Top Gun: Maverick (2022) ☆ 👁

(Joseph Kosinski)

amerikai akciófilm, dráma

3,9
★★★★☆
412 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2024-02-26 14:33:06 Edwest12 (4) #24

Azzal kezdem, hogy az első rész nem kötött le. Nagyon nem. Megnéztem, vannak belőle emlékfoszlányok, de ennyi. Ez a film viszont képes volt végig fenntartani a figyelmemet: volt benne izgalom, voltak karakterek. Azt is sikerült viszonylag sutaságmentesen megoldani, hogy elmondják, mi minden történt a két film közt eltelt időben. Valószínűleg a drámai részek is képesek lettek volna mélyebbre menni, ha képes vagyok szeretni az első filmet, értékelni, ahogy "Iceman" és "Maverick" riválisokból barátokká váltak a végére. És akkor talán egy kicsit több is megmoccant volna bennem, látva, hogy Val Kilmer - túlélve a rákot - visszatért az ikonikus szerepében, hogy emléket állítsanak neki és a régi szép időknek. Mindenképp a film előnyeihez sorolom, hogy egy nagyon emberi főhőst kapunk, nem pedig egy héroszt.
Akadnak hölgyismerőseim, akik az első részből is valami röplabda meccsre emlékeznek a legszívesebben. Nekik örömmel üzenem, hogy ebben a filmben is van ilyesmi. Illetve üzenném, ha nem látták volna már, előbb is, mint én - konkrétan ők nézették meg velem. :P

2023-02-23 11:07:34 dorothygale (4) #23

És tényleg :))

előzmény: Xuja (#22)

2023-02-19 20:29:36 Xuja (3) #22

Hát, ez csalódás, bár nem értem, hogy miért vártam jobbat.. pontosan ugyanaz a patrióta, cukormázas giccshalmaz, mint az első rész, tök felesleges romantikus szállal és klisés, olcsó drámázásokkal. És pontosan ugyanaz működik benne, mint ami abban is - az atmoszféra, a zenék, a feelgood úgy-ahogy elviszik, illetve Cruise azért hihetetlen, hogy hogyan néz ki 60 évesen, ha van olyan klasszikus akcióhős / színész, aki messze van még a kiöregedéstől, akkor ő az.

Az akciók viszont tényleg jók - a bevetések sokkal adrenalindúsabbak, jobban kivitelezettek és izgalmasabbak, csak hát a körítés miatt így az élmény felemás. Nem értem, miért nem lehetett kicsit újabb vizekre evezni úgy, hogy azért a nosztalgiafaktor is megmarad - vicces kimondani, de még az Avatar 2 is kevésbé volt sablonos, mint ez. Erős hármas.

2023-01-03 13:56:22 kaamir (3) #21

Az első egy óra az pontosan olyan macsó, bugyuta pózolás, nem kevés nosztalgiával nyakon öntve, amitől féltem.

Aztán magára talál a film, és következik egy korrekt akció etap, meglepően épkézláb érzelmi töltettel és kilométerekről kiszagolható fordulatokkal. Mindenesetre tény, hogy az év legizgalmasabb két és fél perce a Maverickben van, és Tom Cruise még mindig világsztár.

2022-12-01 14:03:19 sptt (4) #20

Mivel az első Top Gun nem tetszett (5/10), így sok kedvem nem volt a folytatásához sem, de a kíváncsiság győzött. És nem bántam meg, nagyon nem. Ez egy nagyon jó film lett! igaz, mintha patikamérlegen számították volna ki a történet-akció-romantika elegyét, de mivel nagyon jól sikerült, ezért ez is megbocsátható! Igazán kevés filmnek sikerül messze túlszárnyalnia az előző részének a szintjét, minőségét, de itt ez a film ezt sokszorosan megtette. Nem tudom, hogy igazából mitől lett ikonikus filmmé a Top Gun, de mostantól örülök, hogy az lett, mert így készülhetett el ez a film. 8/10

2022-09-22 16:11:19 random117 (4) #19

Gyenge kezdés, gyenge befejezés, közte kellemes retro feeling, szórakoztató, látványos képi világgal. Szumma-szummárum gyenge négyes.

