First Man (2018) ☆

Az első ember

(Damien Chazelle)

amerikai dráma, életrajzi film, történelmi film

3,5
★★★☆☆
264 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2019-03-20 16:34:46 Leo_Stotch (4) #44

Ahogy recseg, ropog minden, majd szétesik.. mi ezt meg belülről nézzük, na az nagyon jó volt.
Lassúcska, meg nem is annyira izgalmas, viszont képeiben és hangulatában nagyon tud.
A végén az a 10 perc, ahogy leszállnak, kinyílik az ajtó, kilép, lelép, körbenéz... na az tényleg mozivarázs, dermesztően szép volt.

2019-03-19 10:41:00 ChrisAdam (5) #43

Szándékosan hagytam pár nap pihenőt, mielőtt véleményt írnék, hátha ez az ötös csak a friss élménynek szólt. De még három nappal később sem csillapodik a rajongásom, és bizton mondom, hogy ez a film zseniális.
Azt is mondom, hogy Damien Chazelle az a rendező, akiről az elkövetkezendő években rengeteget hallunk még, mert nagybetűsen műveli a film műfaját.
Ez a film pedig - és csodálkozzatok, hogy ezt mondom, de így van - izgalmas. Hiába lassú folyású, dokumentarista és legkevésbé sem hatásvadász, mégis szó bennszakad, és némaság követ egy-egy jelenetsort. Egyrészt nálam működött a főhős drámája, a család kálváriája, valahogy ez is folyamatos feszültséget sugárzott: talán mert az apa személye ismerős volt számomra, a szunnyadó konfliktusok pedig minduntalan ott lebegtek. Másrészt az űr: szinte tökéletesen tudja ábrázolni mindazt a veszélyt, amit a Nagy Semmi rejteget. Erre utoljára az Interstellar volt képes, de míg az egy sci-fi, ez egy történelmi visszatekintés, ami még inkább növeli a feszültséget. Hiába nem voltak látványos külső jelenetek, elképesztő effektek, robbanások, beszippantott az Armstrongra meredő kietlen sötétsége. Egy másodpercig sem volt unalmas és két dolog tette fel a pontot az i-re: természetesen a holdi jelenetek - pazar, elképesztő, lélegzetelállító -, valamint az, hogy egy pillanatig sem volt Amerika-mániás, szentimentalista giccsparádé, sőt. Mintha éreztem volna azt a sugallatot a történet felől, hogy habár hatalmas dolog történt 1969-ben, az emberiség egyik mérföldköve, de talán mégsem volt ennyire szükségszerű és kötelező. Egyszóval: nem biztos, hogy megérte. Ez pedig egy nagyon jó pont, mert totál objektíven narrál, miközben láthatjuk Armstrong - néhol - irreális fanatizmusát, a dolog mégsem ennyire felhőtlen és happy. A Whitey On The Moon jelenete pedig minderre ráerősít.
Technikai szempontból azt hiszem, mondanom sem kell, hogy számomra többszörös orgazmus: a celluloid megteszi a hatását, még mindig fogom a fejem néha, mennyivel TÖBB a hagyományos filmszalag, a színek pompásak, a Kodak szűrők rendesen odavágnak. Ugyanígy briliáns a vágás is, ami kapcsán megint eszembe jut a Bohém rapszódia Oscar-díja és sírok egy picit. Ugyanígy ami halálbiztos, hogy a hangvágás és effektek elképesztőek, e kapcsán azért sírok, mert voltam olyan hülye, hogy nem moziban néztem.
Nem szabad szó nélkül hagynunk a rendezést sem, mert Chazelle - és három film után ez biztos - nagyon ügyesen tudja kisúlyozni a jeleneteket. Így aztán nem vesznek el a drámai pillanatok, tényleg célba érnek a katarzisok, ami pedig igazán szép volt: az utolsó jelenet, nagyon szép és felemelkedett lezárása a történetnek.

Egy szó, mint száz: Chazelle filmje remekmű, habár a Whiplash és a La La Land még mindig makulátlanabb, a First Man is megteszi a magáét. Vannak hiányosságai - kevés űrbéli jelenet, több szekvencia a felkészülésről, tudományosság -, de ezek miatt kárpótol mindaz az élmény, amit ad a két és fél óra. És nem, nem unalmas, egy pillanatra sem. Úgyhogy jár az ötös.

2019-02-11 21:58:42 -senki- (3) #42

A látvány, a űrutazás bemutatás koncepciója remek.

De amit a karakterekkel csinálnak az botrányos. Történelmi filmben ami ilyen jól dokumentált nem lehet ennyire művészkedni.

Lehet a szinkron is rátesz egy lapáttal, de Armstrong karaktere nevetséges olyan mint egy kiégett drogos, állandóan depressziós. Komolyan arra várunk mikor lesz öngyilkos amikor a Holdra lép. Eleve olyan pszichológiai tesztek voltak hogy ilyen embert közelébe nem engednének űrhajónak. Neil éppen higgadtságáról volt híres. Nem hogy odabasszon a műszerfalra.
Ajánlom pl a A teljes csoda - Amerika örök emlékű hősei (2007) dokut. A űrhajósok egyáltalán nem ilyenek voltak.

