TomPowell

  • 1
  • 2
  • ...
  • 5

Mivel a legutóbbi pókkaland még hiányzott a gyűjteményemből és a Csodapókok kapcsán valami szöget ütötta fejemben, hogy mi zavarhatott ebben a moziban igazán, újráztam belőle... és bár ne tettem volna, mert egy egész osztályzatot zuhant nálam a film! (A Hazatérés tartja magát nálam, egyelőre.) Pedig a könnyed bája még mindig visz magával, a mondanivalója is a fake newsról friss és releváns, beleértve a gonoszát és az akciók rengeteget fejlődtek az első filmhez képest, különösen a finálé dinamikus. De ezekkel együtt ez egy könnyen felejthető, nyári limonádé, halovány CGI-al, ami az MCU koronaékszerétől (by Kevin Feige) és a legnépszerűbb Marvel hőstől édeskevés. Ennek a filmnek egyszerűen nincs egy szemernyi egyénisége sem (ami van, azt John Hughesnak hívják, de még Jamesont is Raimitól lopja), vagy érdemi súlya, mélysége, a karakterei 90%-a pedig nem több, mint komikus mellékzönge, beleértve a running joke-ká silányított May nénit és Flasht. És Tom Holland hiába hozza kellő bájjal, szimpátiával a normál életre vágyó tinédzsert, mind színészként, mind Pókemberként lényegesen jobban van menedzselve ez az amúgy szimpatikus srác, mint amit eddig letett az asztalra, aki a franchise-on kívül is minden filmben ugyanazt a figurát hozza (pont mint annak idején Tobey Maguire). Mert hiába teljesen logikus a karakteríve, 5 film után is mélyen Vasember seggében van a figura és annak Robinjaként szolgál (plusz még Robin néni is itt van!), miközben karakterjegyei alapján ez inkább Miles Morales, nem pedig Peter Parker. (A tiniként csóró, egyedüliként dolgozó Parker/Pókember helyett - aki maga varrná a ruháit - itt egy luxusrepülő hightech Vasember építette masinájával rakja össze a steril CGI ruháját... itt anyáztam egy kurva nagyot!) Mindezek ellenére a filmet nem utálom, csak elkellett könyvelnem magamban mostanra, hogy ez nem csupán nem az én Pókemberem (legutóbb is Keselyűnek drukkoltam, nem csak azért, mert ő Batman, hanem mert a figura minden cselekedete érthető, átérezhető volt), hanem... úgy igazán nem is Pókember, csak valaki, akire méregdrágán ráaggatták a Pókember-skint.

Én csak annyit fűznék hozzá a mondandódhoz (amivel totál egyetértek, vagy totál megértem), hogy Lucas és az előzmények túlmisztifikálását azért ne kezdjük el, avagy folytassuk. Ott az első részben mindenki tudta (nem csak Lucas, hanem minden néző), hogy hova érkeznek meg a karakterek, hiszen az eredeti trilógiából ismertük jó részüket, ergo tudtuk, hogy Anakin Vader, Palpatine Uralkodó, Yoda és Obi-Wan meg száműzött lesz. Konkrétan a teaser posztere is a Baljós árnyaknak az volt, hogy a tatuini házikó előtt sétáló kis Anakin árnyéka Darth Vader árnyékát veti. Meg azért vannak ott az összeillesztéseknél a két trilógia között logikai bakik, ellentmondások is bőven, szóval ha évtizedek alatt ezt sikerült kihoznia a saját világából, akkor 1-2 év alatt ő is ezt a színvonalat hozta volna. Ami jelen film esetében tényleg gyalázatos.

előzmény: ChrisAdam (#41)

2018-06-24 11:22:01 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #18

Én ezt a
bazári majmozást, meg giccset azért nem tudom hova tenni, mert ebbe a mai tini közegbe é a narrativába tökéletesen illik a tapsikolás, a drukkolás (még szimpi is, hogy rászólnak az egyik csajra, hogy azért ezt mégse vegye már fel és töltse fel a netre) semmivel sem mond ellent az addigiaknak, mint Martin két jelenete az étteremben, vagy a focipályán. Pont annyira idealista, mint a legeslegelső jelenet, amelyben a hétköznapjait ecseteli. A befejezésnek meg pont ilyennek kellett lennie, mert ez egy rom-kom, mindig is az volt, amely egyszerre (nem pedig egyik a másik fölé rendelve) szól arról, hogy a főszereplő felvállalja önmagát és megtalálja a szerelmét. A két szál folyamatosan hatással van egymásra a játékidő alatt. A nem helyeselhető motivációk alatt mit értesz?

előzmény: Killjoy (#17)

2018-06-11 11:10:48 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #16

Pedig a könyvben
még ennyi sincs. Plusz nem kellett ide több, mert ahogy a levelezés kikerül, folyamatosan hullik szét az élete, a kapcsolatai, amelyek a világot jelentik a számára és pont ez az, hogy külső fél nyomására. Itt tényleg igaz, hogy a kevesebb több, mert ha még pluszba büntetik az már erőltetett lenne. Ezért is tetszik nagyon egy momentum az éttermi jelenetnél, amikor Simont megalázzák, hogy látni a barátain, hogy ami miatt ők kiakadtak Simonra jogos ugyan, de eltörpül mindamellett, amin akkor Simon keresztülmegy.

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#15)

2018-06-05 13:57:56 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #12

1. Én azért ilyen hangot nem ütöttem meg veled, szóval ha kérhetem, te se tedd, csupán nem értek egyet a le írtakkal, és ezt a filmen keresztül próbálom bebizonyítani, amit vagy megpróbálsz elfogadni vagy nem.
2. Nem kell leborulni, azért mert meleg a főszereplő és Oscart sem kell a filmhez dobni (mikor mondtam én ilyet?), viszont nem ártana azt is látni, hogy a melegeket középpontba álltó filmek közül eddig nem igazán volt olyan, amely megadta volna nekik a happy endet. Kérlek! Sorolj fel csak az elmúlt 5 évből 3 olyan filmet a témában, amely azzal végződött, hogy meleg főszereplő megtalálta a boldogságot! Hogy miért lényeges ez? Mert ez a közösség lényegesen többet küzd a boldogságért, a környezete és önmaga elfogadásáért, mint az átlagos emberek (stúdió filmben hány meleg szereplőt látunk, akinek nem az a szerepe, hogy meleg?) ahogy arról ez a film is szól. Ennél fogva van végre egy olyan film, ami nem azt mondja, hogy nem elég, hogy fiatalon ilyen lelki súlyokat kell cipelned (lásd az anya és az apa beszédét, és ne azt, hogy szerinted giccses, nyálas, hanem azt, hogy mit mondanak, mit jelent mindaz a főszereplőnek), de még a boldogságra, egy boldog párkapcsolatra se legyen esélyed, avagy ennek ábrázolását is vonjuk meg mind az alkotóktól, mind a nézőktől. Te kb. azt mondod, hogy történjen meg ez, ráadásul egy stúdió filmben, amely alapból a boldog véggel játszik rendszerint a műfajban, viszont először teszi ezt meg érdemben egy komoly témával kapcsolatban egy mozi. Hogy a befejezésben mi volt az öntömjénező (meg kire nézve), azt meg végképp nem értem, de mivel a film téged már korábban elveszített, ám legyen.
Nem ízlésen vitatkozom, hanem a (szerintem) hibás elvárásokon, amit a filmen kérsz számon, amelyeknek a film sohasem kívánt megfelelni, de te mégis ezekért marasztalod el.
Az eddigiek alapján pont a befejezésért marasztalod el, hogy miért kell felfedni, meg miért kell minden kő alá benézni, stb. Az egész film arról szól, hogy próbál rájönni, hogy kicsoda is Blue (ilyen téren krimiként is funkcionál a film), hogy belé szeretett, ezek után meg nem felfedni a kilétét, nem megadni neki a boldogságot eléggé nonszensz (vagyis a krimi hasonlatnál maradva azt mondod, hogy ne derüljön ki ki a gyilkos, avagy ha ki is derül, az már ne számítson, hogy utána mi lesz), mint ahogy nem győzöm hangsúlyozni, hogy könyvadaptációként is elvérezne, amikor a sztori erről szól, hogy önmagát elfogadja, a családja és a barátai elfogadják, támogassák, és a szerelmet megtalálja. Ezek után 3-ból 2-re azt mondani, hogy ennek nem kéne teljesülnie, eléggé visszás. Az meg, hogy nem lesz neki könnyű az élet a film folyamatosan üzeni, akár az apa kéretlen megjegyzéseit, akár a suli bunkóit, vagy a csak hanyagul odavetett beszólásokat nézzük, de ott van a beszélgetés a másik meleg sráccal is, aki a családjában a coming out után is hazugságban él. Ennél többet ez a film nem igényelt. A film utolsó jelenete meg pont azt szimbolizálja, ahogy elautóznak a város felé, hogy Simon most már rendben lesz önmagával és a világgal, akármilyen nehézségek jöjjenek vele szembe. Lehet, hogy ez az "az légy aki vagy" üzenet neked giccses, naiv, hazug és lerágott csont, de mondjuk a célközönségnek pont a fentiek miatt sokat jelent és nem kis részt a tálalás miatt.
Sokadjára írom le: ez egy optimista, IDEALISTA John Hughes film (vagy ha úgy tetszik: szivárványos hollywoodi giccs, mint Hughes filmjei általában) az első perctől az utolsóig és te ezeket kéred rajta számon, hogy az utolsó fél órában miért viselkedik úgy, ahogy az azt megelőző másfélben, miközben már a finálé előtt is ott volt
a nyitány az amerikai álomba illő családdal és barátokkal, a már kellemetlenül jófej igazgatóval, Martin két jelenete Abby felé az étteremben és a focipályán, amelyek semmivel sem voltak giccsesebbek, közhelyesebbek, mint azok, amiket te emlegettél.
Ott a probléma, a nézetkülönbség (avagy ha úgy tetszik ízlés beli eltérés) kettőnk között, hogy te a közhelyet, a giccset automatikusan negatívan kezeled - amire tegyük hozzá, a filmipar révén némileg rá is szolgált a kifejezés - miközben lehet azt is érdemeinek megfelelően használni. Pl. Richard Curtis is ezt teszi. Az Igazából szerelem befejezése például ezerszer giccsesebb, közhelyesebb, mégis működik, mert a film szövetéből a legkevésbé sem lóg ki. Mindezek fényében szerinted mi lett volna a tökéletes finálé és a tökéletes üzenet egy olyan mainstream stúdió tinifilmben, amely az önfelvállalásról és a szerelem megtalálásáról szól?

előzmény: Dió (#10)

