Crazy Race

Film Év Rendező Műfaj Nézettség Átlag
Crazy Race (2003)

Crazy Race
Szédült száguldás

Marc most aztán igazán benne van a slamasztikában! Sikerült magára haragítania a város egyik legrettegettebb bűnözőjét! Történt ugyanis, hogy összecserélt két tűzpiros Ferrarit, s a kiszemelt autó helyett a maffiózó kocsiját sikerült ellopnia, majd később összetörnie. Így hát tartozása nem kevesebb, mint félmillió euro. Pontosan annyi, mint amennyit egy őrült milliomos ajánlott fel fődíjként, az általa szervezett autós gyorsasági versenyen. Nincs mit tenni, ha meg akarja érni a harmincadik születésnapját, akkor indulnia kell a Németországot átszelő illegális autóversenyen! A dolgát azonban cseppet sem könnyíti meg, hogy nyolc éves kislánya éppen ezt a hétvégét tölti nála, sőt röviddel a rajt után még egy rendőrnővel is meg kell küzdenie?És ha ez még mindig nem lenne elég, ott vannak a nem kevésbé elszánt versenytársak is. Mindegyiküket más-más cél motiválja, a módszereik is eltérőek, csak egyvalami közös bennük, mindannyian szédültek, hasonlóan az őket üldöző rendőrökhöz.


2003 Michael Keusch akciófilm, vígjáték 3 ?
Crazy Race 2 - Warum die Mauer wirklich fiel (2004)

Crazy Race 2 - Warum die Mauer wirklich fiel
Szédült száguldás 2.

A 18 éves nyugatnémet Jenny beleszeret a kelet-berlini Markusba, és elhatározza, hogy az NDK-ba szökik. Az apja, aki maga is Keletről származik, tombol, és vissza akarja őt tartani. 1 millió márkát ajánl fel annak, aki visszahozza a lányát. Kezdetét veszi az üldözés. Jenny a határon belebotlik Volkerbe, aki egy alagúton keresztül éppen szökni próbál az NDK-ból. Ráveszi a fiút, hogy segítsen neki. A határőrök felfedezik őket, és mindkettejüket szökevénynek tartják. Innentől kezdve a Stasi, a rendőrség, de még egy Trabant-klub tagjai is üldözőbe veszik őket. Kalandos menekülés után jutnak el Kelet-Berlinbe, de az üldözés irányítója, a félelmetes Kisaszony itt is utoléri őket. Kétségbeesetten tervezik, hogy autóval áttörnek a határzáron. Ekkor azonban váratlanul leomlik a berlini fal.


2004 Christoph Schrewe akciófilm, vígjáték 3 ?

Crazy Race 3 - Sie knacken jedes Schloss
 


2006 Axel Sand akciófilm, vígjáték 1 ?