Phantom Thread (2017) ☆

Fantomszál

(Paul Thomas Anderson)

amerikai dráma, szerelmi történet

3,8
★★★★☆
207 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2018-10-25 08:11:36 oscarmániás (5) #43

Szépen összefoglaltad, jó és érdemes volt elolvasni.

előzmény: McCl@ne (#29)

2018-10-21 13:50:10 saatonda (3) #42

(nem véletlenül volt idézőjelben:), inkább csak a "férfiasság" hiányára utalt, mert az ebben a karakterben nincs, más kérdés, hogy ezek, nőies-férfias, érettfelnőtt-infantilisnemfelnőtt egyre inkább elavultak, némi tartalmuk marad, sok nem. a többit jól látod:) )

előzmény: caulfield (#41)

2018-10-19 10:18:36 caulfield (4) #41

A férfi karakter nem feminin, ő inkább infantilis. De ha szedné a szemöldökét se lenne feltétlen nőies. Viszont a nő kétségtelenül hordoz magában férfias jegyeket. Ha pedig ezt így egy aktuálpolitikai hangoktól túlfűtött valaki láttamozza, könnyen eljuthat a feminizmus-toxikus maszkulinitás önmagába harapó témaköréhez, ami szinte biztos, hogy félrevisz.
A nőben van kizárólag önérdeken és a másik bántásán alapuló számítás is a bájai mellett, ő a két nemnek mind az előnyös, mind a hátrányos oldalait magába olvassza. Úgymond nem válogat az eszközökben. A fickó meg minimum egy idióta, ezért nem lehet mindent a nő nyakába se varrni. Két támolygó, támogatásra szoruló ember.
Az biztos, hogy a feminista értelmezés nevetséges. Azok a női hangok, amelyek logikátlanságról beszélnek kimondva vagy nem kimondva feministák, vagyis ezt az eszmét kérik számon a filmen. Szóval Anderson ügyesen úgy nyúl bele a méhkasba, hogy megússza “igazi” csípés nélkül, mert a trendi ideológia késének éle kicsorbul rajta, nehéz fogást találni a filmen innen nézve.

előzmény: saatonda (#39)

2018-10-17 19:49:09 sleepingdancer (?) #40

Ezt a filmet nem akartam megnézni, de olyan jót beszélgettek itt róla, hogy kedvet kaptam.

2018-10-17 19:27:41 saatonda (3) #39

de akkor ugyanoda lyukadna ki, ahol mi vagyunk: ez két "beteg" ember kapcsolata, inkább egyfajta figyelmeztetés a nézőnek, "na ilyen ne legyél", nem pedig két "érdekes, rendhagyó" ember harmonikus kapcsolata, aminek örülni kell és amit kicsit bizarr romantikus filmként kell értelmezni:)
igazából "feminin" a férfi karakter, a nő meg, hát inkább csak szöveg szintjén nőies, egyébként nemigen.
de hogy feminista lenne, hát, elég érdekes értelmezés...

előzmény: caulfield (#38)

2018-10-17 15:01:49 caulfield (4) #38

Erre Anderson biztosan nagyvonalúan azt válaszolná, hogy ő csak őszintén a női-férfi jegyek torzulásait akarta bemutatni. Érdekes, hogy sok női néző azért utálja a filmet, mert logikátlannak tartja Alma viselkedését, hogy miért nem hagyja faképnél ezt az álmacsót, miután lehull róla a lepel - szerintem valahol, persze biztosan nem bevallottan, de az ilyen kifakadások kicsit hajthatják, felizgathatják titokban Andersonékat.

előzmény: saatonda (#37)

2018-10-13 15:25:07 saatonda (3) #37

nekem a legfőbb problémám az (na jó, persze, tudjuk, én nem szeretem paul t. andersont) hogy ezzel a női karakterrel mit akart. már kezdettől fogva arról beszél, hogy nem túl tehetséges, hogy férjet és gyerekeket szeretne, szinte az első pillanattól fogva tudja, hogy tegyen a férfi kedvére, a vitáik is nagyrészt arról szólnak, hogy a nő rájön, ahhoz, hogy ne akarja eldobni, mindenképpen mutatnia kell, hogy nem egy szüntelen hajbókoló kis cicababa. később kiderül, némi gonoszság, perverz hajlam is rejlik benne.
most akkor ez a női karakter tkp. micsoda?
egy woodcock/anderson típusú alkotó nedves álma? egy parodisztikus verziója ...voltaképpen minek is? nem igazán világos

előzmény: caulfield (#36)