2022-09-18 00:15:24 Dió (4) #18

Egyszerű ember vagyok. Ha egy film képes ilyen arányérzékkel nyúlni a legősibb akciófilmes sablonokhoz és azt ilyen szórakoztatóan összegyúrni egy egyébként totál egyszerű de baszott látványos és izgalmas poprorcmúvivá, akkor annak kérdés nélkül tolom az ötös (alát). Még a finálé hülyeségei ellenére is. Cruise pedig egy isten.

2022-09-09 08:28:26 sissoko (4) #17

Hamarosan felteheted a polcra, mert novemberben nálunk is megjelenik, DVD, BD, UHD kiadásokban egy halom extrával.

előzmény: gomez1000 (#16)

2022-09-08 22:42:14 gomez1000 (5) #16

Ez aztán megadta a löketet! Igazi nosztalgiafilm, minden apró mozzanatával székbe szögez! Zseniális alkotás, másodszori megnézésre sem unatkoztam, ahogy anno a VHS korszakban, mikor egymás után akár többször is megnéztük a haverokkal a tékából kivett filmeket! (Ha most VHS szalagon lenne, felraknám a polcra a kedvenceim közé, hogy jövőre újra megnézzem!)
Nem tűnt hosszúnak, szinte repült az idő is, a nosztalgia érzés végig érezhető, és a hangulat a végéig fokozódik! Azért kevés olyan film van, aminek a második része jobb mint az első, de ez az!
Ebből nem lehetett volna ennél többet kihozni!
Szerintem azért Tom Cruise biztos volt benne, hogy ez nagyot fog szólni, mert sugárzott az emberből a magabiztosság, mint amikor valaki egy versenyen tudja, hogy még nem ért be, de megnyerte a versenyt!
Egy érdekesség még a végére, amikor Maverick beindul a teszten és 2:15 re állíttatja az időt, az a filmben valóban 2 perc 15 másodpercre van vágva!
Én amúgy nem szeretem a repülőket, és vonakodva ültem le megnézni, de ez a film többről szól, mint csak a repülőkről! Hatalmas!

2022-08-26 22:14:16 VVega (5) #15

Megnéztem újra és rátettem a zseniálist. Mekkora film.

2022-08-25 09:52:13 fempolip (3) #14

Az első film is csak oké volt nekem. Nem lógott különösképpen ki az a csoportos akciófilmekből. Csak más volt.
Méghozzá annyiban, hogy vadászgépekkel volt tele. Ami ritkaság.
És itt az új. Semmi új csak nosztalgia. Jó is ez. Nincs vele bajom. Nem is akar többet.
De mivel az első sem kult nálam, ez sem az. Örülök, hogy van mert nem unatkoztam. Minden ott van, ahol kell legyen. Nem igazán lehet belekötni.
Ellenben ez is csak a fényképezés, a trükkök és a gépek miatt lett közepes.
Valahogy nem köt le túlságosan. Persze a vége akció, ami nem is tudom mennyi ideig tart, kb 20 másodpercnek tűnik és van egy olyan érzésem, hogy az egész filmből csak ezt akarom látni.
Szeretem a vadászgépeket. És a csatákat is.
De őszintén, inkább megnéznék egy igazi legendát, ahogy harcolt. Mennyi győzelme volt Hartmannak, kb. trilógiát vagy akár sorozatot lehetne készíteni a tetteiről. És akkor még csak mondjuk légtérben volt..
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a film jobb, ha el sem készült volna. Sőt örülnék, ha jönnének újabb filmek.
Viszont ez a film jó volt, de egyszer nekem. Hosszasan lehetne sorolni, hogy miért, de azok nagy része egyben az előnye is.

Utóirat: Ellenben pont jól jön most 2 héttel az Airpower előtt. Feldob teljesen.

2022-08-24 00:07:44 Doc (3) #13

A film kicsit kevésbé volt akció mint amennyire reméltem, de azért szerencsére nem lett túl nyálas.
Voltaképpen eléggé az eredeti szintjét hozta ebből a szempontból.
Sokat nyúlt a Star Wars-ból: abba a kis lyukba kell pontosan belelőni, miután a légvédelemmel tűzdelt völgyben végigrepültek...
Továbbá röhejes volt a magyarázat, hogy miért nem modern géppel repülnek.
Azt sem értettem, hogy hogyan került Maverick egyszercsak a csapatba.
Azt sem értem hogy lehet egy vadászpilóta szemüveges.

