Kim Ki-duk

Rendezések (4,2)

Film Év Műfaj Nézettség Átlag
Moebiuseu
Moebius
2013 dráma 29 3,6
Venice 70: Future Reloaded
Velence 70 - A jövő újratöltve
2013 dokumentumfilm 7 ?
Pieta
 
2012 dráma 62 4,0
Amen
 
2011 dráma 7 ?
Arirang
 
2011 dokumentumfilm 3 ?
Bi-mong
Álom
2008 dráma 48 3,7
Soom
Lélegzet
2007 dráma 37 3,9
Shi gan
Idő
2006 dráma, szerelmi történet 219 4,0
Hwal
Az íj
2005 dráma, szerelmi történet 233 4,0
Bin-jip
Bin-jip - Lopakodó lelkek
2004 dráma, krimi, szerelmi történet 472 4,4
Samaria
Az irgalmas lány
2004 dráma 109 3,7
Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz
2003 dráma 561 4,4
Hae anseon
A parti őr
2002 akciófilm, dráma 23 3,5
Nabbeun namja
Rosszfiú
2001 dráma 34 4,0
Suchwiin bulmyeong
Címzett ismeretlen
2001 dráma, háborús film 20 4,0
Seom
A sziget
2000 dráma 108 3,8
Shilje sanghwang
Real Fiction
2000 dráma, thriller 10 3,6
Paran daemun
Blue Gate
1998 dráma 26 4,1
Ag-o
Crocodile
1996 dráma 17 3,8
Yasaeng dongmul bohoguyeog
Wild Animals
1996 dráma, krimi 13 3,5

Szerepek (4,4)

Szerep Film Év Rendező Műfaj Nézettség Átlag
Kim Ki-duk Arirang
 
2011 Kim Ki-duk dokumentumfilm 3 ?
Felnőtt szerzetes Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz
2003 Kim Ki-duk dráma 561 4,4

Díjak

Díj Év Kategória Film Megjegyzés
Berlini Filmfesztivál 2004 Legjobb rendező (Ezüst Medve) Samaria

Portré

2010-12-13 onyxo

Kim Ki-Duk 1960. December 20.-án született Bonghwa-ban. Szülei szegény parasztok voltak. Kilenc éves volt, mikor a családjával Szöulba költözött, ahol beíratták őt egy mezőgazdasági iskolába, de tizenhét éves korában kivágták. Ezek után különböző gyárakban dolgozott, majd belépett a hadseregbe, ahol öt évig szolgált. Ezt követően úgy határozott, papnak áll (protestáns vallású), azonban végül sikerült összegyűjtenie annyi pénzt, hogy Franciaországba utazzon, ahol saját festményeinek eladásából tartotta el magát 1990 és 1992 között. Képeit az utcán állította ki, galériákban soha! Párizsban jár életében először moziban, és olyan filmek voltak rá nagy hatással, mit a Leos Carax által jegyzett A Pont-Neuf szerelmesei vagy Jonathan Demme A bárányok hallgatnak című thrillere.

Dél-Koreába való visszatérése után kezdett el egy forgatókönyvön dolgozni, s az 1993-as Educational Institute of Screenwriting nevű rendezvényen az A Painter and a Criminal Condemned to Death címet viselő forgatókönyvével az első helyen végzett. A Korean Film Council két script-jét is jutalmazta, először 1994-ben a Double Exposure-al harmadik, majd egy évvel később a Jaywalking már első lett! Szinte egyik napról a másikra vált rendezővé.

"A filmkészítés az egyetlen lehetőség számomra, hogy megértsem a körülöttem lévő világot, amelyet másként sosem érthetnék meg” – nyilatkozta egyhelyütt a rendező, s ezért nem is meglepő, hogy a saját életéhez, élményeihez kapcsolódó motívumok szövik át filmjeit. Munkái kezdettől fogva független produkciós cégek által gyártott, kis költségvetésű, személyes produkciók. Gyorsan, olcsón, ösztönösen készít filmet – misem bizonyítja ezt jobban, minthogy az 1996-ban elkészült bemutatkozó darabja óta (Crocodile) már több, mint tíz filmet rendezett.