2018-10-13 03:41:37 caulfield (4) #36

Igen, igen, értem én ezt vagyis.. vagyis hát nem értem, de oké. Amit valaki feketének lát az másnak fehér, van ez így. Mert nekem ez az egyensúlyra való törekvés valójában egy hazugság. A szabó fejében létezik egy egyensúly, ami az ő művészete: ruhák szabása és nem elköteleződés, aztán a nő fejében is van egy egyensúly, ami meg az ő művészete: babakocsizás elköteleződéssel. Most akkor a Woodcock művészete többre való és jobb? Mert, hogy menőbb és kifizetődőbb az biztos. Két egyensúly viaskodik egymással és a kis pincérnő annak ellenére, hogy Woodcockot, mint egy elismert szabót tartja vonzónak, mégis a művészi egyensúlyának megbillentésében érdekelt, ezért mérgezi őt folyton.
Egy nőnek miért kéne feláldoznia minden porcikáját egy ilyen férfiért? (Csak nem az előkelő státuszért, merő önzésből, számításból, illetve felszínességből?) A múzsai lét a távolságtartása által inspiratív, a szextől innen van, legfeljebb egy erotikus kapcsolat. De itt ennél többről van szó, vagyis a nőnek többre van óhaja.
Mondjuk ebből is látszik, hogy Anderson mennyivel több dimenzióban gondolkodik, mint például a szürkeötven, ami a lecsupaszított libidót veti oda a néző elé primitíven. Itt azért az alkotói dilemmák és a művészet valódi tárgya kapcsán a film jól megdolgozza a kizsákmányolás-egyensúly kérdéskörét is bátor lélektani barangolásai során.

De mindegy, szóval érdekes, hogy mennyire homlokegyenest eltérőek tudnak lenni a vélemények.

előzmény: saatonda (#35)

2018-10-11 17:03:34 saatonda (3) #35

ő az egyensúlyt másképp érti.
szerint a férfi művész, a művészlét sok csúnyasággal jár együtt (nem kell, talán nem is lehet egészségesnek lennie), senkit sem köteleznek ennek elviselésére de van aki megérti, hogy ez a szükséges rossz, az ár és aki maga nem képes komolyan alkotni, az akár hálás is lehet, megtiszteltetésnek veheti hogy egy ilyen zseni kiszolgálója, művészi alkotások létrejöttének elősegítője lehet:)

előzmény: caulfield (#34)

2018-10-11 10:04:33 caulfield (4) #34

De épphogy az előző lány, Johanna volt az inkább, aki a szakítás révén támogatta Woodcockot a művészetében, mintsem Alma. Ő azzal, hogy elmegy nála a falig valamelyest az ázsióját is aláássa. Amikor elkészülnek a hercegnő ruhájával és elfogja a rosszullét, akkor megrendül a saját alkotásába vetett hite. Nem a ruha rossz - Woodcock eszmél rá arra, hogy ő van elszabva. A művészet felől nézve Alma nem támogatja, hanem egyenesen zaklatja őt, mivel több akar lenni egy múzsánál.
De ha már terápia, akkor azért feltételezhetünk egyfajta fejlődést, hogy ugye sikerül túllépni valamin. Woodcock elutasítja ezt, amikor befalja a gombát. Alma ugyanaz a nő, mint az első jelenetben, csak a tökéletlensége nyilvánvalóbbá válik azzal, hogy a gátlásai lebomlanak. Csupán a földrajzi helyzete változik meg, belül ugyanott tart, egy tapodtad sem halad. Nemkülönben Woodcock, aki azzal, hogy nem adja ki a nő útját mérgezi őt, táplálja benne a naiv babakocsis fantáziát, ami éppolyan valótlan, mint a hercegnő ruhája, de ennek a beismerése (terápia) elmarad, mindketten az áltatást választják. Ez a lehető legtávolabb van mindenféle egyensúlytól.

előzmény: McCl@ne (#29)

2018-10-09 14:59:52 saatonda (3) #33

ugyanakkor, borzalmasan egyszerű helyzetben van a néző: lehet idézni a film harmadik harmadából, hol talál valaki olyan párbeszédet, megnyilvánulást, ami nem valami torz, beteges hülyeség, hanem épeszű, tisztességes, a normális párkapcsolatokra, szerelemre is vonatkoztatható.

vagy akár olyat, ami nem egy zárt beteges léleken belül zajlik, hanem valami társadalmi vonatkozása is van

sikeres keresést!:)

illetve meg lehet magyarázni a barbarás epizódot is (az asszony,akitől visszaveszik a ruhát )

előzmény: saatonda (#32)

2018-10-09 14:22:48 saatonda (3) #32

(semmi érdemit nem adtál hozzá korábbi írásodhoz, némi fölényeskedéssel megspékelve, tanító meg nem vagyok, azt csak röhögve állapítom meg hogy
"nem alá-fölérendeltségről van szó, hanem az egyensúlyról, ami hagyja a művészt alkotni."---jézus, eddig is erről volt szó, hogy az "egyensúly" hogyan és minek a révén jön létre

" Fantomszál arról szól, ahogy Alma ráeszmél a helyére, és ezt a felismerést átviszi tűzön-vízen. Tulajdonképpen azt teszi, amit Cyril, Reynolds nővére: támogatóvá lép elő ahhoz, hogy a művész alkothasson, és cserébe feláldozza azt, amit fel kell: minden porcikáját."

aki szerint ez bármilyen párkapcsolatra vonatkoztatható egészséges egyensúly, az vagy hülye, vagy beteg, vagy szemét:)
másik oldalról meg a manapság divatos, "a gazdagjóképű férfi bálványozása és az érte való harc akár önfeladás, némi lélektorzulás árán is elfogadható, na "hétköznapi", hozzád illő férfiakra ezt ne alkalmazd, sőt jelentsd fel az abuzátort---ez sem szebb

