lizardking

Kissé vontatottan indul, de az a lassú, megfoghatatlan, kikerülhetetlen őrület, mely végül hatalmába keríti a szereplőket, megfejelve egy-két nagyon súlyos horror elemmel, bitang erős atmoszférát teremt. A kiváló látványról és az azt alátámasztó pszichedelikus taktusokról nem is beszélve. Az egész pedig egy nagyon zsigeri, elszállt, kaotikus kozmikus rettenetbe torkollik, amit megbabonázva nézhetnek a weird szerelmesei. Ez már a második kör volt, de tuti nem az utolsó.

Bizony, óriási a dömping a streamingnek meg úgy en bloc az internetnek köszönhetően, ezért jóval kevesebb az olyan "eseményfilm", amire óriási tömegek rákapnak. Persze, jön az aktuális Marvel- vagy Halálos iramban-etap, vagy más régi/új franchise-nak a legújabb része, esetleg egy Disney-feldolgozás vagy egy Pixar animációs film, amik termelnek 1 milliárd+-t, de ahogy írod, ezek jönnek, aztán mennek is, jön a következő. Nem is nagyon emlékszem, hogy mikor jött ki utoljára olyan film, ami tényleg maradandó popkulturális hatást váltott ki, vagy amolyan modern klasszikussá vált az idők során (az MCU-t most inkább hagyjuk, mert bár a maga nemében természetesen filmtörténeti jelentőségű, de mégiscsak egy sok darabból álló, egész filmes univerzum). Az Avatar mondjuk elég nagy durranás volt, mint azt a második rész sikere is mutatja, esetleg az Eredet, a Joker - bár ez ugye képregényadaptáció, még ha markánsan eltért is a trendtől - és ez a Barbie-jelenség is komolynak tűnik egyelőre (bár még nem láttam). Ugyanez a helyzet egyébként zenei téren is, kevés előadónak/bandának sikerül világsztárrá válnia, és az élvonalban is maradnia. Billie Eilish és Ed Sheeran jutnak most eszembe, de popzenében nem vagyok otthon.

Persze, tök más világ volt az USA és Európa akkoriban, másabb, mint manapság, ugyanakkor mégis hasonló dolgok miatt válhatott óriási sikerré mindkét kontinensen egy Indiana Jones, egy Star Wars vagy egy Vissza a jövőbe.

A szomszéd nője mindig zöldebb és folytatása, meg az Up azért nem jó példák, mert ezek családi filmek, vígjátékok. Egy nagybetűs Hős, egy akció- vagy kalandfilmben, ha öreg, az nem fog szakítani, meg világsikerré válni, továbbra is tartom, hogy ezt teljesen jól megállapítottad. Bár egyébként most beugrott a Gran Torino, ami 2008-ban 33 millióból készült, és kaszált világszerte 269 milliót, ami azért masszív siker, és szerintem azt hívhatjuk modern klasszikusnak meg kultuszfilmnek. De ugye az sem egy tipikus hős-megmenti-a-bajbajutottakat-legyőzi-a-rosszakat darab, inkább annak egy jóval drámaibb, földhözragadtabb értelemzése. De kivételes példának nem rossz, nem is terem minden bokorban ilyen :)

Jó gondolatok, reflektálnék is egyikre-másikra. A korszellem alatt én ugyan csak a '80-as évek sajátos stílusát értettem, de tény, hogy a siker megértéséhez nem árt mellé az akkori társadalmi jelenségeket, közhangulatot is megvizsgálni (mint ahogy egyébként bármilyen művészeti ágban készült bármilyen sikeres mű esetében).

Nyugati oldalon olyan filmek után vagyunk időben, mint az Alien, Superman 1-2, Harmadik típusú találkozások és ugye a blockbusterek megreformálójának, a látványmozi megteremtőjének számító Star Warsnak az első két része után pár évvel, amikor is az idilli 50-es éveket követő 60-as, 70-es évek revizionista, kiábrándult, ellenkulturális, realista filmek hollywoodi reneszánsza már lényegében lecsengett, a mozi új csodagyerekeinek kikiáltott rendezők (Spielberg, Lucas, Scorsese, De Palma, Coppola stb.) pedig már mind befutottak. Tehát, mondhatjuk, hogy filmtörténeti szempontból egy új éra elején jártunk, ahol az említett filmeken kívül - ahogy te is írtad - nem is nagyon lehetett ilyen szinten látványos blockbustereket nézni a mozikban, akkor még közel sem volt belőlük akkora kínálat, mint mondjuk egy évtizeddel később, pláne nem annyi, mint napjainkban, amikor is ugye kéthavonta érkeznek a romboldák. (Ráadásul pont a Frigyláda bemutatásának évében kezdődött a konzervatív Reagan-éra.) Ez már önmagában sok mindent megmagyaráz.

Keleti oldalon is lassan, de biztosan új szelek kezdtek fújni, nyolc évvel a Frigyláda bemutatása után lebontották a berlini falat, kivégezték Ceaușescut, és Magyarországon például csak 1985-ben mutatták be a filmet, még (vagy már csak) négy év volt hátra a rendszerváltásig. Sajnos nem találtam adatokat, de tuti, hogy több, mint egymillióan megnézték itthon, egy amerikai látványfilm még akkoriban is szinte csodaszámba ment - feltételezem, hogy te is az ilyen és ehhez hasonló hazai állapotokra utaltál. Nos, ezek a dolgok is sok mindent megmagyaráznak.
Ehhez még persze hozzájönnek az emberek egyéni tapasztalatai, gondolatai, lelkivilága, de ugye ezek is nagyban függ(het)nek a korszellemtől.

