127 Hours (2010) ☆ 👁

127 óra

(Danny Boyle)

amerikai-angol-francia dráma, életrajzi film

4,0
★★★★☆
963 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2016-11-16 19:10:27 Prüstü (5) #79

Sokáig elodáztam a film megtekintését, tudtam kemény, embert próbáló mű lehet. Valóban zsigerien mélyreható ahogyan arra számítottam.
Abban biztos vagyok, hogy ezt a történetet a ma élő filmrendezők 80 %-tól egy a fináléjában pozitív szemléletű, életigenlő, de szigorúan egyszernézős filmmé vált volna.
Így hát ki kell emeljem Danny Boyle zsenialitását, aki ebből a forgatókönyvből kihozott egy ilyen egyedien profi alkotást. Gondolok itt a rengeteg hallucinációra, álomra, valamint az ehhez társuló zseniális operatőri munkára, valamint a kiváló zenékre. Sikerült feltöltenie élettel az egész művet, nem csak kiélezetten a fináléra tartogatva mindezeket. James Franconak pedig külön köszönet az alakításáért, ami mindezt tökélyre is tudta hangolni.
Jó eséllyel pályázik a zseniális osztályzatra.

2015-12-28 10:43:08 ChrisAdam (5) #78

Még anno, 2010-ben láttam két részletben (méghozzá úgy, hogy az utolsó fél órát mutatta meg a oboatanárom a zenesuli órán, miután persze elspoilerezte - akkor még nem számított annyira -, aztán otthon is megnéztem így, hogy előtte mi történt), de valahogy annyira nem voltam akkor még filmorientált, hogy egyrészt nem is tudtam annyira értékelni, másrészt hamar kiment a fejemből, csak a sztori nagyjábóli körvonalára emlékeztem.
Igazán tartoztam egy újranézéssel, így ezt meg is tettem.

Sokan leírták már, mit gondolnak, az 5-ös véleményekkel tudok egyetérteni: nagyon is zseniális ez a film, amiben hihetetlen erős a rendezői, operatőri munka és Franco elképesztő alakítása - hiszen csak ő játszik a filmben, kevés az ilyen jól működő egyszemélyes dráma. Vállalhatna most is komolyabb szerepeket.
Egyszóval zseniális, azt kell mondjam, hogy tökéleteshez közeli film.

2015-12-05 12:21:19 tomside (3) #77

Olyan is van, hogy az ember nem szeret egy filmet. Elismeri, de nem szereti. Ez nem negatív kampány, mert ártó szándék kb. annyi van bennem... semmi. Csak az élmény miatt írom le, mert kevés ilyen filmem van. Ez a film nagyon messze van tőlem, untam, nem adott semmit. De megértem, ha mások szemével jó.

2015-08-21 17:20:11 Killjoy (5) #76

Brutális túra gyönyörű környezetben. És Danny Boyle elmegy a francba! Hogy lehet ilyen durván megcsinálni azt a részt, amikor a kés az idegekhez ér. Szabályosan fájt!

2013-12-25 20:42:31 Karesz84 (4) #75

Kegyetlen.

2012-10-10 00:39:39 gomez1000 (4) #74

A helyzet az, ahogyan én látom, hogy a rendező maximálisan kihozta az alaptörténetből, amit lehet. Viszont ez az alaptörténet annyira kevés, hogy a film tartalma elmondható 3 lazább mondatban. Épp ezért semmi igazán maradandó hatása nincs. DE! Danny Boyle annyira jól bánik az idő arányok felosztásával, és a drámai dolgok érzékeltetésével, hogy szinte minden rezdülést érezni lehet végig. Ettől lesz a 127 óra kiemelkedő alkotás, ráadásul, mivel igaz történet, teljesen hiteles, és az ember könnyen bele tudja képzelni saját magát is a helyzetbe. Akinek ez sikerül, kitűnő élményben lesz része, aki nem tudja beleélni magát, annak a sztori édeskeveset fog nyújtani.
Mindenesetre a film végével kapcsolatosan elégedett vagyok. És ilyenkor örül a néző, hogy nem ő került ilyen szörnyű helyzetbe. Azért sejtettem, hogy nem lesz itt tragédia, mert akkor semmi értelme, és mondanivalója nem lett volna a filmnek, ha egy másfél órás szenvedést követően halállal végződik. Nagyon jó film, de a történet egyszerűsége miatt, szerintem ez igazán akkor hatásos, ha a néző előre nem tud róla sokat, és akkor is szigorúan egyszernézhető kategória.

2012-07-23 18:51:03 tomside (3) #73

nagyon jól össze van rakva, elismerem, de engem olyan módon nyomasztott, hogy azt élvezetesnek semmiképpen nem mondanám. Ezt a filmet egyszerűen rossz volt néznem, és semmiféle feloldozást nem kaptam a végétől. Most akkor "a hiba az ön készülékében van"? Magyarán: én szabtam el valamit?

