Casablanca (1942) ☆ 👁

(Michael Curtiz (Kertész Mihály))

amerikai dráma, szerelmi történet

4,5
★★★★☆
883 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Rick Blaine szerepét eredetileg Ronald Reagan-nek szánták.

Bogey és Ingrid Bergman is szűkölve utálták egymást. Amikor Bergman nem kapta meg az Oscar-t, Bogart odasziszegte neki:"Játszd újra, Ingrid!" -ez a legenda.

Julius Epstein forgatókönyvíró elmondása szerint a film készítésekor a nagy stúdiók hetente gyártottak egy filmet, azaz évente 50 filmet, amikor a Casablancát forgatták az csupán egy volt az 50 közül.

A film forgatókönyvéül a Murray Burnett és Joan Alison által írt ’’Everybody Comes to Rick's’’ című színmű szolgált, amelyet színházban sohasem adtak elő.

Amikor a színmű jogait megszerezték, a Warner Bros-nál rögtön megváltoztatták a címet. Azért, mert az 1938-ban bemutatott nagy sikerű Algiers című film alapján úgy gondolták, hogy a Casablanca hatásosabb cím lenne.

A film fődala 1931-ben jelent meg, amely a Casablancáig nem vált igazán nagy slágerré. A forgatást követően azt tervezték, hogy kicserélik Max Steiner zeneszerző saját dalára, de aztán kiderült, hogy annyira kapcsolódott a filmhez, hogy vissza kellett volna hívniuk Ingrid Bergmant. Ő közben addigra levágatta a haját a következő filmjéhez, a For whom the bell tolls-hoz, így megmaradt a film dalának az „As time goes by”.

A filmvégi repülőtéri jelenetet teljes egészében stúdióban vették fel. A háttérben látható repülőgép makett volt, de perspektivikusan kicsinyítve. Kertész Mihály azt akarta, hogy sürögjenek körülötte a szerelők. Mivel normál méretű emberekkel a jelenet perspektívája torz lett volna, ezért törpéket öltöztettek be szerelőnek.

A forgatókönyvírók sem tudták mi lesz a vége a történetnek, a forgatás közben folyamatosan változott a befejezés. Ingrid Bergman megkérdezte, hogy kivel megy el a film végén, Henreiddel vagy Bogarttal? Az Epstein-fivérek azt válaszolták neki: „Mihelyt rájövünk, értesítjük.”

Kertész Mihály és Hal Wallis behívták az Epsein-fivéreket azzal, hogy nem működik a film befejezése. Megmutatták nekik a vetítőteremben a jelenetet, Epsteinék azt mondták, hogy így nem lesz jó, mutassák Bogart-ot ahogy vár, Rainst ahogy ránéz, oda-vissza, és Rains csak azután mondja ki, hogy „Round up the usual suspects”.

A film híressé vált utolsó mondatát a forgatás után egy hónappal vették fel, amelyet állítólag maga Hal Wallis írt.

Akkora volt a bizonytalanság, hogy Ingrid Bergman azt sem tudta, hogy a filmben melyik férfit kell szeretnie, Ricket vagy Laszlot. Amikor megkérdezte Kertész Mihályt, ő sem tudta pontosan, mert még nem írták meg. Azt mondta neki: „Játssza a kettő közt.”

A filmnek jó volt az időzítése azáltal, hogy a bemutatóját követő két hónapon belül Churchill és Roosevelt Casablancában találkozott egymással.

A film egyik híressé vált mondata, "Játszd újra, Sam.", a filmben nem hangzik el.

Két rövid életű televíziós sorozat is készült, amelyek a Casablanca előzményeit mutatták be. Az első szériát 1955-ben kezdte sugározni az ABC tévétársaság Charles McGraw (Rick) és Marcel Dalio (Renault) főszereplésével. Dalio az eredeti filmben is játszott, Emilt, a krupiét alakította. A másik tévésorozatot az NBC mutatta be 1983-ban David Soul, Ray Liotta és Scatman Crothers főszereplésével. A rádiós változatok közül a legelsőt és a leghíresebbet 1943. április 26-án sugározták a film három főszereplője, Bogart, Bergman és Henreid közreműködésével. Julius Epstein 1951-ben és 1967-ben egyaránt megpróbálta musicalként színpadra állítani a Casablancát, de egyszer sem jutott el a bemutatóig. Nem lettek sikeresek a film alapjául szolgáló színdarab, az Everybody Comes to Rick's bemutatói sem.

