Így jártam anyátokkal és egyéb vígjátéksorozatok 👁

(vissza a topikok listájához)

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2013-03-05 22:57:26 Bruce94 #15

Így jártam anyátokkal 2.évad.

Ritkán fordul elő egy sorozat életében, hogy egy évadot hibátlannak lehet nevezni, hát 2006 és 2007 között ez összejött a sorozat készítőinek. Mondom ezt úgy, hogy mikor elkezdtem nézni az évadot nem voltam rajongó, de ez az évad ez meggyőzött arról, hogy érdemes megtekinteni minden epizódot.

Rögtön az első epizód folytatja az előző évad végének magas színvonalat, a történetet a "megsebzett" Marshall viszi a hátán, s az utolsó jelenete picit reménykeltő volt. Ja és persze Barney lelkesítő beszéde sem volt semmi. :) A második rész végig szórakoztató volt, az utolsó jelenet [Lilly kontra Barney] pedig szenzációs. A 3.rész legjobb pillanatait Lilly és Marshall szolgáltatta, míg a 4. rész a "fordulat" miatt tetszett, na meg Barney levele miatt lett fergeteges. Az ötödik rész talán a sorozat addigi legjobb epizódjaként is említhető. De akkor a 6. rész is ott említhető, ebből megtudjuk, hogy Barneynál a MILF az pumát jelent. : négyes fölére értékelem, :) [ ha értitek mire gondolok]. A 7.epizód különleges számomra, elmondhatom, hogy éjfél körűl néztem az epizódot, s megtudtam mi is az a paraszem, akkor bevallom kicsit beijedtem. :., a befejetés pedig az amit a rajongók elvártak. A 8. rész nem több, mint 20 perc megmosolyogtató poénhalmaz, de a 9. na az egy igazi klasszikus lett. Már maga Robin videóklippije is egy jó nagy fricska a popkultúrának [főleg a 80-as évek zenei ipaárnak], hogy csak csettinteni tudok , a pofonos szál pedig [ amely egyik mellékszálala lesz a történetnek]] az pedig csak hab a tortán. A következő rész elég abszurdra sikeredett [Barney fekete és meleg öccse első szereplése], komolyan mondom azt érzem, hogy Marshallban van némi látens buziság, s erre pár rész még rá is erősített. A 12.rész komikumát, az adja, hogy mindenkinek van egy kis titka ami felszínre került. A 13.részben Barney és Lilyl szála viszi a prímet, főleg ahogy utóbbi és Marshall kizsarol maguknak egy skóciai nászutat. Ted volt főneke pedig talán a legnagyobb arc az olyan szereplők közül aki csak néhány epizódban tűnik fel. A 14. rész melyben a csapat a 2007-es SuperBowlt akarja megnézniazért az egyik kedvencem, mert én sem láttam élőben a meccset, csak hétfő este, s én sem akartam megtudni a végeredményt, de elmondták, ennek ellenére pazarul szórakoztam a meccsen :).Marsahll zsarolása az oviban pedig remek. A 15. rész kitűnő a szövevényes történetmesélés miatt. A 16. rész rőszálának gyengesége miatt kárpótol Barney és Lilly alternatív színházi fellépése illetve Barney darabjának szenzációs fináléja. A 17. és 18. rész is 20 perc jól megkoreografált poénözön semmi több. A 19. epizódban Robin ajándéka illetve Lilly mamájának beszéde számít kiemelendő pillanatnak, nameg az abszurd legénybúcsú. És persze kiderül, hogy Barney nem is egy akkora gerinctelen alak mint amilyennek gondoljuk, és amilyennek mutatja magát. A 20.rész egy egyszerű felvezetés a 2 részes évadfináléra. [Megjegyzem tetszik, hogy késöbbi részek visszautalnak egyes jelenetekre, z évadfinálé majdhogynem ugyanolyan mind az 1.évad fináléja, csak visszafelé elsütve.. Külön kitérnék az évadzárásra amely eléggé ötletesre sikeredett.