2018-06-05 13:57:03 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #11

1. Én azért ilyen hangot nem ütöttem meg veled, szóval ha kérhetem, te se tedd, csupán nem értek egyet a le írtakkal, és ezt a filmen keresztül próbálom bebizonyítani, amit vagy megpróbálsz elfogadni vagy nem.
2. Nem kell leborulni, azért mert meleg a főszereplő és Oscart sem kell a filmhez dobni (mikor mondtam én ilyet?), viszont nem ártana azt is látni, hogy a melegeket középpontba álltó filmek közül eddig nem igazán volt olyan, amely megadta volna nekik a happy endet. Kérlek! Sorolj fel csak az elmúlt 5 évből 3 olyan filmet a témában, amely azzal végződött, hogy meleg főszereplő megtalálta a boldogságot! Hogy miért lényeges ez? Mert ez a közösség lényegesen többet küzd a boldogságért, a környezete és önmaga elfogadásáért, mint az átlagos emberek (stúdió filmben hány meleg szereplőt látunk, akinek nem az a szerepe, hogy meleg?) ahogy arról ez a film is szól. Ennél fogva van végre egy olyan film, ami nem azt mondja, hogy nem elég, hogy fiatalon ilyen lelki súlyokat kell cipelned (lásd az anya és az apa beszédét, és ne azt, hogy szerinted giccses, nyálas, hanem azt, hogy mit mondanak, mit jelent mindaz a főszereplőnek), de még a boldogságra, egy boldog párkapcsolatra se legyen esélyed, avagy ennek ábrázolását is vonjuk meg mind az alkotóktól, mind a nézőktől. Te kb. azt mondod, hogy történjen meg ez, ráadásul egy stúdió filmben, amely alapból a boldog véggel játszik rendszerint a műfajban, viszont először teszi ezt meg érdemben egy komoly témával kapcsolatban egy mozi. Hogy a befejezésben mi volt az öntömjénező (meg kire nézve), azt meg végképp nem értem, de mivel a film téged már korábban elveszített, ám legyen.
Nem ízlésen vitatkozom, hanem a (szerintem) hibás elvárásokon, amit a filmen kérsz számon, amelyeknek a film sohasem kívánt megfelelni, de te mégis ezekért marasztalod el.
Az eddigiek alapján pont a befejezésért marasztalod el, hogy miért kell felfedni, meg miért kell minden kő alá benézni, stb. Az egész film arról szól, hogy próbál rájönni, hogy kicsoda is Blue (ilyen téren krimiként is funkcionál a film), hogy belé szeretett, ezek után meg nem felfedni a kilétét, nem megadni neki a boldogságot eléggé nonszensz (vagyis a krimi hasonlatnál maradva azt mondod, hogy ne derüljön ki ki a gyilkos, avagy ha ki is derül, az már ne számítson, hogy utána mi lesz), mint ahogy nem győzöm hangsúlyozni, hogy könyvadaptációként is elvérezne, amikor a sztori erről szól, hogy önmagát elfogadja, a családja és a barátai elfogadják, támogassák, és a szerelmet megtalálja. Ezek után 3-ból 2-re azt mondani, hogy ennek nem kéne teljesülnie, eléggé visszás. Az meg, hogy nem lesz neki könnyű az élet a film folyamatosan üzeni, akár az apa kéretlen megjegyzéseit, akár a suli bunkóit, vagy a csak hanyagul odavetett beszólásokat nézzük, de ott van a beszélgetés a másik meleg sráccal is, aki a családjában a coming out után is hazugságban él. Ennél többet ez a film nem igényelt. A film utolsó jelenete meg pont azt szimbolizálja, ahogy elautóznak a város felé, hogy Simon most már rendben lesz önmagával és a világgal, akármilyen nehézségek jöjjenek vele szembe. Lehet, hogy ez az "az légy aki vagy" üzenet neked giccses, naiv, hazug és lerágott csont, de mondjuk a célközönségnek pont a fentiek miatt sokat jelent és nem kis részt a tálalás miatt.
Sokadjára írom le: ez egy optimista, IDEALISTA John Hughes film (vagy ha úgy tetszik: szivárványos hollywoodi giccs, mint Hughes filmjei általában) az első perctől az utolsóig és te ezeket kéred rajta számon, hogy az utolsó fél órában miért viselkedik úgy, ahogy az azt megelőző másfélben, miközben már a finálé előtt is ott volt
a nyitány az amerikai álomba illő családdal és barátokkal, a már kellemetlenül jófej igazgatóval, Martin két jelenete Abby felé az étteremben és a focipályán, amelyek semmivel sem voltak giccsesebbek, közhelyesebbek, mint azok, amiket te emlegettél.
Ott a probléma, a nézetkülönbség (avagy ha úgy tetszik ízlés beli eltérés) kettőnk között, hogy te a közhelyet, a giccset automatikusan negatívan kezeled - amire tegyük hozzá, a filmipar révén némileg rá is szolgált a kifejezés - miközben lehet azt is érdemeinek megfelelően használni. Pl. Richard Curtis is ezt teszi. Az Igazából szerelem befejezése például ezerszer giccsesebb, közhelyesebb, mégis működik, mert a film szövetéből a legkevésbé sem lóg ki. Mindezek fényében szerinted mi lett volna a tökéletes finálé és a tökéletes üzenet egy olyan mainstream stúdió tinifilmben, amely az önfelvállalásról és a szerelem megtalálásáról szól?

2018-06-04 21:06:40 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #9

Abban egyetértek, hogy még a valóságban sokszor nem így végződne (de számos ellenpéldát is tudnék hozni), és pont ettől válik fontossá a film, mert példát mutat. Ez a film önmagában egy bevállalás, mivel egy mainstream stúdiófilm előállt egy olyan romantikus filmmel, aminek egy meleg tinédzser a főszereplője (ami financiálisan is rohadtul rizikós még mindig) és egy olyan folyamatot ábrázol, amit az ide vonatkozó független filmek csak letudnak, mindemellett egy Szólíts a neveden!-t - legyen akármennyire szép, igényes mozi - egy tinédzser csak nagy nehezen nézne meg, mert hiába tini a főszereplője az a film fesztiváloknak, filmes zsűriknek és film ínyenceknek készült, nem átlag mozizóknak, magyarán az rétegfilm, ez meg a témája ellenére sem az. És akkor egyből a harmadik pontra válaszolnék:
Kismillió, a témába vágó film megteszi. Nem éppen happy end sem a fent említett mozi, sem a Holdfény, sem a Túl a barátságon fináléja, most meg van egy olyan film, aminek a végén végre a meleg főhősnek nem kell magán eret vágnia (meg a nézőnek sem), mert a szerelmük nem teljesedhet be, arról nem is beszélve, hogy a könyv is ebben végződik, magyarán elég pocsék adaptáció lenne, ha egy a szerelmet kereső fiú, aki a könyvben megtalálja az első szerelmét, de a filmben nem, már csak azért sem, mert azzal az egész történet üzenete megváltozna. Ne vitassuk már el, hogy végre van egy olyan film a témában, aminek boldog a vége! Hány színtisztán happy endben végződő meleg film volt az utóbbi időben? Én rengeteget láttam, de egy sem rémlik, talán csak a Büszkeség és bányászélet, de annak is más a lényegi mondanivalója, plusz az még igaz történet is. Nem volt itt semmilyen tripla happy end, mert ahogy írtam, a szülők reakciója kellett ahhoz, hogy Simon önmaga lehessen, a folyamat részét képezték - mindamellett hogy példát mutattak a nézőknek - ami a fináléhoz, Simon kiállásához vezetett.
Hogy idealista, optimista a film? Igen és a sok rétegmozi után rohadtul kellett ez már a témában. Csak azt tudom mondani, amit a készítők is és amit a film tónusa, dialógusai, karakterei, zenéi is csak aláhúznak: ez egy 21. századi John Hughes mozi, márpedig Hughes fiataljai is reflektáltak arra a korba, amiben éltek, nagyon is hitelesek voltak a problémáik, a szövegeik, de azok kimenetele, megoldása mindig is a lehető legoptimistább, legidealistább volt (talán csak A nulladik órát kivéve). Ezért sem értem, hogy egy felvállaltan hollywoodi filmen miért kell számon kérni azt, hogy hollywoodi. Meg komolyan: milyen más üzenetet lehetett volna kihozni, ami a célközönségnek fontos, mint amikor a helyüket keresik a világban és azt kimondani, hogy
az légy, aki vagy? Hogy sokszor elmondott üzenet? Igen. Örök érvényű? Igen. Fontos hallania ezt egy tinédzsernek, pláne ha meleg, vagy a szüleinek, hogy ettől ő még ugyanaz az ember? Igen.
Magyarán továbbra sem értem, hogy milyen más üzenetet lehetett volna ebből kihozni, hogy ne köpje szembe magát a film sem az üzenetét, sem a tónusát tekintve, mert amit felvázolsz, azok mindegyike ezt tette volna és ennek a sztorinak, ennek a filmnek ez sohasem volt a célja.
És még annyit, hogy
Simonnak nem kínálta fel aranytálcán a film a boldogságot, mert lelkileg megjárta a hadak útját és ha nincsen a filmen átívelő diskurzusuk Blue-val (valamint a szülők), akkor a végén hiába kéri, hogy jelenjen meg, nem tette volna meg, aki még így is hezitált.

előzmény: Dió (#8)

2018-06-04 03:58:07 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #7

Oké, nagyon nem értek egyet a nyál és a mélyrepülés részével, még ha az egész film cheesy is, de felvállaltan az:

1. Az anya reakciója adja meg Simonnak azt a megerősítést, amire mindig is szüksége volt és amelyet minden meleg tininek hallania kellene. Ezt ki is mondja, hogy bánja, hogy ebben nem tudott a segítségre lenni és szépen bemutatja, hogy a valóságban ez a helyzet mennyire 22-es csapdája. Az anya nem mer rákérdezni, mert fél, hogy még inkább begubózásra készteti, a gyerek pedig hiába sejti, pont eme kamaszos magány miatt nem mer előhozakodni vele.
2. Amire ráerősít az apa szerepe, aki még a coming outnál is zavarában a csajokkal jön és ami csak még inkább bezárkózásra, titkolózásra készteti Simont (és hozzá hasonlóan nem egy sorstársát), aki ennek tudatában még inkább fél előbújni. Az apa bocsánatkérése (és szégyene) már csak ezért is szükségszerű, mert az ő részéről éppúgy kell a megerősítés, még hangsúlyosabban is talán, mint a pszichológus anyáétól, mivel a viselkedésével kimondatlan (és irracionális) elvárásokat támasztott a fia irányába, ami tudatosult benne. És ezt megint csak kevesen tennék meg a valóságban, ezért is példamutató a két szülő jelenete.
3. Pont, hogy az lett a befutó, akivel a kölcsönös szimpátiát a film már jó ideje érzékeltette (az egész buli jelenet) és egy csomó elszórt, apró kis jel volt a filmben, hogy ő Blue (egy beszélgetésben utalnak rá, hogy zsidó, pont abban az időintervallumban nem találkozunk vele, amikor a levelezések szerint sincs ott), nem mellesleg a könyvben is ő volt a titkos levelezőtárs és ott jóval előbb rá lehet jönni, hogy kicsoda és a felfedése előbb történt meg, pontosabban utána a könyv még foglalkozott a kapcsolatuk kezdeti lépéseivel. Legalábbis, ha rutinos krimi olvasó az ember, akkor könyvben nem volt nehéz rájönni, a film ügyesebben, filmszerűbben kezeli az egész sztorit. És pont az a sztori lényege (könyvben és filmben egyaránt) és nem hiába az a szlogen, valamint a főszereplő vágya, hogy mindenkinek jár az első szerelem, így neki is. Ha ez nem derülne ki, ha ezt elsumákolnák, akkor az egész film értelmét veszítené, egy bátortalan semmi lenne, nem beszélve arról, hogy sokan most sem kapnának megerősítést, hogy ők is megtalálhatják a szerelmet (érdemes ellátogatni a film közösségi oldalaira a személyes beszámolókért). Arról nem is beszélve, hogy ez viszi be a végén a poént és a finom kritikát: Simon csak meleg, Blue viszont fekete, zsidó és meleg, ami kisebbségiként nem egy könnyű kombó.

Személy szerint pont a fentiek miatt semmilyen mélyrepülést nem tapasztaltam a filmben, nagyon szépen, érzékletesen és egységesen váltogatják egymást a vicces és érzelmes (olykor kétségtelenül hatásvadász, de működőképes) jelenetek, a karakterei meg imádni valóak.

előzmény: Dió (#6)

2018-06-02 13:13:08 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #5

Akkor ilyen alapon az is megnehezítené az azonosulást, ha a főszereplő faterja egy messzi-messzi galaxis rettegett hadvezére lenne. Ez egy John Hughes film, annak minden idealizmusával és optimizmusával, ami a mondanivalót húzza alá. Mellesleg nem egy ilyen XXI. századi családot ismerek, ahol a szülők egykor a suli sztárjai voltak, most is sikeresek és szépek, de a szülői léttel ők is megküzdenek.

előzmény: biri (#3)

2018-05-25 19:42:16 Skyfall (2012) TomPowell (5) #174

Nálam a Goldeneye mellett A világ nem elég jutott még eszembe:
M -nek itt is kulcsszerepe lesz a múltja miatt, egy szerzői filmes rendezte, aki a lélektanra nagyobb hangsúlyt fektet,
plusz Connery-hez, Moore-hoz és Brosnanhez hasonlóan Craig is itt, a harmadik filmjében élt a leginkább együtt a figurával.

