Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Ami leginkább pozitív volt számomra a fimben az egyértelműen a beteg, nyomasztó hangulat, de hát ez egy Cronenberg film, így hát tudtam előre jól mi is nála a védjegy.
Nálam ez fontos, hogy egy rendezőt be tudjunk azonosítani a film atmoszférájáról, eredeti saját stílus, illetve alkotói öntudat meglegyen. Az meg külön jó, ha a rendező által teremtett világot kedvelem is.
Jeremy Irons profi alakítást nyújt, szinte nehéz elhinni, hogy ugyanaz az ember, hisz annyira eltérő személyiségű a két karakter. Mégis a film végére a személyiségek összeolvadást is hitelesen alakítja.
Persze hibái is vannak a filmnek, egy idő után némileg ellaposodik a film utolsó két harmada a narkotikumoktól való leépülést emeli ki, de nem igazán éreztem át Beverly döntését, hisz olyan banális félreértésből sodródik a mélybe, ami simán elkerülhető lett volna, egy kis utána nyomozással, ha igazán fontos volt számára a nő, miért hagyja ennyivel rá, ráadásul Eliot céltudatossága és nagyratörő személyisége sem volt annyira hiteles erre a céltalan önfeláldozásra, az meg külön szomorú hogy ez valóságban is megtörtént, talán ha én is egy egypetéjű ikerpár egyik tagja lennék jobban átérezném ezt, így annyira nem tudtam a döntésével mit kezdeni. Valamint számomra ezek a profi praktikus trükkök mennyire hiányoznak a mai CGI nihilből, az leírhatatlan.
Nagyon komoly, nekem nagyon tetszett!
Most olvasom, hogy a film megtörtént események kapcsán született, így látnom kell! :)
Nagyon kemény film.
Jeremyi Irons mindkét szerepben brillírozik, csodálatosan játszik két irányba. Ugyanakkor - habár nem kenyerem a színészmesterség - könnyen el tudom képzelni, hogy könnyebb is szétfelé, két irányba játszani, mint csak egyvalamit. Lehet mérni magunkat önmagunkkal, mi adhatjuk a saját kontraszt színűnket. Szóval Jeremynek megy a csillagos ötös. A karakterek közül sokáig Beverlyt tartottam érdekesebbnek, de amikor a testvére megmentéséért Elliot kifordul a karrieréből, nagyon megörültem, s egy időre változott a helyzet. A film végére egyenlítődik ki a két fél, s válik a két test egy lélekké. Nagyon jó.
Habár nagyon szépen és méltóságteljesen csendesedik le a vége, a záróképek helyére vártam volna még két percnyi cselekményt. Ez a film egy nagyon erős négyes.
Volt egy olyan elképzelésem a film közben, hogy esetleg a megalázott nő bosszúból kijátssza egymás ellen az egymásra utalt testvéreket, mert így is meg lehetett volna ezt írni, ebben az esetben viszont nem a lélektani horror, hanem a thriller-jellegű jelentésrétegek kerültek volna előtérbe. Szerencsére nem így történt, ezt csak egy felvetés a játék kedvéért. Bámulatos, ahogyan a végén Beverly - szinte motorikusan: mosás, borotválkozás, indulás, telefon - megpróbál életben maradni, de végül a közös lelkűség törvénye, az, ahogyan Elliot is követte őt a józanságból a drogfüggőségbe, elkerülhetetlenül a halálba szólítja őt bátyja után. Eszméletlen jó fordulatnak tartom, hogy a kezdetben a testvérek számára a végzet veszélyével fenyegető nő a film végére átfordul, és az egyetlen lehetséges menekülési utat fogja jelenteni - legalább is az egyikük számára.
Most, hogy kicsit ráálltam, egyre sokszínűbb alkotónak találom, és szeretem is érte Cronenberget. Ha csak belegondolok, mekkora tematikai, műfaji és stiláris távolság van például a Naked Lunch és az Eastern Promises között, nagyon komplex alkotói pálya kezd kirajzolódni. Cronenberg horrorjai közül élvezeti faktor tekintetében a Dead Ringers nálam forma-forma a Porontyokkal és A léggyel, egy hajszállal pedig jobb az Agyfürkészőknél - igaz, bőven van még mit megnéznem. Szerencsére.
sokkolóan szép.