"Feminista hős ünneplése"? Ez hol zajlik? Elnyomó rend? Kit nyomnak itt el?"---az első mondat egyes kritikusok reakciójáról szólt, a másikat ha magyarázni kell bármilyen mértékben is, majd megteszi más

Ki ez a másokat mérgező beteg ember? Woodcockra célzol? Mivel mérgez és kit?"---erre már tényleg nincs mit mondani, majd találsz jobb beszélgetőpartnert:)

megbízhatatlan narrátor, hitchock utalások, manderley ház asszonya revízió stb. talán mondanak valamit, de lehet hogy nem, bár mindegy, mert nem ez a lényeg)

előzmény: McCl@ne (#31)

2018-10-09 12:54:39 McCl@ne (5) #31

Igyekeztem részletesen kifejteni, miért nincs jelen a filmben a dominancia, vagy ha már ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor legalább láss át rajta, tovább annál, amit első blikkre le bírsz húzni. Pont nem alá-fölérendeltségről van szó, hanem az egyensúlyról, ami hagyja a művészt alkotni. Ezért nem húz be sem Cyril, sem Alma krediteket azzal, hogy nő, és ezért teljesen mindegy a lényegi mondanivaló szempontjából, hogy Woodcock férfi. A kor és a közeg miatt nem működne ez fordítva, de napjainkban már simán, csak akkor meg a nyilvánvalóan (mármint az ösztönös kényszerképzethez képest) "fordított" felállás miatt rossz helyen keresgetnék a film üzenetét, ahogy te is teszed.
"Feminista hős ünneplése"? Ez hol zajlik? Elnyomó rend? Kit nyomnak itt el? Alma minduntalan visszatáncolása attól, hogy lelépjen egy jól bemutatott döntési folyamat, a film rengeteg apró rezdülése szól erről, vagy éppen konkrét jelenetek indokolják, miért nem megy el. Ki ez a másokat mérgező beteg ember? Woodcockra célzol? Mivel mérgez és kit? Hol lett romantizálva? Érdekes ám, hogy ilyen alaptalan dolgokkal dobálózol, részletesen kifejtettem a film példáit használva, hogy ezek miért nem állnak meg.
De sorold kérlek azt a számos tényezőt, amiket az olvasatom nem vesz figyelembe :)

előzmény: saatonda (#30)

2018-10-08 23:52:18 saatonda (3) #30

pont azt írtad le, amitől művészi szürke:)
az általad adott, egyik lehetséges olvasat (mely persze számos tényezőt nem vesz figyelembe, bár természetesen legitim és nem kizárt, tényleg ez volt a szándék) számodra normális, mások számára éppen a kerülendő, toxikus viszony, a művész(et), a másokat mérgező beteg ember romantizálása (másik oldalon meg a keményen konzervatív, elnyomó rendbe rafináltan, kvázi bűnözés révén beilleszkedő nő mint feminista hős ünneplése, a sub gyakran legalább annyira dom, mind a dom sub-bárgyúság terjesztése)
szép lehet ez, valakinek, én már ilyesmiből nem kérek, köszönöm.

előzmény: McCl@ne (#29)

2018-10-08 10:04:34 McCl@ne (5) #29

Meggyőződésem, hogy elég sok a félreértés itt a film kapcsán, amiben a friss újranézés csak megerősített. Szó nincs itt dominanciáról, pláne nem szado-mazo játékokról vagy éppen skizofréniáról, ilyesmiről beszélni egyedül úgy lehet, ha már kényszeredetten vagdalkozni kezdünk minden irányba, amiért nem értjük, amit látunk.

Érdemes különválasztani a film belső világát az általános érvényű mondanivalójától, úgy könnyebb megfogalmazni, egyszerűbb megfogni, hogy mi következik egy ilyen szélsőséges élethelyzetből, amit látunk. Ezt a szituációt nem érdemes egy szerelem szemszögéből vizsgálni első blikkre, maximum a mondanivalójából kiszűrni valami erre vonatkozót. Eleve milyen szerelem? Van egy nyilvánvaló vonzalom, ami már az első randin egy végtelenül kínos és az intimitással nehezen összeegyeztethető helyzetbe torkollik, amikor Woodcock és nővére méretet vesznek Almáról. Már ott elszakadunk az ismerkedés hagyományos ívétől, a lány az első estén ráérez, hogy itt nem az lesz, hogy mozi-szex-ottalvás, aztán két hét múlva bejelentkezünk Facebookon, hogy „kicsimmel wellnessbe”.

Az ismerkedésük első fázisa arról szól, hogy Alma felméri, hogy mibe csöppent. Egy húsdarálóba, aminek a célja nem a nők kizsákmányolása, hanem a művészet, az alkotás „lángjának” az őrzése. Nézhetjük ezt úgy, hogy Woodcock használja ezeket a nőket, de akkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy mire: az ő munkásságát a film olyan mértékű szakralitással ábrázolja, annyira sok oldalról és annyira finoman fogja meg, hogy igazán vaknak kell lenni az ignorálásához. Pláne, hogy ez a film központi motívuma: a művész alkothasson, a ruha elkészülhessen, a folyamat meg ne álljon. Eköré épül fel minden Woodcock körül, az ő zavartalan alkotásának a támogatásához, amiről ő időnként – mint kiderül: ciklikusan – elfeledkezik. Ilyenkor az egója átveszi fölötte a hatalmat, az – esetleges és relatív – el nem ismertség, vagy épp a közeledő határidő súlya összeroppantja, és ágynak esik. Ilyenkor dobja ki a film elején látható Johannát, aki nyilvánvalóan a sokadik ilyen nő: egy ideig betölti a funkcióját az alkotó motiválásában, támogatásában, de képtelen felnőni a feladathoz és már teherré válik.