2012-07-05 21:01:52 logiii (5) #72

hatalmas film, James Franco zseniális, megérdemelte azt az Oscar jelölést :)

2012-06-15 17:31:07 csabaga (3) #71

Megértelek,én sem tudtam egy részletben megnézni,pedig nem hosszú.Hármas,erősen aláhúzva.
Könyvben érdekesebb.

előzmény: tomside (#69)

2012-06-15 10:34:13 JohnnyJohnny (3) #70

Ezen most jót nevettem... :) Egyébként bizonyos szempontból megértelek, de ha már hasonló alkotást keresnél, ajánlom figyelmedbe a Buried c. filmet, Ryan Reynolds főszereplésével, egy fokkal jobb filmnek tartom.

előzmény: tomside (#69)

2012-06-15 07:36:14 tomside (3) #69

Nem tudom, mi ez, én kábé három hónapja nézem ezt a filmet, de tíz perces etapokig ha jutok, annyira nem bír lekötni. Már ott tartok, hogy beragadt a keze. Komolyan mondom, nem értem. Tudom, hogy a végén, egyben látva kell értékelni, de egyszerűen nem bírok odáig eljutni.

2012-06-15 05:12:57 JohnnyJohnny (3) #68

Szerintem erősen túl lett értékelve... egy jól fényképezett videoklip az egész. Az tény, hogy James Franco remekel, de nekem az alaptörténettel együtt járó, kötelező szorongás hiányzott. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez most nem jött át. Talán ha újra nézem még egyszer.

2012-06-10 11:48:13 kobretti88 (5) #67

A 2010-es év egyik legjobb filmje! James Franco alakítása zseniális, nem hiába kapott Oscar-jelölést. Remekül kitölti a 90 perces játékidőt a film, aki szerti az igaz történeten alapuló filmket annak érdmes megnézni. Nem fog csalódni.

90%

2012-03-20 23:47:19 EstiKornél (5) #66

Felemelő és életigenlő alkotás, mosolyogva érzed át, hogy milyen fantasztikus is az élet. Franco eddigi legjobb alakítása, szerencsére minimális mennyiségű fűvel.

2011-08-14 12:11:55 Boyface21 (5) #65

Ez a film annyit mesélt el amennyit muszáj volt egy ilyen szerencsétlen szituációban. A színész játéka tényleg igen nehézre sikerült de a hátán vitte a filmet. Nálam simán kiemelkedő és meglehet nézni újra meg újra meg újra.

2011-06-25 22:59:27 deviant (4) #64

james franco nagy színész. fiatal kora ellenére egymaga viszi a hátán az egész filmet, ami azért nem kis szó (ilyet utoljára talán adrien brodytól láttam). az már csak hab a tortán, hogy ezt a remek történetet egy danny boyle kaliberű zseni karolta fel.

2011-06-13 22:24:47 PhilipMorris (?) #63

Franco alakítása valami zseniális neki kellett volna adni az oscart ,nagy kár hogy nem így lett. A rendezés megint csak parádés egyszerűen tökéletes. Ehhez nagyon nagy tudás kell, hogy érdekessé tudják tenni ahogy egy ember 127 órát egy szikla fogságában tölt egyedül. Betölteni a másfél órás játékidőt. Csak azért négyes mert volt néhány perce amikor kicsit untam és ellaposodott a történet nekem. Valahogy nincs meg benne az a kicsi plusz amitől ötös lenne. De így is bármikor újranézem.

2011-06-06 01:41:25 gerbence (4) #62

Azért nem ötös, mert a kevesebb néha több, itt pedig egy kicsivel többet kapunk Boyle-tól/Boyle-ból, mint kéne, és ez így egy kicsivel kevesebbet ér. Néhol egyszerűen túl sok a "jóból", ráadásul ha a rendező kicsit visszavett volna, talán többet kaphattunk volna a színészből (ezért nagyon kíváncsian várom a kimaradt jeleneteket). De a vége még így is katartikus.
Egyszerűen látnod kell kategória!

2011-05-03 21:43:01 Dió (3) #61

Még egyszer leszögezném, én semmit nem kérek számon a filmen, mert egy sziklába szorult sráccal nem is történhet más, mint a lentebb írtak. A film alapkoncepciójából nagyjából kihozta Boyle amit lehetett (vagy tudja a franc, nem vagyok forgatókönyvíró), nekem maga az alapkoncepció nem elég erős ahhoz, hogy felvegye a versenyt a többi, nagy filmjével.

2011-05-03 20:37:53 Hannibal Lecter (5) #60

Az a baj, hogy radikális fordulatokat, nagy csavarokat ("olyan trükkökkel próbálja menteni a helyzetét, amikről már az elején lehet tudni, hogy tök mindegy, mert úgysem fognak működni") kérsz számon a filmen, pedig teljesen másban áll a hatása. Ez nem csapdathrillernek készült, hanem monodrámának.

előzmény: Dió (#59)

