Kogaledo

Tapasztalat: 502 film
Kompetencia: 1 film
Súly: 527
Regisztráció: 2009. december 1. (14 év, 3 hónap)
Kedvencnek jelölték: 7 user

Kedvencek

Műfajok: dráma, sci-fi, szatíra, thriller

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
An Cailín Ciúin
A csendes lány
5 2023-11-12 4,3
(165)
Close
Közel
5 2023-11-12 4,1
(104)
I'm Thinking of Ending Things
A befejezésen gondolkozom
2 2022-12-27 3,5
(173)
Triangle of Sadness
A szomorúság háromszöge
5 2022-12-06 3,9
(401)
Everything Everywhere All at Once
Minden mindenhol mindenkor
1 2022-05-21 3,6
(400)
The Matrix Resurrections
Mátrix: Feltámadások
4 2021-12-28 2,5
(333)
Don't Look Up
Ne nézz fel!
1 2021-12-28 3,7
(623)
What We Do in the Shadows
Hétköznapi vámpírok
1 2021-01-02 3,9
(512)
Mænd & høns
Férfiak és csirkék
5 2020-02-09 3,7
(213)
The Discovery
 
4 2019-12-14 2,9
(42)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2023-11-12 19:18:46 Close (2022) / Közel Kogaledo (5) #21

Egy helyi filmklub keretén belül, nem sokkal A csendes lány után néztem meg ma ezt a filmet, és nehéz volt nem párhuzamot vonnom köztük. Mindkettő nagyon tetszett, mert teljes mértékben át tudtam élni mindkét gyerek érzéseit. Nyilván azért, mert magam is átéltem ezeket - még ha a kiváltó helyzet más is volt -, pont úgy, ahogy e két filmben bemutatták, és épp ezért tudom azt mondani, a Close számomra kivételesen hiteles, igaz ábrázolása volt ennek az érzésnek. A kis Leót alakító gyerekszínész meg egész egyszerűen egy csoda. Ebben a filmben nekem az tetszett igazán, hogy nem egy történetet mesélt el a rendező, hanem egy érzés-görbét közvetített, mégpedig igen ügyesen. Mi történik akkor, ha valamit szentnek, igaznak élsz meg, valami valódi, lélekemelő csodának, amit a külvilág nem képes érezni, ezáltal megérteni, nem hisz benne, ezért címkéket ragaszt rá, mire te betojsz, hogy kirekesztődsz a falkából, és elrúgod magadtól az áttetsző csodát, hogy be tudj illeszkedni abba a vaskosságba, amit a film nagyon ügyesen és finoman volt képes számunkra érzékeltetni. Megrepeszted a csodát, kinyírod önmagad egyik, igaz felét, miközben magad is csúnyán összetörsz. Nagyon szép jelképnek tartottam, hogy Leo a film elején végig fehérben volt, míg Rumi csak pirosban (a szobája is piros volt), ám a fordulóponttól León megjelentek a színes ruhák. Ez valahol egybevág somogyireka leírásával, bár én azzal nem értek egyet; én inkább az általános ártatlanság elvesztését láttam itt, egy igaz, tiszta érzést szennyezett be a világ, nem észleltem itt semmilyen kisfiú vs férfi szexuális utalást. Ez az érzés lehet akár az önmagunkba vetett hit, amit a millió címke kiírt belőlünk, a kisfiúk ugyanúgy szimbólumok voltak, akár a virágok, most lényegtelen, hogy fiú vagy lány, petúnia vagy tulipán. Nekem nem volt sok a hokijelenet, mert épp ezzel a túlzó jelenléttel éreztette jól, hogy az ember hogyan próbál nap mint nap lépést tartani a világ fárasztó, vulgáris tömegsodrásával a saját finom érzései ellenében. Az anyuka gyászfeldolgozása számomra igenis hiteles volt: halt meg több nagyon közeli hozzátartozóm, senki nem látott rajtam semmit, sosem sírtam mások előtt, és igen, én konkrétan az egyik ilyen hirtelen haláleset után két nappal mosolyogva mentem dolgozni, pedig a hozzám akkor legközelebb állót veszítettem el, mert elbírtam az érzéseimmel egymagam is, és úgy voltam vele, ez másra nem tartozik, nem akartam megosztani senkivel. (Nem vagyunk egyformák, nem lenne szabad a világot mindig a magunk zárt fakkrendszereibe besorolni, és e szűk fiókokból kikandikálva konkrét társadalmi rétegeket egységesítve minősíteni.) Summa summarum, ez egy nagyon szép, egyszerű és csendes film, kevés szóval, akár egy hatalmas freskó, mesél a nézőnek nagyon-nagyon sok, igazán mély dologról.