A Fantomszál arról szól, ahogy Alma ráeszmél a helyére, és ezt a felismerést átviszi tűzön-vízen. Tulajdonképpen azt teszi, amit Cyril, Reynolds nővére: támogatóvá lép elő ahhoz, hogy a művész alkothasson, és cserébe feláldozza azt, amit fel kell: minden porcikáját. Ezzel a beszélgetés részlettel indít a film, ezek az első szavak, amiket Almától hallunk, ahogy a fiatal dokival beszélget. De ez nem dominancia, hanem egy gyönyörű szimbiózis, aminek ára van, erre pedig rengeteg jelenet utal a film második felében, a rosszul sikerült spárgás vacsorától indítva. A kedvencem, amikor Cyril rendre utasítja Reynolds-ot anélkül, hogy a pillantásuk találkozna a reggelizőasztalnál: „Ne feszítsd túl a húrt, mert átgázolok rajtad, és tudod, hogy alulmaradsz.” Magyarul: én itt támogatlak téged a világon mindenben, de az egód csak addig nőhet, amíg az engem nem bánt. Tartunk itt mindig egy-egy szürke nőt tátott szájjal, azokon vezesd le a frusztrációidat, ne rajtam!

És akkor már menjünk még tovább: igen, ezek a nők örülhetnek, hogy egy ilyen művész közelében lehetnek. Persze nem kötelező nekik, nem túszok, szabadon távozhatnak. De ha mégis maradni akarnak – mint Alma – akkor meg kell érteniük, hogy itt mi zajlik. Alkotás, és nem a hálószobában: a film egyetlen, egyértelműen szexre utaló jelenetében kicsit érezni is, hogy ezek nem a hétköznapok, ez a kapcsolat nemcsak nem erről szól, de egyenesen nem szól erről. Alma bármikor elmehetne, de az ő értékrendjében ez egy nagy dolog, hogy egy ilyen ember mellett élhet, viszont a saját boldogságáról és vágyairól sem akar lemondani. Mindezt úgy, hogy nagyon is magáénak érzi mindazt, ami körül veszi, és a film ezt kommunikálja is: amikor a részeg arisztokratáról öntudatosan lerángatja a ruhát, vagy amikor odaáll a francia hercegnő elé, és közli, hogy „Én itt élek.”, magyarul nem csak egy cseléd vagyok. Ez a nagyon erős öntudat különbözteti meg őt a korábbi Johannáktól, és „teszi” Woodcockot szerelmessé, amit a film valami zseniális módon kommunikál le abban a jelenetben, amikor Reynolds ki akarja dobatni Almát Cyrillel, mondván, hogy „az árnyéka túl nagyra nőtt, mindenre rávetül és a halál járja át a házat.” Mert ez a férfi annyira az alkotásnak él, hogy zavaró tényezőként éli meg azt, hogy a gondolatait megzavarja ez az érzés, de a két nő addigra már rezzenéstelen arccal fogadja mindezt: hiszen rég jobban tudják már, hogy mi kell neki, mint ő saját magáról.

Mindezen érzések és gondolatok állnak össze tökéletesen az utolsó jelenetben, ahol főzés közben összenéznek, majd Reynolds önfeledten elfogyasztja a vacsoráját. Alma kiharcolta a helyét: megküzdött először a saját, majd a férje egójával, amiért a jutalma egy olyan élet egy páratlan művész mellett, amit részben ő kontrollál majd. De ez a kontroll nem dominancia, hanem támogatás: a zavartalan és folyamatos alkotás erősítése, szó szerint bármi áron. Mert a végső cél itt mindig ez volt, ezért tűnt Cyril egy érthetetlenül ellenszenves karakternek a film elején: ő akkor már rég tudta és régóta művelte azt, amit mi néző csak Almával együtt értünk meg. Hogy az ilyen szintű művészetnek hatalmas ára van, és nem alkalmas rá akárki, hogy befizesse. Hogy a végső cél nem feltétlenül a saját magunk minden áron kiteljesedése, hanem a feláldozása valami magasabb cél/ügy érdekében. Ez az alá-fölérendeltség, amiről beszéltek, csak látszólagos, a történet pont arról szól, hogy ez nem a cél, hanem az eszköz, csak ehhez nem árt mélyebbre látni a film szövetében annál, hogy „művészi szürkeötven”.

2018-10-04 11:56:22 Leo_Stotch (4) #28

Ez egy finom mozi.
Köszönöm a rendezőnek és a három főszereplőnek az élményt.