2011-05-02 13:27:24 Dió (3) #59

"Én sem értem, minek kellett volna történnie?"
Semminek, és épp ez az. Egy 5 napra a sziklába szorult sráccal alapból nem is történhet semmi más, mint hogy 5 napig áll egy helyben, siránkozik és hangosan bosszankodik a helyzeten, egyfolytában hallucinál, egyre rosszabbul néz ki, közben pedig olyan trükkökkel próbálja menteni a helyzetét, amikről már az elején lehet tudni, hogy tök mindegy, mert úgysem fognak működni. Ha ez most szarkasztikusan hangzott részemről, félre ne értsetek, mert semmi bajom nem volt a filmmel, csak az efféle 60 percek engem nem szoktak lekötni... valóban volt benne egy-két innovatív kísérlet az ebből adódó monotonitás megtörésére (pl. a show-s jelenet), de ezek az említett 60 percnek a harmadát ha kitették. Azt pedig megértem, ha valakinek tetszettek a hallucinálós jelenetek, de nekem az olyan, valóságban meg nem történő képzelődések, amiknek nincs különösebb létjogosultsága, általában nem szoktak túlságosan bejönni, sőt... ha meg szerintetek volt létjogosultságuk, mert hogy mekkora pálfordulás ment végbe a srácban a sziklába szorulva ezen vizionálások hatására, avval azért nem tudok egyetérteni, mert én nem éreztem, hogy mert egyszer megjelent előtte a gyerekkori énje és stb, annyira más emberként hagyta volna el a szikla fogságát a végén.

Mindemellett tényleg olyan hülyén érzem magam, amikor egy számomra is jó film "ellen kell beszélnem", csak tudjátok, hogy van ez, amikor az ember egy szarrá hype-olt filmet kénytelen úgy otthagyni a végén, hogy a közelében nem vagyok az ötösnek... nálam gyenge négyes az előbb vázoltak miatt.

előzmény: limupei (#58)

2011-05-01 23:43:05 limupei (4) #58

Én sem értem, minek kellett volna történnie? Különösen azért nem, mert tele volt történettel... és élettel.

2011-05-01 23:19:37 Hannibal Lecter (5) #57

A kettő között végül is csak annyi történik, hogy valaki számot vet az egész addigi életével. :)

előzmény: Dió (#56)

2011-05-01 22:35:02 Dió (3) #56

Boyle kézbe vesz egy történetet, aminek az eleje és a vége tök jó, a kettő között pedig az égvilágon semmi sem történik, úgyhogy megpróbálja feldobni a szokásos rendezői mesterkedésével. Kár, hogy míg az elejét és a végét tényleg öröm nézni, az említett közepét annyira lehúzza az eseménytelenség, hogy sajnos semmilyen trükkel nem tudja ötös szintre emelni nálam. Nem azt mondom, hogy haldokoltam az unalomtól, de nem is kötött le. A vége persze tényleg szuper, amiben megint nagy szerepe van a filmgyár által már rongyosra használt Sigur Rósnak, Boyle mindenesetre nekem akkor is inkább az a rendező marad, aki a Sunshine című tízpertizes vizuálorgiás űrdrámát tette le az asztalra.

2011-04-22 21:41:45 mokiszin (5) #55

James Franco minden pillanatban őszinte, erős!
az operatőr nagyon odatette magát, de mindenki más is!! Boyle!!!!
mikor levágja a kezét, és vágja el az idegeket, azok a gitárhangok....... félelmetesek. Franco arca amennyire eltorzul.... szintén félelmetes!! zseniális!!!

2011-04-22 21:36:34 safranyn (5) #54

Boyle ezt nagyon megcsinálta.

2011-04-06 21:15:05 tonic (5) #53

emberi

2011-04-02 00:15:18 Kremy (4) #52

Egyetértek abban,hogy jobb,mint a Gettómilliomos. A téma is nehezebb alapból,de remekül megcsinálták úgy,hogy kreatív és változatos legyen,a naturális jelenetek pedig összeszorítsák a gyomrunkat. James Francoról pedig kiderül,hogy tényleg nem teljesen normális,habár ez előnyére vált ennél a szerepnél..
Kétlem,hogy egy ilyen sztoriból többet ki lehetne hozni.

Nekem nagyon rövidnek tűnt a film,nem tudom,egyedül vagyok-e ezzel. Szinte éppen csak elkezdődött és hirtelen vége is lett,pedig néztem volna még...De adok neki még egy esélyt,hátha nem szalad annyira az idő..

2011-03-27 18:23:08 Rituska (4) #51

"Danny Boyle eddigi legjobb rendezése, a Gettó milliomos ehhez képest disznótáp." - :) mekkora mondat:).
Tetszik Hannibal hozzászólása, bár a zárójelben lévő kijelentéssel nem értek egyet, ugyanis szerintem átlépi a láthatatlan vonalat, és határozottan hatásvadász alkotással állunk szemben, amire jelen esetben azért nem tudok főbűnként tekinteni, mert egy nagyon igényesen kidolgozott, tényleg jó filmről van szó. Ráadásul, mint tudjuk igaz történettel állunk szemben. Én nem igazán értem miért van mindenki elájulva James Francotól, szerintem nagyon túlértékelt, bár kétségtelenül tehetséges, és a tekintet, amit "azután" vág, valóban nagyon erős.
Összességében Danny Boyle mindent megpróbált, hogy ne legyen a drámája "hegymászó a pácban" típusú közhelyes valami, voltak ügyes és újító trükkjei, de ez sem különbözik semmiben sem a már megszokott hasonló történetet feldolgozó társaitól. Talán a csomagolás profibb, nyilván. De ezek a sztorik számomra nem tudnak újat nyújtani, az vitathatatlan, hogy Aaron Ralston bivalyerős, kitartó és bátor fickó, de ennyi.
Egyébként nálam speciel működött a film, majdnem sírtam, végig lekötött, de kb. egy óra múlva el is felejtettem az egészet. Láttam már sok ehhez hasonló témát feldolgozó dokumentumfilmet is, és lélektanilag, érzelmileg nem adott többet náluk. Kivitelezésben kiemelkedőbb az eddigieknél, ezért kegyelem négyes.

