Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Köszike
előzmény: csabaga (#95)
Fukushima 50
előzmény: Kempesbaba (#94)
Tudsz valami címet írni?
előzmény: csabaga (#93)
A film elkészült, itthon is hozzáferhető.
Minden idők legnagyobb tragédiája maradt el néhány hősnek és a nagy szerencsének köszönhetően.
Tervezési hibák, a válság félrekezelése, az emberek és a sajtó megtévesztése...
Semmit sem tanultunk.
előzmény: csabaga (#84)
Rendkívül aktuális sajnos a sorozat...
Első alkalommal arról beszéltek, a nagy cunami miatt történt az egész...
Utána kiderült, már a földrengés is elég volt, ezért is állították le az összes erőművet.
Félretájékoztatták a sajtót, miközben hajszálon múlt, hogy nem kellett egész Tokiót evakuálni.
előzmény: pelu (#90)
Igen, ez többször eszembe jutott már nekem is. Fukusioma esetében is évről évre változott, h végülis mekkora sugárzást szenvedett a környezet. Először a szárazföld felől mértek, miközben amennyire én tudom, a tengerbe került a radioaktív szennyezés nagyobb része. Szerintem a jövőben ott is kifognak még derülni érdekességek.
előzmény: csabaga (#84)
A kutyalövöldözgetés utólag nézve tényleg érthetetlen, és totál felesleges. Abszolút nem éreztem ennek akkora jelentéstartalmat, h ennyire ki kellett volna emelni.
előzmény: Nordbright (#82)
Igazán nincs mit! Nem véletlenül kapott Nobel díjat a könyv, de egyszerűen fizikailag rosszul voltam helyenként, így pár fejezet után letettem.
Szerintem ez a sorozat a láthatatlan ellenségekről szól, mint pl a sugárzás. Lydmilla karaktere pedig a tudatlanságot mutatja be, ami lényegi eleme volt a rendszernek. Plusz a technikai és egyéb fejlődések miatt az egyén már bőven nem érheti el a kollektív tudást, ami az egyik oka is volt a katasztrófának. A nő esete inkább a tájékozatlanság, és hazugságok tömkelegének borzalmas eredménye, keveredve a sokkal és a megszállottsággal. A józan ítélőképességről akkor lehetne beszélni, ha minden szükséges tudás birtokában lett volna és úgy hozza meg a döntéseit. De ő a többiekkel együtt csak a sötétben tapogatózott.
Ahogy a férjéről beszél, nekem már nem szerelem / szeretet volt, hanem megszállottság. Egyetértek, az ember érti, miért ilyen, de idegesíti is egyben...
előzmény: DevilTakeU (#87)
Köszi a kiegészítést és az infókat. Hallottam már a könyvről,szinte minden vonatkozó írás,cikk megemlíti,szerintem én kihagyom.
Borzasztó ilyeneket olvasni,úgy látszik akkor valamennyire jogosan ítéltem meg a hölgyet,és a sorozat alkotói sem véletlenül úgy ábrázolták őt,ahogy. Időközben már többektől is hallottam illetve olvastam az enyémhez hasonló véleményeket Lydmilláról,tehát valamit marha jól eltaláltak Mazinék (legalábbis a karaktere elég heves érzelmeket generál),az már egyénfüggő hogy kinél hogyan csapódik le a dolog,mondom,én majd felrobbantam. Viszont valahol érthető az alkotói szándék,talán az "őrülete" egyfajta szimbólum akart lenni,hogy mennyire képtelenek voltak feldolgozni,sőt nem is értették az átlagos civilek azt ami történik,és simán elhiszem hogy amennyire lehetett,élethűen ábrázolták a vele történteket,de én ott a helyszínen,a való életben is simán felpofoztam volna,képernyőn keresztül nézni pedig amit művel,egyenesen bosszantó,fejfogós volt. Nem tudom hogy hol,mikor vesztette el a józan ítélőképességét,a töréspont nem jött át,valószínűleg ez inkább egy folyamat lehetett nála,aztán pedig szép lassan a rögeszméjévé vált.
előzmény: Bubu (#86)
Idén a sorozat hatására kezdtem el olvasni Szvetlana Alekszijevicstól a Csernobili imát, amire, ha jól tudom, nagy mértékben támaszkodik a sorozat. Az egyik első fejezet pont a Lydmilla-val készült interjú, ami engem ezerszer jobban bosszantott, mint ahogyan a sorozat bemutatta őt. A valóságban a hetedik hónapban járt a terhessége és kérdezték tőle, hogy ez lesz-e az első gyereke. Behazudott két gyereket, egy fiút meg egy lányt, és beengedték. Ez már eleve nagyon durva, de a nő végig így áradozik a férjéről. Ezt amúgy még betudnám annak, hogy nagyon fiatalok és szerelmesek voltak, de egy ponton túl csak azt éreztem, hogy a férje emlékét akarja fényesíteni. Ami szintén valahol érthető. Az óriási tudatlanság és sokk miatt szerintem végig tagadásban volt és szerintem azért nézett rá ugyanúgy végig, hogy a férjét megnyugtassa. Szóval nem teljesen irreális, ahogyan őt bemutatták.
A gyermekkel kapcsolatos meglátásai meg ijesztőek: úgy gondolja, ez a férje és az ő gyereke, az elhunyt kisgyerek testvére, a biológiai apát kvázi csak felhasználta és ki is hagyta teljesen a gyerek életéből. Az, hogy a gyerek folyton beteg és szenved szinte mellékesnek tűnik amellett, hogy emléket állít a volt férjnek. Pszichikailag egyértelműen nincs rendben ez a nő. Érthető, miért, de ettől még nagyon nyugtalanító, zavaró volt olvasni...
előzmény: DevilTakeU (#85)
A két szem negtívumot gyorsan letudva: a negyedik rész (a háziállatokra vadászós) nagyon kilóg,bár imádom Fares Fares-t,de talán szerencsésebb lett volna nem egy külön kiragadott szegmensként,hanem inkább a 3-4-5. részekbe elszórva megjelenteni a három ember történetét,engem eléggé kirántott az addigi hangulatból. Oké,belevitt egy másikba,de nem 8-10 részes évadról beszélünk,hanem ötről,ez így nagyon furcsa volt nekem,és a "visszarázódás" is Ulana,Legasov,illetve Boris jeleneteihez. (Lényeges dolog: DARÁLTAM,tehát aki hetiben nézte,az nyilván másképp élte meg az epizódokat.) Ráadásul konkrét kifutása sem volt,láthattuk három random ember drámáját "az egész emberiség dicsőségére",ennyi. Illetve talán az ifjú Pavlov beletörődése az öldöklésbe - amit meg kell tenni,azt meg kell tenni. (Ugyanakkor az egész széria legemberibb jelenete szintén a 4. részben van...az a bizonyos "kell egy új telefon.")