Összességében elmondhatom ,hogy a sorozat megugrotta azt a szintet, amit nem is gondoltam volna az 1.évad első epizódjai után Sikerült elhagyni a kezdő sitcomok gyerekbetegségeit, és a maga jogán igazán befutnia .
Egy minden tekintettben kiváló évadról beszélhetünk: 10/10 [nagyon jó szívvel]
Már nézem a 3. évadott, s remélem az is végig ilyen ferge...teges lesz. [bocs ezt ne hagyhattam ki]

2013-03-02 13:49:04 Danesz99 #14

Legendary...wait for it...dary! :)

2013-03-01 20:43:16 ChrisAdam #13

Ámen.
Szerintem is nagyon jó kis sorozat, bár igaz, a második évadtól imdul be igazán. Barney Stinson pedig történelem.

előzmény: PhilipMorris (#12)

2013-03-01 20:06:35 PhilipMorris #12

Nagyon jó sorozat ,mivel a Rescue Me sajna már megszűnt a Supernatural pedig nagyon leadta a színvonalat legkedveltebb sorozatom lett a HIMYM . Szerintem egy Jóbarátok felturbózott változat ez ,mármint az alaptöltet ugyanaz de itt levagdosták a Jóbarátok hibáit, és persze hogy húzzák a nézők agyát is van egy fő szál ami ugye a Jóbarátokba nincs. A karakterek tökéletesek ahogy telnek az évadok az írók nem engedik ,hogy megunjuk őket kapunk valami új infot róluk valami kis titkot . És persze változnak a lényeg ,hogy nem zombikat kell bámulni 8 évadon keresztül. Amellett ,hogy jó poénok vannak benne alapvető kis életigazságok és tanulságok jönnek elő némely epizód végén. A kedvencem a 6. évad "Befejezetlen" című epizódja és a végén Ted monológja ,nagyon igaz.Az utalások és tisztelet adások például az Annie Hall-nak már csak hab a tortán. Hát kívülről fújom az összes részt :)

2013-03-01 18:40:51 slawter #11

Én képtelen voltam nevetni az első részen, folyton azt kérdezgettem a haveromtól - aki rámerőltette, hogy nézzük meg -, hogy mikor is kéne leglaább felfelé görbülnie a számnak? Ennyi volt az Így jártam anyátokkal pályafutásom :D.

De ezek szeirnt nem csak én láttam így az elsőnél - még ha te nem is láttad ennyire rossznak az első részt :).

előzmény: Bruce94 (#10)

2013-03-01 18:34:26 Bruce94 #10

Így jártam anyátokkal 1.évad

Mindig is fenntartásokkal kezeltem ezt, illetve a hasonló jellegű sitcomokat, így csak néhány részt láttam belőle, pedig a Tv már lassan többször ismétlik mint a Szomszédokat. El voltam vele, el-el mosolyodtam, de nem úgy voltam vele, mint mondjuk a Simpson családdal, hogy már-már függővé lettem.
Megjegyzem a Jóbarátokat sem kedvelem igazán.
Nyáron a 4.évadot meg is néztem , s bevallom megtetszett a sorozat, de úgy gondoltam, mivel az egész egy komplett történet, így érdemes lenne az elejéről kezdeni. Tipikus szitkom, melyben vannak nagyon ütős poénok, s vannak olyan jelenetek amik már nekem nézőnek kínosak. [ nem is beszélve az olyan jeleneteken, ahol már az kínos, hogy nekem ez tetszik :)]

Sokan egy Jóbarátok klónnak tekintik a sorozatot [ mint ahogy a neten fellelhető Internetes mém is mutatja] [link], de szerintem jobb mint a Jóbarátok.
Abban van egy két karakter akit nem igazán szívlelek [Ross és Rachel főleg], míg itt mind az 5 karakter nagyon szimpatikus számomra:

Ted: Szerencsétlen érzőlelkű romantikus, komoly fickó, viszont ugyanakkor tud igazán laza lenni, s nincs is rossz dumája.
Barney: Őt majdnem minden rajongó a lazaság és a királyság mintaképeként aposztrofálja, ám számomra nem több, mint egy elkényesztett anyuci kicsi fia, aki ráadásul még suttyó is. [Bár csak jellemében] Ám a beszólásai elismerem néha nagyot ütnek, abszolút ő a sorozat motorja.
Marshall és Lily: Kedvencek, flúgosak szerethetőek minden hülyeségük ellenére. Talán egy kicsit görbetükör is ez a páros a tökéletes párkapcsolatra váró férfiaknak, s nőknek is.
Robin: Az ő karakterében az a jó, hogy nem játssza meg magát, cinikus, fél elkötelezni magát, de legalább ezt fel is vállalja.Tökéletes ellentéte Tednek, s nem is csoda, hogy nem ő lesz akiről megtudjuk, hogy járt vele Ted

A sorozat első epizódja szórakoztató volt, de voltak ennél bőven jobb epizódok is [ nem is egy hála az égnek]. Ezután jön 3 színvonalban hasonló epizód, el tud velük tölteni az ember 20 percet , nem tagadom néhányszor el is mosojodtam de semmi extra bár a 4.rész vége nagyon nagy, mikor Ted megtudja mi is igazából a krav maga. :). De ezután valami megváltozott jött egymást követő viccesebbnél viccesebb epizód. Rögtön az ahogy haloweenkor Barney hülyét csinált Tedből, vagy az, az azt megelőző epizódból mikor Marshall és Lily megszöknek a bórkóstolásról, s inkább elmennek bulizni. A 8. rész szintén kiváló főleg Ted és Marshall párbaja illetve Robin randijelenete miatt miatt. A 9.részben az tetszik, ahogy sztereotipizálja a kisvárosi embereket, illetve a közük s a nagyvárosiak közti különbségeket. Az epizód amelyben Ted lerészegedik szintén a jobbak között van. A 11. rész nagy kedvenc, a Mobyra hasonlító fickó miatt is, de azért is is mert Ted kimonda amit én is állítok: A szilveszterről hiába állítják, hogy mennyire jó mekkora buli, az egész szar. .)
A 12. epizód színtén remek Barney ebben a részben süti el legjobb beszólását [ egy éppen otthagyott menyasszonynak rendel vodka áfonyát:
-Honnan tudtat, hogy azt iszik?
-Mind azt iszik ilyenkor.
A 13. rész az évad legroszabbja, bevallom engem kicsit untatott. S ezt a negatív sormintát követné a 14.rész, ha nem lenne benne Lily és Marshall sztorija. Nélkülük nem lenne más mint 20 perc nyálas szenvedés.
Aztán jön a 15 epizód melyben megtudjuk, hogy Barney, hogy lett az aki ez egy nagyon jó epizód, vagy azt is mondhatjuk, hogy fergeteges.
Ezután jön egy közepes történet, majd egy Marshall központú epizód melyben nem kell csalódni.
A 18 epizód csak szimplán frankó volt. Ám ezután jött az évad legjobbja: Barney szemétsége amit művel ezzel a szerencsétlennel az már-már Jokeri szintre emeli őt a szememben. Így kibaszni a legjobb barátunkkal azért nem éppen úriemberre vall és Ted szerencsétlenkedésén jót derültem.
Az utolsó öt perc pedig a sitcom hall of famebe való. A 20. epizódon jókat lehet röhögni, mert nagyon vicces, ám valmi megváltozik a hangulatban Az utolsó 2 rész kissé komolyabbra veszi a figurát, [persze nem maradnak el a jó beszólások,] és a néző már előre tudja, hogy itt nem is lesz
100 százalékos happy end zárása az évadnak. Bár igazából a finálé előre kiszámítható volt mindkét fő történetszálon.