Nagyon kellemes szájízt hagy maga után, egy végtelen békés, nyugodt atmoszféra lenyomatát, amit olyan jó magunkba zárni, miközben finoman, nem tolakodóan, hanem valami álomszép módon mesél ez a film egy igencsak valódi érzésről. Aki átélt hasonlót, annak felejthetetlen élmény lesz ez a címéhez méltó alkotás.

2022-08-23 09:39:40 Amadeus (1984) Kogaledo (5) #67

Ez a film nem történelmileg, hanem lélektanilag hiteles. A tehetség és a középszer közti különbség nem feltétlenül a művek élvezeti értékében jelenik meg, egy középszerű mű is lehet hatásos, szívhez szóló, szép. Salieri figurájában Forman épp azt mutatta meg, amire Nietzsche azt mondta, emberi, túlságosan emberi.

Ha érdekel ez a nehezen megragadható különbség, olvasd el József Attila Babits kritikáját (fent van a neten), Bulgakov Sztanyiszlavszkij kritikáját, vagy levelezését a neves íróval, akinek a neve most nem jut eszembe. :) (A Sárba taposva c. kötetben megtalálod ezeket a szövegeket.) Ilyen alapon amúgy a Biblia mint mű is besározza Júdást, hisz nem voltunk ott, nem tudjuk, mi történt valójában. De az tény, ha valakiben van valami emberfeletti, azt a túlontúl emberi nehezen viseli el. A film csupán ezt meséli el, mégpedig pszichológiaig abszolút hitelesen.

Amúgy engem sokkal jobban zavar, amikor egy film szentet farag gyarló, kisszerű történelmi figurákból, mert ezzel az emberiség kollektív eszményképe válik hamissá, mint botcsinálta hangoló keze alatt a Steinway zongora. :)

előzmény: caulfield (#64)

2018-12-24 08:22:07 Den skyldige (2018) / A bűnös Kogaledo (3) #20

Egyetértek, az életszerűtlenség - ha egyáltalán van ilyen szó - volt az, ami bennem is nemtetszést keltett. Csomó pszichológiai logikátlanság volt a filmben, emiatt számomra didaktikussá, szájbarágóssá vált a sztori, annyira nyilvánvaló volt, mit akar átadni, hogy emiatt megszűnt a kezdeti varázs. Pedig kamaradráma és dánmániás vagyok, de xaladunak most teljesen igazat adok, a Locke ezerszer okosabb, jobb film ebben a műfajban, persze azért ez is nézhető.

előzmény: paksiendre (#18)

2018-12-23 08:13:01 The Place (2017) / A hely Kogaledo (5) #14

Ez a film egy csoda. Ilyen okos, az embert valóban értő és érző alkotást rég nem láttam. Megmutatja világunk szövetének a visszáját, hogy milyen szálak futnak a számunkra látható mintázat alatt. Az én interpretációmban is a férfi a mindent magában foglaló (ki Istennek nevezi, ki Brahmannak, ki Természetnek) aspektusa, aki csak megfigyel, nem ítélkezik és nem irányít, és láthattuk, mit jelent, hogy egy fonálból hurkolt ágytakaró az élet. A cím is zseniális: ez egy hely, de mégsem az, mert a tudatunkban van, nem rajtunk kívül, ahogy a világunk is. Angela meg, ismét somogyirekaval értek egyet, a továbbvezető út ebből a karmikus láncolatból a szerelem által.

2018-08-18 08:37:31 The Square (2017) / A négyzet Kogaledo (4) #35

Ebben a filmben az a jó, hogy úgy mutat meg valamit, hogy ő maga is azzá válik, amit ábrázol. Mint amikor a hazugságot úgy akarom megértetni a gyerekkel, hogy hazudok neki. „Minden krétai hazudik” – mondta a krétai Epimenidész, s ezzel létrehozta a hazug paradoxonát. Nem tudom, hogy tudatos volt-e Östlund részéről ez a csavar, de ha igen, nagyon ügyes húzás. Hogy fogalmaz Arisztotelész? „Hamis arról, ami van, azt mondani, hogy nincs, és ami nincs, arról azt mondani, hogy van; igaz pedig arról, ami van, azt mondani, hogy van, és arról, ami nincs, azt mondani, hogy nincs.”

A felszínességről, a kifordult világról, a művészet elértéktelenedéséről, a fb középszer diadaláról, erről az egész illúzióra épülő 21. századról csak ilyen felszínesen, kifordulva, kirakatszerűen lehet jól mesélni. Nemrég néztem meg a Happy Endet Hanekétől, amit az a mikroszkóp alatt mutat be, Östlund egy teleszkópon keresztül láttatja. Ilyenek a svédek amúgy, szó szerint, na jó, majom még nincs „husdjurként”, bár ha jobban belegondolok, dehogy nincs, csak maguk sem vallják be, hogy márpedig van…
(Kár, hogy ilyen hosszú lett, de nekem még ez is belefért a semmiről beszélünk hosszan koncepcióba, bár nyilván ez sem volt tudatos.)