Ezzel együtt nézhető volt - főként a repülős és az anyahajós jelenetek tetszettek.
Elég bizonytalan vagyok a pontozást illetően, de nem érzem azt, hogy jó lenne újra megnézni - úgyhogy hármast kap.

Nincs stáblistás jelenet.

2022-08-22 17:26:43 gomez1000 (5) #12

2022 legjobb filmje ! Igazi mozi !

2022-06-12 08:27:54 dorothygale (4) #11

Nem rossz. Full amerika feeling. Minden benne van amit ròluk gondol esetleg az ember.

2022-06-07 13:24:07 caulfield (4) #10

Az egy főre eső amerikai lobogók száma kellően magas, a baywatch élmény is megfelelően májer, a zene pedig továbbra is etalon. Az első rész azon rekordteljesítményét, hogy sikerült mindemellé csupa ellenszenves karaktert összetoborozni, azt az idő múlása, a ráncok és a cselekményt is formáló keserves betegségből fakadó dráma sikeresen elsimítja. Alacsonyan szállnak a megindító pillanatok, a nézőnek nagyon ügyesen kell manővereznie, hogy ne kerüljön a hatásuk alá.
Aztán ott a mozifiknak szóló behívó parancs és a #maradjotthon nemzedék áhított unszolása. Meg egy letűnőfélben lévő filmcsillag-éra felmorranása, ami felér egy hadüzenettel, Tajvan zászlóval a pilóta dzsekin, fenyegető orosz harci helikopterrel az égbolton. A nyolcvanas évek nosztalgiájával karöltve lehet alámerülni a militáns közegbe, amely nem a nyílt háború nimbuszát melegíti fel, hanem a precíziós, technikai fineszességre épülő, skywalker-i leleményességbe ágyazza a bátorság magasztalását.
Felmerülhet a kérdés: ha mondjuk Cruise karrierjének egy korábbi szakaszára időzíti ezt, azaz ilyen Feledés című darabok környékére, akkor is ekkora lenne a diadal? Mindenesetre most betalál.

2022-06-07 09:58:01 Nordbright (5) #9

Maradjunk abban, hogy azért volt benne jó pár fura/megmosolyogtató/érdekes/érthetetlen jelenet, vagy életszerűtlen dolog, de alapvetően nem ütötte agyon a filmet, mint ahogy a mostanság divatos akciófilmeknél azt szokta. Ráadásul a katonai repülésben kicsit sem jártas nézők (~90%+) ebből kb. semmit nem is vesznek talán észre. De majd részletezzük őket, ha jönnek a kommentek - egyelőre furcsán nagyon alacsony a hozzászólások száma. Kíváncsi vagyok ki mit talált...
Valahogy mégis azt érzem csak ezért nem szabad ezért "lehúznom" 4-esre, mert viszonylag jól megidézte az eredeti légkört is, de hozott bele újdonságokat is. Nagyon attól féltem, hogy csak egy akciódús remake lesz az egész, eredetiség nélkül, de szerencsére nem.

2022-06-05 05:24:32 Channá (5) #8

Nekem nagyon bejött ez a film. Habár az elsőt többször is láttam, de nem mostanában, mégsem éreztem azt, hogy kellene az előzmény, de mégis akinek megvan az eredeti, annak pedig tok jó nosztalgikus részeket tettek bele. Habár simán megjósolható, hogy mi fog történni, egy percig sem volt unalmas. Illetve de, a romantikus jelenetek -számomra- de beletartozik ebbe a műfajba.
Tom jól tartja magát, meg a többiek is jól összeszedték magukat, a ver frissítés is helyen volt.
Lehet csak azért értékelem túl ezt a filmet, mert visszahozza a régi emlékeket?
Nem hinnem, mert nekem tetszett a mostani bevetés, a felkészülés, talán a vége ment el, de egye fene, talán így könnyebb lezárni egy korszakot, és jó szájízzel (?) visszaemlékezni az egészre.
Amúgy fene egye meg, hogy megizzasztotta a tenyerem a bevetés. Jó volt a látványvilág

