a színészek. Ami a The Raid volt a komoly akciófilmeknek, az ez a film az akció-vígjátékoknak: a végső esszencia, a minden más összetevőtől megfosztott minimum-szint. A hard-core.
Tulajdonképpen ez a film a Kengyelfutó Gyalogkakukk féle rajzfilmek felnőtt változata. Minden szereplőről az elejétől fogva tudjuk, hogy kicsoda és mit várhatunk tőle, a konfliktus is végig adott és nem bonyolódik, csak zajlik; mégis élvezettel nézhetjük, mert a lényeg itt nem a MIn, hanem a HOGYANon van. Még az is stimmel, hogy a prérifarkas az egyik snittben felrobban egy rúd dinamittal a kezében vagy lezuhan a kanyonban, de aztán a legtermészetesebb, hogy a következő jelenetben ismét akcióba lendül.
Ez a film egy élőszereplős rajzfilm, rengeteg vérrel és lövöldözéssel. Ez nem hiba: pontosan EZ is akar lenni.
Sajnos ezzel együtt viszont ezen a nem túl összetett, de tagadhatatlanul szórakoztató vállalásán belül is vannak hibái: sokszor könnyű összezavarodni, hogy ki hol van (konkrétan a térben), kire ki lő, ki kire lő, illetve ki lő kire. :) Zavaróak a teljesen kaotikus reakciók, hogy egyik-másik szereplő olykor halálosan rátámad az egyik másik szereplőre, aztán mégsem, hanem "összecimbiznek", aztán mégsem, aztán mégis, stb. Illetve teljesen abszurd módon váltakozik, hogy kinek éppen milyen súlyos az állapota: aki pár perccel ezelőtt még megmozdulni sem tudott, a következő jelenetben simán elsétál (vagy épp verekszik); aki magánál sem volt, az feláll és akcióba lendül; aki a pisztolyt sem tudja felemelni, a következőben már egy mozgó kisbuszba kapaszkodik fel.
Igaz, annyira gyorsan és sok szereplővel és megállás nélkül történnek az események (értsd: akciók), hogy a film nem hagy elgondolkozni ezen, így nem igazán billentenek ki ezek a megmagyarázhatatlan "fordulatok", de azért az egyértelmű, hogy a forgatókönyv kizárólag önmagáért van, és saját logikáját is simán félredobja egy új ötlet kedvéért. Igazi, hamisítatlan exploitation-mozi: annak minden előnyével és hátrányával együtt.
Ezért be kell, hogy valljam: nagyon jól szórakoztam a filmen, ám végig bennem volt az érzés, hogy kis odafigyeléssel és egy kidolgozott, konzekvens sztoriboarddal egy szinttel feljebb léphetett volna a film. Akkor lett volna IGAZÁN jó; így eggyel alacsonyabb értékelést kell adnom - ezért lett hármas, de a nagyon szórakoztató fajtából.
Nem azért nem több, mert keveset vagy rosszul teljesít, hanem mert ennyit vállal. Azt viszont elég jól teljesíti is.

