Ken Russell

Ken Russell 1927. július 3-án született Southamptonban. Nagyanyjánál nevelkedett, s rajongott a moziért. Az iskoláról nem volt túl jó véleménye. A hadsereggel sem barátkozott meg: először idegösszeomlás miatt leszerelték, majd később önként jelentkezett a légierőhöz, ahol szintén nem maradt sokáig. Balettórákat és színészleckéket vett, de végül fényképészként sikerült nevet szereznie. A komolyzene iránti rajongása már ifjúkorában megmutatkozott. Három amatőr film elkészítése után a BBC-től kapott felkérést. 1959-től kezdve egy évtizeden keresztül készített rövidfilmeket a Monitor című magazinműsor számára, elsősorban olyan neves zeneszerzőkről, mint Prokofjev, Bartók vagy Elgar. 1967-ben az Egymilliárd dolláros agy című kémtörténettel mozifilmrendezőként is bemutatkozott, ám ez a munkája még feledhető darabnak számít. D. H. Lawrence hírhedt regénye, a Szerelmes asszonyok 1969-es filmváltozata jelentette az áttörést a pályáján. Hihetetlen érzékenységgel teremtette meg a mozivásznon az író világát, merész, asszociatív képsoraival meglepően sokat érzékeltetve az irodalmi mű filozofikus vonulatából. A két férfi főszereplő, Oliver Reed és Alan Bates meztelen birkózási jelenete nagy feltűnést keltett akkoriban, s máig a film leghíresebb epizódjának számít, de fontos dramaturgiai funkciója miatt elkerülte a cenzúrát. Innentől kezdve Russell szinte minden munkája – legyen szó rövidfilmről vagy játékfilmről – kisebb-nagyobb viharokat kavart. A Zenerajongók(1970) című filmje Csajkovszkij viharos életét dolgozta fel, homoszexuális viszonyát Csiluvszkij gróffal és dicstelen házasságát a nimfomániás Nyinával. Richard Chamberlain és a Szerelmes asszonyok-ban nyújtott alakításáért Oscarral jutalmazott Glenda Jackson parádés alakítása emeli a barokkosan gazdag, provokatív és asszociatív képsorokban gazdag film értékét. Számos kritikusa azonban a rendező többi munkájához hasonlóan túlrendezettnek, túljátszottnak találta. A botrányt fokozta, hogy Russell filmjével egy időben a szovjetek egy teljesen konzervatív életrajzi filmet forgattak Csajkovszkijról. A rendező következő, talán legjobb munkája, AZ Ördögök (1971) ugyanazt a témát dolgozta fel, mint a lengyel Jerzy Kawalerowicz Mater Johanna-ja (1960): a megszállott loudoni apácák esetét. Russell azonban – miközben a középkori misztériumjátékokat is megidézi – nagyon is a mának szóló alkotást hozott létre, amely lényegében a szabadságot, az önálló gondolkodást kegyetlenül elnyomó diktatúrák ellen szól, történelmi kortól függetlenül. Érdekesség, hogy a díszleteket Derek Jarman tervezte, aki később maga is jeles filmrendezővé avanzsált. Feltétlenül meg kell emlékezni még Vanessa Redgrave (Johanna) és Oliver Reed (Grandier atya) nagyszerű alakításáról is. A Twiggy, a sztár (1971) és a Barbár messiás (1972) után Russell a Who együttes rockoperáját, a Tommy-t (1974) filmesítette meg. A főszerepet az együttes énekese, Roger Daltrey alakította, de szerepelt a filmben Tina Turner és Elton John is. A Mahler (1974) újabb provokatív életrajzfilm volt, melyben a neves zeneszerző élete több síkon elevenedik meg: egy utazás során idéződik fel Mahler élete, s a valós események időben ugráló képsorai váltakoznak merész fantáziajelenetekkel. A Lisztománia-ban (1975) – melyben a főszerepet ismét Roger Daltrey játszotta – már-már követhetetlenül sorakoznak egymásután a túláradó alkotói fantázia képsorai. A film egyik vonulata a sztárkultusz kérdéskörét érinti, amelyre már A Zenerajongók is kitért, s amely a Valentino (1977) kulcsmotívuma. A legendás némafilmsztár életét helyenként egy Valentino-film modorában, de összességében megint a művésztől megszokott pazar körítéssel elővezető alkotás szereposztása sem akármilyen: a címszerepet az emigráns orosz balettfenomén, Rudolf Nurejev alakítja, partnernője a Mamas and Papas