Jojo Rabbit (2019) ☆ 👁

Jojo Nyuszi

(Taika Waititi)

amerikai-cseh-új-zélandi dráma, háborús film, szatíra, vígjáték

4,0
★★★★☆
628 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2024-01-20 19:18:08 Norbert Simon (4) #40

Elragadóan abszurd és meglepően vicces, igényes és eddig olyan filmélmény számomra amelyet nem gyakran tapasztaltam (úgy összességében). Az egyik fele vicces meg humoros de a másik fele már drámai és nem olyan könnyed már sőt...elég nehéz. Fura egy film az biztos, jól el voltam vele.

2023-11-23 15:03:23 betti (4) #39

Chaplin a Diktátor-t azelőtt készítette, hogy tudott volna a koncentrációs táborokról, a gázkamrákról. Úgy emlékszem, az önéletrajzi könyvében írt arról, hogy a második vh után, amikor megtudta ezeket a borzalmakat, már úgy érezte, hogy azzal a filmmel nem csak kigúnyolta Hitler-t, de egyben kisebbítette is a bűneit azáltal, hogy úgy kezelte, mint egy "átlagos" figurát akivel vicceskedni lehet.

előzmény: TheDriver (#11)

2023-01-01 19:03:21 iris orai (2) #37

Az első 90 perc számomra az erőltetett olcsó poénkodással együtt is közel nézhetetlen volt, aztán Sam Rockwell utolsó jelenete viszont pont az előző 90 percre tekintettel őszintén váratlan és zseniális. Újból nemigen nézném meg.

2022-01-20 22:19:26 dorothygale (4) #36

Ez egy elég jò film. S az pont elég.

2021-03-20 14:59:13 sajoferenc (3) #35

Szerinte ez egy annyira valószerűtlen történet, hogy nem voltam képes élvezettel nézni. Hitler személyiségével pláne értelmezhetetlen volt számomra. Roberto Benignitől Az élet szép, vagy az Életvonat humora sokkal eredetibb a témában.

2021-02-27 22:12:35 Rorschach (5) #34

A Vapitin felbuzdulva újranéztem, és nem fogom bántani az ötösöm. Komoly is meg könnyed is, tanít is és jó is nézni, szerintem ez egy nagyszerű film.

2021-02-20 01:51:44 SoZi (2) #33

Ezt valszeg nem a Gyilkosok emlékműve után kettővel kellett volna megnéznem...

2021-01-20 16:30:45 The Cortez (3) #32

Groteszk, a II. véhával vicceskedve szembenéző háborús dramedy. Az első fele jól hozza a rendező humorfaktorát, ám az azt követő szakaszban inkább a drámáé lesz a főszerep. A vége felé haladva szinte már nyoma sincs a korábbi szórakozott hangulatnak, mivel egyre lehangolóbbá, szomorúbbá válik az alkotás. A színészek közül nem meglepő módon, Sam Rockwell nyújtja a legkiemelkedőbb alakítást, viszont itt valahogyan Rebell Wilson sem annyira szar, mint máskor. A legerősebb, egyben legfeszültebb jelenet Stephen Merchant része, a leggyengébb pedig a fájdalmasan kínos, Arany Málnát érdemlő lezárás.

2021-01-19 18:06:26 random117 (4) #31

Sajnos nagyon sok embert (köztük engem is) a film címe nagyon befolyásol. Nem szeretek sokat tudni előre a filmről, amit még akarok nézni, ezért a stáblista a rendező a rövid ismertetőt elolvasom slussz-plassz. Angolul is ez a cím, hát nagyon nem vonzott. Végül csak rávettem magam hál istennek. Szóval hajrá 2020- ban is történtek jó dolgok.

2020-06-22 14:26:43 zéel (5) #30

Eszembe nem jutott volna megnézni ezt a filmet, ha ma nem ajánlja valaki.
Nagy hiba lett volna kihagynom.
Ez a (wesandersonos!?) stílus nagyon az én világom. És még komoly mondanivaló is van! Ötös, nem vitás.
(Ja, és végülis eredeti nyelven nézem. Bár, ahogy belehallgattam, a szinkron sem lehet rossz.)