2018-10-04 00:14:32 saatonda (3) #27

továbbmehetek persze, mert lehet ez egy lolita-szerű, csalókán szeduktív alkotás is, ami bizony éppenséggel a kapcsolat (és általa bizonyos kapcsolatok) toxikus voltára mutat rá, mintegy tesztelve a közönséget, hányan sétálnak be a csapdába és látnak benne feminista hősnőt meg harmonikus befejezést.

de akárhogy is, túl könnyen lehet belőle komikus mémeket gyártani, túl könnyen lehet (egyeseknek) élvezni-szórakozni rajta, és akárhogy vesszük is, inkább egy helyenként mesteri, helyenként esetlenebb stílusgyakorlat, mint valami mély filmcsoda.
no meg, 2018-ban már kicsit máshogy állunk a kérdéshez, nem biztos hogy egy kissé perverz abuzátorról szóló film jó, ha ennyire kétértelmű és vicces, művészi szabadság ide vagy oda

előzmény: saatonda (#23)

2018-09-19 05:57:08 caulfield (4) #26

Pedig szerintem semmi másról sem szól csak dominanciáról. Két ember, akik teljesen mást akarnak: a férfi valamit, a nő valakit. De ez általában jellemzi is e két nemet. A szabónak egy próbababa kell, amin keresztül megtudja élni a fájdalmát. A halott anyja fantomként kínozza őt és egyáltalán nincs jel arra, hogy hajlandó lenne elengedni ezt a.. fétist (nevezhető talán annak). De felfogható úgy is, hogy a főszereplők által két önismeret vagy terápia áll egymással nem párban, hanem párhuzamban. Tehát öncélúak, azaz nincsenek és nem is lehetnek kapcsolatban, ezért vannak ilyen kiméra-szerű, mérgező módon összenőve a felszínen.
A nő helyzete sokatmondó. Egyfelől megható a viszonzásra nem lelő szeretőt látni benne, aki szívszorító módon mindhiába igyekszik megszólítani szerelmét, másfelől azonban valószínűbb, hogy végül mégsem ez az ő igazi helyzete, hanem sokkal inkább csak a szerepe. Kezdetben ez a szerep a szabó sikeréből él, de amiből valójában táplálkozik az a férfi mérgező fanatizmusa, amellyel a nő tévesen a férfit magát azonosítja és amely így alámeríti őt is a saját fantazmáiba. Egymás tükörképei lesznek. Ez különbözteti meg a múzsai létet a valóditól, vagyis hogy nincs jelenléte, csupán működés, műszerelem, mert a múzsa kizárólag a műért van és nem a művészért, akinek teljes takarásban kell lennie. A nővel való frigyre lépése ezért jár együtt sikertelenséggel - a közönség megcsalatottnak érzi magát. A gomba tudatos lenyelése után már megszűnik a vita, ami korábban még ott cikázott köztük, kölcsönösen megrészegülnek egymástól. Hogy ki kit nyom el az csak nézőpont kérdése, de csak alá- és fölérendeltség marad.
Egyébként valóban hétköznapiságot áraszt magából ez a film, csak éppen a mindennapok sivárságára, kilátástalanságára mutat rá kertelés nélkül. Egy törékeny, kicsit esetlen nő, akit tudtán kívül behálóz egy nagyvárosi skizoid sármőr és az addig ártatlan pincérnő végül mérgező perszóna lesz. Szerintem a forgatás alatt ez vágta földhöz úgy Day-Lewist, hogy depresszióba esett és végül még a filmezésnek is búcsút intett. De talán ez csak egy időszakos dolog nála.

előzmény: Bala01 (#25)

2018-09-17 13:44:36 Bala01 (5) #25

A férfi gazdagsága és "ünnepeltsége" csak időszaki állapot. A film vége is világosan megmutatja, hogy amikor már a piac nem vevő a művészetére, akkor is változatlan fanatizmussal próbál dolgozni. Sehol sincs szó dominanciáról, a film szempontjából nem változtat semmit a karaktereken az, hogy a férfi elismert-e vagy sem. Éppen ezért is hétköznapi. Ez nem "kosztümös film"... És szerintem végképp nem a női karakter elnyomásáról van szó. A nő kezében is van fegyver, sok szempontból erősebb, mint a férfi.

előzmény: saatonda (#23)

2018-09-12 21:36:29 caulfield (4) #24

Épp azért lelketlen ez a kapcsolat, mert nincs kimondva semmi és a dolgok jó része ösztönösen történik, a gátlások meg végül teljesen fel is oldódnak. Pont, hogy az említett fékek és ellensúlyok vesznek el fokozatosan. A szabó egy felnőtt gyerek, a nőkkel való viszonyaiban pedig egy felszínes alak, aki sármja mögé rejti érett kapcsolatokra való alkalmatlanságát és fél, hogy lelepleződik. Ezt a félelmet adja el eleganciaként, a ruhakölteményekbe szövi anyja szellemét, téve így izgalmassá és ellenállhatatlanná munkáit - egy jó művésznek dukál ugye némi skizofrénia, mert ezáltal tesz szert sejtelmességre, amivel leveszi a közönségét a lábáról. Szóval az a bizonyos egyensúlyozás a tudatosság és a tudatalatti közt inkább csak a szabásban van jelen. Az allűrök viszont - finoman szólva is - árnyékot vetnek a magánéletére és ha valahogy mégis elengedné őket, azzal a rivaldafényt adná fel, sikerének záloga saját excentrikussága. Amennyire lenyűgözően kifinomult a szakmájában annyira nem képes a mértékletességre az intim térben, nem ismeri a közelség-távolság fogalmait, egyszerűen eszköztelen. A nő végül a múzsája lesz, egy etető kéz, amely csillapítja étvágyát és betölti a mérgező anya szerepét, aki egyébként is állandóan a fejében jár. A normális élet, a valódi kapcsolat viszont így csak egy fantom maradhat. Lehet megindítónak látni ezt a kifejletet, amelyben az egyik fél szerelme nem lel viszonzásra, de ami általánosságban leszűrhető ebből a mindennapi párkapcsolatokra nézve az mégiscsak a "hogyan ne", semmint egy “bravó”, vagyis hogy ez egy jó példa lenne kéz a kézben történő önismertre.

