Guillermo del Toro

Guillermo del Toro 1964. október 9-én született a mexikói Gudalajarában egy szigorúan vallásos család gyermekeként. Balszerencséjére a família talán legbigottabb tagja, a katolikus nagymama vette őt kezelésbe, cseppet sem humánus módszerekkel.
A megaláztatások elől del Toro a fantázia birodalmába menekült. Naphosszat bújta Grimm és más szerzők mesekönyveit, a helyi filmszínházban pedig ronggyá nézte a harmincas, negyvenes évek horrorklasszikusait (Frankenstein, A Farkasember) és a Hammer Films (Dracula 1958) rémtörténeteit. Első filmje, a Cronos forgatását hosszú vajúdás előzte meg. Rövidfilmezett, a legendás Dick Smith (A Keresztapa, Az ördögűző, A taxisofőr) kezei alatt kitanulta a maszkmesteri szakma csínját-bínját, megalapította a Necropia nevű trükkcéget, filmelmélet-és filmtörténet tanításával, valamint rendezők stílusát összegző tanulmányok publikálásával pénzt szerzett a mozi leforgatásához.
A Cronos cím egy XVI. századbeli mechanikus szerkezetre utal, ami a potenciális alany testére csatlakozva halhatatlansággal ruházza fel a viselőt, de vámpírrá is mutálja azt. Jesus, az idős antikvárius pontosan így jár. A szintén a találmányra pályázó megalomán üzletember hiába küldi rá a pszichopata Angel de la Guardiát (az emblematikus Ron Perlman), az öreg kiszabadul a hullaházból, hogy bosszút álljon. De mikor lel igazi nyugalomra? Ha végez a gyilkossal vagy otthon, szerettei körében? Az elsőfilmbe jó néhány, csak a rendezőre jellemző elemet sikerült belepréselni: a katolikus ikonográfiára tett utalásokat (lásd az ellenfelek neveit), az apafigura hiányát, a gyermekszereplőt, szörnyeket, rovarokat, egy óraművet, metamorfózist, a sötét atmoszférába hasító fénynyalábokat és ha a hollywoodi érát vesszük alapul, a kis költségvetés dacára ügyes végső akciójelenetre is futotta a rendezőnek. A filmet nagyra tartották a cannes-i kritikusok és egy szűkebb rajongótáborra is szert tett.
Jöhetett Hollywood. A Mimic - A júdás faj első látásra remek alapanyagnak tűnt. Olyannak, ami arányosan ötvözi a személyes szerzői hangvételt az amerikai technikai fölénnyel. Ám Donald E. Wollheim sci-fi novellájának az adaptációja az emberalakot öltő vírusmutáns rovarokkal minden volt, csak örömélmény nem. A Miramax ugyanis keményen éreztette a rendezővel, hogy unalmas receptek alapján kell dolgoznia, ráadásul a forgatás közben rabolták el az apját Mexikóban. A negatív eredmények hatására del Toro úgy döntött, egy életre szakít Hollywood-dal, és hazatért.
Következő filmje, az Ördöggerinc 2001-ben került a mozikba Pedro Almodóvar és saját produkciós cégének, a Tequila Gang-nek az égisze alatt. A cselekmény – akárcsak az öt évvel későbbi A Faun labirintusa esetében – Spanyolországban játszódik a Franco-diktatúra napjaiban. A helyszín egy árvaház, ide érkezik az apját vesztett Carlos. Új otthona egyáltalán nem bizalomgerjesztő: egy meggyilkolt kisfiú szelleme riogatja a bentlakókat, nehezen tud megbarátkozni a többiekkel, a szadista felügyelőtiszt a legkisebb botlásokat sem tolerálja, de mindennél fenyegetőbb az udvaron tornyosuló bombatölcsér. Ebben a filmben del Toro a gyermeki nézőpont dominanciáját hangsúlyozza váratlan erőszakkitörésekkel és megkapó szimbolikával – e tekintetben szintén rokon a 2006-os magnum opusszal.