A másik a tűzoltó felesége,Lydmilla Ignatenko...én mindenkinek mindent elhiszek,de amikor már hatodjára is dafke az ellenkezőjét csinálta annak amit mondanak neki (naná hogy bement a műanyag mögé,persze hogy csókolgatta az embere szétmart kezét,természetes hogy titkolta a terhességét az orvosok előtt - akik nyilván nem valós aggódásból,hanem csak úgy unalomból kérdeztek rá...),ráadásul ezen tetteivel más(oka)t keverve bajba,illetve amikor az előtte fekvő,szétmállott,fekete emberpacára is olyan őzikeszemekkel nézett,mintha legalábbis Brad Pitt feküdne előtte boxeralsóban,az azért eléggé felsomta az agyamat. Lehet az elmúlást,a szerelmi veszteséget ezerféleképpen ábrázolni,meg is tették korábban rengetegen,ám ez a fajta irrealitás nekem leesett a vászonról,szó szerint már a második résztől az amúgy nagyon tehetséges Jessie Buckley minden jelenete idegesített,zavart. (Ismétlem: DARÁLTAM a sorozatot.) Az viszont mindenképpen örömteli,hogy az igazi Lydmilla túlélte Csernobilt,és évekkel később egészséges fiút szült,amikor erről olvastam,azért legördült egy-két könnycsepp.
Ez a két dolog azonban minimális,kb. csepp az óceánban nagyságú negatívum,minden másban egészen elképesztő nívójú sorozatot prezentált Craig Mazin...nem tudom mi volt idén a levegőben,de hogy 2019 gyakorlatilag két legnagyobb durranása is a Másnaposok-istállóból kerüljön ki (Todd Phillips Jokere,illetve Mazin Csernobilja),az számomra vetekszik Adam Sandler várható Oscar-jelölésével (aki Phoenix!,De Niro!,és Driver! elől sikeresen elhappolta az NBR Awardot az Uncut Gems-ért,ami ugye az Oscar előszobája).
Rengeteg dokut néztem illetve cikket olvastam a témában,egyáltalán nem zavart semmilyen csúsztatás,változtatás,az külön jó volt hogy az ötödik részben Legasov a táblánál mintegy a bírákhoz beszélve megmutatta a folyamatokat a laikusoknak is. Az emberi butaság,konokság,a rendszerbe vetett vakhit ábrázolása,majd a pofáraesés,a rádöbbenés,végül a kényszerű segítségkérés (ami hiúsági okokból szintén veszett fejsze nyele,gondolok itt a kisteljesítményű német robotra),mind-mind zseniálisan van bemutatva,a színészeket pedig felesleges is méltatni,mindenki elképesztő.
Sajnálom hogy elkészült ez a sorozat - az apropója okán természetesen -,de ha már megtörtént a tragédia,nem szabad megfeledkeznünk róla,igenis kellenek az ilyen és ehhez hassonló alkotások,hogy emlékezzünk,és hogy tanuljunk belőle.
Ha a BBC Historyban 2019. augusztusi számában írtak igazak, akkor Fukusimáról is lehet majd egy szinte ugyanilyen filmet csinálni...
Nekem is tetszett, de a szuperlatívuszokat annyira nem éltem meg. Nincs bántóan sok hibája, és tényleg elég jól teljesít minden szinten (színészi játék, atmoszféra, sztorifelépítés), de azért bármi tekintetében lehetne sokkal jobbakat mondani. Valamennyire emeli az értékét persze a húsbavágó valódiság, de egy kicsit kevésbé vagyok fogékony az általános önsajnálatra, mint a többség, úgyhogy még így sem elég az ötösre. A szovjet világ szociális-hatalmi viszonyain érezhető, hogy nyugatiak csinálták, de meg kell mondjam, hogy a ti kritikátokból is az jön át, hogy nem érzitek át igazán azt a világot. Az elnyomó rendszer lényege nem annyira abban áll, hogy a rendetlenkedő embereket elviszik, megölik... (ekkoriban már semmiképpen), hanem abban a társadalmi közegben, ahol az egyénieskedés fel sem merül.
Eléggé ritkán adok ötöst...de itt belefér.
A kutyalövöldözős résztől eltekintve (abból elég lett volna max. egy 5 perces bemutatás és nem egy mellékszálat, egy komplett drámát ráépíteni) a sorozat végig nagyon erős, végig fenntartja a figyelmet, érdeklődést, hihetetlen módon ott tud lenni az ember, beleéli magát a helyzetbe, a környezetbe.
A szereplők játéka is nagyon erős, néhol a hasonlóságok is megdöbbentőek.
Az első két részben a 3,6-os bénázás totál kiverte a biztosítéket. Gyanítom, hogy ez a részlet túlságosan ki lett domborítva a sorozatban a feszültség növelése/fenntartása végett, mert ha ez a valóságban is hasonlóan zajlott, akkor végtelen nagy pancserségről árulkodik az utolsó munkástól kezdve Gorbacsovig.
Ja, nem kapott. Ő nem pakolt grafitdarabokat, őt nem küldte fel senki a tetőre a füstbe, őt nem küldte le senki radioaktív hűtővízbe védőfelszerelés nélkül. Ő küldte a beosztottjait (meg a tűzoltókat) a halálba. Közvetlenül nem érintkezett a cuccal.
előzmény: Xaos (#80)
Elolvastam, 95-ben halt meg. De ezzel mit akarsz mondani? Ott volt a katasztrófa szinte kellős közepén, de mégis élt még 9 évet utána.
előzmény: PG (#79)
Probalj elobb olvasni, es csak utana irni.
előzmény: Xaos (#76)
Még kettő él. A harmadik is pár éve hunyt el.
előzmény: Korben (#77)
Ez a dolog sztem sokmindentől függ, pl. immunrendszer erősség. A három búvár közül pedig állítólag egy még most is él.
előzmény: Xaos (#76)
Kemény, letaglózó. De vajon Gyatlov "elvtárs" hogy élt még évekig a katasztrófa után? Nem kapott akkora dózist mindjárt ott a helyszínen, hogy napokon belül halott legyen?
Az izlandi Hildur Guðnadóttir a Csernobillal új fejezetet nyitott a filmzenék világában.
Számít, ha a komponista jelen van a forgatáson, és Guðnadóttir is így gondolhatta, amikor a forgatási helyszín közelében egy már leszerelt atomerőműben hangokat rögzített. A létesítményben összegyűjtött hangok és azoknak különleges transzformációi adják a sorozatzene hangi lényegét, de van, ahol a zeneszerző – eredendően csellista – hozzá csellózik, illetve az utolsó epizód címének is átültetett pravoszláv himnuszt, a Вечная память (Örök emlék[ezet]) címűt gyönyörű kórusátiratában hallhatjuk. (Bővebben hamarosan. Már feltettem a KT cikkek közé a friss ÉS zenei kritikáját.)
Вечная память
Le lettem hurrogva, amikor a film es a valosag termeszetes kulonbsegerol akartam szakmai vitat javasolni, most utoljara meg egyszer alahuzom ennek fontossagat, mert kozben talaltam egy nagyon jo es alig par perces osszefoglalot, hogy a sorozatban milyen elemek hogyan lettek megvaltoztatva (nem beszelve a vezenyloterem, stb. tenyleges kinezeterol)
Nos itt van, aki vegignezi, belathatja, hogy egy jo film erdekeben a dramaturgianak meg KELL valtoztatnia bizonyos elemeket, ha nem egy szaraz, unalmas dokumentumfilmet akar vegeredmenyul (kulonosen pl. a tobbek altal kiemelte jonak itelt filmbeli, illetve a valosagos (vagy altalanos) kommunikacios stilus eseteben.