2019-02-02 16:49:34 iiglo (1) #41

Várható volt, hogy szar lesz sajnos, az előző remekmű tükrében pláne... zéró.

2019-01-20 21:45:46 Bubu (2) #40

Frusztráló, unalmas, semmitmondó.
Ha az ember néz egy számlálót / ajtót... stb, de nem hangzik el róla semmilyen információ, az nem izgalmas, inkább dühítő. Mivel ebben a filmben semmi ilyen információ nem hangzik el, egy idő után már nem tud meghatni, hogy mi történik a filmben. Ami kevés információm volt, azt is az Astronaut Wives című sorozatnak köszönhetem, amiből tanulhattak volna itt. A feszültségkeltés mindenesetre nem ment ennek a filmnek, különösen, hogy hiába pörög a számláló, hiába a hibaüzenet, ha senkit nem érdekel a NASAnál, a néző pedig tudja, leszálltak és haza tudtak jönni.
A kamerarángás az űrfelvételeknél elmegy, de ahhoz, hogy Claire Foy mászkáljon a házban, vagy az utcán, semmi értelme. Mint ahogy a színészek tarkóját venni egy intimebb beszélgetés közben sem... Ettől nem dokumentarista lesz egy film, hanem silány. A sok ablakból kinéző felvétel a holdraszálláskor felesleges volt, lehetett volna több idő a Holdon.
A forgatókönyv esik szét, mintha random jelenetek követték volna egymást minden logikát nélkülözve és egyszerűen semmi érzelmet nem sikerült kiváltania a személyes vagy szakmai drámának így. Armstrongot úgy mutatta be, mint egy érzelmileg éretlen autistát, aki robotként viselkedik a feleségével és a gyerekeivel. Egyetlen őszintének tűnő pillanata volt a Holdon, de addigra már nem érdekelt.
Damien Chazelle remélem, visszatér a jazzhez...

2019-01-20 09:43:56 cinemagi (2) #39

Pont ennyire "amerikainak" gondoltam, csak nagyobb latvanyra szamitottam es kevesebb unalomra.

2018-12-28 09:48:43 kaamir (2) #38

Ebből a filmből kiderül, hogy a Holdra szállás nagyjából senkit nem érdekelt. Csinálták, mert épp nem volt semmi a tévében, de különösebben senkit nem hatott meg a dolog. Se emberi, se politikai, se tudományos szempontból. Lehet ezt dokumentarista stílusnak hívni, de ez a film lelketlen és steril. (A végén azért Chazelle bedobja az Oscart érő melodráma jelenetet, de annak ott már semmi hatása.).

Gosling Steven Seagal üzemmódban nyomja szokás szerint, Claire Foy pedig egyetlen rendezői utasítást kapott: nézz könnyes szemmel! A női karaktereket tekintve amúgy is a '60-as éveket idézi a film, a férjükön kívül semmilyen saját életük, gondolatuk nincs. A többi figura említésre sem méltó, még másfél óra után sem tudtam, hogy ki kicsoda, és mi a szerepe.

Ami a látványt illeti, ott sincs semmi extra. Az Interstellar hagyományait követve Chazelle a világért sem mutatna külsőket, ráakasztott egy kamerát a rakéta elejére és seggére, és ennyi. Nem mondom, a szűk belső olykor valóban hatásos, de huszadjára már csak ásít az ember.

Ron Howard egy halálosan izgalmas filmet rendezett egy olyan űrhajóból, ami tönkrement. Damien Chazelle egy dögunalmasat egy olyanból, ami leszállt a Holdon. No comment.

2018-11-28 23:26:33 SoZi (5) #37

Hajrá! Nekem tetszett! :)

előzmény: mimóza (#36)

2018-11-28 08:31:44 mimóza (?) #36

Köszönöm! Nem ismertem. Tehát: commonsensemedia. Rendben. Az IMDb Parents' Advisory-val és a KT-vel kiegészítve talán már teljes lesz a védelem. :)

Cserébe most már csak az van hátra, hogy jómagam megtekintsem Az első ember c. filmet. :D

előzmény: SoZi (#35)

2018-11-28 01:31:09 SoZi (5) #35

Egyébként van egy ilyen kifejezetten szülőknek szánt imdb szerű oldal, ahol elég jó képet kapsz filmekről ilyen szempontból. Szülő felhasználók szerkesztik, szokásos osztályozáson meg véleményeken kívül olyan rovatok is vannak, hogy pl milyen témákról tudsz elbeszélgetni a gyerekkel a film kapcsán, de gyerekek véleménye is olvasható. Meg egy csomó hasznos dolog, ami alapján szerintem jól eldönthető, hogy hogy fogja bírni az adott ifjonc. Én úgy is szoktam olvasgatni, hogy amúgy nincs gyerekem, mert eléggé foglalkoztat a téma.
Itt van pl a First Man oldala (hogy ne legyünk totál OFF-ok):
https://www.commonsensemedia.org/movie-reviews/first-man

előzmény: mimóza (#34)