2020-04-18 09:59:35 kovi1970 (3) #29

Valamit félreértettél, azok a ruszkik voltak. Még davaj-gitáruk is volt.

előzmény: Rorschach (#10)

2020-04-18 00:21:33 Leo_Stotch (3) #28

Értem..
Igen, az is egy nagy pillanat (vagy több) ez tény.. főleg úgy, hogy utána látjuk mi történt az anyjával.

előzmény: Xuja (#27)

2020-04-17 11:41:06 Xuja (4) #27

a Gestapo házkutatás

előzmény: Leo_Stotch (#26)

2020-04-17 01:38:56 Leo_Stotch (3) #26

Melyik az a jelenet?

előzmény: Xuja (#24)

2020-04-17 00:15:28 Leo_Stotch (3) #25

Az eleje nagyon jó.. Rockwell és Scarlett mesteri
az “Így nem beszélsz anyáddal” jelenet az utóbbi évek legszebb mozis pillanata!
De aztán a második fele elveszített.. lehet újranézéssel változni fog..

2020-02-20 18:13:59 Xuja (4) #24

Remek kis háborús szatira, amibe egy szépen végigvitt drámai szálat is belecsempésztek. A poénok igencsak ülnek, a szinészek szenzációsak: a főszereplők mellett kiemelném Merchant-ot és Wilsont, előbbi a film talán legjobb jelenetéhez asszisztál, utóbbi pedig amúgy elég idegesitő jelenség a vásznon, de itt több volt mint korrekt. Waititi is remek az egyre inkább elboruló, groteszk Führer szerepében. Kellemes film, ami ha nem is remekmű (én nem vártam egy újabb Dr. Strangelove-t), azért ott lesz az év végi listámon.

(Tudok helyesen irni csak nincs hosszú i a billentyűzetemen!)

2020-02-17 09:33:30 kaamir (4) #23

Tetszett, tetszett, mert aranyos, vicces és emberi, de valahogy túl könnyen átment rajtam. Ritkán írok ilyet, de ennek a filmnek jót tett volna még fél óra. Akkor talán több idő jutott volna Jojo és Elsa kapcsolatának, barátságnak mélységeit és fázisait bemutatni. Sztem ez lenne a film kulcsa, de én valahogy túl gyorsnak, elnagyoltnak éreztem. Waititi humora, a két fiatal játéka és a propaganda vs. valóság ügyes bemutatása azonban bőven az átlag fölé emeli.

2020-02-15 13:35:12 kajaktej (1) #22

Igazából senkinek nem akartam elvenni a kedvét a filmtől, mert ha önmagában nézed, nem annyira rossz (nem nézhetetlen, én is végignéztem), de inkább bátorítanék mindenkit, hogy olvassa el a könyvet, mert teljesen más élményt ad.

előzmény: Avednay (#21)

2020-02-15 12:11:31 Avednay (5) #21

Huh... Köszi a sok infót a könyvről, nagyon érdekes, és nagyon jó, hogy leírtad. Nem tudtam semmit az irodalmi alapanyagról. Ebből a szempontból
adaptációként valóban egyes a film, megértem az osztályzatodat.

előzmény: kajaktej (#19)

2020-02-13 07:14:54 tomside (3) #20

Igen, egyetértek.
Lejjebb is tornázom eggyel, azért is, mert ezt, amit írsz, a Vademberek hajszájánál még magam is éreztem, azóta kicsit, úgy tűnik, naivabb lettem. :)
(Ott, ha nem is ilyen explicit módon, de le is írtam egy hsz.-ben.)

előzmény: kajaktej (#19)

2020-02-13 01:25:47 kajaktej (1) #19

Igen, valószínűleg ez lehetett a koncepció. És azt is megértem, hogy ez sok embernek tetszik, mert hát a pozitív dolgok tök jók, meg minden.

Lehet velem van a baj, mert szerintem hamis dolog úgy életigenlő filmet forgatni, ha a hadirokkant főszereplőd nem a karját veszíti el meg a fél arcát, hanem csak a szeme alatt bibis egy kicsit. Ezek az emberek nem éheznek, Elsa nem bujkál a sötétben, nem lesz depressziós, nincs öngyilkossági kísérlete, igazából az anyuka halálán kívül semmilyen következménye nincs semminek, a háború is csak afféle díszlet, mintha cserkészek játszanának. Az anyuka halála szerintem meg is töri a filmet, mert egyrészt minden felvezetés nélkül történik, másrészt nem hagynak rá időt sem, hogy feldolgozd (vagy megmutatni, hogy a főszereplő hogy dolgozza fel az anyja halálát). Vajon eszébe jutott a filmbeli Jojónak, hogy hogy temethetné el az anyját? De persze értem én, hogy miért nem látunk egy, a halott anyja után keservesen bőgő gyereket sem a filmben, mert nyilván tartani kellett magukat a dramedy kereteihez.