előzmény: Rorschach (#31)

2011-03-18 17:07:56 dzsud (5) #50

"A közösségi háló viszont marhára nem..." talán az első véleményed, amivel egyetértek, az a film olyan távol van az Oscartól, mint khm-a makkom Jeruzsálemtől-khm

btw ezen sem csodálkozom, hogy nem kapott, a helyzet az, hogy jó film, jó film, de kissé unalmas...

King's Speech-től is "sajnálom" a díjat, érdekes volt, tetszett is, de ez csak a "jó" kategória, imho egyáltalán nem zseniális film

számomra a Black Swan volt 2010-ben A film...hibátlan

OFF vége, sry...

előzmény: Hannibal Lecter (#47)

2011-03-04 22:53:35 Rorschach (2) #49

Nekem az sem tetszett. Igazából, szerintem az a film úgy rossz, ahogy van, a koncepcióval kezdve, valamely különös módon viszont sosem tudom lejjebb értékelni hármasnál.
Csendben jegyzem meg, hogy különvéleményen vagyok a BB-vel és a Napfénnyel is (a Button az egyik legjobb film, ami valaha láttam - a Forrest Gumpra nem emlékszem), én pont ekörül nem értem a felhajtást. Oszkárfilm, nem oszkárfilm, az viszonylagos eredetiségük miatt nálam simán lenyomják a 85 percet kell várni... khhm, 127 órát.

előzmény: Leslie (#45)

2011-03-04 22:27:07 BonnyJohnny (5) #48

Nem azt mondtam, hogy "Oscar film" (mint a King's Speech, vagy szerintem a Benjamin Button is), csak azt, hogy kicsit közelebb áll vele az Oscarhoz, mint a korábbi filmjeivel. És én szeretem az SN-t szóval nem negatívumként mondtam.
Amúgy kezd OFF lenni.

előzmény: Hannibal Lecter (#47)

2011-03-04 22:17:54 Hannibal Lecter (5) #47

A Benjamin Button hellyel-közzel Oscar-kompatibilisnek is nevezhető (de valójában az sem az), A közösségi háló viszont marhára nem (ennek is köszönhető a "buktája").

előzmény: BonnyJohnny (#44)

2011-03-04 22:13:14 JeszKar (5) #46

A BB-t én is annak tartom, de a Social Network-ot nem, ahogy a szezon összes jelöltjé sem a King's Speechen kivül.
És hogy ne legyen teljesen OFF, valóban ez Boyle legjobb munkája az utóbbi évekből, bár a Slumdog-ot is kedvelem, de az olyan fércművek után, mint a Sunshine kész felüdülés :)

előzmény: BonnyJohnny (#44)

2011-03-04 22:12:37 Leslie (4) #45

Az Alien3 az a stúdió, producerek filmje. Fincher szeretné is letagadni, hogy valaha köze volt hozzá. Ettől függetlenül a dvd-n lévő custom "rendezői változat" szerintem jó.

előzmény: Rorschach (#42)

2011-03-04 22:09:36 BonnyJohnny (5) #44

Fincher utóbbi két filmjét én Oscar gyúrásnak tulajdonítom. Attól függetlenül, hogy a Social Network nálam (is) majdnem zseniális, azért egyáltalán nem különc... a Benjamin Button pedig... pfff...
Boyle pedig... szerintem akörül van, mint új korában. Majd a következő filmje eldönti, hogy ez csak egy fellángolás, vagy a fickó tényleg visszatért a kezdeti minőséghez.

előzmény: Hannibal Lecter (#43)

2011-03-04 22:03:51 Hannibal Lecter (5) #43

Fincher nem az Oscarra gyúr, ő megmarad különcnek az örökkévalóságig. Boyle-nak viszont ezért kellett volna megkapnia a díjat. A fickó jobb, mint újkorában.

előzmény: BonnyJohnny (#41)

2011-03-04 22:01:12 Rorschach (2) #42

Na, szerintem az a film legelrontottabb tízperce. Már ha a fényárban úszó amerikai álom-hallucinációkatnem számítjuk.

