Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Nagyszerű, talán nem voltam elég bátor, vagy mit tudom én, mikor pontoztam. Remélem, találkozunk egy max. pontszámos filmnél is, erre itt aligha emlékszem már, vissza is kellett keresem, mit írtam.
előzmény: fempolip (#74)
Szia, nekem ezzel segítettél megérteni a filmet.
Nem is a filmet, hanem hogy összeszedjem mit gondolok róla.
Én még felhoznám, hogy ha ennyire irányított a film az sem jó. (Úgy értem hogy lehet gyűlöltetni a szereplőket, több személyt, vagy a férfit, nőt akárkit). De amikor önmagát tömjénezi, ott valamit el akar fedni.
És már pedig az amit valaki írt, nem nézek visszafele, hogy "Fájdalmasan középszer".
Ezzel sem értek teljesen egyet, mert annyi sem ér.
Inkább a középszer másolata.
Ha jól olvastam magasabbra is pontoztad, hogy ne lógj ki? Én a személyes véleményem alapján megadtam a magam pontszámát. ...
előzmény: somogyireka (#19)
Igazi, mély, szomorú, gyermekien őszinte alkotás.
Inkább lepolírozott karikatúrák sorozata ez, mint történet. Most azon gondolkozom, hogy egyáltalán szól-e ez a film valamiről, bármelyik 30-60-90 percet hagyják ki, pont ugyanaz marad. ... Jó, ha az ügyvédnőt hagyják ki, az javítana rajta. :)
Az anyós és a másik lány kihagyása is segítene...
De amúgy egyetértünk - csak te sokkal tömörebben fogalmaztad meg.
előzmény: trockij (#65)
Nem tetszett. Elmegy, egyszernézősnek, de nem igazán vont be és nem igazán gondolkoztatott el. Ha a danászás után abbahagyják, talán. De inkább akkor sem.
Igazából egyik szereplővel sem tudtam azonosulni. A gyerek jószerével nem is létezik a filmben, pedig állandóan ott van. De csak mint egy kellék, nincs semmi mélysége. A párnak azt sem igen hiszem el, hogy együtt tudnának dolgozni, nem hogy együtt tudnának élni. A veszekedés és a fal kiütése is nehezen hihető. Az "értékelő szakértő" vagy micsoda látogatása is.
A fickó időnkénti naivitása ijesztő lenne, ha elhinném neki. "Azt gondoltam, hogy az csak úgy oda van írva"??? Amerikában?
Nem tudom a nő ügyvédje röhejesebb, a pasi ügyvédje(i) vagy az anyós.
Aztán meg a végén az éneklés és a semmiből előhúzott "happy end"??? WTF?
Azt hiszem inkább a szerepek gyengék mint a szereplők. De szerintem ez nem a Kramer kontra Kramer remakeje. Hanem a Rózsák háborújáé.
Ezek szerint Laura Dern nem csak szerintem volt ripacs a filmben. Amikor előadta azt a Szűz Máriás monológot, hát borzalmas volt, az az erőltetett gesztikulálás... mintha valami rossz stand up kabarét néznék. Ellenben Ray Liotta kifejezetten korrekt volt a maga kis szerepében. Persze ő nem az Oscarra hajtott. Na mindegy. Maga a film eléggé unalmas, a szereplői is, Driver mondjuk természetesebb, de az ő figurája is érdektelen. A kölköt meg hagyjuk, finoman szólva nem egy C. Bale v. Edward Furlong.
Tehát ez az egész se nem szerethető, se nem érdekes, se nem egyedi.
előzmény: kaamir (#20)
Ezt a filmet én csak több részletben voltam képes megnézni, annyira keservesen untam. :(
Összegzésként mindössze egy régi kedves klasszikus frappáns mondata ugrott be nekem...
George és Mary Bailey szobalányának emlékezetes beszólása Az élet csodaszépből.
"Ezt a pénzt a válóperemre spóroltam, ha mégis férjhez mennék!"
Ennyi. :)
de gondolom odáig is el kell jutni, és a válás előfeltétele a házasság és a benne élés :D
előzmény: morcosmedve (#67)
A film címe megtévesztő, valójában a válásról szól.
Kis kiegészítés (update): a szeretetet meg lehet ígérni a másiknak - a testtömeg-indexre való tekintet nélkül is -, a vágyat nem.
előzmény: caulfield (#64)
Inkább lepolírozott karikatúrák sorozata ez, mint történet. Most azon gondolkozom, hogy egyáltalán szól-e ez a film valamiről, bármelyik 30-60-90 percet hagyják ki, pont ugyanaz marad. ... Jó, ha az ügyvédnőt hagyják ki, az javítana rajta. :)
A kritikának pedig a lényege talán az, hogy a párok akkor tévednek, mikor a vágyat is ugyanúgy megígérhetőnek hiszik a másik felé, mint a szeretetet. A házasságról való hiú ábránd szuicid mivolta abban áll, hogy az egyén megerőszakolja a saját érzelmeit.
„Az lett volna a helyes út, ha el se veszi. Mivel meg se akart házasodni. Legszívesebben mindenkit megdugott volna, de ezt a nőt szerette és nem akarta elveszíteni... Mindkét fél a „nagy ő”-betegségben szenved, tisztára mint két junkie.”
Ez mondjuk igaz. Ráadásul egy elég komoly társadalomkritikának tűnik :)
Az lett volna a helyes út, ha el se veszi. Mivel meg se akart házasodni. Legszívesebben mindenkit megdugott volna, de ezt a nőt szerette és nem akarta elveszíteni... Mindkét fél a „nagy ő”-betegségben szenved, tisztára mint két junkie.