UI: sajnos nem feliratos, igy angol szoveg hallas utani ertese szukseges hozza.
(Azert erdemes elolvasni az angol kommenteket is utana, ott is van par egymasnak eses.;)
Ezt a filmet nem tudtam csak filmként nézni. Itt történt a szomszédunkban, felénk is szállt a rádióaktív felhő. (Azért az 1986. május elsejei budapesti felvonulást nem mondták le.)
Magyar szinkronnal láttam, ami teljesen rendben van. Angolul nehezen vettem volna be ezt az orosz/ukrán történetet.
Először is ahogy tomasso kolléga is tette korábban, úgy én is: szívből ajánlom a Nehéz hetek krónikája című dokumentumfilmet, a lehető legautentikusabb felvételek miatt.
Számomra a harmadik kicsit leült, a negyedik már gyakorlatilag "csak" oké/elmegy, de az első kettő és a záró epizód nagyon jók. Uljana, de főleg Legasov előadása maga a tökély.
Persze hogy rányomtam az ötöst!
Nagyon jól visszaadta a rendszer hangulatát, a (szinte) katonai fegyelmet, a kisemberek tudatlanságát. Persze ez nem dokumentumfilm, de azért sok esetben jó lett volna a valósághoz jobban ragaszkodni, mert a széles tömegek (nem szakmabeliek) mind az ebben a filmben elhangzottakat fogják készpénznek venni.
A sok dicséret mellett azért megemlítem, hogy néhány jelenet túl "nyugatiasra" sikerült (pl. tárgyalás, vagy a helikopterben lejátszódó jelenet), és két szereplő is nagyon nehezen illett a miliőbe (főleg Stellan Skarsgård, és egy kicsit kevésbé Emily Watson). De Fomin és a KGB főnök játéka egyenesen zseniális szerintem.
Válaszoltam erre. Erre írtam, hogy nem, sem az esetleges további gőzrobbanás, sem az esetleges további gázrobbanás NEM pukkantotta volna el a többi reaktort. Annál nagyságrendekkel kisebb robbanások lettek volna azok.
A további robbanások súlyos következménye az lett volna, hogy még sokkal több radioaktív anyag került volna ki a reaktorból. De főleg nem a robbanás közvetlen hatása miatt, hanem a nagyon magas hőmérsékletű tűz miatt.
Tehát újra: ez(ek) nem voltak az atombombák robbanásának nagyságrendjébe eső robbanások. A csernobili baleset nem a robbanás közvetlen hatása miatt volt annyira súlyos, hanem az utána következő (10 napig égett a reaktor!) radioaktív kibocsátás miatt.
Ja, és természetesen a reaktorok NEM ugyanabban az épületben voltak.
előzmény: Dorian Gray (#69)
Várj,várj. Valamit félreértettél, én nem mentem abban bele, hogy mennyire reális a 3-4 megatonna. Én csak arra reagáltam, hogy Egy gőzrobbanás nem veszélyeztetné fél Európát. Erre írtam, hogy ott nem is a gőzrobbanás önmagában lett volna, baj, az lehet akármekkora, az "csak" letarol egy adott méretű területet sugárzás nélkül (ahogy a fúziós is, hiszen ott is a teljes felszabaduló energiának minimális része csak a veszélyes hasadóanyag...lehet ez a fél mondat okozta a félreértést a kommentemben), a fő probléma az lett volna azzal a gőzrobbanással, hogy elpukkant még 3 reaktort (szerintem), figyelembe véve, hogy egy épületben voltak, és ugye nem kell feltétlen fizikailag rögtön felrobbannia, bőven elég baj, ha "csak kellő mértékeben" megsérül ...persze az is lehet,hogy annak idején az egyetemi Energetika prof felnagyította a problémát.
előzmény: ipartelep (#68)
Nem, és nem. (Mivel nem a filmről szól, hanem a valóságról ez nem spoiler.)
Csernobilban volt egy gőzrobbanás, és rögtön utána (kb. 2 mp-el) egy gázrobbanás (hidrogén, levegő, széndioxid, metán(?). Mivel ez a kettő időben ennyire közel volt egymáshoz, nem lehet szétválasztani a hatásukat. De valószínűleg a gőzrobbanás volt a kisebb, a másik a nagyobb - mert az első robbanás még csak a reaktorban lévő hűtőcsatornák vizét használta fel - az meg nem olyan sok, hogy ekkorát pukkanjon.
Na most, ezeknek a robbanásoknak az ereje köszönő viszonyban sincs egy kisebb atombomba (mondjuk a 15 kilotonnás hiroshimai) erejével sem, nem ám egy 3-4 megatonnás (a "mega" ezerszerese a "kilo"-nak) elég nagy hidrogénbomba erejével. És egy további, feltételezett gőzrobbanás egyszerűen (de bonyolultan sem) tud akkorát pukkanni, mint egy atombomba. Egy kémiai robbanás meg csak akkor, ha ahhoz elegendő anyag van ott - de az ott közel sem volt. Fissziós, pláne fúziós robbanásról meg egy atomerőműben szó sem lehet, olyat azok nem tudnak.
Tehát: a veszély egyáltalán nem az volt, hogy egy további robbanás megrongálja, vagy pláne elsöpri a másik három reaktort. Mert azok messze voltak, és mert ekkora robbanás nem lett volna lehetséges. Hanem a veszély az volt, hogy egy új robbanás, és az azzal járó újabb tűz, megint nagyon sok radioaktív anyagot juttat a külvilágba. Mivel a reaktor akkor már teljesen nyitott volt, egy ilyen robbanás nem is lett volna lefojtva (mint az első robbanásé), de Csernobilban nem is maga a (z első kettő) robbanás közvetlen hatása (mint egy atombombánál a hőhatás, a lökéshullám, és a sugárzás) volt a nagy baj okozója, hanem a begyulladó reaktorból (a grafit égett) kiszökő rengeteg radioaktív anyag.
Na ennyit röviden erről. Ezt a filmet fizikában laikus emberek készítették, akik nyilván lelkiismeretesen tanulmányozták a forrásokat, megnézték a Csernobil-dokumentumfilmet, és/de hozzáértés híján mindent el is hittek. Így azt a feltételezett 3-4 megatonnás robbanást is , amivel a dokufilmben is riogat egy szereplő - és ami persze teljes képtelenség.