2018-11-26 08:58:49 mimóza (?) #34

Köszönöm szépen! Nem késett a válasz! Kaptam korábban is figyelmeztetést egy másik fórumtársunktól, mely szerint erős a drámai szál a filmben, aminek a hatása egy gyerek lelkére rátelepedhet, aztán, ha érzékeny, nyomaszthatja később is (akár szorongást okozva). Mivel a fiamra ez pontosan illik, rögtön lenondtam arról, hogy elvigyem a moziba. Habár off lehet, azért írok itt, hátha más szülőknek is támpont lesz később. :) Köszönöm a másik filmajánlót, biztatom a palántát, hogy nézze meg. :)

előzmény: SoZi (#33)

2018-11-26 01:23:51 SoZi (5) #33

Talán későn vettem észre a kérdésedet. Szerintem ő még lehet, hogy unná. Több ebben a felnőttes beszélgetés, mint a "kaland".
Neki inkább az Apollo 13. Attól tuti le lesz nyűgözve, én 13 évesen jobban odavoltam tőle, mint a Jurassic Parktól.

előzmény: mimóza (#32)

2018-11-05 15:14:56 mimóza (?) #32

Akik láttátok a filmet, mit tanácsolnátok, a 11 éves fiam megnézhetné velem? Az egész havi moziműsorban egyedül ezt találtam értelmesnek és elfogadhatónak - témája és a trailer alapján -, amit talán megnézhetne ő is, és érdekesnek/értékelhetőnek tarthatná. Ha és azonban valamely szála vagy hatása miatt nem, akkor beszéljetek le.

2018-11-03 17:40:36 caulfield (4) #31

Érdekes ez a New Yorkeres szöveg. Most mégis mit vár a kritikus úr Chazelletől? Foy szerepe kapcsán is duzzog, mikor ő épphogy egy rendkívül erős női karaktert hoz, aki igen, két portörlés között még a vietnámi balhéval is megküzd, egyedül. Miközben a férje egy bádogdobozban szédeleg valahol a sztratoszférán túl. Biztos az a baj, hogy nem elég autonóm Mrs. Armstrong, ezt nem fejti ki, csak hogy a férj kizárólag a küldetéssel van elfoglalva, ami egyenlő fetisizálás(?) - igen, ez összecseng a Whiplash és a La La Land karaktereivel, hogy hanyagolják céljuk elérése érdekében az emberi kapcsolataikat, de Armstrong karaktere is, akárcsak a másik két film hőse, megalapozott okból kifolyólag ilyen együgyű. Az ő tekintete szinte mindig a Holdra tapad és a film végén kiderül, hogy miért is akar oda eljutni. Ez persze részben fiktív, mivel az igazi Armstrong jócskán különbözött az itt ábrázoltnál, de ettől még nem válik a film propagandává. Kennedy beszéde, Vonnegut beidézése úgy körítés Goslingék számára, mint ahogy az USA felirat a rakétán, a történelmi hűség megköveteli őket, de itt elsősorban egy igen áthallásos, örökérvényű emberi dráma volt a cél. A közönynek tűnő túlmozgásosság Armstrongnál a gyász terhében fogan és hal is el végül. Két ember küzdelme a megküzdhetetlennel.
Az van, hogy az egyik politikai oldal fennkölten ki akarja tűzni, a másik még a szkafander válláról is leszedetné a zászlót. Lehet hogy ezért bukik meg végül a film, mert Chazelle egy személyes történetet készített épphogy nem propagandát.

(Újabban mintha egyre jobban előtérbe kerülne ez a számonkérő hang: a La La Land-nél is rasszizmust, hímsovinizmust vizionáltak egyesek, de például Nolan túlzottan fehér Dunkirk-je sem úszta meg a leszólást..)

2018-11-02 19:42:23 erahurka (3) #30

Valóban ennyire 0 a Holdra lépés története, vagy ennyire elrontották ezt a filmet?

2018-10-31 21:35:06 BalaKovesi (4) #29

Szerintem a Bölcs vezér ragyogó-izzó dicsősége bőségesen fűtötte a szerencsés ottlakókat már a napfolt Földrehozatala előtt is. :)

előzmény: tomside (#27)

2018-10-31 18:58:02 Adam Taylor (4) #28

Ja, ti nem maradtatok a stáblista után?

