John Woo

Az akciófilmek Istene, akit a világ John Woo néven ismer, Yusen Wuként látta meg a napvilágot Dél-Kínában, 1946-ban. A rendezői pálya felé való elmozdulása tulajdonképpen klasszikus eset: Hong Kong egyik nyomornegyedében nőtt fel, szegénységgel teli, nehéz gyermekkora volt: apja tuberkolózisban szenvedett, így nem tudott dolgozni, miután pedig a házuk porig égett egy a városon végigsöprő tűzvész során, egy ideig a család hontalanul maradt. Saját bevallása szerint élete egyik legmeghatározóbb és legmegrázóbb élménye az volt, mikor a környéken mindannapossá váló brutális bandaháborúk során a szeme láttára öltek meg egy embert lakásuk ajtaja előtt. Mindezek hatására eleinte papnak készült, de miután ettől eltanácsolták (mondván, ehhez túlságosan szabadszellemű) a mozi izgalmas fantáziavilágába menekült (a legnagyob hatással John Ford, John Huston és Howard Hawks művei voltak ár), első filmjét pedig egy kölcsönkapott kamerával, barátai segítségével forgatta 22 évesen. 1969-től a Cathay Studiosnál később a Shaw Brothersnél dolgozott, ahol lassan kitanulta a filmezés minden csínját-bínját. 1973-ban forgatta első önálló nagyjátékfilmjét, a Fists of the Double K című kung-fu mozit Jackie Chan főszereplésével, majd 1976-ban (miután a legnagyobb hong kongi stúdióhoz, a Golden Harvesthez került) szintén vele készítette el a Hand of Death című opuszt, mely két szempontból is fontos állomásnak bizonyult Woo pályafutásában: egyrészt mert itt már nem csak rendezőként, hanem íróként is közreműködött (mint szinte összes következő művében), másrészt mert ebben a filmben bukkannak fel először azok az emberi értékek melyek későbbi klasszikusai alappilléreinek bizonyultak: bajtársiasság, lojalitás, tisztesség.
Ezekuztán azonban leginkább a vígjátékok felé fordult a figyelme, és ez így is maradt egészen 1983-ig, mikoris leforgatta – saját bevallása szerint – első IGAZI filmjét a Heroes Shed No Tearst, mely komoly, súlyos témájával, elképesztő brutalitásával, már az A better tomorrow (Yinghung bunsik) előfutárának tekinthető – azonban a stúdió annyira ellene volt a filmnek (nem is mutatták be csak az ABT sikere után), hogy Woo kegyvesztetté vált, és csak a híres producerrel, Tsui Harkkal való frissiben kialakult barátságának köszönhetően nem tűnt el a süllyesztőben. Woo akkiroban tért vissza Taiwanról, és (akárcsak barátját) mélységesen elszomorította a Hong Kongban tapasztalt kilátástalan helyzet: a morális értékek elvesztek, a bandaháborúk mindenhol eluralkodtak, a kormány korrupciója minden korábbi mértéket túllépett, a szegénység pedig borzlmasan megnőtt. Olyan filmet akartak csinálni, ami minderre rávilágít, így Hark felkérte őt a Better Tomorrow (1986) megrendezésére, ami mindent megváltoztatott. Az epikus, vérrel átitatott, akcióval és halállal teli balladisztikus gengszterdráma óriási siker lett, véget vetett a komédiák és kung-fu filmek hong kongi egyeduralmának, megteremtette a heroic bloodsheed (kb. hősies vérontás) alműfaját, igazi legendává vált, és nem utolsósorban a kezdetét jelentette Woo és kedvenc színésze, Chow Yun-Fat hosszúra nyúló együttműködésének és máig tartó barátságuknak. A testvérpár és az értük illetve ellenük küzdő gengszterek története pontosan azokról az értékekről szólt, amik oly fontosak voltak Woo számára: tisztesség, szeretet, lojalitás, barátság, testvériség indokolják a precízen, balettszerűen megkoreografált akciójeleneteket. Egy évvel később érkezett a folytatás, az A Better Tomorrow 2 (Yinghung bunsik II), melyben már tisztábban kivehetőek Woo stílusjegyei. Ez szintén óriási sikert aratott, emellett máig az egyik legvéresebb és legbrutálisabb fináléval dicsekedhet a filmtörténelemben, de ebből a műből már mégis hiányzott valami, ami elődjét oly naggyá tette. A színfalak közt pedig korántsem ment minden rendben. Woo eredeti vágása majd’ 3 órás volt, a stúdió és Hark azonban alaposan megvágták a drámai akcióeposzt, a rendező pedig úgy vélte, ezzel elveszett a szereplők mélysége és kidolgozottsága. Következő filmjét, a Just Heroest egy másik rendezővel, Ma Wuval közösen készítette, Shakespeare Lear királyának sajátos, gengszeterháborúba ültetett verziója volt, s bár szép siker lett Hong Kongban, ma Woo gyengébb filmjei közt tartják számon, és maga a rendező sem elégedett vele.