Nyilván a csaj képtelen volt ellenállni a sármos, sikeres fickónak, aki amilyen kifinomult és összeszedett rendező, annyira gyámoltalan a magánéletében.
előzmény: The Cortez (#61)
Az lett volna a helyes út, ha korábban is félrebaszik? :D Mert igaz, hogy végül megtette, de elárulta, hogy legszívesebben azelőtt is megtette volna.
A nő főleg a válás során mutatta ki a foga fehérét.
előzmény: caulfield (#60)
Nem akart megházasodni, de mégis sikerült neki... Voltak szándékai, de kiállni értük már nem tudott. Igaz, a nőt se kell félteni, megéri a pénzét ő is, de a fickó elfojtásai kuszábbak, inkább egy nagyra nőtt gyerek ő, mintsem érett férfi. Hiába terheltebb a háttere, mert ami számít, hogy addig a veszekedésig semennyire sem nézett szembe a múltjával. Élvezte, hogy mindenki körbenyalja, a kritikusok, az anyósa... meg is vallja, hogy hagyta magát sodorni és gyenge volt, ami nagy szó végülis.
Úgy értem, hogy a szex ilyen szituban mindig fegyver, nem lehet a „helyén” kezelve.
előzmény: The Cortez (#59)
Milyen jellemgyengeséget? Pont nem erre gondoltam. Mi volt benne a hiszti?
„a szex alul- és túlértékeltsége egyszerre jelenik meg abban a veszekedésben”
Ezt így nem vettem észre, de ha a szex túlértékeltsége megjelenik az bőven jó, mert szinte sehol máshol nem jelenik meg.
előzmény: caulfield (#58)
Jó, hát egy dolog a szándék, szépen megvallja azt a jellemgyengeséget, ami már eleve nyilvánvaló. Sok minden történt, miközben ő sok mindent nem is akart... Egy harmincas férfi hisztije, túltoltsága épphogy hitelesíti inkább.
Egyébként a szex alul- és túlértékeltsége egyszerre jelenik meg abban a veszekedésben, egy totális fogalom- és identitászavar az egész.
„felér egy öngyilkossági kísérlettel hiú ábrándokat dédelgetni a házasságról egy olyan korban, amely a monogámiát ékszíjként dobja le magáról.”
Ez itt a lényeg, és ez is benne van a filmben, csak nincs kimondva.
Látszólag a férj a hibásabb, de a legerősebb résznek számító, túltolt veszekedésjelenetben, sok minden kiderül a múltbéli szándékairól.
Igen, és ez jó, mert végülis tárgyilagos.
Meg a dráma egyébként is a fel nem épített életstratégiák tényéből következik. Ez persze elég modorosan hangzik, de szinte tény, hogy felér egy öngyilkossági kísérlettel hiú ábrándokat dédelgetni a házasságról egy olyan korban, amely a monogámiát ékszíjként dobja le magáról.
A férj viszont valahol mintha jobban ludas lenne, mert az ő számláján az idealizálás mellett a tudatos hazugság is rajta van és talán épp a megcsalás megsejtése indítja el a feleségét nyugatra. Más kérdés, hogy az ügyvédnő reakciója a feltételezett hűtlenségre kimerül a cinizmusban, de persze ez így életszerű.
előzmény: The Cortez (#55)
Lehet nem az ellenpropaganda volt az alkotó szándéka, de a lényeg az, hogy nem idealizálja és nem is hazudik róla.
előzmény: caulfield (#54)
Nem mondanám, hogy a házasságokról szól, legalábbis úgy értve nem, hogy nem akar állást foglalni abban a kérdésben, miszerint a házasság intézménye jó, vagy rossz dolog-e. Szóval, szerintem tévedés lenne esetleg házasságellenes propagandaként értelmezni.
előzmény: The Cortez (#53)
Párkapcsolatokra nem tértem ki, mert ez a film a házasságokról szól, de reméltem egyértelmű, hogy a legtöbbször azok is szakítással végződnek. Egyébként jó a meglátás, ez a mozi részben a monogámia bukását tárgyalja.
előzmény: caulfield (#47)
Személyes véleményem, hogy a komment maradjon. Ilyen sokfélék vagyunk, és mindenkinek van egy megszokott, rá jellemző stílusa. Láthatóan, sokan éppen ezt és ezért kedvelik az illetőt vagy egyeseket. Nem mindenki, de ez is a "nem mindenki" magánügye. Néha elszakad egy-egy cérna itt vagy ott, de azután továbblépünk, és éppen kezdtem örülni, hogy milyen intelligens, surlódásmentes lett a párbeszéd sok fórumon. Persze, a filmek sokszor érzelmeket kavarnak, és ilyenkor néha ki is tör... belőlem is, nyilván. Szóval, legyen megint béke az olajfák alatt...
Azért itt könnyen át lehet esni a ló másik oldalára.
Egyébként meg ha látunk egy filmet, ami nem tetszik, akkor tovább kell lépni.
előzmény: zéel (#50)
A személyes élmények alapvetőek egy film értékelésénél...
Persze. Csak ismételni tudom régi rögeszmém:
egy film minősítése nem csak a filmtől függ, hanem a befogadótól, nézőtől is, annak élettapasztalatától, műveltségétől vagy éppen az aznapi hangulatától...
előzmény: kaamir (#48)
off: Szerintem nem kellene eltávolítani, mekkora szamárság lenne már, ha egy filmhez csak dicsérő kommenteket lehetne írni! Ha nem teszik valami és kifejted, hogy miért nem, annak ugyanúgy itt van a helye.
A személyeskedő beszólás meg ne vegye el a kedved, mert egyébként sokan követik a hozzászólásaidat!
előzmény: somogyireka (#46)
Nehogy már a te kommented legyen törölve, és te fogd vissza magad azért, mert valakinek nem tetszik, és ezt ilyen bunkó stílusban a fejedre olvassa.