Szerintem ezért olcsó ez a forgatókönyv meg ez a rendezés, mert csak úgy tud pozitív végkicsengésű lenni, hogy minden fájdalmas és csúnya dolgot elrejt, és ha a kedves néző figyelme szépen el van terelve mindenről, ami igazán felkavarhatná, akkor gyorsan le is zárják a már-már kínossá váló történetet egy felszabadult tánccal.

előzmény: tomside (#18)

2020-02-12 09:59:09 tomside (3) #18

Ennek fényében azt érzem, hogy a regény számos más aspektusa mellett Waititi a saját nyelvére fordította az alapanyagot, és az egészet az életigenlésre hegyezte ki. Nem ez az első ilyen filmje, és nem is bűn ez. Persze, ha olvastam volna a könyvet, valószínűleg én is sértődött lennék kicsit. ;)

2020-02-12 01:10:05 kajaktej (1) #17

Nem azért írtam, mert ne lehetne szeretni a filmet :) Örülök, ha neked tetszett!

A filmmel összehasonlítva a könyvnek számomra az volt az érdeme, hogy nagyon jól tudta a főszereplő szemén keresztül láttatni a dolgokat. E/1 személyben íródott, és a történet elején, amikor Johannes átitatódik a náci eszmékkel, azt teljesen át lehet érezni - kicsit bepillantást nyerhet az ember abba, hogy miért követte annak idején annyi ember Hitlert. Ebből a szempontból kicsit a Breaking Badhez tudom hasonlítani, ott is végigkövettük egy ember átalakulását lépésről lépésre, minden lépés "logikus" a maga módján, lélektanilag a helyén van, mégis tudod, hogy a főszereplő morálisan egyre mélyebbre süllyed, de közben valahol együttérzel vele. Ezért inkább én egy nagyon torz, beteges birtokláson alapuló szerelmi történetként olvastam, nem horrorként, de persze egyfajta lélektani horror is. Sokszor A lepkegyűjtőre emlékeztetett, meg mivel a regény a világháborús Bécsben játszódik, beugrott Natascha Kampusch és Priklopil története is.

Egyébként az jutott eszembe, hogy igazából Waititi "ellen-adaptációt" írt.
A film cselekménye sok szempontból az ellentéte az adaptált könyvnek.

A legérdekesebb ellentét a film címében van. A filmbeli Jojo egy nyuszit se bír megölni.
Ez a könyvben így nézett ki:

"Az egyik feladat abból állt, hogy egy ólnyi kacsának kellett puszta kézzel kitekerni a nyakát. Nem volt könnyű, mert amint elhúztuk a reteszt, bizakodva rontottak nekünk, és úgy hápogtak, mintha pontosan értenünk kellene, mit akarnak. Az egyik kacsát tucatnyi kiskacsa követte, és őket is meg kellett ölnünk. Ez valahogy olyan volt, mintha azt várnák tőlünk, hogy öljük meg a gyerekkorunkat. Ha egy fiú sírt a feladat elvégzése után, azt úgy kigúnyolták, hogy senki se kívánt volna a helyében lenni. Evett már, ugye, szárnyast, ahogy mindenki más, és ízlett neki a kacsasült, miután más megdolgozott azért, hogy a tányérjára kerüljön, nemde? Akkor hát ez a srác csak egy mihaszna álszent pityergő! Van még valaki hozzá hasonló? Jelentkezzen! Agyam zugában ököllel csépeltem a zongorát, amin sose tanultam meg játszani. Talán ez segített abban, hogy ne halljam az aprócska csontok roppanását.
Kippi ezután nekem szegezte a kérdést, hogy ha őt kellene megölnöm a Führerért, megtenném-e. Ránéztem meghitten ismerős arcára, és tudtam, nem lennék rá képes, és ő sem lenne képes megölni engem. De mindketten egyetértettünk abban, hogy ez nincs rendjén - gyengék vagyunk, és ezen változtatnunk kell. Egy vezető meg is mondta nekünk, hogy elméletileg tudnunk kell úgy nekicsapni egy csecsemő fejét a falnak, hogy ne érezzünk semmit. Az érzések az emberiség legveszedelmesebb ellenségei. Mindenekelőtt az érzéseket kellett kiirtanunk, ha jobb emberekké akartunk válni."