Bonny: csak nehogy az Végső megoldás-Fincher térjen vissza :)

előzmény: Daemiaen (#40)

2011-03-04 21:18:57 BonnyJohnny (5) #41

Így van. Boyle a Trainspotting óta nem volt ilyen jó. Meglehet, azután, hogy Oscart nyert, hajlamos visszatérni korábbi önmagához. Ez jó előjel lehet Fincher esetében is. Ha végre kiizzadja azt az átkozott aranyszobrocskát, visszatér a régi Fincher.

előzmény: Daemiaen (#40)

2011-03-04 21:11:44 Daemiaen (4) #40

Miután kiszabadult, visszatért a régi Danny Boyle: ha most 15 évvel korábban lennénk, "mesteri" és hasonló jelzőkkel dobálóznék, azonban így is jó látni, hogy akar és képes még olyan kamerakezelésre, vágásokra, mint a Trainspotting korában. Na, és az a zene... :)

előzmény: Rorschach (#37)

2011-03-04 21:08:30 Daemiaen (4) #39

Azt a filmet elégedett mosollyal néztem végig, ott nagy hatással volt rám a film egésze. :)

előzmény: Umberto (#38)

2011-03-04 21:05:27 Umberto (5) #38

Mintha A király beszéde olyan kimondottan újító szándékú lenne... Az bezzeg 5-öst kapott tőled, most megsértődtem... :-(
:-)

előzmény: Daemiaen (#36)

2011-03-04 21:02:37 Rorschach (2) #37

"nem kimondottan újító szándékú"
Hú, ez milyen szép volt! :D

előzmény: Daemiaen (#36)

2011-03-04 20:59:03 Daemiaen (4) #36

Az álmokból fakadó élni akarás - Danny Boyle néhány beállításban megmutatja mitől döglik a légy. És noha a vége nem kimondottan újító szándékú, rendkívül megindítóan lett leforgatva, elsőrangú zenével megtámogatva.

2011-02-28 20:09:06 dzsud (5) #35

Nagyon tetszett, izgalmas volt, a zeneválasztás tökéletes.

2011-02-27 21:43:15 Anphalas (3) #34

Számomra kimondottan érdektelen volt az egész, úgy, ahogy van. Nem látom benne azt a zsenialitást, ami miatt felmagasztalják, és őszintén szólva az oszkárjelöléseket sem értem. A férfi főszereplő díjra jelöltek közül eddig hármat, a legjobb filmre jelöltekből pedig hetet láttam, de ennél mindegyiknek szívesebben adnám a szobrocskát. A vágással meg nem tudok mit kezdeni, nem szeretem az ilyen rövid snittes extrém, klipszerű zakatolást, még akkor sem, ha egyébként a kiszáradást jelző elmeháborodás miatt helyén is van.

2011-02-17 11:28:05 JeszKar (5) #33

Hát mit is mondjak a filmről, nagyszerűen meg van csinálva, de kifejezetten kellemetlen nézni.

2011-02-03 23:23:58 BonnyJohnny (5) #32

Nem tudtam eldönteni, hogy az Oscar filmeket milyen sorrendben tekintsem meg, így ABC sorrendben nézem... :P
Az első tehát a 127 óra.
Danny Boyle filmje nagyszerű rendezést és operatőri munkát tár elénk, de a film (mint one man show) könnyen elvérezhetne a főszereplőn... de itt erről szó sincs. James Franco egyedül viszi a hátán a filmet. A film elején a videoklip szerű rendezés alatt sem rossz, de aztán tökéletesen végigvezeti a karakterét a kanyonban ragadástól, a fokozatos megőrülésig (nem szó szerint őrült csak... amilyen a filmben), a nagy jelenetig, de még bizony utána is. Jómagam is kiemelném a lentebb nem tudom ki által említett showműsor jelenetet, ami talán a színészeti csúcspontja a filmnek (valahogy úgy, mint a Pókemberben a Franco apját játszó Willem Defoe a tükör előtt), aztán persze a dolog, ami alatt nagyon kínlódtam, és a végén le is kellett állítanom (moziban nézve nem tudom, hogy viselkedtem volna), és a film vége felé szívből felvidultam én is, az utolsó percekben, meg mosolyogtam, mint a tejbe tök.
Engem ez a film megérintett. Őszintén szólva messze nem tartom egy nagy filmnek, de kétségtelen tény, hogy minden a helyén van a filmben, és szerintem összességében képvisel akkora értéket, hogy megadjam neki a zseniális osztályzatot. Amúgy meg tetszett is.

2011-01-29 13:27:07 Rorschach (2) #31

Aszerint pontoztam.
Ha nem lett volna ennyire nagyon tipikus minden, ötöst kapott volna. Nem rossz film ez, szép a táj, Franco jól játszik (jól. És ez a maximum, amit rá lehet mondani, nem egy ki tudja milyen kiemelkedő az alakítása), de a kamerakezelés irritált (milyen kamerával forgatták ezt?), a szörnyen trendi osztott képernyő szintén, a vége pedig el van cseszve.
A fenébe is, amint megnéztem, rögtön rányomtam a hármast, másnap feljebb vittem, de most, hogy visszagondolok rá, mégiscsak jó lesz az.

előzmény: Umberto (#29)

2011-01-29 01:18:24 w.e.g.a. (5) #30

Szerintem is túl sok lett a flashback és a hallucinálás, ezek helyett Boyle jobban tette volna, ha több teret ad Franconak, aki véleményem szerint egy visszafogottabb rendezéssel is elvitte volna a hátán a filmet. Ráadásul a legtöbb jelenetét a kelleténél jobban szétvágta, amivel mégjobban elterelte a figyelmet Franco játékáról (ezzel pedig igencsak csökkentette esélyeit a díjszezonban).
Na de hogy pozitívumot is mondjak, ha már 5-öst adtam a filmre: fantasztikus történet, zene és operatőri munka, a befejezés pedig a tavalyi év egyik legjobb jelenetsora, igazi katarzis.
A zseniális minősítést azonban mégis inkább James Franco, és maga Aaron Ralston kapja.