előzmény: McCl@ne (#22)

2018-09-12 17:47:54 saatonda (3) #23

nem értek ezzel egyet, szerintem sokan magyarázni próbálják, hogy többről van szó, mint egy művészi szürkeötvenről, ahol egy csak látszólag domináns művész "nedves álmát" látjuk, az abúzust eltűrő, hozzá ragaszkodó, sub vágyait beteljesítő barátnőről.
meg persze a divatos szubverzió, ahol a domináns férfias művészről kiderül, hogy csak látszólag az, valójában nem is annyira.
mondhatjuk hogy milyen tanulságok szűrhetők le hagyományos párkapcsolatokra, de abból adódóan, hogy a férfi gazdag, ünnepelt szellemi foglalkozású a nő meg tkp. egy nem túl vonzó külsejű, nem sok lehetőséggel rendelkező, jóval fiatalabb személy, aki igencsak ragaszkodik a férfihoz, szvsz nagyon sok közük valódi, "hétköznapi" emberekhez nincs.

előzmény: Bala01 (#20)

2018-09-12 08:02:52 McCl@ne (5) #22

Akkor ezt szerintem sikerült félreérteni, Bala01 javarészt tökéletesen összefoglalta a film lényegét, szó sincs itt fundamentalizmusról vagy perverzióról. Egy nagyon erős, szélsőséges példán keresztül mutat be a film egy - a hétköznapjainkra is tökéletesen értelmezhető - felismerést, aminek a hiányában működő párkapcsolat nagyon nehezen képzelhető el. Ez a film egy önismereti utat ábrázol, vagyis kettőt, amit a főszereplők egymás kezét fogva járnak be a tudatosság és a tudatalatti határán egyensúlyozva. Magyarul nincs kimondva semmi, a dolgok egy jó része ösztönösen történik, mégis pontosan oda vezet, ahova egy hatékony és komoly pszichoterápia mutatna.

előzmény: caulfield (#21)

2018-09-12 07:50:29 caulfield (4) #21

Nem inkább szól ez a szédületről, semmint bármiféle eszméletről, vagy annak kereséséről? Amolyan párkapcsolati fundamentalizmus, tömény pervezió. Ami jól illeszkedik a rendező utóbbi filmjeinek érdeklődési körébe: magát valaminek, vagy valakinek teljesen alávető főszereplő, aki lehet egy kőprimitív veterán, vagy épp kifinomult arisztokrata valójában saját céltalanságából kizuhanva játékszerré, bábbá válik. Szerintem ez az önpusztításnak, önkínzás fokozásának, szado-mazo támolygásnak, az együttlevésből fakadó részegségnek, semmint egy teljes, éberséggel átitatott kapcsolatnak a bemutatása.

előzmény: Bala01 (#20)

2018-09-10 15:59:53 Bala01 (5) #20

Noha kellett rá aludnom egyet, de abszolút megéri az öt csillagot. A film első felén megszenvedtem. Taszító karakterek, meglehetősen furcsa zenei aláfestés, monotónia... Mindezzel azonban annyira tökéletesen megalapozott lett a hangulat a film második feléhez, hogy e nélkül nem is működött volna a történet. A film vége pedig nagyon sok valós élethelyzetet mutat fel, amivel mindannyiunk így vagy úgy, de találkozott már. Gyakorlatilag valamennyi emberi kapcsolat az önzés-önzetlenség határain való támolygást jelenti. A feladat az, hogy a másik személyt ezen a határon tartsuk, és amikor az egyik fél már-már mániákus és önpusztító módon elmerül a saját "agymenésében", akkor egy időre visszabillentsük az önzetlenség irányába. És az intelligens ember felismeri, hogy néha a másik személy ilyenfajta kiigazítására van szüksége. Szerintem nincs szó alá- vagy fölérendeltségről, inkább fékekről és ellensúlyokról beszélünk. Persze mindez paradox, mert az egyén önmegvalósításra és függetlenségre vágyik, de természetesen ezen vágy mellett a közösséghez tartozás vágya is elemi "ösztönként" furakodik elő és végül az örök agglegény is megállapodik... Ekkor jönnek elő a kínkeserves kompromisszumok mindkét fél részéről és a film igazi géniusza az, hogy ezen megalkuvásokat nagyon egyedi és igaz módon ábrázolja.