Ami pedig a fehér nyulat illeti:

"A mai napig Németország viseli a háborúért a bűntudatot; de az az igazság, hogy mi voltunk a fenevad hátsó lába, nem pedig a fehér nyúl a szájában. Egy másik népszerű vicc így szólt: Miért olyan erős Ausztria? Mert elhiteti a világgal, hogy Beethoven osztrák volt, Hitler pedig német."

Nem tudom, ez a film mit akar elhitetni. Nekem kicsit olyan érzésem volt, mintha azt akarná elhitetni, hogy a cuki, kedves kisfiunkból sosem lesz lélektelen gyilkológép, vagy a szüleit feljelenteni képes fanatikus. Mert a filmbeli kisfiú valójában ártatlan, neki még Hitler is csak egy játékos jóbarát. Ez akár még egy szép üzenet is lehetne, de sajnos nekem nagyon hamisan cseng...

2020-02-11 23:26:51 tomside (3) #16

Köszönöm!

Teljesen más keretrendszer a film és a regény. Elolvastam, amit írtál, innen nézve teljesen érthető, hogy idegenkedsz a filmtől. Ha azon az úton jöttem volna, mint te, lehet, én sem adok rá négyest. De nekem ez a film mint önálló entitás jött az ismeretségembe, és önmagában marad a négyes. Nem tudtam, hogy egy horrorból csináltak háborús dramedyt. Mert amit írsz a könyvről, az horror. Talán a legdurvább "hiányosság" valóban a Stockholm-szindróma.

előzmény: kajaktej (#15)

2020-02-11 21:36:41 kajaktej (1) #15

Nemrég olvastam a könyvet, abban így volt (egy kis könyves spoiler következik, ha el szeretnéd olvasni a regényt, akkor ne olvasd el amit itt írok, de lehet, hogy érdekes az összehasonlítás azoknak, akik csak a filmet látták):

Ute 12 éves kora előtt halt meg cukorbetegségben (Johannes nővérét a könyvben nem Ingének, hanem Uténak hívták), mert elfelejtette inzulinozni magát, ami miatt a szüleit gyötörte a bűntudat. Ute hegedűn játszott és átjárt hozzá a barátnője, akivel együtt gyakoroltak. Miután Johannes felfedezi, hogy a házukban egy zsidó lány (egy ellenség) bújkál, majdnem leszúrja, de aztán később beszélgetnek (megtetszik neki a lány) és rájön, hogy a lány ismerte Utét, ő volt a nővére barátnője, aki emlékszik is a kis Johannesre abból az időből. Többek közt ezért sem tud Elsa az akkor már talán 17 vagy 18 éves Johannesre felnőtt férfiként tekinteni.

Ami az apa karakterét illeti, a filmben talán pár szót szólnak róla, hogy az olasz fronton harcolt, meg hogy áruló.

A könyvben elég sokat szerepelt. Johannes gyerekkorában rendszeresen konfrontálódott a gyerekkel ideológiai kérdésekben. Vitáztak pl. arról, hogy létezik-e Isten, akiben az iskolában, meg a Jungvolkban náci nevelésben részesülő Johannes természetesen nem hitt. Az anyjuk rendszeresen csitította az egyébként békeszerető apát, hogy ne nagyon mondjon ellent a gyereknek, mert bajuk lehet belőle nekik is, meg a gyereknek is, ha az iskolában rájönnek. Úgyhogy egy idő után már csak ráhagyták a dolgokat, és érzelmileg elhidegültek Johannestől. Idővel a srác a Jungvolkból átkerült a Hitlerjugendbe, akkor már a szülők is tudták, hogy a fiuk simán feljelentette volna őket, ha megtudja, hogy a zsidókat segítik. (Emiatt igazából örültek, ha a fiuk épp nem volt otthon, mert behívták valamilyen szolgálatra). Persze ennek ellenére szerették, főleg miután egy bombatámadásban a srácnak leszakadt a fél feje és elveszítette az egyik karját, szóval hadirokkantként már csak behívókat tudott kézbesíteni.