Ami Q-t illeti: én imádom, pont azért, mert itt megfordították a 40 éves morcos nagybácsi-neveletlen unokaöcs viszonyt kettejük között, arról nem is beszélve, hogy itt nem divatról van szó, egyszerűen hihetőbb az, hogy egy ilyen kocka a számítógép guru, aki pizsamában, két Facebook poszt között lelohasztja az orosz külügy szervereit, mint a nagypapa, aki a távirányítóval sem találja a 7-es csatornát.:)

előzmény: critixx (#173)

2018-05-16 07:11:32 Deadpool 2 (2018) / Deadpool 2. TomPowell (4) #3

Nekem feltűnt, de a stáblistát kellett böngésznem ahhoz, hogy megbizonyosodjak róla, hogy
tényleg a Brad Pitt volt az.:)

előzmény: bambula (#2)

2018-05-10 15:53:25 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] TomPowell #23883

OFF (ha kell, nyugodtan rakja az illetékes offtopikba):
A felém tett megjegyzés sem való 16 éven felülieknek.:)

--
Áthelyezve a(z) Avengers: Age of Ultron topikból.

előzmény: Hannibal Lecter (#57)

2018-05-04 02:01:52 Black Panther (2018) / Fekete Párduc TomPowell (4) #37

Szerintem a Doctor Strange szerethetőbb, de a Black Panther a jobb. A maga nemében mindkettőt érett alkotásnak tartom az MCU-n belül. Előbbi a Vasember nem túl acélos sztoriját mondja fel újra ezerszer kiforrottabban és egységesebben, vizuálisabban izgalmasabban, a színészeit sokkalta jobban kihasználva, viszont a Fekete Párduc témái, állásfoglalása - ahogy alattam írják - már egy érettebb, felnőttebb MCU képét festi le. Valahol olyan, mintha ezzel a 18-ik filmmel a Marvel a 18-ik évet, a nagykorúságot töltötte volna be és már határozott véleménye lenne a világról, amelyről még csak tőmondatokban ugyan, de képes véleményt formálni és a szavazó fülke elé járulni, amit a film politikai felhangjai csak alátámasztanak.:)

előzmény: Sántha Orsolya (#35)

Most így a Bosszúállók: Végtelen háború kapcsán másról sincs szó, csak Thanosról (hozzáteszem joggal), viszont a Marvel-adaptációk legjobb gonosza (vagy inkább anti-hőse, kinek mi) szerintem továbbra is Magneto. Ennek a filmnek a nyitóképsorai még mindig az egyik legsokkolóbb, leghatásosabb nyitányát prezentálják a zsánernek és már csak ezzel képes meghatározni nem csak az antagonistája dühét és motivációit, hanem ezzel együtt részvétet is teremteni irányába, ami a szériában azóta is kitart, játssza akár McKellen, akár Fassbender. Mindemellett a film mondandója továbbra sem kopott meg, Singer rettentő ügyesen diktálja a tempót, adagolja a karakterinformációkat, mozgatja a figuráit és okosan beszél kirekesztésről, másságról, intoleranciáról, félelemről. És ezt még lehetett felülmúlni, nem is egyszer.

Pont emiatt volt súlytalan nem egy összecsapás, valamint a finálé
Mivel Pókember filmje már most nyártól forog, Doctor Strange-re és Fekete párducra is számíthatunk, innen számítva meg nyilvánvaló, hogy a film nagy fináléja, akármennyire váratlan is egy rohadt nagy blöff. Talán nem mindenkinek, de akkor is az. Ráadásul Russoék ezt már korábban is meglépték. Kinyírtuk Fury-t! Jah, mégsem! Meghalt Bucky! Ja nem, feltámadt! (Tudom, hogy képregény, csak egy filmben ott van két ugyanolyan szitu.) Összeveszett Steve és Stark! De azért a végén kiderül, hogy ott vannak egymásnak, ha kell. Ugyanez lesz itt is, csak nagyobban, két filmre bontva!

előzmény: MicaHiro (#31)

"A mese lényege, hogy úgy egyszerűsít le, hogy a mondanivaló lényege azért megmaradjon és átélhető legyen. Itt ez nem sikerült. Egyébként talán azért is, mert túl sok témába belekap: néma lány és vízi szörny románca, hidegháború és űrverseny, kormányzati kísérletezés és kémkedés, elnyomott nők és elnyomott melegek, mozi szeretete és festészet..."

Talán ott lehet a "baj" (tudom, hülye megfogalmazás, de most jobb nem jutott eszembe), hogy ezeket túlontúl elkülönítik egyesek és ezért nem áll össze sokaknak egésszé. Igen vannak némák, szörnyek, feketék, melegek, de ezek csak a kívülállókat jelképezik, azok sokszínűségét. Kb. mintha azt nehezményeznénk, hogy az X-Men mutánsai különböző képességekkel, háttér történettel bírnak. A közeg, a környezet ugyanez. A 60-as évek űrversenye együtt jár a kísérletezéssel és a kémkedéssel. Egyszerű ez szerintem továbbra is, pont ezért működőképes mese, ugyanakkor tálalásában kétségtelenül sokszínű is. Egyébként meglepő számomra,hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni ezzel a filmmel, avagy mennyire megosztó. Külföldi fórumokon nem futottam bele ilyesmibe.

előzmény: MicaHiro (#98)

De ennek a filmnek pont ez a lényege, hogy leegyszerűsít, mivel egy mese. Felnőtteknek szóló mese rasszizmusról, testiségről, másságról, de attól még egy nagy mese és azért mert elhelyezi egy adott korban, annak társadalmi kérdéseit használja, még nem törekszik a valóságra, viszont reflektál arra. Az általad felsorolt filmek is teljesen relevánsak az adott kérdésben és megkerülhetetlenek, de a műfajuk, az elbeszélésmódjuk is teljesen más.

előzmény: MicaHiro (#95)

Nem egészen értem, hogy mit értesz az alatt, hogy spontán kéne elő kerülnie a témának. Hogyan működik ez a spontán téma előkerülés? Abba az összeesküvés elméletbe meg bele sem megyek, hogy a rendező származása miatt kapott Oscart, mint ahogy a "vízbe folytásos" hasonlatba sem, mert egyrészt az évi több ezer filmből mennyi is foglalkozik a toleranciával, a másság kérdésével és ezek hány százaléka jut díj közelbe? Segítek: elenyésző. De akinek már ez is agresszív propaganda meg kompenzáció (tény, a nullához képest valóban agresszív kompenzáció minden ilyesmi), akkor az a büdös életben nem lesz toleráns semmivel sem az életben, akármennyire hajtogatja, hogy ezt lenyomják a torkán. Jah és ezt úgy írnom, hogy akármennyire is szerettem ezt a filmet, a főbb díjakat én is a Három óriásplakátnak adtam volna, vagy legalábbis a filmet, de amikor még mindig léteznek ilyen kommentek és amikor olyan botrányok vannak Hollywoodban, mint amilyenek tavaly is, azt hiszem teljesen elfogadható, hogy egy olyan filmnek adják a díjat, ami az esélyegyenlőségről és a kisebbségek elnyomásáról szól.

előzmény: qanic (#92)

2018-04-10 05:42:46 A Quiet Place (2018) / Hang nélkül TomPowell (5) #8

Pedig a UIP döntött jól, ugyanis a Tűzgyűrű jobban nyitott, mit az előző rész. A Quiet Place-nek viszont ennyi idő alatt szépen terjed a híre, kisebb mozi is, jó alternatíva lesz májusban (mondjuk a szintén jó Kutyák szigetével érkezik 1 időben).

előzmény: bambula (#7)

2018-04-06 00:18:38 A Quiet Place (2018) / Hang nélkül TomPowell (5) #6

Feszült horror, érzelmes családi dráma és hatásos némafilm egyszerre, csak pár kiszámítható mozzanatért és felesleges jump scare-ért kár. Ennek ellenére az első perctől az utolsóig működik a film, nem is akárhogy.

Az tény, hogy nem a Tizenhat szál gyertya John Hughes legemlékezetesebb mozija, de még ennyi év után is többnyire bájosan naiv kis filmecske. Azért többnyire, mert mai szemmel azért néhol meglepően rasszista, avagy szexista hangokat is megüt, mindemellett pont a főszereplő Samantháról nem csak a családja, hanem a rendező is megfeledkezik jó időre (pedig Molly Ringwald tüneményesen elesett tini) és ennek a filmnek az első számú szereplője Hughes akkori kedvenc gyerekszínésze, Anthony Michael Hall, aki szerencsére pont jól egyensúlyozik az idegesítően ripacs és a szerethető lúzer szerepkör között. Mindemellett jó volt látni kis mellékszerepekben a még gyerek Joan és John Cusacket is. A humora és a bája, valamint az, ahogy Hughes itt is megragadta az iskolai, valamint a tinédzser lét fonákját, az még most is magával ragadó.

2018-04-02 23:56:26 Love, Simon (2018) / Kszi, Simon TomPowell (5) #1

Régen lávoltam ennyire filmet, mint ezt. A szereplői egytől egyig imádni valóak, főhőse rettentő mód azonosulható (Nick Robinson hibátlan!), a humora tüneményes, a zenéje király, a drámája pedig a maga egyszerűségében szívfacsaró, mindemellett úgy fontos film, hogy nem fontoskodik egy pillanatig sem és képes mindenkihez szólni, Jennifer Garner beszédét pedig máris egy polcra lehet helyezni a Szólíts a neveden! hasonló szekvenciájáéval (ha nem feljebb). John Hughes most odafent szélesen vigyorog, az tuti. Hibátlan!

Ha lehetne lájkolni kommentet, akkor tőlem százat kapnál, vagy ezret.:)

előzmény: somogyireka (#19)

Nem ez lesz a kedvencem Andersontól, a vége felé már telítődtem az élménnyel, de ettől függetlenül nagyon állat!

2018-03-29 15:30:07 Ready Player One (2018) TomPowell (3) #3

Még gondolkozom a 3-as és 4-es között (jól szórakoztam, tehát egy gyenge négyest talán megér), de az azért beszédes, hogy Spielberg előző moziját, A Pentagon titkait jobban élveztem.

Fájdalmasan üres és otromba, Transformers-ösztöndíjas alkotás.

Ugyan csak most sikerült megnéznem, de komolyan nem értem a lenti dicshimnuszt. Ez a film egyértelműen a főszereplőjén áll, vagy bukik és itt az utóbbi áll fenn. Steinfeld hiába remek (és Harrelson minden megmozdulása arany), a karakter az egész filmet végig toporzékolja, hogy aztán 17 évnyi indokolatlan harag a világra pár jelenettel később megoldódjon. Az a legrosszabb, hovatovább a legkárosabb ebben a filmben, hogy a csaj minden kirohanása lényegi következmények nélkül marad rá nézve. Mert igen, mindannyian voltunk tinédzserek, mindannyian voltunk hülyék, nem értettük a körülöttünk lévő világot, és mindenkire haragudtunk, aki nem értett meg minket, de a főszereplő nálam már a nyakleves kategóriába esett (pedig nem kifejezetten hiszek a szélsőséges esetekben), és olyan húzásokat úszott meg, amiért mást már javítóba, vagy legalábbis pszichológushoz küldtek volna. Olyan érzésem támadt a filmet nézve, mintha a felnőttek próbálták volna a mai, sokszor valóban frusztrált tiniket ábrázolni, csak egyáltalán nem értenék az adott korosztályt.

2018-02-23 23:15:32 [Tévésorozatok] TomPowell #3241

When We Rise

Kissé darabos, az amerikai melegjogi mozgalom történetét bemutató miniszéria a 60-as évektől a 2015-ös házassági egyenlőség elfogadásáig a Milk alkotóitól (Gus Van Sant, Dustin Lance Black). Mivel 8 részben dolgozza fel ezt a tekintélyes mértékű időintervallumot, így kissé távolságtartó marad végig, pláne, hogy a felénél a fiatalabb főszereplőket le is cseréli (persze érthető okokból). Ugyanakkor ha száraz is, mégis fontos sorozatnak tartom, már csak a témája miatt is. Az ugyanis valahol elképesztő ebben a sorozatban, hogy a razziáktól, késelésektől, rendőri agressziótól az USA kevesebb, mint 5 évtized alatt hogyan jutott el a (viszonylagos) egyenjogúságig és igyekszik társadalmilag éppúgy körbejárni a témát, mint a jog és a közgondolkodás hozzáállását, annak változását, beleértve azt az illúziót, hogy mennyire nincs vége egy ilyen harcnak, amikor az új generáció számára már meleg közszereplők integetnek vissza a TV-ből, de közben jogilag továbbra is szankciók vannak érvényben. Harvey Milk karakterét az alkotók majdhogynem teljesen ki is hagyják és csupán jelzésértékűen bukkan fel, helyette elsősorban a 2008-as filmben is felbukkanó Cleve Jones-ra koncentrálnak, akit ott Emile Hirsch játszott parádésan, itt pedig fiatalon a még friss arcnak számító, de tehetséges Austin P. McKenzie, idősen pedig kissé már manírosan Guy Pearce. Alapvetően a castingosoknak jár annyiban a piros pont, hogy vagy nyíltan meleg arcokat, ikonokat kerestek a fontosabb szerepekre (a fent említett McKenzie, T.R. Knight, Charlie Carver, David Hyde Pierce, Rosie O'Donnell), vagy a közéleti kérdésekben aktívan szerepvállalókat (Pearce, Whoopi Goldberg, Mary-Louise Parker), sőt egy ízben a Clinton-adminisztráció meleg lobbistájának a szerepét az öccse játszotta el. Viszont hiába markol sokat, kevesebbet fog annál, mivel lényegében érzelmileg távolságtartó marad, hiába tesznek meg mindent a színészek. A nagy időugrások miatt nem lehet az adott problémát igazán átérezni (pl. a leszbikus pár párkapcsolati és gyereknevelési drámáit), ellenben a kisebb, emberibb pillanatokat - mint amikor a néhai párja családja az utcára dobja az egyik szereplőt, amikor a pszichológus apa a coming out után a sokkterápiát javasolja gyógyírként, vagy egy barát szembesülését az AIDS-szel - azok mind-mind betalálnak. Már csak ezek miatt is bőven megér egy megnézést.