Pofás szeretni való sorozat, mely nem akar sokat mondani, nem kívánja kritizálni a társadalmat, nem
kívánja megfogni az embert, nem akar több lenni mint ami 20 perc derültséget adni a nézőinek, s erre szerintem tökéletes.
Az 1. évad ugyan még nem volt egészen kiforrva, de látszott, hogy nagy jövő elött állhat a sorozat: 10/8.

ui: Már javában nézem a 2. évadot, s az egyértelműen jobban sikerült.

2012-03-20 23:07:14 critixx #9

Ezeket a könyveket viccből írják csak. Az USA-ban még egy ilyen is megjelent:

előzmény: Danesz99 (#7)

2012-03-20 23:05:01 Leslie #8

Jaj, már megint egy felesleges topic. :(

Hogy ne csak off legyen: A HIMYM 1-2. évada egyszerűen remek. A 3. évad még oké. Ami azóta van, az viszont egyre borzalmasabb, és én vagyok a hülye, hogy a mai napig nézem. De most már végig fogom nézni, sok már úgyse lehet hátra.

2012-03-20 23:02:53 Danesz99 #7

Pár hónapja egy könyvesboltban futottam bele Barney csajozós könyvébe (több is volt) és szerintem totál szánalom aki ezekből akar megtanulni vagy elsajátítani fogásokat, dumákat. Lány akivel voltam azt mondta hogy nem feltétlenül lehet úgy felszedni lányokat hogy az ember beslattyog egy bárba búvárruhában. Mellesleg Barney az életben egy hétmérföldes buznyák, ami még röhejesebbé teszi ezeket a könyveket. Amúgy a sorozatot én is bírom, de a jóbarátokat nem übereli.

előzmény: ChrisAdam (#1)

2011-11-13 20:24:48 ChrisAdam #6

Ja, lehet. Talán egybe kellett volna a South Parkkal és a Simpsonssal.

2011-11-13 20:22:29 limupei #5

Az is tök felesleges volt.

2011-11-13 20:14:10 ChrisAdam #4

@ critixx: Kár, pedig szerethető sorozat. :)
@limupei: Azért tettem hozzá: és egyéb vígjátéksorozatok A Family Guy külön topikját látva felbátorodtam. ;)

2011-11-13 20:09:41 critixx #3

Számomra az egyik legirritálóbb sorozat a világon, sohasem értettem hogy lehet huzamosabb ideig nézni anélkül, hogy ideggörcsöt kapna az ember. (És mielőtt lesznoboznátok: én a Family Guy-t, Simpson családot, Rém rendes családot is kedvelem. Jóbarátokat is, bár azt már mértékkel.)

2011-11-13 20:06:54 limupei #2

Most komolyan nem fért volna ez el a Sorozatok topikban?

2011-11-13 20:03:29 ChrisAdam #1

Egyik kedvenc sorozatom a Family Guy mellett és hát ha már van Family Guy, meg egyebek, akkor ez mér ne.
Abszolút olyan sorozat, amit csak a fiatalság szerethet, ha meg az idősebb korosztály is kedveli, akkor azokból nem lehetett kiölni a csajozós dumákat, a bárok hangulatát, a járást.
Ted Mosby, az építész elmeséli 2030-ban a gyermekeinek, hogy hogyan járt anyjukkal. Egy albérletben lakik Marshallal és Lilyvel, akik már több éve járnak és a sorozat folyamán össze is házasodnak. A csapathoz tartozik Robin Sherbatsky, a kanadai hírolvasó és Barney Stinson, a szórakoztató nőcsábász.
A sorozat a Jóbarátokhoz hasonlóan a srácok mindennapjait meséli el.

És persze ne csak Így jártam anyátokkalról essen szó, hanem jöhet a többi vígjátéksorozat, kezdve a Comedy Central agybutító és egész jó műsorától akár a Jóbarátokig.
Jó fórumozást!