Tillsammans (2000) ☆ 👁

Együtt
Together

(Lukas Moodysson)

dán-olasz-svéd vígjáték

3,9
★★★★☆
94 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-07-11 13:19:02 somogyireka (5) #7

Svédország 1975 a Tillsammans kommuna (vég?)napjai. Mennyire szerettem nézni minden egyes percét, milyen kellemes csalódás volt látni a svéd embert eredeti „ragyogásában”, amikor tényleg olyan szépséges, mint a nyelv, melyet használ, a nyelv mely (írtam róla épp egy másik filmnél) északi zordságát és fegyelmét minden magánhangzóval feloldja valami franciás, örök nyarú dallam, rendszerbe foglalt trallala.
Számos pár és család él együtt egy fedél alatt a „szeretet” nevében. Minden szép és jó, amíg az egyik lakó frissen elvált testvére és két gyereke be nem költözik a közös ház meditációs termébe, onnantól szabadul el mindaz, amit addig jól védett a „szeretet” kerete. Na meg hol fogunk eztán meditálni? Dominóeffektusként a költözés után sorra borulni kezd minden. Nyílt házasságról kiderül, hogy elméletben jól, gyakorlatban azonban csak nem működik. Napvilágra kerül számos ideológiai és politikai ellentét.
Talán az ősközösségben még kevésbé kifejlett identitással, jellembéli differenciáltsággal működött ez az együtt, de azóta túltoltuk énünk cifrázását és olyannyira különbözőek lettünk, hogy túl közel és túl sokáig leginkább idegesítjük egymást. Fene nagy lett az én, annak bizony tér kell. Még két embernek is nehéz megtalálni a kapcsolódást, nemhogy tíznek egy fedél alatt. Talán mindez egy jól működő vezető uralma alatt jöhet létre, de itt inkább az „anarchiára” bízzák, hogy az majd intézkedik és miként a természet önmagát, rendbe teszi..
Ám mindezek ellenére biztató és édes a vég. És minden nehézség ellenére csak hisszük, mert akarjuk és vágyjuk, óriássá nőtt énünk ellenére, hogy együtt akarjuk csinálni tovább. Még akkor is, ha rettenetes végighallgatni, ahogy élettársunk a másik szobában a szomszéddal éli át élete első igazi orgazmusát, de csak meg akarjuk tanulni azt, ami a legnehezebb..Szeretni egymást.

2012-09-17 00:25:12 jorgecosta (5) #6

a felszínen lehet, de a film valójában nem erről szól. nem mond egyértelműen ítéletet felettük, és pont ez a lényeg, hogy nem lehet ítéletet mondani se egyik, se másik emberről.

előzmény: Szívtiproimi (#4)

2010-08-01 22:30:32 Enigma1978 (5) #5

Nekem meg a Lilja volt kicsit túl tipik, legalábbis én sok ilyet láttam már. Kiszámítható.
Amúgy én ezt a filmet láttam már régebben tv-ben, fura, hogy csak most ért a mozikba.

2009-07-06 12:12:22 Szívtiproimi (5) #4

A szexuális foradalom szánalmas bukását mutatja be a film és azt, hogy a szélsőséges lázadók gyerekei az idiótaság ellen lázadnak. Imádom a 60-as évek un. "nagy generációját" gyilkosan kifigurázó filmeket.

2009-05-01 12:30:11 Dió (3) #3

Az eleje és a vége nagyon tetszik (utóbbi egyenesen felemelő, leszámítva az ABBA hallatán támadt enyhe hányingert), közte meg sokminden nem. Ilyen, ziccerekkel teli sztoritól kicsit effektívebb gondolatébresztést vártam, plusz most egyetértek -senki-vel abban, hogy tényleg nem nagyon van íve a történetnek, elég vékonyka is, és sokszor totál életszerűtlennek tűnt 1-2 szereplő reakciója. Ugyanakkor tele van remek karakterekkel és jelenetekkel is, a szereplők játéka is hozza az északiaktól elvárható színvonalat, úgyhogy részemről középen landol az osztályzat.

2009-04-07 00:37:18 -senki- (3) #2

Annyira nem nagy kár érte. A leggyengébb a történet, ami hát alig van. Sok kis élethelyzet, a végén megoldódik valamelyik valamennyire, úgy átlagos az egész. Nincsen íve a filmnek, az utolsó jelenetre áll jobban össze egy kicsit.

Realistának mondható, de azért a Lilja 4-ever ezerszer jobb mert nagyobb dolgokat fog meg a valóságból.

3.5/5

2009-03-26 19:11:20 emőke (4) #1

Ideje bemutatni így majdnem 10 év után... :)