Manbiki kazoku (2018) ☆ 👁

Bolti tolvajok
Shoplifters

(Koreeda Hirokazu)

japán dráma

4,2
★★★★☆
193 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2021-05-01 10:00:38 dittike (5) #13

Megrendítő történet egy soha nem létezett, összetákolt családról, akik mégis próbálnak összetartva küzdeni.

2020-11-23 09:46:28 Emberke (?) #12

Tegnap este néztük végig a filmet. Sokan ajánlották már. Mint mindig, most is ahhoz a magam által meghatározott elvhez, szabályhoz tartottam magam, hogy nem olvasom el a filmről szóló kritikákat, műelemzéseket. Nem szeretem, ha jelentős mértékben befolyásolnak az ítészek megállapításai. (Természetesen a baráti ajánlatok is egyfajta befolyásolásnak tekinthetőek, azonban Őket, minden esetben megkérem, hogy semmit nem mondjanak a filmről, pusztán azt, hogy tetszett-e vagy sem Nekik.) Kevés japán filmet nézek. Sajnos. Legutóbb az Anyátlanokat láttam. Az is egy szívbemarkoló mű. Nos, ez a film is erősen megviselt, bár meg kell mondjam, hogy közel sem annyira, mint amennyire előzetesen (a baráti ajánlók okán) számítottam. A film valóban nagyon lassan építkezik. E tény alapvetően nem zavar, szeretem, ha lassan bomlanak ki az összekuszálódott szálak, ha csak lassan rakódik ki a mozaik, vagy olykor az sem zavar, ha ki sem rajzolódik teljes valóságában az a kép, amelyet látni szeretnék. Nem zavar, hiszen az egyes részletekben ott van, ott lehet az egész, az egyes részletek olykor beszédesebbek, több információt tartalmaznak az egészre nézve, mintha a teljes, totális képet szemlélnénk. Művészileg izgalmasabb is egy ilyen mű megalkotása, és a befogadó oldaláról is nagyobb intellektuális kihívás az apró, hiányzó részletekből felépíteni a big picture-t. A film, mint fentebb utaltam rá, valóban lassan építkezik, lassan "tisztáz" bizonyos dolgokat a szereplők előéletéről. A néző már az alaphelyzetet is picit nehezen érti. Van egy, a társadalmi normáktól eltérő módon, szegénységben élő család, amely minden ide vonatkozó erkölcsi, etikai ítélet ellenére bizonyos megszorításokkal ugyan, de funkcionál, betölti azt a szerepét, amelyet egy családnak be kell. Érzelmi biztonságot nyújt azt abban élők számára. Mindez annak ellenére is így van, hogy - vigyázat spoiler!!!! ahogyan az lassan-lassan kiderül - semmilyen vérségi kötelék nem fűzi egymáshoz a családban élőket. (Erre az egyik szereplő is kitér, akkor, amikor az óceán parton strandol a család). A "rendhagyó" családi működés kapcsán merültek fel bennem kérdések: miért, hogyan alakult így, miért nem akarnak, tudnak változtatni ezen a helyzeten. Erre vonatkozóan nagyon kevés választ kapunk. Ezt talán nem is fontos. És tényleg, a történet szempontjából nem lenne magyarázó erejük ezeknek az információknak. Bizonyos dolgok, kérdések viszont ott vannak a háttérben: hol van a társadalom amikor egy nőt, egy gyereket bántalmaznak? Hol van az állam, amikor egy gyermek eltűnik? Ugyan nem kapunk magyarázatot a miértekre, de az lassan-lassan kiderül, hogy sokszorosan sérült (mentális) embereket látunk. Nem tudjuk, hogy miért váltak ilyenné, csak a tényt, hogy ilyenek. Azonban minden esendőségük, jellembéli hibáik, torzulásaik mellett vagy azokkal együtt is tudnak, képesek emberi módon viselkedni. Vagyis, mint annyi műben, e filmben is az került az erkölcsi, etikaim dilemma fókuszába: az ember, az ember jelleme, nem egy dichotóm, monokróm, fekete-fehér színű világ. Rengeteg áranyalat van a két színtartomány között... a fehér, a szürke, stb. Az ember jelleme is ilyen, mi magunk is ilyenek vagyunk, én magam is ilyen vagyok. Olykor undok, olykor kiállhatatlan, olykor erényesnek látszó, olykor valóban erényes, empatikus, olykor pedig egészen komor, sötét fellegek úsznak be az érzékelés és tudat látóterébe. A rendező, a történet minden enigmatikussága ellenére is olykor didaktikusan láttatja velünk mindezt, s éppen ezért picit, vagy erősen átbillenünk a tanító jellegű tartományba. Ez olykor, de csak egy picit, azért zavaró. Annyira azért még sem, hogy nem méltassam a filmet. A színészek kiválóak. A gyermekek színészek méltó partnere a felnőtteknek. A történetvezetéssel sincs gond, nem irritáló a lassan, csordogálva folyó történet. Az tény, hogy nem egy filmnyelvi élmény, de nem is a képek megkomponálása a legfontosabb dramaturgiai elem ebben a műben. Sokkal inkább az emberi viszonyok, érzelmek bemutatása, kibontása. A film természetesen megviselt, mélyen bennem van, de mint fentebb írtam, közel sem annyira, mint amit előzetesen, a baráti visszajelzések alapján vártam. Hogy miért? Úgy vélem, hogy az okokat - részben - magamban kell keresem...