A személyes élmények alapvetőek egy film értékelésénél, még jó, hogy megírod őket.
előzmény: somogyireka (#46)
De nem lenne túl egyoldalú házasságellenes propagandának felfogni? Mert ez alapján lehetne rá úgy is tekinteni, mint en bloc párkapcsolat elleni kortesbeszédre. Vagy mint a gyerekvállalás elutasítására - ha két embernek van közös gyereke, de hivatalosan nem házasok, attól még simán kiköthetnek ugyanebben a tárgyalóteremben. Szerintem a monogámia - a korszellem által rég „meghaladott” - ideájának csődjéről referál a film. Viszont a férfipártisága is vitatható, mert a női főhős bátrabb karakter, igényesebb emberileg, lévén a kettejük közötti hazugságból, a kisajátítás örvényéből ő az, aki fel mer eszmélni.
előzmény: The Cortez (#41)
off:Kérem szépen a szerkesztőket a további megjegyzések miatt távolítsák el azt a bizonyos 19. bejegyzést, sajnálom is, hogy e kevéske, felszíneske film kapcsán egyáltalán emlékeket elevenítettem fel. Illetve szeretném kérni a honlap működtetőit, hogy vissza lehessen állítani az ignorálom a felhasználó bejegyzéseit funkciót, így a fiúknak nem okozok további bosszankodást, mert nagy valószínűséggel, ha elolvassák a többi bejegyzésem hasonló stílust találnak. Én meg fegyelmezem magam.
Nagyon jó, hogy ezt belinkelted. #19 hozzászólás az igencsak kimeríti az 5.pontot: "Egy film topikjában az adott filmről beszélj, ne mindenféléről, ami az eszedbe jut."
előzmény: Ágó (#44)
Kérlek az ilyet privátban, jó? Van üzenetküldési funkció. Egyébként pedig Szabályzat 1-es pont.
Szeretettel
előzmény: Kakimatyi (#42)
„kritikába bújtatott”
Ömlengésbe!
előzmény: Kakimatyi (#42)
Szerintem neked elég komoly problémáid lehetnek önmgaddal, tudnál esetleg bármit úgy értékelni hogy a személyes tapasztalataidat (konkrétumokkal) nem cibálod bele? Tök irreleváns abban, hogy ez vagy az filmként működik-e, értékes-e. Egy személyes dolog akkor rólam is: engem meg nem az "amerikai ember" irritál, (bármit is jelentsen ez), hanem az olyanok, akik a húderetrenetes lelkimélységek dazu magasértelmiségiek páholyából tetszelegve osztanak le filmeket a szereplő színészek mint magánszemélyek iránt érzett averzióiktól vezetve, holott ez nem más, mint másokra oktrojált személyes locsifecsi, kritikába bújtatott, kéretlen és undorító kitárulkozás, és mint ilyen, semmi, az égvilágon SEMMI köze a szóban forgó műalkotás esztétikai értékéhez. Zárójel: a film abszolút hiteles, minden értékelhető aspektusból kivételes munka, ami egyszerre emel föl és zúz le. Ahogy csak a legnagyobbak.
előzmény: somogyireka (#19)
Ez a drámai alkotás egy házasságellenes propagandának is felfogható. Mindannyian tudjuk, hogy a legtöbb frigy válással végződik, az pedig gyakran pont így, vagy ettől csúnyábban szokott történni. A sztori remekül bemutatja, hogy az egész folyamat költséges, kurvára macerás és idegőrlő, nem csak a válófélben lévők, hanem ha rosszabb esetben gyerek is van, akkor az ő számára úgyszintén.
A téma aktuális, az alaptörténet meg egyszerű, de kiváló, amin pluszban rengeteget dobnak a színészi alakítások. Adam Driver játéka a legerősebb, hitelesen hozza a válási procedúrától tönkrement, középkorú palit. Rajta kívül a törtető ügyvédeket megformáló mellékszereplők emelhetőek ki, mivel a női főhős gyakran erőltetetten, egyben idegesítően játszik.
A rendező viszonylagos férfipártisága, szintén a film hatalmas nagy pozitívuma. Sok elnyújtott, túltolt jelenetet láthatunk, melyek közül egy hihetetlenül súlyos, míg a többi felesleges (vagy éppen röhejes) és csak az időhúzást szolgálja.
Na,köszönöm.Te itt egy mondatban összefoglaltad,amit én itt szétmagyaráztam.
előzmény: grofjardanhazy (#39)
Iszonyú gyenge filmtermést hozott a 2019-es év, ez pedig így december végén szépen feltette a pontot az i-re.
Tort ül a középszer.
Nem tudom, kinek válaszoljak..de az van, hogy épp megnéztem a Portré a lángoló lány kapcsán egy videót, ahol igazából szuper bénán nyilatkoznak, a riporter meg kész katasztrófa, én meg imádom az ilyet, mert annyira természetesek. Kiülnek oda minden cicoma nélkül a színpadra, talán még fésűt sem láttak aznap és a maguk emberi, minden sallang nélküli mivoltában (nem)szereplenek, csak vannak. Valószínű olyan közel van hozzájuk a szerepük, mint a saját lélegzetük, így nem is tudják tárgyiasítani azt, mint ahogy az ember saját magáról sem tud beszélni, csak max. ha tükörbe néz, akkor tudja körülírni..
