Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Groteszk, bizarr, abszurd és Sophie Marceau. Zulawski polifonikus látásmódja Jodorowsky-t idézi, saját bevallása szerint Dosztojevszkij ihlette, Csehovval analogizál, egyfelől épater le bourgeois reveláció, másfelől unikális gengsztertörténet. Főszerepben egy elmebeteg, Budapestről érkezet magyarral, s egy elemi erővel a filmet végig tomboló, bankot raboló, vérre szomjazó, eszelős "hősszerelmessel" (Tchéky Karyo). Sophie továbbra is makulátlan akárcsak a Az éjszakáim szebbek..-ben, bár ebben a káoszban valamivel kevesebb tér jut neki. De a szerepét elemi erővel viszi, mégha ezúttal nem is annyira bensőséges a jelenléte.
Eszelős film, mely talán túl szabadelvű, szándékosan a nézőt összezavarani akaró rebellió, és egy a love story, illetve a gengszterfilmek zsánerelemeiből kiinduló terhelten kiszámíthatatlannak tűnni vágyó tömény szürrealizmus.
A türelmes, sokat befogadni képes nézőknek mindenképp kötelező kuriózum.
(Valahol viszont roppant autentikusan ragadja meg a maga sajátságos módján a keletről, a nagy nyugati metropoliszba tévedt félkegyelmű figuráját, akiből egyfajta hős cseperedik - magam több évet eltöltöttem Párizsban, öröm nézni, hogy milyen hatásosan használja, állítja pellengélre a város arisztokratikus hangulatát a rendező)
Érdekes adalék lehetne, hogy vajon milyen gyorsítón lehettek a színészek és a stáb a forgatáson. Kokain, speed, ecstasy? Kivétel nélkül minden szereplő egyetlen másodperc szünet nélkül őrjöng, ugrál össze-vissza, lövöldözik, vagy legalább a földön fetrengve ugat, ha már minden más lehetőség kimerült. Egy idő után nehéz követni. De én szeretem az ilyesmit.