Ha filmen nem is, könyvben folytatódott a Casablanca. Michael Walsh As Time Goes By című regénye 1998-ban jelent meg. A cselekmény ott kezdődik, ahol a film véget ért, és az olvasók megismerhették Rick titokzatos amerikai múltját is. Mindazonáltal Walsh könyve nem aratott kiemelkedő sikert, ahogyan korábban David Thomson nem hivatalos folytatásként megjelent regénye, az 1985-ös Suspects sem.

A Casablanca alaphelyzetét az elmúlt évtizedek során számos filmben felhasználták: például az 1980-as Caboblanco Dél-Amerikában játszódik, szintén a II. világháború idején, az 1990-es Havana pedig az 1950-es évek Kubájában. 2007-ben egy indiai remake tervét jelentették be, ám ez a produkció egyelőre még nem valósult meg. A leghíresebb film, amely a Casablanca hatására született, Woody Allen komédiája, a Játszd újra, Sam! (1972). A címet sokan a Casablanca egyik szállóigéjének tartják, noha ez a mondat (angolul: Play It Again, Sam!) így nem hangzik el Kertész filmjében.

A Casablanca folytatásának gondolata néhány héttel a premier után máris felvetődött. A tervezett film a Brazzaville címet kapta, mivel a Casablanca végén Renault kapitány megemlíti, hogy Brazzaville-be fog repülni. A folytatást végül sem akkor, sem azóta nem forgatták le. 1974-ben François Truffaut ajánlatot kapott arra, hogy készítse el a Casablanca remake-jét, de a világhírű francia filmrendező visszautasította a felkérést.

A bemutatót eredetileg 1943 tavaszára tervezték, ám a szövetségesek észak-afrikai inváziója miatt előbbre hozták 1942. november 26-ára. A széles körű forgalmazás 1943 januárjában kezdődött, amikor Casablanca városában Churchill brit miniszterelnök és Roosevelt amerikai elnök találkozott egymással. Noha a filmet kedvezően fogadta a közönség, eleinte nem számított kiugró kereskedelmi sikernek, az év legjövedelmezőbb filmjei között csupán a 7. helyet foglalta el. A kritikák többsége viszont kifejezetten kedvező volt, és a film néhány év leforgása alatt mind a közönség, mind a kritikusok körében kultikus népszerűségre tett szert, amely az új évezredben sem múlt el. A rettegett filmkritikus, Roger Ebert szerint a Casablanca jelentősebb és emlékezetesebb alkotás, mint Orson Welles legendás filmje, az Aranypolgár (1941). A világhírű olasz művészettörténész és író Umberto Eco 1986-ban tanulmányt írt a Casablanca hatásmechanizmusáról.

A film már elkészült, amikor a szövetséges csapatok 1942. november 8-án bevonultak Casablanca városába. Felmerült az az elképzelés, hogy emiatt megváltoztatják a film befejezését, és a szereplők értesülnek az invázióról. Jack Warner azonban úgy vélte, ez a hadművelet sokkal nagyobb horderejű annál, hogy csupán futólag említsék meg, hiszen megérne egy külön filmet is. David O. Selznicknek az volt a véleménye, hogy kár lenne elrontani a kitűnően sikerült eredeti befejezést, ráadásul a kapitányt alakító Claude Rains sem tudott tovább a produkció rendelkezésére állni, ezért a tervezett jelenetet végül nem forgatták le. Ingrid Bergman az önéletrajzi kötetében viszont arról írt, hogy a repülőtéri jelenethez is kétféle verziót képzeltek el. Az egyik szerint elrepül a férjével, a másik szerint viszont Rickkel marad. Miután felvették az első verziót, azt az egész stáb annyira jónak tartotta, hogy a másodikat már le sem forgatták. Valószínű azonban, hogy ennek erkölcsi okai is voltak, hiszen a szigorú amerikai filmcenzúra úgysem engedélyezett volna egy olyan befejezést, hogy a feleség elhagyja hősies férjét a szeretője miatt. Éppen a cenzúra miatt kellett tompítani azokat az utalásokat is, amelyek Ilsa és Rick párizsi intim viszonyára vonatkoztak.