2020-03-23 09:10:47 Dió (3) #11

Akkor Te nálam is előrébb jutottál, mert én magát a koncepciót sem értem, ahogy az alkotói szándékot sem.
Odáig világos, hogy egy otthon leszart és bántalmazott kislányt magukhoz vesz ez a "család", hogy tőlük majd több szeretetet fog kapni - itt még lehet velük szimpatizálni. De onnantól, hogy kiderül, hogy a család összes többi tagját úgy "rabolták" el (függetlenül attól, hogy azok bántalmazva voltak -e otthon vagy nem), ráadásul hogy ők maguk még gyilkosok is, én nem tudom, mit kellett volna éreznem. A végére elvesztették nem csak minden szimpátiámat, de érdeklődésemet is, mert ugyanannyira tűntek komplett pszichopatáknak, mint érző embereknek. Lehet, más lett volna a helyzet, ha kicsit jobban aláhúzza a forgatókönyv, miért kell tök idegeneket magukhoz venniük (illetve ha nem csinált volna belőlük gyilkost!), de így ez egy borzasztóan elhibázott és számomra értelmetlen rendezői koncepció.
Ha egyébként nem lenne ilyen jól megrendezve és eljátszva ez a gyenge sztori, hármast sem adtam volna rá emiatt. Persze az is lehet, hogy az én receptoraim mondtak csődöt, mert mindezt tetézve az első óra még olyan istentelenül unalmas és eseménytelen is volt, hogy én konkrétan elaludtam rajta, úgyhogy ha valaki rá tud világítani pár dologra a fentebbi kérdőjelekből, azt megköszönöm.
P.s.: ami pedig magát a szegénység bemutatását illeti, szerintem az is jobban volt megcsinálva az Élősködőkben vagy a pár évvel ezelőtti Metro Manilában, mint itt.

előzmény: Doc (#10)

2020-02-22 16:10:38 Doc (3) #10

Az Élősködőknél jobb volt, de a "jó"-t nekem még ez sem éri el. Az eleje kicsit vontatott volt, gondolom a nyomorgást kellett volna átéreznem - nem sikerült. Aztán a gyerekrablás, ami nem gyerekrablás, gondolom itt kellett volna bevonódnom a családba - ez sem sikerült. Ezután a csavar hogy ez nem is egy család, majd a másik csavar, hogy ezek gyilkosok - itt kellett volna az előző bevonódást megkérdőjeleznem, de ez érdeklődés hiányában elmaradt. És aztán a kislány bánatos tekintete kapcsán kellett volna újra meggondolnom magam.
Az eszemmel értem, hogy mi lett volna a koncepció, csak nem érintett meg, és ez egy ilyen filmnél baj.
Nem volt rossz, de biztosan nem nézem meg újra.