2018-02-13 22:26:47 Speech & Debate (2017) TomPowell (3) #1

Igazából semmi extra, sőt mi több, a rendezés még helyenként gyengének is nevezhető, de a három főszereplőt és a köztük lévő kémiát, valamint a szövegeiket egyszerűen képtelenség nem szeretni. És annyira jó, hogy kihagytak belőle mindenféle szerelmi szálat!

2018-02-07 04:06:28 Geostorm (2017) / Űrvihar TomPowell (3) #4

Ekkora szórakoztató szemetet, amiből 20 éve Emmerich, vagy Bay egy über fasza látványfilmet kerekített volna régen láttam. Dean Devlin a 90-es évek katasztrófafilmjeinek MINDEN baromságát belepakolta, Film+-os látvánnyal karöltve, amiben már a szereposztás elárulja a csavarokat, de mégis tök jól elvoltam vele. Tipikusan annyira rossz, hogy már (majdnem) jó.

2018-01-30 21:39:21 GoldenEye (1995) / Aranyszem TomPowell (4) #35

Mindkét esetben megértem a hozzáállást (a Moonraker nálam a második leggyengébb, de ahogy írom, az a nagy részében egy teljesen korrekt, vállalható mozi, csak a végén csúszik el a banánhéjon, szemben a Gyémántok...-kal, benne a pocakos Conneryvel, a kínosan karikaturisztikus meleg bérgyilkosokkal és Blofelddel), de a Halj meg máskor!-nak csak lényegében egy nagy komoly problémája van: hogy két, teljesen eltérő stílusú és tónusú Bond-filmet próbál meg egybegyúrni, sikertelenül. Az első fele a lassabb, kémthrilleresebb epizódokra hajaz (Oroszországból szeretettel, Szigorúan bizalmas, A magányos ügynök) míg a második fele a Bond-filmek camp jellegét hangsúlyozza ki és idézget belőlük (pl. pont az említett Gyémántok...-ból, van, hogy beállításra pontosan), és pont ezért nekem inkább a gyenge és túltolt CGI-al volt bajom ezekben a részekben, nem a láthatatlan autóval, vagy A világ nem elégből átvett fordulattal és, ahogy helyenként kínosan próbált trendi lenni. Ellenben az akciók jók (különösen a jégpályás autósüldözés), Toby Stephens meg remek gonosz volt, ahogy alapvetően jó a sodrása, számos elemében tök jól idézi meg a klasszikus Bond-mozikat, és Brosnan már ugyan kicsit megereszkedett, de még vállalható volt (1 film még lett volna benne), Berry kisasszony túl menőre vette a figurát, de ezt inkább a rossz rendezői instrukciók számlájára írom. Szóval közel sem olyan rossz (akárcsak a Quantum), pláne ha egy maraton keretén belül nézi az ember, a Casino Royale paródiáját meg kifejezetten bírom, ellenben a Never Say Never Again az tényleg kész katasztrófa, semmi Bondos nincs benne, beleértve Connery-t.

előzmény: BonnyJohnny (#34)

2018-01-30 14:53:54 GoldenEye (1995) / Aranyszem TomPowell (4) #33

Nem értek egyet azzal, hogy Brosnan filmjei rosszabbak lennének, szerintem az ővé is ugyanannyira hullámzóak voltak, mint a többieké. Az Aranyszem erős, de nem hibátlan felütés, A holnap markában a klasszik Bond-filmek (egymásnak ugrasztott nagyhatalmak) médiaszatírával átitatott korrekt újrája, A világ nem elég (Brosnan legerősebbje) inkább elmozdul a kémthrillerek világába (persze nem a Skyfall szintjén), míg a Halj meg máskor! egy trendinek szánt, best of válogatásból összetákolt szüinapi ünneplés volt, habár közel sem annyira rossz, mint a híre. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szememben igazán csak a Gyémántok az örökkévalóságnak félresikerült mozi, amelyben Connreyvel csináltak egy Moore féle Bond-filmet és a megereszkedett Connerynek nagyon nem állt ez jól, a többi mind minimum korrekt, vagy jó alkotás. Még a Moonrakert se tartottam legutóbb annyira vészesnek a fináléját leszámítva.

előzmény: BonnyJohnny (#32)

2018-01-30 02:31:16 GoldenEye (1995) / Aranyszem TomPowell (4) #31

Szerintem Isaacs inkább kiváló Bond-gonosz lehetne, legalábbis tavaly Az egészség ellenszerében ez volt az első gondolatom.

Mellesleg az Aranyszemet sosem éreztem a Brosnan-éra legjobbjának a közvélekedéssel ellentétben. Brosnan is (akárcsak a többiek) az első filmjében még nem lakta be a szerepet, hanem csak a harmadikban (Connery, Moore és Craig is akkor volt a legjobb és azok is a legjobb Bond-filmjeik), Serra zenéje borzalmas, ami egy Bond-filmnél megbocsájthatatlan, (szerencsére a következőnél jön David Arnold), és mind az aktuális gonosz, mint a Bond-girl hiába rétegeltebb, mint szokott, utóbbi összehozása a 007-essel egyik pillanatról a másikra történik. Szerencsére Martin Campbell rendezett később egy Casino Royale-t is, ami majdhogynem hibátlan rebootja a szériának.

előzmény: critixx (#29)

2018-01-20 15:24:35 Crooked House (2017) / A ferde ház TomPowell (3) #3

Teljesen egyetértek a leírtakkal, habár Glenn Close még ebből is képes kitűnni. Az a baj, hogy TV filmek között is vannak kiállásukban impozánsabbak, mind rendezésileg, mind látványilag (pl. a 2011-es Kísértetek mozifilmnek is elmenne), ez meg egy hosszúra nyújtott sorozatepizód, papírízű dialógusokkal (pedig Julian Fellows a Gosford Parkban és a Downton Abbey-ben ezt többnyire ügyesen kikerülte) és jobbára jellegtelen főszereplőkkel. Jeremy Irons kicsi fia pl. vicc a magánnynomozó szerepében, mint ahogy az is, hogy a filmnek nincs konkrét befejezése. Még gondolkozom a kettesen is. Tök jó lenne valahogy megreformálni Agatha Christie-regényeit, például a Sherlockhoz hasonlatosan modernebb környezetbe ültetni őket és csak kiindulási pontnak használni, vagy "legalább" olyan mívesen elkészíteni, nívós szereplőgárdával az ilyen alkotásokat, mint Lumet tette az Orient Expressz esetében, de már a Brannagh-félével is beérném.

2018-01-10 23:58:44 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] TomPowell #23563

Én támogatom az ötletet.

előzmény: MicaHiro (#23561)

2018-01-10 13:13:41 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] TomPowell #23559

Off: hogy egy kicsit hozzászóljak a Puzsér-témához. Ha nem a személyére fókuszálok, hanem a mondandójára (márpedig arra szoktam mindenkinél), akkor is azt mondom,hogy egy nagy üres semmi a pali, aki oltári nagy baromságokat tud összehordani és mert ő úgy gondolja, akkor az úgy is van. Ettől függetlenül olykor vannak valóban jó meglátásai (vígjátékokban pl. meglepően jó az ízlése), viszont ha valaki vaktában lövöldöz, or törvényszerű, hogy előbb-utóbb célba talál. Rettentő elkeserítőnek tartom, hogy a Puzsér-Dancsó-Szirmai féle megmondóemberekkel azonosítják a szakmát (ami mondjuk nem nagyon van Mo.-n, de ez más lapra tartozik), miközben az akár itt is kommentelő szerzők jó része messze hozzáértőbb, alázatosabb, mint ők, még ha nagyon sokszor nem is értünk egyet.

--
Áthelyezve a(z) The Killing of a Sacred Deer topikból.

előzmény: ryood (#23558)

Konkrétan a vizuális effektekért felelős szakember nyilatkozta, hogy Yoda teljes egészében báb volt,
mint az eredetiekben és ugyanúgy Frank Oz mozgatta, és beszéltette, mint egykor. A kamera beállások egyébként ezt még alá is támasztják.

előzmény: paksiendre (#202)

2017-12-26 17:03:12 [Tévésorozatok] TomPowell #3185

Lehet Moffatra sok mindent mondani, de ebben a karácsonyi epizódban parádésan búcsúzott a Doctor Who-tól, nem különben Capaldi és a 12 éve a sorozat fenomenális zenéjéért felelős Murray Gold. Most aztán abszolút, minden értelemben új éra veszi kezdetét a sorozat történetében, kíváncsi vagyok, hogy Chris Chibnall és Jodie Whittaker milyen irányba viszi a szériát és nem csupán a minőség terén.

Én meg Olórinnal értek egyet, hogy ettől a film nem egy jelenetét át kellett volna írni és újraforgatni.
És megint a mi általunk ismert fizikát kéred számon az egészen, de ha abból is indulunk ki. Kb. a filmben 1-2 percet, ha kint volt az űrben, annyit pedig túllehet élni, ahogy azt alább be is linkeltem.

előzmény: ChrisAdam (#148)

Luke ugyanez az eset volt A birodalom visszavág elején, amikor a wampánál lógott és magához hívta a kardot, amit soha azelőtt nem csinált. Vagy eme jelenet előtt, és amit az előzetesekben is láthattunk, hogyha szavakkal nem is, de ugyanúgy kapcsolatba kerülnek Kylo Rennel, mint anno A birodalom visszavág esetében Luke és Vader a fináléban. Azt valahol eltudom fogadni, hogy valakinek hirtelen, de számomra nem volt előzmény nélküli, hiszen A birodalom visszavág óta voltak ilyen megérzései, A jedi visszatérben és Az ébredő Erőben egyaránt, és ahogy Johnson is nyilatkozta Leia kirobbanása az űrbe olyan vészhelyzet volt, ami kapcsán ösztönösen használta az Erőt, akár tanította Luke erre, akár nem.

előzmény: ChrisAdam (#145)

Pont ezt bizonygatom Olórin cikke alatt valakinek - én Lucashoz hasonlóan inkább space fantasyként definiáltam - aki szerint nem lehet fantasy, mert azt nem szereti.:) Egyébként meg egy a lényeg: a Star Wars nem sci-fi!!! Pont ezért nekem semmi bajom nincs sem a bombázással, vagy Leia jelenetével - ami közel sem akkora hülyeség, mint ahogy hiszik (alant spoilerben a link, de minap még egy Doctor Who epizód is pont ezt ecsetelte) - már csak azért sem, mert a szériának eddig is saját szabályai voltak a fizikára.

https://index.hu/tudomany/til/2017/12/21/mennyi_idot_kepes_tulelni_az_ember_a_vilagurben_urruha_nelkul/

előzmény: MicaHiro (#137)

A Star Wars az, amin nem kellene a fizika törvényeit számon kérni, mert már ezerszer felrúgták eddig is (lásd. az űrben terjedő hang), így a bombázáson sem. Utóbbit lehet azzal magyarázni, hogy a hajónak van saját gravitációs tere és voilá, már működik is a dolog, de ezek századrangú kérdések szerintem. Ahogy szerintem pont, hogy nem gyomlált ki Johnson semmi Star Warsosat, éppen ellenkezőleg: mélyebbre ásott, kitágította az univerzumot az Erő kiterjesztésével és berögzült dogmák megkérdőjelezésével. Nyilván, hogy ezt miként tette, vagy hogy egyáltalán megtette, az sokaknak nem tetszhet.

előzmény: Havierez (#131)

Egyrészt egy Star Wars-film nem tud nem Star Wars-film lenni (legfeljebb kevésbé: lásd prequelek), tehát szerintem értelmetlen is a kérdés, hogy hányasra értékelné az ember, ha nem Star Wars lenne, mivel Az utolsó jedik pont a Star Wars jellegzetességeivel, örökségével játszik el, gondolja tovább. Másrészt ezt a gondolkodást sem értem, hogy mi a reálisan értékelés? A saját szemszögéből mindenkinek az a reális, amit ad rá, legyen az kiváló, közepes, vagy karó. Ha valakinek ez - vagy akármelyik másik film, avagy filmszéria - valami olyat ad, amit más nem, azt meg ne vitassuk el tőle.