Másik, 1989-ben forgatott filmje, a The Killer (Die xue shuang xiong) azonban már egészen más lapra tartozik. Chow Yun Fat egy bérgyilkost alakít, aki azért vállal el újabb munkákat, hogy az általa véletlenül megsebesített énekesnő szemműtétjét finanszírozni tudja. Megbízói azonban ellene fordulnak, így az eredetileg őt üldöző rendőrrel (Danny Lee) szövetkezve igyekszik leszámolni a gengszterbandával. Nehéz volna leírni, milyen hatással is volt a film az emberekre. Furcsamód eredetileg megbukott Hong Kongban (többnyire túl komolynak tartották, főleg mivel a már-már egy görög tragédiára emlékeztető filmet félig-meddig komédiaként reklámozták), bár ma az akcióműfaj egyik legnagyobb klasszikusának számít, és Woonak is ez a kedvence saját művei közül. A hihetetlenül jól megkoreografált akciójelenetek itt sem öncélúak, a háttérben fontos, az embert emberré tevő és az emberre kötelezettségeket rovó morális értékek állnak, a karakterek felépítése, és egymás közti kapcsolataik pedig rendkívül jól megoldottak. Ekkorra fejlődtek ki 100%-osan Woo stílusjegyei: a kersztény szimbolika, a mexican standoff, a galambok használata és a lassítások mind a The Killerben érik el csúcspontjukat Ennek a filmnek köszönhetően nyugaton is felfigyeltek Woo tehetségére: bemutatták a Torontói Film Fesztiválon, 1990-ben Cannes-ban aratott nagy sikert, Amerika pedig tárt karokkal várt a műfaj forradalmárát.
Következő filmje az A Better Tomorrow 3. (Yinghung bunsik III) lett volna, itt azonban már olyan erős kreatív nézeteltérések adódtak Hark és Woo közt, hogy útjaik végleg elváltak. Hark ezután maga rendezte meg a 3. részt (ami a legtöbbeknek csalódást okozott), Woo pedig szintén elkészítette a maga verzióját saját forgatókönyvötletéből, azonban teljesen más címen és más szereplőkkel: ez lett a Bullet in the Head (Die xue jie tou), mely a kritikusok szerint a rendező legérettebb filmje. 3 barátról szól, akik a kilátástalan hong kongi helyzetet látva Vietnamban próbálnak szerencsét, ott azonban először egy helyi gengyszterbandával kerülnek véres összetűzésbe, rögtön utána a háboró poklában találják magukat, végül egy brutális és megrázó esemény során ők maguk is egymás ellen fordulnak. Bár ez a mű is óriási klasszikusnak számít, a hong kongi közönség ezt sem szerette, nagy valószínűséggel részben azért mert igen fájdalmas volt viszontlátniuk az országot akkoriban megosztó, a vásznon brutális hitelességgel ábrázolt zavargásokat és kivégzéseket – végül a stúdió ismét a saját maga által megvágott verziót küldte a mozikba. A meglehetősen komoly, kemény és véres téma után Woo visszatért a komédia műfajához, hogy kicsit kieressze a gőzt. A tolvajokról szóló Once a Thief (Zong heng si hai) újra hatalmas sikert aratott, Woo a kritikusok véleménye szerint remek egyensúlyt talált a jól megkoreografált akciójelenetek és a vígjátéki elemek közt.