De én erről ennél többet nem magyarázok, nagyfiúk vagytok már, tudjátok használni a keresőt is, ha tájékozódtok, magatok is rájöhettek a tényekre.
előzmény: Dorian Gray (#67)
Nem is maga a gőzrobbanás veszélyeztetné, (az csak letarolna egy szép nagy területet, ahogyan egyébként a fúziós bombák is teszik, a robbanás erejéhez képest minimális sugárzással) hanem az, hogy az a robbanás elpukkantja akkor már üzemelő 1-2-3-as reaktorokat is.
előzmény: kaamir (#59)
A Csernobil túl közelről ütött túl nagyot. Én 1983-ban születtem, mikor megépült a reaktor, a kistestvérem viszont 1986. júliusában. Volt egy kisebb pánik is a születésekor. Így érthetően a bőröm alá mászott a sorozat. A legelső jelenettől egyfajta nosztalgiát éreztem az épületek, berendezések, ruhák és leginkább a hozzáállás miatt. Keserű, émelyítő nosztalgiát a szoci demagógia felidézésekor, pedig akkor még gyerek voltam.
Fogalmam sincs, az idősebb generáció hogyan reagálja ezt le anélkül, hogy elborzadna, hogyan is kellett élniük akkoriban. Egy olyan vezetés alatt, ami paranoiát, ignoranciát, tagadást épített az emberekbe, akik mindezek ellenére szembe kellett nézzenek a halandóságukkal. Egyedül. Ennek a megjelenítésében zseniális a sorozat.
Tudom, vannak pontatlanságok, pl a szembeszegülés számomra túl nagy mértéke, de dramaturgiailag szükségesek ezek, hogy létrejöjjön a párbeszéd, ami az egyik lényege a sorozatnak: a különbség a gondolatok és a tettek között...
Elhiszem, hogy világszerte, főleg tőlünk nyugatra kiakasztó, ami történt. Nem csak a robbanás, hanem a konszenzus nélküliség, a kényszerű tudatlanság, amivel emberek ezreit vonultatnak a biztos halálba bányászni, seperni, ölni. Emellé teszik gyermekkorom díszleteit, és nekem végem is volt.
Nézzétek meg, ha bírjátok gyomorral, ép ésszel!
(az OFF-ból)
Az a lényeg, amit a készítő utoljára mond, hogy egyfajta politikai oldalak feletti térbe igyekezett helyezkedni a végső üzenetet illetően. Persze kézenfekvő az is, hogy megjelelöli a rendszert, mint gonoszt, de ugye tudjuk, hogy azt meg emberek építik és tartják fent. A KGB az atomreaktorhoz hasonlóan egy önműködésű valami, ahogy a főmufti mondja "a felelősségre vonás végtelen köre", vagy valami ilyesmi, és ezen szolid szisztéma, a tudománnyal egyetemben csak annyira lehet jó, amennyire az azt működtető és az azt egyensúlyban tartó emberek jók.
Az utópistának van egy olyan meghatározása, hogy szeretett volna világforradalmat csinálni, de aztán megelégedett a galuskával. Ez a jelenség az oroszoknál képes volt úgy felsűrűsödni, hogy totalizálódott és intézményesült. Viszont emellett az is elmondható, hogy ez egy egyetemes élmény is, mint a fanatikus vallás. Végeredményben egy forrongó valaminek a lefojtása. A mára nézve pedig nem kevés releváns üzenettel is bír: ami a ruszkiknak kicsiben Csernobil, az a mának teszem azt a klímaváltozás.
Mindig izgalmas megkeresni az antagonistát a történetben, és itt meg is lehet fogalmazni, hogy a kommunista rezsim a gonosz, mert ez így igaz is, de mivel ez egy nagyon tömény meghatározás, ezért a film ezt az absztrakciót szerencsére kibontja, és végül eljut az emberig.
De úgy is lehet mondani, hogy amit ténylegesen pellengérre állít az nem az ember, sem nem a rendszer, hanem a kettőnek a viszonya.
előzmény: saatonda (#63)
Ezek a dramaturgiai és egyéb filmszaki viták szerintem pontosan az adott film fórumába valóak. Itt kell őket megbeszélni, mert ehhez a filmhez tartoznak. Az egyéb példák, amin keresztül megvitatjuk, azok is ide tartoznak, mert erről a filmről szólnak. Ez mindig is így volt.
De ebben az esetben még a politikai, kulturális és generációs különbségek is ide tartoznak, mert ez a film vastagon szól erről is. Abban a ritka szerencsés helyzetben vagyunk, hogy élnek még azok akik aktívan éltek ebben az időszakban, tehát írhatnak ide. És azzal az attítűddel fog ide írni, amit abban a rendszerben magáévá tett, így elsőkézből kapunk példát a filmbeli emberek hitelességéről. Szerintem ez egy izgalmas helyzet és megjelenő példa, amit elsőkézből láthatunk egy forumozó viselkedéséből.
A film témájának megvitatása is a véleméynek szekció dolga. Ha pl a Trója topikjában lennénk, akkor a trójai háborúkról való hosszas elmélkedés is idevaló lenne, mint ahogy az is, hogy miért nem találtak egy stabil kránt ahhoz a filmhez.
Abban maximálisan egyetértünk, hogy az elfajuló személyeskedő hangnem valóban nem idevaló, de ami itt volt nem is fajult el, és ha eljutna oda, akkor megy az off-ba. Ahogy lassan mi is odakerülünk, így abba is hagynám.
Ismét jelzem egyébként, hogy szerintem jó lett volna a témád, nyugodtan elindíthattad volna itt.
előzmény: PG (#62)
(off-ban válaszolok)
előzmény: caulfield (#60)
Jellemzo, hogy azonnal "A TE forumod" merul fel.
Javasoltam egy megoldast, legyen a SZAKMAI kerdeseknek fenntartott forum.
Jelen film eseteben eddig dramaturgiai megoldasok merultek fel, hogyan kell valamit ugy abrazolni, hogy a vasznon/kepernyon hatasos legyen.
Ez minden filmnel alapproblema es szakmai kerdes, igy szakmai vita eseten azonnal lehetne peldakat hozni mas filmeknel tortent hasonlo megoldasokkal, es igy szakmai szinten, tenyek alapjan lehetne erveket es ellenerveket olvasni evtizedekkel kesobb is.
Ezzel szemben az itteni vita IS mar a politikai, kulturalis es generacios kulonbsegek alapjan zajlik, amit mar az 1990-es evek elejen valaki nagyszeruen "szekertaboroknak" nevezett.
Csak sajnalni tudom a "kulturtarsasagot", hogy erdemi es szakmai vitak helyett alacsony szintre megy, es ezzel raadasul felesleges munkat ad a moderatoroknak is, akiknek az idejuket az off-ok kivalogatasara es az elfajulasok kezelesere kell pazarolniuk.
előzmény: SoZi (#58)
Sőt, szerintem nem is a szovjet ember állíttatik pellengérre, hanem a rendszer (az ember pedig legfeljebb csak azon keresztül).
előzmény: caulfield (#60)
Ha egy amerikai/angol/svéd csinál filmet oroszokról az azonnal hazugság és oroszellenesség lehet csak? Nekem ez olyan, mintha sztereotipizálással vádolnánk valakit úgy, hogy mi is sztereotipizálunk..
