Christopher Nolan

Christopher Nolan 1970. július 30-án látta meg a napvilágot Londonban. A filmek iránti szenvedélye hétéves korától datálható, mikor látta a Star Wars IV. - Egy új remény című filmet. George Lucas filmtörténeti mozija után a gyermek Nolan fogta apja Super8-as kameráját és Action Man figuráit, és elkezdett rövidfilmeket forgatni.
Ahogy fogalmaz, filmjei idővel nagyobbak és kreatívabbak lettek, végül pedig talált olyan embereket is, akik hajlandóak voltak fizetni értük. A nagyobbodás és fejlődés korszaka a rendező egyetemi éveit takarja, és bármily meglepő, a torz realitást ábrázoló filmes régi zsengéi nem a realizmus jegyében fogantak.
Az 1989-es Tarantella, illetőleg a kilencvenes évek közepén forgott Larceny és Doodlebug a szürrealizmus vonásait viseltek magukon, de a rendező kardinális témája, a megszállottság már ezekben is jól észrevehető volt. Első nagyjátékfilmes, és egyben az első valószerű világot bemutató debütjére 1996-ban került sor. 6000 dollárból, fekete-fehérben, a Londoni Egyetemről verbuvált barátai közreműködésével elkészítette az alig hetven perces Követés című pszichothrillert. A nagyvárosi magánytól szenvedő kukkoló és a megalomániás betörő találkozásáról szóló film töredékes elbeszélésmódját és film noiros áthallásait 1998-ban nagyra becsülte a San Franciscoi Filmfesztivál zsűrije, a nagy stúdiók által emészthetetlennek vélt filmeket forgalmazó Newmarket Films (lásd még: A passió) pedig rögvest meg is előlegezte neki a bizalmat és a pénzt egy személyes élményből táplálkozó következő mozija elkészítéséhez.
Ez a film a 2000-es Memento, amit a rendező öccse, a forgatókönyvíró Jonathan mesélt el bátyjának egy az USA nyugati partjáról a keleti part felé tartó autóút során. Jon rövidesen meg is jelentette ezt a Memento Mori címre hallgató novellát, Chris pedig adaptálta a történetet. Az írás memóriazavaros Earl-je a filmben egy új nevet (Leonard Shelby) és egy félelmetes rendellenességet kapott: felesége meggyilkolásából fakadó bosszúszomja mellé az új emlékek gyűjtésének hiányát. A finoman szólva is újszerű mozi örökölte az előző alkotás nehézkes elbeszélésmódját, sőt a komplex alaphelyzetet indokolandó még komplikáltabb narratív eljárás váltotta fel azt. Az inverz elbeszélési metódus ugyanis nemcsak a széthullott elméjű főalakra zúduló óriási terheket testesítette meg, de a nézőt is ugyanabba az átjárhatatlan szövevénybe kalauzolta, mint a főszereplőt. Nolan emellett egy egyenes vonalú párhuzamos történetet is helyezett a visszafelé tartó gerinctörténet mellé, valamint egy csonkolt metatörténetként aposztrofálható flashback-sorral is megbolondította a főszereplő benyomásaiból formálódó történetet. A film, melyből többen ma is a posztmodern ember örök átképződésre kárhoztatottságát olvassák ki, gyakorlatilag uralta az amerikai független fesztiválok mezőnyét a Sundance-től Deauville-en át a mainstream Oscar-ceremóniáig, ahol a Legjobb adaptált forgatókönyv díjra nominálták. Rendezőjét pedig álomgyári fejvadászok tömkelege próbálta elcsábítani.
Bár nagyon is közönségfilmes stílusú alkotónak vallja magát, Nolan következő munkáját az Insomnia című norvég thriller remake-jét a saját szájízének megfelelően próbálta meg tető alá hozni. Barátja, Steven Soderbergh cégének égisze alatt látott munkához úgy, hogy az alkotófolyamat 50%-át a Warner Bros. illetékesei befolyásolták. Hollywoodi belépőjéhez mindent megkapott: elismert sztárokat Al Pacino, Robin Williams és Hilary Swank személyében, a megszállottság és a jóvátétel szerencsés kezekben jól elsülő témáit. Csak a forgatókönyvírás jogát nem, azt ugyanis vélhetően a Memento miatt egy Hilary Seitz nevű hölgyre bízták. Sokan máig e legfontosabb kreatív fázis megvonásával magyarázzák, hogy az Álmatlanság bár az átlagnál mélyebb kommersz bűnügyi thriller, mégsem viseli magán igazán a rendezői védjegyeket. Néhány orgánum egyszerűnek tartotta a filmet a Memento „üdítő” összetettsége után, és a mai napig Nolan legkevésbé ötletes munkájának nevezik, különösen az Álmatlanságot követő, egyenletesen zseniális filmeket magában foglaló korszak ismeretében.
