| Film | Év | Rendező | Műfaj | Nézettség | Átlag |
|---|---|---|---|---|---|
Såsom i en spegel
"Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Az történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata." (Ingmar Bergman) |
1961 | Ingmar Bergman | dráma | 286 | 4,3 |
Nattvardsgästerna A trilógia második filmjében Bergman még mélyebbre ás az emberi lélek feltárásában. A Tükör által homályosan szeretet-Isten problémájának helyébe itt a szerelem-szeretet-Isten komplexus lép. Főhőse a közép-svédországi Dalarna tartomány egyik kis falujának papja, a már nem egészen fiatal Tomas Ericsson lelkész. Vajon milyen papnak bizonyul, hogy adhat híveinek lelki vigaszt az, aki hosszas tépelődés során megértette rég: Isten nem segít, Isten nevében hiába a szó, csak mi emberek és Isten rossz papja lettünk egyre reménytelenebbek. |
1963 | Ingmar Bergman | dráma | 208 | 4,4 |
Tystnaden A trilógia befejező darabját - a rendező huszonötödik filmjét - "negatív lenyomatként" jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, hit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat. A bergmani variációt a csinos Anna, tizenéves fia: Johan és Ester: Anna beteg nővére jeleníti meg nekünk, akik fullasztó zárt vonatfülkében érkeznek a képzeletbeli Timoka városába, melynek nyelvét nem értik. A legnagyobb probléma mégis az, hogy hőseink egymást sem értik meg. |
1963 | Ingmar Bergman | dráma | 202 | 4,3 |