Az biztos, hogy irreális elvárások garmadája merül fel az emberben akkor, mikor nyugatiak nyúlnak a kelethez, mert tökéletesen képtelenek visszaadni azt, amit sosem éltek át. De nem a tapasztalatnak, mint olyannak a fetisizálása ez, amelynél egy nyitott, az eseményeket őszintén megérteni akaró alkotó közeledése hitelességi szempontból fontosabb tényező lehet? Mert én legalábbis ennek az előítéletmentes, cinizmus és gúny nélküli ábrázolásnak tudom be a sorozat sikerét. Hogy nem megalázó hangnemben beszél a tanács-emberről. Mind Legaszov, mind Scserbina apparatcsikok voltak és egyúttal vívódó szovjetek is, akik végül nekifeszültek a rendszernek. (Gyatlov annyiban különbözik tőlük, hogy ő egy reaktornak ment neki hasonló elánnal.)
Az orosz/szovjet ember állíttatik pellengérre, de nem érzem azt, hogy egy elfogult, tolakodó nyugati lencsén keresztül.
előzmény: saatonda (#53)
A bányászokat nem a második robbanás miatt küldik oda, hanem, h megakadályozzák, hogy a reaktor a talajvízbe olvadjon. A robbanást a három búvár hárítja el.
Nem vagyok atomfizikus, de nekem a 3-4 megatonna reálisnak tűnik. Egy gőzrobbanás nem veszélyeztetné fél Európát.
előzmény: ipartelep (#45)
Ne haragudj, de erről a filmről pont ITT kell vitázni! Ez a helye. Sokat mond a neve is: "vélemények"
Ne vidd el a beszélgetést máshova! Ha ki akarod sajátítani a külön kis véleményed, fogj blogírásba. Amit odaát írtál, idevaló. Senki sem fog topicot váltani, hogy külön neked válaszolgatva leírhassa azt, amit itt is...
A kollégák alant meg majd szépen elsimítják az ügyeiket, ahogy eddig. Ha elfajul, úgyis mennek az off-ba. De általában nem szokott elfajulni. Kultúrtársaság ez kérem, hosszú évek óta.
előzmény: PG (#57)
Na, latom, elkestem, de remelem, meg mentheto a helyzet, ugyhogy
FIGYELEM:
pontosan az ilyen alacsony szintu veszekedesek elkerulesere hoztam letre a Mi a film? forumot, beirtam par megjegyzest, orulnek, ha ott folytatnank ERDEMI vitat.
A szemelyes problemak pedig talan off-ba mehetnenek, es akkor a moderatoroknak kevesebb gondja lenne kesobb. ;)
Igen, megírtad, én arra válaszoltam valamit (amiben egyáltalán nem tagadtam a hiteltelenségeket mellesleg), te meg a "de én idősebb vagyok" kártyán kívül nem reagáltál semmit. Nem baj, nem kötelező beszélgetnünk:)
előzmény: ipartelep (#55)
De hát már teelőtted megírtam. Egy csomó hiteltelenség van a sorozatban.
előzmény: Olórin (#54)
Ez így van, más kérdés, hogy ezzel csak átvitted a beszélgetést egy tekintélyelvű irányba, anélkül, hogy egy szóval érdemben reagáltál volna arra, amit írtam.
előzmény: ipartelep (#51)
(hogy egy átlag amerikai elképzeli - négy sör után - hogy ő, hogy beszélne a szovjet káderekkel hasonló helyzetben---ez általában jellemző mindenre, amit oroszokról alkotnak nyugatiak, aztán keresnek pár alakot akik buzgón helyeselnek. ha amerikai/angol beszél oroszokról, azt sem kell elhinni, amit kérdeznek)
előzmény: pietro (#47)
(most az orosz az ellenség, a szocializmus volt minden ízében rossz, csernobil idejében is mindenki hülye volt, bezzeg a mai nyugaton hasonló meg sem történhetne, nyomni kell az oroszellenességet keményen---ez is része a mai nyugati öntudatnak. persze rossz rendszer volt, meg sok hülyeséget csináltak, de alapszabály, hogy visszafogom magam és inkább alulábrázolom, nem túltolom, de hát most ez a divat)
előzmény: ipartelep (#51)
De hát te sem tudod, milyen volt a cocializmus. Még a tojáshéj a fenekeden volt, amikor véget ért.
előzmény: Olórin (#50)
"halvány segédfogalmaik se nagyon vannak arról, hogy milyen volt az a cocializmus"
A sorozat kb. 95%-a ennek a szöges ellentétéről tanúskodik. Erős túlzásnak érzem a néhány dramaturgiai okból vagy akár figyelmetlenség miatt pontatlan/túlzó részlet miatt tolni a "jájezekazamcsik" dumát. Az általános orosz vélekedés szerint is baromi hiteles a sorozat.
előzmény: ipartelep (#49)
Ráadásul - és ebben nagyon igaza van Pietronak - a bányászok nem viselkedtek volna ilyen pimasz-szemtelen módon a hatóságokkal, a főnökeikkel szemben. Persze nem csak hogy nem viselkedtek volna, hanem nem is viselkedtek úgy a valóságban sem. Személyes ügy, de akkoriban, 1986-ban én egy uránbányában dolgoztam (tényleg, és istenbizony), úgyhogy van róla némi fogalmam, hogy milyenek voltak a bányászok - annál is inkább, mert én is bányász voltam akkor. A bányászok egy ilyen helyzetben nem szemtelenkedtek volna, hanem hallgattak volna - mint ahogyan minden más normális ember. Ja, és persze nem dolgoztak volna meztelenül, mint ahogy a valóságban sem tették azt. És a bányabeli szellőztetést is feltalálták már akkorra, csak hát szegény forgatókönyvíró (vagy ki volt az a balfasz, aki azt beletette?) nyilván sosem látott még bányát.
Sajnos egy csomó ilyen hiba van a filmben, amelyek mind-mind azért vannak, mert ezeknek a nyugati filmes embereknek, a készítőknek halvány segédfogalmaik se nagyon vannak arról, hogy milyen volt az a cocializmus. Ezek a dolgok persze nem növelik a film hitelességfaktorát, de mégis azt kell mondanom, hogy ez még elmegy.
előzmény: Olórin (#48)
Akkor már tegyük hozzá, hogy a valódi szénminiszter nem egy nyikhaj volt, hanem egy 60 körüli veterán bányász, aki kb. 15 éves korától egész életében szenet bányászott, és addigra valószínűleg szenet szart, és szén folyt az ereiben is.
előzmény: pietro (#47)
2. Nem látok semmilyen ellentmondást az általam írtakkal.
3. Nagyjából úgy lettek ábrázolva, ahogy egy átlag amerikai elképzeli - négy sör után - hogy ő, hogy beszélne a szovjet káderekkel hasonló helyzetben... Ahogy a meztelenkedés is, erős "dramaturgiai" túlzásnak tűnik legalábbis sehol se találok arról infót, hogy ez igaz lenne, viszont többen cáfolják (illetve az archív videókon se látni erre utaló jelet). Egyébként videót is csináltak a még élő bányászok közül párral, amiben belenéznek a sorozatba: https://www.youtube.com/watch?v=jo2X-zRmiEU (01:53-nál) A reakciójuk önmagáért beszél és még az is kiderül, hogy a sztereotip ábrázolás is befigyel (vodka ivás).
előzmény: PG (#46)
1. Miert nem hasznalod a SPOILER-t, ha filmes reszletekrol beszelsz?
2. Ha vegignezted volna a filmet, akkor
lathattad volna, hogy a vegen tobbek kozott kiirtak azt is, hogy a film alapja a teljesen elszigeteltte tett foszereplo kazettara mondott szovegei voltak, amiket szakmai korokben terjesztettek, es a mernokno karakteret a szakemberek tomegenek leegyszerusitesere alkottak meg.