Az apjának volt egy gyára, ahol valószínűleg a zsidókat segítette, mert elég ritkán volt otthon (ez a könyvből nem derült ki egyértelműen). Egyszer csak nem látták többet, az anyja falazott, hogy sokat dolgozik, de később, miután Johannes anyja is eltűnt, kiderült, hogy munkatáborba vitték. Az anyját később felakasztották, az apját a háború után egy ideig várták vissza, de aztán kiderült, hogy meghalt a munkatáborban.

Ute hegedűjét Johannes akkor próbálta meg eladni, mikor már a házból is eladtak mindent, Johannest hadirokkantként sehová sem vették fel dolgozni, Elsa viszont még évekig ott raboskodott vele testileg-lelkileg megnyomorítva, mert a fiú nem mondta meg neki, hogy elvesztették a háborút.

előzmény: tomside (#14)

2020-02-11 18:31:04 tomside (3) #14

Úgy jött ki, hogy másodjára is megnéztem.
Kér dolog, amiről eddig, azt hiszem, nem esett szó. Egyrészt a képzelt Hitlernek van legalább 2 olyan jelenete, amikor nagyon durván rájátszik az igazi Hitlerre mint szónokra. Ez elsőre fel sem tűnt, másodjára majd kiszúrta a szemem. A másik, hogy legjobban tetszik a vége. A két "ellenség", a gyerekek táncolnak. Kollektív, az emberiséget érintő üzenet ez. Ha elmúlik az őrület, mit lehet tenni? Visszaáll a rend, és egy romantikus(?) lételméleti koncepcióban az élet értelme a boldogságkeresés: ez a tánc a filmben. Én még azt is látni vélem, hogy a sebeket nem lehet elásni, semmissé tenni, élni kell velük. A kissrác egész életében viselni fogja a sebeit, amit náciként szerzett: ez pedig amolyan testi emlékezet, a bűntudaté. Az én olvasatomban.
Másodjára is szerettem, és baromi szerethetőek a karakterek.
Van persze némi hiányérzetem is. Német nyelven jobb lett volna. Nekem nem állt össze, hogy az apja akkor most náci, dezertőr vagy külföldről támogató forradalmár volt. És azt sem értettem, miben/hogy halt meg a nővér. Ha esetleg ezekben valakinek van határozott válasza, szívesen elolvasom.

2020-02-09 14:13:26 tomside (3) #13

Nagyon ősi ösztön/taktika: a gonoszt ki kell nevetni. Konkrétan horrorfilmes klisé. Biztosan ti is tudtok erre építő mainstream horrorokat az elmúlt évekből. Szerintem ezzel semmi baj nincs.

2020-02-09 13:24:13 Bubu (3) #12

"Azzal pedig, hogy Hitlerről nem szabad vígjátékot készíteni, nem értek egyet."
Főleg, hogy itt nem is az igazi Hitler "szerepelt", hanem a Jojo által elképzelt Hitler. Egy alternatív verziója, nem pedig ő maga...

előzmény: Rorschach (#10)

2020-02-09 13:23:58 TheDriver (4) #11

Hitlerrel nem szabad vígjátékot készíteni?? Nézd meg Chaplin Diktátorát.

előzmény: idomtalan (#8)

2020-02-09 12:47:18 Rorschach (5) #10

Én ezt máshogy látom.
Nem hiszem, hogy a film bármit elbagatellizálna (hogy mennyire nem, azt szerintem Johansson és Rockwell sorsa bizonyítja, különösképp az utóbbi, ami elég keményen beleszáll a hős felszabadító amerikai hadsereg idilli képébe), pusztán arról van szó, hogy egy ártatlan, élénk fantáziájú kisfiú lencséjén át láttatja a háború poklát. Épp ezért ütött nekem akkorát, mikor a való élet beszivárgott az álomvilágba az említett két jelenetben.

Abban igazad van, hogy a Jojo Nyuszi nem szatíra - én is arra számítottam és vágytam, sajnos kicsit félre lett kommunikálva a múvi, vagy nem is tudom... Jobban belegondolva amúgy semmilyen hivatalos anyagon nem láttam, hogy szatíraként hivatkozna önmagára a film, szerintem csak a külföldi media outletek fogalmatlanok. Attól, hogy egy abszurd humorral él a film, és teremt egy sajátos, groteszk hangulatot, még nem lesz szatíra.