2018-08-17 10:22:34 Lucky (2017) Kogaledo (2) #7

Úgy látom, teljesen egyedül vagyok a véleményemmel, de nekem ez a film didaktikus, közhelyes, mesterkélt volt. Pedig a filozofikus témák és az ilyen szemlélődős filmek a kedvenceim. Kicsit olyan volt, mint egy 3D-s aszfaltrajz, bizonyos szögből, mintha egy mély kút lenne, de beledobni már nem tudsz egy kavicsot, mert visszapattan az aszfaltról. Nekem a főszereplő játéka sem tetszett, sőt számomra minden szereplő hamiskásnak tűnt, legfőképp az a bárbéli pár. Amúgy végig Babits sorai cikáztak a fejemben, aki ezt a témát gyönyörűen tudta kibontani az Ősz és tavasz közt c. versében.

"Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hüse a pincének.
Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint mezitlen teste egy halottnak.

Este van már, sietnek az esték
álnokul mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!"

(A filmben nyíltan vagy látensen kavargó fogalmak, mint ateizmus, nihilizmus, realizmus, buddhizmus, panteizmus stb. így egymásra hajigálva épp úgy oltják ki egymást, mint a tibeti jógagyakorlatokat a cigizés... ráadásul ez a csakazértis cigizek-dolog nekem egy kicsit gyerekesnek tűnt, azért nem szeretnék 90 éves koromra oda jutni, hogy az autentikusságomat ilyen gyerekes lázadással kelljen önmagam számára kifejeznem.) Elnézést mindenkitől, akinek tetszett ez a film, simán lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.

2018-08-13 19:04:39 Happy End (2017) Kogaledo (5) #10

Nekem Haneke és Jarmusch nagyon régóta a két kedvenc rendezőm, most nem fejtem ki, hogy miért, de az biztos, minden filmjük után úgy állok fel, istenem, de jó, nem vagyok egyedül azzal, ahogy az életet nézem…

Ez a film számomra nem csupán egy család, hanem Európa (és a kontinensen túlnyúló kultúrájának) története volt, a családtagok ennek a talán leköszönő félben lévő civilizációnak a stációit voltak hivatottak szimbolizálni, időben valahonnan a polgárosodástól számítva napjainkig, miközben el volt benne rejtve Európa oly sok arca, nézőpontja, gondolata, én még a kutyában is megláttam valamit, ami oly jellemző erre a kultúrára, mert az a kutyaharapás nyilván nem volt véletlen, ahogy a különböző országok gazdasági szövetségen alapuló házassága sem stb.

Én Rékával ellentétben azonban úgy gondolom, a rendezői én nézőpontja a kislány volt, nem az öregember. Mondta is neki az öreg, de furcsa, hogy itt vagy, hisz ez a tartással bíró kislány sehogy se illett ebbe a bomló közegbe. Ő az, aki mindenkin átlát, kimondja, amit senki sem mer, részese a tragédiáknak, de mégis örök kívülálló, ő a mindenkori Szemlélő, észlelő, aki átél, még sír is, ha olyat él meg, de nem avatkozik a dolgok menetébe, de meglöki a rendszert, ahol elakad, mint Jancsika a villanyvasutat a szőnyegen. Milyen érdekes, hogy épp a Buddenbrook házat olvasom, számomra elég sok az áthallás.

És még egy dolog, lehet, csak az én hülyeségem:

Amikor a kislány elmeséli a nagypapának azt a táboros sztorit, nem virágnyelven épp azt vallja be az öregnek, hogy ő adagolta túl anyuci gyógyszerét, amit előzőleg kikísérletezett a hörcsöggel? És az öreg ebből arra következtet, na majd akkor ez a bátor kislány őt is „megváltja”, de hát egy ilyen isteni észlelő ilyet nem tesz, ő csak odáig tolja az embert el, ahová amúgy magától is menne, csak gyáva még ehhez is. Az öreg simán megölhette volna magát - ennek a filmnek fő motívuma a gyávaság volt amúgy, itt mindenki iszonyatosan gyáva volt.

És ha a sztorit Európa agóniájaként nézzük, csomó jelenet érdekes megvilágításba helyeződik.
Kedvencem amúgy a karaoke jelenet volt, mosolyogtam magamban, Haneke most nem kegyelmezett az emberi lénynek, azért ez egy elég kemény jelenet volt, ha alaposabban belegondolunk.

