Blue Collar (1978) ☆

Kék gallér
Jóbarátok

(Paul Schrader)

amerikai dráma, krimi

3,7
★★★☆☆
28 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-04-14 19:10:14 Sziez (5) #4

Egy film, pláne ha társadalomkritikát is megfogalmaz, mint pl. ez is, nem véletlenül készül éppen abban a korban, amikor készül. Nyilván teljesen mást mond a kora nézőinek, mint azoknak, akik 30-40 évvel később látják. Így van ez ezzel a filmmel is.
A 70-es években ez a film számunkra arról beszélt, hogy az amerikai melós élete sem fenékig tejfel. Kicsit lerántotta a leplet a kolbászkerítéses nyugati eszményképről.
Az egyik kedvencem belőle az a jellegzetes rész, amikor Zeke (Richard Pryor) ingerülten kifakad, hogy amennyi havi részletet fizet a tévéért, azért éjjel-nappal nézni fogja! :-)
És hát a rablás a szakszervezeti irodában, az se semmi, különösen az az álarc, amivel ha jól emlékszem Smokey álcázza magát, aminek hosszú rugón lóg le a szeme. :-D

2016-01-09 19:25:14 ryood (4) #3

vagány kis film ez. a menete kicsit döcögős, de a mondanivaló annyira fontos, és tágabb értelemben is vehető, univerzális.

2012-07-29 17:18:42 [: Azuroo andrew :] (2) #2

A bemutatott társadalmi réteg, annak konfliktusai és nehézségei, mindennapi kiszolgáltatottságának megjelenítése szép munka Schrader részéről, azonban a lagymatag dramaturgia miatt igencsak nehezen képes valódi filmélményt nyújtani a Blue Collar. Sajnos sokat elmond a filmről az, hogy legszórakoztatóbb és izgalmasabb része az amikor Richard Pryor Zeke Brownként felszólal vagy vitatkozik a vulgaritást finoman sem mellőzve.

10/4

2012-07-09 18:55:06 Tenebra (4) #1

Eddig nem láttam, csak a Hardcore-t Schradertől, de e két filmje alapján azt mondanám el, hogy rendkívül visszafogott, takarékoskodó, féldokumentarista alkotó, aki a drámát lassan, lírai módon bontja ki és csak nagyon kevésszer robban ki a feszültség. Azaz egy rendkívül realista, minimalista attitűddel bír ez a kálvinista alkotó. Akit így valóban párhuzamba állíthatunk Bressonnal és Ozuval: nem véletlen, hogy róluk írt sokat Schrader a film noir mellett.

Nos, ez ráadásul egy kvintesszenciális kvázi-neorealista (jujj, megártott a meleg + a sok tudományos szöveg :D) alkotás: munkásokról szól, szakszerveztről, majdhogynem neorealista módon. Viszont jó Hollywood-módra egy műfaj alapján dolgozik. Illetve két alműfaj tűnik fel benne: a gengszterfilm heist és szindikátus-változata. Persze mindkettő a "béna" változatában: a heist amatőr, és vicces módon lesz végrehajtva, és csupán katalizátora a szindikátusnarratívának. Viszont a szindikátusvonulat pedig, mily' meglepő, nem fog megoldódni. Tulajdonképpen ezek a műfaji jegyek csak ürügyek Schradernek, hogy az osztályproblémákról beszéljen. S végülis zászlót bont a végére efelett is, hollywoodi filmekhez híven áttereli a szociális és politikai problémát egy személyes síkra: a lojalitás szintjére. Emiatt kevésbé lesz forradalmi a film persze.

Viszont a lezárás kellő teret ad az elmélkedésnek, mert megfelelően tahó. :D Az egykori két jóbarát éppen összeverekszik, amiért egyik beköpte a másikat, és ezzel tulajdonképpen állását és családját is lerombolta.

Így azért, ha indirekten is, de súlyos kritikát mond mind az osztály, mind a faji állapotokról, melyek Amerikában uralkodtak (? - inkább még ma is).

Mindezt fasza színészek teszik nagyszerűvé: a későbbi inkább poénosabb szerepeket vállaló Richard Pryor és persze Harvey Keitel elég jól nyomják. De a többi figurára sem lehet panasz (főleg szegény Smokey tetszett nekem).

Szóval majdnem 5-öst érdemel, de mivel Schrader visszavonult az éles kritikától, így nem adom meg az 5-öst. :C