előzmény: Havierez (#124)

Igen, csak az régen rossz, ha a karakter kizárólag a nézőnek mond valamit és a karakterinformáció az ő kiszolgálását szolgálja. Ami meg a vállalást illeti: nem gondolom, hogy vékony lenne, pont a Star Wars, mint jelenség, annak terebélyességét nézzük.

előzmény: Rorschach (#117)

Ha nem hozták volna vissza őket, akkor meg az lenne a baj. Már az előzményeknél is ment sokszor a sírás, hogy hol van Han, Leia, meg a többiek, miért nem robbantanak fel valami nagy fegyvert, stb. Ha meg teljesen új szereplőkkel, teljesen új alapokról indultak volna, akkor is az lenne a baj, hogy ez nem Star Wars. Ez a trilógia - ahogy ez a film ki is mondja - a múlttal való leszámolásról, a staféta átadásáról szól, hogy aztán tényleg ezernyi új irányba indulhassanak el. Szerintem ez meg teljesen jó stratégia. Hogy a kivitelezés kinek mennyire jön be, az meg más tészta.

előzmény: Gergely Gergő (#115)

Snoke esetében (is) szerintem a lényegi kérdés, hogy ki mit várt. Hogy ez most Abrams feldobott lufijai miatt, vagy mert alapból érdekelte, az lényegében mindegy is, ez a döntés (is) azért van elmarasztalva, mert nem találkozott az elvárásokkal, amelyek egy SW film esetében irreálisan és teljesíthetetlenül nagyok. Talán valaki itt írta lejjebb: Mi történik, ha kiderül Snoke-ról, hogy ő Darth Plageuis, vagy valami hatalmas sith és ezt még 5 plusz percben ecseteli. A szereplőknek mond valami újat? Nem. Hozzáad a történethez? Nem. Van bármi létfontossága annak, hogy hogyan került az Első Rend élére? Nincs. Mármint biztosan érdekes sztorit szőnek hozzá a marketingesek, de engem speciel a film szempontjából a legkevésbé sem érdekelt. Ott van, egy nagy hatalommal bíró, székben ülő gonosz (a Star Wars-filmek Blofeldje, csak egy fehér űrmacska hiányzik), aki utasításokat osztogat és megvillantja, hogy mennyire ravasz és okos. Amíg az elvakult önhittség a vesztét nem okozza, akárcsak az Uralkodóét. De tegyük fel, kapunk magyarázatot a kilétére, akkor mos arról menne a vita, hogy miért ez, miért ilyen, ennél az is jobb, ha nem lenne. Nincs jó megoldás. Persze, lehet sandán nézni Abramsre (még meg is értem valahol) és a mystery boxjaira, csak felesleges.

Speciel én Az ébredő Erő nosztalgiabombáját is imádtam (ahhoz, hogy visszavezessenek a messzi-messzi galaxisba, kellett a nosztalgia - nyilván az más kérdés, hogy így és ennyire - már csak azért is, mert az egész Star Warst több évtizede meghatározza) és ezért is odáig vagyok a kiszámíthatatlansága végett. Nem makulátlan egyik sem, de alapvetően nem is tudnának azok lenni, túl sok minden köti gúzsba a z egész franchise-t, elsősorban pont a rajongói és a popkulturális beágyazottsága.

A Skyfall hasonlat annyiban megáll a lábán, hogy az is a régit vegyítették az újjal, de az nem megújította a sorozatot, hanem visszavezette oda, ahová a Casino Royale-al megindult a reboot után (ezért sem egészen értem a Spectre-t ért kritikákat, ami már egy klasszikus Bond-mozi, noha annak valóban nem a legjobb) ez viszont most temérdek új lehetőséget teremtett és új irányba itte az egészet.

előzmény: MicaHiro (#36)

2017-12-09 15:36:03 Ferdinand (2017) / Ferdinánd TomPowell (?) #1

Bájos, igaz semmi extra mese, de főszereplőjének és néhány találóan becsomagolt üzenetének hála nagyon is szerethető. És még bullying is van benne. Meg dance fight. És utólag jöttem rá, hogy a David Tenant által megszólaltatott karakter milyen belsős poént kapott.:)

Hol írtam én azt, hogy ez örökké ki fog tartani? Pont lejjebb írtam, hogy ennek is le fog áldozni, de hogy nem az Infinity Warral, az hót ziher. Te akarod belelátni (avagy ha már személyeskedünk: te mellőzöd az alapvető logikát), amikor kijelented, hogy nem lesz valamilyen formában sikeres a film, mert az emberek unják a szuperhősfilmeket, amit lejjebb is írtam, hogy elsősorban azok ismétlődő paneljeit unják - ami a mennyiség tekintetében még inkább szembeötlő - nem magát a zsánert, valamint a számok és a kritikák a Marvel mellett szólnak. És jelen esetben pont, hogy kizárható a sikertelenség (legfeljebb kritikailag, de ennek is elég kicsi a valószínűsége, pláne ha a rendezőpáros két korábbi Marvel mozijának kritikai visszhangját nézzük), amit szintén megindokoltam: 10 éve folyamatosan építkeznek, az univerzumépítésükkel nem csak a filmipar jelenlegi formáját szabták át, hanem a közönség mozinézési szokásait is meghatározták. Egy biztos ponttá váltak a nézőknél, akik már kötődnek ezekhez a figurákhoz, ehhez a világhoz, amely folyamatosan bővül, ezzel is fenntartva az érdeklődést, és tart a végkifejlet felé és hiába érkezik évente 3 film is a stúdiótól, eseményszámba mennek. Nézd meg idénről A galaxis őrzői, a Pókember: Hazatérés vagy a Thor: Ragnarök bevételeit és vesd össze a korábbi részekével, avagy feldolgozásokkal! És ezek csak a "kisebb" filmek, az előző két Avengers mozi is már giga eseménymozinak számított, és az első rész anno szépen meg is döntötte a bevételi rekordok egy jelentős részét. Pont a finálé ne tenné, amikor egy széria nyitánya, avagy zárlata szokott a leginkább kiemelkedő bevételeket produkálni?!
A JS-nél már előzetesen is a negatív visszhangok uralkodtak a film körül, nem utólag fogom rá, már csak azért sem, mivel hivatás szerűen, napi szinten foglalkozom ezzel és gyakorlatilag nem hogy hónapok, hanem évek óta ásta a Warner a Ligának a sírt: már a Man of Steel sem úgy teljesített, ahogy elvárták, amiben a kritikáknak aktív szerepük volt, a BvS-nél 1 milliárd fölé várták a bevételeket, ehhez képest csak 870 millió körül hozott, amivel mondhatni nullszalldósra hozta ki magát a film (és a földbe döngölős kritikákról még nem is beszéltünk), a Suicide Squad elsősorban a jól időzített premiernek, valamint a koncepciónak tudhatóan lett sikeres, de a megítélése bizonyos mértékig még a Wonder Womanre is kihatott: a JL-ig annak volt a legalacsonyabb a nyitánya a DC-filmek között, viszont a pozitív kritikák és a jó szájhagyomány (na meg a karakter körüli kultusz és maga a girlpower ténye, hogy végre egy női szuperhősmozi fut) meghozta a sikert, miközben a JL körül ott volt Snyder igencsak megosztó személye, az ismeretlen, be nem mutatott karakterek, a rendezőváltás, az újraforgatások, a kivágások, az előzetesek nem túl pozitív visszhangja... Már a 100 millió körüli nyitány becslésében is volt egy jókora jóindulat (és itt a kulcsszó a becslés, mivel az első hétvégi eredményekre rendre sikerült rácáfolni az elmúlt években mind pozitív, mind negatív irányba számos hollywoodi filmnek), a 93 milliós nyitány pedig pont a fentiek eredménye. A néző ugyanis bármennyire hihetetlen nem (teljesen) hülye: egyre tudatosabban választ filmeket, az imdb, a Rotten, a Metacritic és egyéb oldalak meghatározzák azt, hogy mire ad ki pénzt és mire nem. Ha azt látja, hogy valamit a földbe döngölnek, akkor másra adja ki a pénzét, különösen egy olyan franchise esetében, amivel korábban is megégethette magát, míg mondjuk egy olyannál, amelyik rendre sikeres és pozitív értékeléseket kap, inkább befizet. Mindezek fényében írom, hogy kizárt, hogy az Infinity War sikertelen legyen, még a lehetősége sem áll fenn. Hogy a negyedik rész után hogyan alakul a széria sikeressége, és ezzel együtt a zsáneré, avagy mikor fog leáldozni neki, az már valóban kérdéses.

előzmény: MicaHiro (#13)

Viszont elfelejted azt, hogy most jelenleg a legbiztosabb pontnak, mind anyagi, mind kritikai szempontból a blockbusterek között a Marvel számít (meg a Star Wars). Az Infinity War-nak csak egy dologban van igazából rizikója: hogy ezt a 10 év alatt megismert temérdek karaktert megfelelő arányban tudja kezelni.
A múmiával kapcsolatban már tavaly is szkeptikusak voltak, nem is elsősorban Cruise, hanem a rendező miatt, amit az előzetesek csak aláhúztak. A JL-nél pedig a korábbi DC filmek színvonala, valamint az egyre tudatosabb nézői attitűd is közrejátszott: a Wonder Womanen kívül szinte csak megégették magukat a korábbi filmekkel, plusz még ott voltak a film körüli hajcihők is, ami szintén betett az egész sikerének - arról nem is beszélve, hogy a szereplők felét nem ismerték, így kötödni se tudtak igazán hozzájuk, míg a Wonder Womannél alacsonyan nyitott, de a jó szájhagyomány, kritikai visszhang, valamint a karakter körül kialakult kultusz sikeressé tette.

előzmény: MicaHiro (#11)

A faluért mindenképpen jutalmaztam volna, de mentségére szóljon, hogy abban az évben rohadt erős volt a mezőny. Tavalyról viszont borzasztóan hiányzott a jelöltek (és a díjazottak) közül a Legendás állatok és megfigyelésükhöz írt muzsikája, ami az egyik főműve (fantasyben egyébként is nagy élvezettel lubickol) és az elmúlt évek egyik legszebb, legsokoldalúbb score-ja.

2017-11-30 11:57:06 The Beguiled (2017) / Csábítás TomPowell (2) #13

Mint film beton középszer, viszont ha Siegel mozijával hasonlítom össze, egyenesen rossz. Coppola mindentől (de tényleg MINDENTŐL!) megfosztotta az eredeti sztorit, amitől az izgalmas, feszült, avagy provokatív tudott lenni (beszédes, hogy a 71-es 10 perccel hosszabb és sokkalta pörgősebb, sokrétűbb, viszont érthetőbb is) és a színészek közül egyedül Nicole Kidman érdemel említést. Nem is értem Coppola díjazását, aki a szememben továbbra is egyfilmes rendező marad.

Nem forgatták újra (nem is lett volna rá idő), csak elcsúsztatták fél évvel a bemutatót, a csúszás alatt meg már javában a Halál Ereklyéit forgatták.