Igen, bocsi, Hold az a Mars.

előzmény: acidphase (#24)

2018-10-31 18:30:37 tomside (4) #27

A koreaiak meg a Napra jutottak el elsőnek. Persze, volt eszük, éjjel mentek oda, mert olyankor nem meleg. Egy 18 éves fiú lépett először a Napra, és hódolatának jeléül, valamint Korea mindig nagyobb dicsőségére egy bekeretezett napfoltot hozott ajándékba a Kedves Vezetőnek. Azóta is a Kedves Vezető nappalijának falán lóg. (Mármint a napfolt. Nem a fiatalember.) Szerető melegével onnan fűti fel az egész országot, azóta fűtésre sincs szükség Koreában.

előzmény: acidphase (#26)

2018-10-31 18:06:25 acidphase (4) #26

Victor Orban lesz az:D

előzmény: ChrisAdam (#25)

2018-10-31 17:42:02 ChrisAdam (5) #25

A Holdra már Galilei lépett először, nem? Vagy Victor Hugo, mindig összekeverem.

előzmény: acidphase (#24)

2018-10-31 17:35:59 acidphase (4) #24

Én úgy tudom Mars helyett a Holdra léptünk, vagy tévedek?

2018-10-31 14:56:46 kaamir (2) #23

végre tényleg a Marsra lépünk

Na, most már tényleg nagyon érdekel a film :D

előzmény: Adam Taylor (#22)

2018-10-31 13:28:40 Adam Taylor (4) #22

Egyrészt egyetértek Tenebrával és azzal, hogy a forgatókönyv görcsösen próbálja élettel megtölteni az "egy emberes"-sztorit, épp ezért pár helyen kissé leegyszerűsítő, amolyan filmszerűen bárgyú Az első ember.
Másrészt viszont ezzel együtt is kiválóan működik. A Gravitáció sem szólt ugye másról, mint a gyász feldolgozásáról, csak ott mindez tökéletes szimbiózisban állt a filmnyelvvel és a szimbolikával, míg itt azért párszor egymásnak csattan Armstrong drámája a film keretével és ritmusával.
Nincsenek csilli-villi űrhajók és egyenruhák, csak rozsdás csapszegek, lötyögő kapcsolók, rázkódó székek. Chazelle a történelmi jelentőségű missziót szűk kivágású, képekbe zárta, és az űrutazás sem hurráhangulatú kaland, inkább vér, veríték és szenvedés. Így amikor a klausztrofób jelenetek után végre tényleg a Marsra lépünk, az tényleg katarzissal jár.
Szóval vannak hibái, de szerintem ezeket elsősorban Chazelle zsenije, másodsorban pedig Gosling játéka kiegyensúlyozzák.

2018-10-31 06:37:03 tomside (4) #21

Csak azért, mert mindkettő az űrben játszódik, nem biztos, hogy mindenáron össze kell hasonlítanunk őket. De ha mégis, én inkább úgy közelíteném meg, hogy ez a film egy sokkal realistább dráma, mint a másik, innentől kezdve meg az egész inkább ízlés kérdése. Nekem, például a drámai vonal ebben sokkal jobban tetszik.

előzmény: acidphase (#20)

2018-10-30 22:54:26 acidphase (4) #20

tettszett igy moziba megnézve , elsö 4dx-es élménnyel megspékelve, de nem érzem hogy most valami leendö klasszikust láttam volna.. összehasonlítva mondjuk a Nolan-es Csillagok között-el aminek ez nyomába se érhet, sem látványilag sem drámai vonal terén ,sem sehogy. az egy mestermű, ez szimplán csak jó!

2018-10-30 21:12:37 tomside (4) #19

Határozottan tetszett, volt 1-2 túlnyújtása, de baromi jó a színészvezetése - azzal együtt is, hogy nálam R.G. a totál langyos kategória -, jól állt neki a nagyvászon, zeneileg és hangok terén is rendkívül igényes. A felvételek is olyanok, hogy passzolnak a nagyon fegyelmezett koncepcióba, tetszett a politikai oldal, az egész űrcécó kritikája, és leginkább az, hogy a rendező tisztelettudó, és inkább az emberiség, mintsem az USA sikereként interpretálja az egészet. Mi lett volna ebből egy Emmerich kezei között? :D

2018-10-30 16:27:40 saatonda (3) #18

persze, ott szinte minden erről szól, mármint a politikáról:)

mondjuk ilyen témáról szvsz kétféleképpen van értelme filmet készíteni: vagy ha művészi-tartalmi szempontból egészen újszerű vagy legalább érdekes módon sikerül ábrázolni, vagy ha nem primitív, de eléggé erőteljes, gyors, szórakoztató formában tálalja, előbbi szűk, utóbbi tágabb közönséget megcélozva.

itt szvsz egyik sem áll fenn igazán

előzmény: cucu (#16)

2018-10-30 16:25:13 saatonda (3) #17

Chazelle szerintem épphogy végül deheroziálja Armstrongot, illetve valamelyest deromantizálja az űrprogramot."