Velem az van, hogy az ilyen mozi lenyűgöz, és csak rá tudok mutatni, na pont ilyet. És ennél a filmnél az ellenkezőjét láttam. Scarlett Johansson noha itt eladta nekünk az egyszerűkét, meg is vettük, de a bemutatókon már ismét ott van rajta a ciráda. Nincs arca, vagyis egyenarca van, egyenjellemmel..lehet valaha volt neki, de felette Hollywood..Igen, az már velem kapcsolatban az Élet fájánál 2012-ben az első hozzászólásomnál itt kiderült, hogy nem csak a filmet nézem, vagyis azt, ami látszik, hanem azt a "vásznat" amire fel van festve, vetítve stb...Lenyűgöz, ha valami igazi, ha valami közvetlen a szívből szól, ha az alkotó számára igenis tétje van az alkotásnak. Na itt ezt nem éreztem.. Minden bizonnyal tényleg az utolsó amerikai filmem volt. Nem is tudom, hogy kerültem ide..
Önmagában nem tesz hitelessé egy filmet az, hogy megtörtént események alapján történt. Ld. Bohém rabszódia.
előzmény: zéel (#30)
Big like! :)
(NYC-ben már az első pillanattól kezdve én is otthon éreztem magam. Otthon - és jobban, kellemesebben.)
előzmény: caulfield (#34)
Ez egy nagyon jó meglátás, köszönöm!
előzmény: caulfield (#34)
Bár szerintem ezzel az európai-amerikai kulturális különbözettel sajátságos módon a film is számol. Elvégre a perpatvar a keleti és a nyugati part közötti választásban testesül meg. New York európaibb hely, mint California, különösen mint Los Angeles. Driver figurájának a tágas nyugat felé való ellenszenve és konok ragaszkodása a szűkebb, de sétálásra is alkalmas városhoz nem kicsit hasonul Woody Allen iszonyához. Mintha a keletről nyugatra tartó utat, ahogy szépen lassan változik a táj és végül a hősünk megérkezik a napfényes angyalok városába azt a kultúra eltűnésének élné meg. Hogy arrafelé a művésznek fel kell adnia legbecsesebb kincsét, az autonómiáját. Johansson karaktere talán még elveszettebb, mert mintha egyik helyen se érezné otthon magát.
Amellett, hogy mindannyian amerikaiak, és minden más is az, azért az európai hatás érződik valahol ebben a drámában.
előzmény: zéel (#32)
Ez a film az Oscar díjas Krmer kontra Kramer remeakje. Csak ott volt két zseni Meryl Streep és Dustin Hoffman.
Ja, gondoltam. A műmosoly tényleg necces. Egyébként az amerikai kultúrát - vessetek a mókusok elé! - , de nagyon élveztem. Legalábbis turistaként. Műmosollyal együtt. Sőt, ez sokkal kellemesebb, mint a sok elgyötört arc. De ez bőven mellékszál ahhoz képest, hogy nem fogott meg a film. Pláne az előzetes várakozásimhoz képest.
előzmény: caulfield (#31)
De a műmosoly jelző nem sok, már ha tényleg nem akarod minősíteni? Az amerikai kultúra mássága, mondjuk az európaihoz képest a hazug mivoltában állna?
előzmény: zéel (#30)
Igen, a "nem hiteles" kifejezés egy megtörtént eseményt bemutató filmnél nem túl szerencsés (mondhatni: vicces!:). De pl. én, ugye, arra utaltam. hogy európaiként, az egész amerikai műmosolyos, ügyvédes stb. kultúra nekünk/nekem idegen. És ezzel NEM minősítettem az amerikai kultúrát, csak azt mondom, hogy más.
A filmet viszont minősítettem. Szerintem nyomába sem ér pl. a Kramer kontra Kramernek (meg a többi, általad említettnek).
előzmény: ChrisAdam (#29)
Kissé viccesnek találom azt, hogy pont a “nem hiteles” vagy a “felületes” szavak hangzanak egy olyan film kapcsán, amely Charlie és Nicole házasságát, nem pedig a házasságot mutatja be szikár, dokumentarista módon.
Úgy értem, lehet egy házasságot hiteles módon bemutatni? Ha igen, hogy lesz az mindenki számára hiteles? Hogy lehetne a zátonyra futott házasságok alapművének nevezni akár a Kramer kontra Kramer vagy a Jelenetek egy házasságból, netán a Nem félünk a farkastól című filmeket, még ha ezek kétségkívül a filmtörténelem örök klasszikusai? Tényleg érdekel, mit gondoltok erről!
Aztán pedig felteszem a kérdést, “lehetséges-e”? És akkor ezt most hadd értsem mindenre: tényleg szerelembe esni; nem elrontani; boldog házasságot fenntartani; visszahozni azt, ami már odaveszett; békében elválni; feldolgozni.
A film annyira szikár, hogy már-már zavaró, de aztán rájövök a felénél, hogy ez a film nem mesél. Ez a film bevon. Mint egy körbeülős terápia, ahol ugyanakkora részt vesz ki a rendező, mint Johansson, Driver vagy én. Merthogy tényleg nem engedi, hogy csak pöffeszkedjünk a képernyő előtt, követeli a részünket. Ritkán adatik ilyen, kiváltság, mikor az összetevőket vizsgálgatva azt látjuk, hogy valami még hiányzik, mígnem rájövünk, hogy a receptben mi is benne vagyunk.
És akkor tényleg becsap a ménkű, kérdések és érzések kavarognak, mi is utáljuk azt, amiért ők már nem szeretik egymást, minekünk is hiányzik az, hogy nem úgy ölelik meg egymást, ki nem állhatjuk, hogy elcseszték.
