Szerzetesnek álltam (2018) ☆ 👁

(Huszár Domonkos)

magyar dokumentumfilm

?,?
 
2 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆
Szerzetesnek álltam (2018)

A shoeshine.hu, több nagyfilmes projektje mellett, 2019 tavaszán mutatta be új, rendhagyó filmalkotását.
A dokumentarista trash-film alaptörténetében néhány fiatalt „költöztettünk be” egy valódi szerzetesi kolostorba azzal a céllal, hogy éljenek néhány napig úgy mintha ők maguk is szerzetesek lennének. Dolgozzanak, imádkozzanak, csendesedjenek el, vegyenek részt a közösség és a kolostor életében. Arra hívtuk meg őket, hogy váljanak szerzetessé egy időre majd nézzük meg mi történik velük.
Ifjú főszereplőinknek olyan személyeket választottunk, akik nem vallásos közegből érkeznek, s ezáltal csupán a sztereotípiáik alapján ítélik meg egyházat, az egyházban tevékenykedőket. A mozi a fiatalok és a szerzetesek közötti kapcsolatot és a fiatalok rövid útját mutatja majd be egy nagyon furcsa helyzetben. Célunk az volt, hogy megmutassuk az egyház és a Szent Istváni magyar hagyomány, a keresztény hit képviselői által képesek kortárs válaszokat adni a fiatalok életvezetési kérdéseire, és segítséget tud nyújtani nekik saját életpéldákon keresztül.


Bemutató

Szavazatok összes > összes v

  • 0 zseniális
  • 0 jó
  • 2 oké/elmegy: jesi
  • 0 rossz
  • 0 nézhetetlen

Ki akarja megnézni?