Franco Zeffirelli

Rendezések (3,9)

Film Év Műfaj Nézettség Átlag
Tre fratelli
Három fivér
2005 ? 3 ?
Callas Forever
Mindörökké Callas
2002 dráma 29 3,6
Tea with Mussolini
Tea Mussolinivel
1999 dráma, háborús film, vígjáték 78 3,8
Jane Eyre
 
1996 dráma, szerelmi történet 199 3,8
Storia di una capinera
Egy apáca szerelme
1993 dráma 23 3,7
Hamlet
 
1990 dráma 196 3,7
12 registi per 12 città
12 olasz város - 12 olasz filmrendező
1989 dokumentumfilm 5 ?
Il Giovane Toscanini
Az ifjú Toscanini
1988 dráma, életrajzi film 3 ?
Otello
Verdi: Otello
1986 dráma, zenés film 12 4,4
Cavalleria rusticana
Parasztbecsület
1982 dráma, zenés film 10 4,1
La Traviata
Traviata
1982 dráma, musical, zenés film 8 ?
Pagliacci
Der Bajazzo
1982 dráma, zenés film 5 ?
Endless Love
Végtelen szerelem
1981 dráma, szerelmi történet 56 3,1
The Champ
A bajnok
1979 dráma, sportfilm 49 3,8
Jesus of Nazareth
A názáreti Jézus
1977 dráma, életrajzi film, minisorozat, ... 149 3,9
Fratello sole, sorella luna
Napfivér, Holdnővér
1972 dráma, életrajzi film, musical 310 4,1
Romeo and Juliet
Rómeó és Júlia
1968 dráma, szerelmi történet 273 4,0
La bisbetica domata
Makrancos hölgy
1967 dráma, vígjáték 88 4,1
Camping
Kemping
1957 vígjáték 2 ?

Szerepek

Szerep Film Év Rendező Műfaj Nézettség Átlag
Franco Zeffirelli Electric Boogaloo: The Wild, Untold Story of Cannon Films
 
2014 Mark Hartley akciófilm, dokumentumfilm, horror, ... 10 4,0
Franco Zeffirelli The Go-Go Boys: The Inside Story of Cannon Films
 
2014 Hilla Medalia dokumentumfilm
Franco Zeffirelli Maria Callas: Living and Dying for Art and Love
Maria Callas: Élni és meghalni a művészetért és a szerelemért
2004 Steve Cole dokumentumfilm
Franco Zeffirelli Un amico magico - il maestro Nino Rota
Nino Rota - a filmzenék mágusa
1998 Mario Monicelli dokumentumfilm, életrajzi film, rövidfilm 7 ?

Díjak

Díj Év Kategória Film Megjegyzés
David di Donatello-díj (Olasz Filmakadémia díja) 1969 Legjobb rendező Romeo and Juliet
David di Donatello-díj (Olasz Filmakadémia díja) 1972 Legjobb rendező Fratello sole, sorella luna
National Board of Review, USA 1969 Legjobb rendező Romeo and Juliet

Portré

2006-09-09 Tom Chase

Franco Zeffirelli (Firenze, 1923. február 12. – ) olasz filmrendező, forgatókönyvíró. Az 1960-as évek második felétől készít mozifilmeket. Színházi rendezőként több évtizede a legkiválóbbak között tartják számon, főleg operarendezései legendás hírűek.

Zeffirelli házasságon kívül született gyermek volt. Hatéves korában elvesztette édesanyját. Idős angol hölgyek vették pártfogásukba, akik felnyitották szemét az őt körülvevő világ szépségeire. (Életének ezt a részét idézi fel a Tea Mussolinivel című 1999-es alkotása.) Később a firenzei egyetemen építészetet tanult. Tanulmányait megszakította, s fegyveresen vett részt szülővárosa felszabadításában. Visszatérve az egyetemre, amatőr színielőadásokat is rendezett. Luchino Visconti már az egyetemen felfigyelt a tehetséges fiatalemberre, akit több filmjében asszisztenseként foglalkoztatott: Vihar előtt (1948), Szépek szépe (1951), Érzelem (1954). Roberto Rossellini és Vittorio De Sica segédrendezőjeként az ifjú Zeffirelli a rendezői szakma további mesterfogásait sajátíthatta el. Filmes tapasztalatai ellenére először a színház világában kívánta kipróbálni képességeit. Néhány év alatt forradalmasította az operarendezés korszerűtlen, idejétmúlt stílusát. Előadásai frissek, elevenek, mozgalmasak voltak: hamarosan a milánói Scala, a párizsi Opera és a londoni Covent Garden legfoglalkoztatottabb rendezője lett. Az opera után – de azzal sohasem szakítva – érdeklődése az irodalmi klasszikusok felé fordult: egyik feladatának tekintette, hogy Shakespeare munkáit közel hozza a XX. század nézőihez, megőrizve az eredeti művek szellemiségét, mellőzve mindenféle minőségi engedményt. Működése nyomán óriási Shakespeare-kultusz alakult ki Olaszországban, s Zeffirelli elérkezettnek látta az időt arra, hogy az avoni bárd műveit filmszalagra álmodja.