Utolsó hong kongi filmjét, a Hard-Boiledet (Lashou shentan) 1992-ben forgatta (ekkor már javában hívták Amerikába, de a szerződése még egy film erejéig kötötte), s ezt félig-meddig amerikai belépőnek szánta: A társa haláláért bosszúra szomjazó rendőr (Chow Yun Fat) egy beépített zsaruval (Tony Leung Chiu Wai) szövetkezve ered a bűnbanda nyomába. A félórás (!) kórházi finálé minden idők legvéresebb és legbrutálisabb akciójelenete, a film pedig alighanem a legtöbb hullát szállítja, amit vásznon valaha láthattunk. Bár a Hard Boiled kétségkívül mesteri akciófilm, a műfaj egy klasszikusa, mintha érezhető lenne rajta rendezőjének készülődése az álomgyárba: eltekint a tragikus befejezéstől, mely eddig sajátja volt, és a hősök morális alapokon nyugvó motivációi sem olyan erőteljesek, mint pl. a The Killerben.
1993-ban végül megnyíltak előtte Hollywood rég hívogató kapui: Jean-Claude Van Damme főszereplésével készítette el az embervadászatról szóló brutális akciófilmjét a Tökéletes célpontot, mely oly erőszakos lett, hogy a stúidó elvette tőle a filmet és több mint fél órát kivágott belőle – Woo természetesen tökéletesen elégedetlen volt a végeredménnyel és a hollywoodi körülményekkel, de a romló hong kongi állapotok (és a közelgő kínai átvétel) miatt mégis Amerikában maradt. 1996-ban rendezte meg a mérsékelt sikert aratott Rés a pajzsont, melyben stílusjegyei már szinte felismerhetetlenül elmosódtak. Egy évvel később pedig leforgatta mindeddig egyetlen igazi hollywoodi mesterművét, az Ál/Arcot, mely végre emlékeztetett korábbi hong kongi munkái stílusára és színvonalára – mind történetében, mind drámaiságában, mind akciójeleneteiben. Legnagyobb anyagi sikere az ezután készített F[[Mission Impossible 2]] volt, mely azonban már csak akció tekintetében bizonyult igazi Woo mozinak. Háborús filmje a Fegyverek szava minden szempontból óriási bukást jelentett, és legutóbbi munkája, a Felejtés bére sem győzte meg sem a kritikusokat sem a közönséget – érdekes egyébként, hogy Woo, aki saját bevallása szerint alapvetően idegenkedik a sci-fi műfajától (az Ál/Arcból is kiölte a sci-fi elemeket) éppen egy Phhillip K. Dick megfilmesítést választott.
Amerikai munkássága tehát meglehetősen felemás, és a helyzet (jövőbeni terveit elnézve) nem fog egyhamar megjavulni. Az azért mindenképpen biztató, hogy 2007-ben ismét hazájában forgat majd egy nagyszabású, epikus történelmi kalandfilmet, a The War of the Red Cliffet, ami egy legendás regény adaptációja lesz. Ezenfelül régi tervei közt szerepel, hogy készítsen egy musicalt, és a romantika műfajában is szeretné majd kipróbálni magát.
Akárhogy is, Woo maroknyi hong kongi filmjével már rég bebiztosította helyét a mozi halhatatlan hatalmasai közt, félreismerhetetlen kézjegyét beleégette a filmtörténelembe. Alkotásai óriási hatást gyakoroltak/gyakorolnak az amerikai akciófilmekre, stílusát sokan utánozták, másolták, de utólérni sohasem voltak képesek.
A kortárs rendezők közül Martin Scorsese-t és Quentin Tarantinot becsüli a legtöbbre. Feleségével, Annie Woo Ngau Chun-lunggal 1976 óta él boldog házzasságban, 3 gyermekük született.