2017-03-19 13:15:25 Split (2016) / Széttörve gerbence (4) #61

James McAvoy elkészítette a "hasadás-trilógiáját" (Trance/Filth/Split). :) De komolyan, szinte ijesztő, hogy ezek a beteg karakterek mennyire jól állnak neki.
Ezt a tulajdonképpen szimpla kis thrillert is az ő játéka (na és az idős doktornőé) emeli ki elsősorban a pszichopatás emberrablós tucatthrillerek közül. Na meg a gyönyörűen vészjósló (vagy fordítva) fényképezés.
Sajnos a sztori, illetve amit végül kihoztak belőle, nem merül igazi mélységekbe, illetve nem hoz a felszínre onnan igazán maradandó tartalmat, de a hangulata nagyon erős. A sokat markol, keveset fog esete: lehetett volna igazi lélektani dráma is akár, de végül megelégedett a hatásos borzongatással. És ez a hatás így is valós, de hamar elillan, nem maradandó. Ami nem baj, csak éppen kár, mert lehetett volna több is.
Shyamalan mintha nem tudta volna eldönteni, hogy mely ötleteit bontsa ki, melyeket hagyja el: így végül minden benne maradt, de egyiknek sem ment a mélyére.
Pedig van itt minden, amibe bele lehetne túrni. Például az antagonista tragédiája: van is egy jelenet, ahol kapunk egy villanásnyi flashback-et, de aztán ez se mutat semmit. Mondhatjuk persze erre, hogy a rendező éppen a nézői elvárásokkal játszik tudatosan: mert tudja, hogy ezt várjuk, hogy kapjunk egy kulcsot a szereplőhöz, de aztán jól pofán vág azzal, hogy amikor azt hisszük, megkapjuk, akkor valójában épp csak felvillant valamit, amiről azt hisszük, hogy az, de rögtön a háta mögé is rejti, így valójában nem kaptunk semmit. Most akkor ez üres szemfényvesztés, vagy pimasz játék a műfaji klisékkel és a nézői elvárásokkal? Vagy éppen ilyen a főhős lány tragédiája: súlyos traumák lappanganak itt is, de megint mindent ránk bíz a rendező (bár hozzáteszem, ez végülis egyszerre megúszós, de egyben elegáns megoldás is). Vagy a doktornő személye: először azt hittem, ő is skizo, mert van egy jelenet, amikor az aznapi utolsó páciensétől is elköszön és egyből felbukkan egy vele egyidős hölgy, akivel aztán együtt tévézget a kanapén és aki láthatóan nagyon otthonosan érzi magát, na itt azt gondoltam, ez egy második személyiség; aztán később az előadása során el is mondja, hogy vannak ritka esetek, amikor két személyiség egyszerre van jelen - de aztán sem ezzel a szereplővel, sem ezzel a szállal nem történik semmi.
Mind olyan, mintha elkezdene egy mondatot, de aztán félbehagyja, mielőtt valódi állítást tenne.
Shyamalan tehát a tőle szokásos olcsó, de hatásos bűvésztrükkjeivel operál: nem mutat meg mindent, ezzel a nézőre bízza, hogy a fejében gondolja tovább a dolgokat. Így a munka nagy része ránk van lőcsölve, míg ő csak kis csuklómozdulatokkal, pöccintésekkel elindítja a folyamatot. Mint egy bűvész, aki leplezi a trükkje mögötti semmit, hogy a nézőben már a mágia érzete szülessen meg. Vagy éppen mint egy pszichoterápia; ahol a páciens dolgozik, a doktor épp csak terelgeti.
Így megint az az érzetem, mint S. korábbi sikerültebb filmjeinél (Hatodik érzék, Sebezhetetlen): hogy nincs igazán kiérlelt gondolkodó a kamera mögött, csak egy panelekből ügyesen építkező "szakember". Egy dekoratőr, aki szépen rendezgeti az elemeket és ezzel tulajdonképpen valamiféle tartalmat kreál, de inkább csak érzeti, mint tudati szinten.
Az utolsó jelenet, ahol Marvel-féle univerzumépítést alkalmaz, teljesen felesleges, lelóg a filmről, nyilvánvalóan csak az a célja, hogy a rendező saját legendáriumát építse. Csakhogy a legendák születnek, a közönség emeli ki őket, nem magukat választják vagy koronázzák meg.
Shyamalan itt is eladja a komolyságát egy poén kedvéért. Ez aztán kellőképpen leleplezi a többi trükkjét is, sajnos: itt egy narcisztikus entertainer áll a kamera mögött (aki időről időre próbál a kamera elé kúszni), nem egy igazi, a munkájával szemben alázatos alkotó.
A film ettől még jó, épp csak lehetett volna még jobb, sőt, akár kiváló is.

Ja, és ehhez még hozzá jön, hogy egészen pontosan 1 arckifejezése van, de az sem tudom, hogy mit fejez ki. (Lehet, hogy semmit.)

előzmény: gerbence (#17)

Szerintem egyáltalán nem. Ha megfigyeled, tulajdonképpen sosem játszik, nem csinál semmit, csak jelen van. Ott van, és elmondja a szöveget, de mindig mint Jeff Goldblum, sosem mint valamilyen karakter (kivéve talán A légyben, valószínű ott szerencsésen egymásra talált a figura és az azt eljátszó színész milyensége).
Valamelyik sitcomban van egy cameoja, ahol önmagát játsza, és éppen a színészetről ad elő (ha jól emlékszem, a Jóbarátokban, ahol joey-val készülnek egy közös munkára). Na, ott aztán tökéletesen látszik. Jeff Goldblum ott áll, mint Jeff Goldblum (ugye ez a szerepe is ott egyben), és SEMMI nem történik vele/általa, csak ott van. Egyszerűen semmit nem közvetít, csak elhagyják a mondatok a száját. Még csak kisugárzása sincsen (persze ennek a megítélése erősen szubjektív), csak ott áll, és jól látszik, mert magas. Ennyi. És nagyjából minden filmjében ennyit látok tőle.
De lehet, hogy csak nem működik közöttünk a kémia. :)

előzmény: dikalosz (#16)