A film forgatása 1942. május 25-étől augusztus 3-áig tartott. A gyártási költségek 950 ezer dollárt tettek ki, ami az eredeti költségvetéshez képest körülbelül 100 ezer dollárral volt több. Az első forgatási napon vették fel azt a párizsi jelenetet, amelyben Rick és Ilsa Sam zongorája mellett állnak. A romantikus epizódot valójában improvizálni kellett, mert a főszereplők közül aznap csupán Bogart és Bergman voltak elérhetőek.

Szinte az egész filmet műteremben forgatták, Strasser őrnagy megérkezésének jelenetét viszont a Los Angeles-i Van Nuys repülőtéren vették fel, amelyet akkor még Metropolitan repülőtérnek neveztek. A párizsi visszaemlékezésekhez azokat a külső díszleteket használták, amelyeket az akkoriban forgatott The Desert Song (1943) című filmhez építettek. Rick kávézóját a Tangerben található El Minzah hotel alapján tervezték meg. Ez a díszlet három részből állt, amelyek között azonban nem volt átjárás. A híres fináléban látható Lockheed Model 12 Electra Junior repülőgép valójában kartonpapírból készült méretarányos makett volt. A jelenet ugyanis este játszódik, biztonsági okokból viszont sötétedés után nem lehetett igazi repülőtéren forgatni. Hogy a makett igazi repülőgépnek tűnjön, a körülötte lévő személyzet alacsony termetű statisztákból állt. A módszert évtizedekkel később Ridley Scott is alkalmazta A nyolcadik utas a Halál (1979) című híres horrorjában: az idegen bolygón talált űrhajó méretei azért tűntek különösen nagynak, mert a mellette látható űrhajósok valójában szkafanderbe öltöztetett gyerekek voltak.

Sam helyett Hal Wallis kezdetben női zongoristát akart a filmbe, akit Hazel Scott, Lena Horne vagy Ella Fitzgerald játszott volna. Végül úgy döntött, hogy a figura egy fekete férfi lesz. A szerepet Dooley Wilson kapta, aki viszont a valóságban dobos volt, nem zongorista. Helyette a szintén színes bőrű Elliot Carpenter zongorázott, aki forgatás közben a kamera látószögén kívül volt, ám Wilson látta őt, és tökéletesen utánozta a kézmozdulatait. Wilson és Carpenter között tartós barátság szövődött. A Casablanca stábjának tagjai közül Wilson volt az egyetlen, aki már járt az afrikai városban.

A német Conrad Veidt a némafilmkorszakban kezdett filmezni. A Mások, mint a többiek (1919) című alkotásban a filmtörténet első meleg karakterét játszotta el. Zsidó származású felesége miatt 1933-ban el kellett hagynia Németországot. Előbb Angliában, majd Hollywoodban sikerrel folytatta művészi pályáját, ironikus módon azonban gyakran szerződtették náci figurák eljátszására.

Az angol Claude Rains játszott Kertész Mihály Robin Hood kalandjai (1938) című filmjében is. Négy évvel a Casablanca után újra Ingrid Bergmannal forgatott együtt Alfred Hitchcock Forgószél (1946) című filmjében.

A Viktor Laszlót alakító Paul Henreid 1935-ben emigrált Ausztriából. Szerződésében kikötötte, hogy az ő nevét is ugyanakkora méretben kell feltüntetni a plakátokon, mint a két tényleges főszereplőét. Róluk egyébként nem volt túl jó véleménnyel, szerinte például Bogart csupán középszerű színész volt. Ingrid Bergman viszont „primadonná”-nak nevezte Henreidet a férfi sztárallűrjei miatt.

Ingrid Bergman számára nem volt igazán kellemes élmény a Casablanca forgatása, mert a kaotikus forgatási körülmények miatt fogalma sem volt arról, kit is játszik tulajdonképpen, mik a figura motivációi. Bogart társaságát sem igazán tudta élvezni, mert szerinte partnere a bizonytalanság miatt zárkózottan viselkedett: partnernőjével udvarias volt, ám távolságtartó. (Ennek ellenére Humphrey Bogart felesége azzal vádolta meg a férjét, hogy forgatás közben viszonyt folytatott Ingriddel.) Kettőjük között öt centiméter magasságkülönbség volt Bergman javára, ezért közös jeleneteikben Bogart-nak sámlira kellett állnia vagy párnákra ülnie, ha a szituáció szerint a szereplők éppen ültek. Ingrid legalább annyit szeretett volna előre megtudni, hogy Ilsa tulajdonképpen kibe is szerelmes: Rickbe vagy a férjébe. Az alkotók azonban így feleltek neki: „Még mi sem tudjuk… Csak játszd el jól – a kettő között.” Bergman ezért minimálisra korlátozta a mimikáját és a gesztusait. Ilsa megformálását évekkel később így idézte fel: „A Casablancában gyakran semmi sem volt az arcomon, egyáltalán semmi. De a közönség mindenfélét beleképzelt. Olyannak képzelték a gondolataimat, amilyennek ők akarták: ők játszottak helyettem.”