Az idős Indyvel kapcsolatban teljesen igazad van, a mai fiatalok nyilván nem tudnak vele azonosulni. Viszont a régi rajongók, akik vele együtt idősödtek, azoknak azért kellene, vagy legalábbis nyitottabbnak kéne rá lenniük. Én például üdvözöltem, hogy ugyan Ford kitűnő formában van a korához képest, és nyilván még mindig elég durva, hogy miket csinál a karaktere ennyi idősen (bár a filmben még csak most ment nyugdíjba), azért éreztették a nézőkkel, ráadásul szerintem méltóságteljesen, hogy kedvenc régészprofesszorunk felett bizony eljárt az idő. És félreértés ne essék, én nagyon bírtam, amikor Stallone A feláldozhatókban úgy akciózott 63 évesen, mint huszonöt évvel azelőtt, de értékelem a Sors tárcsájának is a főhős korához való hozzállását. De az tény, hogy egy ilyen korú hőssel készült film soha nem lehet klasszikus, mert nem szól, nem is szólhat akkora rétegnek, ebben abszolút igazat adok.
És érthető voltál, persze :)

Megvan már pár éve, hogy újranéztem egy-két Indy-filmet, de őszintén nem emlékszem, hogy azok mitől is lettek időtlen klasszikusok, míg ez a rész olyan erős közepes (jelenleg). Mindig is bírtam Indiana Jonest, de soha nem tartottam zseniálisnak a franchise-t, és ez igazából most sincs másként. Egyik rész sem egy világmegváltó, magvas gondolatokkal teli magasművészet, mindegyik szórakoztat, leginkább a karizmatikus főhősnek, a látványos akcióknak, a könnyed humornak, némi romantikának és a csipetnyi misztikumnak köszönhetően. Tipikus blockbuster, kétségkívül a működő fajtából. És őszintén szólva, mindezt itt is megkapjuk. Oké, romantikát csak minimálisat, ami viszont tényleg hiányzik - valaki már említette -, az néhány horrorisztikusabb jelenet, amik az eredeti trilógiában megvoltak. És ugyan szerintem is jobb a Frigyláda és a Keresztes lovag is (a Végzet temploma viszont nem), mert valamivel összeszedettebb sztorijuk van, de nem sokkal, azok mondjuk 8/10, ez 7/10. Szóval felmerül bennem a kérdés, hogy nem lehet, hogy azokat a filmeket annak a kornak a sajátosságai teszik egyedi ízűvé, amiben készültek? Esetleg hozzátesz még valamennyit a nosztalgia is, ami gyermekkorunk őszinte rajongását foglalja magában? Lehet, hogy ismét újra kéne néznem az összes Indy-filmet, de jelenleg úgy érzem, hogy minőségben tényleg nincs nagy különbség köztük és e között az új rész között, ám ha valaki ki tudná fejteni részletesebben, hogy szerinte a régiek miért zseniális klasszikusok, ez pedig miért nem lesz az soha, az tényleg érdekelne. De mindjárt át is nézek az ottani véleményekhez.

Csak arra vontakozóan találtam cikkeket, hogy miután látta a The Last of Us bejelentő trailerét, Ellen Page nehezményezte a közte és Ellie közti hasonlóságot, erre a Naughty Dog kicsit átszabta a karaktert, hogy ne legyen ebből gubanc. Nem tudom, hogy a készítők tényleg róla mintázták-e Ellie-t, de hogy soha nem ismertek el ilyesmit, az biztos :)

Ez még mindig egy nagyon jópofa, kedves, feel good movie, JK Simmons zseniális az apa szerepében. És az is biztos most már, hogy a "néhai", fiatal Ellen Page lett volna a tökéletes Ellie egy alternatív valóság Last of Us adaptációjában. Megjelenés, hanglejtés, kisugárzás... *szomorú sóhaj*

Bűn. Bűnhődés. Körforgás. Belső béke. Természet. Harmónia. Vágy. Harag. Magány. Csend. Megnyugvás. Születés. Elmúlás.

Szavak, érzések, benyomások. Ahogy maga a rendező megy fel a hegyre, maga után húzva a követ, és alatta az a csodálatos zene - ezen (majdnem) záró képsorok miatt képtelen vagyok ötösnél gyengébbet adni.

Ha nem lenne még a Szerelem és mennydörgésnél is több és debilebb poén benne, valamint ha jobban kidolgozták volna ezt az időutazásos-, párhuzamos univerzumos-szálat, akkor még a négyest is megérdemelné. Gyanítom, hogy a már több helyen említett animációs adaptációt kéne megnéznem, mert látom a potenciált ebben a sztoriban.

Pont tegnap írtam egy másik fúrumon a Five Nights at Freddy's kapcsán, hogy ezek a típusú filmek akkor működnek igazán, ha nem veszik komolyan magukat. Na, a Chucky menyasszonya egyáltalán nem vérkomoly horrornak készült, és baromi jól áll neki. Cirka húsz év után néztem újra, és remek szórakozás volt, jókat nevettem rajta, ellentétben az előző három résszel (Chucky-darálást tartok), amik próbáltak komolykodni, kevés sikerrel. Logika szintjén persze még mindig egy baromság az egész, de mennyivel másabb az élmény, ha a készítők a tudtunkra adják, hogy nem is kell ezt komolyan venni, nem az a cél...

Remek alakítások, kiválóan megírt sztori, megszívlelendő üzenettel. Szinte azonnal belecsap a dolgok sűrűjébe, azután pedig egy pillanatra sem áll le, mindig történik valami érdekes. Már amennyire a magyar valóság tragikomédiájának mikrokozmosza érdekes tud lenni. (Spoiler: az tud lenni.) Erős négyes, le a kalappal!