2011-01-28 21:54:15 Umberto (5) #29

Az utolsó szavad spoiler.

Másrészt ha komolyan gondolod az utolsóelőtti szavad, akkor kérdezem: miért nem pontozod aszerint?

előzmény: Rorschach (#28)

2011-01-28 21:48:00 Rorschach (2) #28

"Nyílt titok" - ja, annak a tág körnek, akik a film előtt is tudtak Ralstonról. Rengeteg igaz történet van, mégsem kötelező ellőni a poént egyiknek sem.
Ha nem lenne sok ilyen film, még meg is érteném, minek az a bizonyos 85 perc, meg a giccses hallucinációk.

előzmény: Umberto (#27)

2011-01-28 21:41:52 Umberto (5) #27

Mivel a 127 óra igaz történeten alapul, ezért lehet amolyan "nyílt titok" a csattanó - ellentétben a Hatodik érzékkel (vagy a Más világgal).

Bár hozzá kell tennem, hogy én pont emiatt nem (vagy csak nagyon ritkán) szoktam előzeteseket nézni, sőt konkrétan erről a filmről nem tudtam semmit, csak valami olyasmit, hogy egy amatőr kalandorról/hegymászóról szól, aki vhogy bajba kerül.

Azért írtam, hogy elsősorban nem az a fő jelenet, mert tényleg így gondolom: inkább az odáig vezető út a sava-borsa a filmnek.

előzmény: Rorschach (#26)

2011-01-28 21:28:41 Rorschach (2) #26

Nem-e? Én maradtam le valamiről?
Amúgy azt elvből nem értettem én sem, hogy mi a büdös francért kell egy filmet a csattanójával reklámozni? Olyan, mintha a Hatodik érzéket vagy a Más világot adnák el azzal, hogy a borítójukra a SZELLEMEK A FŐSZEREPLŐK, HÁT NEM TÖK KIRÁLY? feliratot írták volna...

Ja, és cinikusoknak...

előzmény: Umberto (#25)

2011-01-26 13:19:43 Umberto (5) #25

Nem ez a nagy jelenet, illetve nem elsősorban ez. Majd meglátod!

előzmény: Dió (#24)

2011-01-26 13:06:19 Dió (3) #24

Nézd, a film poszterén ez így direktben nem szerepel, itt is lentebb sokan vmi "nagy jelentről" beszélnek, azt hittem, hogy ez az. Amin nem is lepődnék meg... de nem láttam még a filmet, úgyhogy nem tudom.

előzmény: limupei (#23)

2011-01-26 12:19:31 limupei (4) #23

Ez spoiler? Amerikában ezzel hirdették a filmet + a film alapjául szolgáló könyv elején ott feszít Aron Ralston és elég látványosan megmutatja spoileres testrészét:)

előzmény: Dió (#22)

2011-01-26 12:04:16 Dió (3) #22

Nem láttam még a filmet, de nagyon várom.
Most pedig egy kis idézet az index, totálplánban közzétett, oscar jelölésekkel foglalkozó cikkéből:
A díjátadót február 27-én tartják, az est két házigazdája közül az egyik jelölt: James Franco a 127 órában vágja le a karját, hogy megmeneküljön.
Nem szeretek anyázni, de a k*** **$Łł$ß**ukat!!!

2011-01-22 10:47:07 kocz (1) #21

A történet megindító, sőt még közel is áll hozzám. A színész alakítása szinte tökéletes. Ennek ellenére nem tudtam végignézni. Másfél órán keresztül nézni, ahogy egy szerencsétlen sziklamászó napokon keresztül vergődik az életéért, szerintem sok és unalmas. Meg lehet szólni, de akkor is ez a véleményem.

2011-01-19 10:51:31 Gasz András (4) #20

127 óra:

James Franco számomra első igazi nagy alakítása, ő mindig is nagy reménység volt és most mutatta meg igazán a foga fehérjét. Egyenletes hiteles alakítást nyújt ott a helye nálam az Oscar top 5 férfi főszereplők közt. A film eleje a videóklipes hatással nem nyerte ugyan el kedvemet, mert ilyet régóta látni és igazából az első 15-20 percben a fényképezés viszi a prímet (s a laza hangulat) ott is várható egy operatőr Oscar jelölés majd szerintem. A rendezés íve szép, de lassú ívű, amit a történet megkívánt hisz egy one man showt láthatunk (nem sokkal, több helyszínnel) mint a 2009-es Holdban és szerintem sikerült kb olyan jóra a film. A második felére a film a színészi erőt mutatja és a fájó valóságot egy kalandtúrás legény balszerencséjében. Hogyan vészel túl az 5 napot, mit kezd addig, amíg kiszabadulhat egyáltalán és mi lesz a megoldás a kiszabadulására. A megoldást Boyle elég részletesen mutatja azért kibírtam, de hát ez a szörnyű valóság. Sok kínt, megpróbáltatást és keservet kellett kibírnia Aaronnak, de ahogy láttam a filmpremier fotókon és a film végén már rég túl van rajta lelkileg is és boldog családos életet él. Boyle ezen, filmje nálam a 2-3. legjobb eddigi alkotásai közül.
Amikor kell hangulatos, amikor kel meghökkentően, de még nem túlzottan naturálisan erős képekkel bír, amikor kell, színészi munkában nyújtja a minőséget. Gondolom, jelölik az Oscar top 10-ben is. Viszont így most többször egymás után nem biztos, hogy megnézném annyira nem ragadott azért magával.

82%

2011-01-16 13:18:53 Rorschach (2) #19

Ha tudtam volna szeretni, még talán az ötöst is megkapja. Aludtam rá egyet, és négyest adok, Franco nagyon jó, viszont nem értem, mire a nagy cécó körülötte.

2011-01-15 17:55:03 mchn (4) #18

A ket filmnek kb. annyi koze van egymashoz mint nekem az esztergalasi szakmunkakhoz.

előzmény: mikerame (#17)

2011-01-15 15:05:31 mikerame (3) #17

Into the wild for dummies.

2011-01-14 11:58:14 tarax (4) #16

Kicsit bajban vagyok ezzel a filmmel kapcsolatban is. Imádtam az első 20 percét, a természetet és tájat ilyen szinten szerető fiatal hozzáállását és látásmódját. Üdítő és friss volt, de aztán megtörténik a dolog és onnantól hullámzó számomra az eredmény. A bejátszások egy része nagyon eltalált, a másik része viszont érdektelen. A végkifejlet pedig valóban hatásos, ugyanakkor kicsit elvont a filmélményből az, hogy tudtam mi lesz a vége.
Folyamatosan az Út a vadonban film volt analógiaként a szemem előtt. Abban is a roadmovie részét szerettem és a drámát kevésbé (persze ott a drámai rész kivitelezése sokkal rosszabb volt, mint itt), mégis az Út a vadonban esetén át tudtam érezni a megrázkódtatást, itt viszont csak időnként sikerült. Amikor sikerült az elsősorban Franco miatt volt és a néhány jól sikerült bejátszás és a zene miatt, viszont amikor nem, annak elsősorban a fényképezés az oka. Egyértelműen ahhoz vagyunk szocializálva, hogy drámai dolgok esetén a filmek legtöbbször fakók, vagy sötétek, mindenesetre gyakori még a hideg színek használata is. Itt is van amikor fakó, de nagyon sokszor az élénk színek dominálnak. Ami számomra sokszor zavaró (bár szép) volt.
Összességében a profin összerakott, élvezhető, időnként átélhető ember - "természet" harcot kapunk, jó zenékkel. Mégsem igazán nekem való.

2011-01-13 17:34:09 edi95 (?) #15

Csak ma már vagy 15x néztem meg az elözetest. NAGYON VÁROM MAGYARBA,MEGÖRÜLÖK!:-)

2011-01-13 14:39:33 Hannibal Lecter (5) #14

Szerintem a maga módján ki van itt fejtve a mondanivaló. Én a magam részéről örültem is, hogy Boyle nem ragozza túl, de Franco monológjai nagyon jó életösszegzések. Ennél több nem is kell.

2011-01-13 12:38:00 Adam Taylor (5) #13

Ami picit hiányzik belőle, a mondanivaló kifejtése, azt bőven pótolja Franco játéka, a stílusos vizuális megoldások, ez az egész boyleizmus, ami átjárja a filmet.

2011-01-13 00:00:06 Corleone01 (5) #12

Most néztem meg....lebilincselő film volt. Több tekintetben is tiszteletre méltó alkotás. A főszereplő James Franco zseniális! Azt lehet mondani egyre jobb, szerintem még sok értékes játékkal fog minket megajándékozni. És tényleg csatlakoznom kell az előttem szólókhoz, nagyszerű rendezés volt (érezhető rajta Danny Boyle már kialakult stÍlusa) játék, fényképezés és zenei aláfestés, mindezek mellett egy hiteles filmet varázsoltak össze. 55

2011-01-12 22:04:05 lehel89 (4) #11

Senki nem említette az elképzelt showműsoros jelenetet, pedig nálam elég egyértelműen a film csúcspontja.

