Alfred Hitchcock

Alfred Hitchcock 1899. augusztus 13-án született a Londontól keletre fekvő Leystone-ban. jómódú hívő katolikus család harmadik gyermekeként. Anyja Emma Whelam, apja William Hitchcock. Alfred fiatal korában jól nevelt, csendes gyerek volt, akit nem érdekeltek a sportok, nem hangoskodott a téren a többiekkel, csak kedvenc vonatos könyveit olvasgatta, és a kívülről fújta a menetrendet.

Mikor apja meghalt 1914-ben, Alfred kiiratkozott a szigorú iskolából, és elkezdett dolgozni. Mivel tehetséges rajzoló volt, még a 20. életévét sem töltötte be, amikor már szerkesztőként dolgozott egy amerikai filmtársaság londoni stúdiójában. Az ő feladata volt a némafilmek feliratának rajzolása. S mert nemcsak a rajzolásban volt tehetséges, 1922-ben saját film készítésére adta a fejét. A készülendő alkotás címének a Tizenhármas számot adta címéül, azonban a film sosem készült el, de ez korántsem szegte kedvét, sőt, az igazi kihívás csak ekkor érkezett. Egyik kollégája megbetegedett, ezért "beugrott" helyettesíteni, és ő rendezte meg az Always tell your wife című produkciót. Ez a film nemcsak első rendezésként maradt emlékezetes számára, hanem mert ezen a forgatáson ismerkedett meg a montázsokat készítő Alma Reville-lel, akit később feleségül vett. Házasságuk gyümölcseként 1928-ban született meg Patricia nevű lányuk.

Ezután még néhány évet eltöltött rendező-asszisztensként és vágóként, majd 1925-ben befejezte A gyönyörök kertje című melodrámát, melyet két évvel később A titokzatos lakó című bűnügyi történetet követett, mely sejtetni engedte a későbbi irányvonalat, és persze sikereket. Ennél a filmnél találkozhatunk először a később állandónak számító technikával, melyben a forgatókönyvet számozott részekre darabolták, s minden részt a legapróbb részletekig külön dolgoztak ki a díszlet és a kellékek felsorolásával. A drámai hatást pedig csak fokozta az, hogy egy üvegpadlón filmezték a színész lépéseit.

Hitchcock filmjeiben rendszeresen érezzük kicsit kifordítottnak a világot. Például, hogy a néző sok esetben inkább azonosul a rendőr helyett a bűnözővel, s természetesnek tart abszurd helyzeteket. A rendező is hangsúlyozza a végleteket, melyekben élesen elkülönül a kedves, jó szereplő - akit rendszerint ártatlanul, tévedésből vádolnak -, és a "Rossz", aki természetesen önmagában véve nem az, csak a rajta eluralkodó gonosz erők áldozata. A filmek készítése során nem sok, de annyi szabadság sem jutott a színészeknek, hogy egyes gesztusokba saját ötleteiket vigyék, vagy egy számukra harmonikusabb jelmezben jelenjenek meg. Hitchcock teljes irányítás alatt tartotta színészeit, gyakran még a kosztümjüket, kiegészítőiket is ő maga választotta meg. Amikor Angliában forgatott, jobban szeretett barna színésznőket látni a vásznon, ám Amerikában a szőkéket részesítette előnyben (Grace Kelly, Tippi Hedren), de volt példa az ellenkezőjére is (Ingrid Bergman). Férfiak között pedig olyan nagyságok fordultak meg munkáiban, mint Laurence Olivier, James Stewart, Montgomery Clift és Paul Newman. A hangosfilmek megjelenését a Zsarolás című alkotással ünnepelte, majd rövid válságon esett keresztül, melyben úgy vélte, hogy néhány személyes mozitól eltekintve nem készített maradandót. Az 1932-ben készült A férfi, aki túl sokat tudott című műve azonban nemzetközi figyelmet keltett, amit csak megerősíteni tudot az 1938-as Londoni randevú, ami máig legnagyobb angliai sikerének számít. Az igazi áttörést azonban az 1935-ös 39 lépcsőfok hozta meg számára, mellyel egy kémfilmsorozatot indított el, illetve a témához két esetben is - Szabotőr (1942), Észak-Északnyugat (1959) - visszanyúlt. A 30-as évek végéig Hitchcock 25 filmet rendezett Angliában. Első hollywoodi filmje A Manderley-ház asszonya volt, mely a legjobb filmek kategóriájában Oscar-díjat kapott, de Hitchcock nem, mert nem volt producere az alkotásnak.

Képi megjelenítéseivel mindig meghökkentő hatást ért el, olykor a spanyol szürrealista festőhöz, Salvador Dalihoz fordult segítségül - Elbűvölve (1945) -, vagy erősen szexuális jelentéseket hordozó témákat vitt a vászonra. Ekkor készülnek olyan jelentős sikerű filmjei, mint a Forgószél (1946), az Idegenek a vonaton (1951), az Én vallok (1952) és a Gyilkosság telefonhívásra (1954).
Az 1950-es években már tagadhatatlanul a csúcson volt. Ezt bizonyítja a Hátsó ablak (1954), a Szédülés (1958), az Észak-Északnyugat (1959), a Psycho (1960), és a Madarak (1963), amelyek mára már klasszikus, filmtörténeti művekké nőtték ki magukat.
A Psycho híres zuhanyzójelenetét, amely mindössze 45 másodpercig tart a filmben - egy héten keresztül forgatták, 78 különálló részben vették fel, 70 kameraállással. A jelenet érdekessége az, hogy a kés gyakorlatilag egyetlen egyszer sem érintkezik a testtel, a gyilkosság mégis rendkívül hitelesnek tűnik.

A sok munka nyomot hagyott a rendező egészségén is. A '60-as évek végén már túl volt egy szívrohamon, de mégsem volt hajlandó változtatni életmódján. Ez pedig filmjein mutatkozott meg, mert az addigi pontos határozottságot a bizonytalanság kezdte felváltani. Népszerűségén még ez sem tudott változtatni, mert az angol királynő lovaggá ütötte, 1979. március 7-én pedig egész Hollywood tisztelgett előtte az American Film Institute díj átadásával. 1980. április 18-án halt meg, 81 éves korában.
Pályafutása egyedülálló, szerepe a filmtörténetben kiemelkedő fontosságú.