Leginkább pedig az fáj, hogy milyen könnyen kisiklottak. És ez, ez mar leginkább. Mert míg láttunk olyan párkapcsolati drámákat, amikben kívülről is hatalmas káosszal küzdöttek - pár hónapja az Egy hatás alatt álló nőt csúsztattam le a torkomon, nehezen ment, azóta is fogalmazom a véleményemet -, addig itt alig látható, belülről hatalmasodó gondok gördülnek kettejük közé. És ez valahogy jobban fáj, mert míg a többire legyintünk - “majd ennél okosabb leszek” -, addig itt rettegünk, hogy mi is ilyen apróságokkal ugyanígy el tudjuk rontani, amelyek szépen lassan csak úgy bekúsznak, elárasztanak, mi meg észre sem vesszük, csak utólag vesszük a mély levegőt, hogy milyen hamar ki lehet lopni a másikból azt a csillapíthatatlan lelkesedést. Vagy éppen magunkra ismerünk, mert mindez már megtörtént - attól függően, hogy ki merre tart. Ez valahogy borzalmasan sajgó tud lenni.
Mondanom sem kell, lehangoló film, padlóra küld, és nem ad feloldást. Másképp persze nem működne. A rendező igazságtalanul magunkra hagy a majdnem készre összedobott recepttel, ő nem tud abban segíteni, hogy mi hogyan lépünk a saját sztorinkban tovább - erre mutogatva, vagy ennek ellenére.
A válás, pláne gyerekkel, Amerikában is sz@r ügy. Nem is lehet nagyon más a történet, mint pl. nálunk. De mégis, nekem, magyar nézőként, ez a film nem hiteles. Sok benne a mű és kevés a művészet.
Persze, egy amerikai nézőnek lehet, hogy ez így rendben van, mert ott, ugye, nagyon más a társadalmi közeg, kultúra.
Háromnegyedet adnék, ha lehetne.
Van az a rész valahol az elején, amikor Scarlettre maszkokat próbálnak fel valami stúdióban - a Frances Ha-hatás akkor nálam rendesen dolgozott, bevallom majdnem ki is mentem a teremből. Később viszont, nem tudom, talán Drivernek hála, a Paterson érződött már. Az öreg kontinensen hozzá vagyunk szokva a Suttogásokkal és sikolyokkal szegélyezett Jelenetekhez egy házasságból és Panelkapcsolatokhoz, ahol szinte már-már érezni a hús szagot, mikor egymásba vájják a körmeiket a felek, és ezzel szemben ez itt mentolos rágógumi ízű és túlrendezett. De nem lehet, hogy csak a nyelv más? Talán behaviorista, ha okosak akarunk lenni. Nem a maró elemzésben van otthon, hanem, protestálva, a bevett rutinok és manírok csupasz láttatásában. Elvégre a színpadiasság mindkét félnek, akárcsak az ügyvédeknek, de a családnak is igencsak a sajátja. (Az apa a rendezés áldozata, mert első neki a rend, az anya pedig ezért a megözvegyülés, a színpadi halál feketesége.)
Külsőségeiben teátrális, vagy ha úgy tetszik szürreális, komolytalan, és mind a fal beverése, mind a földön placcsanó hamburger begyakorolt pillanatok. Sőt egy ponton szó szerint maga a vérprofizmus jön szembe a nézővel. Viszont mi mást tudna találni, mikor saját gyökeréhez nyúl, minthogy „színház az egész világ”?
Szerintem a spontaneitás és az őszinteség nem a használt nyelv készletében él, hanem a beszélő önazonosságában leledzik.
Élmény volt olvasni. Végre a film ellen is születnek írások az enyimen kívül is.
előzmény: zsandar filip (#25)
Vártam a csodát, hiszen ha az ajándék megérkezik moziban a filmvászonra, sokszor hetekig elkísér.
Most azonban a film szerelmeseként megcsalva és becsapva érzem magam, nem különbözik ez persze a való élettől. Csak az, amit láttunk…
Mintha a szélcsapkodta viharos tenger felszínen ringatóztam volna egy csónakban, amelybe időnként be-becsobbant egy-egy taréj, konstatálom, letörlöm, felitatom. Száraz vagyok. Néha kitekintek a biztonságos helyzetemből a mélység felé, a semmit látom, és már tovább is haladtunk, a tenger alattam épp elsimult.
Gondoltam, alábbiak spoilerhez tartoznak de minek ...
Istenemre, közben ezekre gondoltam: Most a rendező arra instruál, hogy a Scarlett sírjon, Scarlatt és Driver kiabáljon, néztem a szemhéját, a sminkesnek köszönhetően tényleg duzzadt. Télleg jól játszik… A fiuk is arctalanul szomorú, egy ágyban alszik a mamával, felesel a papával. Megjegyzem, ez mind-mind a rendező kisstílű hibája, hiszen Scarlett pl a Her-ben csak a hangjával megejtett, mert képes rá. Még Adam Driver játéka jobban elkapott, de ebből is sokat töpörödött az Oscarra hajazó bugyuta énekes magánszáma.
Magam részéről a sokat akart markolni, de nem talált stílust hozzá, talán a legtalálóbb megfogalmazás. Dráma? Tragikomédia? Dráma vígjátéki és parodisztikus elemekkel, vagy valóban ekkora semmi? Számomra sajnos ez utóbbi, és még csak nem is vérprofi…
De jó lett volna ebből pl. egy igazi tragikomédia…
Hogy a gyerekük traumatizálódik-e vagy sem, azt nem tudjuk meg, mert azt a kérdést különösen ügyesen sunnyogja el a film.
előzmény: St4nt0N (#23)
Szerintem a filmet a maga kontextusában érdemes vizsgálni. A rendező a saját életéből merített, ennélfogva egy jómódú színész-rendező házaspár válásáról szól, a felek végül nem esnek egymás torkának, és képesek továbblépni, a gyerekük nem traumatizálódik.
A két ügyvéd pedig a karakteréből adódóan maníros.
Léteznek filmek durvább, aljasabb válásokról, amik szintén jók. Ez a történet viszont így hiteles, a mélysége rezdülésekből, utalásokból építkezik.