Köszi, azóta tovább agyaltam a filmen, és egyre zseniálisabbnak gondolom, ahogy telik az idő. Már azon is elgondolkodtam, tudatos volt-e a férfi főhős ápolatlansága és esetlensége, amit az amatőr színészválasztás még jobban kihangsúlyozott, nyilván, de akkor ez megint ad egy plusz jelentést a béna karral együtt a vágóhídon. Megfigyeltem már Jarmuschnál is, sokszor tök mást kommunikál a filmjeiről, mint ami az emberben automatikusan lecsapódik, mint valami rejtvény: van a mainstream jelentés és alatta sokszor épp annak az ellenkezője.

előzmény: Jereváni Rádió (#96)

Elmondom az én interpretációmat, mert ezt senki nem írta, hátha mégis van, akinek ez jött le. Kicsit hosszú, bocs.

A film vágóhídon játszódik, ahol szarvasmarhák élnek, akik csak arra várnak, hogy egy napon ott lógjanak azokon a kampókon. Talán páraknak ismerős a kép már máshonnan... Itt dolgozik a két hős, akik álmukban szarvasok, ami a szarvasmarha szabad verziója, ha fogalmazhatok ilyen bénán. Ezt a film eleje mutatta meg nekünk, a felütés, ami kvázi vázolta ezt az ellentétet, amit a cím jól meg is támogatott verbálisan. Ott voltak a bezárt marhák egymáshoz préselve, nézték a rácsok mögül a napot, stb., miközben szarvas társaik korlátok nélkül bolyonganak egymással harmóniában az erdőben. Ha a szarvas az ember kivetülése az álomban, akkor a szarvasmarhának is annak kell lennie, csak itt az „életben”. Magyarán a fizikai és szellemi sík futott parallel végig a filmen, és a két főhős hangsúlyai inkább a másik, a nevezzük úgy, szellemi síkra helyeződtek, azért voltak ilyen esetlenek, bénák a vágóhídon. Mária autisztikus vonásai igazából számomra nem egy betegség tünetként csapódtak le, hanem fordítva: az őt körülvevő világot láttam betegnek a maga harsányságával, taplóságával (ld. Jenő), míg ő a rendre, a tisztaságra (fehér szín) és az igazságra törekedett (becsomagolatlan szókimondás). Az érintéstől irtózás is azt sugallta számomra, ő nem feltétlenül a testi síkon élte meg önmagát, és ezért nem igazán érti a fizikai világ kódjait. A férfi szintúgy, csak a különbség köztük az, hogy ő egy idős ember, és neki ez a fizikai sík volt a fő tapasztalati közege. Ám csoda történik velük, a másik síkon együtt vannak, és ez kiderül itt is. A pszichológusnő is jól megmutatta, hogy ez olyan misztikum, amit sokan csak irigykedve figyelnek. Szeretnék ezt megélni a „vágóhídon” is, csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert ez nem az erdő. Mindig zaj volt, megfigyeltétek: tv, rádió, utcazaj, gépek, telefon stb. És minden félremegy állandóan. Az erdőben meg csend és megértés van. Tudnám még ezt részletesebben elemezni, de a vége: az a szex jelenet iszonyatosan gépies volt, ráadásul előtte a faszi meghág egy nőt, Mária meg pornót néz. Ez sem véletlen azért. És az arca a szex alatt mindent elárul, ez nem egy boldog, igazi szerelmes egymásba borulás volt. És eltűnt a szép álom, oda az erdő, a szarvasok, a patak, a szabadság, maradt a vágóhíd. Milyen arcot vág Mária, amikor rádöbben a legutolsó jelentben, hogy nem álmodott? Ez nekem nem arról árulkodott, hogy boldog lett. Remélem érthető, szerintem a film vége kifejezetten nem happy end. Enyedi nyilatkozta is a Simon mágus kapcsán, hogy a földi létet a teremtés egy elfuserált terepének tekinti, fent van a Youtubon, rá lehet keresni. Mindenesetre egyet értek a zseniális rendezővel: jó lenne megtartani a lelki síkot is magunknak, és nem állandóan lerántani a vágóhídra, kinyírva ezzel, hisz testben is és lélekben is megélve lenne teljes a létünk.

(Az érfelvágós jelenet rendben van, párom orvos, kifejtette, ha a könyökhajlatban vágja el a karját, az durván spriccel, de ez így teljesen reális, ennyi vérveszteségtől nem hal meg senki. Ez a vér csak keret volt, az elején a szarvasmarha csurgó vére és Máriáé ugyanaz a vér. Mária fizikailag nem halt meg, szerintem semmi ilyen nem volt ebben a filmben, nem ő halt meg, hanem a szerelem, s ezzel benne is meghalt valami fontos, ahogy elakadt a zene is a lejátszóban.)

Összes komment...