Ami a lentebbi kis eszmecserét illeti: a bevételek alapján nem mondanám, hogy kiábrándultak volna a műfajból, a műfaj sablonjait unják, amihez az MCU-nak éppúgy köze van, mint a DCEU kapkodós káoszának. Pont ezért tud viszont üdítőleg hatni egy Hangya, egy Polgárháború, egy Pókember: Hazatérés (vagy egy kicsit más vizekre evezve egy Logan), ahol a tétek kisebbek, vagy éppenséggel személyesebbek. De ezt a világmegmentősdit az alapanyagokból hozza magával, ezzel nem igazán tud mit kezdeni, pláne akkor, ha a téteket folyamatosan emelni kell. Márpedig a finálénál jó, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a tét és elég nagy blama lenne a Marveltől, ha pont az évek óta nagy dirrel-durral beharangozott mega-giga-ultra brutál gonoszát cseszné el. By the way szerintem közel sem katasztrofálisak a Marvel gonoszai: kevés az igazán kiemelkedő közülük, de az igazán rossz, Malekith szintű is, a többségük tökéletesen ellátja a filmben szánt funkcióját. Az meg hogy ez a film (a folytatásával együtt) bukjon, vagy nehezen termelje vissza a költségeit kizárt, hiszen 10 éve nevelik és dagasztják a rajongótábort (szintén érdemes a bevételeket nézni) és inkább az a kérdés, hogy milyen bevételi rekordokat fog megdönteni. A vízválasztó időszak majd a 4. rész után lesz, amivel tényleg lezárul egy korszak és ami után tényleg új vizekre kell evezniük, hogy fenn tudjon maradni a műfaj, ami előbb-utóbb így is a szandálos és western-filmek sorsára fog jutni.

előzmény: manuva (#8)

2017-11-15 09:18:17 Paddington 2 (2017) / Paddington 2. TomPowell (4) #4

Én se adnék rá ennyit, de tegyük hozzá, hogy a kritikusoknak eddig mind bejön (ez a 100% Rotten), hogy mennyire az már más tészta, de velem is jött szembe az Empire-ben egy 5 csillagos kritikája. Egyébként nekem jobban tetszett, mint az első, pedig utána újranéztem az elsőt és csak akkor esett le néhány visszatérő poén, de ez semmit se von le az értékéből, hogy egy rettentő bájos, aranyos, csupaszív mese, jó humorral, ami után az ember még órákig könnyed léptekben képes csak haladni.

előzmény: bambula (#1)

Branagh színésznek kiváló, Shakespeare-rendezőnek jó, stúdiófilmes direktornak pedig igényes iparos, ezt az új Orient Expressz is jól prezentálja. Megjelenítésében valóban impozáns (habár a CGI túl művi), de sokszor vért izzad, hogy a kor elvárásainak megfelelve felrázza az alapanyagot, miközben elengedni képtelen azt. Korrekt film, jó színészek (Michelle Pfeiffer ismét bizonyítja, hogy mekkora színésznő), de Lumet feldolgozása továbbra is felülmúlhatatlan.

A legjobb Thor-film (mondjuk ez nem volt nehéz), igazi Waititi őrület, de így is csak egy átlagos Marvel-mozi. Az örökkévalósághoz kevés, a szórakoztatáshoz bőven elég.

Már akartam írni, de BonnyJohnny megelőzött, hogyha van valami, ami a karakter meggyalázása, akkor az a Maguire féle verzió. Garfield eddig az etalon (számomra), ha a karakter árnyaltságáról van szó, de Holland nagyon közel áll hozzá, igaz más aspektusából is közelítik meg a karaktert, ahogy a filmek is. Holland esetében nem lesz a karakter sem mentes a tragédiáktól, mert a film nem teszi azt elengedhetetlen elemévé, a motivációit áthatja, ahogy a képregények sem hozakodnak elő minden oldalon Ben bácsival, meg a "nagy erő, nagy felelősség" dumával. Michael Giacchino zenéjének meg a le temp-score-ozását pedig már meg se említem! Tény, hogy a széria a temérdek szerző, hős és koncepció révén is nehezen tudna egységes és maradandó lenni és ahogy a legtöbb film, úgy a zenéjük se lesz klasszikus, de pont Giacchino ehhez, valamint a Doctor Strange-hez írt zenéje konkrétan a legerősebb, legegyedibb a sorozatban, felhasznált zenének, zenei idézetnek még csak a nyomát se találni bennük.

előzmény: ChrisAdam (#14)

2017-08-01 22:02:02 In a Heartbeat (2017) TomPowell (4) #2

Pont most néztem én is. Rettentő bájos.

előzmény: Ugor (#1)

Lehet, mert én is 2D-ben láttam, és semmi bajom nem volt vele, kifejezetten jó kis jelenet volt. Mondjuk a Marvel színtelen-szagtalan látványvilágánál még mindig csak az zavar jobban, hogy nincsenek igazán jó akciószekvenciáik (legalább ilyen téren kérjenek már tanácsot Sam Raimitól). Ami eszembe jutott így kapásból, az a legutóbbi két Amerika Kapitányban az autópályás jelenet, valamint értelemszerűen a repülőtéri összecsapás. Itt a Washingtoni jelenet azért egész jól fel volt építve, és a hajós jelenetben meg volt kreativitás, csak valahogy megint olyan ritmustalan volt az egész. Ettől függetlenül a film meg klafa: nosztalgikus, tisztelettudó, mégis friss.

előzmény: elmouse (#2)

Szerintem is Bale itt a legjobb a trilógiában: tegyük hozzá, hogy egyedül itt van elegendő tere, mivel ez az egyetlen olyan Batman-film (na jó! Meg A LEGO Batman - A film :)), ami ténylegesen Batmanről szól és nem telepszik rá az adott ellenlábas. Bale Bruce Wayne-jének pont az a lényege, hogy kissé faarcú legyen, amögött bújik meg minden fájdalom, keserűség és harag, amit álarcos igazságosztóként a bűnözőkre szabadíthat. Egyébként Joker ide, Bane oda ennek a gonoszát szeretem a legjobban a trilógiából, mivel ő a leghihetőbb: Ra's Al Ghulban pont az a jó (és a félelmetes), hogy keveset van jelen, amikor pedig színen van, akkor kiviláglik, hogy egy nagyon is hihető, emberi cél mentén halad és pont ő mutatja meg azt, hogy milyen vékony a mezsgye az önbíráskodás és az igazságszolgáltatás között, ami ugyebár Wayne karakterfejlődésének a sarokköve. Ráadásul szerintem mindhárom gonosz Wayne egy érzelmi aspektusát testesíti meg: Falcone a haragot, amit a rendszer és a szülei gyilkosa iránt érez, Ra's Al Ghul a fájdalmat, amit elvesztésük okozott és azóta sem sikerült feldolgoznia, míg Madárijesztő értelemszerűen a félelmet. Cillian Murphy karakterét különösen csípem, mivel a színész megjelenésében és a puszta játékában benne van az egész karakter, anélkül hogy egyszer is megindokolnák, hogy miért is akkora szemétláda. Pont az ilyenek miatt ez a kedvencem a trilógiából: a második az túlontúl precíz és rideg érzelmileg, a harmadik pedig megpróbál az első között lavírozni, de inkább seggre huppan (írom ezt úgy, hogy azt is szeretem).

2017-05-19 15:23:35 Alien: Covenant (2017) TomPowell (4) #51

David ugyan alapvetően az előző részben Weyland utasításait követte, de önálló tudattal, érdeklődési körrel rendelkezett - ezt a hibát Walter most többször is kihangsúlyozta - hiszen nem Weyland parancsára mérgezte meg Hollowey-t, hanem a saját önérzetéből és kíváncsiságából adódóan. Holloway ugye mindig lekezelően beszélt vele, és Weyland is megjegyezte többször, hogy nem ember, ami szintén apránként eltorzította a személyiségét, amelynek az eredetét, az őt firtató kérdések kezdetét az első jelenetben most láthattuk. Ekkor David olyan tényleg mint egy kisbaba, viszont egy szuper fejlett, szuper intelligens kisbaba, temérdek információval ellátva és mivel úgy programozták, hogy több önállósággal rendelkezzen, ez a gondolkodásában és az ebből adódó viselkedésében, a problémák kezelésében, megoldásában is megnyilvánul. Az előző rész végén is lényegében csak azért volt szüksége Shaw-ra, mert csak ő tudta megmenteni, hiszen Weyland halálával felszabadult, nem tartozott engedelmességgel senkinek, ráadásul Shawt még valamennyire kedvelte is.
Hogy miért lett gonosz az pont abból is következik, hogy a "lelki érettsége" még mindig egy tinédzserével vetekszik, ráadásul nincs senki, aki erkölcsi utat mutathatna neki, azt hiszi bármit megtehet, Istent játszhat, nem beszélve arról, hogy hány éve lehet magányos, ami még egy ép elmére is furcsán hathat, nemhogy egy ilyen sajátos szuper intelligenciára. Nagy valószínűséggel Shaw-val sem lehettek puszipajtások - főleg miután a dokinő tisztában volt vele, hogy ő ölte meg a férjét - de kölcsönösen szükségük volt egymásra, szóval David fejlődése, avagy deformálódása teljesen logikusan következik az előzőekből (a tinédzser attitűdből adódik, amikor megcsókolja Danielst), de az tény, hogy a kihagyott időintervallum, hogy mivel töltötték az időt a tervezők bolygóján, hogy miként használta ki és ölte meg Shawt, azt nem lehet érdemben elmesélni pár tőmondatban. Ezen a pontján kétségtelenül érződik az egész film hibás koncepciója és Scott a rajongóknak való megfelelése, hogy akkor "Alien filmet akartok? Nesztek! itt van!", azonban David és Walter karakterén keresztül továbbra is működik a teremtéstörténet, amit a Prometheus elkezdett és kapirgált, csak most makro szinten vitték tovább.

előzmény: McCl@ne (#46)

2017-05-19 08:09:12 Alien: Covenant (2017) TomPowell (4) #45

Én azért neheztelek (és nem haragszom) Scottra, mert rohadtul igaza volt akkor, amikor azt monda, hogy az Alienek már nem érdekesek és nem is félelmetesek, mert igaza volt (már Cameronnál se voltak), erre föl próbálja újra eladni, amit 40 évvel ezelőtt. Nem lehet! Érezhetően nem is nagyon érdekelte ez a része, ő a Prometheus teremtéstörténetével akart foglalkozni, és lehet hogy az a része miszerint David, vagyis közvetve az emberek teremtették a xenomorfokat, sokaknál kiveri a biztosítékot (és még abszolút meg is tudom érteni) számomra arról árulkodik, hogy nálunk nincs rémisztőbb faj az univerzumban és erre pont David a bizonyíték, aki paráztatóbb ebben a filmben, mint akármelyik Alien. Egyébként erről eszembe jutott Jeff Goldblum és a Jurassic Park analógiája: A teremtő megteremti az embert. Az ember megteremti az androidot. Az android elpusztítja a teremtőt és az embert. Az android megteremti a xenomorfot.

Egyébként már csak Michael Fassbender miatt sem tudok hármasnál rosszabbat adni erre, mivel Fassie zseniális minden mozdulatában, minden rezdülésében és hanglejtésében (ezt még a szinkronban is vissza tudták adni), azzal pedig, hogy a végére Scotték egyértelművé teszik, hogy ez a negatív karakter, Ripley tökéletes ellentettje az új hős egy ekkora volumenű filmben rohadt bátor húzás. A teremtéstörténet továbbvitele David személyében is megmaradt és működőképes, csak ez most az apa-fia, előző modell-friss modell szintre szállítják le. Rohadtul tetszett az, ahogy a figurát továbbgördítették - még ha van is benne egy kisebb James Bond gonosz attitűd - és az előző rész kíváncsi gyermeki lelkületű, az idoljára hasonlítani akaró kiskamaszból - aki minden áron engedelmeskedik apjának (Weyland) és rivalizál a testvérével (Wickers) annak szeretetéért, elismeréséért - itt egy dacos, arrogáns, a szülőket, a felnőtteket (Weyland, Teremtők) megvető, a saját határait (is) feszegető tinédzsert faragtak. Ebben a vonulatban számomra intelligensebb a korábbi filmeknél. Hogy kijátsszák a szerepcserét, valamint hogy az embrióknak az elején szerepük lesz, azt réges-rég lehetett látni, előbbit már akkor, amikor David levágta a haját.

előzmény: ChrisAdam (#44)

2017-05-17 19:33:58 Alien: Covenant (2017) TomPowell (4) #28

Attól, hogy már akkor sem voltak ijesztőek, vagy félelmetesek, egyszerűen csak akadályok voltak, amelyeket a hősöknek meg kellett szüntetni, le kellett győzni. Plusz vegyük hozzá, hogy közel 40 év alatt szép kis brand épült rájuk, ami csak rádob arra, hogy megszűnt a lények parafaktora. Az Alienek fenyegető atmoszféráját pont az adta, hogy ők testesítették meg az ismeretlent, az attól való félelmet. Habár az utolsó mondatomnak annyiban ellent kell mondanom, hogy a Prometheust ennek - és minden hibája - ellenére szeretem, mert ott az Alienek még csak mellékterméknek minősültek Scott teremtéstörténetében és ez (számomra) jól volt így. A Covenantnál ezt már nem lehet elmondani, habár nekem még ez is inkább tetszett, mint sem minden hülyesége, megalkuvása ellenére, de nyilvánvalóvá tette azt, amit Scott is hangoztatott pár éve: az Alienek ki vannak véreztetve, nem tudnak már félelmet kelteni, csak régi ismerősként üdvözöljük őket a vásznon.

előzmény: Lorden (#25)