2002-ben del Toro ismét átruccant Hollywoodba, hogy a New Line Cinema felkérésére folytatást készítsen 1998-as sleeper hit-jükhöz, a Pengehez. Wesley Snipes-nak mit’ ad Isten rovarmutáns vámpírokat, nevezett Kaszásokat kellett az örök vadászmezőkre küldenie gyűlölt ellenségei, a tisztavérű vérisszák kommandójában. Az alaphelyzet így leírva szimplán ostoba, del Toro viszont többé-kevésbé elkerülte a diszkógömb minden színében pompázó akcióhorror idétlen feszítésbe fullasztását egy komplett és rémisztő szörnyuniverzummal, valamint tetszetős gótikus horror referenciákkal. Igaz, a Penge 2 szépen hozott a mozikban, a vegyes kritikai fogadtatás azonban adu ásza előrántására késztette a rendezőt: imádott képregényhőse, Hellboy nagyvásznas bemutatására.
Mike Mignola szarkasztikus Pokolfajzata bevallottan del Toro legjobban kedvelt szuper antihőse, és a képregények szerzője is bevallottan a sört vedelő, szarvát reszelő, csokit zabáló, tévét néző, kondizó, szivarozó paraügynök mókás jellemén át kívánta színezni a cselekményt. Ami bejött Mignolának, az úgy-ahogy bejött a mexikóinak is. Korábbi filmjeinek sajátosságait ironikus köntösbe bújtatta és a kiszólásoknak is hagyott időt például egy igazi Hellboy-képregény formájában. Del Torónak amerikai munkássága során Hellboy az egyetlen figurája, akihez szívvel-lélekkel kötődik, és ezt a rendező fekete humora is megmagyarázza, amit korábban nem tudott maradéktalanul kiaknázni a vásznon.
Az irónia után következett az intimitás – és a dicsőség. A Faun labirintusa kapcsán rendezőnk ahol teheti, elmondja, hogy évtizedeken keresztül formálta az ihletforrásokat, amik Grimmtől kezdve Kierkegaard-on át A méhkas szellemeig igen széles skálán mozognak. Filmje voltaképp nem is fantasy, jóval több annál. Finoman kontúrozott pszichodráma, ami kiváló érzékkel bontja le az álom és valóság betonfalait, éretten felszólal a háború kegyetlensége ellen, és leplezetlenül ütközteti a gyermeki ártatlanságot a brutalitással – az előbbi javára. A szigorúan csak felnőtteknek szóló mese világszerte hangos ovációban részesült. Rendezőjét Oscarra nominálták, az operatőri, a látványtervezői és a maszkmesteri munkát pedig ki is tüntették és nem mellesleg beemelte a filmes köztudatba a 2006-ban alkotó ún. három amigo nevét (a másik kettő: Alejandro González Iñárritu – Bábel, Alfonso Cuarón – Az ember gyermeke).
2008-ra del Toro nemzetközi ázsiója jelentősen megnőtt. Megkeresték a Legenda vagyok és a Nem fogadott hívás tervével, de ő Amerikában Hellboy útját kívánta tovább egyengetni. A Magyarországon forgatott Hellboy II - Az Aranyhadsereg még az első rész szarkazmusán is túltett. Nincs szinte egy olyan jelenet sem a filmben, aminek komolyságát ne rakná villámgyorsan zárójelbe az irónia, ám közülük egy mindenképpen kiemelkedik: a szerelmi bánattal küszködő főhős és a szerelmetes, halszerű Abe Sapien részegen éneklik a Can’t Smile Without You című romantikus nótát, mialatt párhuzamos montázsban látjuk a főhadiszálláson garázdálkodó gonosztevőt. Magabiztos kötéltánc, patikamérlegen mért egyensúly komolyság és komolytalanság között.
Idén áprilisban hivatalosan is bejelentették, hogy del Toro rendezi majd A gyűrűk ura-trilógia előzményét, A hobbitot. A filmet két részben mutatják majd be a mozik, az elsőt 2011., a másodikat 2012. karácsonyán. A gigantikus projekt levezénylése természetesen Új-Zélandon zajlik majd, Ian McKellen és a hírek szerint James McAvoy főszereplésével, de állítólag a régiek is tiszteletüket teszik. Az adaptáció négy évet vesz el a rendező életéből, és szívből remélhetjük, hogy utána nem folytatódik az a tendencia, aminek egyszer már hangot adott: „A Cronos és a Mimic - A júdás faj között hat forgatókönyvet írtam, egyik se valósult meg. A Mimic - A júdás faj és az Ördöggerinc között hármat, egyikből se lett film. Szóval van pár ötlet a tarsolyomban, ráadásul ezek a kedvenc sztorijaim. Például egy western verzió a Monte Cristo grófjara vagy a Mephisto menyasszonya című, az ördöggel kötött alkuról. Imádom őket, és filmet akarok belőlük készíteni.”