így látja armond white is:)

richard brody szerint a csapatmunka hangsúlyozása, a média szerepének vizsgálata, az önreflexió helyett a magányos, érzelmeit visszafojtó, óriási szenvedést is vállalni hajlandó hősies nagy ember ünneplése folyik, szembeállítva a politika kisszerűségével, az egészet feleslegesnek tartó emberek kigúnyolása, a hétköznapi ember lekicsinylése folyik, egy jellegzetesen fehér férfiak dominálta, konzervatív légkörben
armond white szerint ünneplés és nagy érzelmek helyett hideg, száraz, cinikus filmet kapunk ahol szüntelen láthatunk olyan elemeket melyek nehézzé teszik a főszereplővel való azonosulást és legalábbis megnehezítik a hős vállalkozás jó lelkiismerettel történő ünneplését (feleség szkepticizmusa, kritikus hangok stb), a jellegzetes fehér, soviniszta környezet is ideges, bizonytalan emberekből áll, igazi hősöket nem nagyon láthatunk.

előzmény: caulfield (#15)

2018-10-30 09:43:11 cucu (?) #16

Atfutottam a kritikat. Pont, hogy utal is Vonnegutra meg a tobbi ellenzore, mint akiket a rendezo szembeallit a halalmegveto batorsagu fohossel.

Amugy a vicces, hogy mindenki megtalalja politikailag szegeny filmet: van, aki meg pont azt kritizalja, hogy mi az, hogy kimaradt az amerikai zaszlo felallitasanak a jelenete?

Csak a KT-n van tilalom a filmekkel kapcsolatos politizalasra, "odakinn" szabad a palya.

előzmény: Il Matto (#14)

2018-10-30 07:38:48 caulfield (4) #15

Ez a túlpolitizált szűrővel közelítő kritikus azzal, hogy propagandát kiált, nem lehet, hogy azért teszi, mert valójában elvárna egy neki tetsző, ellentétes előjelűt? Chazelle szerintem épphogy végül deheroziálja Armstrongot, illetve valamelyest deromantizálja az űrprogramot.
Egy emblematikus történelmi pillanat bemutatására könnyen rátapadhat bármilyen eszmerendszer, kisajátítás céljából, számonkérve rajta saját nézeteit, és bizonyos esetekben indokoltan is teheti ezt akár, de zömmel azért inkább az van, hogy igazságtalanul veri el a port a szerencsétlen alkotón. Mint most is.

2018-10-28 21:41:43 Il Matto (3) #14

Biztos kiment a mosdóba a amikor épp a Vonnegut interjú bevágás, meg a 'whitey on the moon' ment.

előzmény: saatonda (#13)

2018-10-28 12:18:37 saatonda (3) #13

(richard brody kritikus szerint ez egy jobboldali propagandfilm)

2018-10-28 11:47:42 caulfield (4) #12

A szenvtelen, dokus közlésmód érdekessége, amellett, hogy első blikkre is bátor húzás Chazelle részéről, mégis annak a finom visszafogásában rejlik. Nem ragaszkodik - a tárgyi miliőt leszámítva - kényszeresen a valóság ábrázolásához. Mert technikailag lehengerlő, mind Nolan díszletese, mind a hangadók kitesznek magukért, csemege szemnek és fülnek. De Armstrong karaktere a közvélemény szemén keresztül kerül inkább terítékre. A leírásokban egy elevenebb figura köszön vissza, aki sokat ugratta a társait, ünnepelte a sikert, nyíltan elképedt az űr látványától és csupán külsőségeiben mutatkozott ilyen kimértnek. Chazelle, hasonlóan mint Fincher tette Zuckerberggel, a hősét jelképes térbe helyezi, az elérhetetlen idol mázával dolgozik. Ilyenképpen pedig, hogy tényfeltáró, kézi kamerás közegbe oltja a tiszteletteljes távolságtartásra épített személyes drámát tágabb elmélkedésekre nyújt lehetőséget az ember és a technika, valamint a tudomány valósága kapcsán például, történelmi áthallásokról nem is beszélve. A Super8 érzés és a szemcsék pedig meghálálják a bizalmat, a film utolsó harmada tömény katarzis. Hiába hat az addig kötelező alapozás vontatottnak, a végére csak beérik a dolog. (Innen nézve azért egy antihős bemutatása mégis hálásabb feladat tud lenni.)

2018-10-26 09:45:45 McCl@ne (5) #11

Sajnos nehéz így egy kommentben megfogalmazni, hogy az ilyen - nyilvánvalóan sarkos - kijelentésem kikre vonatkozik, de egyértelműen nem rád, akinek láthatóan átjött mindez. Inkább arról van szó, hogy az általam itt leírt összefüggéseket, a film finomabb rétegeinek értelmezését szinte egyetlen kritikában, véleményben sem látom visszaköszönni, mintha mindenki csak egy csontszáraz dokumentumfilmet látott volna. Nagyjából kimerülnek a reakciók abban, hogy "jaj, de fura, hogy nem ünnepli a Holdra szállást", meg "kifelejtették azt, amikor kitűzik a zászlót", és ennyi, mintha tényleg arról lenne szó, hogy a rendező úr koncepció hiányában, kvázi jobb híján alakította volna így a filmet. Nekik szól az, hogy talán kicsit rugalmasabban is be lehetne ülni a moziba, nem ennyire fix elképzelésekkel, azokból semmit nem engedve.

előzmény: Dió (#9)

2018-10-26 09:01:15 chaplinfann (?) #10

Felháborítónak tartom, hogy sehol nem vetítik feliratosan a filmet! Vagy szinkronosan vagy eredeti nyelven FELIRAT NÉLKÜL...