Azzal pedig, hogy Hitlerről nem szabad vígjátékot készíteni, nem értek egyet. Miért ne szabadna? Mindennel szabad és kell is viccelni, persze céllal és ízléssel - itt szerintem ez történt.

előzmény: idomtalan (#8)

2020-02-08 15:51:02 kajaktej (1) #9

Based upon the book "Caging Skies" by Christine Leunens.

Best adapted screenplay... No comment.

Egy kiherélt könyvadaptáció Hollywoodból, nem is emlékszem ennyire gyalázatos filmfeldolgozásra A Végtelen Történet óta, bár ez még sajnos azon is túltesz.

Pedig amúgy nem szokásom az irodalmi alapanyagokhoz mérni dolgokat, ha egy film önmagában is megállja a helyét, akkor úgy vagyok vele, hogy felesleges az összehasonlítás. Nem vagyok az a típus sem, aki amiatt panaszkodik, hogy "ez a könyvben jobban ki volt fejtve", vagy "azt máshogy képzeltem", és hasonlók. Nyilván a film is más médium, meg a könyv is.

De az, hogy egy ilyen mélyen felkavaró, az emberi lélek legsötétebb bugyrait és a háború poklát feltáró, történelmileg/ pszichológiailag/játékelméletileg is pontos, a Stockholm-szindrómát, kisebbségi komplexusokat, birtoklásvágyat, depressziót, szabadságot, hazugságot és más egyetemes témákat boncolgató szerelmi drámából ezt, e.z.t., EZT?! tudták kihozni, az megbocsáthatatlan.

Kedves Taika Waititi, fogtál egy zseniális regényt, és kidobtál belőle mindent, ami ért valamit, mindent ami nehéz téma, mindent ami kicsit is megfekszi a 21. század popcorn-zabáló nézőközönségének a gyomrát, és nekiálltál retró gobelinek meg Wes Anderson-i nippek között hipszter Hitlerként ripacskodni meg cuki gyerekekkel nyuszikázni. Nincs az a vicceskedés, ami jóvátenné ezt. Karó.

2020-02-07 15:40:15 idomtalan (4) #8

Szép film, igényesen megcsinálva, van szíve és dobog, de senki nem gondolja, hogy ennek a történelmi kornak és Hitlernek az ilyesfajta ábrázolása kicsit problematikus, és lényegében bagatellizáló? Nem tudom én sem eldönteni, az biztos, hogy a háború esztétizálása, a háború esztétikai élménnyé való alakítása vet fel etikai problémákat. Ez a baj/bajom pl. az 1917-tel, meg igazából az amerikai háborús filmek javarészével: "szép" totált mutatni egy ilyen helyzetről nagyon komoly politikai döntés, de meglátásom szerint nem foglalkoznak ezzel a filmek. Nagyon kevés olyan filmet láttam, ami megugorja ezt a problémát: Saul fia egyértelműen, a Jöjj és Lásd, Az éjszaka gyémántjai, talán (de minden bizonnyal nem nézek elég háborús filmet). Problematikus az is, hogy nézőként szinte kérdések nélkül elfogadjuk a Hollywoodi dialektust. Az amerikai filmipar nagyon sokszor használta arra a film médiumát, hogy kérdéses és ellenmondásos történelmi lépéseket legitimizáljon (indiánirtás a westernekben, Birth of a Nation, Gone with the Wind) vagy enyhítse a saját bűntudatát (Avatar, ami szerintem az egyik valaha készült legkárosabb mainstream film) és valahogy ez a heroizáló, érzelmes, giccses, és minden pillanatában a nézőt a dolgok helyességéről meggyőzni akaró filmnyelvi beszédmót lett a háborús, történelmi filmek sarokköve.