Talán az, hogy az átlagos amerikai filmhez képest még így is őszintének számít (nem is annyira a tartalma, inkább az eszköztelensége miatt). De mondjuk a közelében sincs a Nader és Siminnek, sőt az Affair első két évada is mélyebben is kendőzetlenebbül boncolgatta a témát.
+ A két főszereplő személye és játéka is sokat hozzátesz a sikerhez.
előzmény: somogyireka (#21)
Mi lehet az oka mégis az óriási sikerének?
előzmény: kaamir (#20)
Furcsa film, mert az egyik pillanatban meglepően életszagú, a következőben meg annyira teátrális, hogy a fejemet vakartam - ezt most komolyan gondolták? Így fordulhat elő, hogy egy húsbavágó vita után jön egy ügyvédes jelenet, amit mintha valamilyen filléres amerikai vígjátékból kopiztak volna (ehhez mondjuk Laura Dern ripacskodása is sokat hozzátesz). Aztán a groteszkségében is reális családlátogatás után Adam Driver úgy dönt, hogy dalban mondja el az érzelmeit. WTF?
Talán emiatt érzem én is úgy, hogy a film csak a felszínt kapargatja, és módszeresen megtorpan, amikor a dolgok mélyére kéne nézni. Meg amiatt is, mert a főszereplők jóval túl vannak az átlagember szintjén. Basszus, a halandók világában a válás sokszor azt jelenti, hogy egyik-másik félnek komoly lakhatási gondjai lesznek, urambocsá hajléktalanná válik. Itt meg az a probléma, hogy jaj, fenn kell tartanom egy lakást LA-ben és NY-ban. Jaj, hogy osszuk el a 600 ezer dolláros ösztöndíjat. Mintha Baumbach nem igazán látna ki a saját kis buborékjából. És mintha azt sem tudta volna eldönteni, hogy pontosan mire szeretne fókuszálni, így mindenből kapunk egy kicsit - felszínesen, összecsapva.
Szóval nagyon kettős a dolog, mert a csodásan intim és hiteles pillanatokra rendre jön valami nagyon amerikai műanyag. Igazából a két zseniális színész tartja a víz felett, mert nélkülük még jobban kilógna a lóláb.
Az történt, hogy az év egyik legjobbnak titulált filmjét halálosan untam..Mondjuk szerencsémre nem moziban láttam, így néha gyorsíthattam is, de még így is, mint valami amerikai highway csak nem akart vége lenni. Pedig az elejétől tudtam, mire megy ki. Előre le tudtam volna írni az egészet..Noha ha valamit szeretek, azok a párkapcsolati drámákról szóló mozik, nem nem az esküvőket a szakításokat szeretem, a drámákat. Mit kezdjek az egymásra találás okozta "boldogság" okán a szereplőkre nőtt maszkokkal, amelyek csak eltakarnak.
A gond valószínű velem van, mert zsigerből nem érdekel az amerikai mozi, sem az amerikai ember. Egy szóval semmi sem, ami onnan jön. Kanadáig eljutottam 18 évesen, de már akkor is ösztönösen hárítottam, hogy átlépjem a határt. Először is irritál a rágógumi-angol, és, hogy minden de minden mű. Ez a szuperhős Scarlett Johansson persze édes egy pofi, de már olyan mélyrétegeiben lenyúzta róla a hollywoodi filmipar a sokadik bőrt, hogy innen csak megmosolygom, ha épp kisfeleségként kínlódik. Tudom, hogy 1 perc, lemossák róla ezt a kilúgozott, szenvedő asszonyka szerepet és jön a másik. Az meg, hogy mint színész tehetséges nem érdekel. Mert a tehetség nem érdekel, sőt inkább taszít. Szerintem meg egyszerűen csak profi, s mint személy nem is létezik, bármit magára tud venni. Még ha "őszintén" beszél is az egyik riportban az is csak egy szerep. Fájdalmas vérprofizmus.
Ja, a fickó az jobb volt, de amikor üvölt ő is komikus. Azt meg egy pillanatig nem hittem el, hogy e két ember között valaha valódi kémia volt.
De a legnagyobb baj leginkább az, hogy úgy volt felszínes az egész ahogy, azon kívül, hogy megkezdődik egymás hathatós kicsinálása, semmit nem tudunk meg erről a párról. Na ja azon kívül, hogy az elején, mint valami általános iskolai fogalmazásban felsorolják, hogy mit szeretnek a másikban.Mintha egy sík felületről kéne írnom, hogy milyenek is a mélységei. Egyszerűen nem találok rajta semmi ilyet. És persze ott van az összes ismert amcsi klisé..az összes reklámból ismert figura. A szexi ügyvédnő, s annak összes kínos, százszor látott, elcsépelt mozdulata...jaj a többi már csak dereng, mint valami rossz álom, két napja láttam, elfojtottam vagy szerencsére gyorsan felejtek. Nem akarok többé Amerikába menni még egy film miatt sem. Frances Ha színvonal ez kicsicsázva.(a hármas csak azért, hogy ne tűnjek ki nagyon..)
Tetszett, de nekem néhol túlságosan művészi akart lenni a film.
Zseniális film, alapvetően nagyon szikár és életszagú, ugyanakkor a legváratlanabb pillanatokban meg sziporkázóan (mégsem tolakodón) vicces.
Szerintem is hajlik a férfi felé a rendező keze, de nem feltétlenül olyan értelemben, hogy érzelmileg az ő oldalára áll, hanem olyan értelemben, hogy az utolsó húsz perc már szinte csak róla szól, a női szempont kiveszik belőle (ettől függetlenül a daljelenet óriási csúcspont, akkor azt éreztem, hogy itt véget kéne érnie, felesleges ezután bármi, de tévedtem, mert a zárás is kiváló). Az alakítások mind nagyszerűek - Drivertől nem is vártam kevesebbet, Johansson viszont teljesen lenyűgözött: az utóbbi évek folyamatos blockbuster-szerepei után már majdnem teljesen elfelejtettem, hogy milyen kurva jó színész.