2018-10-25 19:06:39 Dió (3) #9

Ez egy tök szimpatikus és értelmes hozzászólás lett, csak azt sajnálom, hogy a végén mégis "levakoztad" azokat, akiknek nem jött be a film. Úgyhogy erre reagálva: teljesen világos előttem Chazelle logikája, hogy nem egy olyan filmet akart forgatni, ami semmi mást nem csinál, csak a Holdra szállást ünnepli. Nekem pont nem hiányzott egy szenzációhajhász, hollywoodi mega-űrgiccs, de ugyanakkor a ló másik oldalára sem kellett volna átesni azzal, hogy egy ennyire feltárhatatlan, filmes szempontból nézve szinte "érdektelen" központi karakterre alapozza az egész tartalmat, mondanivalót és filmnyelvet. Az egész annyira és úgy lett a "magába zárkózó ember drámája", hogy emellett az űr meg a Holdra szállás maximum már csak enyhe körítésnek szolgálhatott, de eközben, két szék között padlót fogva, a humán faktor és a dráma is feltáratlan maradt. És mindez közel két és fél órán keresztül. Szerintem ezen az segített volna, ha vagy eltolja egy kicsit a súlypontokat (pl. több science faktor vagy más és több érdekes karakter), vagy igenis megpróbál jobban belevilágítani szerencsétlen Armstrong fejébe. Valóban szenzációs az általad is írt üzemanyag kontra karkötő jelentfüzér, de ezekből nincs sok, sőt, szinte semmi. És ettől lett az egész túl száraz, helyenként üres, kvázi doku-film stílusú.

Én amúgy mindig nagyra értékelem, ha egy rendező ilyen szinten szembe akar menni az árral, de ez azt is jelenti, hogy sokaknál nem ér majd klasszikusi magasságokba a végeredmény, amit el kell fogadni.

előzmény: McCl@ne (#8)

2018-10-25 10:19:33 McCl@ne (5) #8

Nagyon enyhe spoilerek lehetnek, de semmi komoly:

Gyönyörűen felépített film, az újranézéskor majd nyilván több minden fel fog tűnni, de egyelőre maximálisan le vagyok nyűgözve. Egyszerűen zseniális, ahogy Chazelle kivezet minden technikai jellegű katarzist az első két órában ebből a tényleg dokumentum hangulatú drámából: már az első akciónál ellövi a súlytalanság érzését, aztán a másodiknál végigvisz egy kilövés minden apró részletén hosszasan elidőzve, de megmutatja dokkolást és a landolás veszélyeit, mielőtt ráfordul a hajrára. Mert ugye mindannyian úgy képzeljük el egy ilyen filmnél, hogy majd akkor ver minket a víz és ráz a hideg, amikor az Apollo 11-ben ülve hallgatjuk, hogy 10… 9… 8… De nem. Mire odajutunk, már teljesen tiszta a terep, és egyedül arra koncentrálhatunk, amiről a film is szól, és aminek a mentén végig egyensúlyozgat: hogy egyáltalán megéri-e ez az egész. Sokan más hangulatú filmre számítottak, talán olyanra, ami ünnepli a Holdra szállást, de itt nem véletlenül nem tűzik ki a zászlót. Azért ilyen nyomasztó, visszafogott és elnyelt feszültségekkel teli, minden külsőségében visszafogott az egész, hogy még jobban visszaadja a tétek mérlegelését, a hangulatot, amiben Armstrong megteszi a lépéseit a Hold felé, és végül a Holdon is. Ahol aztán a kráter mellett állva megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy megérte-e, illetve egy kis megerősítést még Armstrong arcáról, amikor meghallja Kennedy beszédét a tévében a végén. De ott sincs kimondva semmi, ha a néző nem lélegzik együtt a filmmel, akkor a ¾-éről lemarad, így nem csoda, ha csak egy száraz dokunak tűnik az egész.

Az önmagában vívódó, bezárkózó és így magára maradó férfi drámája ez, egy olyan emberé, akihez nem lehet egy pontnál közelebb kerülni („Itt állnék egyedül a kertben, ha beszélgetni akarnék?”), de a film segít belenézni a fejébe. Mondjuk konkrétan csak a végén, de egész addig építi az utat neki, azt is látni kell. Gyönyörűen áll párba például, amikor a sajtótájékoztatón Aldrin büszkén kiabálja, hogy majd ékszereket visz a Holdra, ugyanerre a kérdésre viszont Armstrong csak annyit mond, hogy ő plusz üzemanyagot vinne, majd a végén felcsapja a fényvisszaverő burát, kinyitja az ökölbe szorított markát, és meglátod a karkötőt… Egyszerűen tökéletes. De ezekhez az érzésekhez áldozatokat kell hozni a filmnyelvben, a pörgősre vágott montázsokat, szórakoztatóra torzított földi halandókat el kell engedni, és ebben a húsdarálóban oda súlyozni az érzelmeket, ahol kezelték őket: a részletekben, a tekintetekben, apró gesztusokban kell keresni őket, máskülönben az összesről lemaradtok. Pontosan így adja vissza tökéletesen azt a közeget, ahol ezeknek az embereknek helyt kellett állniuk, vagy mondjuk helyt akartak állni. Meg lehet ezt közelíti úgy is, mint pl. a The Big Short, ahol végig rendkívül pörgő és szórakoztató az előadásmód, de ott emiatt csak az ügyhöz kerülünk közelebb, nem az emberi tényezőhöz. Itt nyilvánvalóan, és hála az égnek nem ez volt a cél, a végeredmény pedig katartikus lett, csak ehhez nem árt látni is, nem csak nézni.