A Jojo szerencsére nem épp ezen a vonalon mozog, nem egy konkrét háborús történetet mesél el, meg mintha tudná a határait (nagyon furmányos az pl. szerintem, ahogy utalnak a koncentrációs táborokra, épp csak egy félmondat erejéig, mintha a film azt mondaná, hogy tudjuk, hogy voltak azok is, de most nem foglalkozunk azokkal, ez nem egy arra alkalmas film), de talán az zavart a legjobban, hogy helyenként csak rossz értelemben vett vígjáték, nem pedig szatíra, megfelelő gondolati mélységgel. Hitlerről lehet szatírát készíteni, de nem szabad soha semmilyen körülmények között vígjátékot készíteni. A film javarészére szerencsére ez nem igaz, meg a fejünkben élő Hitler ötlete nagyon izgalmas.

Igazából nem is ezzel a filmmel van bajom, hanem a háború, a terror, a milliók halálát követelő és az egész világot megrázó történelmi események reprezentációs lehetőségeire kérdezek rá. Elég felelősséggel teszi a film, meg úgy amúgy, a tágabb értelemben vett filmművészet ezt? Persze, szép az üzenete, csak nem tudom, hogy ez a filmnyelv alkalmas-e elég mélyre menni a témában. Mindegy, az biztos, hogy érzelmes-giccses ábrázolásmód sokkal károsabb, mint ez.

2020-01-28 10:12:34 elzablues (4) #7

Minden további nélkül megérdemelte volna, nagyot ment az utóbbi szezonban (is), a Fosse/Verdon-ban is zseniális. Meg úgy kb. bármiben.

előzmény: BonnyJohnny (#6)

2020-01-28 10:06:50 BonnyJohnny (5) #6

Rockwell minimum egy Oscar-jelölést megérdemelt volna az itteni alakításáért.
A Richard Jewellért meg még egyet. :/

előzmény: Benny Bug (#5)

2020-01-27 22:28:47 Benny Bug (5) #5

Röviden és tömören: Taika Waititi akkor ölelést érdemelne ezért a moziért, amekkora csak lehetséges. Nézzétek, mert igazi film, igazi élmény. Ha tehetném, most azonnal újra beülnék rá.
Egyébként egyetértek, Rockwell minimum egy Oscar-jelölést megérdemelt volna az itteni alakításáért.

2020-01-26 23:30:26 Rorschach (5) #4

Megéri a százezredik második világháborús filmet is elkészíteni, ha az olyan, mint a Jojo Rabbit - parádésan kitalált és megrendezett mozi, aminek ott a helye a polcon Az élet szép mellett.

Sam Rockwell pedig megérdemelné a második Oscarját, mekkora baromság, hogy még csak nem is jelölték.

2020-01-26 13:06:46 Dió (3) #3

Vígjátékot ültem be megnézni, míg végül vígjátékba csomagolt drámát kaptam, de nem bántam meg. Sőt. Egészen egyedi, ahogy Waititi egy ennyire szomorú és megható történetet ilyen kedvesen, bájosan, és nem utolsó sorban viccesen mesél el. Főleg a film második fele lett a vártnál drámaibb, ami tényleg jól állt neki, kivéve azon pillanatokat, amikor a film sajnos elég inkonzisztensen és átgondolatlanul próbálta magára visszarángatni a vígjátéki köntöst (pl. amikor a kövér nő robbanószert kötött a kisgyerekre és megölte őt ezzel az "öleld meg azt az amcsi kissrácot" dumával, az egyáltalán nem volt se vicces, se szatirikus). A stabil négyes mindazonáltal megvan, főleg a telitalálat gyerekszínészek és a gyönyörű lezárás miatt; egy kicsivel jobb stílusérzékkel és érettebb írással az ötös is simán betalált volna.

2020-01-25 03:48:30 dittike (5) #2

Életem egyik legviccesebb filmélménye arról a korszakról ami egyáltalán nem volt viccesnek nevezhető talán csak groteszknek.

2020-01-14 22:46:16 caulfield (4) #1

Mindegyik gyerek telitalálat a szerepére. Waititi a film rendezőjeként és egyben (über)gonoszaként kihozza, amit ki lehet a kis lurkókból. Melléjük a brillírozó Johansson és Rockwell csak hab a tortán. Nem született ezzel a filmmel egy új klasszikus, de saját vállalásait - amelyeket azért bizonyos elődök jól behatárolnak, Benigni és Anderson révén - abszolút teljesíti. Egy jobbára szokatlan, de elbűvölően poénos és a maga módján pontos nézőpontot nyújt a csoportos őrülettől és háborútól megrészegült világról.