El reino (2018) ☆ 👁

A rendszer
The Realm

(Rodrigo Sorogoyen)

francia-spanyol dráma, thriller

3,9
★★★★☆
52 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-03-29 12:51:18 Dió (5) #2

Ryood mellett leszek a véleményemmel, ez nem csak hogy megint egy zseniális spanyol film, de remekül illeszkedik a Leviathan mellé is. Egyetlen gondom a hosszával volt, nevezetesen a középső harmadával, ahol azon kívül, hogy nagyhatalmú emberek féltik a seggüket és emiatt egymással ordibálnak, kevés olyan történt, ami ténylegesen egyről a kettőre mozdította volna a cselekményt. Ebből több jelenetet is a vágószobában hagyhattak volna. Azt hiszem, emiatt úgy háromnegyed órával a vége előtt egészen odáig jutottam, hogy lelövöm, és majd később folytatom, de ott (nevezetesen a betörés jelenetnél) olyan elegánsan állt talpra a sztori és olyan fordulatokat hozott be, hogy végül mégis képtelen voltam leszedni róla a szemem. Ezt tovább fokozta a figyelemparancsolóan "lüktető" filmzene, a zseniális vágás (pontosabban annak hiánya), illetve a főszereplő színész kiemelkedő játéka. Mondjuk ott, amikor az autópályás jelenetnél nem ölték meg őt, kicsit eleinte felmordultam (ugyanis ott és akkor úgy éreztem, úgy ütne igazán nagyot), ugyanakkor ott még nem tudtam, hogy ez milyen baszott kegyetlen zárlatnak ágyaz meg. Az az utolsó 5 perc ugyanis, illetve az utolsó kép, és az a vágás... azt a rohadt. Bár utólag visszagondolva csöppet szájbarágós, de ez nem vesz el semmit a hatásából. Összességében egy nagyon aktuális sztori fájóan realisztikus és meglepően bátor megvalósítása az El Reino egy olyan zárlattal, ami jó ideig veled marad.

2019-10-02 11:04:00 ryood (5) #1

szeretem, amikor egy bűnügyi film, thriller úgy képes feszült, izgalmas, érdekes maradni végig, hogy erőszakot, gyilkosságot nem is mutat. a rendszer esetében szinte pontosan ez van, és közben végig pumpál, lüktet az ember ereiben a történet (ez nagy részben Olivier Arson fantasztikus minimal-techno soundtrackjének köszönhető, ami végig ível az egész alkotáson) izgő-mozgó kézi kamerás felvételeivel, bombasztikus színészi jelenléteivel, alakításaival. mintha dokumentumfilmet néznénk, magát a posztmodern valóságunkat, amit alkottunk magunkat, ezt a rendszert, amiben élünk.
nem a film hibája, hogy sajnos a magyar feliratot sok helyen nem lehetett elolvasni a fehér háttér miatt (már régóta probléma ez moziban, olyan egyszerű lenne egy visszafogott szürkés hátteret a felirat mögé tenni vagy egyszerűen színes felirat lehetne...) ezért az amúgy alapból igen szerteágazó, rengeteget karaktert felvonultató történet nem volt teljesen átlátható számomra, de szerencsére a lényeg megvolt. aztán az utolsó harmadára a film egy egészen új szintre ér, itt kicsit le is lassul a cselekmény (persze egy pillanatra sem válik unalmassá) és érzed, hogy igen, közel a "megoldás" és már tényleg drukkolsz a főhősnek - aki persze maga is benne volt a "buliban" másfél évtizeden át - hogy boríthasson mindent, borulhasson le az asztalról minden, legyen nyilvános, láthassa meg a közönség is azt a szemét, mocsok rendszert, világot, amit összeeszkábáltunk demokrácia címen. hogyan is működik az, hogyan kapcsolódik, függ össze itt minden szereplő az összes többivel...persze itt újat már nem ehet mondani, de a "hogyan" az nagyon progresszív, és olyan módon szembesít engem, nézőt ezzel a velejéig romlott szisztémával a, hogy talán eddig még egy játékfilm se tette.
a film befejezése is roppant érdekes. amikor véget ért, először arra gondoltam, milyen jó lett volna még tovább nézni, igazán kíváncsi voltam a fejleményekre, aztán rájöttem a következő pillanatban, ennél jobb helyen nem is vághatta el a rendező az egészet, bravúros lezárás, ami sokkal jobban elgondolkodtatja így a nézőt, mintha szánkba rágott volna valami tanulságot (persze, így is van bőven verbális üzenet megfogalmazva). egyeseknek talán túl hirtelen ez a befejezés, szerintem meg tökéletes!
azon gondolkoztam még, vajon volt-e ebben a filmben spanyol állami pénz. mert, ha igen, akkor le a kalappal a spanyolok előtt, hogy egy ilyet bevállaltak...abban 100%-osan biztos vagyok, hogy a mai magyarországon, a mai magyar valóságról ilyen film nem készülhetne állami pénzből, de ha készülne is valamilyenből, kérdéses be merné-e vállalni valamelyik mozi, hogy műsorra teszi (olyanra úgy már van példa, hogy egy magyar hetilapot szlovákiában nyomtatnak, mert egy magyar nyomda sem vállalja). eszembe jutott a kiváló lengyel zárt rendszer című film (itt is megvan a rendszer a címben, hm...) amit vállalkozók támogattak. tényleg jöhetne már egy tökös magyar filmes, aki megcsinálni a mi "rendszerünket". (oké, a Kojot már ebbe az irányba mutat...). nagy szükség lenne rá!