Ez könnyen előfordulhat. Lehet, hogy tudatos ez nála. Benéz a szőnyeg alá, elkezdi kiseperni, de a sarokban hagy még némi port, aztán a nézőre bízza hogy észreveszi-e egyátalán, vagy hogy mit kezd vele.
Végülis ha így nézem, akár ügyes koncepció is lehet ez, mert valamiféle szabadteret kapunk.
előzmény: St4nt0N (#15)
Sejtem, mit értesz az alatt, hogy „tudott volna mélyebbre menni”, de Baumbach ilyen (és nem a Netflix).
előzmény: Rituska (#14)
Adam Driver színésznek született, ez kétségtelen. Hátborzongatóan zseniális, amit ebben a filmben nyújt. Johanssonnak is vannak olyan megnyilvánulásai, hogy a hideg futkosott közben a hátamon.
Életszerű és átélhető (ahogyan Dió írta lentebb), tele olyan helyzetekkel, amelyek túlságosan is ismerősek voltak, és ez nem váltott ki belőlem túlzott eufóriát (most finoman fogalmaztam). Sajnos nagyon átéreztem kettejük fájdalmas vergődését.
A felügyelőnő látogatásának minden perce annyira feszült, annyire ügyesen megkomponált hogy "a filmjelenetek, amelyeket soha nem felejtek el" polcom gazdagodott egy darabbal.
Mégis van bennem egy furcsa hiányérzet, azt gondolom a rendező és a színészpáros is tudott volna mélyebbre menni, de valamiért mégsem tették. Ez egyszerre bók és kritika. A Netflix vezetőség feltehetőleg odafigyel a nézők lelkére, egy ponton túl ez már nem lett volna emészthető. Na akkor lett volna felejthetetlen.
De még így is az év egyik legjobbja nálam, erősen ajánlott.
Driver éneklése a bárban azért volt fontos, mert gyakorlatilag olyan, mintha magáról énekelne. Ebben a dalban benne van minden fájdalma, csalódása amit az elvesztetett szerelem okozott.
előzmény: Dió (#12)
Ez jócskán az elvárások fölött teljesített. Most így hirtelen nem is tudom, párkapcsolati témában láttam -e már ennyire reális, életszerű és átélhető filmet... szerintem még nem. Egyrészt azért írom ezt, mert zseniális, mennyire pártatlan és elfogulatlan módon sikerül fonnia a történetet, ezzel megmutatva, milyen szinten két ember kell egy házasság tönkretételéhez. És jogos, hogy az elején a férfi karakterét állítja be sajnálandónak, de kisvártatva kap ő is a lajstromára, és a végére bőven 1:1 lesz belőle (az pedig külön piros pont, hogy semmit sem tol a néző arcába; helyette apró jelekből kell kimatekoznod sok dolgot). Másrészt nem sok filmet csináltak még, ami ennyire tárgyilagosan tudta bemutatni, milyen késdobálássá tud fajulni egy kapcsolat, ha nem figyelsz oda. Ebben nagy szerepe van Driver játékának is (konkrétan volt egy jelenet, ahol olyan színészi teljesítményt csillogtatott meg, hogy a levegő megszűnt keringeni a szervezetemben egy jó pár másodpercre). Johansson szerintem nem egy nagy színész, és bár Driverhez nem ér fel, itt azért ő is jobb, mint máskor. Az egyetlen jelenetük, amit nem tudtam hova tenni, az Driver éneklése a bárban - annak volt valami jelentősége, amiről lemaradtam?
Egyszerre fájdalmas, szép és megható történet. Noah Baumbach új alkotása joggal lesz ott az év legjobbjai között. Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly témáról lehet ennyire zseniálisan beszélni a vásznon, de szerencsére tévedtem. A színészek is remekül játszottak. 90%
Noah Baumbach szuper realista, nagyon életszagú, szinte már dokumentarista stílusban mesél nekünk egy válásról, annak lelki hatásairól és hogy mennyire nem egyszerű egy ilyen életváltozás. Érződik a filmen, hogy a rendező a saját válását vitte majdhogynem filmre, illetve a két főszereplő közvetlen, vagy közvetett környezetében is volt válás a közelmúltban.
Remek film, egytől egyig fantasztikus alakításokkal, különösen Adam Drivert emelném ki, aki elképesztő erős végig, szerintem közte és Phoenix között fog eldőlni az Oscar díj sorsa. Scarlett Johansson talán még sosem volt ennyire jó, de a két sztárügyvéd Laura Dern és Ray Liotta is szenzációs. Aztán még ott van Alan Alda idős ügyvéd karaktere, aki az ember az embertelenségben. Zseniális casting. A rendezés, forgatókönyv hasonlóan bravúros. Kemény dráma végig, de mindig akad egy-egy poén, humoros jelenet, ami átlendít rajta. A film vége felé látható veszekedésjelenet, az abszolút csúcspont, a színjátszás magasiskolája.
Külön dicséret, hogy a film remekül mutatja be, hogyan tud egy abszolút békésen induló válás, teljesen elszabadulni, ahogy képbe kerülnek a pénzéhes, karrierista válóperes ügyvédek, akik révén egy teljes iparág épült erre.
