Vivien Leigh

Vivian Mary Hartley néven született 1913. november 5-én, az indiai Dardzsilingben. Apja, az angol származású Ernest Hartley, az indiai lovasság tisztje volt, anyja, Gertrude Robinson Yakje, származása nem tisztázott. A kis Vivian első színpadi fellépése Little Bo Peep szerepe volt hároméves korában anyja amatőr színtársulatában. Gertrude Hartley igyekezett egyetlen gyerekébe belenevelni az irodalom iránti rajongását, ezért H. C. Andersentől, Lewis Carolltől, Rubyard Kiplingtől olvasott fel neki történeteket.
Vivian 1920-ban az angliai Roehampton Szent Szív Rendházába járt iskolába, majd Európában folytatta tanulmányait. 1931-ben visszament Angliába és közölte szüleivel színésznői ambícióit. Mindketten támogatták, és apja segítségével felvették a londoni Királyi Színművészeti Akadémiára.
1931 végén hozzáment az ügyvég, Herbert Leigh Homan-hoz, akitől 1933. október 12-án megszületett Suzanne nevű lányuk. Vivian azonban nem érezte jól magát a háziasszony szerepében. Ekkor felvette a Vivian Leigh nevet. Az ügynöke beajánlotta Vivian-t Alexander Korda rendezőnek, de Korda csak 1935-ben - a The Mask of Virtue című darabban való szereplést követően - kötötte meg vele a szerződést, akkor már Vivien Leigh néven. A rendező javaslatára nagyobb színházban is fellépet, ahol már nem volt képes kellően érvényesíteni hangját. „Évekig tartott, amíg eleget tanultam ahhoz, hogy tényleg olyan legyek, amilyennek már az első fellépésem után beállítottak. Olyan buta és kellemetlen helyzet volt.” – Emlékezett vissza Vivien.
Az 1937-es Tüzek Anglia felett forgatása során Laurence Olivier színésszel kerültek közel egymáshoz, és hamarosan a valóságban is szerelmi kapcsolat alakult ki köztük. Leigh első filmje, aminek az USA-ban is nagy sikere lett, az 1938-as Oxfordi diák volt, amiben Robert Taylor és Lionel Barrymore oldalán játszott. A forgatás alatt elterjedt hogy kiszámíthatatlan, és elég nehéz volt vele együtt dolgozni. Korda figyelmeztette, hogy nem fogja meghosszabbítani vele a szerződést, ha nem változtat viselkedésén.
Hollywoodban hatalmas felhajtással kezdték keresni a megfelelő színésznőt Scarlett szerepére, David O. Selznick Elfújta a szél című produkciójához. Leigh már korábban is érdeklődött a szerepért, és Selznick tetszését is megnyerte. George Cukor rendező Leigh „hihetetlen vadságát” dícsérte, és a színésznő nemsokára meg is kapta a szerepet. Cukor-t rövidesen Victor Fleming váltotta fel, akivel Viven gyakran keveredett vitába. Olivia de Havilland színésztársával esténként titokban tanácsot kértek Cukor-tól a szerepükkel kapcsolatban. Az Elfújta a szél azonnali sikert hozott Leigh számára, ő mégis így nyilatkozott egy alkalommal: „Nem vagyok filmsztár – csak egy színésznő vagyok. Egyszerű filmsztárnak lenni: ez egy hamis élet, valótlan értékekkel, ahol csak a hírnév számít.” A tíz Oscar-díj közül, amit a film kapott, ő kapta a legjobb színésznőnek járó díjat, és a New York-i kritikusok körének legjobb színésznőnek járó díját is elnyerte.
1940-ben Laurence Olivier elvált feleségétől és Holman is elvált Liegh-től. Augusztus 30-án Olivier és Liegh zárt körben házasságot kötöttek a kaliforniai Santa Barbarában. Leigh remélte, hogy több filmben is együtt játszhat majd férjével, de Selznick megfigyelte, hogy amíg Olivier meg nem kapta Alfred Hitchcock A Manderley-ház asszonya című film főszerepét, Leigh a legkisebb lelkesedést sem mutatta a szerepért. Az 1940-es Talpig úriember esetében hasonlóképpen elutasították Olivier mellől. A Waterloo Híd című filmben pedig Selznick végül Olivier-t cserélte Robert Taylorra. Leigh a szerepnek köszönhetően a korábbinál is nagyobb híre tett szert Hollywoodban. A film hatalmas sikert aratott mind a közönség, mind a kritikusok körében, és a színésznőnek is végül ez a lett a kedvenc filmje. 1941-ben együtt játszottak férjével a Lady Hamiltonban, melyben Leigh Emma Hamilton-t alakította.
1944-ben tuberkulózist állapítottak meg nála. 1945 tavaszán a Cézár és Kleopátra forgatása közben kiderült, hogy terhes. Nem sokkal később azonban elvetélt, amiért súlyos depresszióba esett. Férjét egy alkalommal szóban és testileg is bántalmazta, majd zokogva a földre esett. Ez volt az első nagyobb mániás-depressziós idegösszeroppanása. 1946-ra állapota tovább romlott, mert filmjeinek, a Ceaser és Kleopátrá-nak és az Anna Karenina-nak (1948) nem volt nagy sikere.
Leigh következő nagyobb szerepe Blanche DuBois volt, a West End-en színre vitt A vágy villamosa című Tennessee Williams darabban. A dráma nagy port kavart, mert számos utalás van benne a homoszexualitásra, a szabadszerelemre, és a nemi erőszak sem hiányzik a darabból. Hamarosan forgatni kezdték a mű filmváltozatát, melyben Leigh tiszteletlen humorának is köszönhetően jó kapcsolatba került Marlon Brando-val, de Elia Kazan rendezővel kezdetben nehézségei akadtak. A filmért ragyogó kritikákat kapott; megkapta második Oscar-díját, a brit film- és televízióművészeti akadémia legjobb női főszereplőnek járó díjat, a New York-i filmkritikusok köre legjobb színésznőnek járó díját, valamint egy Golden Globe-ra is jelölték. Leigh így emlékezett vissza az időszakra: „Blanche DuBois alakítása az utolsó lökés volt az őrület felé.”
1953-ban, röviddel az Elefántjárat című film forgatása után Leigh összeomlott. Az év végén újra terhes lett, és néhány héttel később másodszorra is elvetélt, amit újabb hónapokig tartó depressziós időszak követett.
1958-ban Leigh viszonyt kezdett John Merivale kanadai színésszel, s 1960-ban elvált Olivier-től. 1963-ban a legjobb színésznőnek járó Tony-díjat ítélték oda neki a Tovarich című Broadway-musicalban alakított szerepéért. Az 1961-es Tavasz Rómában és az 1965-ös Bolondok hajója című filmekben szintén játszott.
1967 májusában ismét megbetegedett tuberkulózissal. Július 8-án, fél órával éjfél után, amikor Merivale lefekvésre készült, holtan talált Vivienre a hálószoba padlóján. Leigh valószínűleg a fürdőszobába igyekezett, de közben tüdeje megtelt folyadékkal, és összeesett.
Az Egyesült Államokban ő volt az első színésznő, akit a „The Friends of the Libraries at the University of Southern California” is ünnepélyesen elbúcsúztatott.

Viven Leigh-t korának egyik legszebb színésznőjének tartották. „Tökéletes, kiforrott színésznő volt, akinek csak útjában állt a szépsége.” – Mondta ezt George Cukor rendező.