Igen, a film erőssége mindenképpen az, hogy könnyen lehetne didaktikus és közhelyes a benne felmerülő témák miatt, McGregor jó érzékkel elkerüli azokat. (Kivételt képeznek a keretes szerkezet jelenetei, azok borzasztó modorosak.) Láthatóan a többszörös lányos apuka McGregornak szívügye volt a film, de az tisztán kivehető, hogy erősségei inkább a könyvnek köszönhetőek. Ennek ellenére vannak benne zseniális jelenetek
Conelly nagyjelenete a kórházban, a látogatás az özvegynél, vagy a már említett találka a hotelszobában és amilyen élesen beint az amerikai álomnak, valamint a történelmük egy ritkábban taglalt szegmensére világít rá nem csodálom, hogy külföldön kevésbé szerették.

előzmény: Tenebra (#3)

Igen, ami aggály van bennem, ez a "Próbáljunk fun lenni, mert a Marvelnek is mennyire bejött.", de Chris Terrio-ban van annyi bizodalmam, hogy ezek működjenek a filmben, még ha az előzetesben nem is feltétlen. Az eddigi filmek fő problémáinak én mindig is a forgatókönyvet tartottam, és nem a rendezést. Ha Snyder megfelelő alapanyagot kap a kezébe és leszokik a "visionary director"attitűdről (utóbbi a MoS-ben elég jól ment neki) egy korrektül szórakoztató látványmozit pakolhat össze. Persze az örökkévalósághoz ez még édeskevés, de így is több, mint amit jelenleg a DC-Warner remélhet.

előzmény: Olórin (#4)

Én ezzel szemben bizakodóbb vagyok (persze fenntartásokkal), mint a BvS-el. Az anno már az előzetesekben nem győzte hangsúlyozni a saját fontosságát. Most persze megpróbálnak lazulni, de ez lényegesen jobban áll neki, mint a búskomorság. Affleck Batmanje és Miller Flash-e már megvett magának (habár Batman számomra sosem működött annyira csapatban, mint egyedül), Gadot Wonder Womanjével sincs különösebb problémám, Momoa Aquamanje bad-ass és ennyi, Fishernél lóg ki csúnyán az a bizonyos CGI lóláb (plusz teljesen érdektelen eddig a karakter is), de nagyon, és benne összpontosul igazán a problémám Snyder filmjeivel: nagyon művi. Nem a króm, rideg színvilággal van a problémám (erre még vevő is vagyok), hanem annak mesterkéltségével, a túlzásba vitt CGI-al, meg a Snyderre jellemző pózolásokkal-lassításokkal. Mindezek ellenére fenntartom, hogy ez akár még jó is lehet (Goyert nem engedték a forgatókönyv közelébe, hála az égnek, Hollywood megtarthatná ezt a jó szokását) és nagyon szeretném, ha igazam lenne.

előzmény: redsovi (#1)

2017-03-25 14:29:26 Kincsem (2017) TomPowell (3) #19

Ne is mondd! Interjúztam anno ennek kapcsán a rendezővel (egyébként tök jó fej, közvetlen pasas), de már akkor el voltak szállva a készítők. A szerepekre ilyen neveket próbáltak meggyőzni, mint Martin Freeman, Ed Harris és Mads Mikkelsen, akik "nagyon érdeklődtek" a szerepek után. Mondjuk a helyzet komolyságát jól leírta, hogy az operatőr, Ragályi Elemér aznap, a sajtótájékoztató reggelén tudta meg, hogy ő lesz a film operatőre, de legalább volt annyira jó fej, hogy elment, még ha érdemben semmit sem tudott nyilatkozni. Már akkor Herendiéket preferáltam jobban, mivel ez már akkor előkészületi fázisban volt (ez kb. 3 éve volt) és szóba is került, a producerek pedig vért izzadva próbálták elhessegetni a témát és bizonygatni, hogy mennyire klassz film is lesz az övék.

előzmény: critixx (#18)

Nálam már lepörgött egyszer az album, de én nkább az eredetire szavazok. Ettől függetlenül korrekt darab.

előzmény: Bubu (#2)

Nekem is tetszett. Szép volt (azóta itthon is meghallgattam), csak túl volt tolva. Már a nyitójelenetben szembeötlő, ahol a jiddish dalból átmegy a melodramatikus főtémába, de az említett példára is igaz.

előzmény: Szamár (#3)

Tőlem azért kap egy nagyon (nagyon-nagyon-nagyon-nagyon) gyenge 3-ast, mert A fehér királynál jobban szórakoztam rajta, de egyébként igen: hihetetlen mértékben túl van tolva ebben a filmben minden, a zene (nem mondanám Zimmeresnek, hovatovább még szép is, csak sok), a melodráma, a szerelem ajnározása. Nincs kétségem afelől, hogy könyvben (jobban) működött, de vélhetően a készítők minden hibát elvétettek, amit csak az alapanyagnál ellehetett. Nem tudni igazán, hogy most ki is az érdemi főszereplő, mivel elviekben nem egy van, azonban a kislányról a második félidőben teljesen megfeledkezik a film, pedig pont az lenne a lényeg, hogy Derec Jacobi szálával párhuzamosan fusson és hangsúlyos legyen az övé. Ami viszont a legrosszabb, hogy annyira túlbonyolítja önmagát a folyamatos idősíkokkal, a köztük lévő koncepciótlan ugrálásokkal, és magyarázatokkal, hogy egyértelművé válik, miszerint a készítők még hülyének is tekintik a nézőt. Gemma Arterton meg elképesztően idegesítő és hiteltelen lengyel bevándorlóként, pedig pont neki kellene az egész mozi szívének és lelkének lennie.

De talán pont ezért szórakoztatott, csak a készítői szándék ellenére. Tipikusan az a film, amit nem elég egyszer megnézni, hogy minden mozzanatát megértsd, csak másodjára már a legkevésbé sem akarod látni.

A film legkínosabb jelenete: mintha szegény Shawnak nem adtak volna semmilyen instrukciót, hogy itt mit is kéne csinálni, az elveszettsége pedig teljesen át is jön. Egyébként a film költségvetésének a nagy része valószínűleg az ő és Jonathan Pryce fizetésére ment el, akik - fent említett részt leszámítva - most is kiválóak.

És olyan, mint aki nem olvasta a könyvet, azt kell mondanom, hogy zavaros, hogy mit is akartak kihozni mindebből a készítők. Még így ismeretlenül is átjön, hogy bele-belekaptak a könyv egyes fejezeteibe.

előzmény: limupei (#12)

2017-03-01 18:01:47 The Carer (2016) / Jutalomjáték TomPowell (4) #6

Újra kéne néznem mind angolul, mind magyarul, mivel még a bemutató tájékán láttam, de anno a poénok teljesen működtek, legalábbis ahol kellett, felhorkantunk a nevetéstől.

előzmény: Tenebra (#5)

2017-03-01 14:03:00 The Carer (2016) / Jutalomjáték TomPowell (4) #4

Meg kell védenem a szinkront, mivel Haumann Péter magyarban abszolút méltó párja Coxnak, ő pedig élete (egyik) legnagyobbját nyújtja.

előzmény: zéel (#3)

2017-03-01 12:53:23 Logan (2017) / Logan - Farkas TomPowell (5) #12

Mondjuk még akkor is nehéz lenne, mivel Lerman húszon x évesen is úgy néz ki, mint egy 10-en éves kislány.:D (Írom ezt úgy, hogy csípem a srácot, ha megfelelő szerep van alatta.)

előzmény: ChrisAdam (#11)

2017-02-28 23:45:11 Logan (2017) / Logan - Farkas TomPowell (5) #8

Sokkal. Már a Farkasban is kicsit unott volt, Az eljövendő múlt napjairól nem is beszélve, de itt simán van olyan jó, mint régen, ráadásul neki és Horányi Lászlónak sincs a szerepeikkel könnyű dolguk.

előzmény: kobretti88 (#7)

2017-01-04 12:05:12 R.E.M. (2015) TomPowell (?) #4

Akkor már megérte.:)

előzmény: noresz02 (#3)

2016-12-30 16:02:48 R.E.M. (2015) TomPowell (?) #2

Ha ez vigasztal, teljesen amatőrök készítették puszta lelkesedésből, és én sem vagyok megelégedve a teljesítményemmel - mondjuk csoda lenne, ha meglennék. (Az egyik antitalentum főszereplő.:))

előzmény: necksprain (#1)

Vader hangja Horányi László volt (Patrick Stewart hangja az X-Men filmekben), és gondolom azért rá esett a választás, mert a Star Wars: Lázadókban is ő szólaltatta meg. Számomra is Kránitz Lajossal az igazi, de teljesen oké volt.

Egyébként hiába értek egyet a lenti vélemények jórészével (még osztályzatban is), rengeteg olyan apró bosszantó dolog volt a filmben, ami jelentősen rombolta az élményt és a film - a finálét leszámítva - hamar átment rajtam. A karakterek szimpatikusak, de Donnie Yenen és a roboton kívül igazán senkit sem tudtam megszeretni, Ben Mendelsohnt is jobban csipáztam (meg őt egyébként is), mint a főhősnőt, a fanservice és a cameok is túl voltak tolva (kb. 10 percenként volt 1), az utóforgatások miatt az első fele (de különösen az eleje) rettentő ritmustalan, és ami számomra a legzavaróbb, hogy Michael Giacchino zenéje rettentő gyenge, ami nem csoda, hiszen kevesebb, mint 4 hét alatt kellett megírnia. Plusz volt benne egy olyan fájdalmas párbeszéd, amely emlékeztetett arra, hogy a Godzilla készítői állnak a film mögött. Minden negativitásom ellenére egyébként szórakoztató mozi volt, és a héten duplázok belőle, akkor talán jobban magával ragad majd.:/

előzmény: Tenebra (#35)

2016-06-05 13:52:14 Deadpool (2016) TomPowell (4) #78

A frissesség talán jót tenne a sorozatnak (mondjuk én szeretem az Apokalipszist is, de valóban az Singer leggyengébb X-Men rendezése, de talán a legambíciózusabb is), ugyanakkor egy ilyen botlás bőven belefér, mert dirigált 3 kiváló X-mozit és a negyedik felett is ott bábáskodott, szóval a mondandóját a világról nem egyik filmről a másikra veszítette el, csak a koncepciója eléggé vitatható (én sem vagyok elégedett vele minden téren), de azért maradjon csak ott az X-ek körül, mert pont a Kezdetek (meg Az ellenállás vége) rá a példa, hogy a távolmaradásával még ennyire sem tudják, hogy mit kezdjenek a szériával. Még érezhetően ő maga sem döntötte el, hogy rendezni akar, vagy csak háttérbe kíván vonulni (ezt is most nyilatkozta), de a Deadpool, vagy a Csillagainkban a hiba rendezője által dirigált New Mutants kellő vérfrissítést hozhat a franchise-ba és akkor még meg sem említettem a Fargo kreátora által készített Legion sorozatot jövőre.

De hogy ne legyek teljesen off, mert ez mégiscsak a Deapool topicja és nem az Apokalipszisé. A készítők elmondása szerint igyekeznek elkerülni a folytatásban a többet-nagyobbat elvet és ennek bizonyítása érdekében az igencsak szolid költségvetésen sem kívánnak emelni egy centet sem, plusz a forgatókönyv is már megvolt a bemutató előtt, vagyis vélhetően nem akarnak mindenből többet belepakolni, ami a közönség szerint működött az első részben. Persze, hogy ezen ígéretekből mi válik valóra, az még a jövő zenéje.

előzmény: ChrisAdam (#77)

2016-06-05 12:22:19 Deadpool (2016) TomPowell (4) #76

A Kezdetek elviekben előzményfilm akar lenni, de minden ízében felesleges, mert amit a karakterről tudni kellett, azt az X2 elmesélte, amit meg hozzátettek, kiegészítettek, azt is rosszul (Kardfog, Kayla), Singer filmjének ellentmondva, tehát a semmisbe vételét teljesen jogosnak érzem, pláne ha a film körüli botrányokat veszem (pl. míg a rendező távol volt, teljesen új díszleteket húztak fel a tudta nélkül és még ott volt a korhatár körüli besorolás, mert a készítők nem tudtak megegyezni abban, hogy mennyire legyen brutális) ). Egyébként pont a Deadpool egyik legjobb poénja rá a példa, hogy azért nem tesznek úgy, mint ami nincs, csak igyekeznek elfelejteni.