2018-08-14 09:35:30 Mikkey (4) #19

arról szól, hogy egy önmaga szentségében megingathatatlan ember, hogy kerül át full alárendelt pozícióba a kapcsolatán belül, mikor a másik fél megérzi a titkolt gyengeségeit, sérüléseit.
nagyon érdekes, fűszeres dolgok ezek, aki kicsit mélyebben belelát ezekbe a dolgokba, annak sokat adhat

előzmény: David (#18)

2018-08-14 09:24:04 David (1) #18

46 perc. Ennyit bírtam, ugyanis ennyi idő elteltével sem jöttem rá, hogy ez a film miről is akar szólni. Pedig DDL ismét nagyot játszik, kár érte..

2018-03-31 10:25:04 caulfield (4) #17

Mint mindig most is érdekes és izgalmas dilemmák jelennek meg PTA filmjében. (Az Inherent Vice dagályos melankóliája képez egyedül kivételt eddig az életműben. De oké, szerintem nézzük el neki, hogy csinált egy filmes albumot kizárólag önmagának…) A Fantomszálban a függőség általános témakörét brit úriember érzékenységével járja körbe. Woodcockra a titokban gyerekes és anyakomplexusos, ámde roppant sikeres divatművészre kőtömbökként hullanak vissza saját dekoratív szövevényei azzal, hogy a pincérlány szembesíti őt a szolgálatnak addig számára ismeretlen mélységeivel. A ruhatervező mindenkit, köztük a legmagasabb körök királyi tagjait is a legnagyobb alázattal elégíti ki a viseletek költőjeként. A parttalan varrássa viszont egybeesik saját üszkös varratainak táplálásával, amelyekbe mint egy meleg légvárba, úgy vackolja el magát. Ezt a várakozást töri meg a pusztító szerelem, kegyetlenül.
Mondjuk a hagyományos filmnyelvi megoldások talán néhol sótlanra, vagy manírosra szabják a jeleneteket, - némileg érződik egyfajta tolakodó szándék, modorosság mind a zeneválasztásban, mind a rendezésben - mert PTA már bizonyította, hogy képes sutba vetni bármilyen bevett szokást és tud akár zakatolással kísért, végtelenül fonodó snitteket is alkotni. Esetleg mégis elfért volna némi formabontás, furamód a The Masternek pedig konvencionális elemek beemelése tett volna jót, de ez mind csak stílusbeli kukacoskodás a részemről.
Paul Thomas Anderson filmes emberismeretét így is legalább annyira öröm nézni, mint Daniel Day-Lewis átszellemült játékát élvezni.

2018-03-18 17:55:07 Gasz András (2) #16

Én majdnem elaludtam rajta 2-szer is . Plusz nekem se jött be nagyon DDL karaktere. Ellenszenves és nem épp szimpatikus volt. A játéka se volt annyira erőteljes mint a 3 db Oscar díjas szerepekor. Pedig szerettem legtöbbször PTA munkáit. De ez most nagyon félrement.

2018-02-18 20:51:16 Gameface (2) #15

az alakítások, a képek, a fények, a zene, a pompa, a precízió, a rezdülések jelentősége, egy felemelő/beteges kapcsolat, az óramű pontosságán is túlmutató szerkesztettség... PTA ismét oktatást tart filmkészítésből...

... egy visszataszító alakról. na szép, nem csodálom, hogy DDL leszerelt, miután egy ilyen hitvány lélek mélyére kellett alámerülnie. hölgyek, sose vesztegessétek az időtök egy olyan úriemberre, aki nem magának tankol és picsogó óvodássá válik, amikor rájön, hogy vajon lett párolva a spárga.

2018-02-17 15:06:49 Olórin (4) #14

Nagyon mesterkéltnek és manírosnak éreztem (csatlakozom a "kívül maradáshoz"), de a vége olyan sajátosan bizarr (megható és beteg egyszerre), hogy nálam nagyon felhúzza.

2018-02-13 15:07:31 mimóza (5) #13

Lassú léptű, kimért és csöndben bontakozó történetet láttam itt, aminek minden öltése tudatos: fényképezése, díszletei, a zseniális zene, a szereplők játéka. Imádtam az angliai vidéket, az erdőt, a macskaköves utcákat... Itt termett hősünk számára a lány, akire régóta várt, de végre megtalálta. Már gyerekkoromban is tűnődtem rajta, mi történik Hamupipőkével, miután a hercegé lesz, és elviszi a palotájába... Nos, ez a film meséli el. Felnőtt fejjel már tudom, hogy "a boldogan élnek, míg meg nem halnak", bizony nem ilyen egyszerű. Adott a konfliktus a rangbeli, származásbeli, neveltetésbeli, életkorbeli különbségek miatt, és mert a társnő, múzsa, modell és szerelmes nő változást hoz. Képes úgy kenni egy szelet kenyeret, hogy az idegesítő hangot adjon ki! A finom történetben szinte végig nyitva marad, hogy Alma a kényszeres-rögeszmés, "gyógyíthatatlan" agglegény szelíd megmentője lesz, "Isten ujja"; vagy épp ellenkezőleg: pusztító végzete. A sok közelkép a lelkünk közepébe hozza őket, a kitartott, csöndes felvételeken arcuk és szemük rezzenéseiből olvashatunk, miközben köztük, és köztünk - a nézők és filmbeli szereplők - között is csökken, majd eltűnik a távolság.
Nálam számos nyitott ajtóra talált ez a történet, már az első 20 percben beosont vagy hét kapun, és végig, nagyjából negyed óránként újabb és újabb utakat talált hozzám: megsúghatom, behálózott a rejtett szállal. Egy finom képkockán látható az ezüstös felirat, amit a menyasszonyi ruha szélébe belevarrtak: "Nincs átok rajta", vagyis "áldott"... Ilyen apró logót szeretnék rejtett szállal varrni minden kapcsolatomba...
Mert az igaziak megérik a bíbelődést, hogy megóvjam őket portól, szellemektől, időtől.