Filmjei általában kamaradrámák a társadalom peremére szorult véglényekről, kiknek történeteiben a B-szériás erőszakfilmek jegyei keverednek – igen meglepő konstrukciókat eredményezve – az európai szerzői film legintellektuálisabb stílusjegyeivel, például a szürrealitásba hajló önreflexióval. Filmjeinek visszatérő motívuma, és általában is stílusának legmeghatározóbb jegye az állandó, váratlan váltás, mely egyik extremitásból a másikba űzi a filmet. A brutalitásnak és a melankolikus szépségnek Kimre jellemző organikus összetartozását ismerhetjük jól a japán filmből is, elég ha csak Takeshi Kitano munkáira utalunk, ahol a kegyetlen agresszió és a már-már giccsbe hajló szentimentalizmus sajátos harmóniában működnek együtt. A megmentett lány és Krokodil között kialakuló sajátos viszony a halál, a szépség és a szerelem (melynek fontos összetevője a vad érzéki vágy) Kim Ki-duk-i hármasságának látványos példája. A nyers, néma erőszak váratlanul változik át az összetartozás érzésévé a két figura között, s a film zárlatában a halál és a szépség összefüggése kap új dimenziót abban a hátborzongatóan szép jelenetben, amikor Krokodil a folyó fenekén aprólékosan berendezett „búvóhelyre” viszi le halott szerelmét, s a víz alatti kanapéhoz kötözve magát e „végső lakhelyre” költözik a lánnyal együtt. A vízparti, kitaszított szerelmesek motívuma egyértelműen idézi Carax A Pont-Neuf szerelmesei című filmjét (amelyben egyébként szintén van egy víz alatti jelenet a szerelmesekről).

Második filmje, az 1997-es Wild Animals eddig az egyetlen műve, mely Koreán kívül játszódik. Két koreai emigráns, a nem túl tehetséges festő, a dél-koreai „Kék Óceán”, és az észak-koreai katona („Vörös Hegy”) Párizsban találkozik és köt barátságot. A film árulkodó eredeti címe (Két Krokodil) jelzi, hogy organikus folytatása ez a darab az első filmnek. A harmadik filmtől kezdve (The Birdcage Inn, 1998) különösen felerősödik a női figurák szerepe. A Kalitka fogadó hősnője (Jin-a) egy fiatal prostituált, aki a címbeli, családi vállalkozásban üzemeltetett bordélyház egyetlen alkalmazottjául szegődik. A családdal együtt étkezik, vacsora után pedig kielégíti a szállóvendégek kívánságait.

A nemzetközi ismertséget a 2000-ben készült, The Isle című darab hozza el a rendezőnek. A szigetben a rendező alkotói védjegyei mind a legfelsőbb fokra emelve jelennek meg. A víz már nem csak szimbólum, hanem színhely is. A film egészét a kibékíthetetlennek látszó ellentétek összekapcsolása jellemzi: véres, horrorisztikus jelenetek a szinte már giccses szépségű környezetben, borzalmat és komikumot ötvöző groteszk (az egyik horgász megszakítja a közösülést, mert kapása van). Ugyancsak sajátos szimbiózisban látjuk a szexualitást és a halált, a férfi-nő kapcsolatban a kegyetlenséget és az együttműködést. Ebben a mitikus, világtól elzárt környezetben a normalitás és az őrület fogalmai is lassan összemosódnak, a nyelvi kommunikáció szerepét a túlfűtött, animális szexualitás veszi át. Az igazi szörnyűségek tulajdonképpen mindig képen kívül maradnak, de ettől nem válnak elviselhetőbbé.

A következő darab, a Real Fiction (2000) amolyan kísérleti film, 10 kamerával vették fel 200 perc alatt. Tizenkét szekvenciából áll, melyek a megalázás, erőszak és bosszúállás motívumait variálják. Az önéletrajzi főhős egy utcai portrérajzoló, aki furcsa pszichodrámába keveredik, mely felszínre hozza benne valamennyi elfojtott dühét. E tapasztalat hatására elindul, hogy mindenkin bosszút álljon, aki valaha megsértette, miközben az a rejtélyes lány követi kamerájával hősünket, aki elvitte őt a különös öntudatébresztésre. Ki-Duk A Bad Guy-al a nyers és néma erőszak világához tért vissza. Ezután két filmje is foglalkozik konkrétan és szimbolikus jelleggel Korea történelmi traumáival, a kettészakított ország embert nyomorító közelmúltjával. The Address Unknown (2001) és a Coast Guard (2002)
Spring, Summer, Fall, Winter; and Spring (2003) című, szép buddhista tanmese ezer szállal kapcsolódik az életmű más darabjaihoz. A víznek itt is hihetetlenül fontos a szerepe, A The Isle vízen úszó horgászbungalói helyett most csak egyetlen buddhista szentély úszik a tavon. Ami miatt mégis különbözik e film a korábbi művektől, az a könyörtelen erőszak háttérbe szorulása.

A 2004-es Berlini Fesztiválon a legjobb rendezésnek járó Ezüst Medvét elnyerő filmje, Samaritan Girl folytatja a hangsúlyos női figurák és a prostitúció motívumait.

Még mindig 2004... Bin-jip, egy lakásról lakásra költöző csavargó és egy asszony története. Szavak nélkül. Összetett mű, amely drámaként indul, aztán kissé thrillerbe fordul.

The Bow (2005) Egy öreg halász, egy fiatal lány, és egy bárka Dél-Korea partjainál. Csend van. A tettek, mozdulatok, érzelmek dominálnak. Ilyen (is lehet) az élet... Ki tudja mi jöhet még...
/www.azsiafilm.hu, arnold/