Első játékfilmjét még 1957-ben forgatta Kemping címmel, de a fekete-fehér vígjáték egyáltalán nem jellemző darabja az életművének. 1966-ban dokumentumfilmet forgatott a firenzei árvízről. Az igazi világsikert a Makrancos hölgy (1967) hozta meg számára: Shakespeare komédiájának szellemes, látványos, az eredetihez méltó adaptációjának magas színvonalához Richard Burton és Elizabeth Taylor fergeteges alakítása is hozzájárult. A következő évben a Rómeó és Júlia filmváltozatával ha lehet, még nagyobb sikert aratott. Szenzációs ötletnek bizonyult, hogy a tragikus sorsú szerelmesek főszerepére – szakítva az addigi hagyományokkal – az eredeti karaktereknek megfelelő életkorú színészeket választott Leonard Whiting és Olivia Hussey személyében. Feltétlenül említést érdemel Nino Rota csodálatos kísérőzenéje is. (A szerelmi téma feldolgozása a korszak népszerű énekese, Engelbert Humperdinck előadásában ma már örökzöldnek számít.) A közönség, főleg a fiatalok nagy tetszéssel fogadták a Napfivér, Holdnővér (1972) című munkáját is. A kritikusok már inkább vitatták filmet, amely Assisi Szent Ferenc életének kissé idealizált feldolgozása. 1966-ban Liliana Cavani rendezőnő is megfilmesítette ugyanezt a témát: az ő munkája egyfajta mozgóképes előfutára volt a 60-as évek végén fellobbant diákmozgalmaknak, míg Zeffirelli változata mintegy utólagos reflektálás ugyanerre. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a gyönyörű betétdalokat a diákmozgalmak kultikus énekes sztárja, Donovan énekelte. Zeffirelli következő monumentális vállalkozása A názáreti Jézus volt, mely ötrészes tévésorozatként és kétrészes mozifilmként is elkészült. A közönségsiker most sem maradt el, ám a kritikusok többsége csupán szép képeskönyvként értékelte a produkciót.

King Vidor klasszikusának 1979-es remake-je, A bajnok az Oscar-díjas főszereplők (Jon Voight és Faye Dunaway) és a tehetséges gyerekszereplő (Rick Schroder) játéka ellenére csúfos bukásnak bizonyult. A könnyfakasztó melodráma rossz fogadtatása részben azzal magyarázható, hogy a közönség akkoriban már másfajta filmdivatok lázában égett. Még kínosabb kudarc volt Zeffirelli modern Rómeó és Júlia-sztorija, a Végtelen szerelem (1981), melyet sokan és nem alaptalanul minősítettek giccsnek. (A Lionel Richie és Diana Ross által előadott betétdal, az Endless Love viszont világsláger lett.) A rendező főleg női főszereplőjével, az akkoriban igen divatos Brooke Shieldsszel volt elégedetlen: állítása szerint az egyik szerelmi jelenet felvétele közben kénytelen volt csiklandozni Shields talpát, hogy végre valami érzelem jelenjen meg a filmcsillagocska kifejezéstelen arcán. Mint a legtöbb Zeffirelli-film, a Végtelen szerelem is új tehetségeket mutatott be a közönségnek Tom Cruise és James Spader személyében. Az 1988-as velencei filmfesztiválon mutatták be Az ifjú Toscanini, amelynek vetítését a közönség egyre hangosabb kacaja kísérte: a derültség fő oka Elizabeth Taylor volt, akinek patetikus játékáról másnap a kritikusok vitriolba mártott tollal cikkeztek. Ugyanezen a fesztiválon vetítették Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című drámáját is, amely ellen már a bemutató előtt példátlan tiltakozáshullám indult. Maga Zeffirelli is a Biennálé műsorpolitikájának felülvizsgálatát követelte, saját filmjének kínos premierje után azonban dühösen nyilatkozta, hogy soha többé nem teszi be a lábát Velencébe. Egyértelmű világsikert arattak azonban a 80-as években az operafilmjei: a Traviata és a Bajazzók Teresa Stratas és Plácido Domingo, a Parasztbecsület Domingo és Yelena Obraztsova, az Otello pedig ismét Domingo és Katia Ricciarelli főszereplésével.

A 90-es években Zeffirelli továbbra is megosztotta energiáját a színház és a film között. Míg az előbbi területen folytatódott diadalmenete, addig filmjeivel nem sikerült megismételnie korai alkotásai világsikereit. Újabb Shakespeare-adaptációja, a Hamlet (1990) főszerepére – ismét ellentmondva a színházi hagyományoknak – filozofálgató értelmiségi helyett egy akcióhőst szerződtetett az akkoriban különösen népszerű Mel Gibson személyében. Választását sokan bírálták, s a Gibson-rajongók sem akarták mindenáron látni kedvencüket az új szerepkörben. Csendes sikert aratott az Egy apáca szerelme (1993) című alkotása, egy fiatal lány mívesen előadott tragikus története: az ifjú teremtés kényszerből vállalja a kolostori életet. Biztos mesterségbeli tudással, kitűnő szereposztással készült a Jane Eyre, Charlotte Brontë népszerű regényének újabb változata. Tökéletes színészválasztás, aprólékos környezetábrázolás és finom lélekrajz jellemzi az önéletrajzi ihletésű Tea Mussolinivel című munkáját. 1964-ben Zeffirelli már készített egy tévéfilmet a legendás operaénekesnő, Maria Callas Covent Garden-beli fellépéséről. 2002-es alkotása, a Mindörökké Callas a díva utolsó éveinek zömmel fiktív eseményein alapul, melyeken keresztül Zeffirelli saját ars poeticáját is megfogalmazza művészet és illúzió összefüggései ürügyén. A főszerepben Fanny Ardant kitűnő alakítását láthatjuk. Legutóbbi filmje, a tavaly bemutatott Három fivér a Napfivér, Holdnővér folytatásaként készült. Nem a legjobb előjel, hogy 1 év után is alig található valami anyag a neten a produkcióról, s nincs hír Olaszországon kívüli bemutatókról sem.