2011-01-12 11:45:07 Kalti (4) #10

Nagyon jó film, ami miatt csak 4-es, annak az az oka, hogy egyszerűen nem kedvelem Danny Boyle rendezési, vágási stílusát. Számomra, ha nem is öncélú, de sokszor a film esztétikájából, mintha kilógó, azt megtörő lenne egy-egy megoldása, az osztott képernyő, a videoklipszerű jelenetek, stb., bár kétségkívül egy-két ilyen húzása nagyon hatásosra sikeredett.
James Franco-ról, amit el lehetne mondani, azt már leírták már ezer kritikában, nagy erejű alakítást látunk tőle, kíváncsi vagyok az Oscar versenyfutásban hogyan állja meg a helyét.
A film utolsó húsz perce elképesztően idegtépő és nyers, nem csodálom, hogy több mozinézőnek megfeküdte a gyomrát, az őrület és testi kínok ilyen szintű ábrázolására alig tudok példát említeni, felkavaró jelenetsor. A finálé a csodálatos Sigur Rós számmal egybekötve pedig igazán felemelő élmény.

2011-01-11 20:10:48 MicaHiro (4) #9

Na, azt hiszem, jól meg tudom így fogalmazni, hogy nálam miért "csak" négyes: most, 1-2 nappal a megtekintése után sem emlékszem már rá :D

Persze nagyon jó film, nem akarom szidni (tudnám, de csak apróságok igaziból), engem nem fogott meg annyira sajnos mint sokakat.

előzmény: Olórin (#8)

2011-01-11 20:03:49 Olórin (5) #8

James Franco arca közvetlenül azután.
Jó eséllyel soha nem fogom elfelejteni.

2011-01-11 12:31:56 Hannibal Lecter (5) #7

"Ha nem is "disznótáp" ehhez képest a rendező előző munkája"

Jó, persze, sarkítottam egy kicsit. A maga nemében a Gettó milliomos egy jól működő, dinamikus modern népmese ősrégi archetípusok újravasalásával (+ kevés egyéni hozadékkal), míg ez a film egy egyéni szemszögű, lebilincselő ötletbörze, ami egyszerűen nem ereszt. Tényleg minden, de minden a helyén van benne. Sőt, a vizuális bravúrmaraton valahogy jobban integrálódik itt, mint Boyle előző filmjében.

előzmény: Umberto (#6)

2011-01-11 00:53:17 Umberto (5) #6

Szinte lehetetlen kivetnivalót találni, minden a helyén van, mondhatni hibátlan - ezt a témát egyszerűen nem lehet már ennél jobban megcsinálni. Nálam egyértelműen ez a film az idény legerősebb darabja, és Hannibalnak igaza van: annyi rendezői lelemény van benne, amennyi a legtöbb rendezőnek egész pályafutása során sem jut eszébe, nemhogy még ennyire tökéletesen meg is valósítsa.
Ha nem is "disznótáp" ehhez képest a rendező előző munkája, de a 127 óra sztem is csiszoltabb gyémántja a mesternek.

2011-01-08 02:05:35 Hannibal Lecter (5) #5

Igazán különleges film. Ötletek sokasága az egész: ügyesen kivitelezett formabravúrok, ameddig a szem ellát (és szerencsére a hatásvadászat küszöbét nem sikerül átlépniük) - videoklip-esztétikától kezdve osztott képmezőn keresztül tökéletesen megválasztott zenékig mindent, de tényleg mindent megkapunk, amit egy ilyen filmtől elvárhatunk. Maga a történet is nagyszerű, és messze nem csak egy "valósidejű csapdathriller", hanem mérhetetlenül szomorú karaktertanulmány is arról, hogyan őrli fel és sodorja el a zajos nagyvilágtól az embert az egyetlen dolog, ami fölött képtelen uralkodni: a szenvedélye. Aron határhelyzet-élménye, olthatatlan kalandvágya és szeretetéhsége még a legedzettebb lelkületű néző szívét is képes meglágyítani, de Boyle arra is képes az utolsó 10 percben, hogy valósággal megerőszakolja az idegeinket: naturalistán, elektromos kínzenével aláfestve mutatja meg a megdöbbentő végkifejletet. James Franco alakítását pedig nem hiába méltatják az egekig az ítészek: nagyon hitelesen személyesíti meg az optimista különcöt, eléri, hogy végig imára kulcsolt kézzel szurkoljunk érte, elviszi a hátán az egész produkciót. Danny Boyle eddigi legjobb rendezése, a Gettó milliomos ehhez képest disznótáp.

2011-01-06 22:48:17 Gameface (5) #4

úgy igazán egyik filmjéért sem rajongok a 28DL-t kivéve; az elég rokker. és ez az első alkalom, hogy elejétől a végéig sikerült beleszögeznie a székbe, pedig ágyból néztem.

2011-01-06 22:35:52 Gasz András (4) #3

Na az jó, várós akkor ez is a listámon. (pedig Boyle eddig nálam nem volt annyira erős rendező kivéve 2 egész jó filmjét) Láttam itthon még 3 hónap mire a mozikba ér.... Hol néztétek sajtóvetítés? :) nehogy én is elmenjek rá. :)

2011-01-06 22:21:41 Gameface (5) #2

Boyle kiforrt, megcsinálta munkássága első hibátlan filmjét, Franco meg nem normális, de ezt az Acting with James Franco óta tudjuk (smell the jacket :-)

nálam ez most beelőzte a fekete hattyút meg a toy story 3-mat. mióta vége lett, vigyorgok, mint a tejbetök.

2011-01-06 09:25:37 Pateszken (4) #1

Elképesztő film.