2020-01-25 18:40:34 The Cortez (3) #9

Szegénységről szóló ázsiai film, ami néhány aspektusában az egy évvel későbbi Élősködőkre hasonlít. A főszereplő japánok szar pecóban élnek és nyomorognak, ám ehhez képest szinte az egész filmet végigzabálják hangos, kibaszott idegesítő szürcsölések kíséretében. Az első egy óra baromi unalmas, vontatottan halad előre a cselekmény, viszont a játékidő második felétől súlyosabbá meg érdekesebbé válnak a történések. Az alkotás elgondolkodtató, egyben kurvára szomorú.

2019-08-05 15:15:58 mimóza (5) #8

Végre, végre, láthattam ezt a filmet, olyan régen várt rám! :) A Túlvilág és a Fiam családja után őrült kiváncsi voltam rá, mert azok engem egészen elvarázsoltak a gondolatiságukkal, a finom vonalvezetéssel, a remek forgatókönyvvel, a természetes alakításokkal. Nem kellett csalódnom. Kore-eda egy különleges zseni!

Szelíd-szomorú, különleges történetet láthattam most is egy alternatív családról, amelynek tagjai gyűjtenek - igen, ahogy már írtátok -, mindent és mindenkit, ami/aki senkinek sem kell... tárgyakat éppúgy, mint nagymamát, feleséget, gyerekeket... hogy aztán kincsként őrizzék, dédelgessék, ápolják, neveljék törődéssel, figyelemmel, tisztelettel, csetlő-botló emberként persze, hiszen ez a való élet.

Őszintén és szívből ajánlom ezt a felkavaró, de mégis érzékeny, csendes és halk filmet! Pillants bele ennek a néhány Embernek az életébe, akiknek csak az jutott, hogy hallják a tüzijátékot! Ígérem, rabul ejt a csodás fényképezés, leheletnyi zene és a gyerekszereplők természetes játéka! <3

2019-05-03 21:54:37 Raul (5) #7

Köszönöm a hozzászólásaitokat, elolvasva őket bátrabban nyomom az ötöst.

2019-01-22 21:24:45 somogyireka (5) #6

Ugyanígy voltam vele én is a kb a feléig, gondoltam is rád közben, ebben vajon mi tetszett neked..aztán szép lassan összeállt.

előzmény: caulfield (#5)

2019-01-22 21:22:47 caulfield (5) #5

A film első felén én inkább szenvedtem. Lehet azért mert mostanában az átlagosnál is kritikusabb vagyok, de ez az anyaméh (szektás?) környezet számomra émelyítő volt, bár szerintem az alkotók is ennek szánták.
(Scorsese legutóbbi filmjénél éltem át hasonlót, milyen érdekes, hogy az is Japánban játszódik.)

2019-01-22 21:10:25 somogyireka (5) #4

Hirtelen nem tudtam, mire is gondolsz..
Amúgy meg nagyon tetszik, amit írtál, tőled is kaptam kedvet a filmhez. Kár, hogy nincs itt valami like-jel vagy hasonló, úgyhogy most akkor kiírom ide.

előzmény: caulfield (#3)

2019-01-22 13:32:11 caulfield (5) #3

Bátor vagy, hogy meg mered kockáztatni... Én ódzkodnék - hiányzik a vér, nagyon.

előzmény: somogyireka (#2)