Singer egyébként nemrég nyilatkozta, hogy tető alá szeretne hozni egy X-Men filmet az eredeti stábbal, és idővonalban lassan úgyis odaérnek.

előzmény: ChrisAdam (#75)

Így utólag válaszolva: csak még jobbá teszi az amúgy is remek filmet, a karakterek egy kicsit mélyebb kontúrokat kapnak és a sztori eme változata is logikusabb (mivel alternatív változat, nem egyszerű bővítés, egy csomó dolog másképp történik, mint a mozis verzióban), de Singer jobban kedvez a fanservice-nek is, viszont nem esik túlzásokba.

előzmény: SoZi (#111)

Most nyilván hosszan érvelhetnék az ellenkezőjéről, hogy még mai szemmel nézve, tartalmilag mennyivel több Singer mozija, mennyire nem lenne ott a zsáner (MCU-stól, Nolanestől), ha ez nincs, de nem kívánok belemenni. Ha így érzed, hát így érzed. Azért ajánlom figyelmedbe Olórin elemzéseit.

Ui. azért a nyitó jelenet, amit mond, ahogy megalapoz Magneto karakterének, az a zsánerhez képest szintén kimagaslóan erős.

előzmény: ChrisAdam (#14)

Én ezt továbbra is jobban várom, mint a Polgárháborút, pedig van bennem egy kis félsz, hogy Singerék esetleg túl sok mindent akarnak mondani, de a DOFP-ben olyan jól zsonglőrködött a karaktermennyiséggel, hogy szerintem itt se lesz ezzel gond. Plusz szereposztását tekintve is szimpatikusabb: McAvoy, Fassbender, Lawrence, Hoult, Isaac vagy az új generációból Sheridan és Smit-McPhee számomra továbbra is nívósabb stábot takarnak Na, nem mintha annak bármi szégyenkezni valója lenne.:)

Az előzetes nem győzött meg teljesen és Fuquatól tartok, de a színészeken biztos nem múlik és leginkább pont a forgatókönyvben bízom, amit Nic Pizzolatto (True Detective) jegyez. Ha utóbbi valóban jó, azt még Fuqua sem cseszheti el. És akármennyire is szeretem az eredetit (mármint a western eredetit, de A hét szamuráj is kiváló), annak kevésbé árthat még egy félresikerült remake is, mint mondjuk egy Volt egyszer egy vadnyugat újrának, pedig Sturges filmje is a műfaj egyik alapvetése.

előzmény: BonnyJohnny (#8)

2016-04-02 12:08:16 [Star Wars - The saga is complete] TomPowell #87

A zöld fénykardot Luke megtartotta, mert az endori örömünnepségen ott fityeg a derekán.:) Anakin kardja meg tényleg kalandos, és kíváncsi vagyok, hogy pontosan hogyan kerülhetett Mazhoz. Nem tartom kizártnak, hogy Luke maga is tudta, hogy valami körbelengi a fegyvert, ezért amikor az előkerült (franc tudja hogy!), Mazra bízta. Alsó hangon még másfél évet kell várnunk arra, hogy erről egy kicsit többet megtudjunk.

Én szeretem azt a zenéjét is, de ha hangzásában, témáiban, megoldásaiban nézzük (és igen, ebbe a Flight is beletartozik), akkor sehol sincs mondjuk a Sötét Lovag trilógiához képest, ahol van egy a denevér szárnycsapkodását idéző, visszatérő motívum (Batman Begins), egy az anarchiát kifejező, feszült téma (TDK) és egy kántáló kórus (TDKR). Ha csak ezekkel vetem össze, már elvérzik a MoS zenéje (pedig azok sem tökéletesek), és ezt írom úgy, hogy tényleg jó zenének tartom Zimmernek azt az albumát is (különösen a complete score-ját), de az eredetiséget abban jobbára az intenzitással ellensúlyozta és nem volt benne olyan megoldás, amit ne hallottunk volna tőle korábban.

előzmény: slipknot (#184)

Már az Acélember zenéjét is vonakodott elvállalni, szóval szerintem már időszerű volt, pláne ha azt veszem, hogy a TDKR-ben sem volt sok érdemi újdonság, az Acélemberében meg pláne.

előzmény: BonnyJohnny (#181)

Snoke az egy másik univerzum.:)

Egyébként akármennyire is negédesnek tűnik a befejezés, talán pont abban van a lényeg, hogy hiába idilli körülöttük minden, Peetával együtt egy életre megnyomorodtak lelkileg.

Abban viszont egyet értek, hogy felesleges volt két részre vágni, mert egy filmben sokkal jobban működött volna a sztori.

előzmény: ChrisAdam (#16)

Vitatkoztam már vele, szóval ha lehet, én mindháromra szavaznék.:)

előzmény: Rorschach (#112)

Én még azok közé tartozom, akik viszonylag kedvelik a filmet (második megtekintés után jobban is), de ez a vélemény sok helyütt akkor is megmosolyogtató. Azért egy film élvezetéhez ne kelljen már tisztában lenni a képregényekkel A-tól Z-ig, mert mint adaptációnak önállóan is meg kellene tudnia állni a lábán, és ez nem megy neki, ami a kisebbik gond, mert az Ultron is nehezen kezelhető önálló moziként, mégis jobb. Luthornak pont, hogy nincsenek motivációi, vagy legalábbis érdemben kibontva és rohadtul nem világos, hogy mit is akar pontosan.Mi célból is hozza létre Doomsdayt, ha alapból az volt a terv, hogy egymásnak uszítsa a két hőst? Honnan tudja előre, hogy Superman kerül ki győztesen a meccsből? Mihez kezdett volna vele, ha Batman csenget be, vagy azután, hogy Doomsday elintézte Supermant?
Mondjuk az illetővel már többször vitatkoztam az oldalunkon és az különösen bájos, hogy ezúttal is lehülyézi meg vaknak titulálja azt, aki nem az ő véleményét osztja (hogy én mit kaptam tőle, mert egy kritikában 100%-ot mertem adni A cápára:)), szóval bocsi, de ez a vélemény éppen annyira komolyan vehetetlen, mint aki írta, és az az oldal, amelynek létrejöttében (szégyen szemre) valahol közrejátszottam.

előzmény: Gasz András (#109)

2016-02-29 04:30:27 [Megérdemelte-e az Oscart...] TomPowell #9074

Hajrá Sly!

2016-02-29 04:30:12 [Megérdemelte-e az Oscart...] TomPowell #9073

Chris Rockot sose engedjék az Oscar közelébe.

2016-02-26 00:58:42 [In Memoriam...] TomPowell #1887

Én bő 10 éve (még gimnázium elején lehettem) voltam fenn egy színházi előadáson a Vígben, ahol a közönség soraiban néhány híresség is megfordult. Hogy kik, arra már nem emlékszem, de a Psotára igen, akinek a szünetben félszegen odaköszöntem a büfénél, ő pedig kedvesen visszaköszönt.

előzmény: zéel (#1886)

2016-02-08 22:13:05 [Filmzene] TomPowell #481

Nálam Williams A ZENESZERZŐ, nem csak a Star Wars miatt. Pl. a Reszkessetek, betörők! zenéjét jóval előbb ismertem tőle, mint az űroperáét, viszont az azokhoz írt szerzeményeivel lettem végérvényesen a műfaj szerelmese, amiért nem lehetek elég hálás neki. Én nagyon kedvencet nem is tudnék mondani tőle, mert megszámlálhatatlanul sok albumát szeretem (nem, nem csak a témáit). A Harry Potterek, Star Warsok, Indiana Jones-ok, Jurassic Parkok, a már taglalt Schindlert, a jazzesebb muzsikáit, mint a Kapj el, ha tudsz, vagy méginkább a Terminál, és akkor még ott vannak az olyan "kisebb" gyöngyszemek, mint a Hook, az Eastwicki boszorkányok (én sokakkal ellentétben az érzelmes Hadak útjánt is szeretem tőle) vagy az Egy gésa emlékiratai. Még sorolhatnám napestig, úgyis maradna ki tőle. Az Erő legyen vele még sokáig! (Egyébként is azt nyilatkozta, hogy van még benne egy trilógiára való. Legyen így!)

2016-02-03 18:30:25 The Intern (2015) / A kezdő TomPowell (4) #13

"...egy gyerek egyértelmű lelki sérüléseket szenved, ha ilyen mértékben nem látja anyját és teljes mértékben apja veszi át a gondoskodó anya szerepét..."

Bocsi, de érdekelne, hogy milyenek ezek az egyértelmű lelki sérülések? Miben nyilvánulnak meg? Mire alapozod? Ahogy lentebb írták, az aligha kivitelezhető, hogy mindkét félből ugyanannyit kapjon (régen sem volt másként). Ami fontos, hogy a gyereket a körülményekhez képest szeretetteljes környezet vegye körül, ez pedig jelen esetben maximálisan adott.

előzmény: from hell (#12)

2016-01-31 10:26:51 Spy (2015) / A kém TomPowell (3) #25

Pedig a szinkron kifejezetten jól sikerült. Epres Attila - Stathamhez hasonlóan - nagyon élt a szerepben.

előzmény: Denice (#24)

2016-01-22 20:51:16 The Visit (2015) / A látogatás TomPowell (3) #36

Nem tudom. Személy szerint kifejezetten reálisnak tartottam a gyerekek érettségét, és ezt tapasztalatból mondom, mert az elmúlt évkben dolgoztam ezzel a korosztállyal, de ez nyilván sok változó függvénye.
Én múltkor kissé fáradtan néztem a haverokkal és egyszer se rezzentem össze, de a WTF csavar működött, pedig így belegondolva elég nyilvánvaló volthogy nem is az igazi nagyszülők, de tudjuk be a fáradságnak.
A kamera használatával se volt különösebb kivetni valóm, a Paranormal Activitykben idegesítőbb. Shyamalannek kétségtelenül jót tett, hogy ismét kis pénzből dolgozhatott, de ez csak az elmúlt 10 éves munkáihoz képest süvegelendő, az azt megelőzőknek a nyomába sem ér, de ha az elkövetkezendő filmjei (már ha egyáltalán) legalább ezt a színvonalat ütik meg, már azt díjazni fogom.

előzmény: goromba (#35)

2016-01-09 13:42:17 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] TomPowell #21924

Mint eme "trendiség" témájában érintett, azt tudom egyrészt mondani, amit lentebb is megfogalmaztak, hogy a Star Wars hiába egy mese, a kor leképezése is egyben, amelyben készült, de ettől még nem lesz kevésbé mesés, éppen ellenkezőleg. Finn és Rey esetében is teljesen mellékes a bőrszínük vagy a nemiségük, mert nem ezen van a hangsúly, az alapvető emberi tulajdonságaik, értékrendjük határozza meg őket.
De próbáljuk meg más szemszögből nézni: a melegeknek is fontos, hogy legyenek olyan karakterek a filmekben, sorozatokban, akik képviselik őket, akikre felnézhetnek, akikkel azonosulni tudnak, ugyanakkor a heterók szemszögéből sem elhanyagolható a dolog, hiszen a bennük élő előítéleteket döntheti le, vagy legalábbis enyhíthet rajtuk. Egy olyan fiatalnak pedig különösen sokat jelent, aki nincs tisztában még önmagával és teszem azt homofób környezetben nő fel, hogy a kedvenc meséjének, sorozatának az egyik szereplője "olyan", mint ő. Számos napi sorozat, vagy film vonultat fel LMBTQ embereket úgy, hogy korhatár besorolása semmiben sem különbözik a Star Warsétól, ha pedig pont a Star Wars lépne meg egy hasonlót, azzal számos olyan falat bontana le a jelenlegi szórakoztató iparban, amelyet a sorozatok már réges-régen meghaladtak a témában.

--
Áthelyezve a(z) Star Wars: The Force Awakens topikból.

előzmény: ChrisAdam (#21919)

Szerintem a záró szekvencia úgy tökéletes, ahogy van, elvégre az ad keretet a filmnek eltűnt Luke -> megvan Luke, ha azt lehagyják, vagy éppen ellenkezőleg, hozzátesznek még valamit, akár csak egyetlen mondatot, megette a fene.

előzmény: BonnyJohnny (#411)

Ha nem tudtam volna róla (plusz nem én írtam volna róla hírt) akkor nekem se tűnt volna fel, hogy McGregor az, mivel jószerivel suttogta az adott mondatot a látomás végén

Egyébként igen, a jelenet vizuálisan is nagyon Erős (bocs), és számos találgatásra ad okot a jövőre nézve Itt nem elsősorban Rey karakterére gondolok, hanem a Ren lovagokra. Engem a folytatást tekintve kifejezetten érdekel a hierarchiájuk és a működésük, ami kellő újdonsággal kecsegtet.

előzmény: ChrisAdam (#399)

  • 1
  • 2
  • ...
  • 5