2022-06-04 00:32:49 VVega (5) #7

RIDE INTO THE DANGER ZONE

2022-06-02 18:13:35 KicsiPeti (4) #6

Én csak annyit írok: Köszönöm,hogy elkészítették a filmet

2022-06-02 17:18:49 bambula (4) #5

Egy nagyon gyenge négyes lett számomra a film,pont a BonnyJohnny által is említett női főszereplő miatt.
Ha egy kicsit tovább az akció előtti jelenetük,akkor konkrétan kisétáltam volna a moziteremből.
Szerintem ugyan úgy el lett volna női társ nélkül,ahogy Jack Reacher is elvolt az első mozifilmben.
Számomra a kezdés baromi jó alapozást adott a filmnek.
Azt sajnálom,hogy most nem találtak olyan jó felettest Maverick fölé,mint amilyen volt az első filmben a Michael Ironside,James Tolkan,Tom Skerritt által alakított tisztek.
Ha Hamm és Connelly jeleneteit kivágták volna sokkal jobb lett volna a film szerintem és ráadásul kb. az első film 110 percénél lettek volna filmhosszban a készítők.

2022-05-28 20:58:46 Nagy Tamás (5) #4

Én ma néztem 4Dx-be és zseniális lett! :) Tony Scott most nagyon boldog lehet, hogy méltó módon folytatták a filmjét! :) Esélyes, hogy én is újra mozizni fogom :D

2022-05-28 15:31:07 BonnyJohnny (4) #3

Ez tényleg jó film lett. Pont annyira volt csak nosztalgikus, hogy magával ragadjon, de ne legyen zavaró: az introban az anyahajón, az ismerős zenével... de aztán a saját lábára állt (már amennyire egy folytatás). Iceman szála (főleg tekintettel Val Kilmer állapotára) különösen tetszett, vagy éppen Warlock. Ilyen szempontból jobb is, hogy nem vették elő az első rész női szereplőit. Főleg, hogy igazából ennek a filmnek is a női főszereplője a gyengéje. De persze Mavericknek révbe kellett érnie, ebből a szempontból megbocsájtható, főleg, hogy az első részben említett admirális lánya ő.

2022-05-26 11:41:48 TheDriver (5) #2

Ahogy felcsendult a klasszikus Top Gun dallam, élőkerult az ikonikus bőrdzseki, én onnantól kezdve szinte folyamatos libabőrrel néztem végig a filmet. Olvastam a sok pozitív kritikát, de ennyire jó mozira nem számítottam. Hihetetlen mennyire jól megcsinálták, hogy úgy idézi meg az első részt, hogy közben teljesen átformálták a mai trendeknek megfelelően a folytatást. Ami bizony merfoldeket ver az első részre minden tekintetben. Sokkal komplexebb, izgalmasabb, látványosabb, és a karakterek is sokkal szerethetőbbek. A látvány az valami elkepesztoen ütős lett. Nagyon régen nem volt ilyen moziélményben részem. Cruise ragaszkodott hogy ez a film semmiképp ne kerüljön fel a streaming kínálatban, és mennyire jól tette!! A Top Gun Maverick a mozivasznakra készült, és kizárólag ott, minél nagyobb vásznon nyújtja a legteljesebb élményt. Lehet utálni Tomot, lehet hogy nehéz természet és durván maximalista a pali, de az megkerdőjelezhetetlen, hogy ő a klasszikus mozik utolsó hírmondója és talán ő az egyetlen, aki a mai napig kitart a mozi intézménye mellett és nem feküdt le a Netflixnek és társainak.
A film története ugyan elég klisés, és nagyjából kikovetkeztetheto, de olyan szívvel - lélekkel és profizmussal van elkészítve, hogy mindent meg lehet bocsátani neki. A karakterek egytől egyig remekül el lettek találva. A zseniálisan feszült és izgalmas, a havas tájjal megspékelt utolsó fél órában együtt dobban a szívünk a hőseinkkel, szinte ott vagyunk velük a repülőgép fülkében és izgulunk értük.
És akkor még kiemelném Icemant, akiért hatalmas pacsi jár a készítőknek, amiért ilyen formában behozták a második részre, és így tudtak reflektalni vele Kilmer életére.
Az év filmje eddig a Batman mellett a Top Gun Maverick, az biztos, hogy még egyszer tuti megfogom tekinteni, lehetőleg IMAX-ben.

2022-05-26 03:40:57 dittike (5) #1

A csapatépítés fontos része a felkészülésnek.