Ezt nem artana az "erdekessegekbe" irtaknal is korrigalni.
3. Nem vilagos, hogy mit akartal irni a banyaszokrol, spoilerben megirhatnad.
előzmény: pietro (#44)
A film elég jó, bár kissé túldramatizált (a dramaturg nagyon meghajtotta magát), vannak benne hogy úgy mondjam "költői", vagy hollywoodias részek is. Persze a valósághoz képest ugye egy film csak "játék" lehet. De ez szódával elmegy.
Viszont maradt benne egy elképesztően nagy hiba. Ugyan csak egy adat, de arra hivatkozva küldik oda a bányászokat... (akiket amúgy is oda kellett volna küldeni, csak nem pont ezért.) A lehetséges második robbanásra a belorusz fizikusnő 3-4 megatonnát mond. Amely robbanás ugye továbbra sem atom- hanem egy gőzrobbanás lenne. 3-4 megatonna az egy elég nagy termonukleáris bomba ("hidrogénbomba") hatóereje. És így a valóság legalább 5 nagyságrenddel való, vagyis 100000-szeres túlbecslése. Ez van, amikor a forgatókönyvíró, - aki amúgy nyilván nagyon alaposan utánanézett mindennek - nem figyelt a középiskolai fizikaórákon.
A sorozat egyértelműen "kötelező olvasmány" kategória. Nem a művészeti értékei miatt - ez egy kiemelkedően igényes és tartalmas iparos munka. Nem is a szórakoztató faktora miatt - nem mintha unatkozni lehetne alatta. A sorozat nagyszerűségét én egy percig se vitatom, és meglep, hogy egy fantasy szappanopera után egy ilyen témájú és jellegű sorozat is tudott érvényesülni ekkora sikerrel. Példaértékű tv sorozat, ez mehetne pl. a középiskolákba is!
Ami számomra kissé rombolta az élményt, az a tipikus hollywoodi dramaturgia felesleges használata bizonyos jeleneteknél és karakterek esetében. Oké, ez egy amerikai sorozat, mégis mit várok? Ettől függetlenül gyengítették az amúgy erős és releváns tartalmú sorozatot. Többek között a bányászoknál, Uljana Komjuk karakterénél (akit egyébként el kell ismerni, viszont korrekt módon "lelepleznek" az utolsó rész végén, de az ahogy bedobták és felvezették a karaktert, az tipikus hollywoodi túlzás volt). Az utolsó rész majdnem tökéletes tárgyalás élményét viszont sajnos megtörte a visszaemlékezésekben bizonyos karakterek abszolút "jóvá" és "rosszá" válása (az atomerőműves jeleneteknél), illetve az amerikaiasan didaktikussá fajuló erkölcsi hegyi beszéd az igazságról (ezek szerencsére nem a beszéd egészét jelentik, csupán egy kisebb, de kihangsúlyozott részét).
Ezekkel együtt vagy ezeket leszámítva is ez egy mérföldkő sorozat lett, biztos nem volt olcsó, és hihetetlen mekkora hatással volt a közbeszédre globálisan (itthon is, és összességében pozitív irányba). Nyilván ennek a témája is oka volt, de rosszabb tálalásban ez el is sikkadhatott volna. Különösen pikáns, hogy Craig Mazin állítólag amúgy ettől függetlenül atomenergia-párti. Milyen lett volna a sorozat, ha nem az?
Egy Gyűrű mind fölött :)
előzmény: Raul (#41)
Az első mondatnál beugrott, de nem rossz tényleg.
előzmény: ossianos (#40)
Szerintem teljesen kizárt, hogy itt bárki rájön... :)
(de amúgy nagyon jó)
előzmény: ossianos (#40)
Egy kis filmes utalás :D Ti ráismertek?
Más lett a világ.
Érzem a vízben,
Érzem a földben,
Érzem a levegőben.
Sokminden, mi valaha létezett eltűnt. Mert most már senki nem él, aki emlékezhetne rá.
Az urán dúsításával kezdődött. Kettő került az Amerikaiakhoz, kettő lett az orosz népek jussa, kik mindennek felett szocializmusra vágytak...
De mindannyiukat becsapták!
Egy összecsapott RBKM reaktor készült.
Csernobil földjén, a Vladimir Ilijics Lenin erőműben a sötét úr Gyatlov, titokban kísérletre készült, hogy feljebb kerülhessen a ranglétrán.
A reaktorba beleöntötte a vágyát, hogy ő kaphassa meg a szocialista munka hőse díját.
Atomkatasztrófa mindenek felett!
Európa szabad vidékei egyenként, mind az atom uralma alá kerültek.
De akadtak jó páran, akik ellenálltak!
A likvidátorok utolsó szövetsége a sugárzás ellen vonult és az erőmű lábánál küzdöttek Európa szabadságáért.
Közel volt a győzelem.
De a szocializmus hatalmát nem lehetett megsemmisíteni.
És e pillanatban, amikor a remény szertefoszlott Valerij Legaszov az atomenergia tudósa felderítette a hiba okát.
Csernobilt, Európa sugárfertőzöttségét legyőzték.
Az RBKM reaktorokat átalakították, de az emberek szíve könnyen csábul. Az atom tovább sugárzik.
Sajnos nekem a Mad Men eddig kimaradt, de tervben van :)
előzmény: Mifi (#38)
Jared Harris már a Mad Menben is zseniális volt és aki emlékszik ott a sorsára, annak a Csernobil első részének nyitópercei már döbbenetesek voltak, mégha ez nyilván a véletlenek és a karekterek "eredménye" is.
előzmény: kaamir (#37)
Féltem kicsit a záróepizódtól, hogy a tárgyalás túlságosan amerikaira sikerül, de szerencsére erről szó sem volt. Nagyon emberi és életszagú volt ez is, és nekem kicsit az Apolló 13 ugrott be. Itt is egy szikár technikai problémát mutattak be, de hihetetlenül igalmasan. Minél mélyebben ment bele Legaszov a részletekbe, annál többet akartam tudni. Apropó Legaszov: remek, hogy őt sem makulátlan, fedhetetlen hősnek mutatták, hanem olyan embernek, aki nagyokat hibázott az életben.
A sorozat egészéről pedig csak szuperlativuszokban lehet beszélni: ahogy bemutatta a kort, amilyen atmoszférát teremtett, ahogy egy-egy ecsetvonással sorsok tömkelegét villantotta fel (a bányászok, a búvárok), ahogy a zenét használta, ahogy az elviselhetetlenségig fokozta a borzalmakat (ahogy a beton ráömlik a koporsókra, az nálam simán ott van minden idők legsokkolóbb jelenetei között).