A 2005. óta tartó „egyenletesen zseniális” időszaknak tulajdonképpen egy soha meg nem valósult filmterv nyitott utat. A krimi-remake után ugyanis Nolan egy Howard Hughes-életrajzi film előkészítésén fáradozott. A főszerepre Jim Carrey-t szemelte ki, saját szkriptjét pedig a lehető legjobb írásának titulálta. Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio együttműködése miatt azonban a filmcézár élettörténete meghiúsult. Az ürömbe rövidesen üröm vegyült, mikor a rendező elvállalta a Batman és Robinnal teszthalott állapotba jutott Batman-franchise újabb részét. A Batman - Kezdődik! nem csupán egy újabb Batmanes film volt, hanem egy totális formanyelvi és eszmei újragondolás. Az addig kevéssé ismert Christian Bale nem az eszméletlen játékszerekkel felszerelt laza kalandhőst állította centrumba, hanem az útját kereső, neurotikus fiatalembert, egész konkrétan Bruce Wayne-t, aki a félelmeivel való jungi egyesülés közben jön rá a megszállott bosszú és a kiegyensúlyozott elvhűség különbségeire. A valószerű megközelítésről sokat elárul, hogy Nolan a 150 milliós projekt teljes forgatási ideje alatt mellőzte a számítógépes trükkök használatát, inkább az életnagyságú makettekre és a színészi alakításokra szavazott. A végeredmény: a sötétség fia, Batman nemcsak pszichológiai téren mutatta meg oroszlánkörmeit, hanem jegyeladás és pozitív nézői visszajelzések terén is.
A denevéremberes mozi folytatása pusztán egy végső kiskapu miatt is elkerülhetetlen volt, de Nolan ahelyett, hogy évekig nyugodtan dolgozott volna a sequelen, angol hidegvérrel újra munkába állt. 2006-ban szinte csak Christopher Priest díjnyertes regényének, A tökéletes trükk-nek a filmváltozatán dolgozott. A századelő Londonjában hadakozó bűvészek történetével bevallottan saját átverős filmkészítői módszerének állított mementót. Filmjében kisebb módosításokkal újra előkerültek kelléktárának jellegzetes elemei: a megtévesztő írások, a non-lineáris elbeszélés, a hasonmás-jelenség, a nyomozás részben egy konkrét rejtély, részben az identitás után, a posztmodern emberkép. Hugh Jackman és Christian Bale párharca még az utolsó képkockájával is képes volt arcon törölni a publikumot ugyanúgy, ahogy egy illuzionista tette azt korabeli közönségével. A tökéletes trükk nem száz százalékos független mozi, hanem az alkotó nézeteit világosan hirdető kultúraközi darab. Némiképp elmozdulás a nagyköltségvetésű filmektől, de nem teljesen. Bizonyítéka a 40 milliós költségvetés és a több ponton észrevehető hűség a Christie-féle krimikhez. Némiképp visszatérés a független gyökerekhez, de nem teljesen. Akárcsak a Memento, ez a film is többszöri megtekintést igényel, de szürkeállományunkat nem kavarja fel oly drasztikusan. És még mindig ott van a major stúdiós keret és háttér.
2008-ban Nolan a Titanic mögött a második legnagyobb bevételt hozó amerikai filmmel örvendeztetett meg mindenkit. A sötét lovag nemcsak box office szempontból nőtt túl amúgy is kiváló elődjén, hanem minőségében is. A 2000-es években talán csak az új-zélandi Peter Jackson A gyűrűk ura-trilógiája és a szintén brit Paul Greengrass Bourne-filmjei hajtottak végre ilyen bravúrt. Minek volt köszönhető ez a mindent átható siker? Elsősorban annak, hogy a rendező az immár működés közben látható Batman alól rántotta ki a szőnyeget. Teljes erőből. Előlépett ugyanis a figura ősnemezise, a pszichopata Joker (a szerepben teljesen feloldódó Heath Ledger prezentálásában), aki a bűnözőkről vallott elképzelések radikális cáfolataival sokkoló érzelmi viharokat támasztott a hős lelkében. Batman szorult helyzete a képregények legjobb, legütősebb Frank Miller korszakát költöztették a képernyőre. Fontos szerepűvé vált a bűnüldöző és a bűnös közötti hasonlóságok érzékeltetése, valamint a Gotham City-t örökké sújtó káoszkör. A veszteségek és megpróbáltatások köre, ami a Memento érthetőbbre hangolt Möbius-dramaturgiájaként is értelmezhető. Ebben az ördögi körben Nolan ráadásul a hasonmások legjavát adja: Batman-Joker, Batman-Gordon, Batman-Harvey Dent, Batman-Rachel Dawes, Rachel Dawes-Harvey Dent, Joker-Harvey Dent. Igen, a 152 perces játékidőben az államügyész Dent Kétarcúvá korcsosulása is benne foglaltatik, ami újabb strigula a fájdalmak mellé.
Nolan legutóbbi filmje bebizonyította: legyen szó független moziról, középsúlyú moziról vagy közönségfilmről, akármelyiket meg tudja tölteni olyan szubsztanciával, ami bárkinek elnyeri a tetszését. A tekintélye most már a hollywoodi iparban is magasra ugrott, kíváncsian leshetjük, a jövőben is folytatódik-e az egyenletesen zseniális periódusa. A 2011-re jelentett harmadik Batman-filmet is valószínűleg ő fogja rendezni, ám jelenleg nem az a leghőbb vágya. Kósza híreket hallani egy független filmes kirándulásról, ám valószínűbb, hogy egy hatvanas évekbeli kémsorozat, a The Prisoner játékfilm változatának forgatásába fog előbb.