2016-12-30 22:17:57 Ah-ga-ssi (2016) / A szobalány gerbence (3) #26

GYÖNYÖRŰEN fényképezett, rendezett és eljátszott mozi, ugyanakkor már most biztos vagyok benne, hogy hamarosan nem sokra fogok emlékezni belőle, és nincs bennem a bugi sem, hogy újranézzem.
Esztétikailag nagyobb élmény, mint intellektuálisan vagy érzelmileg (és nem, itt most nem a leszbierotikára gondolok).
Formailag ötös, tartalmilag közepes; itt most szigorú leszek, mert nagy a rajongás, és úgy érzem, kicsit ellen kell tartanom, hogy helyére kerüljön a film értékelése. Aztán ki tudja, első nézésre az Oldboy-ra is 3-ast adtam, aztán csak felkúszott szépen... itt is, mint elsőre annál is, úgy éreztem, hogy amilyen gondosan kimunkált, annyira kimódolt is a film, a vége pedig kimondottan erőltetettnek hatott. Nehéz lenne visszafejteni például, hogy a végül állva maradó két szereplő miért is érdemli a "győzelmet", érdemlik-e egyáltalán. Persze ezen akár el is lehet filózni... de annyira meg nem érintett meg érzelmileg, hogy úgy érezzem, agyalni akarok rajta, rendezgetni akarom magamban. Nem esett nehezemre "elengedni" a filmet a vége után. Számomra hármas és négyes között van valahol, így elsőre maradok szigorú.

2016-12-28 14:29:27 Hószakadás (1974) gerbence (5) #7

Mindig is bírtam Haumann Pétert, de hogy ekkora király, azt eddig nem is gondoltam! Karaktere, az őrnagy egyszerre ördögien romlott, egyszerre emberien gyötrődő a megformálásában: megejtő, ahogy próbál valami rendszert találni, kreálni magának a háború őrült káoszában. Félelmetes, hogy hogyan tudja bedarálni ez a gépezet a hozzá hasonló, gondolkodó, önálló értelmezésre képes (vagy legalábbis arra késztetéssel bíró) embereket is. Egyszerre teszi magát kívülállóvá, egyszerre hagyja magát beledolgozódni; egyszerre hoz kíméletlen ítéleteket, egyszerre áldozata annak a helyzetnek, hogy meg kell azokat hoznia; a filmben legalább annyira csúcsragadozó, mint amennyire a többiekkel együtt felhasznált alkatrész, jelentéktelen áldozat is.
Az előtte játékszerként ácsorgó, kiszolgáltatott áldozatok előtt végigvitt filozofikus eszmefuttatásaiban felsejlik az Ötödik pecsét Latinovits-ának, vagy éppen a Becstelen brigantyk Hans Landájának alakja is - bár Haumann figurája nem olyan végletekig cinikus, még csak (de már...) afelé tart, hogy azzá váljon. Talán ő próbál lenni az értelem, ami viszont nem működik ebben a sarkaiból kifordult világban.
Jól ellenpontozza (vagy inkább kiegészíti) a nagymama, aki nem próbál gondolkozni, csak érzésből, rutinból próbál meg létezni, amennyire csak lehetséges, változatlanul ebben a minden elemében megváltozott világban. A régi értékekbe, szokásokba, sőt, legendákba és mendemondákba, valamint a természet állandó, "magasabb" törvényszerűségeibe kapaszkodik, és zenbuddhista/svejk-szerű elfogadással/együgyűséggel próbál tovább élni. Ő jelenti az érzelmi megközelítést, ami szintén nem működik, nem életképes.
Megindító az a jelenet, amiben az unoka elássa a kenyeret: mintha itt döbbenne rá a nagymama, hogy visszavonhatatlanul és letagadhatatlanul megváltozott, megszűnt az életnek az általa ismert rendje. Nem tudja feldolgozni azt a világot, ahol a kenyeret, az életet jelentő ételt le kell tagadni, el kell rejteni, el kell dobni. Gyönyörű a zárójelenet; hátborzongató, szomorú, nyomasztó, és a maga csöndességében még valahogy talán békés is.
Márton, az unoka szerepe eléggé passzív, inkább csak lakmuszpapírja ő az eseményeknek, rajta keresztül láthatóak a lezajló folyamatok, a jelenléte váltja ki a reakciókat, de ő aktívan nem sokat tesz hozzájuk. Nem sokat tudunk meg arról, hogy mit gondol, mit érez, mit akar: ő a hátországbeli szereplőktől eltérően megélte a háborút "belülről", ami jórészt ki is ölte belőle a gondolkodást és érzést, csak alapszinten mozognak benne ezek; ösztönszerűen, rafinéria nélkül cselekszik. Ahogy mondja: "háború van, és mindenki úgy él túl, ahogy tud".