És akkor a színészekről még nem is beszéltem, akik közül külön meg kell említeni Jared Harrist, aki a szemeben a legnagyobbak közé emelkedett. Már a Crown első évadában is az egyik legemlékezetesebb volt egy nyúlfarknyi szerepben, a Terrorban a hátán vitta a showt, itt pedig mindent megmutat, amit egy színész megmutathat.
Szerintem az utolsó volt a legjobb rész, felkerült a hab a tortára.
A sorozat számtalan erénye (Jézus Úristen, nehéz lenne szavakkal leírni, milyen hangulatot ad át minden egyes rész, rengeteg érzés kavarog benned, miközben nézed) mellett hibátlan és tankönyvbe illő, ahogy a záró epizódot megszerkesztették. Ahogy kiegészíti a pilotot, ahogy kiteljesíti az üzenetet, és ahogy keretbe foglalja az egész történetet, az fenomenális.
Van egy nagyon jó doksi a tragédiát követő hetekről Chernobyl: Chronicle of Difficult Weeks címmel, helyszíni felvételekkel, intim közelségből.
Hát vége.
Nagyon jó volt, feszült, izgalmas, a színészek, a képi világ.
Kézzelfogható lett a láthatatlan radioaktív szennyeződés!
Egy nagy filmként tekintek rá. Lenyűgözött..
Tegnap megvolt a harmadik rész, fel is húzta a szériát zseniálisra, a záró képsorok nagyon marnak!
nem elvileg, biztos :)
előzmény: Xaos (#30)
„Mégse haltak bele
A fenti történetben új fejleményt jelentett a Chernobyl 01:23:40 című 2016-os könyv, amelyben a szerző, Andrew Leatherbarrow arra jutott, hogy a történteket az utókor eltúlozta.
Maga a küldetés megtörtént és természetesen valóban veszélyes volt, de a három búvár nem halt bele: Bezpalov és Ananenko a legutóbbi elérhető információk szerint még 2018-ban is éltek, utóbbi továbbra dolgozott a nukleáris energetika területén dolgozott. Baranov már valóban meghalt, de ő is csak 2005-ben, amikor 65 éves korában megállt a szíve.” - https://index.hu/tudomany/til/2015/04/26/a_biztos_halalba_merult_harom_csernobili_buvar/
Na most néztem utána, elvileg 5 részes lesz, eddig 4 már kész, akkor elvileg egy hétvége alatt kivesézhető :)
előzmény: Xaos (#29)
Tudja valaki milyen hosszú lesz a sorozat, hány részes?
Szerintem a szinkron nem hangzik rosszul, így hatásosabb az orosz nyelvű szöveg, ami alá nem raktak feliratot sem. A hátam borsódzik tőle...
előzmény: Korben (#17)
Pedig a nő karaktere a valóságban is a tűzoltóval (férjével) volt kb az utolsó pillanatig, sőt, a terhesség illetve a gyermek halála is megtörtént.
előzmény: necksprain (#11)
Nem csodalom, hihetetlenul jol adja vissza azt a fojtogato legkort, amikor a szakemberek tudjak, hogy nem szabad nyiltan kimondani az igazat.
Mar az elso reszben ott van a lenyeg, es "a helyzet egyre fokozodik".
előzmény: mimóza (#25)
Csak egy apró megjegyzés: jelen pillanatban 74 037 néző értékelése alapján az IMDb-n 9,7-en áll ez az alkotás...
Tegnap sajnos csak a nyitójelenetre jutott erő, de már ott futkosott a hátamon a hideg.
előzmény: mrfaktor (#23)
Zseniális lett a 4. rész is. Négy síkon játszódik a történet, mindegyik kemény dráma, feszült hangulattal. Az utolsó rész előzetesét már nem merem megnézni.
Valóban az egész sorozatot átlengi a mérhetetlen emberi ostobaság és gonoszság. Számomra ez ijesztőbb, mint az atomkatasztrófa.
előzmény: kaamir (#21)
Végre sikerült megnéznem az első részt, és bár az egekben voltak az elvárásaim, simán megugrotta. Talán a The Knick óta nem láttam sorozatot, aminek ennyire sűrű atmoszférája lett volna. Minden jelenetből süt a félelem, a reménytelenség és a pánik, és persze az ostobaság (egészen elképesztő az a valóságtorzítás, amit a döntéshozók előadnak.)
Az első részt újranéztem magyar szinkronnal, és szerintem közelében sincs az eredeti hangnak, sokkal kevésbé jönnek át a jelenetek. Vállalhatónak vállalható, de nekem tompult az átélhetőség a magyar hangokkal. Bár viszonyítási alap nélkül nem tudom mit mondanék a szinkronra, mindenesetre én az eredeti hangot ajánlom.
előzmény: Korben (#17)
HOL a like gomb?
Szaladnék márisazonnal hallgatni! :)
előzmény: ChrisAdam (#18)
Nem tudom, de Stellan Skarsgård orgánumát nem adnám senkinek.
előzmény: Korben (#17)
Milyen a magyar szinkron? Érdemes azzal nézni?
Lehetséges, hogy az utolsó két részre csúnyán félremegy (láttunk a közelmúltban erre példát), de én már most rádobom az ötöst. Csontig hatol, elképesztően hatásos. Pedig egy pillanatig sem hatásvadász. Kíváncsian várom a folytatásokat.
Az érvektől függetlenül, ott nem egy életszerű jelenetet, hanem egy hálivúdi sablont látunk.
előzmény: Ubul (#14)
Mert ha a "szénminiszter" árokba löveti a bányászokat, utána valószínűleg őt lövetik árokba a felettesei, amiért vesztegeti az időt meg az erőforrásokat egy ilyen krízishelyzet idején.
meg tegyük hozzá, ők már lassú halálra lettek ítélve. A golyó - még ha ideje koránt is - megváltás egy ilyen helyzetben
előzmény: Olórin (#12)
jó, ebben igazad van. de belegondoltam a mostani magyarországi helyzetbe, ami valószínűleg kevésbé genya, mint az akkori szovjet volt, és ha ellátogat valahova egy akármilyen államtitkár, sem fordulhat elő semmi ilyesmi, megy a seggnyalás, megy a jobbágykodás. szóval fenntartom, hogy elképzelhetetlen lett volna ott és akkor bármi efféle. én sem vagyok mondjuk a témának nagy szakértője.
előzmény: Olórin (#12)
Nem tudok eleget az ottani-akkori életkörülményekről, hogy nagyon határozott véleményt formáljak, de minimum az utóbbi biztos nem játszódhatott volna úgy le, ahogy írod. Mert ha a "szénminiszter" árokba löveti a bányászokat, utána valószínűleg őt lövetik árokba a felettesei, amiért vesztegeti az időt meg az erőforrásokat egy ilyen krízishelyzet idején.