Ingrid Bergmant az 1940-es évek elején David O. Selznick filmvállalatához kötötte szerződés, ám producerétől már jó ideje nem kapott egy igazán neki való szerepet. A művésznő bármilyen áldozatra hajlandó lett volna azért, hogy újra filmezhessen, beleértve azt is, hogy egy jó szerep kedvéért elcsúfítsák a külsejét, vagy levágják a haját. A Casablanca női főszerepe elsősorban azért keltette fel az érdeklődését, mert nagyon szeretett volna Humphrey Bogart partnere lenni, és alig várta, hogy újra a kamerák elé álljon. Selznick azonban nem akarta kölcsönadni őt a Casablancához, mert más szerepet szánt neki. Végül alkut kötött a Warnerrel, és Bergmanért cserébe megkapta Olivia de Havillandet egyik saját produkciójához.

A film 1941-ben bejelentett eredeti szereposztása végül nem valósult meg: Rick szerepét Ronald Reagannek szánták, Ilsát pedig Ann Sheridan játszotta volna. Bennfentesek szerint azonban mindez csupán reklámfogás volt, hiszen a Warner illetékesei tudtak arról, hogy Reagan bevonul katonának, ezért valójában nem vették komolyan fontolóra a szereplését, csupán a köztudatban akarták tartani a nevét. A Benjamin 'Bugsy' Siegelhez és más gengszterekhez fűződő barátságáról hírhedt George Raft magánál Jack L. Warner stúdiófőnöknél jelentkezett Rick szerepére, Hal Wallis viszont ragaszkodott Humphrey Bogarthoz.

Az eredeti darab tizenhat szöveges szereplőre és számos statisztára épült, a forgatókönyv azonban huszonkettőre emelte a szöveges szereplők számát, és több száz, szöveg nélküli statiszta jelenlétét írta elő. A történet hitelességét akarva-akaratlanul fokozta, hogy számos szerepet Közép-Európából menekült színészek játszottak, és összességében is kevés amerikai tagja volt a stábnak. Carl, a pincér szerepét a magyar Szőke Szakáll (eredeti neve: Gerő Jenő) alakította, aki S. Z. Sakall néven szerepel a stáblistán. Magyarországon maradt nővérei koncentrációs táborban haltak meg.

Joseph Breen, a hollywoodi Production Code Administration cenzúrabizottság képviseletében kifogást emelt a cselekmény néhány elemével kapcsolatban. Az eredeti elképzelés szerint Renault kapitány szexuális ellenszolgáltatást kért a hozzáfordulóktól, Rick és Ilsa pedig annak idején lefeküdtek egymással Párizsban. Breen beavatkozása miatt a filmben ez a két motívum csak homályos utalásként van jelen.

A rendezést Hal Wallis először William Wylernek ajánlotta fel, akit addig már négyszer jelöltek Oscar-díjra. Wyler azonban nem ért rá, mert éppen a Mrs. Miniver című filmjét forgatta, amelyért 1943-ban megkapta első Oscar-díját. Wallis emiatt kérte fel jó barátját, Kertész Mihályt a Casablanca megrendezésére.

A forgatókönyv megírását Wallis először a sógorára, Wally Kline-ra és Æneas MacKenzie-re bízta. Ők hat hétig dolgoztak, de nem igazán boldogultak a szöveggel. A munka folytatását az Epstein fivérek vállalták, akik néhány fontos változtatás mellett döntöttek. Először is előtérbe helyezték Rick figuráját. Hogy motivációi érthetőek legyenek, a cselekményt a Pearl Harbor-i támadás (1941. december 7.) előttre időzítették. A történet drámai fordulatait vígjátéki elemekkel dúsították. A munkába rövidesen bekapcsolódott Howard Koch, aki a fivérekkel párhuzamosan, de tőlük függetlenül dolgozott. Ő elsősorban a politikai és a melodrámai elemeket hangsúlyozta. Negyedikként Casey Robinson lépett színre, aki nemcsak megpróbálta összhangba hozni az egymástól függetlenül dolgozó forgatókönyvírók munkáját, hanem új jeleneteket is írt, például Ilsa és Rick kávéházbeli találkozásait. (Robinson nevét nem tüntették fel a főcímen.) A női főszereplő, Ingrid Bergman szerint a Casablanca forgatása katasztrofálisan indult, mert Wallis állandó vitában állt a forgatókönyvírókkal, a rendező viszont Wallisszal, ezért a színészeknek állítólag fogalmuk sem volt arról, hogy hová lyukad ki a történet, és hogyan kellene a szerepüket felépíteniük.