együttes egykori énekesnője, Michelle Phillips. A rendező következő filmje, a Változó állapotok (1980) az Egyesült Államokban készült, s elkészítését Russell előtt Arthur Penn (Bonnie és Clyde) már visszautasította. A történet főhőse a különböző tudatállapotokkal kísérletező Jessup professzor (William Hurt), aki munkája közben kénytelen szembenézni addigi élete összes félelmével és szorongásával. Luis Bunuel A Nap szépe(1967) című remekével áll kapcsolatban a következő Russell-opusz, az ugyancsak amerikai színekben készült Szenvedélyes bűnök(1984). China Blue (Kathleen Turner) nappal sikeres divattervező, éjjel viszont a legalantasabb igényeket kielégítő luxusprostituált. Két férfi van a nyomában: egy magándetektív (John Laughlin) a nappali életéből, aki a nő főnökének a megbízásából nyomoz egy munkahelyi ügyben, s egy őrült pap (Anthony Perkins) az éjszakai miliőből, aki az erkölcs és erény nevében tör a hősnő életére. Bár a film hamar kultikussá vált, Russell mégis visszatért hazájába, hogy újabb mintaadó filmet forgasson. A Gótika, a szellem éjszakája (1986) lényegében az irodalomtörténet két híres rémregénye, Mary Shelley FRANKENSTEIN és Dr. Polidori A VÁMPÍR című írásainak megszületési körülményeit mutatja be. A filmben álom és vízió, múlt, jelen és jövő képei, történései keverednek egymással. A produkció hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány éven belül további 3 film dolgozta fel ugyanezt a témát. A gótikus horrornál maradva Russell a DRAKULA szerzője, Bram Stoker A fehér féreg búvóhelye (1988) című munkáját is megfilmesítette. Minden erénye ellenére ez már haloványabb opusz lett, viszont a Twiggy, a sztár óta az első műve, melyet a magyar mozik is bemutattak. A Salome utolsó tánca (1989) Oscar Wilde darabja nyomán született, ám a szellemes aforizmáiról híres homoszexuális szerző helyett inkább Russell képileg túlburjánzó, utalásokra, áthallásokra épülő stílusa jellemzi. A Szerelmes asszonyok előzményeként készült Szivárvány (1989) érdekességét többek között az adja, hogy a Russell verzióját megelőző évben, ugyancsak Angliában tévéfilm is készült D. H. Lawrence regényéből. A korosodó mester fáradtabb munkái közül még kettőt érdemes kiemelni: A prosti (1991) mutat némi párhuzamot a Szenvedélyes bűnök-kel, noha alapja egy valóban megtörtént ügyet feldolgozó dráma. A rendező egyébként művét válasznak szánta a prostituáltak világát rózsaszínben ábrázoló hollywoodi Micsoda nő!-re (1990). A Lady Chatterley(1993) című négyrészes tévéfilm (nálunk két részbe tömörítve játszották) D. H. Lawrence hírhedt botrányregényéből készült. Russell célja az volt, hogy az irodalmi műhöz hű változatot készítsen, mert megítélése szerint a korábbi két verzió (Marc Allégret és Just Jaeckin rendezései) lényegében meghamisították Lawrence munkáját. A forgatókönyv megírásakor azonban figyelembe vette a Lady Chatterley szeretője (ez a regény teljes címe) korábban, más címeken publikált verzióit is, mert megítélése szerint bizonyos motívumokat a szerző azokban jobban kifejtett. A női főszerepre Joely Richardsont kérte fel, akinek édesanyjával, Vanessával (Ördögök) és nővérével, Natashával (Gótika, a szellem éjszakája) már dolgozott korábban. Ken Russell mint a legtöbb igazán nagy művész, filmjeivel (s részben magánéletével is) örökösen provokál, botrányokat okoz, hogy rákényszerítse a nézőket, a világot, hogy szembenézzenek önmagukkal, múltjukkal és jelenükkel, s ezek ismeretében alakítsák jövőjüket. Tarka életművének látszólag eltérő darabjai között mindenképpen találunk legalább egy közös motívumot: olyan embereket választott filmjei hőséül (függetlenül attól, hogy valós vagy fiktív karakterekről van szó), akik tehetségük és/vagy modern életfelfogásuk következményeként szembekerülnek szűkebb vagy tágabb környezetük maradi felfogásával és álszent erkölcseivel.