Federico Fellini

Federico Fellini

„Nem volt olyan költségvetés, amelyet ne lépett volna túl; olyan határidő, amelyhez tartotta volna magát; olyan tökéletes színész, akinél ne tudott volna még jobbat elképzelni – és elnézték neki. Hogy miért? Mert nyilvánvaló volt, hogy ebben a szakmában valaki vagy Fellini, vagy...“ ...vagy senki – fakadt ki egy olasz rendező-pályatárs a maestro botrányos sikereinek láttán.
Ki volt ő? Keress rá a világhálón! Mi sem egyszerűbb... Vagy tarts velem e pár sor erejéig! Nyolc és fél gondolaton át.
Nem írom: filmrendező. Nem (csak) az volt. Más. Több. Humoros rajzok, karikatúrák kiötlője, szertelen újságok jegyzője. Javíthatatlan képregényrajongó. Apró rádiók roboltolója, névtelen forgatókönyvíró. Gagman, aki eredetileg festőnek készült. A korai időkben.
Aztán felkapott direktor. A neorealizmus meghatározó alakja. Majd a „költői emelkedettség, a groteszk humor, a miszticizmus“ nagymestere. Ez a profil már ismertebb? A bikaborjak, Országúton, Cabiria éjszakái, Az édes élet, 8 és ½, Satyricon, Róma, Amarcord, Casanova... Csizmafélszigetünk mozimágusának örökzöldjei. Kihagyhatatlan klasszikusok. S ha „csak a csekkért“ készültek?
Federico egyébként sem lehetett egyszerű eset: hajlamos volt depresszióra, pszichanalízist folytatott, (felügyelet alatt) kipróbálta az LSD-t, végnélküli vitákat folytatott producerekkel, pénzemberekkel, ígéretekkel és váltókkal vezényelte vállalkozásait, különös utazásokon (pl. a Yucatán-félszigeten) tűnt el, szeánszok gyakori vendége volt, falta a nőket és száguldozott. Míg bölcsőjében, Riminiben balesetet nem okozott... Eladta a járgányt, többé nem ült volánhoz.
Közös szerelmünkhöz, a film(esek)hez is sajátos viszonyok, kapcsolatok fűzték. Az iszonyú halált halt Pier Paolo Pasolinival közösen fedezték fel a római külvárosi negyedeket. Aztán összevesztek. Féltékenységből? Ellátogatott Disneylandbe, ahol a házigazda személyesen fogadta. Levelet írt Kubricknak, megrendült beszédben siratta Chaplint. Vetített Kuroszavának és rivalizált(atták) Bergmannal. Hitchcockra hivatkozott. S ha forgatott! Az önmagában is eseményszámba ment. Ismerő(se)i szerint „annyit beszélt egy-egy filmről, hogy akár meg sem kell már rendeznie, ő maga lett műalkotássá.“ Ha épp nem lőtte magát lábon valamelyik színésze, hogy aztán elvérezzen... A mozi közönsége mégis hűtlen lett hozzá. Maradtak a tévéfilmek és a reklámok.
Így sem derül ki, ki volt ő? Kafka szeme? Egy rendező Cinecittàból? Giulietta Masina szerelmese? „Nagy hazudozó“? Tutto Fellini!