2018-10-25 06:49:49 Dió (3) #7

Igen, abszolút - három állati izmos jelenet azóta is kísért, ez az egyik. És ezek annyira jók, hogy ezért is lep meg, hogy amúgy ezeken kívül semmi másra nem emlékszem, pedig egy hete láttam.

előzmény: nygaben (#6)

2018-10-24 22:44:36 nygaben (4) #6

a "Whitey On The Moon"-jelenet mindenesetre ütött, bőven lejön az ilyenekből, hogy Chazelle-ben mekkora potenciálok vannak.

előzmény: Dió (#5)

2018-10-24 21:17:29 Dió (3) #5

Egy hete láttam, és azóta képtelen vagyok objektívan leosztályozni. Ha a rendezés, a zene (ez eddig az év score-ja), a látvány vagy az egész film összerakottsága jut eszembe, akkor csak azt tudom mondani, hogy egy mesterkurzus az egész. Ha ugyanakkor a rám, mint nézőre tett hatást nézem, akkor max egy hármasra lenne jó - így ugyanis rég fészkelődtem már filmen. Totál egyetértek a lentebbiekkel, hogy maga az alaptéma és a film főhősei nem elég érdekfeszítőek egy 150 perces filmhez. Valami elképesztően száraz az egész, és bár mondjuk Chazelletől hollywoodi csinnadrattát nem is vártam, azért több érdekfeszítő jelenetet vagy karaktert igen. Számomra ez már szinte közelebb húz egy dokumentumfilmhez, mint egy játékfilmhez.

Másnap, csak hogy meglegyen a linearitás, újráztam Ron Howard Apollo 13-ját is, és az bár nekem jobban tetszik, az meg túl optimista, giccses és hollywoodi - szóval egy az egyben a First Man ellentéte. A tökéletes Apollo film a kettő között lenne.

Félig OFF: a két filmet elnézve folyamatosan az járt az eszemben, hogy ez az egész valahol az emberiség karikatúrája is (már a First Man is, de az Apollo 13 pláne). Pár ember élete miatt izgul az egész bolygó, kb megáll az élet és semmi másról nem szól a média, miközben a százezrek, akik Afrikában meg még ki tudja hol vesztik életüket (éhség, zavargások, stb.), az újság hátoldalára sem kerülnek fel még csak egy fél mondatban sem...

2018-10-22 16:23:29 nygaben (4) #4

Nem került elsőre a legnagyobb kedvencek közé, de valahogy bennem van, hogy újra kellene nézni, mert mégiscsak foglalkoztat ez a film. Bőven érdemes megnézni, különösen moziban: azokat a hangokat tényleg hallani kell, az űrjeleneteket pedig szélesvásznon látni. Örülök amúgy Chazelle-nek, ez a műve sokkalta összeszedettebbnek tűnt, mint a La La Land volt, bár tény, hogy nem a karaktereivel nyer meg magának: Armstrong magának való, mániákus hős, akihez nem igazán tudunk közel kerülni - mindenesetre Gosling minimalista játéka abszolút rendben van. A First Man viszont inkább szólt nálam arról, hogy egy (számomra) teljességgel értelmetlennek tetsző cél elérésének érdekében mi mindenre lehet képes az emberiség. Nameg arról, hogy mennyire esetleges egy-egy űrutazás kimenetele, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a technológiának, és a szerencsének. Ettől lesz több ez a mozi más űrhajós tucatfilmektől. Szerencsére a forgatókönyv sem vonja be valami pátoszos mázzal az eseményt, és lehetőség szerint megpróbálja komplex módon, több nézőpontot képviseltetve átadni a sztorit, az állásfoglalást pedig rábízza a nézőjére; a zárókép szerintem iszonyat finom és okos. Dicsérendő még Hurwitz zenéje, baromi emlékezetes kompozíciókat rakott össze. Örülök, hogy a rendező megmutatta, hogy ilyet is tud, hátborzongató belegondolni, hogy még csak 33 éves.

2018-10-21 00:01:48 SoZi (5) #3

Egy tuti:
Atmos teremben nézzétek! Főleg aki kicsit is audiofil. Interstellar és a Blade Runner óta nem hallottam ilyen intenzív hangokat.
Aki szerint a technikai Oscar felesleges, annak mondom, hogy EZ a film maga a hangkeverés kategória.