2018-02-12 20:11:45 tomside (3) #12

Azért megvannak azok a pillanatok, amikor rámtör, hogy felpontozzam KETTŐVEL. Ilyenkor el-elgondolkodom azon, hogy teljesen ellentmondani magamnak bizonyos értelemben a kiegyensúlyozottság legtökéletesebb formája. :D

2018-02-12 13:07:22 tomside (3) #11

Nekik biztos tetszett az előzetes.

előzmény: Havierez (#2)

2018-02-08 13:11:49 tomside (3) #10

Nagyon küszködik azzal, hogy kifejezzen valamit, de azt hiszem, lehet érteni a lényegét. És ha ez így van, csodálom ezt az embert.

előzmény: manuva (#6)

2018-02-07 00:55:38 tomside (3) #9

Sajnos saatonda társunk mellett kell játékra jelentkeznem. Csak ahogy írja:
"operatőri munka, színészvezetés és persze a színészi alakítások kíválóak, de sajnos a tartalom lényegesen gyengébb ennél..."

Ezeken túl viszont a film teljesen kívül marad az életemből, és azzal együtt, hogy semmi jogom általánosítani, szerintem sokakéból ki fog. Nem értem, mi a célja. Nem szórakoztat, nem gyönyörködtet, nem tanít... semmi, egyszerűen csak ennyi ugrik be róla: kívül marad. És nagy kár ezért, mert pl. a rendező csaknem húsz éves Magnoliája meg épp a céltudatosságában volt kiemelkedő, az a film klasszikus értelemben "adott". A fantomszál - bánatomra - nálam egyértelműen Anderson gyengébbjei között landol.

2018-02-05 03:46:22 dittike (5) #8

Zseniális atmoszféra izzó levegő a két főszereplő között végig jelen van a filmben a szeretet és gyűlölet kettős játéka.

2018-02-05 01:32:10 whiteman 01 (5) #7

Giccs?? Ez? Először talán nézd meg a filmet:)

előzmény: Havierez (#2)

2018-02-04 13:53:52 manuva (4) #6

Unable to give an exact reason for his decision, in a November 2017 interview Day-Lewis stated, "I haven't figured it out. But it's settled on me, and it’s just there…I dread to use the overused word 'artist,' but there's something of the responsibility of the artist that hung over me. I need to believe in the value of what I’m doing. The work can seem vital. Irresistible, even. And if an audience believes it, that should be good enough for me. But, lately, it isn't.”

előzmény: Havierez (#4)

2018-02-04 06:50:58 Gergely Gergő (4) #5

http://m.magyarnarancs.hu/mikrofilm/visszavonul-a-szineszettol-mert-olyan-szomorusag-tort-ra-amivel-mar-nem-tudott-mit-kezdeni-109123?utm_source=www.toptalq.hu

előzmény: Havierez (#4)

2018-02-02 16:09:27 Havierez (?) #4

Valahol olvastam hogy ez a film Daniel Day Lewis utolsó filmes szerepe. Valaki tudja hogy ennek mi az oka? Miért nem játszik több filmben?

2018-02-02 15:41:29 saatonda (3) #3

operatőri munka, színészvezetés és persze a színészi alakítások kíválóak, de sajnos a tartalom lényegesen gyengébb ennél, akit magával ragad eme bizarr művészi-gótikus románc, annak tetszeni fog, aki kívül marad, az viszont sok értelmet nem fog benne találni, amit mégis, azt lehet jobb ha nem találjuk meg, mert mindenféleképpen közhelyes vagy akár értelmetlen.

ha már period drama, ha terence davies ebben a században sosem volt jelölt, ha az immigrant is sőt, még a carol is(!) kimaradt a jelöltek sorából (james ivory újabb alkotásait ne is említsük), reméljük, ez sem fog oscart nyerni, mert az említettek mind jobbak

elsősorban a női alakítások miatt érdemes megnézni, azok kiválóak, meg persze day-lewis ill. period drama rajongóknak, bár itt anglia és a divattervezés csak díszlet, nem erről szól a film.

2018-02-02 00:15:39 Havierez (?) #2

Előzetes alapján azt mondom ez a film egy óriási giccs!!! Már csak azt nem értem hogyan, miért jelölték ezt a nyáltengert Oscar díjra legjobb alkotás kategoriában??!

2017-10-24 12:20:05 Ugor (?) #1