A színdarabot Murray Burnett 1938-as európai utazása ihlette. A szerző az Anschluss után látogatott el Bécsbe, amikor az osztrák fővárost már a nácik uralták. Dél-Franciaországban egy olyan mulatóhelyet talált, amelynek nemzetközi törzsközönsége volt. A bár néger zongoristájáról mintázta Sam alakját. Rick a színdarabban ügyvéd, Ilsa helyett pedig egy amerikai nő, Lois Meredith szerepelt, aki csak azután találkozik Viktor Laszlóval, hogy Rickkel való viszonya véget ért.

A megfilmesítés első lépéseként a színdarab címét Casablancára változtatták. A változtatással az Algír című 1938-as filmsikerre utaltak, amely Az alvilág királya (1937) című Jean Gabin-film remake-je. A forgatási előkészületek során szóba került, hogy a Casablanca női főszerepét az Algír sztárjával, az osztrák származású Hedy Lamarr-ral játszatják el.

A film Murray Burnett és Joan Alison Everybody Comes to Rick's című színdarabján alapul, amelyet akkoriban még nem mutattak be. Az MGM egyik producere, Samuel Marx ötezer dollárt ajánlott a szerzőknek a megfilmesítési jogért, ám a cég vezetője, Louis B. Mayer nem adta áldását az üzletre. A Warner Bros. munkatársai, Stephen Karnot és Irene Diamond szintén olvasták a darabot, és úgy vélték, jó filmtéma lehetne. Meggyőzték Hal Wallis producert, hogy szerezze meg a filmjogokat. A Warnernek mindez húszezer dollárjába került: korábban még nem fizettek ekkora összeget egy be nem mutatott színdarab megfilmesítési jogáért.

A híres bevezető montázst Don Siegel készítette.

(Rózsa Miklós) "azt állítja, hogy azért lett az egyik legszentebb hollywoodi film, a Casablanca főhőse Lazlo, mert az ő idejében nyüzsögtek Hollywoodban a Lászlók, úgymint Bús Fekete (később Bush-Fekete), Vadnai, Fodor, László Aladár, ezért volt divatos a vicc: Két László beszélget Hollywoodban, „jól fogunk élni”, mondja az egyik, „miért?”, kérdi a másik, „Molnár Ferenc új darabot írt, lehet belőle lopni”. Rózsa szerint, amikor a Lászlók jogi oltalmat kértek Lengyel Menyhérttől, az azt válaszolta, „miért tőlem? én Menyhért vagyok!”." (filmvilag.blog.hu)

Folytatásának (ötlete) számos formában (nem) merült fel... "A Brazzaville című film tovább vitte volna Rick és Renault "beautiful frienship"-ét nácik ellen harcoló titkosügynökökként. Ilsa férjét, Victor Laszlót megölték volna a nácik, így a nő és Rick szerelme végül kiteljesedhetett volna. Jaj. Mindnyájunk szerencséjére ebből nem lett semmi, de 1955-ben és 1983-ban két rövidke sorozatban csak azért is folytatták. Gyanítható, hogy nem véletlenül koptak ki az emlékezetből." (port.hu)

"Hogy mit mondtál?! Ez a Casablanca?" (Kérdezi Jay a fiától, Joe-tól a Modern családban, mikor a csemete - az anyja ráhatásával - az apa lelkiismeretére játszik.)

E filmhez különb. borászportálok italt is ajánlanak: "A német katonák kedvenc pezsgőkoktélja egy első világháborús Matériel de 75mm Mle 1897 ágyúról kapta a nevét. Állítólag akkorát üt, mint maga az ágyú... A recept: 45 ml dry gin, 10 ml friss limelé, 5 ml cukorszirup jéggel összerázva, Champagne-al felhúzva." (b.)

Ez a film ott található Roger Ebert top 10-es listájában.
(Roger Ebert: Ten Greatest Films of All Time)