Ennek a topiknak – amelyet, remélem, elfogadtok és gyakran látogattok majd – az a célja, hogy olyan helyet teremtsünk a Kritikus Tömegen belül, ahol (film)elméleti, a filmekből kiinduló politikatörténeti, kritikai és ideológiakritikai kérdéseket tárgyalhatunk.
A Kritikus Tömeg Szabályzatának megfelelően – hangsúlyozom – a topik célja nem az időszerű politikai kérdések fejtegetése (vagy az ezeken való hasztalan rágódás).
Ugyanakkor a Túl a vásznon mégis politikai topik kívánna lenni: a politika ebben az esetben történeti távlatban jelenik meg és esik tárgyalás alá egy olyan elméleti keretben, amely célja szerint nem kíván megállapodni a filmvászonra sugárzott képeknél, hanem ezeken túl szeretne terjeszkedni.
A topikban – reményeim szerint – izgalmas viták várhatók csakúgy a polgári művészettel, az emancipatorikus filmekkel, a forradalmi velleitású alkotásokkal kapcsolatban, mint ahogyan szó esik majd a szovjet filmek, az avantgárd alkotások, a létező szocializmus/államszocializmus/államkapitalizmus ideje alatt készült filmek, a kísérleti filmek, számos mozgalomhoz, irányzathoz tartozó művek (újhullám, jugoszláv feketehullám, stb.) elméleti hátteréről, ideológiai alapállásáról, politikai motivációiról is.
Álljon itt végül két idézet, amely rögvest megmozgathatja a képzeletünket:
"A helyes eszmeiségű [forradalmi] kisebbség, nem kisebbség [többé]." (Godard: A kínai lány.)
"Ahol a létező világ puszta képekké változik, ott a puszta képekből valódi lények lesznek — fantazmák, amelyek hipnotikus erővel hatnak a viselkedésre. Mivel a spektákulumnak az a dolga, hogy a világot, amely közvetlen módon immár nem megragadható, különböző speciális eszközök és elvek közvetítésén keresztül láttassa, természetes, hogy az emberi látást hozza abba a kivételezett pozícióba, amelyet valaha a tapintás érzéke foglalt el; a legabsztraktabb, a legkönnyebben félrevezethető érzék felel meg a jelenkori társadalomban uralkodó általános absztrakciónak. De a spektákulum nem azonosítható puszta szemmel — még akkor sem, ha fülünk is van mellé. Elszökik az emberi tevékenység elől, elérhetetlen az újbóli átgondolás és a korrekció szándéka számára. A spektákulum a párbeszéd ellentéte. Ahol csak a reprezentáció független életre kel, újrateremti önmagát." (Debord: A spektákulum társadalma.)
Sziasztok!
Ennek a topiknak – amelyet, remélem, elfogadtok és gyakran látogattok majd – az a célja, hogy olyan helyet teremtsünk a Kritikus Tömegen belül, ahol (film)elméleti, a filmekből kiinduló politikatörténeti, kritikai és ideológiakritikai kérdéseket tárgyalhatunk.
A Kritikus Tömeg Szabályzatának megfelelően – hangsúlyozom – a topik célja nem az időszerű politikai kérdések fejtegetése (vagy az ezeken való hasztalan rágódás).
Ugyanakkor a Túl a vásznon mégis politikai topik kívánna lenni: a politika ebben az esetben történeti távlatban jelenik meg és esik tárgyalás alá egy olyan elméleti keretben, amely célja szerint nem kíván megállapodni a filmvászonra sugárzott képeknél, hanem ezeken túl szeretne terjeszkedni.
A topikban – reményeim szerint – izgalmas viták várhatók csakúgy a polgári művészettel, az emancipatorikus filmekkel, a forradalmi velleitású alkotásokkal kapcsolatban, mint ahogyan szó esik majd a szovjet filmek, az avantgárd alkotások, a létező szocializmus/államszocializmus/államkapitalizmus ideje alatt készült filmek, a kísérleti filmek, számos mozgalomhoz, irányzathoz tartozó művek (újhullám, jugoszláv feketehullám, stb.) elméleti hátteréről, ideológiai alapállásáról, politikai motivációiról is.
Álljon itt végül két idézet, amely rögvest megmozgathatja a képzeletünket:
"A helyes eszmeiségű [forradalmi] kisebbség, nem kisebbség [többé]." (Godard: A kínai lány.)
"Ahol a létező világ puszta képekké változik, ott a puszta képekből valódi lények lesznek — fantazmák, amelyek hipnotikus erővel hatnak a viselkedésre. Mivel a spektákulumnak az a dolga, hogy a világot, amely közvetlen módon immár nem megragadható, különböző speciális eszközök és elvek közvetítésén keresztül láttassa, természetes, hogy az emberi látást hozza abba a kivételezett pozícióba, amelyet valaha a tapintás érzéke foglalt el; a legabsztraktabb, a legkönnyebben félrevezethető érzék felel meg a jelenkori társadalomban uralkodó általános absztrakciónak. De a spektákulum nem azonosítható puszta szemmel — még akkor sem, ha fülünk is van mellé. Elszökik az emberi tevékenység elől, elérhetetlen az újbóli átgondolás és a korrekció szándéka számára. A spektákulum a párbeszéd ellentéte. Ahol csak a reprezentáció független életre kel, újrateremti önmagát." (Debord: A spektákulum társadalma.)