2018-10-11 23:07:00 Tenebra (3) #2

Ez a film végleg megértette velem, miért készült irtó kevés játékfilm az Apollo-11 történelmi küldetéséről Dokumentumfilm persze annál több van a témában, jobbnál-jobbak ráadásul. Ennek oka az lehet, hogy az űrbe szállás, a Holdra lépés rohadt látványos és nagyszerű dolog (már persze, ha elhisszük, hogy megtörtént - de ma már elég sok bizonyíték van arra, hogy nem kamu volt), viszont maguk a főszereplők nem elég érdekes, drámai karakterek. Márpedig egy játékfilmhez, egy filmdrámához nem elég a látvány, kell a dráma is. Damien Chazelle filmjében a látvány elsőrangú, IMAX-ben Az első ember rakétaindítási és űrutazós jelenetei nagyon működnek, igen feszültek, és mikor az űrben rád tör a világűr sötétsége, a csend szinte fullasztóvá válik. Abszolút sikerült átélnem az űrlétet, és azok alapján, amiket láttam és olvastam róla, totál hitelesnek tűnik. Remélhetőleg mindenki olyan közönséget fog kifogni mint én: kussban volt mindenki az űr csendjének beálltakor. :D

A probléma az, hogy az alkotók nem tudtak mit kezdeni Neil Armstronggal. Armstrong állítólag a valóságban is egy hűvös, racionális, visszafogott ember volt. Ez mondjuk érződik a híres "Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek" mondatból és jelenetből is, melyet az űrhajós kollégái is úgy kommentálnak az In the Shadow of the Moon (2007) című dokuban, hogy hihetetlenül higgadt és céltudatos maradt ebben az egyszerre gyönyörű és borzongató pillanatban is. Azonban egy ilyen emberből nehéz drámai hőst faragni egy ilyen filmben, és ebbe beletört az alkotók bicskája. Nem túl világosak Armstrong motivációi, a családi szál unalmas, felszínes és parttalan, és azt sem igazán értettem, hogy olykor miért pukkad fel a NASA-ra. És emellett még a film szájbarágós is, avagy nem elég egyszer megmutatni, hogy a főhős szenved a lánya halála miatt, hanem ezt folyamatosan arcunkba kell tolni, olykor a tök izgalmas kiképzős vagy űrutazós jelenetek felszabdalása árán.

Pont mostanában, erre a filmre felkészülve néztem meg, pótoltam Az igazakat (1983), aminek csak 30 perccel több a játékideje, mégis az első fél órában olyan emberi és szerethető karaktereket kreál a valós személyekből, hogy azonnal berántott. Az igazak csak épp annyit foglalkozik a családdal, amennyi szükséges, és inkább a kiképzésre, illetve a pilóták versengésére, motivációira, a NASA és a pilóták / asztronauták közti konfliktusra koncentrál. Abban épp az tetszett, hogy egyszerre humoros és drámai, emelkedett és földhöz ragadt. Nem azt mondom, hogy Az első emberben is sokadik alkalommal el kellett volna időzni a kiképzés mellett, vagy annyira bele kellett volna menni az űrutazásba, sőt Damien Chazelle-nek sikerült feltárnia a holdjárás egy új dimenzióját, sikerült neki megmutatnia ezt más szemszögből. Viszont a családi szál túlhangsúlyozása ellopta a játékidőt az igazán érdekes epizódok elől.

Nem rossz film persze, sőt, látványossága miatt, a valódi űrutazás rajongóinak egyszer mindenképp ajánlott. Azonban ebből sokkal többet, jobbat ki lehetett volna hozni. Nem egy új patrióta filmet kellett volna készíteni, vagy megcsinálni újra Az igazakat. De az biztos, hogy én csalódottan keltem fel előle, mert több űrös jelenetet, kevesebb melodrámát vártam.

2018-10-05 16:24:26 BalaKovesi (4) #1

Egy kis zenei anyag a filmhez: The Landing | Quarantine

Kicsit féltem, hogy milyen munkát végez Hurwitz a First Mannel. Két olyan film után, mint a La La Land és a Whiplash, amiknek mondhatni a szíve és lelke, központi eleme volt a zene, kíváncsi voltam hogy mit kezd egy ilyen filmmel (mivel gondolom, hogy a holdraszállásnak közel sem olyan szerves és hangsúlyos része a zene, mint Chazelle előző két filmjének...) Szerencsére eddig nekem mindkét fentebb linkelt track bízakodásra ad okot! :) Ezen gondolkodva vetődött fel bennem a következő kérdés: vajon hogyan állják a sarat a készítők egy, az eddigiektől ennyire eltérő(nek tűnő?) filmnél. Ha a zeneszeretetet nem is, talán a szereplők szenvedélyét valami iránt sikerült átemelnie Chazelle-nek. Na, hamarosan meglátjuk milyen lett a végeredmény, számomra biztosan moziban nézős a First Man! :)