Azért 1-2 negatívumot is tudok róla mondani, ugyanis rendezőnk a válást nagyon a gyerek elhelyezésre hegyezi ki, szinte minden körülötte forog a cselekményben. Véleményem szerint jobb lett volna, ha többet megtudunk a szereplők egymás iránt érzett érzéseiről, bővebben kifejthették volna, hogy mi vezetett a válásig, ezt hiányoltam. Valamint a végén lévő dalbetét nekem nem illett bele az egészbe.
De ezeket leszámítva az év egyik legjobb alkotása a Marriage Story, ami biztosan ott lesz az Oscar esélyesek között a legfontosabb kategóriákban. Sokat szidtuk az elmúlt időszakban a Netflix filmeket, de idén úgy néz ki 3 művel is fogják képviselni magukat a legfontosabb filmes díjátadókon.
Ha elfogult is enyhén, az azért van mert a rendező a saját válásából merítette az ihletet, gyakorlatilag azt vitte filmre.
előzmény: St4nt0N (#7)
Én egyébként nem vagyok benne biztos, hogy elfogult a férfi javára:
A jelen időben, ahol kezdődik a film ő szenved sokkal jobban (bár az elején nekem nagyon tetszett Johansson fel-fel törő zokogása is, amikor senki sem látja, ez valamennyire ellensúlyozta, hogy ő "vígabban" volt el a procedúrával), ő az aki mintha kevésbé akarná az egészet, és tényleg vele van sokkal jobban kiszúrva. Első ránézésre. Mert aztán kiderül, hogy ezeket a kiszúrásokat ő a házasságuk alatt művelte, és végeredményben ezért vannak ott ahol. Még meg is csalta, még az egy éves LA-i állást sem fogadta el, ésatöbbi. Így a nagyobb képet nézve, nem érzem úgy, hogy a (leendő ex)férj oldalára elfogult. Bár lehet ez már inkább szubjektív mint objektív, hogy ki mennyire érzi súlyosnak egy-egy oldal bűnlajstromát.
előzmény: St4nt0N (#7)
Kiemelkedő film, ha nem is zseniális. Enyhén elfogult a férfi javára, de ennyi belefér. Néhány jelenetet kicsit súlytalannak éreztem, cserébe az ügyvédek játszmájából jó lett volna valamivel többet látni. Ezzel együtt az év egyik legjob filmje. Szép lenne, ha itt is hasonló diskurzus alakulna ki, mint a borzasztóan túlértékelt „néprajzos horror” meg a „művészi DC-film” esetében.
(A Frances Ha ugyanebben az univerzumban játszódik, felesleges rugdosni, kedves 2-es.)
A legjobb film, amit idén láttam. Mindkét főszereplő alakítása zseniális!
A kérlelhetetlen realitása annak, ahogy belecsúsznak ebbe az örvénybe, pedig egy percig sem kételkedhetsz abban, hogy itt tényleg mindenki jót akar. Nem csak magának és a gyereknek, de valójában még a másiknak is. Nagyon furcsa, tehetetlen érzés, ahogy a legnagyobb jószándék ellenére sincs más út, mint amit vászonra vitt a rendező. Minden annyira logikus, annyira nem hibás senki és egyben mindenki az... sokat ad ez a film, sokáig veled marad, lesz miről beszélni vele kapcsolatban itt is szerintem.
Most még friss az élmény, és igazán csak biztatni tudok mindenkit, hogy irány a mozi! (Vagy jövő hét végétől a Netflix. :) )
A költőket azért szeretjük, mert a szavak erejével vissza tudnak adni valamit abból, ami leírhatatlan, visszaadhatatlan, megfogalmazhatatlan. Valamit abból, ami mélyen lelki, ami isteni dimenzió. Ugyanígy a filmeseknek is sikerül nagyritkán vászonra vinni a megfilmesíthetetlent. Noah Baumbach ilyet művelt.
7 éve volt, hogy utoljára ennyit adtam valaminek, de ez bizony most nálam: 10/10
A Művész moziban ment, a filmszerész filmklub keretében.
előzmény: TheDriver (#3)
Nektek hol volt szerencsétek a premier előtt 1 héttel látni? :)
Igazi sziporkázás végig. Nagyot mennek mindketten, mint egymást kíméletlenül maró házaspár, a közegábrázolás is pazarul kimunkált. Akármennyire is egyszerű és bejáratott a történet, mégsem járatja le a Kramer kontra Kramer és a Mielőtt… trilógia kövezte hagyományokat, sőt, épphogy rájuk licitál. Szerencsére szinte semmi sem maradt meg a rendező egy korábbi fekete-fehér színű borzalmából. Viszont van a monopolivá feslett életek és az észrevétlenül eljelzálogosodott önképek feletti forrongás, illetve az ezt megsüvegelő fanyar cinizmus - a három ügyvéd a mellékszerepeikben lopják is a show-t rendesen. Igazából mindenki lop mindenkitől, de szerencsére a néző sem marad ki: ahogy a kezdeti komolytalannak tűnő vicces hangnem szépen áttűnik véresen komoly vallomásokká és ahogy a film a finom, apró rezdülésekre tudatosan építve képes berántani az intim terébe, na azt csak a legnagyobbak tudják így.
Nálam Arany Vapiti mindhárom kategóriában, napokig elkísér.
A legjobb szöveget ès szerepet Laura Dern kapta. Nagyon bírtam a karaktert, amit igazàn jòl hozott. Remekelt.
A pàr egy èrzelmi hullàmvasùton ül: melyen az egyik fèl nem veszi èszre , hogy a màsik szinte már kiesett az ülèsrôl, meg kellene tartanom, segítenem kellene., s mikor vège a “kocsikàzàsnak”màr kèsô, mert màr az kiesett….
Egy mondàs szerint: egy vàlàskor nincsenek gyôztesek , csak vesztesek…., s ez így is van.
Pont ezt mutatja be ez a film is.