2019-01-22 12:12:40 somogyireka (5) #2

Milyen lassan, milyen óvatosan nyílik ki ez a film. Akarja, hogy én is, mintegy eloldozódva eddigi magamtól ismeretlen térre érjek, hogy a teljesen új, szokatlan miatt ne tudjak kiigazodni. Vesszek egyensúlyt, imbolyogjak, ne legyenek biztos kapcsolódási pontjaim. Mert persze ahogy szoktam, nyúlok az ismert felé, és próbálom összerakni, amit látok.
Ez itt biztos egy család, bár átláthatatlan, ki kinek kicsodája. Inkább egy törzs, matriarchális irányítással, valami itt maradt sejt egy régmúlt korból.
Látom, hogy fájdalmas a szegénység, mely körbeveszi őket, de szomorúságnak, ínségnek ennek okán nyoma sincsen. Inkább szabadok ebben a társadalom peremén vagy inkább azon kívül élő minimumban. Mintha gyűjtögető életmódot folytatnának a nagyvárosban. Egy kis bogyót a sarki trafikból, füveket, magokat a kisboltból dugnak zsebbe..
Na jó, nem csak gyűjtögető, vadászó is. A törzs férfitagjai szupermarkertbe járnak nagyvadat ejteni. Az ott már nem sarki trafikos, kispályás játék..Alapos finomsággal kitervelt trükkökkel, jelekkel ejtik el a vadat, és tömik tele a táskájuk.
Minden este körbeülik az elképzelt tüzet a nyomor közepén, és együtt esznek. Tévé nem szól, beszélgetnek, van miről, figyelnek egymásra. Meg merem kockáztatni szeretetben teszik ezt.
Aztán lassan felfogom, szó sincs itt vér szerinti családról. A szükség, a szegénység, a nyomor okán egymás mellett melegő emberi nyáj ez. Összebújnak a kis térben. Micsoda meleg lehet ott köztük, mennyire jó lenne ebbe betakarózni.Bebújni a kisfiú és a kislány közé az asztal alá és velük együtt kislámpával olvasni, este osztozkodni, ki ki mellett alszik el.
Meg akarom találni én is a törzsemet. A hozzám hasonlók lelkes közösségét, ahol úgy vagyok együtt a másikkal, hogy ő az én. Valószínű az enyém is tiszavirág életű lesz, mint a filmbéli családé. Az élet csak időszakokra fedi fel ezt a pompáját, s engedi be magához vendégségbe az igazi boldogságot. De legalább lesz egy illatunk róla, egy hőfokérzet a testben, melyet okoz, legalább kapunk egy vázlatot, egy gyorsan rajzolt skiccet, hogy na, ez ilyen..De ezt valaki valahonnan lemásolta, szóval valahol létezik..

2019-01-09 19:10:33 caulfield (5) #1

Ha létezik tökéletes film, akkor tessék. Hihetetlen, hogy léhának tűnő egyszerűsége ellenére mégis mennyi mindenről szól. Na jó, ez a meztelenség természetesen nem slendrián, hanem szolgai elem, hogy a csavarok rendesen átmozgassák a nézőt, mind fej-, mind mellkastájékon, az örökérvényű fogalmakat ugyanis ezen letisztult, a gyermeki naivitás lencséjén keresztül tudja igazán körbejárni. (Ezt az érzékeny nézőpontot így csak nagyon kevés film tette magáévá a filmtörténetben az biztos.) A szegénység, vagy hogy mit jelent az ha valaki a fogához veri a garast, mind olyan dimenzióikban jelennek meg, ahogy azt talán még sosem lehetett látni, vagy inkább átélni, átérezni. Ha létezik eredeti film, akkor íme. A karakterek, a környezet szinte lelépnek a vászonról, mert ők emberek és helyek. Helyesebben lelkek és helyzetek, vagy talán: kortól független, de mégis mai nyomorban azó-fázó-izzó sorsok. Bármely oldaláról nézzük felemássága letaglózó és elbűvölő. Ez az ember egyetemes nihilbe nőtt életöröme.
A lényeg: ne számítgatva ülj be rá, latolgatva, hogy vajon mire is fut ki a sztori, (bár a szemlélődés idővel bevonja az agyat is) engedd, hogy sodorjon a “feel-good”-sága, ez épp talán a legmarkánsabb rétege, mert ennek a fogalomnak a kifacsarásával - amellett, hogy már önmagában ez sem egy túl szokványos tett, főleg nem ilyen közegbe ágyazva - olyan termékeket zsákmányol az élet polcairól, mint a szülői felelősség, az elmúlás és a társadalmi szolidaritás nagy összefüggő és mégis széttöredezett kérdései. Hogy mit lehet még meglépni és mi az, ami már túl esik a határon, vagy az a vonal valahol teljesen máshol van. Minél nagyobb a bolt annál inkább el lehet csenni valamit észrevétlenül, minél nagyobb a hazugság annál inkább…