előzmény: necksprain (#11)
engem egyre jobban bosszantanak dolgok, pont a kórházas-feleséges dolog is. az egy dolog, hogy nem voltak valami nagyon tájékoztatva, de az a nő egy felelőtlen kretén, főleg terhesen.
illetve a nagypofájú bányászok.. oké, hogy már 86-ot írunk, de nebasszamármeg a józsika, hogy nem lövették árokba az egész bagázst a paskolásnál.
szóval kezd hbo-sodni, nagy kár.
előzmény: caulfield (#10)
A harmadik rész olyat hoz drámában és horrorban - főleg a kórházas jelenetek -, ami már-már felfoghatatlan. Nem tudom lehetséges-e az egyetemes borzalmat ennél hatásosabban és hitelesebben filmre vinni. Azt a bizonyos falat, amin egy adott irányból nem lehet túllépni, azt végül Akimov esete jelenti: az ő arca már nem kaphat teret - nincs kép, néző, szerep, amely kibírta volna azt a látványt. Ellenben a párhuzamos KGB-rémálom kafkai tébolyával az egész rálép egy a józan ész korlátain túli, végtelenül ragyogó, de beláthatatlan folyosóra. Ez az elemi meghasonlás kiméra-szerű átjárója, a fejetlenségé, amely atomi szintig nyúzza le az emberről mindenét, lehámozza életét, vágyait, lehántja a bőrét, lefejti teljes énjét. Végül a hős ott, a küzdelme utáni meztelenségben a kongó hatalommal szembesül, ami szótlanul tárja szét karjait, hogy aztán a kínjába beletorzult harcost betonba ágyazza.
A maszk mindig maszk marad.
mondjuk igen, a 3-at én is imádtam anno, bár az kb 10 évvel ezelőtt volt :D most nem merem megnézni újra, ne menjen tönkre az élmény és az emlékek :D
előzmény: CrazyBoy (#8)
A Scary movie 3. Az egyik kedvenc debilvígjátékom, a maga műfajában etalon xD a sorozat többi részéhez képest meg pláne :)
előzmény: Ubul (#6)
Eddig elképesztő. Kézzelfogható veszèly a láthatatlan sugárfertőzés.
86 augusztusi vagyok.. mindig érdekelt ez a téma. Annyira nagyon nagy baj lehetett volna. Maga a katasztrófa is, kis túlzásal az életet pusztíthatta volna ki a Földön. Meg, hogy tussolták az elején..
Van még három rész, tetszik, félelmetes.
tegnap pótolva, és nézve tovább a 2. résszel...eszméletlen a hangulata, és nehéz pontozni is, mert még is csak velünk történt (én pl 86 júniusi vagyok), és valószínűleg mi is kaptunk eleget a katasztrófából (bár még nem érzem :D)
szóval visszatérve, hogy lehet egy ilyen "filmet" pontozni, úgy, hogy megtörtént, és mai napig érezzük hatását...persze van nekünk egy Utøya 22. juli -nk is a közelmúltból, filmként az is *5-ös.
Ez meg még rádob egy lapáttal:
"a Chernobyl tökéletes példa arra, hogy hiába szállít valaki évekig közepes dolgokat, az alapján még nem szabad leírni. Ennek a készítője, Craig Mazin ezelőtt a Scary Movie 3-4-et, a Hangover II-III-at, a The Huntsman: Winter’s Wart (!!), az Indentity Thiefet írta. Erre jött, és elkezdett minket gyomrozni."
Jó vélemény.
előzmény: caulfield (#4)
Szó se róla, van benne ugyan egy adag színpadiasság, de érdekes módon éppen a hangyányi mesterkélt hatásvadászat fűszerezi olyanná a végeredményt, hogy az ember nemegyszer szinte már-már felszisszen a látottakon. A nyomasztásnak merőben új tartományaira lép a film a dokumentarista és a szimbolista-katasztrófa-horrrornak ezen kettős műfajiságával.
Persze leginkább Emily Watson fiktív karaktere hozza a megszokott elemeket, viszont rajta keresztül egyfajta fanyar, megszenesedett, vagy inkább halott humor is kiserceg ebből a szürke siralomházból. A Gorbacsovnak tett jelentés közben, a karót nyelt, karikatúra-szerű elvtársnő tekintetének légüressége, vagy a minszki cipőárusból lett komisszár-mameluk szánalmas fölényeskedése nyilván direkt kisarkított motívumok, de ezek által tud felvenni egy kívánt külső nézőpontot a film, ami révén hihetetlen erővel képes megragadni a kilátástalanság és a kiszolgáltatottság érzését.
Korhű megjelenítés, erős atmoszféra. 2 rész, eddig nagyon tetszik. Ami kicsit megmosolyogtató, ahogy az angol kultúrából érkező szövegírók elképzeltek kommunista pártmegbeszéléseket, ahogy az indivídum szembehelyeszkedik a párthierarchiával, kevesebbért is eltüntettek az USSR-ben embereket, de nyugati film, ez megbocsájtható. És hát szomorúan brutális sztori, ahogy a valóságban volt (tart).
Kegyetlen, iszonyúan kíméletlen és végtelenül szomorú. Minden kockát átjár a gyermeki naivitás, az önkényesen vállalt vakság és a dermesztő rémület felkavaró egyvelege. Lerí, hogy az emberek a csontjaikban érezték mi történt, volt aki konkrétan tudta is, más, aki például a szíve alatt hordott egy növekvő életet talán még közvetlenebbül is tapasztalta - noha a tényekkel való szembesülés jó ideig tiltva volt.
Bár az angol nyelv rombolja valamelyest a hatást, a megalkuvást nem tűrő kendőzetlen közlésmód viszont letaglózó. A finoman stilizált zene és az infernális látvány részletgazdagsága révén maga a megveszekedett rémálom sugárzik a képekről.
Nagyon jó volt. Bár az igazság nem minden részletét bontották ki (például kimaradtak a kényszerabortuszok), ami benne volt, az pontosnak, hihetőnek tűnt.
Külön tetszettek a részletekre való odafigyelés - a falról lepattogzott festéktől az értelmetlen állva tapsolásokig.
Ami azt illeti, hogy mennyire volt reális kipofázni a sorból: Gorbacsov idején a glasznoszty és peresztrojka volt már a jelszó, egy-egy szolidabb ellentmondás nem irreális. Persze nagymértékben függött az aktuális pártfunkcionáriustól is - de volt a sorozatban is olyan jelenet, ahol a nem megfelelő hangnemért kellett elnézést kérni. Szóval nekem ez hihető volt.
Ludmilla: engem is irritált a csaj, de nem szabad elfelejteni a közeget. Az emberek hozzá voltak szokva, hogy hazudnak nekik, és hogy irreleváns (vagy nekik annak tűnő) kérdéseket tesznek fel. Ebből kifolyólag sokszor rutinból hazudtak ők is, hogy azt tehessék, amit meg akartak tenni. Szóval valószínűleg nem is azt figyelte, hogy mit és miért kérdeznek tőle/mondanak neki - csak az érdekelte hogy mit kell válaszoljon, hogy bejuthasson.
Vicces módon nekem a leghihetetlenebb Legaszov műanyag táblácskái voltak :)