Nagyon tetszenek a természeti képek, az itt-ott bevágott, szürreálisba hajló snittek.
Már a nyitó képsorok is rendkívül erőteljesek: ritkán látni olyan kezdést, amikor már a főcím-feliratok alatt ennyit el tud mondani egy film az alaphelyzetről. Még egy szó sem hangzik el, már maga alá temet minket is ez az embertelen borzalom, ez a kilátástalan, személytelen, egymáson áttaposó küzdelem, ami egyetlen lövés nélkül is tökéletes megjelenítése magának az egész háborúnak, ahol ember embernek a farkasa (hiénája).

A tartalomleírást viszont lecserélném itt az oldalon, mert a régi magyar filmeknél szokásosan a teljes film cselekményét elsorolja egészen a záróképig (anélkül, hogy a filmről vagy annak milyenségéről egyébként bármilyen használhatót mondana egyébként). Utálom ezeket a régi, poros, papírízű szinposzisokat, amik nem kedvet csinálnak a filmhez, hanem "kötelezők röviden" jelleggel felmondják a cselekményt. SÚLYOS SPOILER!

Nagyszerű adaptáció: nem csak a regény cselekményét követi meglehetősen hűen, hanem ami fontosabb, a hangulatát is átörökíti a képernyőre. A figurák, a színészek olyanok, mintha maguk Jozef Lada illusztrációi léptek volna elő Hasek regényének lapjairól. A film kiállítása is igényes: a jelmezek, a külső-belső helyszínek, kellékek mind visszarepítenek egy korba, amit hál'istennek nem kellett megtapasztalnunk, bár a film nézése közben ezt kicsit mégis sajnáljuk. Persze ráérősen csordogálnak az események és kirobbanó akciójeleneteket ne várjon senki, de a film ritmusa, amellett, hogy ezen a téren is elég jól modellezi a regény lassacskán baktató tempóját, nem hagyja lankadni a figyelmet. Leginkább talán egy szombat este utáni másnapos vasárnap, a húsleves után, egy ráérős koradélutánon ajánlott. (Szunyókálás után pedig este lehet folytatni a Szindbáddal.)
Kicsit olyan, mint a "Csengetett, mylord?": egyszerre békebeli, egyszerre abszurd, egyszerre játékosan vicces és egyszerre maróan kritikus, sőt, gúnyos. (Na persze inkább a Csengettett, mylord olyan, mint a Svejk.)
Összességében akinek a regény tetszett, annak a film sem okoz csalódást; akinek pedig nem tetszik a film, annak a regénnyel sem érdemes próbálkoznia.
Nagyon erős négyes, amit a hőskorbeli magyar szinkron ötössé emel (egyik-másik mellékszereplőnél a magyar hang sokkal erőteljesebb jelenlétet, alakítást produkál, mint maga az eredeti színész).

2016-11-28 00:56:12 The Rover (2014) / Országúti bosszú gerbence (4) #16

Azért csak legyenek kétségeink efelől: én éppen így borultam meg, és saját erőmből szálltam ki. Igaz, hogy utána nem hajtottam tovább, hanem mentőben vittek el és az a tíz-húsz perc elég zanzásan maradt meg, de ettől még az igaz, hogy nem mindenbe hal bele az ember és nem mindentől robban fel az autó, még ha a legtöbb filmben így is történik.
A mai autókban olyan merevítések és gyűrődési zónák vannak, hogy kívülről nagyon látványos törésekből is ki lehet jönni (főleg, ha az autónak van útja megállni, tehát pl. nem egy kamionnal ütközik frontálisan).

előzmény: tomasso (#14)

2016-09-26 16:54:18 [DVD topic] gerbence #1176

Akkor egy licit..?

Mivel tettek már rá ajánlatot, nem tudom leállítani az aukciót, de a lehetőség adott.

előzmény: coles (#1175)

Összes komment...